Dunántúli Napló, 1985. augusztus (42. évfolyam, 209-239. szám)
1985-08-03 / 211. szám
Megnyílt az újjárendezett Modern Magyar Képtár A Káptalan utca 4-ben: 1900-1950 — A Szabadság út 2-ben: Kortárs Gyűjtemény Több hónapig tartó előkészítő munka után újra megnyílt Pécsett a Modern Magyar Képtár. Belső átszervezés révén azonban megkettőzve! Új épületbe került a század első felének művészete, a régi helyen pedig a kortárs gyűjtemény maradt, jelentősen kibővített anyaggal. Az 1957-es alapítással és az 1963-as önálló épület megszerzésével azonos jelentőségű a mostani bővülés, mely a képtár végleges elhelyezésének főpróbája is egyúttal (a Kulich Gyula utca 5. sz. épületben, a régi vármegye- házában lesz a végleges otthon). Amikor Gegesi Kiss Pál akadémikus 1957-ben adományával a képtár alapjait megteremtette Pécsett, termékeny talajba vetett magot. Az eltelt közel három évtized alatt az anyag megsokszorozódott és olyan részeredmények születtek, melyek önmagukban is jelentősek: A Vasarely Múzeum, mely az elmúlt években nemzetközi anyaggal egészült ki, az új Csontváry Múzeum, a Nemes Endre Múzeum, a Mar- tyn Képtár, továbbá az Uitz- és Amerigo Tot állandó kiállítás és Schaór Erzsébet készülőiéiben lévő Utcája. A múzeum-utca ma már Pécs egyik fő nevezetessége, mely a Művelődési Minisztérium, a megye, a város, a műemlék és a mindezt megálmodó és megvalósító múzeum együttmunkál- kodásának az eredménye. Nem számítva most a Magyar Nemzeti Galériát, amely ezer év magyar művészetének egyértelműen kiemelkedő, páratlan gyűjteményegyüttese, elfogulatlanul állapíthatjuk meg, hogy a BTM Kiscelli Múzeum mellett, azt némiképp meg is előzve a pécsi Modern Magyar Képtár a XX. század képzőművészetének leggazdagabb, legrangosabb tárháza. Pécsi sajátosság, hogy számos igen jelentős magángyűjtemény beolvadása adott mindig újabb és újabb lökést, kerekítette egésszé az együttest. Gegesié után Tamás Henrik, dr. Tompa Kálmán, dr. Kunvári Bella, Bedő Rudolf, Lázár Béla, Dénes Zsófia és dr. Ub- rizsy Gábor gyűjteménye. Emellett jó néhány egyéni adományozó, így Dési Huber Istvánná, Gábor Jenő, Martyn Ferenc, legutóbb Gyarmathy Tihamér gyarapította jelentősen a gyűjteményt. Fájó veszteség, nem árt felidézni, hogy 1980- ban a múzeum visszautasította (!) a Glücks-gyűjteményt, mely főleg Mednyónszky-, Farkas István- és Nagy István- képekből állott. Pécs visszaadta az ajándékot, Kecskemét erre alapozta a Cifra palotában létesített képtárát! A Modern Magyar Képtár állománya jelenleg 10 000 körüli. Hozzávetőlegesen a századforduló a gyűjtőkör időbeli határa, de ez nem jelent me8. HÉTVÉGE rév kötöttséget. Nem is olyan jelentéktelen XIX. századi anyaggal rendelkezik a képtár, melynek állandó bemutatása — kellő gazdagítás után — később megoldandó feladat lehet. A századforduló kerek száma inkább csak a jobb behatárolás könnyebbségét jelenti, miként az 1950-es záró évszám, jelezve azt, hogy a század első felének művészete kerül itt bemutatásra. A Káptalan utca 4-ben lévő kiállítás pontos címe ugyanis Modern Magyar Képtár, 1900—1950. Az előkészítő, a század művészetét megalapozó, művészetükkel még a múlt században induló, e században kiteljesedő művészek (részben pl. Rippl-Rónai), művészcsoportok (Nagybánya), vagy az új század művészetére — korát sok vonatkozásban megelőzve — ráérző életművek (pl. Mednyónszky), természetszerűleg fokozott megkülönböztetésben részesülnek. A képtár saját korábbi gyakorlatát követve Nagybányával indít. 1896-ban, a . millenium évében Hollóssy Simon vezetésével települt át Münchenből az Alföld és Erdély határán fekvő festői városkába az akadémiák konzervativizmusától meg- csömörlött, a plein air, azaz a napfény hatását elsődleges fontosságúnak tekintő fiatalok kis csoportja: Ferenczy Károly, Réti Thorma, Iványi Grünwald és iskolát teremtettek máig is ható kisugárzással. A következő teremben a dekoratív irányba sorolhatók, Rippl-Rónai, Csontváry, Fényes Adolf, Maty- tyasovszky Zsolnay mellett az Alföld piktúrájót képviselő Koszta, a magányos óriás Nagy Balogh kapott helyet. Az épület gótikus kápolnájában a realizmuson túli álomvilágban révedező Gulácsy Lajos képeinek együttese került. A III, sz. teremben a Nyolcak művészcsoport — Kernstok, Berény, Czó- bel, Czigány, Márffy, Orbán, Pór és Tihanyi, a IV. sz. teremben a tízes évek progresszív Kassák-köre az Aktivisták. E két csoport az Európai Iskola mellett a múzeum fő gyűjtőkörébe tartozik. A nyolcvanas évek elején tíz európai országban került bemutatásra a múzeum ezen anyaga, melyből helyhiány miatt csak a töredék látható. Az V. teremben a szociális elkötelezettségű festők, Derko- vits, Dési Huber, Sugár, Berda mellett a nagyon jelentős pécsi Gábor Jenő, továbbá Kádár, Scheiber, Schönberger, s a kevéssé ismert A. Tóth Sándor és Nagy István. Gresham- kör található: Szőnyi, Egry, Bernáth, Berény, Csók, a franciás Vaszary és Farkas, Frank Frigyes és Aba Novak. A VII. teremben Szentendre, kiemelten Vajda Lajos művészete, továbbá Ámos, Czóbel, Kmetty, Barcsay Anna Margit, Paizs Goebel és Vörös Géza, a szentendrei festészet harmincas, negyvenes évei. Befejezésként ízelítő az Európai Iskola elnevezésű, ma az érdeklődés homlokterében álló művészcsoport munkásságából. A szobrászati anyag a hazai nem éppen üdvös kiállítási gyakorlatnak megfelelően kiegészítője a festészetnek. Az ideális, egyben méltányos az önálló bemutatás lenne, erről azonban a szűkös viszonyok közepette álmodni sem lehet. Erre az új képtárban sem igen nyílik majd lehetőség. A Szabadság út 2.-ben önálló teret kapott a kortárs gyűjtemény, kiegészülve a Forgács Hann emlékszobával, valamint az időszakos kiállítások céljául szolgáló kamarateremmel, melyben jelenleg a Pécsről elszármazott Freytág Zoltán hagyatéka látható. A pontos elnevezés: Modern Magyar Képtár, Kortárs Gyűjtemény. A hatvanas években nálunk is tért hódító, részben a kassáki, bortnyiki konstruktivista hagyományok folytatásának is tekinthető geometrikus művészettel indít a tárlat, amire a nagy, egységes felületek, élesen elválasztott homogén színfelületek, geometrikus formák jellemzőek : Attalai, Barcsay, Fájó, Nádler, Bak, Lantos, Deim, Halász, Maurer, Keserű, Men- gyón, Tot Endre, Kassák. Hen- cze, ill. Haraszty, Gulyás, Paizs. A következő teremben láthatók az előbbinek némiképp időbeli előzményének tekinthető, sokféle szálból eredeztethető, egymáshoz sok szállal kötődő, vagy éppen ellentétes indítású és célú irányzatok képviselői: Csernus, Kondor, Bálint, Ország, Ve- szelszky, Gyarmathy, Lakner, Fekete. Nagy, Kokas, Orosz, Csáji, Swierkiewicz. A következő teremben régi kívánság teljesült. A pécsiek — Gábor Jenő, Martyn, Simon, Kelle, Soltra, Kolbe, Erdős, Ficzek, Kampis, Kismányoky, ill. Bocz, Kigyós, Pál, Gellér. Bencsik és Rétfalvi — külön bemutatótermet kaptak. Keserű, Lantos, Halász, Pinczehelyi, Swierkiewicz, Gyarmathy, Mattyasovsz- ky, Zsolnay esetében más szempontok érvényesültek, így más helyütt találhatók műveik a képtárban. A tulajdonképpeni jelenkor a 4. terembe került. Ez a legkevésbé leszűrt, megállapodott része a kiállításnak. A megfelelő időbeli távlat hiányzik még az objektív megítéléshez. Gyűjtésben a naprakész állapotot megközelíteni sem igen lehet, annak elérése csak cél lehet, amire azonban a képtár irányítóinak kötelessége törekedni. Így válik élővé a múzeum, amennyiben a kortórs törekvéseket születése pillanatától kezdve figyelemmel kíséri és bemutatja, összefüggésbe hozva már lezárt folyamatokkal, segít kiszűrni' a legjobbakat, támogatva azon kísérleteket, melyek új gondolatiság hordozói lesznek. Segít kapcsolatot teremteni alkotó és befogadó között, építve a hidat, amely majd művész és közönség között a jelenben még meglévő nagy szakadékot átíveli. Az újjárendezett Uitz Múzeum októberben, a múzeumi hónapban nyílik. Romváry Ferenc Ötven éve kezdődtek meg a szebényi feltárások Dombay János emlékezete Ritkán szoktunk megemlékezni egy-egy régészeti lelőhely felfedezésének évfordulójáról, most mégis ezt tesszük: ötven éve találták meg és kezdték feltárni a szebényi avar sírmezőt. A Baranya megyei népvándorláskori lelőhelyek kutatásának és a feltárásokat vezető Dombay János munkásságának fontos állomása volt ez. Dombay János 85 évvel ezelőtt, 1900. augusztus 10-én, Veszprémben született. Huszonhat éves korában Bony- hádra került adóhivatalnoknak. A szekszárdi múzeumban ismerkedett meg a régészeti kutatómunkával, s Bonyhád környékén ő maga is kutatto az ősi kultúrák nyomát. 1931 - ben Pécsváradra került: „ . . . biztatott Bonyhád közelsége. Ha ott voltak régiségek, itt is kell lenniök" - írja naplójában. 1932. őszén a pécs- váradi Aranyhegy oldalában régiségeket talált, 1934. tavaszán pedig már rendszeres kutatásba kezdett Zengővár- kony határában. A következő évben a pécsváradi várban kapott helyet gyűjteményének, amelyből erős akarattal és szorgalommal múzeumot szervezett, s 1936 nyarán megnyitotta a kiállítást. Abban az évben a Történeti Múzeum megbízásából már a pécsváradi járáson kívül is ásat. 1938-ban létrejött a Baranya Vármegyei Múzeum, melynek élére őt választották, ekkor jelentek meg első publikációi is. Az őskori lelőhelyeken kívül határozott program szerint több ezer római, avar, Árpádkori sírt tárt fel; 9 római, 12 avar és 6 Árpád-kori temető részletét. 1951-ben vezetése alatt létrejött az egységes megyei múzeumi szervezet, majd 1958- ban megalakult a Baranya Megyei Regionális Múzeumi Szervezet, melynek 1960-ban főigazgatója lett. Fáradhatatlanul dolgozott, az 1956-ban megindult múzeumi évkönyvben sorra jelentek meg dolgozatai, közleményei. 1961. március 24-én halt meg. Dombay János a szebényi I. temető felfedezéséről így írt: „Wache Mihály, szebényi lakos már az 1935. év márciusában bejött hozzám és megtekintette gyűjteményemet a várban. Ekkor említette, hogy kutatásai során talált egy sirt... 1935. április 27-én kibontottuk az általa jelzett sirt, mely a szebényi nagy avar sirmező I. sz. sírja lett. Az eredmény tehát azt igazolja, hogy helyes volt eljárásom, mikor arra törekedtem, hogy a szebényi „régészekkel" kapcsolatot teremtsek, mikor őket a cél érdekében valóságos munkatársaknak tekintettem ... Meggyőződésem, az eredmény nem marad el, ha ugyanilyen, módon minden községben megszervezem a hírszolgálatot és munkatársakat szerzek . . ." Dombay 1935. július 24-én kezdte az ásatást, 34 sírt tárt fel, amikor is értesítette Fet- tich Nándort, a Nemzeti Múzeum régészét, aki szeptember 30-án átvette tőle az ásatás vezetését. Öt novemberben László Gyula váltotta fel; november végéig tartott a feltárás, összesen 341 sírt bontottak ki. 1935. novemberében Schmeizl József szebényi munkás segítségével fedezték fel a Csele-patak bal partján a II. temetőt, melynek 15 sírját tárta fel Dombay. Első ízben dolgozott együtt akkor más neves régészekkel, akik elismerték addigi tevékenységét ét segítették szakmai fejlődését. A szebényi III. temetőt 1961. novemberében a Csele- patak jobb partján, a halastó ásásakor találták meg, azonban csak két sírt sikerült megmenteni, a többi, kb. 30-40 elpusztult. A leletek alapján a három különálló temető közül a II. temető a legrégibb, a VII. század közepe előtt használták. Az I. temető kora a VII. század közepétől a Vili.-IX. század fordulójáig terjed, ezzel párhuzamosan egy másik avar közösség használhatta a III. temetőt; mivel annak nagy része nincs feltárva, nehéz meghatározni, hogy azt mikor hagyták el. Dombay a szebényi nagy avar sírmező feltárásával kezdte népvándorlás- és honfoglaláskori kutatóprogramját, s ma is helytálló megállapítósokat tett: „Mikor az avarkori régészeti kutatások fontosságát, a magyarországi avar régiségek sokasága ellenére is, éppen a kontinuitás szempontjából hangoztatjuk, elsősorban azokra a lehetőségekre gondolunk, amelyek a sűrűn avar lakta területeken éfő, magyar népesség anthropoló- giai vizsgálatában rejlenek . .. Egy bizonyos: legfőbb ideje, hogy az adatok összegyűjtéséhez sürgősen és a legnagyobb igyekezettel hozzáfogjunk, és ne hagyjuk a történelmi értékeinket sorra elpusztulni." A Janus Pannonius Múzeum régészeti kiállításában a szebényi ásatások évfordulóján, felállított vitrinben látható tárgyakat, ásatási dokumentumokat szeptemberig tekinthetik meg az érdeklődők. Nagy Erzsébet Szórakoztató olvasmány - tudományos kritikával Havasi János könyve a,,léleklátóról” Nem mondhatjuk, hogy századunk második felében ,,a modern ember" titokzatosság iránti igényét csak az UFO-k elégítik ki: szerte a világban nem szűnt a figyelem, sőt a rajongás az asztrológia, a tenyérjóslás, oz okkultizmus, a parapszichológia iránt sem. Hazai képeslapjaink is közölnek hasonlókat, olykor ironikus kommentárokkal, olykor lélektani teszteknek becézve a kérdőíveket. Némi lelkiismeretfur- dalással teszik ezt, de következetesen, és a tudományos sajtó támadásaira az olvasói igényekre hivatkoznak. Az olvasói igény valószínűleg létezik — de az bizonyos, hogy nem mindig tűnik ki egyértelműen, meddig tudománytalan divat, s hol kezdődik a tudomány mértékadó véleménye. E furcsa kettősség jelenthet megalapozott olvasói érdeklődést Havasi János könyvének, amely a napokban jelent meg, s amely Kele, a ,,léleklátó" címmel dolgozza fel a húszasharmincas évek egyik érdekes figurájának élettörténetét, munkásságát. Kele János 1900- ban született Pécsen, nyomdásznak tanult, s mint később feljegyezte: a betűk közt babrálva gyakran maga előtt látta a szerzőt, anélkül, hogy ismerte volna. Pestre, majd Lipcsébe került aztán, s egyre több embert lepett meg különös beleérző képességével: a történeteket saját feljegyzéseiből és újságcikkekből tudjuk. ,,Léleklátó irodát" nyitott Lipcsében, mérkőzések eredményeit jósolta meg, betegségeket gyógyított, eltűnteket segített felkutatni. Hitler hatalomra jutása után Budapestre költözött, és a fővárosi rendőkapitányság életvédelmi osztályán afféle lelki elsősegéllyel foglalkozott. Magyarország akkor is a világstatisztika élén állt az öngyilkosságok tekintetében, Kele büszkén idézhette: működése alatt negyven százalékkal csökkent az öngyilkosságok száma. Az újságok persze, számos, ma már teljesen valószerűtlennek ható és hihetetlen esetet írtak meg igaznak elfogadva, s nem volt könnyű dolga a mai krónikásnak, hogy mértéktartóan idézze ezeket a dokumentumokat, amelyek gyakran igen ügyesen öltötték magukra a tudományosság látszatát. És kételkedni a későbbi eseményekben is volt ok: amikor például (1944 után) Kele a Passau melletti Eggenfelden nevű kisvárosban telepedett le, s többek között amerikai klinikákról küldött, a beteg által megérintett papírlapokról állapított meg diagnózist. (!) Szélhámos, sarlatán, autodidakta pszichiáter? Ez a kérdés motoz az olvasóban ma is, mint annyi más érdeklődőben, aki ismerte Kele munkásságát: a kétkedést nem oszlatta el a számos újságcikk, könyv, az orvosok, tudományos intézetek tekintélyes mennyiségű nyilatkozata sem. Ez a könyv sem ad végleges választ, de igen szerencsésen egyesíti magában a szórakoztató olvasmány és a tudományos ismeretterjesztő mű erényeit. Havasi János — aki jelenleg a Siklósi Alkotótelepek igazgatója, korábban a Dunántúli Napló munkatársa — kalandos úton jutott a kalandos élettörténet birtokába. Lapunk egyik régebbi számában pécsi kriminalista profesz- szor információja alapján írt Keléről: cikke eljutott Lipcsébe, majd Kele fogadott fiához, aki dokumentumokkal segítette a szerzőt. Több éves kutató, nyomozó munka következett ezután, míg a könyv megszületett. Havasi ügyes kézzel építi fel a könyvet: az egyes fejezetek részben életrajzi korszakonként, részben Kele tevékenységének témaköreit érintve foglalkoznak a „léleklótóval", bőven idézve a korabeli sajtóból, de kellő kritikával fogadva a forrásokat. Ám a tudományos értékelést Havasi meghagyja dr. Király József pszichológusnak, aki (a szerző kérésére) elhelyezi a különös embert a tudomány és a tudományosság látszatát keltő okkultizmus. — parapszichológia, „tisztán Iá tás” határmezsgyéjén. Lényegében igazolja Kele János önjellemzését: „Nálam az emberek megfigyelésének sok éves tapasztalata párosul az idegen lélekbe való beleérzés adottságával". Ezenkívül sok hasznos ismeretet is közöl dr. Király napjaink lélektani babonáiról. A Kele, a „léleklátó" a szerző saját kiadásában jelent meg, a könyvet a Művelt Nép terjeszti bolthálózatában. G. T.
