Dunántúli Napló, 1985. augusztus (42. évfolyam, 209-239. szám)

1985-08-28 / 236. szám

Konzum Áruház Konsum Ar uh ca Konzum Áru ha Csemegekínálat a Konzum flBC-ben A helyi jóratú ' autóbuszok egy része hetek óta elkerüli a pécsi Konzum Áruházat. Vár­ható volt, hogy a megyeszék­helyen bevezetett ideiglenes forgalmi rend érzékenyen érin­ti majd a város legnagyobb be­vásárlóközpontját. Nem így tör­tént. A törzsvevők, a háziasszo­nyok a gyaloglást is vállalva, egy-két nap után visszatértek. Sok ezerre tehető azok száma, akik a Konzumtól távol laknak, mégis itt vásárolnak be, tömött szatyraikkal, zsúfolt autóbuszo­kon viszik haza a vacsorának valót, piperecikkeket, mosósze­reket, szinte mindent amire a háztartásban szükség van. Mi­ért vállalják a cipekedést, hi­szen Meszesen, Újmecsekalján, Lvov-Kertvárosban, s a Mecsek- oldalban is vannak abc-áruhá- zak, élelmiszerboltok, szaküzle­tek? Mindazok, akiket rögtönzött közvéleménykutatásunk során erről megkérdeztünk, az impo­náló áruválasztékot említették fő érvként. Van aki malachúsért jön ide, másokat a házi húské­szítmények gazdag kínálata, egy sor másutt nem kapható áru vonz. Vevőcsalogató, a „mindent egy helyen" lehető­sége, s hogy itt mindig olcsóbb valami, egymást váltják öz en­gedményes akciók, kedvezmé­nyes vásárok. A kedves vevő csomagjait a megőrzőben hagyhatja. S mi­közben odakinn elviselhetetlen a kánikula, vagy hideg szél fúj, — a légkondicionált abc-ben szinte marasztal a kellemes, egyenletes hőmérséklét. A köz­helynek számító szlogen: „itt kényelmesen vásárolhat" — valóban igaz. Igen nagy forgalmat bonyolít le az abc zöldség-gyümölcs részlege. Bár az üzlet csak reg­gel 7-kor nyit, már hajnaltól megfeszített munka folyik a raktárban, jönnek a ZÖLDÉRT teherautói, áruval megrakott gépkocsik az Alföldről, baranyai és más megyei kistermelők, a kertjükben termett friss zöld­séggel, gyümölccsel. A sokcsa­tornás árubeszerzés, a kiterejdt üzleti kapcsolatok eredménye­ként itt sok esetben olcsóbban szerezheti be a vevő a zöld­ségfélét, mint másutt. Gondol­junk csak a nagysikerű dinnye­vásárra, vagy az olcsó barack­akcióra. A tisztított zöldségtől a kelkáposztáig, a paradicsom­tól a gombáig, cukkiniig, — akár a piacon — valóban min­den megtalálható itt. Külön „utcát" képez az abc-n belül a tejtermékek hűtővitrin- sora. A hazánkban forgalom­ban levő tejtermékek teljes vá­lasztékát nyújtják. A tejen, ka­kaón, tejfölön kívül harminc­féle sajt kapható, de nem hi­ányoznak a fagylalt-porok, a Túró Rudi, a habosított joghurt, a gyümölcsös túrókrémek, Par- ty-vajkrémek sem. Elsőként kí­nálják itt egyebek közt a Bólyi Sajtüzem újdonságait. A csemegepultnál igazi cse­megekínálattal találkozha­tunk. A betekintő mélyhűtő vit­rinekben felvágottak, hurkák, disznósajtok, különleges hús- készítmények sokasága. Vá- •lasztékbővítő, speciálisan fű­szerezett töltelékárut és füstölt árut szereznek be többek kö­zött a pécsi, a kaposvári és a szekszárdi húsipari vállalattól, a Szigetvári Állami Gazdaság szentegóti üzeméből, Borotáról, Dávodról, kétújfaluból, Egyhá- zasharasztiból, sőt még Do- rozsmáról is. Rendszeresen ér­kezik stifolder, olasz rolód, vá­kuumfóliás füstölt tarja, csülök- rolád, Misina-kolbász, táblás és szeletelt bacon, hogy csak néhányat említsünk. Töreked­nek arra, hogy a csemege jel­legű különlegességek mellett sose hiányozzanak az olcsóbb árfekvésű áruk, Baranyai rakott szalonna, májasok stb. A csemegepultnál maradva: kapósak a különféle hideg­konyhai készítmények, saláták, roládok, aszpikus finomságok, sültek, amiket a Konzum saját üzeme naponta frissen szállít. A Konzum ktűnő üzleti kap­csolatot alakított ki a baromfi­húst feldolgozó orosházi gyár­ral, amelynek termékeit piacku­tató jelleggel elsőként kínálják. Állandóan kapható itt barom­fivirsli, újdonság az orosházi sajtos baromfi felvágott (kilója 76 Ft), az orosházi sajtkrémes felvágott (kilónként 74 forint­ért), valamint a csípős baromfi- felvágott. Dobozos újdonság a Kakasmandolin. A kakasmell­ből készült húskonzerv 490 grammos kiszerelésben kapha­tó. A mélyhűtő pultban szinte állandóan található orosházi hétvégi csirke, magyaros és majorannás ízesítéssel. A fólia- tálcás ízesített, konyhakész csir­két csak sütni kell, máris kész az ünnepi ebéd, vagy finom vendéglátó falat. Több baromfifeldolgozó is rendszeres szállítója a Konzum ABC-nek, így a mélyhűtő pul­tokban egész csirkét, szeletelt pulykacombot, pulykaszárny- csomagot, csirke-zúzát csakúgy találhatunk, mint mulard ka­csát, pecsenyekacsát, nem szab­ványos csirke alsó- és felsőcom­bot a szezonban liba far-hátot. (Ez utóbbi olcsó árfekvésű, többnyire a kisüthető zsírjáért vásárolják a háziasszonyok.) Állandó vevőköre van a mély­hűtött halnak, szeletelt már­ványponty, keszeg is található a kínálatban. A mélyhűtött pultokban min­dig azonos helyen találja a vásárló a gasztrofol ételeket. mirelit készételeket, mélyhűtött zöldborsót, karfiolt, gyümölcsö­ket, levesbetéteket, galuskát és majonézt, A kínálat sajnos nem állandó, a hűtőipari szál­lítás függvényében változik. Igen nagy forgalmat bonyolít le tőkehúsból az ABC. Leg­kapósabb a friss malachús, amelyből heti 15—20 mázsa érkezik. Ugyancsak sok vevőt csalogatnak ide a belsőségek, esetenként a vágott birka. A sütőipar valamennyi ter­méke naponta kapható a Kon­zum ABC-ben: kerek házike­nyér, rozskenyér, rozscipó, ro­zsos víkendkenyér, Bakonyi barna, grahamkenyér és leve­gőzsemlye, briós, bukta, lek­város-táska csakúgy, mint a sajtos rúd, diós és mákos búr­kifli, diós és kakaós csiga. A Bólyi Áfész cukrászüzeme igény szerint 15—25-féle süteményt szállít, alkalmakra torta is ol­csón rendelhető. A Baranya Megyei Sütőipari Vállalat harkányi üzeme küldi a cukros kiflit, brióst, félkész tortákat, kuglófokat, mézeslapo­kat, csomagolt zserbót, puncs- és diós kockát. A Konzum ét­terem naponta friss töpörtyűs és sajtos pogácsával látja el az abc-t. A sokcsatornás beszerzéssel járó előnyöket a savanyúsá­gok, befőttek, konzervek bő választékán át is érzékelheti a vevő. A Mecsek Füszért mel­lett ebben nagy része van a DÉLKER-nek, szállítmányából sose hiányzik egy sor különle­ges, választékbővítő áru. Az utóbbi időben országo­san gondok voltak a finom csokoládéáru-ellátással. Erre itt, a Konzum abc-ben nem lehet panasz, olyannyira nem, hogy számos édességet, cu­korkát, márkás desszerteket is bevontak a legutóbbi enged­ményes akcióba. Éppen llona- napra kínáltak féláron rumos cseresznyét, meggybonbont, díszdobozokat. Az engedményes áruk rend­szerint egész polcrendszert foglalnak el, gondolák sora áll megtöltve olcsó halkon­zervvel, májkrémmel, vagdalt­tal. Érthetően 1 nap alatt el­kapkodták az akciós savanyú uborkát (üveggel együtt 11 forint volt). „Áron alul” kínál­ják a nesteát, dobozos teát, fokhagymakrémet, sampono­kat, testápolószereket, s most éppen a tisztítószerek vására tart. Féláron kapható a W. C.- tisztító, teflontisztító, szőnyeg- tisztító, csempeápoló, fém és csapteleptisztító. Érdemes fi­gyelemmel kísérni a kínálatot, hiszen naponta változik, egyre újabb és újabb árukat vonnak be az akcióba, s addig kap­ható, amíg a készlet tart. Említést érdemel: a Konzum abc-ben szinte valamennyi, hazánkban forgalomban levő szörp, gyümölcslé, ásvány- és gyógyvíz is kapható, beleértve az ilyen jellegű import készít­ményeket ils. Ugyancsak cse­mege színvonalú az ellátás borokból, pezsgőkből, márkás, ajándéknak való rövid italok­ból. Alig akad külföldi vevő, aki ellent tudna állni ennek az igényes kínálatnak. Ugyan­csak előszeretettel választanak a külföldiek a dúsan rakott fűszerpolcokról. (Itt akkor is volt díszdobozos pirospaprika, amikor másutt nem lehetett hozzájutni.) Külön polcsoron találhatjuk a bébiételeket, cöliákiásoknak való diétás készítményeket, cu­korbetegnek való befőtteket, csokoládét, édesítőszereket. A csemege jellegnek megfelelő­en a szemes és őrölt kávéke­verékek, nescafék, teák válasz­téka is minden igényt kielégít. Az abc vegyi-háztartási, koz­metikai részlege több szaküz­let választékát kínálja egyszer­re. A mosószerek, szappanok, öblítők, kozmetikumok bő vá­lasztéka mellett festékeket, autóápolási cikkeket csakúgy találhatunk, mint Scholl-láb- ápolási szereket, vagy import bébiápoló cikkeket, egészség- ügyi betéteket. Van itt műanyag edény, és lábtörlő, kutyaelédel és nowo- tex — sokszor mosható, eldob­ható — asztalterítő, méztartó műanyag bődön (most olcsób­ban) s egy sor Skála mono­polcikk. Ez utóbbiak közül em­lítést érdemel a pénztáraknál kapható NORDIC hőszigetelő fagytasak, amely legalább egy órán át megőrzi az áru hő­mérsékletét, nem olvad fel benne a vásárolt mirelit csir­ke. Jégakkut belehelyezve — utazáshoz, kiránduláshoz - több órán át hidegen tartható étel, ital. Mit is emelhetnénk még ki a Konzum abc 13 millió forin­tot meghaladó árukészletéből? Több újságoldalt kitenne az áruk felsorolása. Beszédesebb a szám: havi 26-28 millió fo­rintot költünk el itt, s milliókat takarítunk meg az engedmé­nyes áruk megvásárlása révén. A Konzum abc nagyvevő, jó üzleteket köt, sok csatornán, rugalmas árubeszerzéssel őrzi meg az elért magas kínálatot. Ez, valamint az abc dolgozói­nak fáradozása, a több száz szállító partner iparkodása úgy kamatozik; hűségesek va­gyunk a Konzumhoz, gyalog­lás, cipekedés árán is. Nekünk is, nekik is megéri. (-)- Malachús, házi töltelékáru, hidegkonyhai készítmények- Zöldség és gyümölcs - kistermelőktől is- Élelmiszerek babáknak, diétázóknak, cukorbetegeknek- Engedményes akciók, kedvezményes vásárok Köszöntjük bányász vásárlóinkat és vendégeinket a XXXV. bányásznap alkalmából! Gazdag áruválasztékkal, bányásznapi meglepetésekkel, kitűnő tájjellegű ételekkel, italokkal, hangulatos zenével várjuk önöket! KONZUM skAla-coop ÁRUHÁZ PÉCS, KOSSUTH TÉR :<T PÉCS, KOSSUTH TÉR PÉCS, KONZUM EXPO PÉCS, FÉLÁRÜ könyvek BOLTJA PÉCS, KISSZKOKÓ U. 4. VASÁRCSARNOK ALKOTMÁNY U. 5, Csupa újdonság! A legújabb, külföldi divatú ágynemű Itt a nászajándéknak való különleges ágynemű Mosott farmer, téliesített dzsekik, import női kabátok Exclusiv parfüméria nyílik a Jókai utcában Ez az ágynemű valóban gyönyörű: a párna- és dun­nahuzat egyik oldala élénk piros, fehér csíkozású, a má­sik oldal fehér, piros csíkok­kal. A garnitúrát ugyancsak piros lepedő egészíti ki. Mondhatni reprezentatív a mélybordó, a brillentrose, a bézs, s a többi is. összesen 30 szín- és mintavariációban, külföldi alapanyagból, külföldi megrendelésre, bérmunkában gyártja a különlegesen szép holmikat egyik hazai nagy- vállalatunk. Tőlük sikerült be­szereznie a Konzum Áruház­nak egy választékbővítő szá1- lítmányt, s piackutatási céllal még egy sor újdonságot. Mire e sorok megjelennek, már bontják a konténere­ket, s a napokban kez­dődik a rendhagyó vásár a lakástextil-osztályon. A be­mutató jellegű árusítást az őszi esküvők jegyében tartják, a textíliák olyan szépek, nász­ajándékba, ajándékba valók. Kapható lesz garnitúra lepedő nélkül is, ehhez azonban a huzatok alapszínével harmoni­záló színű lepedők külön meg­vásárolhatók. Ugyancsak piac­kutató jelleggel mutatkozik be az áruházban a külföldön már bevált kötött-hurkolt-pa- mutjersey ágynemű. A szokott­nál drágább kelméből készült huzat puha, meleg és rendkí­vül tartós. A fiatalok körében divat: heverő, rekamié helyett a föld­re helyezett habszivacs beté­ten alszanak. Az ő igényeiket elégíti ki az úgynevezett Sza- udi garnitúra, ami mindössze lepedőből és 1 párnahuzatból áll. Dunnahuzat nem is szük­séges, hiszen a divat szerint a habszivacs fekhelyen alvók puha takaróval helyettesítik a paplant. Említést érdemel még: nem hiányzik a választékból a me­sefigurás, derűs mintázatú, kisgyermekeknek szánt ágyne­műgarnitúra sem. Az elmúlt héten szinte na­ponta érkezett valamilyen ke­resett, hiányzó, régóta várt, vagy választékbővítő áru a Konzum konfekcióosztályára. A szállítmányok egy része már az őszi-téli bevásárlást hiva­tott szolgálni. Biztosan sikert aratnak a női és bakfiskabá- tok, amelyek Csehszlovákiából érkeztek. A Pannónia Szőrme­ipari Vállalat ezúttal időben, még a szezon előtt leszállítot­ta legújabb termékeit, igénye­sen szép női és férfi irhaka­bátokat. Érdeklődésre tarthat számot a sportos karakterű, téliesített, kordbársony és ser­tésvelúr dzseki, s az import bársony bakfis- és férfipantal­ló. Most érkezett a bevált, ke­resett kamasz farmer dzsekik­ből is. Most már nem kell külföld­ről behozni; a Konzum is be­szerzett úgynevezett mosott Lee Cooper farmerokat. Út­ban van már több sportruhá­zati cikk, gyermekholmik, amit szeptember elejére meglepe­tésnek szán az osztály. Azonos márka, azonos mi­nőség jellemzi a MÉTA-termé- keket. A Konzum Áruház első emeletén levő MÉTA-butik méltán ismert megyeszerte, mi­vel a termékcsalád teljes vá­lasztékát nyújtja. A MÉTA- cikkek nem kötődnek szezon­hoz, tavasztól őszig, ősztől ta­vaszig szükségünk lehet a jól kihasználható melegítőkre, szabadidőruhákra. Divatosak, jó minőségűek, s ezért kere­settek a különféle sportcipők, edzőcipők, bokacsizmák. Di­vatcikk a fiatalok körében — s most ebből is érkezett — a MÉTA márkajelzésű frottír tö­rülköző, fürdőlepedő. A Kon­zum MÉTA-szalonja teljes vá­lasztékot kínál MÉTA-kozmeti- kumokból. A MÉTA illat, azo­nos, különleges francia parfüm alapú illat jellemzi az izzadt­sággátló spray-t, testápoló- szert, sampont. * Pécs első, valóban exclusiv parfümériáját nyitják meg szeptemberben a Jókai utcá­ban. A Konzum-illatszalont cél­zatosan telepíti a vállalat idegenforgalmilag exponált helyre, hiszen az a cél, hogy a belvárosi „majdnem" sétá­lóutcákon hangulatos, igényes, különlegességeket kínáló kis üzletek fogadják városunk vendégeit. „Formatervezett" üzletről van szó. A parfümszalon ki­alakításával, berendezésével belsőépítészeket, a Rádóczy— Wunderlich házaspárt bízta meg az áruház. Az üzletben galériát alakítanak ki, ahol a kedves vevők kipróbálhatják a szépítőszereket és szakta­nácsot kaphatnak. A tükör- csempés, kazettás burkolat — várhatóan — egyedi hangula­tú lesz, s kellemessé teszi a vásárlást. A világ szépítőszer márkáinak teljes választékát felvonultatják majd, 1 milliós árukészlettel nyitnak. (-)

Next

/
Oldalképek
Tartalom