Dunántúli Napló, 1985. szeptember (42. évfolyam, 240-269. szám)

1985-09-14 / 253. szám

Racionális gazdasági kalkuláció Mi az antiinflációs politika? Írta s Csikós Nagy Béla Okosan és szépen vadászni A fővadász 507 vaddisznó a terítéken Antiinflációs politikát sza­badpiaci gazdaságban szoktak meghirdetni, ha a piaci árak elfutása kikezdi a gazdaság szervezettségét, és az infláció megfékezése látszik a legfonto­sabb gazdaságpolitikai feladat­nak. Ilyenkor vagy megszorítá- sos pénzpolitikát folytatnak, és ettől várják az infláció mérsék­lődését, vagy rendkívüli lépést határoznak el; átmeneti ársto­pot rendelnek el, illetve a piaci ármozgást korlátok közé szo­rítják. A szocialista tervgazdaság viszonyai között ez az ügy más­képp vetődik fel. A hatósáqi árrendszer 1951. évi bevezeté­sétől 1967-ig — különösen az 1952—1956-os években — ben­nünket a visszafogott infláció problémái foglalkoztattak. Ak­kor tapasztalhattuk leginkább hogy az infláció árrögzítés ese­tén is megjelenhet. Változatlan árak mellett, az árszínvonal módosulása három ok. következtében állhat elő. Először azért, mert változatlan árak mellett, átalakul az áru- összetétel. Másodszor azért, mert változatlan árak mellett javul, vagy rosszabbodik az áru minősége. Harmadszor azért, mert a kicserélődő, illető­leg bővülő áruválasztékban az új iparcikk árát úgy állapítják meg, hogy az nincs összhang­ban a forgalomban lévők árá­val. 4—5 százalék Az 1968. évi gazdasági re­form egyebek mellett a vissza­fogott infláció negatív jelensé­geinek leküzdését tűzte ki cé­lul. — Ezért is tettünk lépése­ket a hatósági árrendszer túl­zott merevségének feloldására. Nyilvánvalónak tetszett ugyan­is, hogy a kínálatnak (a terme­lésnek) a kereslethez (a szük­ségletekhez) való, folyamatos alkalmazkodása nemcsak egy­szerűen a túlkeresletet meg­szüntető pénzügyi politika ügye. Merev hatósági árrendszer ese­tén, a pénzügyi egyensúly mel­lett is áruellátási zavarok mu­tatkoztak. Ilyenkor az egyes területeken fellépő áruhiány más területeken eladhatatlan, elfekvő készletekkel egyenlítődik ki. Ezért vált az 1968. évi gaz­dasági reform . alapkérdésévé olyan rugalmas ármechanizmus bevezetése, ami a piaci ténye­zők érvényesülésének teremt mozaásteret, de ugyanakkor az árszintemelkedést a viszonyla­gos stabilitás keretei között tartja. Tudni kell azt, hogy nálunk a szocialista építés egész idő­szakát az áremelkedés jelle­mezte. Az árszínvonal emelke­dése az elmúlt 37 év átlagában a termelői és fogvasztói árak körében évente négy—öt szá­zalékos volt. A mezőgazdasági árszint ennél nagyobb mérték­ben, évi átlagban hét száza­lékkal nőtt. A mezőgazdaság­ban ugyanis történelmi „bér­feladatot" is meg kellett olda­ni. A 30-as években a napszám az ipari bérminimum negyven százaléka körül helyezkedett el. A 70-es évek elején következett be a paraszti jövedelmek és az ipari munkabérek kiegyenlítő­dése. De amíg az árszínvonal­emelkedés 1968 előtt — a ti­pikus piaci cikkek, mint példá­ul a zöldség és a gyümölcs ki­vételével — előre meghirdetett napokon lökésszerűen ment végbe, addig 1968 óta — a szabadárak szélesebb körű al­kalmazása miatt —, a folyama­tos ármozgás is jellemzővé vált. A gazdasági reformot követő első öt-hat évben az egy-két százalékos árszintemelkedés üteme az olajárrobbanás után csak némileg emelkedett, de csak azért, mert az import­árak növekedését pénzügyi esz­közökkel ellensúlyozták. Később azután a megnövekedett vesz­teségek megkövetelték a bel­földi árarányok változtatását és az árszínvonal növelését. A világpiaci áralakuláshoz való alkalmazkodásban 1980-ban je­lentős fordulat történt. Ezzel a belföldi árrendszer infláció- érzékenyebbé vált. A gazdaságpolitika nyilván­valóan hat az áralakulásra. A gazdasági növekedés ösztönzé­se önmagában az árak emelke­désével jár. Különösen ez a helyzet, ha a növekedés —, hosszabb-rövidebb ideig — a keletkezett forrásokon felüli költekezést eredményez, már­pedig a szocialista gazdasági fejlődésnek szinte állandó kí­sérő jelensége volt a túlkeres- let. E téren csak az 1979 óta követett gazdaságpolitika jelent kedvező változást, miután az egyensúlyt állította előtérbe a növekedéssel szemben. Áremelkedést gerjesztő tényezők Ebben a helyzetben egy olyan szabályozási modell adódott, ahol a rugalmas ármechaniz­mus zavartalan működése évi 2—3 százalékos inflációs ráta mellett biztosítható, azt figye­lembe véve, hogy a bérösztön­zést szem előtt tartó, autonóm bérmechanizmus évi 5—6 szá­zalékos, nominál bérszintnöve- kedést von maga után. Ez egyben olyan modell, ahol a reálbér szintje évi 2—2,5 százalékkal emelkedhet. Tud­juk viszont, hogy az 1973. évi első és az 1979/80. évi második olajárrobbanás következtében számunkra rendkívül kedvezőt­lenné vált nemzetközi munka- megosztás miatt, immár hosz- szabb időn át, a nemzeti jöve­delemnövekmény nagyobb ré­szét az a többletexport vonja el, amit a változatlan import ellentételezésére kell igénybe venni. Ezért az 1979/84-es években a reálbért nem lehe­tett emelni, sőt azt néhány év­ben még csökkenteni is kel­lett. Ezért emelkedett az inflá­ciós ráta, 5 százalékkal, illetve egyes években 5 százalék fölé. A 3 százalék fölötti inflációs ráta minden esetben kormány­zati intézkedések nyomán kö­vetkezett be. A kormányintéz­kedések három vonatkozásban okoztak inflációt: (1.) Forintle­értékelés az exportösztönzés célzatával ami ugyanakkor nö­velte a termelési költséget, mert drágult az importanyag. (2.) Ár­szubvenció-csökkentés a költ­ségvetési egyensúly biztosításá­ra, ami növelte a fogyasztói árat. (3.) Vállalati jövedelem­elvonás, ami hol a vállalatnál megmaradó nyereséget csök­kentette, hol pedig az árban felszámított költségeket növel­te. Az antiinflációs politika — mindezek előrebocsátásával — két kérdést vet fel. Először is: nem volna-e célszerű a nomi­nálbérszint „befagyasztásával" leszorítani az inflációs rátát? Ilyen megoldás felvethető, de gyakorlati kivitelezhetősége erősen vitatható, mert konzer­válja a bérarányok irracionális elemeit. Reálisan szemlélve, az anti­inflációs politika úgy vetődik fel, célszerű-e olyan hatósági árintézkedéseket előirányozni, amelyek időről időre nagyobb inflációs rátát hoznak maguk­kal, mint ami szükséges az irá­nyítási rendszer működtetésé­hez? Az utóbbi időben több alka­lommal is vita folyt az inflációs hatások csökkentésére irányuló vizsgálatok eredményéről és a belőlük adódó célszerű lépé­sekről. Fontosnak tűnik rövi­den összegezni azt, amiben egyetértés alakult ki. Eszerint az infláció a gazdasági feszült­ségek egyik megnyilvánulási formája ezért ezek komplex gazdaságpolitikai szemléletben alakíthatók ki a hatékonyság növelése és az infláció fékezé­se szempontjából szükséges szervezeti és szabályozórend­szerbeli — ezen belül a meg­felelő pénzügyi és árpolitikai — megoldások. Az egyik legtartósabb ás leg­nehezebben alakítható inflációs nyomást gerjesztő tényező a magyar gazdaság számára az exportképesség alacsony foka, a külgazdasági egyensúlytalan­ság és a cserearányok romlása, amely mögött súlyos strukturá­lis és hatékonysági problémák húzódnak meg. Ha tehát a sza­bályzórendszert az árfolyam­politikai, keresetszabályozási és az árszabályozási eszközöket túlnyomóan az inflációs nyomós rövid távú visszaszorítása érde­kében működtetjük, a szüksé­ges strukturális változások is halasztást szenvednek. Célsze­rűtlen vállalni olyan antiinflá­ciós politikát, amely a struktúra átalakításának, a hatékonyság szerinti differenciálódásnak és az arra ösztönző eszközöknek a fejlődését akárcsak rövid tá­von is gátolja, mert a feszült­ségek felhalmozódásának újabb okozójává válik. Társadalmi megítélés A következő évek feladata olyan ésszerű kompromisszu­mot találni, amely a termelést és a szerkezetváltást, a haté­konyság szerinti differenciált fejlődést ösztönző, még elvi­selhető árszintemelkedést en­gedi érvényre jutni. Ugyan­akkor biztosítja az áremelések korlátosságát és a nem kom­petitiv szférában a támogatá­sok leépítésének időbeli szét­húzásával megfelelő —, az árakat „kímélő” — szabályo­zásbeli megoldásokkal az ár­emelkedés ütemét fékezi. Az elvekben való egyetértés jelentős véleménykülönbsége­ket takar, mind a társadalom tűrőképességének megítélésé­ben, mind a sürgősségi sor­rend meghatározásában. Hiszen nyilvánvaló, ha az infláció el­viselhető mértékét tekintjük a kiindulásnak, akkor az' egy­mással „konkuráló" célok kö­rében prioritásokat kell fel­állítani. Úgy tűnik, évi 5—8 százalék az a sáv, amelyen belül a viták adódnak. Az antiinflációs politika a mi társadalmi-gazdasági rend­szerünkben úgy fogalmazható meg, mint az inflációt indukáló kormányzati lépések és a tár­sadalom „infláció befogadó- képessége”. Tizenöt év tapasz­talatai győzhettek meg arról, hogy társadalmunk infláció­befogadóképessége — jó me­nedzselést feltételezve —, öt százalékon belüli, de legalább­is valahol e körül az érték kö­rül adódik. Ezt lényegesen meghaladó lépéssorozat inkább csak kivétel lehet. Ha pedig egyetértés van abban, hogy gazdaságunk belső növekedési energiái leginkább az emberi tényezőkben adódnak, akkor az e szintre való mielőbbi vissza­térés a tiszta gazdasági ész­szerűség nézőpontjából is cél­szerűnek látszik. Ha ebben egyetértés van, még mindig vita folyhat arról, milyen ,,tartalom"-mal töltsük ki az 5 százalék körüli inflációs rátát. E tekintetben a leg­rosszabb, amit tehetünk az, hogy néhány központi árintéz­kedés „oltárán" feláldozzuk a mechanizmus-konform ár­mechanizmust és „kvázi-árstop” lépéssorozatra kényszerülünk. Mind a hatékony termelési szerkezet formálása, mind pe­dig a nemzetközi versenyké­pesség szolgálatában álló mar­ketingpolitika kibontakoztatá­sa szempontjából talán a ra­cionális gazdasági kalkuláció megalapozása tűnik a legfon­tosabb. egyben sürgető fel­adatnak. Ez viszont növeli gaz­daságunk inflációs érzékeny­ségét. — A Remingtont! Kapkodom a fejem — széles, teknőszerű, elhanyagolt legelő Cserdi alatt, itt-ott egy-két bo­kor, ugyan, mit láthatott meg a fővadász? —, de Gondos Gyu­la hangja sürgető . . . Egy bokor felé céloz, erősza­kosan csattan a kisöblű fegy­ver, fekete-fehér macska dob­ja fel magát a levegőbe. — Lakott terület közelében nem szeretem meglőni őket, de itt ne kóboroljon, miközben mi az - apróvad-óllományunkat igyekszünk javítani ... Elképesztő, hogy milyen messziről talált el pontosan egy öklömnyi célt... * Pedig láttam már lőni Gon­dos Gyulát, Baranya megye alig több mint egy éve hivatalába lépett fővadászát. Karikára lőtt vaddisznó gurult a hor­hosba, széles mezőn őz rogyott tűzbe — tudom róla azt is, hogy tagja a megyei sportlövő­csapatnak. Szálas termetű, nyugodt fia­talember. Szakmájának szerel­mese, s kora ellenére — 37 éves —, nagy tudója. Volt ide­je összegyűjteni a tapasztalato­kat. — Vogl Henrik, Bükki Honig Aladár mellett hajtóskodtam, már 8—10 éves koromban. Tő­lük aztán tényleg lehetett ta­nulni! Sportvadász 21 éves koromban lettem, a szentlőrinci Déli őrszem vadásztársaságnál. Két év múlva tisztségviselőnek választottak, majd vadászmes­tere, 1976-tól elnöke lettem a társaságnak. Tehát 28 évesen. Akkoriban Gondos Gyula volt az ország legfiatalabbja ebben a tiszt­ségben. — Azóta ez a társaság — te­rületrendezés miatt — meg­szűnt, így kerültem 1980-ban a Pécsi Dózsához, ennek most is tagja vagyok, tisztségem szerint a természetvédelmi és propa­gandafelelőse. * A hetvenes éveket megelőző­en más volt Baranya vadállo­mánya: inkább apró-, mint nagyvadas terület. Másfél évti­zeddel ezelőtt volt a váltás, s amikor múlt év júliusában fő­vadász lett, eszébe jutott: mi­lyen szép vadászatok voltak sö­rétespuskával is. Ám nagyvad­ra csak golyóssal lehet lőni, ilyen fegyvere pedig nem min­denkinek lehet. — Magától értetődő a cél: a megye minden vadászának le­hetőséget biztosítani a vadá­szatra. Ezért rögtön javasoltam —, a megyei Intéző Bizottság hozzáértő támogatásával —, hogy a vadásztársaságok fog­lalkozzanak az apróvad-te- nyésztéssel, neveléssel. Például a fácánnal, a vadkacsával. Több társaság ért el szép ered­ményeket, bizonyítva ennek az útnak a járhatóságát. Helesfai házának egyik szo­bája, mintha kiállítóterem len­ne. Főleg gímszarvas-trófeák—, nem egy közöttük parádés —, őzek agancsai — és disznók, disznók, disznók . .. Behozott egy fiókot, telve agyarakkal. Fehérek, fényesek, hegyesek, egymásra halmozva. Gondol­tam, lehetne éppen nagyobb rendben is tartani, ám Gondos Gyula belekotort a trófeák kö­zé : — Ezt múlt év decemberé­ben lőttem, szálas erdő szélén, órákon át vártam rá . . . Tud­tam, hogy ki kell jönnie! Ez meg — mutat egy hatalmas agyart, s gyorsan előveszi a párját is — Keresztes-puszta alatt jött elém. Hideg volt nagyon azon az éjszakán,' már arra gondoltam, megyek haza, amikor meghallottam zörgé­sét .. . — Mindről tudta, mikor, hol, hogyan lőtte. A vaddisznók a kedvencei. Duvad ugyan — de a legra­vaszabb, legóvatosabb lakója az erdőknek. Ha hajtás van, tudja, merre menekülhet, ha vágják a kombájnok a kukori­cát, az utolsó csíkig a takarás­ban marad, s csak az utolsó pillanatban lódul meg, mint egy sötétszürke ágyúgolyó . . . Gondos Gyula eddig a napig 507-et hozott terítékre. A rendre azonban nemcsak az erdőkben-mezőkön van szükség, hanem az egyesületek­ben is. — Az utóbbi években — mondja a fővadász, aki egyéb­ként a megyei IB vadászmeste­re is, ez elismerése szakmai tudásának —, mintha gyakoribb lenne az anyagiasság szülte szabálytalanság. Figyelni kell tehát arra, hogy ha drágább is lett a vadászat, ezt a társasá­gok tagjai ne próbálják — az előírásokat megsértve —, az erdők-mezők vadjaiból kom­penzálni. És persze itt a másik terület, ahol lehet és kell is előbbre lépni: a vadászok mi­nőségjavító munkája, azaz: oly módon vadászni, hogy az az ál­lomány javulását célozza, ered­ményezze. Hozzáteszem: prob­léma nélküli vadászat soha nem volt, s nem is lesz. Ezzel együtt sport- és hivatásos va­dászaink szakmai felkészültsége az utóbbi években érezhetően javult, ez pedig — szerintem törvényszerűen — magával hoz­za az etikusabb, sportszerűbb vadászatot. Mert végül is: jól vadgazdálkodni, szépen és okosan vadászni — ez a cél. - Mészáros Attila HÉTVÉGE 3. ................................ ...................... ..................... I G ondozóház épül Mecsekjánosiban Már lehet jelentkezni Ez lesz az országban az el­ső. A mecsekjánosi gondozó­ház az Egészségügyi Minisz­térium, és a Baranya Megyei Tanács együttes törekvése nyomán létesül. Azokra az idős emberekre gondolva ké­szítik, akik magasabb nyug­díjukból eredően eleve nem kaphatnának szociális ottho­ni elhelyezést, ám korukból, vagy betegségükből, illetve más okokból eredően rövi- debb-hosszabb ideig teljes ellátást, felügyeletet igényel­nének. Az idős hozzátartozók tisz­tességes napi ellátását, ápo­lását ugyanis nagyon sok család rajtuk k ívű Iá I ló okok miatt nem tudja megoldani. Mivel még napjainkban j sincs elég hely a szociális otthonokban, érthető, hogy differenciálni kell a jelent­kezők között, s elsősorban azokat veszik fel, akik ala­csony jövedelműek, illetve nincsenek olyan közeli hoz­zátartozóik, akik támogathat­nák őket. Akiknek viszont magasabb a nyugdíjuk, illet­ve őket anyagilag segítő családtagjaik is vannak, még egyáltalán nem biztos, hogy meg tudják oldani a napi el­látásukat, mert ilyen feladat­ra vállalkozókat nehéz talál­ni. A gondozóház elsősorban nekik jelent majd segítséget. Baranyában jelenleg — a szakosítottakkal együtt — 18 szociális otthonban és 31 idősek napközi otthonában és egy nyugdíjasházban szer­vezetten törődnek az idős emberekkel. A gondozóház tehát az 50. szociális jellegű intézmény lesz a megyében. Ez az új intézmény önkölt­séges alapon ad majd teljes ellátást, kiegészítve a napi programokkal, illetve az or­vosi gondoskodással. A ta­valy ősszel kezdett kivitelezés eredményeként e hónapban tartják a műszaki átadást, aztán a hiánypótlási munkák következnek, majd a beren­dezkedés. A kivitelező, a Bi- kali Állami Gazdaság építő­részlege alakította ki a 10, egyenként kétágyas szobát, az éttermet, a melegítőkony­hai részt, a szükséges kiszol­gáló-helyiségekkel együtt. A nagyon szép környezetben, a mecsekjánosi csecsemőott­hon közelében lévő gondozó­ház lakói részére az otthon éttermében főznek majd. A gondozóház alapvetően különbözik a szociális ottho­noktól, mivel ’ magasabb el­látási díjért, önköltséges ala­pon - várhatóan havi 5000 forintért — vehető igénybe. De eltér a nyugdíjasháztól is, mégpedig abban, hogy aki ide akar menni, az fenn­tarthatja a saját otthonát, tehát nem lakásért cserébe kap helyet a gondozóházban. Ebből következően olyan csa­ládok érdeklődésére is szá­mítanak az intézmény létre­hozói, aki csak átmenetileg — nyaralás, hosszabb külföl­di távoliét, illetve egyéb el­foglaltság esetén szeretnék megnyugtató helyen tudni idősebb hozzátartozóikat. Bár a gondozóház előre­láthatóan a jövő év elején nyílik, jelentkezni vagy a részletekről érdeklődni a kö­vetkező címen lehet: Bara­nya Megyei Tanács V. B., egészségügyi osztály, Pécs,. Rákóczi út 34. 7601. Telefon: 12-222/239-es mellék. T. É.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom