Dunántúli Napló, 1985. szeptember (42. évfolyam, 240-269. szám)
1985-09-15 / 254. szám
r Életet az éveknek hete Pécsett A Baranya Megyei KISZ Bizottság, a Hazafias Népfront Pécs Városi Bizottsága, a Baranya Megyei és a Pécs Városi Tanács szervezésében az „Életet az éveknek" program keretében idősek hete rendezvénysorozatot szerveztek szeptember 14- től 21-ig a pécsi nyugdíjasházban. A rendezvénysorozat ünnepi megnyitója szombaton délután kezdődött a pécsi nyugdíjasházban. Az ott élő idős embereket és a vendégeket dr. Szilasi Anna, a Pécs Városi Tanács egészségügyi osztályának vezető főorvosa köszöntötte a rendező szervek nevében. Majd a közös kézimunka-kiállításra hívta meg a megjelenteket. Szebbnél szebb kézimunkák, hímzések, gyerekjátékok kellették magukat a paravánokon. Rögtön a bejárati ajtó mellett kapott helyet a Pécsi Tüzér utcai Szociális Otthon kézimunka szakköre. A kisebb térítők, vállkendők csak bemutatóra készültek, míg a kulcstartókat és a csuhébabákat eladásra hozták, A Kassa utcai öregek Napközi Otthona gyermekjátékai igen ötletesek. Kockás fülű nyuszi, kiskutya, babák, bohócok és egyéb textiljátékok — igen olcsó áron — között lehet válogatni. Aki a hímzett szetteket kedveli, az is megtalálja a kedvére valót. A Tímár utcai Szociális Otthon lakói gyönyörű batikolt és szál- hímzéses térítőkét készítettek. A Vöröskereszt utcai és a Csabai utcai Öregek Napközi Otthona ügyes kezű asszonyai szépen hímzett térítőkkel, szettekkel, könyvjelzőkkel küldtek. A nyugdíjasház kézimunka szakköre sem tétlenkedett: kötött pulóverek, mellények és eredeti mintás, hímzett térítők dicsérik a kezük munkáját. A kiállítást naponta megtekinthetik az érdeklődők. Á. E. Érdekességek Hazel O’Connorról A Száll a kakukkról, a szépségről és a hajszínekről Csütörtökön Pécseit- lép fel az Uvegíörők sztörja „Csinos, bizonytalan személyiség vagyok, belekényszerít- hettek, hogy azt mondjam magamnak: »Ha nem csinálod, úgy, ahogy kérik, mindent elvesztesz«. A rockmenedzserek és a lemeztársaságok sejtelmesen sugallták ezt a viselkedést, ekkor gondoltam először, hogy rossz emberekkel vagyok körülvéve.” - nyilatkozta Hazel O'Connor az üvegtörők című filmje után történt bonyodalmakról az angol TV Times múlt év szeptemberi számában. Amilyen gyors sikert aratott Európa-szerte filmjével, aminek főszerepét játszotta és zenéjét is szerezte, olyan hamar keveredett kínos bonyodalmakba a szakmával, a most harmincéves Hazel, aki szeptember 19-én fellép c pécsi sportcsarnokban. Elsősorban az üvegtörők dalait szólaltatja meg a KFT kíséretében, a Live Aid koncerten is megcsodált Claire Hurst szaxofonjátékával fűszerezve, de hallhattunk tőle új felvételeiből is, és klasszikus rockszámokat is előad tervek szerint, saját feldolgozásában. Sok pénzt vesztett a huzavonán, és új lemeze is csak egy éve jelent meg Smile (Mosoly) címmel. Azóta újra írnak róla a brit lapok, s vajh mi lehet érdesebb egy menő hölgy esetében, mint külseje. A hírközlő eszközök úgy döntöttek az üvegtörők után, hogy punk vagyok, tehát jó mindenre, ami a szexszel és a drogokkal kapcsolatos, sőt az emberek azt is elvárták, hogy feketére fessem szemhéjam, ajkam és körmeimet. — nyilatkozta kissé felháborodottan az egyik ismert angol lapnak. Egy ideig reklámcélokból olyan szerelésekben is jelent meg mindenütt, mint az üvegtörőkben, aztán váltott. Anti-Bo Derek stílusként értékelték szépségét elfedő megjelenését: a leborotvált szemöldököt, álarcszerű make-upját, többször színt változtató hajfürtjeinek kócoltságát. Egy idő után, megunva a faggatózást szépségéről, amivel sokat törődik, de nem tartja túlságosan nagyra magát, kifakadt: „Szeretném, ha úgy néznék ki, mint Nastassja Kinski, Edith Piaf személyiségével és Marilyn Monroe színvonalán.” Az éneklés mellett filmszerepeket is játszott a brit tévében. Első színpadi fellépéséről, a Száll a kakukk fészkére epizódalakításáról pedig így ír a korabeli brit kritika: „ Hazel O'Connor lelkesedése pontosan követte az elnyomás gonoszságának taktikai bemutatását, úgy, ahogy azt Kesey elgondolta." Nemrégiben jelent meg Hazel új kislemeze Push and Shove (Lökés és taszítás) címmel Chris Thompsonnal, a Manfred Mann’s Barth Band énekes-gitárosával. Közben készül a Car Trouble (Autós ügy) című új film zenei anyagának összeállítására. És koncertezik. Szeptember 19-én Pécsett láthatjuk a sokoldalú, nagyhatású énekesnőt. (A pécsi IH-ban hétfőn, kedden, szerdán, este hatkor újra látható az üvegtörők című film.) Bozsik László Hungaroton-hetek Nagy érdeklődés, bő választék „Hencidától Boncidáig" —» mondják az ország keleti részében lakók, ha azt akarják kifejezni, amit mifelénk úgy mondanak: bejártuk Tolnát. Baranyát. . . Bonchida neve — így, helyesen —- az idei Hungaroton hanglemezhetek egyik legnagyobb sikerén: az Észak- Mezőségi magyar népzene I— IV. egyikén található, de a boltokban már alig, mert o gyűjtők, népzenekedvelők tegnap Pécsett órák alatt elkapkodták. Nem is csoda: a gyűjtést, illetve a feldolgozást és előadást olyan nevek fémjelzik, mint Lajtha László, Halmos Béla, Kallós Zoltán és a két éve fiatalon elhunyt kiváló folklorista, Martin György, e „zenei vidékről” indult a táncház-mozgalom . . . Persze, érdekesség akad ezen kívül is bőven. A Jókai téri zeneműboltban tegnap akkora volt a forgalom hogy férni sem lehetett; sokan listákkal jöttek; öt eladó keze alatt égett a munka. Legtöbben a Fúga Művészete két változatát (a zenekarit, illetve a zongorásat, Kocsis Zoltán előadásában), Bach kantátáit, a Ferencsik-albumot, Vivaldi Jaap Schröder-előadta versenyműveit és a szerelmesvers- lemezt keresték. — Nálunk is az erdélyi népzenelemez a sláger — mondta Muszli Kálmánné eladó, a Kossuth Lajos utcai boltban —, ebből máris kértünk pótlólag. Felhívom figyelmét Paisiello Sevillai borbély c. operalemezére, a Karnyónéra Kiss Mányival és egy, szintén kedvezményes áron kapható meselemezíe: „ Egyszer volt Budán kutyavásár"... Mi is körülbelül harmincezer forintos forgalomra számítunk, és persze arra, hogy ezt a jövő héten még megsokszorozzuk, hiszen a lemezvósár — szemben az előbbivel — még tíz napig tart. . . Varga J. Támad a botritisz! Duzzadnak a szőlőbogyók - egy hét múlva szüret Kevesebb, de jobb minőségű termés várható Az ürögi völgy szölőskertjei Milyennek ígérkezik az idei szőlőtermés? — erről érdeklődtünk dr. Diófási Lajostól, a Pécsi Szőlészeti Kutató Intézet vezetőjétől, a Pannonvin Borgazdasági Kombinát vezérigazgatóhelyettesétől. — Előzetes becslések szerint a fagykár számottevő, mintegy 40 százalékos terméskiesést okoz. De nemcsak a fagykár játszik szerepet a terméskiesésben, hanem a jelentős jégkár is, amely Zbla és Tolna egyes térségeiben, Baranyában pedig Pécsvárad és Mohács környékén volt. Ezen kívül a júliusi hűvös, csapadékos időjárás miatt a fürtök „madárkássá” váltak, sok az apró, mag nélküli bogyó bennük. A mennyiségi veszteségből eredő gazdasági kórt azonban ha ellensúlyozni nem is képes, de lényegesen enyhíti a minőség. Július és augusztus szokatlanul forró, napfényes időjárása hozzásegítette a szőlőt, hogy a hátrányát behozza. A hosszú kánikula után nagyon' jókor jött és hasznos volt a szeptember eleji bőséges csapadék is. A szőlő érése előrébb tart, mint tavaly ilyenkor, a minőségi kilátások a tavalyinál kedvezőbbek. — Mik ennek a jelei? — Szüreti eredményeink természetesen nincsenek még. A szőlőbogyók szépen duzzadnak, a vörös bort adó fajtáknál a színeződés igen előrehaladott, szinte teljesen kék. A vörös borok színe tehát nagyoh szép lehet idén. A korai fajtáknál 14—16 mustfok értéket mérhetünk most. Szeptember 20. táján megkezdődhet a szüret. Addigra a korai fajtáknál 17—18 lesz a mustfok. Szépen gazdagodnak az illatos fajták is. A jó minőséghez a szüret befejezéséig derült, csapadékmentes idő kellene, nagy meleg nélkül. Az lenne az ideális, ha nem emelkedne a hőmérséklet 25 fok fölé. — Melyik Iajtóknál és melyik területeken várható az átlagosnál jobb, vagy rosszabb termés? — A jelenlegi ismeretek birtokában felelőtlenség lenne fajták szerinti jóslásba bocsátkozni, s úgyszintén tájegységenként előre felbecsülni a termést. A januári fagykárnak ugyanis volt egy sajátossága: felmelegedés utón jött a nagy hideg. Az egyébként kedvező adottságú, szélvédettebb helyeken — mint például a szent- miklósi vagy a cserkúti dűlő — jobban érvényesült a felmelegedés, a fagy beálltakor a szőlőnek hirtelen nagy hőmérsékletváltozást kellett elszenvednie. A széljárta fennsíkokon kisebb volt a hőmérséklet-különbség, s így kisebb a fagykár is. A legkedvezőbb termés most az egyébként jó adottságú fennsíkokra telepített szőlőkben várható. S bár most a szőlősgazdák leginkább a szüreti előkészületekkel foglalatoskodnak, érdemes megszívlelni dr. Diófási Lajos figyelmeztetését és tanácsát: a szeptember eleji sok csapadék hatására több helyen megindult a szürke rothadás. A botritisz ellen a későn érő, csők októberben szüretelhető fajtáknál szükséges újabb permetezéssel védekezni. Például toxinmetillel. D. I. Értesítjük tisztelt vevőpartnereinket, WKWKv OaÍWAVi HOGY BARANYA MEGYEI KIRENDELTSÉGÜNK 1985. szeptember 23.—október 7-ig évi vagyon- megállapitó leltározást végez! A leltár ideje alatt az árukiadás szünetéi. Pécs, Megyeri út 59. Raktárbázis, TaWmm KERESKEDELMI VALLALAT rmnnr¥¥irir ír A Concorde Ferihegyen (Folytatás az 1. oldalról) A Ferihegyi repülőtér terasza zsúfolásig megtelt szombaton délelőtt: sokan voltak kíváncsiok a francia—brit együttműködésben készült Concorde első magyarországi landolására. Bencze Imre, a British Airways budapesti irodájának igazgatója elmondta, hogy a Concorde szocialista országba eddig kétszer repült, ugyancsak turistákat vitt mindkétszer a Szovjetunióba. Harmadik útja ez szocialista országba, s az igazgató reméli, hogy a turis- taútnak jó híre lesz, s az első Concorde-utat követi a többi is Ferihegyre. Az angol turisták tegnap buszról megnézték Budapestet, megkóstolták a magyar italokat és egy visegrádi hajókirándulás után máris ültek vissza a világ leggyorsabb személyszállító repülőgépébe, s szombaton este már otthon hajtották álomra fejüket, A Concorde fedélzetén a „francia színeket" egy pohár pezsgő „képviselte". Nem sok közlekedik ebből a gépből: a British Airways-nak öt deltaszárnyú, ezüstfehér gépe van, s négy a francia légitársaságnak, A világ egyik legmodernebb csodájából egy már múzeumi példány: a prototípus a párizsi De Gaulle-repülőtéren van kiállítva. A hangnál kétszer gyorsabban, 2150 kilométeres óránkénti sebességgel repülő gép száz utast képes szállítani - a legnagyobb kényelemben. A Concorde 62 méter hosszú, s négy Rolls-Royce turbómotor hajtja meg, egyenként 30,25 kN erővel. A Concorde kapitányától azt is megtudtuk, hogy a British Airways-nek heti két menet- rendszerű járata van Londonból New Yorkba, négy-négy pedig Washingtonba és Miamiba. Bodó L. vcisamapi <9 A Concorde pilótafülkéje; a képre csak a műszerek fele fért rá ...