Dunántúli Napló, 1985. augusztus (42. évfolyam, 209-239. szám)

1985-08-28 / 236. szám

Egy régi és nagyon ritka pillanat a pécsújhegyi pályán: Sudár nem távoli átlövéssel hanem a hatos vonal elől elrugaszkodva célozza meg az ellenfél kapuját. Régi csaták főszereplői a pécsújhegyi kisstadionban Pécsi Bányász-Vörös Meteor (nők) A sok apró bölcső után a hatvanas évek elején két nagy fellegvárhoz jutottak Pécsett a női és férfi kézilabdázók. A két — minőségileg is a legjobb csapatoknak otthont adó - pálya a Verseny utcai, ahol a Pécsi Dózsa fiúk, valamint a Pécsi Vörös Meteor lányok, va­lamint a pécsújhegyi kissta­dion, ahol az évtizednél is hosszabb ideig az NB l-ben játszott Pécsi Bányász lányok és fiúk gyűjtötték a sportág szurkolóit. A fennen említett négy csapatnak nagy szerepe volt abban, hogy a hatvanas évek elejétől egyszer-egyszer többezren is buzdították az el­ső és a másodosztályban sze­replő gárdákat. A csapatokban több - országosan is ismertté vált - sportoló nőtt fel, akikre ma is szívesen emlékeznek a kézilabda-szurkolók. Nos, be­lőlük láthatnak jónéhányat a XXXV. bányásznap alkalmával, a régi Pécsi Bányász férficsa­patának korán meghalt kapi­tánya, Wágner László tisztele­tére rendezendő, kettős emlék­találkozón. A szombaton délután a pécs­újhegyi kisstadionban sorra ke­rülő női nemzetközi torna ke­retében lejátszandó Pécsi Bá­nyász-Pécsi Vörös Meteor női, valamint a Pécsi Bányász-Pé­csi Dózsa öregfiúk találkozó­ján ismét pályára lépnek: a bányászlányoknál Schmidtné, Havasi, Czakóné, Kóréné, Szmolkáné, Szamos, Hetényi, Kafka, Vitrédiné, míg a Vörös Meteorosoknál Jedlicskáné, Csizekné, Hortobágyiné, Kissné, Élesné, Varga, Sudárné, Muschbergerné, Szebényi (el­nézést kérünk a női csapatok tagjaitól, de többüket, éppen a játékospályafutások emlékei­ként még leánynevükön emlí­tettünk). A bányászfiúk közül: Sudár, Bujáki, Balázsi, Balogh, Baranyai, Czinderi, Árvái, dr. Dombi, Hortobágyi, Kapu­vári, Stefanovics, Szabó és Wéber, míg a dózsásoktól Jed- licska, Hang, Szakács, Roz- vány, Mihalovics, Jéky, Karászi, Somogyi és Rózsavölgyi. A névsor természetesen nem tel­jes, a többi játékosokat most „gyötrik" a részvételért a szer­vezők, de minden bizonnyal lesznek majd olyanok is, akik éppen e hír kapcsán sze­reznek tudomást a találkozók­ról, azokat is szívesen látják a rendezők, éppen ezért kérik őket, hogy a mérkőzések előtt jelentkezzenek az öltözőben. A két nosztqlgiamérkőzés időpontja augusztus 31-én 15.00: Pécsi Bányász-Pécsi Vö­rös Meteor; 15.45: Pécsi Bá­nyász-Pécsi Dózsa öregfiúk. A találkozók a pécsújhegyi kissta­dionban kerülnek megrende­zésre, amelyeket 17.00 órakor a PBTC-Zombor, 18.00-kor a PMSC—Dzsakovo nemzetközi női mérkőzések követnek. K. L. Tenisz. A dr. Ernőházy emlékver- senyen szerepeltek a baranyai te­niszezők. Közülük a II. o.-ban a fér­fiaknál Koncz 2., Káplán 3. lett. A III. o.-ban a férfi egyes sorrend­je: 1. Bátor. 2. Dalos (Bóly). Az ifi fiú egyesben: 1. Spitl, 2. Farkas, 3. Rudolf (Bóly). A II. o. női egyes: 2. M. Kiss, ill. o. női egyes: 1. M. Kiss. (A külön nem jelöltek a P. Spartacus versenyzői). Tömegsport. KIOSZ Kupa országos döntője, Gödöllő. A döntőn a Ba­ranya Megyei KIOSZ együttese össze­tettben a 3. helyet szerezte meg. A legjobban a női kézilabdázók sze­repeltek, elsők lettek. A baranyaiak nyerték a legsportszerűbb csapat címet. Kézilabda. NB I B-s férfi mérkő­zés: Bólyi MEDOSZ—Komlói Bányász 22-21 (12-11). A mérkőzést Bolyban játszották. Terítési bemutató a Mecsek Áruházban Az Amfora és a Baranyaker 1985. augusztus 31-től szeptember 7-ig árusítással egybekötött árubemutatót rendez a Mecsek Áruház III. emeletén. Bemutatásra kerülnek hagyományos és a legújabb ét-, teás-, mokkás- készletek, valamint kerámiqqruk, Öt baranyai csapat küzd négy helyért Szigetvár—PMSC, Mohács—Baja, Máza- szászvár—Dunaújváros, Nagykanizsa—Komló A legjobb 32 közé jutásért ma, augusztus 28-án, 16.30 órai kezdettel lépnek pályára a Magyar Népköztársasági Kupa keretében a csapatok. A még állva maradt öt baranyai csa­pat közül immár csak négy helyre van lehetőség a tovább­jutásra, mivel Szigetváron az ugyancsak baranyai csapat, az NB l-ben jól kezdett Pécsi Munkás SC lesz a vendég. A szigetváriaknak sem kell szé­gyenkezniük, mivel az első há­rom fordulóban két győzelmet szereztek és csupán Kaposvá­rott a bajnokságra törő, volt NB l-es játékosokkal teletűz­delt Rákóczinál hagyták el az egyik pontot. Vagyis a területi bajnokságban a 3. forduló után 5 ponttal a 3. helyen áll­nak. Minden valószínűség sze­rint nagy harc lesz a találko­zón, és igazságos küzdelemben dől el, hogy melyik csapat lép­het tovább és képviselheti biz­tosan a legjobb 32 között Ba­ranya labdarúgását. A másik négy találkozón sem lesz sétagalopp a csapatoknak a területi bajnokságban éve­ken át jól szerepelt, ám most qyengén kezdő Mázaszászvári Bányász otthonába az NB II- ben haloványan szereplő Du­naújvárosi Kohász látogat. Szomszédvárak évtizedek óta tartó presztízsharca várható Mohácson, ahol a hosszú táv­ra is nagy terveket kovácsoló Mohácsi Új Barázda Tsz SK, az NB II. nyitányára játékos­keretében nagy változásokat megélt és eddig 50 százalékos sikerrel szereplő Bajai SK-t fo­gadják. A legkiélezettebb harc­ra minden bizonnyal Nagyka­nizsán kerül sor, ahol a több­éves NB Il-es múlttal rendel­kező, ám 50 százalékos siker­rel kezdő Olajbányász az osz­tály újoncát, a 100 százalékos teljesítménnyel kezdő és a ta­bella 2. helyén álló Komlói Bá­nyászt fogadják. Vagyis, leszá­mítva a szigetvári pálya egy- esélyes baranyai továbbjutóját, a többi pályán minden lehet­séges. Ifjúsági gyalogló­bajnokság Komlón Az ország legjobb ifjú gya­loglói ebben az évben ismét Komlón mérik össze tudásukat. Az augusztus 31-én, szomba­ton délelőtt 8.30-kor kezdődő csapatbajnokságon jó eséllyel indulnak a bányászváros fia­taljai, akik már több bajnoki aranyat szereztek a korábbi években is. Hogy az idén folytatódik-e a jó sorozat, az majd a komlói Kossuth Lajos utcának a Lenin tér és a Zrí­nyi tér közötti szakaszán dől el, mivel itt jelölték ki a fia­talkorúak országos gyalogló csapatbajnokságának pályáját a rendezők. A rajt és a cél a Zrínyi Művelődési Ház előtt AMFOR A-UVEBy Taróczyék sikere Taróczy Balázs és a svájci Heinz Günthardt 6-4, 6-1 arányban nyert a Tomas Smid, Wojtek Fibak (csehszlovák, lengyel) pár ellen a jerichói meghívásos teniszverseny dön­tőjében. A tornán az egyes döntőt az amerikai Jimmy Connors és a csehszlovák Ivan Lendl kö­zött a nagy esőzések miatt el- halasztoták, majd az Egyesült Államok nyílt bajnoksága után játsszák le. A legjobb 32 közé kerülésért kiírt forduló további, érdeke­sebb párosításai: Salgótarján— MTK-VM, Mákvölgyi Bányász- Bp. Volán, Budafok-Csepel, Körmend—Rába ETO, Kaposvá­ri Rákóczi-Videoton, Diós­győr—Kazincbarcika, Szegedi VSE—SZEOL-DÉLÉP, Kecskeméti SC-Eger, Sabaria—Veszprém. Az elöl lévő csapatok a pálya- választók. Augusztus 30. — szeptember I. Kerékpáros Mecsek Kupa Az egyik legrangosabb ba­ranyai sportesemény szokott lenni minden évben a kerék­páros Mecsek Kupa. Ezt a versenyt az idén ismét meg­rendezik, ezúttal huszonhatod­szor. A nagy hagyományokkal rendelkező Mecsek Kupára most a hétvégén kerül sor. A hazai élgárda mellett NDK- beli, NSZK-beli, lengyel, szov­jet, bolgár, osztrák és jugo­szláv kerekesek indulnak a mostani erőpróbán. Az első napon, augusztus 30-án, pénteken reggel 9-kor a Széchenyi téren lesz az ün­nepélyes megnyitó, innen a versenyzők a pellérdi Templom térre gurulnak, ott lesz a rajt­ja és a célja az I. szakasznak, a 40 km-es egyenkénti indítá­sú minősítő versenynek. Ennek útvonala: Pellérd—Diósviszló— Pellérd. Ugyanaznap délután 18 órakor indul a 40 körös, 56 km-es kritériumverseny, a Ró­zsakért elől. A második versenynapon, szombaton délelőtt a 62 km-es tömegrajtos egyéni és csapat- versenyt rendezik, ennek rajt­ja Danicz-pusztánál lesz, a cél pedig Szekszárdon. Dél­után fél 4-kor visszaindul a mezőny Pécsre — de ezúttal Komló felé elkanyarodva. Az utolsó napra, vasárnapra egy 162 km-es egyéni és csapat- verseny marad. Ennek rajtja üszögpusztánál lesz, az útvo­nal: Pécs—Mohács—Szekszárd —Bonyhád—Zobák—Komló —Pécs. Vasárnap a várható befutás: 13 órakor a Széchenyi térre. Pécsett. Augusztus 29-én este 8 órától 30-án délelőtt 10 óráig a Nagy Lajos Gimnázi­um és a Nádor Szálloda kö­zötti útszakaszt lezárják. Au­gusztus 30-án megállási tila­lom lesz a Széchenyi tér nyu­gati oldalán reggel 6-tól dél­előtt 10-ig. Ugyanezen a na­pon megállási tilalom lép élet­be reggel 6-tól este 9-ig a Hunyadi úton a Széchenyi tér­től az Aradi vértanúk útjáig; a Janus Pannonius utcában a Széchenyi tértől az Esze Tamás utcáig; az Esze Tamás utcá- bcn az István tértől a Landler Jenő utcáig; a Landler Jenő utcában az Esze Tamás utcá­tól az Aradi vértanúk útjáig és az Aradi vértanúk útján. Augusztus 31-én 14 órától szeptember 1-én 14 óráig a Széchenyi téren a Centrum Áruház előtti parkolót lezár­ják. Mai sportműsor LABDARÚGÁS. MNK-mérkőzések Szigetvár—PMSC, Szigetvár, 16.30 Mohács—Baja, Mohács, 16.30, Má zaszászvári Bányász—Dunaújváros Kohász, Mázaszászvár, 16.30, Nagy kanizsai Olajbányász—Komlói Bá nyász, Nagykanizsa, 16.30. Megye bajnokság: Véménd—Szentlőrinc, Vé ménd, 17.00, Geresdlak—Pécsi Postás Geresdlak, 17.00, Pécsi Kinizsi—U PEAC, Kovácstelep, 17.00, Sellye— Újpetre, Sellye, 17.00, Harkány—Va sasi Bányász, Harkány, 17.00, Vil lány—Pécsi Hunor, Villány, 17.00 Sásd—Beremend, Sásd, 17.00, Pécs Zsolnay—Drávafok, PVSK-pálya 17.00, Szentegát—Pécsi BTC, Szente gát, 17.00. A MorzaL |flirv- irUiáro KÉZILABDA. Duna Kupa (férfiak): A Mecsek Kupa Idejere for- PMSC—CZ Bratislava, Budapest, galomkorlátozás lép életbe 17.00. Universiade Két magyar az úszó­döntőkben Az úszóversenyek harmadik napján öt számban avattak győztest, amelyek közül a 400 méteres női gyorsúszásban és a 200 méteres férfi hátúszásban magyar versenyző is kiharcol­ta a döntőbe jutást. Orosz Andrea 4:21,11 perces idővel másodikként került a fináléba, míg Balajti Zoltán 2:06,63-mal a hetedik legjobb időered­ményt érte el saját verseny­számában. A selejtezőkkel megkezdődött a kardvívás is, amelyben két fordulón jutottak túl a verseny­zők. A három magyar induló, Bujdosó Imre, Csongrádi Lász­ló és Varga József csoportjá­ból továbbjutott, s így felkerül­tek a direkt táblára. A leg­jobb 16 között három-három magyar, olasz, francia és szovjet, valamint egy-egy len­gyel, kínai, kubai és bolgár kardozó folytathatja a versenyt szerdán. Kedden újabb öt verseny­számban avattak bajnokot úszásban. Az előfutamok során a 100 méteres női hátúszásban Viráqh Katalin 1:06,27 perccel a 10. legjobb eredményt érte el, és így nem került döntő­be. Orosz Andrea révén azon­ban szép magyar siker szüle­tett, a 400 méteres gyorsúszás, ban amerikai vetélytársnője mögött másodikként ért célba, s így a magyar Universiade- válogatott második érmét sze­rezte. A nagy érdeklődéssel várt 100 méteres férfi gyors- úszás döntőjében a szám világ­csúcstartója, az amerikai Bion- di 50 mp-en belüli idővel biz­tosan győzött. A férfi 200 m-es hátúszást is a világrekorder nyerte, új Universiade-csúccsal. A finálé magyar résztvevője, Balajti Zoltán hetedik lett. Férfiak: 100 m gyors: 1. Matt Biondi (amerikai) 49,14 mp — U.-csúcs. 200 m hát: 1. Igor Poljanszkij (szovjet) 1:59,76 D — U.-csúcs. ... 7. Balajti Zoltán (magyar) 2:07,09. Nők: 400 m qyors: 1. Patricia Sabo (amerikai) 4:16,23 p. 2. Orosz Andrea (magyar) 4:16,38. 100 m hát: 1. Carmen Bunactu (román) 1 :03,67 p. Kedden megkezdődött a ví­zilabda torna is, a magyar vá­logatott bemutatkozása rosszul sikerült, az Egyesült Államok­tól egygólos vereséget szenve­dett. A szovjet—jugoszláv rangadón is csak egy gól volt a különbség a két csapat kö­zött a Szovjetunió javára. Két találkozón vízilabdában szo­katlan különbségű győzelem született. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelófizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor téri., — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft negyedévre 129,— Ft félévre 258,— Ft egy évre 516,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 Kézilabda

Next

/
Oldalképek
Tartalom