Dunántúli Napló, 1985. augusztus (42. évfolyam, 209-239. szám)
1985-08-13 / 221. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XLII. évfolyam, 221. szám 1985. augusztus 13., kedd Ara: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja A tartalomból: Mit mond a jogszabály? (6. oldal) Intézkedések a rendzavarok ellen {8. oldal) A magyarhertelendi hévi zes strand (5. oldal) Helsinki üzenete A közelmúltban ünnepeltük a helsinki záróokmány aláírásának tizedik évfordulóját. Volt mire emlékezni: a Finlandia-palota félkör- íves asztala mellett 1975. augusztus 1-én 33 európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada képviselői írták alá azt a dokumentumot, amelyhez hasonlót nem ismer a diplomácia történelme. Akiket az a szerencse ért, hogy az aláírásnál jelen lehettek - mint e sorok íróját s azok a százmilliók, aki:: ezt a tévé jóvoltából látták, érezték, hogy nagy pillanat szemtanúi, s hogy ott nemcsak aláírtak hanem történelmet írtak ... Persze semmi sem olyan nehéz, mint a történelmet előre látni — ma sincs ehhez kristálygömbünk - és úgy tűnik, nemcsak a könyveknek, hanem az egyezményeknek is megvan a maguk sorsuk. Az aláíráson, a finn fővárosban, azt remélte a legtöbb megfigyelő, hogy innen tovább visz az út az átfogó kelet—nyugati együttműködés felé. A dolgok ennél bonyolultabban alakultak: a történelem vargabetűt tett. A hetvenes évek végétől amerikai részről komoly teher- próbónak tették ki Washington és Moszkva kapcsolatait. Ám a kelet-nyugati kapcsolatok egészében korántsem „hűltek le" olyan mértékben, mint a szovjet—amerikai viszony és ebben — éppen ebben — mutatkozott meg elsősorban a helsinki folyamat hosszútávú hatása. Jellemző volt az, hogy miközben a nemzetközi helyzet kiélezettebbé vált, miközben katonai síkon az Egyesült Államok szövetségesei többségét fel tudta sorakoztatni tervei mögé, - Európa nyugati felében is tért hódított felelős politikusok között az a felismerés, hogy a béke megőrzése csak a kapcsolatok fenntartása révén lehetséges. így állt elő ez a szokatlan, ellentmondásos jelenség: miközben a szélsőséges körök tevékenysége miatt fokozódott a feszültség, folytatódtak, sőt sokasodtak a kelet—nyugati találkozók. Budapest mérlege a Helsinki óta eltelt tíz esztendőről világos és egyértelmű. Hazánk az európai folyamatoknak nem nézője, hanem aktív részvevője. Magyarország - a többi szocialista országgal szorosan együttműködve - jelentős erőfeszítéseket tett és tesz az enyhülési folyamat vívmányainak fenntartásáért, politikánk mindig kiszámítható volt és nem kelthetett senkiben sem kétséget, milyen javaslatok valóraváltásán dolgozunk. Abból indultunk ki, hogy ha a párbeszéd és a kontaktusok fontosak voltak a napfényes napokon, akkor még fontosabbak egy olyan időszakban, amikor a politikai meteorológia változékonyabb időt regisztrál és jelez előre, gyakoribb zivatarokkal. Magyar részről olyan párbeszédre törekedtünk, amely megegyezéshez vezet az egyenjogúság, a kölcsönös előnyök alapján, a kölcsönös érdekek figyelembevételével. Budapest képviselői különösen aktívan működtek közre olyan kezdeményezések kidolgozásában és támogatásában, amelyek Európában s annak határain túl a katonai szembenállást csökkentenék. Ma már ugyanis — épp az elmúlt időszak tanulságai alapján is - világos, hogy az enyhülés folyamata csak akkor válhat tartóssá, végérvényessé és visszafordíthatatlanná, ha a katonai területre is kiterjed. És a szembenállás csökkentésének úgy kell történnie, hogy a nemzetközi erőegyensúly érintetlen maradjon. Ez a nemzetközi erő- egyensúly korunk alapvető realitása, és elválaszthatatlan Európa leghosszabb békés időszakától. Az eltökéltség ennek az erőegyensúlynak megőrzésére, ez nemcsak a „lenni vagy nem lenni?" sorskérdése a szocialista országok számára, hanem egyszersmind alapja annak is, hogy biztosítani lehessen az egész emberiség „túlélését". Ám, nem mindegy, hogy ez az erőegyensúly milyen szinten, milyen áldozatok árán valósul meg. Hogy a fegyverzetek lehető legalacsonyabb szintjén jön-e létre, a fegyverkezés új hulláma nélkül, vagy pedig egy olyan szinten, amely valósággal elszívja a népek alkotó energiáját. S azt például, hogy az űrfegyverkezés az utóbbi perspektívát tenné reálissá, aligha lehet tagadni. Számokkal persze nem mindent lehet érzékeltetni, de egyet-mást azért tanúsítanak a számok is. A magyar kormány 1976 második felében, majd 1979-ben kezdeményezést tett, amelynek keretében tizenhét nyugat-európai állam, valamint az Egyesült Államok és Kanada kormányainak diplomáciai úton javaslatokat nyújtott át. Ezek az indítványok a záróokmányban foglaltaknak a kétoldalú kapcsolatokba való „átültetésére" vonatkoztak. És ha nem is valamennyi indítvány, de ezek közül a legtöbb 1985-re megvalósult, része lett a kétoldalú kapcsolat- rendszernek . . . Talán nem alaptalan a fel- tételezés: népünk nemzetközi presztízse, megbecsülése jut kifejezésre abban is, hogy most ősszel épp Budapesten rendezik meg az Európai Kulturális Fórumot. Házigazdaként is azok erőfeszítéseit pártfogoljuk, akik semmivel és senki által nem pótolható szerepet töltenek be az európai megértés elmélyítésében. Egy évfordulóra visszatekintve Helsinki optimizmusra okot adó szimbólum is, a második világháború nyomán kialakult európai határok elfogadásának, a józan, az érdekeket kölcsönösen figyelembevevő kompromisszum lehetőségének a jelképe. Helsinki végső helye a történelemben attól függ, mennyire tudjuk kihasználni a békés egymás mellett élés jelenkorra kialakult kereteiben rejlő lehetőségeket, mennyire sikerül az együttműködés, a józan politika elemeit elfogadtatni Nyugaton is, sikerül-e korlátok között tartani a kétségtelenül meglevő veszélyeket. Ehhez napjainkban is csak egy út vezet: kontinensünk és a világ realitásainak elfogadása, a háborús veszély elhárítását szolgáló kelet-nyugati párbeszéd fenntartása, minden vitás kérdés érdemi tárgyalások útján történő rendezése, az európai biztonsági és együttműködési folyamat továbbvitele. Ez Helsinki üzenete. A történelem maga-magát nem ismétli, ám a példa tanulságos. Nem könnyű, de meg lehet találni a közös nyelvet még harmincöt állam közt is, hidat lehet verni olyan álláspontok közt is, amelyek áthidalhatatlanul távolinak tűnnek: a bizalom elengedhetetlen minimuma kell hozzá és a politikai szándék. Vajda Péter Sok a tégla, kevés a vevő Esztergomnál tetőzött a Duna árhulláma A Duna magyar szakaszán levonuló árhullám hétfő délelőtt Esztergom térségében tetőzött 621 centiméteres vízszinttel, amely mintegy 120 centiméterrel maradt el a maximumtól. Szigetköz térségében apad a Duna. Az 1965. évi nagy dunai árvíz szintjét 2 centiméterrel meghaladó tetőzés óta, Duna- remeténél mór több mint 1 méterrel csökkent a vízállás. Ezért hétfő délelőtt harmadfokúról másodfokúra mérsékelték az árvízvédelmi készültséget a Szigetköz mentén. így a Duna magyarországi felső szakaszán Esztergomig, összesen 140 kilométer hosszú védvonalon a másodfokú készültség, lejjebb, Budapest térségéig 293 kilométer hosszú gáton pedig az elsőfokú készültség és a megerősített figyelőszolgálat — vigyázza a folyót. Budapest egyes szakaszain másodfokú készültséget tartanak. A Duna Komárom és Esztergom közötti szakaszán elsősorban a fő védelmi vonalak közötti hullámtérbe levő értékeket mentették. Neszmély térségében biztonságos helyre szállították az Úszófalu Halászati Termelőszövetkezet 50 ezer kacsáját. Esztergomban, a Primás-sziget egy részét elöntötte a víz és betört a sport- csarnok alagsorába. A sportolók, továbbá üzemi és tanácsi dolgozók homokzsákokkal torlaszolták el a bejáratokat és mentették a víztől veszélyeztetett sporteszközöket. Az árvédelmi töltések jól állják a magas víz nyomását, csupán a szőnyi vasútállomás térségében, a fok-toroki zsilipnél észleltek kisebb vízátfolyást, amit azonban homokzsákokkal gyorsan lokalizáltak, s meg- védték a zsilipet. A Komárom megyei szakaszon az árhullám lakóépületeket eddig nem veszélyeztetett és kiköltöztetésre sem került sor. Az apadás már Komáromnál is ' megkezdődött. Budapestnél hétfő délután 710 centiméteres vízszintet mértek, s így az alsó rakpartot több helyen, főleg a Lánchíd környékén már elöntötte a víz. A szaritofészerekböl az égető kemencékbe szállítják a nyerstéglát Fotó: Erb János Értékesítési gondok a sasdi üzemben A hatalmas présgép diktálja a termelés iramát késéssel indult március vége- felé a nyersgyártás — így érthetően késett az égetés kezdete is —, a tervezett idei 9,6 milliós kisméretű téglaegységnek megfelelő mennyiségből az első félév végéig 750 ezres és a tervezett 9,2 milliós égetési tervhez 250 ezres lemaradás keletkezett. Pedig a lemaradás ledolgozására havonta egy-két szombati vagy vasárnapi műszakot is vállaltak, legutóbb most szombaton dolgoztak a nyersgyártók. Tavasszal és ősszel kisméretű téglát gyártanak, azzal kezdik és azzal zárják az idényt, áprilistól a présgép a B 30-as falazóblokkokat ontja. — Nem állhat le a téglagyár — mondja búcsúzóul a vezetője —, de jó lenne, ha megállás nélkül jönnének a vevők. M. L. Tavaly még rengeteg téglát vittek a sásdi téglagyárból az Alföldre is, gyakran jött a pótkocsis teherautó, és a nem éppen olcsó fuvar sem szegte kedvét az építkezőknek, sőt örült, hogy jóminőségű téglához jutott. Az idei év is jól kezdődött, legalábbis nyomát se észlelték annak, amiben most vannak: tavasszal minden este kiürült a tárolóterük, egymást érték a vevők. — Most meg már lassan nem tudunk mit kezdeni a kész blokktégláinkkal, egy hónap óta szinte nincs vevőnk. Az út túloldalára kell áthordani tárolásra a készárut, és az nem olcsó megoldás. Kényszerhelyzetben vagyunk, de termelnünk kell — kesereg a sásdi téglagyár vezetője, Lázár Vendel. Jó lenne beléjük látni, milyen érzések kavaroghatnak a sás- diakban, negyvenhármukban? Milyen érzés úgy dolgozni, hogy látják a lassan mindent elborító téglahegyeket, hogy tudják, hogy jó minőségű a termékük, és félő, mégis nyakukon marad. Bezzeg még tavasszal, vagy tavaly, akár tavalyelőtt .., Amikor még a magánépítkező kilincselt, könyör- gött és leste a kegyeiket, (öröm az ürömben, hogy még mindig akad protekciót esdő telefon téglaügyben.) A gyárvezető emlékszik még a hatvankilences, és a már Sás- don megért 1974-es válságra (ez utóbbinál emlékezete szerint 6 téglagyárat zártak be a vállalatnál), s mégis váratlanul érte őt is, a közösséget és magát a Baranya—Tolna Megyei Tégla- és Cserépipari Vállalatot is, hogy nem fogy a tégla. Pedig az utóbbi évek alatt sokat fejlődött a sásdi gyár is, könnyebbé vált nagyon sok munkaművelet, öt éve már dízeltargoncával, egységrakatban hordják be a szárítókból a kemencébe a téglát és onnan is a targoncák hordják ki a kész, kiégetett falazóanyagot. Tavajy télre készült el a gyártelepen öt új fedett szárítószín és tervezik, hogy a nyers, gyártásnál a jelenlegi legnehezebb fizikai munkát is kiszorítja a raklapos mozgatás. Dehát az új elképzelések megvalósításához is pénz kell. Pénzt meg csak az eladott téglákból szerezhetnek. A tégla meg nem fogy... Idén már ötödször lett a vállalat kiváló brigádja a nyersgyártó szocialista brigád, tagjai a három elszedővel és hat lerakóval naponta, azaz műszakonként 18 000 nyerstéglát mozgatnak: többször is felemelik, leteszik, igazgatják, ar- rább teszik a nyersen 13 kilót nyomó B 30-as falazóblokkot. A munkatempót, a megállás nélküli iramot a hatalmas présgép diktálja. S mivel a szokatlanul hideg tél miatt jelentős Szeptember 2-töl új autóbusz menetrend lép éle tbe Pécsett. (írásunk az 5. oldalon.) Képünkön: hétfői csúcsforgalomban a 20-as busz Rákóczi úti ideiglenes megállóhelyénél. Fotó: Lauer Györgyi
