Dunántúli Napló, 1985. augusztus (42. évfolyam, 209-239. szám)

1985-08-31 / 239. szám

Föld alatt és föld felett

Épül az István III. akna

Ha valahol utamba akad egy tégla...

Nyugalomban,

emlékezve

A betonkolosszus oldalán kúszik fel velünk a lift. Lassan kitárul körülöttünk a táj: amott Józsefháza mellett még mindig áll a hordó alakú brigádház, még 1969-ben, az első Pécsi Ipari Vásáron ebben volt a szénbányászati bemutató. A távolban István I. és István II. akna tornyai látszanak a fák között. Elhesegetem a gondolatot: a halálra ítélt tornyok. Valójában azért épül István III. akna, hogy a két régi akna pillérében levő mintegy negyedszáz millió tonna szenet ki lehessen bányászni, de hát elképzelni is nehéz, hogy itt István-aknán egykor majd eltűnik a hat évtizede az erdő fölé magasodó egykori Szent István-akna és a felszabadulás utáni nagy bányászati fejlesztés jelképe István II. akna.

Felérünk a toronv, illetve a „kéttorony" legfelső szintjére, az új akna felett ugyanis tulajdonképpen kettős torony lesz, két szállítógéppel. Innen fentről látszik csak igazán, hogy miiven méretű építkezés ez. Korbélyi Józsel, a Baranya Megyei Állami Építőipari Vállalat művezetőié (apja is állandóan tornyokat épített, például a tv-tornyot is, az a bizonyos alma tehát az ő esetében sem esett messze a fájától) mondja:

— 58,6 méter magas a torony, 1800 köbméter betont épíetttünk be, de a födémezés- hez még 1000-et felhasználunk, 300 tonna betonacélt rejt a beton, huszonhat nap alatt építettük fel, vagyis hát a csúszózsalu ennyi idő alatt ért fel. Itt, amit körbe látunk az erdő széléig, ez a teraszos rész 200 000 köbméter föld megmozaatósával alakult ki. Varga György, a Bányászati Aknamélyítő Vállalat Mecseki Körzetének aknavezetője, Papp György körletvezető valóságos védőkorlátként áll köztünk, míg kimászunk a vastartókra, féltenek bennünket, alattunk félszáz méternyi mélység.

— Tizenkét tonna ez a vastartó, valóságos bűvészmutatvány volt maga a felemelése is, de amíg helyére került itt fenn, az valóban bányász-bravúr volt — mondja Varga Ernő. Ahhoz képest, hogy mi csak nézelődünk, fotóriporter kollégám a géppel bajlódik, itt az óriás vasszerkezeten hihetetlenül nehéz lehet dolgozni. Igaz olyan nagy tudással rendelkező szakemberek vannak itt, mint például Fekete Józsel, aki ugyan rehabilitáltként dolgozik, de a tapasztalatára óriási szükség van.

István III. akna az első olyan végleges aknatorony, amelyet már a mélyítés megkezdése előtt felépítettek. Ez a súlyos vasszerkezet az aknamélyitő berendezéseket tartja majd, amíg a mélyítés folyik fenn a gépteremben, a nagyon munka- és időigényes szállítógépeket nyugodtan összeszerelA villamossági munkák főnöke

hetik, így tulajdonképpen a két legfontosabb és legnagyobb mérvű munka párhuzamosan folyhat, két év megtakarítható így. A bányaüzem építése ugyan késve indult, de a tervezettnél előbb lehet befejezni, ha az anyagi feltételek folyamatosan rendelkezésre állanak

A mélyítés októberben kezdődik és várhatóan 1989-re érik el a 933 méteres mélységet. Csaknem 60 000 köbméter kőzetet kell kitermelni és 20 000 köbméter anyagot beépíteni biztosítósként, a nyolc méter átmérőjű aknába. Ezt is az Állami-díjas Zalka Máté brigád mélyíti, miként a Mecsekben, aztán Észak-Magyor- szógon az aknák egész sora őrzi kezük munkáját. Bár, sajnos a régiek közül már többen nyuadíjban vannak, vagy másutt könnyebb munkán dol- qoznak. De azért méq egyszer így együtt leírom o régi neveket, mégha ebben az aknában nem is viszi őket a bödön a föld aló, mint életük során többezerszer. Tehát: Dörner Konrád, Bősz Mátyás, György Ferenc, Schilller János, Horváth István . . ., hogy csak né- hányukat említsük. Itt közülük már csak György Ferenc dolgozik, de az újak is valameny- nyien kiváló munkások, tapasztalt baráberek.

Lépcsőn jövünk le a toronyból, a surranok között lakatosok dolgoznak, egy autódaru emelőhorgán kicsiny kosárban ketten szorongnak, ezzel a lé- lekvesztővel ügyeskednek a vasszerkezetek között.

Benézünk az aknatalpat fedő vaslapok alá, az ötven méternyi előakna tátong alattunk, innen indul majd a mélyítés. A markoló már ide van készítve az akna mellé, mellette kúszik a magasba a kék sugárcső, olyan, mint egy éppen induló rakéta, ezen szállítják a

surrantókba az akna biztosításához szükséges betont. Körbejárjuk az aknamélyítő csör- lőket, mind a 15 helyén van már. Egy jól megtermett, ősember szakállal ellátott figura kerül elő — talán nem sértődik meg e jelzőért, de Varga Ernő is éppen azt mondja róla, hogy most ö a kulcsfigurája a munkáknak. Kukorelli László a Villamos Állomásokat Szerelő Vállalat csoportvezetője. Dolgozott Dunaújvárosban, Pécsett, amilkor 220 voltos feszültségre állították át a fogyasztókat, a BCM épíkezésén — s most itt a mélyítő berendezések villamos szerkezeteit szerelik.

Megnézzük a mélyítéshez szükséges szellőztetőgépet is, helyén van már. Egy olyan villamos motor hajtja, amely 60 kW-os és 200 kW-os teljesítményre egyaránt képes, a szel- lőztetőnek ugyanis az akna mélyítésével fokozatosan több és több levegőt kell adni egészen percenként 2000 köbméterig.

Varga és Kukorelli egészen váratlanul vitatkoznak össze egy kábel miatt. Már-már azt hittem, hogy ez nem is egy amolyan igazi feszült munkatempót követelő beruházás. Hiszen ott pillanatonként vesznek össze a különböző vállalatok dolgozói, hogy aztán néhány perc múlva nyugodtan dolgozzanak tovább egymás mellett mintha mi sem történt volna. Ök is hamar lecsendesednek, öt-hat évig dolgoznak itt még együtt, gondolom, lesz még alkalmuk veszekedni.

Bemegyünk az aknamélyítők konténer-irodájába, itt van Tapasztó Ferenc, két évtizede még Indiában is mélyített aknát, ő most itt az üzemvezető.

— Tudod — mondja — az építők akkor érzik jól magukat, ha felfele mennek, az aknamélyítők ha lefele, itt meg még féltucatnyi vállalatnak is jól kell magát éreznie, hiszen, felfele, lefele, szerteszéjjel félszáz munkahely tevékenységét kell összehangolni és biztosítani.

Nem látjuk, csak Varga Ernő mondja:

— István I. aknáról a hatodik szinten jön egy 900 méteres vágat ide az akna aló, jövőre a hetedik szintről is indítunk egyet, később pedig negyedik szintről is.

Épül Isván lll-as akna. Éppen négy esztendeje Mérei Emillel, a Mecseki Szénbányák vezérigazgatójával beszélgettünk a nagyegyházi bánya avatásán: mikor vehetünk részt új szénbányaüzem megnyitásán o Mecsekben? Sajnos, ezen a bányásznapon is azt kell mondani, hogy a bányászok, építők, szerelők mégoly lelkes munkája is csak akkor lehet eredményes, ha a bányászat fejlesztésére szánt összegek nem csorbulnak.

Lombosi Jenő- Ha valahol utamba akad egy tégla, lehajolok érte és megnézem . . .- Mit lát rajta?

— Hogy hol gyártották. De többet is . . . gyerekkoromat, családunk sorsát, a későbbi éveket.

— A tégladarab nosztalgiát ébreszt a Patyolat nyugalomba vonult igazgatójában? — kérdem meglepődve Ács Gyulától.- így van. „Téglások" voltunk, az egész család, kilenc testvér, öt fiú és négy lánv, de apámmal az élen kivétel nélkül mindegyikünk végigjárta a téglaverés „útját".

Szombat délutáni vendége vagyok Ács Gyulának az ürö- gi szőlőhegyen. A pincéről külső falépcső vezet fel a két kis helyiségből álló házba, amely mögött olyan meredek a parlag terület, mint egy alpesi háztető. Nincs is rajta szőlő, hiszen még a földbe vágott kapában sem lehetne megkapaszkodnia az embernek. Fürtös szőlőt vásárol Villányban, abból készít jó vörösbort, amelynek maradékát méq őrzi egy-kéí kisebb hordó. „Szüretig" talán kitart.

— Hoqyan éltek a téglaverők?

A téglagyárban nem volt egész évi munka akkoriban, csak tavasztól őszig. Kézi gyártást véqeztünk, sablonba formáztuk az anyagot, aztán következett az égetés, kihordás, rakodás. A tragacsra eny-egy fordulóban 80 nyerstéglát raktunk föl, az égetettből ráment száz darab is. De olyan forró volt, hoay a tragacs deszkája gyakran lángra lobbant. Nehéz egy meló volt. Ősszel pe- diq felkerekedtünk és a téglagyárak környékén halastavakat építettünk, kubik-munká- val. Rétközben tömegszállásokon laktunk, szalmát terítettünk a földre, gerendát fektettünk eléje, nehogy szétkotorjuk, aztán ott aludtunk, rossz pokrócokkal, télikabátokkal takaróztunk. Hétvégén jártunk haza Dombóvárra, tavasszal pedig végleg hazaköltöztünk: megpakoltuk a talicskát a batyuval, tisztálkodószerekkel, rissz-rossz göncökkel, lapáttal, csákánynyal és megindult a téglások menete az országúton.

Szentlőrincen Kromer Gyula tulajdonában volt a téglagyár. „Nagysáqos úrnak” kellett szólítanunk, Géza fiát „fiatalúrnak". Kromer Gyula, de inkább a fia a téglás gyerekeket vitte vadászatra hajtónak, ez végül is kellemes időtöltésnek számított. De aztán az Ács gyerekek kegyvesztettek lettek, mert apjuk, Ács Márton valamilyen bérügyben összekülönbözött a téglagyárossal.- Aztán milyen a véletlen — meséli Ács Gyula, — vagy talán nem is annyira „véletlen": jó évekkel később, már az ötvenes években mint a Téglagyári Egyesülés igazgatója találkoztam Kromer Gézával a vállalatnál. Zavarban volt, nem tudta, mi lesz vele, már úqy értve, hogy az apja és jóapám közti hajdani veszekedés miatt. Behívtam az irodába, megmondtam neki: nincs más feladat, mint hogy jól dolgozzunk, ő is, én is. Jó szakember volt, megbecsültük, a vállalattól is ment el nyugdíjba.- Többször is találkozott hajdani téglásokkal?- Igen. Engem negyvenkilencben vagy ötvenben féléves káderképző tanfolyamra küldtek Pestre. Amikor visszatértem, alig húszesztendős koromban, személyzeti munkakört bíztak rám, később az Egyesülés igazgatójává neveztek ki. Tíz téglagyárunk volt, többek között például a szentlőrinci is, ahol még annak idején mint téglavető dolgoztam apámmal, fivéreimmel. Stadler volt a tulajdonos akkoriban. Az államosítás után kimentem a gyárba, összehívtam a régi gárdát és nagyjából fölvázoltam a jövendő feladatokat. Gépesíteni kell, szükség van az építőanyagra, és meq kell szüntetni a téglagyártás szezon-jellegét, vagyis ősztől tavaszig is szükség van mindenkire, nemcsak nyáron. Akkor aztán az öreg Német Imre bácsi előállt, azt mondta nekem: „Ide figyelj gyerek! Közted meg a Stadler között annyi a különbség, hogy ő gyalog jött ki reggelente és le . . . bennünket, te ugyanúgy, csak éppen autóval érkezel a gyárba reggelente .. Az öreg viccnek szánta, de azért megkérdeztem tőle: „Csak eny- nyi a különbség, Imre bátyám?" Akkor eszembe jutott, hoay az egész ifjúságomat — amit a téglás-világban eltöl- töttem - átszőtte egyetlen vágy: csak egyszer ki tudnám aludni magamat! örökké álmos voltam, napkeltétől napnyugtáig dolgoztunk, hajnalonta félólomban nekimentem a téglarakásnak. A pesti tanfolyamon is néhányszor elaludtam, még a faliújságra is kiírtak. Szóval, fura egy helyzet volt. ..

A Téglaipari Egyesülés tíz gyárát a megyei tanács átadja a minisztériumi Téqlaipari Vállalatnak. Ács Gyula marad továbbra is a tanács felügyelete alatt: kinevezik rövid időre a Mohácsi Bútorgyár élére, később a Patyolat igazgatójává. A tégla-korszaknak vége.

— Hivatalosan persze, mert hogy mást ne mondjak, ennek a pincének a boltozatához is én csináltam a téglát feleségem segédletével.

— A „patyolat" valamikor a kabarészerzők célpontja volt, rádióban, vicclapokban, pódiumon.

Ács Gyula elnézően legyint;

— Persze. A humor, a szatíra mindig túloz, ez mór ilyen műfaj. Végül is leszoktak róla.

A Patyolat - már úgy értve, hogy a baranyai vállalat - egy sor új szolgáltatást vezetett be, többnyire elsőnek az országban. Szalonokat nyitottak, meggyorsították — felárral persze - a vállalási időt, nemcsak közületi, hanem a lakossági mosás minőségét is merőben új alapokra helyezték. A vállalat három alkalommal nyerte el a Kiváló Vállalat címet, ma a termelési érték meghaladja az 50 millió forintot. És mindezt „fillérekből".

— Még nem töltötte be a hatvan évet...

— Még nem. Korengedmény- nye! mentem nyugdíjba.

— Valamikor az Ács család egy falura való téglát összeta- licskázott. Gondolom, kézenfekvő, ha feltételezem, az Ácsék valami szép családi házban lakhattak . ..

A magas, jóerőben lévő férfi elmosolyogja magát: „Kilenc gyerek mellett? Mindig téglagyári kolónián laktunk ..

— De most nem.

— Nem persze. Van egy lakásom, meq ez a szőlő nélküli telek, hétvégi házzal. Magam építettem. Amire büszke va- avok: feleségemmel szorgalmas gyermekeket neveltünk. Kell ennél több?

Rab Ferenc

HÉTVÉGE 5.

Az épülő új István-akna járulékos munkálatai Fotó: Erb János