Dunántúli Napló, 1985. augusztus (42. évfolyam, 209-239. szám)

1985-08-14 / 222. szám

© Dunántúlt napló 1985. augusztus 14., szerda Magazin Tollsepríí A Lófuttató Társaság kezdte... Az OMÉK-ok története Szovjet—amerikai viszony Pillantás őszre A helsinki évfordulós számvetések szinte mindegyike — bárhol is készült — megállapította, hogy a kelet- nyugati kapcsolatok egészében korántsem hűltek le olyan mértékben, mint a Szovjetunió és az Egyesült Államok viszonya. Ez sem változtat azonban azon, hogy az enyhülés jövője, az egyetmes béke és a biztonság szempontjából a szovjet—amerikai viszony a legfontosabb kétoldalú kapcso­latrendszert jelenti a világon. Hazánkban a vásárok törté­nete évszázadokra nyúlik visz- sza, arra az időre, amikor az - adás-vételt még „sokadalom- nak" nevezték. Ezt váltották fel idővel a kirakodó vásárok a vásártartási joggal rendelkező helységekben, elsősorban a szabad városokban. Az első mezőgazdasági jel­legű állatkiállítást a gróf Szé­chenyi István által alapított Lófuttató Társaság rendezte, 1829-ben. A társaság később jókora ingatlant vásárolt a Károlyiaktól a mai üllői út sarkán és itt, a Köztelken ren­dezte meg a mezőgazdasági kiállításokat és vásárokat. Idővel a társaság felvette az Országos Magyar Gazdasági Egyesület nevet, s ő lett a fő­rendezője a felszabadulásig többé-kevésbé rendszeresen megtartott mezőgazdasági ki­állításoknak, vásároknak. Lapozgatva a vásárok króni­káját, megannyi „premierre" bukkanunk. Az első külföldi kiállítót — egy osztrák juhte- nyésztőt - 1841-ben üdvözöl­hettük hazánkban. Az első Gazdasági, Termény-, Állat- és Gépkiállítást 1857 júliusában rendezték; ettől számítja hiva­talosan a tárca a mezőgazda- sági kiállítások történetét. Az első - mai értelemben vett — tenyészállatvásárt 1881 máju­sában tartották, a ferencváro­si Marhavásártéren. Elsőízben itt tűztek ki pénzjutalmat a legjobb szarvasmarhák és ju­hok díjazására: 100, illetve 25 arany tízfrankost. Volt vásár tehát a Köztel­ken és a Marhavásártéren, a Városligetben és a Tattersal- ban, mígnem végleges helyére, a Pongrác út és a Ligettelki dűlő kereszteződéséhez került. A lázas gyorsasággal megkez­dett építkezéseket azonban hosszú időre félbeszakította az első világháború. Csak 1921-ben sikerült itt megren­dezni az első tenyészállat-kiál­lítást és -vásárt. Hanem, mai szemmel nézve furcsa rendezvény lehetett! Volt jelmezes lovasjáték és nyeretlen lovak díjlovaglása, pólólovak bírálata — küllem, testalkat, gyorsaság és vágta­munka alapján -, kutyakiállí­tás és solymászati bemutató, jelen volt a teljes magyar nagybirtokosság és arisztokrá­cia, csak a mezőgazdasági dolgozó, a parasztember hiányzott. 1938. március 23—28.: díja­zással egybekötött Országos Mezőgazdasági Kiállítás és XLVII. Tenyészóllatvásár - hir­dették a korabeli újságok. A vásár elnöke vitéz Teleky Béla gróf, szenzációja pedig a ko­torék- és patkányfogó-verseny volt. A díjazott tenyészállatok többnyire uradalmakból kerül­tek a kiállításra, nagyritkán jutott egy-egy díj valamelyik Az őszi hónapokban — a >za kszervezeti választásokkal egyidőben — kerül sor a mun­kaügyi döntőbizottságok tiszt­ségviselőinek megválasztására. A választások előkészítéséhez már most célszerű hozzáfogni, hiszen a döntőbizottságok — dr. Nagy László egyetemi ta­nár szavait idézve — minden munkaügyi vita elsőfokú elbírá­lói. Igazságos, törvényes dön­téseik hozzájárulnak a szak- szervezeti érdekvédelmi tevé­kenységhez, biztosítják a dol­gozók jogos igényeinek, érde­keinek érvényesülsét. Ugyan­akkor elősegítik a jó minőségű, fegyelmezett munkát kívánó és becsülő légkör kialakítását. Ez­zel kedvezően befolyásolják a vállalat, intézmény zavartalan működését, a helyes és törvé­vármegyei állattenyésztő egye­sület kollektívájának. 1944-ben a rendezőknek már csak tenyészállatvásárra futotta az erejükből — mező- gazdasági kiállítás nélkül. A vásári katalógus első ízben tüntette fel az 1921-1942 kö­zötti vásárokon nagydíjat nyert állattenyésztők névsorát. A listán ilyen nevek szerepel­tek: gróf Esterházy Ferenc, gróf Apponyi Károly, herceg Festetics György és Tasziló. A felszabadulás persze e téren is gyökeres változásokat hozott. A vásárról eltűntek a nagybirtokosok és versenyis­tálló-tulajdonosok, a rendez­vény azzá vált, aminek a nép állama szánta: a mezőgazda- sági és élelmiszeripari termé­kek, a legjobban bevált ter­melési módszerek seregszem­léjévé. Már az első kiállítások is megmutatták, hogyan szaba­dított fel a gép egyre több embert a nehéz testi munka nyűge alól. 1958-ban már mutatkoztak a forradalmi munkás-paraszt kormány politikájának ered­ményei. A kiállításon minden addiginál nagyobb helyet ka­pott az állattenyésztés, a fej­lődő élelmiszeripar és a zöld­ségtermesztés. A nemzetközi gépkiállításon a baráti orszá­gok 140-féle mezőgazdasági nagygépe érzékeltette paraszt­ságunk előtt a nagyüzemi gazdálkodás járható útját. Később döntés született, hogy a kiállításokat ötéven­ként rendezik. Fél évtizeden­ként valóban volt miről szá­mot adni, s megjelölni a to­vábbi fejlődés irányát. A szo­cialista mezőgazdasági nagy­üzemek évről évre erősödtek; 1970-ben hazánk élelmiszerki­vitele mór 22-23 százalékát adta az ország összes export­jának. A 68. OMÉK évében ünne­peltük hazánk felszabadulá­sának 30. évfordulóját. Ezt az időszakot jellemzi az iparsze­rű termelési rendszerek széles körű elterjedése, s a magas színvonalú termelési szakosodás A látogatók száma nőttön nőtt, s 1970-ben túlhaladta az egymilliót, öt évvel később már egy és negyed millió lá­togató között sorsolták ki a látogatók nagydíját, a hízott disznót. A 68. OMÉK-on a hét európai szocialista országon kívül nyolc európai tőkés ál­lam 42 kiállítója is elhozta termékeit. Aztán megjelentek és helyet kértek maguknak a világcé­gek: az NSZK-beli BASF ve­gyigyár, a svájci Ciba-Geigy, a nyugatnémet Hoechst AG, a kanadai Holstein-Friesian Ass., és az angol Shell és má­sok. Úgy találták: érdemes. Nyiri Éva nyes vezetési módszerek gya­korlását. Ahhoz, hogy így legyen, mindenekelőtt a megfelelő személyi feltételekről kell gon­doskodni. A SZOT és az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal most megjelent útmutatója kiemeli, hogy a munkáltató és a szak- szervezet munkahelyi szerve által együttesen jelölésre ke­rülő mdb-tisztségviselők szemé­lyének kiválasztása előtt — az addig működő döntőbizottság tevékenységének értékelése mellett — ajánlatos megismerni a dolgozók véleményét. A mérce rendkívül magas, jogszabály várja el a döntőbi­zottsági tisztségviselőktől, hogy a helyi körülményeket jól isme­rő, hosszú ideje a vállalatnál dolgozó olyan emberek legye­Mozaikkockák — remények Emlékezetes, hogy a hideg­háború éveiben a szovjet— amerikai kapcsolatok teljes mértékben kifejezték a szem­benállás élességét, az enyhü­lés korának kezdetétől pedig nemcsak tükrözték ezt a folya­matot, hanem annak egyik előrelendítő erejét jelentették. Ha abban bízunk, hogy a kö­vetkező években visszatérhe­tünk az enyhüléshez, akkor ez aligha képzelhető el más­képp, mint a szovjet—ameri­kai kapcsolatok jelentős javu­lásával. E pillanatban persze még korai lenne e kapcsolatok jelentős javulásáról beszélni — a mozaikkockák azonban, — noha nem adják ki a teljes képet, azért figyelemreméltó­ak. A Helsinkiben megrendezett évfordulós tanácskozáson az amerikai külügyminiszter is­mét megkísérelte a sokszor hallott vádaskodásokkal pellen­gérre állítani a Szovjetuniót. Ez természetesen nem valami drámai fejlemény. Mindenki tudja, hogy az ilyen beszéde­ket „otthon" és az amerikai publikum számára állítják ösz- sze, és hogy a külügyminiszter semmiképp nem sorolható a Reagan-kormány héjái közé. Másrészt viszont az ilyen táma­dások egyfajta öngerjesztő fo­lyamat részei lehetnek: az amerikai pölitikát befolyásoló némely szélsőségesek gyakran épp az ilyen vádaskodásokra hivatkozva próbálják igazolni a kitérést a megállapodások elől. A határozott, ám mértéktartó szovjet válaszadás volt az, ami elkerülhetővé tette a látványos nagyhatalmi összecsapást és újólag világossá tette azt, amit az elmúlt hetek megannyi moszkvai kezdeményezése is tükrözött: javítani akarják a kapcsolatokat. A finn főváros­ban tartott Sevardnadze— Shultz találkozón mindenesetre az őszi csúcstalálkozó előké­szítésére lehetett koncentrálni. Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan találkozója több mint hat év után az első szovjet— amerikai csúcs lesz, és bármi­lyen óvatosak a hivatalos megnyilatkozások, azt senki sem vonhatja kétségbe, hogy roppant fontos eseménynek ígérkezik, jelentősége messze túlmutat a kétoldalú kapcso­latok szféráján. Ez akkor is igaz, ha tudjuk: a politikai folyamatokban nincs helye a „lovasrohamoknak", ezek álta­lában is időigényesek és az nek, akik ismert és megbe­csült tagjai a kollektívának, akiket — életmódjuk, életszem­léletük miatt — tisztelnek dol­gozótársaik, s adnak a véle­ményükre. S még ez sem elég, a gyakorlatban nélkülözhetet­len, hogy a megválasztottak megfelelő szakmai ismeretek­kel rendelkezzenek, s tárgyila­gosan foglaljanak állást az elé­jük kerülő kérdésekben. Tehát, érthető, miért célsze­rű a tisztségviselők kiválasztá­sához máris hozzákezdeni. A mérce magasra állítása azon­ban nem okvetlenül jelenti azt, hogy a jelenleg működő mun­kaügyi döntőbizottsági tisztség- viselőket félre kell állítani; ahol a munkaügyi vitákat eddig is szakszerűen és emberségesen bírálták el, akár az egész „stá. újjáépítéshez a politikában egyébként is több idő szüksé­geltetik, mint a kapcsolatok rombolásához, ami sajnos elég hamar véghezvihető. Kezdeményezések Moszkvából A csúcstalálkozót forma sze­rint egyik fél sem köti össze a genfi tárgyalási fórummal, de a kölcsönhatás nyilvánvaló. A svájci városban nyár végén felújításra váró megbeszélések napirendjén alapvető fontos­ságú kérdések szerepelnek. Egyetlen más mozzanat sem akadályozza olyan nagy mér­tékben a kapcsolatok javítá­sát, mint az amerikai SDI-nek nevezett űrháborús terv. Ért­hető, hogy világszerte elemzik a szakemberek azokat a javas­latokat, amelyeket a Szovjet­unió tett az egy helyben topo- gás megszüntetésére e tárgya­láson. Moszkvában közölték: amennyiben az Egyesült Álla­mok felhagy a csillagháborús tervekkel, akkor a szovjet fél kész a nukleáris arzenál 25 százalékos, vagy esetleg még nagyobb arányú csökkentésé­re. Ez nem csekély, s nem szimbolikus limitálás: hordo­zóeszközökre vonatkoztatva 1800-ra csökkentené a rakéták és a repülőgépek számát mind­két oldalon; a SALT-plafon 2400 volt. Emellett szovjet rész­ről azt is közölték, hogy a hor­dozóeszközökön túlmenően hajlandóak a töltetek bizonyos mértékű csökkentésére is; ez közelítheti a felek álláspont­ját. bot" újra lehet választani. Ter­mészetesen, ha társadalmi tisztségük további ellátására bennük is megvan a hajlandó­ság. A lényeg az, hogy a mun­kaügyi viták magas színvonalú intézésének az elkövetkező öt évre is megfelelő személyi ga­ranciája legyen. Bár az mdb-tisztségviselők körültekintő kiválasztásán igen sok múlik, hiba lenne azt hinni, hogy ezzel már megteremtet­tük a munkaügyi döntőbizott­ságok működésének feltételeit is. Az akadálytalan működés­hez szükséges személyi és do­logi feltételek (például állandó tárgyalóhelyiség, gyakorlott jegyzőkönyvvezető, a tájékozó­dáshoz nélkülözhetetlen hiva­talos közlönyök, stb.) biztosítá­sa egyébként, csakúgy, mintáz Szovjet moratórium A genfi tárgyalósoktól füg­getlenül tett szovjet egyolda­lú lépések is figyelemre érde­mesek. A legutóbbi kezdemé­nyezést Mihail Gorbacsov, az SZKP főtitkára jelentette be: szovjet részről augusztus 6-tól, tehát a hirosimai robbantás évfordulójától 1986. január 1- ig szüneteltetik az atomrob­bantásokat, s csak az amerikai féltől függ, hogy ezután se kerüljön sor nukleáris kísérle­tekre. Az atomrobbantások végleges beszüntetése gátat vetne a nukleáris fegyverkezé­si verseny legveszedelmesebb minőségi aspektusának. Az atomeszközök új fajtáinak rendszerbe állítása és gyártása kísérletek nélkül ugyanis ma sem lehetséges. Ez nem az el­ső szovjet egyoldalú lépés volt. Moszkva április elején moratóriumot hirdetett — no­vemberig tartó hatállyal — a szovjet közepes hatótávolságú rakéták további európai tele­pítésére. Akkor is közölték: az, hogy mi történik november után, az Egyesült Államoktól függ, attól, hogy folytatja-e nukleáris rakétái nyugat-euró­pai telepítését. Egyelőre mindkét szovjet kezdeményezés visszautasítás­ra talált Washingtonban. Ezek az indítványok mégsem hiába- valóak, hiszen alakítják a nemzetközi közvélemény reagá­lását is, ami szintén fontos té­nyező: a diplomáciai tárgyalá­sok nem légüres térben foly­nak. A brit Reuter hírügynök­ség kommentátora a legutóbbi szovjet kezdeményezés után megállapította: „Reagan el­nökre alighanem fokozott nyo­más nehezedik majd a nyuga­ti szövetségesek és a nukleáris fegyvereket ellenző csoportok részéről, hogy tegyen enged­ményeket ..." Vajda Péter mdb-k működésének segítése, munkáltatói kötelesség. A már említett útmutató rámutat: a szakszervezeti bizottságoknak viszont arra kell ügyelniük, hogy a munkáltatók eleget is tegyenek e kötelezettségüknek. Sajnos, még mindig gyakran előfordul, hogy a saját válla­latával munkaügyi konfliktusba keveredő dolgozó szakszerű (és ingyenes) jogi képviselet nélkül marad, mert nem tudott a jogsegélyszolgálat létezésé­ről, vagy a szolgálat nem tu­dott a jogvitáról. Ezek az ön­magukban is furcsa hivatkozá­sok azonban egy csapásra tárgytalanná válnak, ha a dön­tőbizottság minden egyes hoz­zá benyújtott ügyről zonnal ér­tesíti a jogsegélyszolgálatot, mint mór teszi is néhány he­lyen. Ha ez a rokonszenves gyakorlat általános lesz, a munkaügyi viták további csök­kenésére számíthatunk. Kéri Tamás Városképek - némi foltokkal Ritka esemény, hogy fővá­rosi napilap vidéki várost mu­tat be történelmi távlatból. Ezért jelentősnek tartom, hogy a Magyar Nemzet f. évi au­gusztus 2-i számában HO­NUNK A HAZÁBAN című ro­vata Szigetvár városára irá­nyította a figyelmet. A sok adat értékét azonban leront­ja az a körülmény, hogy a szigetvári városkép némi fol­tokkal jelent meg. Már a fejléc első mondata is javításra szorul. Ekként kez­dődik: „Baranya legnyugatibb pontján, ott, ahol az Almás­patak a síkságra lép a Zselic- ség lankás völgyeiből . . Egyelőre ennyit! Nos Baranya legnyugatibb pontja nem Szi­getvár, hanem Vásárosbéc. A dr. Vargha Károly által szer­kesztett Zselici dolgozatokból az is kiderül, hogy e tájegy­ség neve helyesen nem Zse- licség, hanem egyszerűen csak Zselic. Egy ismeretlen nevű ta­nár 1831. október 25-én így kezdi levelét: „ .. .hegyes-völ- gyes Zselicznek nevezik So­mogy kelet-déli erdős, hegyes tájékát." A Zselic névvel már egy 1068-as oklevélben is ta­lálkozunk. Ebben Salamon ki­rály megengedi, hogy Atha somogyi ispán Szent Jakab tiszteletére bencés apátságot alapítson Zselicen. Ez lett a zselicszentjakabi apátság. A „zselic" szót egyesek a szláv „zselezo" (=vas) szóból származtatják. Igen, Pécs ke­leti részén van Vasas, a Zen­gő tájékán gyéren található kismennyiségű vasért is, de nincs sehol a Zselicben. Né­melyek szerint a Sziliz alakban följegyzett régi szlovén sze­mélynévvel kapcsolható össze. A sil — sün állatnévből való eredeztetés sem meggyőző. Kopasz Gábor pécsi történész n latin silaceus szóból vezeti le, amely sárga agyagos föl­det jelent. A baranyai Hegy­hátnak és a Tolna megyei dombvidéknek valóban ilyen a talaja. Kapronczay József talajföldrajzi kutatásai is megerősítik e felfogást („bar­na erdőtalajok”). Baj van Pécs római kori ne­vével is. „A hősiesség jelké­pe" című cikkben ugyanis a „Sophianae" szó szerepel, amelynek helyes ejtése: szofi- áné. Ebből az a téves látszat adódik, mintha Pécsnek ró­mai neve a bolgár főváros je­lenlegi nevével mutatna ro­konságot. Nem egészen így áll a dolog! Városunk neve a római időkben Sopianae volt, amelynek ejtése szopiáné. Az effajta cigarettát szívók­nak is ekként kell kiejteniük. Ha már a neveknél tartunk, hadd említsük meg a Zrínyiek családnevét! A Zrínyiekről szó­ló cikk szerint: „A Zrínyiek a legújabb kutatások szerint a Subic nemzetségből vették eredetüket." Ez bizony elég­gé régi felfogás. Klaniczay Ti­bor, aki Zrínyi Miklósról hatal­mas monográfiát írt, ezt írja: „A Zrínyieket tévesen származ­tatták a Subich-családból.” ötven évvel ezelőtt Bánfi Fló­rián kimutatta, hogy a Zrínyi­ek a régi dalmót De Brebirio család sarjadékai. A lassan elhorvátosodott Brebiriek több grófságot is szereztek s gyak­ran viseltek horvát, szlavón és dalmát báni tisztséget. Egyes történetírók szerint lehetséges, hogy rokonságban voltak az Árpád-házzal is. Amikor a csalód a magyar király hűsé­gére tért, és megkapta a Hor­vátország belsejében levő Zrin várat, a Brebiri név helyett a Zrini nevet kezdte viselni. Végül egy erős sajtóhiba vagy tévedés: a szigetvári nagy csata, amelyet Zrínyi ví­vott a törökkel, 1566-ban volt, s nem 1556-ban. Ekkor is azonban közel ötven napig tartó hősi küzdelem volt. En­nek irányítása Horváth Márk várkapitány nevéhez fűződik. Dr. Tóth István Munkaügyi döntőbizottságok Shultz és az új szovjet külügyminiszter, Sevardnadze első kézfo­gása Helsinkiben (Foto: AP—MTI—KS—DN)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom