Dunántúli Napló, 1985. augusztus (42. évfolyam, 209-239. szám)
1985-08-24 / 231. szám
Mluemlekwedelem Baranyában m társadalom és az épi- tészeti örökség" té- ** makörben tartják XIII. országos értekezletüket a jövő héten Pápán a műemléki albizottságok, társadalmi bizottságok. Ebből az alkalomból tekintjük át mostani mellékletünkben a baranyai műemlékvédelem jelenlegi helyzetét a napjainkban folyó műemlékvédelmi munkák tükrében. Baranya a megyék sorában nem bővelkedik az átlagosnál jobban műemlékekben, de amink van, annak a többsége országos jelentőségű, s nem egy közülük hozónk tizenegy évszázados történelmének a jelentős eseményeihez kötődik. Ám jócskán akadnak, amelyek az előttünk volt korok emlékét őrzik, idézik. A Jakab- hegyi földvár és környezete tanúsítja, hogy e vidéket már időszámításunk kezdete előtt fejlett kultúrájú nép lakta. Számos jelentős emléket hagyott e földön c római kor, köztük olyanokat, amelyek az egyetemes emberi kultúra elidegeníthetetlen részei. A mi történelmünk első jelentős emléke a pécsváradi apátság, melynek a létét az államalapító Szent István királynak köszönhetjük. Aztán az első magyar egyetem, a török kor emlékei és az újabbak, a hódoltság kora után keletkezettek, amelyek már napjainkig vezetnek. Hovatovább pedig azon kell már gondolkodni, hogy abból, ami a mi századunkban született, mi érdemesíthető a műemléki jövőre, még mielőtt szabad prédaként — hiszen az építészeti alkotásokat nem oltalmazza szerzői jog - meggondolatlan kezek tönkre nem teszik. És azért ne feledjük: itt van Baranya legnagyobb műemléke, Pécs történeti belvárosa, ami sok évszázados falai között híven őrzi a középkorban kialakult településszerkezetet. Az itt fellelhető értékek megmentése mellett ennek a továbbőrzé- se is a ma egyik megtisztelő feladata. Az pedig a ma kötelessége, hogy új alkotásaival alázattal közeledjék a múit szerényen egyszerű örökségéhez, s ne akarjon túltenni azon. Baranya a mögöttünk lévő évtizedekben hű kezelőként rendkívül sokat tett a történelem becses hagyatékának a megmentéséért, megóvásáért — az utókorra örökítés érdekében, összeállításunk e tevékenység 1985-ös krónikája. Régészeti feltárás a pécsváradi várban Pécsvárad |<0rj apaság A pécsváradi várban idén végzett kutatási és építészeti munkák előrehaladtával fontos fordulóponthoz érkeztünk. A már negyedik éve megtartott honismereti-régész tábor résztvevői és Őri Pista bácsi munkájának az eredmányeként kitárult az alsó udvaron a gótikus kolostor maradványainak, udvarának mindenki számára érthető képe. Az udvart több irányban is átszelő - korábbi temetkezési helyeket megbolygató — vízvezeték-csatornák is vizsgálható rendbe sorolhatók most már. A keleti kolostor- szárnyban feltárt nagyméretű, téglabordás rendszerű fűtőkemence nagy mélységben jelentkező maradványai izgalmas látványként tárulnak a szemünk elé. Valamit megéreztetnek velünk abból, amit majd a helyreállítás befejezése után nyújthat a látogatónak a pécsváradi vár megtekintése. Úgy tűnik, a Baranya Megyei Tanácsnak az itt folyó munkákra vonatkozó határozata felgyorsította az eseményeket. Az Országos Műemléki Felügyelőség megbízatást adott ki a romterület és a vár környezetének a tervezésére. A Baranya Megyei Idegenforgalmi Hivatal a múlt hónapban összehívta a várban folyó munkákban illetékeseket tervegyeztetésre, s a Janus Pannonius Múzeum is kezébe vette a jövendő kiállítással kapcsolatos kérdések, feladatok tervezését és irányítását. Az 1015-ben első királyunk, István által alapított pécsváradi apátság legkiemelkedőbb értékű műemlékeink közé tartozik. Műemléki értékei mellett — kora román kori temploma és szentélyének falképe, gótikus, felvonóhidas kapuja stb. — művelődéstörténeti szerepe is kiemelkedő jelentőségűvé avatja az apátságot (alapítólevél, Aszták apót szerepe a magyar korona megszerzésében és a korai egyházszervezésben). E rövid értékelés is rávilágít a helyreállításon dolgozók nagy felelősségére és a feladat nagyságára. Az idő pedig sürget! Tekintsük át tehát a hátralévő munkákat. A régi, műemléki képbe új elemként kerül a régi épületek felhasználásával készülő új szálló. A munkához szükséges tervek biztosítottak, s vele a szükséges anyagi fedezet is, így e munka tervezett befejezésével számolhatunk. Emeleti szintjéről hangulatos képként jelentkezik majd a mélyebb szinten lévő udvaron a gótikus kolostor romkertként helyreállított maradványa. A gótikus kolostor maradványainak a tervezéséhez szükséges — és ez vonatkozik a tervezett történeti kiállításra és kőtárra is - a kisebb megszakításokkal több mint húsz éve tartó, több régész által végzett ásatás dokumentációjának, az előkerült régészeti anyagnak az átvizsgálása, számbavétele és értékelése. Ez igen hosszadalmas, nagy feladatot jelent, amely a fenti célkitűzések több szakaszra vajó bontását teszi esetleg szükségessé. E kérdésben a kezdeti lépések megtörténtek. Remélhető, hogy jó együttműködéssel a Megyei Tanács által meghatározott időre szerény eredmények e tekintetben is születnek. Kozák Károly régész Egyedülálló középkori emlékünk Felújítják a pécsi városfalat Jó egy évtizede mór, hogy az Aradi vértanúk útján a déli házsort, ami Pécs középkori városfalának támaszkodott, lebontották. Akkoriban került sor a Landler Jenő utcai házakra, valamivel utóbb pedig a Vak Bottyán utcaiakra. A bontás — tudjuk — nem vált ötcélú: a belvárost elkerülő útgyűrű megépítéséhez szerzett területet. Elsőként meg is épült a Landler Jenő utca, majd az északi érintő út nyugati szakasza, most pedig a keleti szakasz 100 méteres alagútja készül a Hunyadi útnál. Ezekben az években folyt a városfal helyreállítása is, ami országosan is kiemelkedő jelentőségű tevékenység, hiszen Pécs az egyetlen város hazánkban, ahal több száz méteres összefüggő szakaszokon — bástyákkal együtt! - megmaradt a középkorban épült fal, s töredékeivel együtt csaknem teljes egészében rekonstruálható. (Csak mellékesen jegyezzük meg, hogy ez a fal hadászati- !ag nagyon keveset ért: a két kritikus alkalommal sem a magyarok a török elől, sem pedig a törökök a felszabadító seregek elől nem tudták általa megvédeni a korabeli Pécset.) A városfal rekonstrukciója kisebb-nagyobb kihagyásokkal a 60-as évek óta folyik: akkor a Barbakán kiszabadításával és környezetének a rendezésével kezdődött a nagylélegzetü munka. A már említett szanálások után a Landler Jenő utcai szakasszal folytatódott a fal felújítása és ez most már csakugyan a befejezés előtt áll, nem is annyira a falat, mint inkább a környezetét illetően. Kaput kell elhelyezni az alsó végén lévő kapunyílásba (ez vezet a majdani belső sétányhoz), kaput helyeznek el a most felújított barokk pavilon mellett a külső lépcsősor végénél, s ha befejeződnek a falon belüli munkák, befalazzák az ideiglenes kapunyílást az Esze Tamás utcánál. Pár éve újították fel az Északi érintő úton az ötszögletű sarokbástya és a püspökvár keleti kerekbástyája közti falszakaszt. Utána hosszabb szünet következett, s tavaly a Hunyadi út felől folytatták az egyre romló állapotú fal felújítását. Ez a munka idén kapott nagyobb lendületet, és most már csaknem végig kész ez a több száz méteres városfalszakasz. A látvány szemetgyönyörköd- tető, s nagy kár, hogy az Aradi vértanúk útjáról nézve nem zavartalan, hiszen a korlátelemek közti oszlopsor a sétáló számára csak szeletekben enged rátekintést a becses műemlékre. A folytatást illetően megtudtuk az OMF pécsi kirendeltségénél, hogy a következő szakasz a Citrom utcai lesz, de csak jövőre, amikor az ott folyó építkezés már nem zavarja ezt a más jellegű munkát. Mellesleg: a városfal-felújítás idei pénzügyi kerete az említett munkák elvégeztével ki is merül. (A pécsi városfal rekonstrukciós terveit Sch. Pusztai Ilona, az OMF Ybl-díjps építésze készíti.) A sánc belső szerkezete A Jakab-hegy őskori műemlékei A Pécstől északnyugatra emelkedő Jakab-hegy a Nyu- gati-Mecsek legmagasabb része az István-kilátónál mért 602 m tengerszint feletti magassággal. A lapos hegytető általában 350-450 méterrel emelkedik magasabbra a hegy lábánál elterülő és a Pécsi-víz völgye felé lejtő területeknél. Az ÉNY—DK-i irányban hosszan elnyúló Jakab-hegy minden oldalról meredek lejtőkkel csatlakozik a Mecsek belsejében levő mély völgyekhez, a déli és a délnyugati oldalon pedig meredek, szakadékos sziklafalak teszik szinte megközelíthe- tetlenné. Erdővel borított fennsíkján mesterséges eredetű, őskori földépítmények maradványai láthatók, amelyeket 1871 óta ismer a régészeti szakirodalom. A hegytető központi részén található földvár és a hozzá tartozó, több száz halomból álló sírmező az egyetlen olyan őskori, az i. e. I. évezredből származó lelőhely a Dél-Du- nántúlon, amely régóta szerepel a műemléki jegyzékekben. Műemléknek tekinthetők a földvár ma is látható sáncai (amelyek tulajdonképpen kőből és földből épült, igen ősi városfalak) és a földváron kívül, annak nyugati oldalán az erdőben lévő mesterséges eredetű halmok. Korukat, szerkezetüket és a laprajzukat csak a legutóbbi régészeti feltárások eredményeiből ismerjük (az első, kisebb méretű ásatást 1947—48-ban Török Gyula vezetésével végezte az akkori Pécsi Városi Múzeum a Jakab- hegyen, a lelőhely tervszerű régészeti feltárását 1976-ban kezdte meg e sorok írójának irányításával a pécsi Janus Pannonius Múzeum). A terület sajátosságait vizsgálva igen könnyen érthető, hogy miért a Jakab-hegyen építették fel a Dél-Dunántúl vaskori népei ezt a földvárat, legnagyobb központi településüket. A magas, kiváló stratégiai helyzetű lapos hegytető rendkívül alcalmasnak látszott erődített település építésére: a tető déli oldaláról nyugat, dél és délkelet felé messzi áttekinthető a vidék. A földvár a hegytető központi, legmagasabbra emelkedő részén épült és hatalmas, kőből és földből készült sáncok övezik. Maga a vár két részből áll: a nagyobbik vár kb. 800 m hosszú és 500 m széles területen fekszik, s nagyjából téglalap alaprajzú. Éhhez délkeletről egy patkó alakú sánc csatlakozik, amely egy magas sziklacsúcsot vesz körül. Az így létrejött kisebbik várnak, az ún. fellegvárnak a mérete 550x250 m. A sáncok építésének korára és szerkezetére a két ponton végzett régészeti feltárás adataiból következtethetünk. Eszerint a legkorábbi erődítés egyszerű földsánc volt és az i. e. Vili. században, az ún. korai vaskorban a hallstatti kultúra népe építette. Ugyancsak ekkor, az i. e. Vili—VII. század folyamán létesült a földvárban lakók temetője is a sáncokon kívül, annak nyugati oldalán. Jóval a kora vaskori virágzás korszaka után, az i. e. II. században egy, az egész Nyugat- és Közép-Európát benépesítő nép, a kelták szállták meg a Jakab-hegyet és építették itt fel központi erődített településüket, amelyet oppidumnak szokás nevezni. A sáncot átvágó kutatóárokban sikerült megfigyelni a kelták által épített „városfal" szerkezetét, amely lényegét tekintve azonos más, kelták lakta területen épült oppidumok sáncainak szerkezetével. Eszerint a sánc belsejében kőből, illetve főidből lévő 3—5 m hosszú és kb. ugyanilyen széles szakaszok váltakoznak szabályos rend szerint. A sánc lábánál kőpillérek, illetve alacsony kőfalak óvták a sáncot az erózió pusztító hatásától: a sánc tetején húzódó palánkra a gerenda- és cölöpnyomokból következtethetünk. A sáncépítéshez szükséges követ a sáncok építői helyben „bányászták": a közvetlen közelben, a felső földréteg alatt sekély mélységben található töredezett sziklafelszínből fejtették ki a kőtömböket. A földvár a törzsi és katonai arisztokrácia, valamint a- iparosok és kézművesek lakóhelye lehetett, de veszély esetén a környező falvak lakossága is ide menekülhetett. A sáncokkal övezett város területét — az erősen lejtő térszint miatt — teraszosan képezték ki: az egyes teraszokat hatalmas kőtömbökből álló falak tartották. Második virágkorát az i. e. II—I. századokban élte ez az erődített város: vezető szerepét és stratégiai jelentőségét a római hódítás következetében, az időszámításunk kezdete utáni évtizedekben veszítette el. Lakói, a kelták ekkor költözhettek le a mai belváros helyére az új polgári-kereskedő város, Sopianae alapítói közé. A kőből-földből levő fallal és palánkkal, valamint kapu- és őrtornyokkal erődített Ja- kab-hegyi őskori vár a pécsi római kori város közvetlen várostörténeti előzményének tekinthető és Pécs városának 2000 éves történetét még további 800 évvel hosszabbítja meg. Maráz Borbála A középkori várfal egy szakasza az Aradi vértanúk útján
