Dunántúli Napló, 1985. augusztus (42. évfolyam, 209-239. szám)

1985-08-25 / 232. szám

> Kincses Viktor új szerepkörben Augusztus 30-án rajtol a Mecsek Kupa Szabó egy címlapon Hinault-tal Igen, a francia világsztár, Bernard Hinault, a Tour de France és a Giro d'ltalia győz­tese mosolyog ránk az olasz kerékpáros szaklap, a Bicisport címlapjáról, De ha jobban megnézzük, a jobb sarokba be­vágott kis fotót, egy hazai is­merőst láthatunk rajta. Szabó Lászlót, a PMSC válogatott ke­rekesét, amint éppen a Római Nagydíj elnevezésű amatőr körversenyen egy részhajrá győ­zelem felé száguld. Szabó most éppen a pálya­kerékpáros világbajnokságon hajt, előtte a Kiskun Kupán 2., a jugoszláviai kritériumverse­nyen pedig 3. lett. Csapattár­sai Vámos és Kovacsics a Giro di Siciliát „nyomták" végig. A gyilkos erőpróbát jól bírták. Vámos 134 induló közül 34. lett, a magyar csapat pedig legjobb külföldiként a 7. helyet szerezte meg. Hirth István, a PMSC kereke­sek vezető edzője nem panasz­kodhat tanítványaira. Főként akkor nem, ha majd hazai kör­nyezetben is megmutatják a közönségnek, mit tudnak. Erre hamarosan alkalmuk lesz, hi­szen augusztus 30-án, 31-én és szeptember 1-én 26. alkalom­mal kerül sor a Mecsek Kupa nemzetközi kerékpáros viadal­ra. A nagy hagyományokkal rendelkező eseményre a hazai élvonal mellett a következő külföldi csapatokat hívták meg a rendezők: Lvov, Karl-Marx Stadt, Csukaricski Beograd, Gera, Start Warszawa, Spar­tak Dubnica, Tlmace (mindket­tő csehszlovák), Schönaich (NSZK-beli), Szliven, Lahti. Az első napon, pénteken reg­gel 9 órakor a Széchenyi té­ren lesz az ünnepélyes megnyi­tó. Ezután a résztvevők a pel- lérdi Templom térre gurulnak, ott lesz a rajtja és a célja a 40 km-es egyenkénti indítású versenynek. Ugyanaznap 18 órakor kezdődik a kritérium­verseny. A Rózsakért elől elin­dulva a Széchenyi tér, a Hu­nyadi út és az Aradi vértanúk útja érintésével 40 kört tesz meg a mezőny. Másnap 9.30- kor Danicz-pusztáról vágnak neki a „porfelhőlovagok" Bony- hádon át Szekszárdig vezető útnak. Szekszárdról 15.30-kor indulnak vissza —, de ezúttal Komló felé elkanyarodva — Pécsre. Az utolsó napra a 162 km-es egyéni és csapatversenyt hagyták a rendezők. A rajt 9- kor lesz üszögpusztóról. Az út­vonal: Pécs—Mohács—Szek­szárd — Bonyhád-Zobák— Komló—Pécs. A Mecsek Kupa legjobbjai tisztes pénzdíjakat kapnánk. A közönség pedig remélhetően nagy sportélményben részesül. B. Cs. Húsz évet töltött eddig a labdarúgópályán és ezen két évtizedből éppen tizenöt évet a pécsi NB l-es, illetve NB ll­es csapatban játékosként, sőt volt évtized, amikor nélküle nem lehetett elképzelni a pé­csi csapat összeállítását. Az utóbbi években kevesebbet hallhattunk róla. Nagyszerű korosztályt tud­hatott magáénak. Korán felfigyeltek rá. Biztos tagja lett az utánpótlás válo­gatottnak, minthogy bizto' pontjává vált a Pécsi Dózsá­nak, majd a PMSC-nek is. A szakberkekben őt tartották egyedül képesnek arra, hogy a nagyok között is kibéreljen magának egy címeres mezt. Hát ez nem sikerült. S ami nem sikerült neki, a joggal vá­logatott várományosnak, az si­került többi társának, akik nem a szívükre, de az eszükre hallgattak. A drasztikus „vér­átömlesztésen” átesett csapat egyszeriben egy osztállyal lejjebb találta magát, s mint ilyenkor a labdarúgásban szo­kás: szétkapták az alakuló fia­tal együttest. Érte jelentkeztek először, mégis ő volt az, aki nem mozdult. „Minden ehhez a városhoz, minden ehhez a csapathoz köt!" mondta. S amíg Tóth Jóska, az Újpest­ből, Kocsis Pista a Honvádból, Zombori pedig a Vasasból sta­bil válogatottak lettek, Kincses Viktor őrizte az időközben NB II-t megjárt, majd az első osztályba visszakerült pécsi védelem baloldalát. Aztán persze megkóstoltattak vele más posztokat is. Szinte nincs a védelemnek és középpályás sornak olyan posztja, ahol ne szerepelt volna. Csakhogy ép­Mind a mai napig keveset tudunk a világhírű magyar mo­torversenyző, Drapál János Pös- tyénben bekövetkezett halálos balesetéről. A Pécsi Volántól a székesfehérvári Ikarus SC- hez igazolt Kálmándy Papp László a magyar autós pálya- válogatott tagjaként vett részt azon a versenyen, ahol Drapál szörnyethalt. Kálmándy így emlékezik vissza a történtekre: - A versenyt megelőző estén beszéltem utoljára Drapál Já­nossal. Előtte szerdán temették az édesapját. Ki tudja, talán ez is oka lehetett, hogy a másnapi edzéseken semmi sem jött össze neki: sorozatos mű­szaki problémái adódtak, és ideges hangulatban volt. A pöstyéni pálya nem valami technikás, inkább veszélyes, egy kör hossza öt kilométer és a pálya valójában téglalap ala­kú, a négy kanyart négy egye­nes köti össze. Rendkívül nagy a sebesség rajtja. A motorosok pen e sokoldalúsága, a reá­osztott és annak mindig meg­felelt jolly-jocker szerep lett a veszte. A posztokra ugyanis előbb-utóbb találtak embert, míg neki végül is meg kellett elégednie az „ügyeletes" sze­repekkel. Nos, így kerülte el őt a szerencse először csak a válogatottság szempontjából, majd később a mind gyako­ribbakká váló sérülésekkel a csapatépítés tekintetében is. Mégsem vált keserű ember­ré. Sőt. Testnevelés szakos ta­nári diplomát szerzett, gon­dolva arra is, ha elérkezik az idő a cipő szegre akasztásá­hoz, akkor sem kell messzire menni kedvelt időtöltésének, a labdarúgásnak a színhelyéről. Nyáron „kipróbálta” az ifjú­sági csapat kispadját. Ott volt velük a balatoni edzőtáboro­zás ideje alatt, minthogy ré­szese volt a gyerekek nemzet­közi tornát nyert együttesének örömeiben is. Bár nem mond­ta, hogy túl kemény a kispad, egyszeriben máshova vezé­nyelték. Talán életében most jutott először eszébe, hogy nem mindig a hűségeseknek van igazuk. Légüres teret érez maga körül. Pontosabban nem talál kapaszkodót. Ő, aki min­dig is tudta: hol a helye, egy­szeriben bizonytalanná vált. Dolgozna, de nem érti, hogy az ismét nyüzsgővé vált pá­lyákon neki milyen szerepet szánnak. Pedig nagyon sokat, nagyon sok jót tudna átültetni a fiatalokba mind a labdarú­gó szakmában, mind a felnö­vők emberségében. Jó lenne minél előbb a pályán látni Kincses Viktort, még ha új szerepkörben is. Kapu László futamát a tribünön ülve néztük végig, éppen velünk szemben volt a kritikus szűkítő. Már a rajtnál feltűnt, hogy Drapál János idegesen helyezkedik; a 4. sorból kezdett, mert igen rossz edzési időt ért el. Ám az első körben már a tőle meg­szokott tempóval űzte á 250-es Yamaháját, és a 4. helyen szá­guldott el előttünk. A második körben is éppen őt kerestük szemünkkel, amikor velünk szemben, a lassítónál csak egy nagy porfelhőt láttunk, s mivel utána már nem láttuk, gondol­tuk, csak ő eshetett el. A han­gosbemondóban annyit közöl­tek, eszméletlen állapotban szállították el, később kiderült, ott. azonnal meghalt. . . Állító­lag 180-nal, de szerintem még annál jóval nagyobb tempóban érkezhetett oda, és szinte fé­kezés nélkül rohant bele a gu­mikordonba, .. Fekete Kálmán Ahogy egy szemtanú látta Drapál tragédiája LELÁTÓ r\— 'Jt ,É* brM— Varsói mozaik Ezúttal rendhagyó lesz c Lelátó, eltérően az eddigiek­től nem a hazai események hátterébe igyekszik bepillan­tani, hanem egy más ország­ban zajló sporteseményhez fűz véleményt, illetve keres érdekességeket. Ennek ma­gyarázata, hogy kilencedik napja a Lengyelországban zajló Baráti Hadseregek Spartakiádját tudósítom. * Azok, akik figyelemmel kí­sérték ennek a versenynek a történetét - 1958-ban volt az első spartakiád, majd 1969- től rendszeresen négyéven­ként rendezik -, azok tudják, hogy mindig csemegében van részük az eseményekre ki- látogatóknak. Érthető, hiszen a szocialista országokban a katona-sportegyesületek vezető szerepet játszanak, számos sportágban itt van­nak a válogatottak. Legjobb példa erre a Bp. Honvéd, év­tizedek óta az élcsoportban végeznek a hazai egyesüle­tek rangsorában. Különben a VDN pécsi ol­vasói is meggyőződhettek 1981 nyarán arról, hogy való­ban a színvonal jellemzi a Baráti Hadseregek Sparta­kiádját. Akkor ugyanis a városi sportcsarnokban volt az ökölvívótorna, és a szorí- tóban olimpiai, világ- és Eu- rópa-bajnokok szerepeltek. így van ez most is, sorol­hatnám az egyes sportágak­ban induló versenyzők nevét. Atlétikában például a len­gyel és csehszlovák sportolók egyenesen Moszkvából, az Európa Kupa ,,A”-döntőjéről érkeztek ide. Röplabdában a bolgár csapat azonos a vá­logatottal, ökölvívásban ugyancsak nagyon rangos a mezőny, de a többi sportág­ban is indultak világhíressé­gek. * Úgy gondoltam az érke­zéskor, hogy Alvics Gyulára, a Pécsről indult ökölvívóra ezúttal nagyobb figyelmet fordítok. Terveztem ezt azért, mert pályafutása kezdete óta számos mérkőzését láttam, no, meg az ő szereplése le­het a legérdekesebb a VDN olvasói számára, hiszen éve­ken keresztül a PVSK színei­ben versenyzett. Emlékszem, még a 70-es éyaJc közepén feltűnt a szo- rítóban Alvics Antal, és szép eredményeket ért el. A vas­utasok edzője, Horváth Géza — azóta mesteredző lett — már akkor megjósolta, hogy a kisebbik Alvics, a Gyula még nagyobb ígéret. Nos, Horváth Gézának igaza lett, Alvics Gyula valóban többre vitte a szorítóban, mint test­vére. Idefelé jövet a repülőn azt mondta, hogy továbbra is foglalkoztatja a profi szerző­dés gondolata, de a szövet­ség még nem döntött. Ezért jól jönne egy sikeres szerep­lés a spartakiádon. Sajnos, ez nem jött be, az elődöntő­be jutásért vívott mérkőzésen vereséget szenvedett. Ment­ségére szól, hogy a második menetben megsérült a szeme alatt, és a vérző seb akadá­lyozta.- * A lengyel szurkolók most a spartakiádra figyelnek, de azért gyakran beszélnek a labdarúgásról. Érthető, mivei egy pontra van csak szüksé­gük a mexikói részvételhez. Ezt az egy pontot szeptem­ber 11-én kell megszerez­niük, hazai környezetben, Belgiumtól. Ha netalán ki­kapnának, akkor sincs még nagy baj, Hollandiával mér­kőzhetnek - a mi csopor­tunk második helyezettje - oda-vissza alapon a kikülde­tésért. Most, hogy szerdán 1-0- ra kikaptak a svédektől, nyug­talanabbak voltak néhány na­pig, de a hét végére vissza­tért az optimizmusuk. Hiába, a szurkoló mindig bizakodó. Egy-iks z-kettő : A VDN totó- tippjeit a 35. já­tékhétre Tóth Jó­zsef pécsi lakos, a Búza téri totó­zó törzstagja ál­lította össze, aki 1960 óta játszik rendszeresen kol­lektiv szelvénnyel. Legtöbb találata 12 volt. A 35. HÉT TIPPJEI: 1. Bremen—Hamburg. Tipp: 1, 2. Leverkusen—1. FC Köln. Tipp: 2. 3. Dortmund—Nürnberg. Tipp: 1. 4. Kaiserslautern—Düsseldorf. Tipp: 1, x. 5. Frankfurt—Mannheim. Tipp: 1. 6. Bochum—Uerdingen. Tipp: 1. 7. VfB Stuttgart—Schalke 04. Tipp: 2, x. 8. Mönchengladbach—Saarbrücken. Tipp: 1. 9. Blau Weiss 90— Duisburg. Tipp: 2, 1. 10. Bielefeld—Hertha BSC. Tipp: 1. 11. Braunschweig—Stuttgarter Kickers. Tipp: 1. 12. Oberhausen—Aachen. Tipp: 1. 13. Fortuna Köln—Freiburg. Tipp: 1.-f 1 14. Karlsruhe—Wattenscheid. Tipp: 1. A Baranya Megyei Magas- és Mélyépítő Vállalat A Baranya Megyei ZÖLDÉRT Vállalat az alábbi munkakörökbe munkatársakat keres: £ több személyes boltba szakképesítéssel és élelmiszer gyakorlattal rendelkező boltvezetőt, £ árukiadó pénztárost, £ eladókat. JELENTKEZNI LEHET: PÉCS, MEGYERI ÚT 66. KISKERESKEDELMI OSZTÁLY A Tolna Megyei Állami Építőipari Vállalat pécsi és komlói munkahelyekre középfokú végzettséggel és gyakorlattal rendelkező szakipari művezetőt keres felvételre JELENTKEZÉS önéletrajzzal a vállalat személyzeti osztályán. TÁÉV 7100 SZEKSZARD, TARTSAY U. 10. vasárnapi y

Next

/
Oldalképek
Tartalom