Dunántúli Napló, 1985. augusztus (42. évfolyam, 209-239. szám)

1985-08-08 / 216. szám

1985. augusztus 8., csütörtök Dunántúli napló 5 I. Országos Gyermekvédelmi Konferencia A gyermekvédelmi konferenciáról nyilatkozott: dr. Cseres Judit, Farkas Andrásné és D. Tóth László. Läufer László felvétele Pécsi üzletkötés Finnországban Áruházi csere a Konzum és a lahti Centrum és Sokos között Kulturális és politikai kap­csolataink mór hagyomá­nyosak finnországi testvér- városunkkal Lahtival. Keres­kedelmi, gazdasági téren ugyanez még nem alakult ki, pontosabban elenyésző. Éppen ezt megalapozandó kiváló lehetőség adódott a Business 85 nemzetközi vá­sáron való részvételünkre, melyet július 26. és augusz­tus 5. között rendeztek meg Lahtiban. A pécsi vállalatok és gyárak mellett részt vett a Konzum Áruház igazgató­ja, dr. Biró László és a nagykereskedelmi osztály vezetője Kerner Ödön. A vásárigazgatóság és a Finn Kereskedelmi Kamara segítségével a lahti Cent­rum és Sokos Áruház veze­tőivel üzleti tárgyalásra ke­rült sor, melyben a finn partnerek igen készséges­nek mutatkoztak. Tulajdon­képpen árucsere üzletkötés­ről volt szó, mint tájékoz­tatott bennünket a Konzum igazgatója. Ezek szerint: a jövő év első negyedében nyílik majd lehetőség finn ipar-, lakásfelszerelési és háztartási cikkek, valamint fonal vásárlására a Konzum Áruházba látogatóknak. Ezért cserébe, a lahti áru­házakban majdan kialakí­tott magyar standokon test­vérvárosunk lakói és turistái megvásárolhatják a dobo­zos sonkát, száraz szalámit, gyümölcs és rostos ivóleve- ket, mirelit zöldségféléket, csakúgy, mint a népművé­szeti ipar termékeit vagy a Zsolnay-porcelánt. A Konzum Áruház vezetői szerint az első ilyen üzlet még nem haladja meg a 100 ezer dollár értéket. Min­denesetre csak üdvözölni le­het a gazdasági kapcsola­tok felvételére törekvő első lépéseket és a készséget mindkét fél részéről. P. L. Gyermekvédelmi törvényre van szükség Minden eszközt, intézményt, ötletet fel kell sorakoztatni a jövő generációja érdekében, csakis a komplexen kezelt gyermek- védelem érhet el hathatós eredményeket. Talán e gondolattal lehet zárni azt a háromnapos konferenciát, melyet Pécsett, az Apáczai Csere János Nevelési Központban tartottak az ország különböző vidékeiről összegyűlt szakemberek, s melyet eztán évről évre szeretnének megtartani. A zárónap előadásainak — szekcióülések értékelésének — szünetében három szakember­rel beszélgettünk. Arra voltunk kíváncsiak, hogy miként véle­kednek az összejövetelről, hogy látják a gyermek- és ifjúság- védelem hazai helyzetét, pers­pektíváit. Farkas Andrásné, a gyermek- védelmi főelőadók országos munkaközösségének vezetője: — Több ajánlást fogalmazott meg a konferencia a kormány­zati szervek számára. Ezek kö­zül talán a legfontosabb, hogy mivel a gyermekvédelem jelen­legi feladatai több tárcát érin­tenek, a tárcák között hatható­sabb egvütműködésre van szük­ség. Ennek — és a téma jövő­jének érdekében — igen fon­tos lenne megalkotni egy gyer­mek- és ifjúságvédelmi tör­vényt, ami egységbe fogná az általános és speciális teendő­ket, biztos eligazodást adna a jogszabályok jelenlegi útvesz­tőjében, szabályozná ma még „fehér” területeket. D. Tóth László, a Magyar Pedagógiai Társaság gyermek- és ifjúságvédelmi szakosztályá­nak elnöke: — Régóta szükségét érezte társaságunk annak, hogy or­szágos rendezvényeken vitas­suk meg a szakmai kérdéseket. Ez most megtörtént, Pécs nagy­szerű körülményeket biztosított. Sok lényeges javaslat közül csak néhányat hadd említsek meg. Munkánk leglényegesebb része a megelőzés, hogy ne engedjük a családokat lecsúsz­ni, a gyermekeket elkallódni. E feladatok teljesítése közben rendkívül sok módszer üdvözítő lehet, a jelenleginél is jobban kell támaszkodnunk a hazai és a külföldi tapasztalatokra. Más­részt engedélyezni kell a ma­gánjellegű humán szolgáltatá­sokat —, amelynek nagyrésze emberbaráti, humanitárius meg­fontolásokból fakad —, s min­den egyént és szervezetet szö­vetségesként kell tisztelnünk. Hazánkban újdonság a hivatá­sos nevelőszülői rendszer — be­vezetése kísérleti stádiumban van —, s véleményem: egyre több hivatásos nevelőszülővel fogunk találkozni a jövőben. Dr. Cseres Judit, az MM Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztályának vezetője: — A gyermek- és ifjúságvé­delem rendszerében több vál­toztatásra van szükség. E vál­toztatások egy része anyagi vonzatú, más részük nem. Ami a leglényegesebb: ha­zánkban nincs megoldva az egységes szakemberképzés, s ez hovatovább tarthatatlan. Szólni illene a gyermekvéde­lemben dolgozók anyagi és er­kölcsi megbecsülésének növe­léséről is: a következő ötéves tervciklusban megoldást kell találnunk. A „csellengő" fiata­lok védelmének intézményesí­tett kereteire is mielőbb szük­ség lenne. Ez az a közel 30 000 fiatalkorú, akik már nem iskola­kötelezettek, de még munká­ba sem állnak. Sokáig tabu téma volt a drogélvezők egyre növekvő tábora. Lemaradtunk a velük való foglalkozással, gyerekcipőben topog a szak­megelőzés. Végezetül még egy dolgot hadd említsek meg: eltökélt szándékunk, hogy az örökbefo­gadás intézményén —, mely a szükségesnél hosszasabb pro­cedúrákat jelent ma — változ­tassunk, főleg ami az ügyme­net gyorsítását jelenti! K. F. Augusztus 10-ig értesítik a szülőket Több óvodában a korábbinál jobb körülmények várják az ősszel a gyerekeket. Képünkön: a pécsi Táncsics Mihály úti óvodában az idén központifűtés váltotta fel az olajkályhákat. Läufer László felvétele Most bírálják el az óvodai felvételeket A múlt évben Pécsett a vá­rosi és az üzemi óvodákban 6866 kisgyermek nevelésével foglalkoztak. Közülük iskolába 2448 kisfiút és kislányt írattak be: 2355-en óvodába, 65-en iskolaelőkészítő tanfolyamra jártak. Huszonnyolcán pedig úgy kezdik az első osztályt, hogy nem jártak közösségbe, otthon voltak az édesanyjuk mellett. Az iskolába kerülők helyé­be a Pécs Városi Tanács mű­velődési osztálya az újabb óvodások beíratását június 3- tól 7-ig hirdette meg. A szü­lőket június 17-én értesítették az elbírálásról. A fellebbezé­seket június 22-ig lehetett be­nyújtani, és a döntéseket augusztus 10-ig postán küldik ki a szülőknek. Hochrein Lászlóné óvodai felügyelő asztalán szünet nél­kül cseng a telefon. Szobájá­ban egymás kezébe adják a kilincset az ügyfelek. Asztalán Fellebbezések az átirányítás, elutasítás miatt A pécsi Szőlőskert vendéglőt idén január elsejével vette át a Konzum Áruház azzal a nem titkolt céllal; hogy rövid időn belül átalakítja, s a szomszé­dos Hunyor Hotel étkeztetési gondjait is megoldja. A kor­szerűsítés szükségességéhez nem fér kétség, hisz a szép szálloda mellett lehangoló lát­ványt nyújt a mostani vendég­látóhely .. . A korszerűsítés, átalakítás ki­vitelezésére versenytárgyalást hirdetett az áruház, melyre teg­nap került volna sor. Azért csak „volna”, mert ugyan a tervdokumentációt négy cég is elkérte, hogy áttanulmányozza, de a versenytárgyaláson mind­össze egy kivitelező, a takta­Átalakítják a pécsi Szőlőskert vendéglőt A versenytárgyalás elmaradt házi termelőszövetkezet szak­csoportja jelent meg. A meg- adgtt feltételek alapján a szak­csoport vállalkozott arra, hogy szeptember elsejei kezdéssel, s 1986. április 30-i befejezéssel elvégzi a szükséges munkálato­kat, árajánlatuk 8,5 millió fo­rint. Mivel az átalakítás ideje alatt is üzemel a vendéglő, így az esetleges akadályozta­tás miatt plusz költségeket is felszámolnak. Az áruház vezetői nem nyi­latkoztak arról, hogy elfogad­ják-e a szakcsoport ajánlatát, de amennyiben igen, akkor írásban értesítik a szakcsopor­tot, s megkötik a szerződést. Az átalakuló Szőlőskert ven­déglőről annyit, hogy a meglé­vő épületet teljesen felújítják, s mellé építenek egy kétszintes éttermet, a vendéglátóhelyet pedig összekötik a szállóval. A tervek szerint az étterem egy- időben több mint 300 vendéget képes majd fogadni. kérelmek, fellebbezések. A kö­zel 2400 óvodai helyre a je­lentkezések után 57 elutasí­tást és 217 átirányítást hoztak a szülők tudomására. Senki sem nyugodott ebbe bele, és az újabb fellebbezések elbí­rálásával most foglalkoznak.- Említette, hogy minden kis­gyermeket lel tudnak venni óvodába. Akkor miért történik elutasítás? — Valóban, minden kisgyer­meket fel tudunk venni óvodá­ba. Csak az nem mindegy, hogy hova. Például az újme- csekaljai óvodák csak 100 szá­zalékosan telítettek — mivel még húsz százalékkal több gyermeket lehet fogadni —, ide bárkit felvehetünk. Még azo­kat a kisgyermekeket is egész napos ellátásra, akiknek az anyukájuk esetleg egy testvér­kével gyesen van otthon. De az olyan kérelmeknek nem tu­dunk helyt adni, aki a lakó­háza melletti óvodát jelöli meg. A Ivov-kertvárosi óvodák­ban óriási a zsúfoltság. A Testvérvárosok terei óvodába a három- szabad helyre 163-an jelentkeztek. Jelenleg a 150-es férőhelyű óvodába 243 kis­gyermek jár ősztől. Természe­tesen felvételkor előnyt élvez­tek azok, akiknek a testvére szintén. Ott óvodás, vagy böl- csődés. De az olyan igénynek, mint amit többen is írtak, hogy százötven méterrel közelebb esik az egyik intézmény, mint a másik — nem lehet elfogad­ni. Zsúfolt a Táncsics utcai, a Bimbó utcai, az Anikó utcai, a Viktória utcai, az Enyezd ut­cai, I—II. óvoda is. Ezért ajánl­juk a szülőknek, hogy inkább a munkahelyükhöz közel eső, és ne a lakóhelyük melletti óvodába adják be a jelentke­zést. — Mi történik munkahely-, lakóhely-változtatáskor? — Természetesen igyekszünk megtalálni az . áthidaló meg­oldást. Erre egy példát is tud­nék mondani. Már most elfo­gadtuk a Németh László utcai óvodába a jelentkezéseket - 220 kisgyermek jár majd ide. Az óvoda még nincsen kész. Augusztus végére szólt az át­adási határidő, de számítani lehet csúszász.ra. Ez csak rö­vid időre szóló ingázást jelent a szülőknek, gyermekeknek. — Úgy hallottam, gondban vannak az óvónők azokkal a szülőkkel, akik iskolakezdés előtt egyáltalán nem óhajtják előkészítőre járatni a gyerme­keiket. — Igen, ez nagy gond. Az is­kolai első osztályos tanterv ugyanis az óvodai és az. isko­laelőkészítő tanfolyamon elsa­játított tudásalapra épül. Sok szülő pedig ezt a tematikát nem tudja otthon megtanítani. Az ilyen kisgyermekek hát­ránnyal kezdik a tanulást. Mi minden kisgyermeket, aki is­kolaelőkészítő tanfolyamra je­lentkezik - fél tudunk venni .. . A. E. Augusztus 3—7. között Buda­pesten tartotta ülését a Szövet­kezetek Nemzetközi Szövetsé­ge oktatási munkacsoportja (AGITCOOP) végrehajtó bizott­sága. A szövetség a világ leg­nagyobb, (500 millió tagú), nem kormányközi szervezete. Az ok­tatási munkacsoport egy évtize­de tartotta alakuló ülését Buda­pesten, s a szövetkezeti oktatás fejlesztését tűzte ki feladatául. A végrehajtó bizottságnak az alakulástól kezdve magyar tag­ja is van, Zsarnóczai Sándor egyetemi tanárnak, a Szövet­kezeti Kutató Intézet igazgató­jának személyében. A végrehajtó bizottság mos­tani ülésén egyebek között a szövetkezeti felnőtt oktatás kér­déseit, o nők képzésének hely­zetét, az oktatás és a kutatás kapcsolatát, az oktatási mód­szereket, valamint az AGIT­COOP és az ENSZ szakosított szervezetei közötti kapcsolatok legfontosabb kérdéseit vitatták meg. A végrehajtó bizottság tag­jait a Parlamentben Németh Jenő, a Minisztertanács Tájé­koztatási Hivatalának elnökhe­lyettese tájékoztatta hazánk bel- és külpolitikájának kérdé­seiről, valamint a közelgő Kul­turális Fórum előkészületeiről. A végrehaitó bizottság tag­jait fogadta Rév Lajos, az Or­szágos Szövetkezeti Tanács so­ros elnöke, az OKISZ elnöke. Csaknem 138 millió forint a Nemzeti Színház számláján Másfél hónap híján két esz­tendeje, hegy elhangzott a fel­hívás hazánk lakosságához és a külföldön élő magyarsághoz: járuljanak hozzá a Nemzeti Színház méltó, új otthonának felépítéséhez. Azóta is folya­matosan érkeznek a pénzado­mányok az OTP XXII. kerületi fiókjához, ahol a .Nemzeti Szín­ház gyűjtési akciójának adatait regisztrálják. Mint az MTI mun­katársának elmondták: az au­gusztus elejéig beérkezett ösz- szeq csaknem. 138 millió forint. Eddig 26 742 befizetést könyvel­tek el, ebből egyénileg 6646-an utaltak át több mint 10 millió forintot, a 20 096 csoportos adomány összege meghaladja a 127 milliót, A fővárosban több mint 8000, vidékről több mint 17 000 egyén, illetve kol­lektíva járult hozzá a Nemzeti Színház felépítéséhez, külföld­ről 379 felajánlás érkezett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom