Dunántúli Napló, 1985. július (42. évfolyam, 178-208. szám)
1985-07-27 / 204. szám
1985. július 27., szombat Dunántúli napló ti Business ’85 Lahtiban Pécsiek a kiállítók között Tegnap délben nyitotta meg kapuit a finnországi Lahtiban a Business '85 elnevezésű nemzetközi vásár. A négyszáz kiállító között, akik elsősorban a skandináv országokból érkeztek, 12 magyar kiállító is bemutatkozik. Finnországi testvérvárosunkban a Hungexpo szervezésének köszönhetően több pécsi vállalat is kínálja termékeit, így a Pécsi Bőrgyár, a Zsolnay Porcelán- gyár, a Pécsi Cipőipari Szövetkezet, a Dunántúli Cipőkereskedelmi Vállalat, a Tritex és a Konzum Áruház. A Finn Kereskedelmi Kamara és a vásár- igazgatóság közösen vállalkozott arra, hogy a leendő üzletkötésekben segítséget nyújt a magyar kiállítóknak, tájékoztatott telefonon Lach Tivadar, a Hungexpo dél-dunántúli képviselője. A vásár egyébként a lahti városi fedett sport- csarnokban kapott otthont, amely augusztus 5-ig tart. A nagyszabású vásárt 4 évenként rendezik meg Finnország különböző városaiban, s ezúttal Lahti a házigazda. A város polgármesterének megnyitóját egyórás kul- túrprogram követte, s a nagyközönség délután 4 órától látogathatja az első napon a nemzetközi seregszemlét, a továbbiakban pedig mindennap 10-től délután 8 óráig kereshetik fel az érdeklődők. A vásár fő témája: az építés, lakberendezés, gyermekbútorok, mikroelektronika utazás és a könnyűipar. A magyar és köztük a pécsi kiállítók a Fiat cég mellett kaptak helyet. Jelen vannak még városunkból az IBUSZ, a Coopturist és a Mecsek- turiszt képviselői is, akik dél-dunántúli utazási, turisztikai lehetőségeket kínálnak. A Konzum Áruház képviselőjének nem titkolt szándéka, hogy finnországi testvérvárosunk Centrum Áruházával próbáljon áruházi cserét létrehozni. Právicz L. Új ötkorszerüsiíés inául Pécsett Rendezik a 6-os57-es úti csomópontét Szeptemberre elkészül Igazából még lendületbe sem jött a munka Pécsett a Rákóczi úton, a Közúti Építő Vállalat máris egy másik fontos útkorszerűsítést készít elő a 6-os úton. A mohácsi — 57-es főközlekedési — út becsatlakozása meglehetősen rendezetlen. A Fürst Sándor utcából autóbusz- megálló szolgál kanyarodó sávként, a Mohács felől háromfelé továbbhaladni szándékozó járművek egyetlen forgalmi sávban „osztályozzák" magukat, az autópálya-kinézetű Engel János útról pedig kanyarogva lehet rátérni az 57-esre — hiányzik a túloldali folytatás. A csomópont megérett tehát az átalakításra, a megoldás azonban — mint látni fogjuk — kompromisszumok szülötte. Milyen is lesz a korszerűsített csomópont? Az 57-es út becsatlakozását nehezen lehetne az Engel János úthoz igazítani, de nem is lenne értelme, hiszen csak a vasúti átjáróig lehetne megépíteni az új utat ugyanazokkal a műszaki jellemzőkkel. A tervet készítő UVATERV-nél úgy vélték: célszerűbb az útcsatlakozás két forgalmi irányát különválasztani. Mint a rajzon is látható, a Mohács felől érkező járművek a csomópont előtt három sávba rendeződhetnek majd (ezt az útszakaszt csak minimális mértékben korrigálják), az ellenirányú forgalom részére új utat építenek, amely az AUTÓKER és az Autóklub épülő új székháza előtt átvágja a mostani szabad, mélyfekvésű területet. Augusztus közepén azzal indul a munka, hogy ezt a területet feltöltik, majd az új utat megépítik. A 6-os utat az ATI-bejáró és az 57-es út között némileg kiszélesítik. Ennek következtében a forgalmi rend így alakul: — A város felől érkező járművek a BP-töltőállomás után már három sávban haladhatnak, a két belső a 6-os út, a szélső az 57-es útra kanyarodást szolgáló sáv.- A Budapest felől érkező járművek forgalmi rendje any- nyiban változik, hogy az Engel János úti jelzőlámpánál megszűnik a nagyívű balra kanyarodás Mohács felé, ezeknek a járműveknek át kell haladniok a csomóponton a belső sávba, ahonnan az AUTÓKER előtt telepítendő jelzőlámpa védelmében hajthatnak az 57-es útra. — Az Engel János út felől érkező járművek bolra és jobbra kanyarodhatnak — az egyenes irányú haladás megszűnik —, az 57-es útra az előbb említett Fürst Sándor utcai terelősávból hajthatnak rá. A 8,1 millió forintos csomópont-korszerűsítés augusztus közepén indul, a szerződés szerinti befejezési határidő szeptember vége, s az építés mindvégig forgalom mellett, annak a lehető legcsekélyebb zavarásával történik. Mint megtudtuk, a Rákóczi úton folyó munkálatokat ez a korszerűsítés nem befolyásolja. A legrangosabb állatbemutató az OMÉK-on Minden eddiginél változatosabbnak ígérkezik az idei, augusztus 17-én megnyíló Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár áilatbemutatója. A hozzá nem értőknek is igazi látványosságokat kínálnak a 13 nagy istállóban elhelyezett állatok; közöttük 465 szarvösmarha, 350 sertés, 485 juh és 64 ló. A bemutatott fajták és hibridek a modern állattenyésztés legrangosabb „képviselői", és ilyen együttesben csak egészen ritkán láthatók. Külön istállóban helyezik el az őshonos állatokat. Ide kerül a Hortobágyról behozott magyar szürke szarvasmarha, bemutatkozik az elmúlt évszázad legkitűnőbb sertésének számító szőke mangalica és ott lesz a fecskehasú mangalica, amely szintén sztár volt a maga idejében. A racka- és ci- gája-juhok egykor szintén hatalmas nyájakban tenyésztek, ám időközben a modern fajták felváltották „őket" ugyanúgy, mint a régi szarvasmarha- és juhfajtákat. A kiállítás igazi különlegessége lesz az embrió-átültetés hazai eredményeit a közönséggel is megismertető részleg, ahol egy apától és egy anyától 12 borjút mutatnak be. Ezeket az állatokat fogadó-anyák hordták ki, a beültetett embriók ezek szervezetében növekedtek, éltek. Ám az igazi rokonság tekintetében a kis állatoknak végül is nem sok köze van fogadó-anyjukhoz, csakis magas genetikai értékű „igazi” szüleikhez, akik viszont a tengeren túlon élnek. Bravúros beavatkozás nyomán merinófajtájú juhanya hordta ki a suffolk-fajtájú szülőktől származó embriót: egy kostól és egy anyától 10 egykorú igen értékes bárány született. A népes állományra állatorvosi szolgálat felügyel. Száz- nyolcvan gondozó látja majd el a telepet. Az állatok a legkitűnőbb réti szénát és lucernát kapják, s a tápok összetételét étvágyúkhoz igazítják. Import állatokat is bemutatnak. Az NSZK-ból, Kanadából és az Egyesült Államokból több szarvasmarha érkezett, a francia tenyésztők lovakat mutatnak be; a külföldi „vendégek” egyelőre — a hivatalos előírásnak megfelelően — karanténban vannak és csak közvetlenül a kiállítás előtti napokban foglalják el állásaikat, kerülnek a magyar tenyészállatok mellé. a bűvös vásznon FILMJEGYZET A bűvös vászon természetesen a mozivászon: csak ez az anyag kézzelfogható, rajta a színes árnyképek szemünket ragadják meg (jobbik esetben), vagy szemünket ragasztják le (szintén nem rossz egy kis szu- nyókálás, bár kényelmetlen a zsölyében). A két jobbik eset között foglal helyet a rosszabb, s száz film közül kilencven esetében o néző: amikor tudja, hogy új filmet néz, s mégis, mintha mór századszorra látná, mert oly ismerős minden, történet, ember, „eszmei mondanivaló" ... A sok rossz film közül megszoktuk — legalábbis mi, kritikusok — különböztetni azon filmeket, melyeknek legalább az eszmei mondanivalója „pozitív". De nemcsak mi. Itt van például a kertmozíkra felmelegített Lady Chatterley szeretője, aminek a Vodlovak mondanivalóját azért szeretjük, mert nemcsak a szereplőkről, de az angol arisztokrácia szemléletéről is lerántja a leplet. Ugyanezen rendezőnek és ugyanezen színésznőnek korábbi filmjeit, az Emmanuelle-so- rozat valamelyik darabját viszont nem játsszák a honi mozik, mert „pozitív" eszmei mondanivaló nélkül pucérkodnak benne a szerelmesek — holott filmnek is jobb az Emmanuelle, mint a Lady, arról mór nem is szólva, hogy az Emmanuelle az volt készítésének idején a filmnek, mint a Lady . . . megírásakor az irodalomnak: egyik sem remekmű, de mindkettő betörést jelentett az erotika ábrázolásába. Van viszont „jó” mondanivalója a Bűvös vászon című olasz filmnek: a harmincas évek Pó- síkságán kerül egymással szembe a munkás-parosztosz- tály a feketeingesekkel — s ennyiben még valóban történelmi is a film — a többi viszont merő utánérzés. Még magyar filmelőzmények is felfedezhetők, s mivel a film főszereplői vándormozisok, a valódi film rendezője el tudja mondani a filmről szóló vélekedések legtöbbjét is: ugyancsak zanzásft- va és közhelyszerűen. Westernnek bűn rossz a Vadlovak című Üj-Zéland-i film, viszont van benne környezetvédelem, mint „pozitív" mondanivaló, ámbár elég zavarosan megfogalmazva. Ezen országban ugyanis elszaporodtak a lovak és a szarvasok: egyik sem őshonos állat ott, s szaporodhattak, mert nem volt természetes ellenségük. A természetvédelmi területen vissza akarják állítani az eredeti állapotot, logikus tehgt, hogy pusztulniuk kell a lovaknak is, a szarvasoknak is. A szarvashús viszont jól eladható, s gazdaságos is a majd belterjes körülmények között, a ló viszont nem meghatározó a világ élelmiszerpiacán, s még annyira sem keresett, mint a szarvashús, pláne arab országokban az agancsból őrölt por, ami nagyon használ — állítólag - a férfierőnek. Ezek után már csak a westernelőzmények indokolják, hogy miért éppen a lóbefogók pártján van a rendező; hisz tudvalevő, a western értékrangsorát a ló vezeti, utána jön a hatlövetű stb. Nincs is semmi ebben a filmben, csak közhely: unalom. De még aludni sem lehet jót, a gonoszok ugyanis lövik a lovat és □ szarvast... B. L. Holnap a VDN-ben • • Összekötik a mohácsi utat a harkányival Szeptemberben indul a munka ír Tovább gyűrűzik a borbotrány? Huszonhatféle vizsgálat az NSZK-ban Hűtőláda a divat! Gyártásra kész a 400 literes Hol, mit mennyiért? Szomszédolás maszek alapon •2c Épül a hidegfüstölő Januártól lesz stifulder a boltokban Gröndlandi jégkristályok ' Pécs felett? Minden forgalmas út mentén Sztrapacska és vegyesrétes Uj játékosok Kaposváron Handel és a legendák Megkezdődött a megyei számítóközpont építése Hosszan tartó előkészítés, eredménytelen versenytárgyalás utón a Tolna Megyei Állami Építőipari Vállalat kivitelezésében megkezdődött a Szigeti úton a volt III. kerületi tanácsház mellett a megyei tanácsi számítóközpont építése. Eredetileg 1984 májusában kellett volna indulnia a munkának, a jó egyéves késés ellenére a TÁÉV 1986-os befejezésre vállalta a 29,5 millió forintos munkát. Jelenleg az alapozás folyik. A számítóközpont gazdája a Baranya Megyei Tanács Költségvetési Elszámolási Hivatala lesz, amely jelenleg a Szigeti út 39/1-ben egy hajdani családi ház bővítgetése során létrejött épületben — működik Tölgyesi László, a hivatal vezetője arról tájékoztatott bennünket, hogy a közeljövőben helyezik üzembe a KFKI álfa kifejlesztett 128-LH típusú, kis kapacitású számítógépet, amelyen a megye adókönyvelését és a költségvetési szervek bérszámfejtését végzik el. Az új számítóközpont négyszintes épületében, ami közvetlenül kapcsolódik a volt tanácsházhoz, az első emeleti, 80 négyzetméteres, légkondicionált gépteremben helyezik majd el a TPA-1148 típusú számítógépet, ami a PÍR - a pénzügyi információs rendszer — alapját képezi az adóügyek, a bér- és költségvetési gazdálkodás tekintetében. A jövőben itt készülnek el mindazok az összesítések, amelyek a megyei gazdálkodást segítik, s innen „adják fel" az ezekből a központi költségvetést érdeklő adatokat a Pénzügyminisztériumnak. Eddig a teljes adatfeldolgozás a központi számítógépen történt. A megye az új számítóközpont létrehozásával egyidejűleg idén — több éves program keretében — megkezdi a helyi tanácsok felszerelését személyi számítógépekkel az adatfeldolgozás korszerűsítése érdekében. A helyi számítógépek és a számítóközpont adatszolgáltatási kapcsolatban lesznek egymással. H. I. A lengyelországi Opolében rendezik meg augusztus 10-én a Magyar Képzőművészek Dél- dunántúli Területi Szervezetének kiállítását, amelyen a terület 30 alkotója szerepel munkáival. A Dél-dunántúli ^Területi Szervezet számos külföldi regionális társszervezettel ápol kapcsolatokat. Ezek révén Lipcse, Lahti, Szabadka, Eszék, továbbá Opole képzőművészei dolgozhatnak Pécsett, Baranyában, s az itt élők kapnak lehetőséget ottani alkotómunkára. Igen gyakoriak a kiállításcserék. Az opoleiek pécsi kiállításának viszonzásaként most vált aktuálissá a dél-dunántúli képzőművészek ottani bemutatkozása. így a területi szervezet rendezésében 30 alkotó munkái, festmények, szobrok, kerámiák szerepelnek majd Opolében, az augusztus 10-én megnyíló képzőművészeti tárlaton. KéDzőművészeink Opolében