Dunántúli Napló, 1985. szeptember (42. évfolyam, 240-269. szám)
1985-09-14 / 253. szám
Fej fej mellett a szegedi és a pécsi színházfelújítás Megújulóban egy patinás színházépület Fellner és Helmer alkotása impozáns része lesz ismét a Tisza-parti palotasornak Befejezés előtt a szegedi Nemzeti Színház felújítása Fotó: Nagy László Sok pécsi arcot láthattunk a Szegedi Szabadtéri Játékok idei előadásain. Azoknak, akik a városban körülnézve elsétáltok a Múzeum, a Tisza-part felé, bizonyára föltűnt, hogy a Nemzeti Színház épületének már csak egy részét borítják állványok, s hogy körülötte a deszkapalánk is mennyire „összehúzódott". A külső festés utolsó simításait végzik, s az immár 102 esztendős színházépület keleti oldala új köntösben, teljes szépségében mutatkozik előttünk. Megtudtam: az építők december 30-ra ígérik a színház műszaki átadás-átvételét. Ezt követi a technikai berendezések összehangolása, a beköltözkö- dés. Érdekes azonosság: mindez szinte napra készen megegyezik a pécsi színházfelújítás első ütemének, a Kamaraszínháznak az átadásával és birtokba vételével, amelynek munkálatairól nemrég beszámoltunk. így az idei évad náluk is mostani helyükön, a filmszínházból átalakított Zenés Színházban és a Kisszínházban folyik, illetve fejeződik be. Az épület jelenlegi állapotában is sejteti, mennyire impozáns része lesz környezetének, a Tisza-parti parksétány elején, a „nagy víz" után fölépült paloták szomszédságában. Ahol egyébként újabb középületek területén folynak átalakítási, illetve rekonstrukciós munkálatok egyidejűleg. Közvetlen szomszédjában, a volt KlSZ-székház- ban a leendő szegedi körzeti rádióstúdió épületét; átellen- ben, a Dankó Pista-szobor mögött az évek óta lezárt Hungária Szállót újítják fel eredeti, századfordulós stílusában. A színházban jó ütemben folynak a belsőépítészeti munkálatok. Itt nemes anyagokat is felhasználnak. Az előcsarnok oszlopait kubai szürke márvány, a falakai sokfelé sárga műmárvány borítja. Rekonstruálják a lépcsőfeljáratok falán lévő gipsz futódíszeket is, ezek hossza 2,5 kilométer. Felújították a nézőtér freskóit, a páholysorokat aranyfüstlemez- borítás fedi. Elkészült a vasfüggöny, a szellőzés, a záporoz- tató berendezés; s az üzemi szárnyrész is — az öltözők, irodák, jelmeztárolók stb. — szeptemberben építészetileg műszaki átadásra készen állnak. Beszerelték az 56 lyukkár- tya-vezérlésű, díszletmozgatógépet, s még az idén befejeződik a forgószínpad és az emel-- hető-süllyeszthető zenekari árok kialakítása is. A szegedi színházat egyébként a neves osztrák színház- építő cég, a Fellner és Helmer jellegzetes, a korábbi nagy korszakok formakincseit ötvöző stílusában újítják fel. (A cég egyébként szinte egyeduralkodó volt. a múlt század utolsó harmadának német és osztrák színházépítészetében.) Számos magyar színházat is építettek, mint a mai Blaha Lujza téren jó 20 éve lebontott, egykori Népszínházát (1875), a Vígszínházát (1896), a temesvári (1875), a fiumei (1883), a kecskeméti (1896), a nagyváradi (1900) és a kolozsvári (1906) színházakat, a szegedin kívül. A szegedi városi színházat 1883-ban avatták fel. Alig két év múlva teljesen leégett, de helyreállították, és 1886 őszén (!) már ismét működhetett. 1979-ig ebben az épületben játszott a szegedi színház; teljes felújítása csaknem száz év után kezdődött el. A munkálatok a felújítás első szakaszában vontatottan haladtak —, illetve nem haladtak —; 1983- tól viszont felgyorsultak. Az eredeti szépségében rekonstruált és korszerűsített Szegedi Nemzeti Színház előreláthatólag a 100 éve porig égett színház helyreállításának centenáriumán, 1986 őszén nyílik meg ismét a közönség számára. Nagyjából a fölújított pécsi Kamaraszínházzal egy időszakban. W. E. Dr. Horváth Veronika, az anyanyelvi kézikönyv szerzője Magyar nyelv és irodalom — Horvátországban Nemrég jelent meg egy iskolai segédkönyv, amely célkitűzéseinél fogva kiemelke- ' dik többi társa közül. A Horvátországi Magyarok Szövetsége adta ki A magyar nyelv és irodalom tanítása című tanári segédkönyvet. Szerzője dr. Horváth Veronika, a JPTE Tanárképző Karán az irodalomtudományi tanszék egyetemi adjunktusa. Ö volt az egyik szerzője az Anya- nyelvápolás című tankönyvnek is, amely az 1-4. osztályok számára készült el 1979- ben. — Minden évben megjelennek nálunk a határon túli Baranyából a hallgatók —, mondja dr. Horváth Veronika -, akik különösen nagy feladatot vállalnak magukra. Hiszen nem egyszer rajtuk áll, hogy otthon folytatód- hat-e a magyar nyelv oktatása vagy pedig szakember híján meg kell szüntetni. Különösen a szórványvidékeken nagy jelentőségű a munkájuk. Gyakran egyedüli magyar tagjai a tantestületeknek, s egyben a szórványmagyarság nyelvének, kultúrájának, hagyományainak megőrzői és továbbadói. Rendszeresen tartottuk és tartjuk nekik a továbbképzéseket, s külön foglalkozunk azokkal a tanárokkal, akik Batinán, Herceg- szöllősön, Vörösmarton, Vár- darócon és másutt tanórán kívül tanítják a magyar nyel[ vet. A szomszédos Szlavónia- Baranya területén a magyar anyanyelvi kultúra megtartásán és fejlesztésén igen sok fórum, intézmény és szakember munkálkodik. Példasze- | rűek a kölcsönös kapcsolatok Baranya megyével. Dr. Horváth Veronika egy évtizede munkatársa ennek a programnak, amelynek egyik vezető személyisége, Merki ' Ferenc nemrég hunyt el mindkét közösség nagy fájdalmára. Dr. Horváth Veronika így mutatja be az egymást ki- . egészítő két könyvet:- Az Anyanyelvápolás című tankönyv az a forrás, amelyből magyar versek, prózai művek, neves íróktól, költőktől származó olvasmányok által nyílik lehetőség az anyanyelv ápolására. A magyar művek mellett jugoszláv szerzők magyarra fordított írásai is szerepelnek a könyvben — a népek testvérisége, egymás iránti megbecsülése jegyében. A kézikönyv ezek feldolgozásához kíván segítséget adni a magyar anyanyelvű, alapfokú és általános oktatásban dolgozóknak, különösen azoknak a pedagógusoknak, akik hor- vát vagy szerb anyanyelvű tagozaton tanítanak. Ez az együttműködés eredményezte azután dr. Horváth Veronika publikációit a szabadkai Oktatás és Nevelés című lapban, valamint a HMSZ évkönyvében. És a kutatásokat, majd az elkészült tanulmányt is a pár éve elhunyt Baranyai Júliáról, a Drávaszög és Horvátország szórványmagyarsága múltját, népi kincseit összegyűjtő, nálunk még mindig kevéssé ismert és elismer kutatótól. Dr. Horváth Veronika i JPTE TK irodalomtudományi tanszékén a 19. század második felének irodalomtörténetével foglalkozik, és kutatásokat folytat a 20. század pécsi irodalmában. A Janus Pannonius Társaságról írott tanulmányát a Levéltári Füzetekben publikálta, a Minerva Társaságról szóló az Irodalomtörténeti Közleményekben lát majd napvilágot. A nyáron jelenik meg egyetemi publikációban Babits pécsi kapcsolatairól írott munkája, s kutatásokat folytat a pécsi Erzsébet Tudományegyetem bölcsészképzésének vonatkozásairól, S egy újabb téma Csáth Géza életműve, amelynek elmélyültebb tanulmányozására ugyancsak a magyar-jugo- szláv kapcsolatok, egyetemi csere révén nyílt mód Újvidéken és Szabadkán. Csáth- kutatásaiból a kar Stúdia című köteteinek legutóbbi száma közölt egy tanulmányt a tragikus sorsú magyar író világképének elemzésével. Gállos Orsolya 1 Kiállítás a Pécsi Galériában J1 termeszei „Egy ideges férfiú a réten rét nélkül jó volna teljesen; / nézze meg hát, hogy miképpen éljen (túlnyomórészt) rétte- len.” (Morgenstern). Ez az ideges férfiú jutott eszembe, amikor a Pécsi Galéria bejáratánál megpillantottam a kiállítást hirdető plakátot a némileg hivalkodó kétnyelvű felirattal és az ismerős birkákkal, akik láthatólag nem véve tudomást helyzetük bizonytalanságáról, rendületlen nyugalommal néznek a látogató szemébe. Nyilván nem ismerték a 60-as, 70-es évek népszerű sloganjeit a természet megismerhetőségéről, és azt a ma már mosolyogtatóan naiv kijelentést sem, ami szerint az „ember legyőzi a természetet", így később sem jöttek zavarba a környezetszennyezés mértékéről közzétett adatoktól vagy a természeti egyensúly felbomlásának tényétől, legfeljebb kedvenc eledelükről állapíthatták meg némi keserűséggel, hogy az már nem a régi. A kiállításlátogatót annál kíváncsibbá teszi ez az idilli kép. Ö ugyanis már rég elszokott az idilek- től. Többet hall a természeti katasztrófákról, a természetes anyagok, eljárások előnyeiről, és szinte vakon kezd hinni a 8. HÉTVÉGE természet erejében — miután a saját erejében csalódott. Kíváncsian várjuk tehát, vajon mit jelent a nyolcvanas évek művésze számára á természet, miként jelöli meg az ember és a művészet természethez való viszonyát? Egységes feleletet nem várhatunk, hiszen nem létezik olyan normatív értékrend, amely ezt lehetővé tenné. A válasz sokféle és gyakori az idézet, a parafrázis. így lesz sokszínű, egészében véve mégis kissé fakó, impulzus nélküli a kiállított anyag. Talán a kérdés érkezett rosszkor. Talán jobban foglalkoztatja most a művészeket az ember természete, a dolgok természete, saját természetük. Kevés az olyan művész, mint Christo, aki ember és természet viszonyát definiálja, hitet téve a beavatkozás, átalakíthatóság és egyszersmind az együttműködés lehetősége mellett. A svéd Verduijn másként határozza meg ezt a kapcsolatot: a „kép a képben" módszerrel vetít idillikus tájat kockás füzetlapra, mellette a naturálison megjelenített ecsettel, ezzel mintegy jelezve az emberi alkotás természettől való idegenségét. Direkt, ironikus módon jelöli ezt a viszonyt — ember és természet viszonyát — Baranyay András kifeszített, bontásra előkészített disznót ábrázoló képén. A magyar kiállítókat általában az ironizáló hangvétel jellemzi: Kemény György Természetes táplálkozás, természetes öröklődés, Lengyel András Természetes rózsa, Böröcz András Megpróbáltak természetesen viselkedni a körülményektől függetlenül, le Lugossy László Az összes magyar fákat imádom című munkáinak az irónia mellett az irodalmias elem is fontos része. El Ka- zovszkij képének címével is a művész természethez való paradox viszonyát jelzi (Természet a tájképben). Meglepően kevés viszont a drámai hangvételű alkotás, és ezek is főképp német alkotók művei. Az már a sors iróniája, hogy ezek közül a legerőteljesebb a magyar származású, Berlinben élő Lux Antal Die Natur ist Tod című lendületes, expresszív munkája. (Itt jegyezném meg, hogy célszerű lett volna a jobb megértés érdekében a képaláírásokon lefordítani a címeket.) A csehszlovákiai Dezider Tóth vagy Michal Kern konceptuális fotóikon élő, közismert és érvényes szimbolikát alkalmaznak, ám nem sikerül mindezt a jelentést gazdagító új kontextusba helyezniük, így érdektelenek maradnak. A kiállított anyag jelentős vonulata a történelmi, sőt: művészet- történeti idézeteket kapcsolja a természet fogalmához. A francia Benhamou fotomontázsán Botticelli közismert Vénuszának lába láthötó, fölötte fekete négyzeten újszülött sziámi ikrek képe. így mintegy szembeállítja az emberi alkotás tökéletességét a természeti produkciók lehetséges tökéletlenségével. Szegő György képregényt idéző formában Rodin Gondolkodójának figuráját használja fel kevés leleménnyel. Annál vonzóbb, keresetlenebb el Zámbó István Kígyóra nyelvet öltő lánya, aki magától értetődő természetességgel játszadozik egy nyálra tekeredett kígyóval. A lány meztelensége és az egymás felé forduló, azonos grimaszt mutató állati és emberi arc mintha lényegi azonosságunkat sejtetné. Kedves fricska ez mindazoknak, akik valaha is kételkedtek ebben az ősi közösségben. Egészében véve sok kellemes élményben lesz része annak, aki ellátogat a Pécsi Galériába. Feltéve, ha nem vár túl sokat. Ellenkező esetben az történik, ami a bevezetőben említett ideges úrral is megesett: „Egy ideges férfiúnak jobb, ha feláll újból, és a rét helyett / azonnal más paradicsomokba / (példának okáért: el) siet." Kovács Orsolya A „Természet" kiállítás Fotó: Tóth László
