Dunántúli Napló, 1985. július (42. évfolyam, 178-208. szám)
1985-07-24 / 201. szám
6 Dunántúlt napló 1985. július 24., szerda Közgazdasági élet ' 1 * ■ ■!■'■■■■■■ - ■ ■ Beszámoló a nyíregyházi közgazdász vándorgyűlésről Nyíregyháza adott otthont június 27—29-én a XXIV. közgazdász vándor- gyűlésnek, melyen Baranyát a Magyar Közgazdasági Társaság megyei szervezetének 20 (ős küidöttsége képviselte. Megkértük néhányukat, az ott elhangzott legértékesebb gondolatokról adjanak számot Közgazdasági élet rovatunk olvasóinak. 111 ------- ■* - ■ ------Á növekedés kérdőjelei A vándorgyűlés nyitó ülésén Maróthy László, oz MSZMP Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes tartott bevezető előadást a hetedik ötéves tervvel kapcsolatos főbb elképzelésekről, amit annak idején a napilapok is közöltek. A felmerült kérdésekre a szekcióüléseken keresték a választ a közgazdászok, beszámolómban a szekcióüléseken elhangzottakról adok számot. Hoós János tervhivatali államtitkár a növekedési variációk és prioritások című referátumában kiemelte, a VII. ötéves terv alternatívákban gondolkodik és a konkrét .helyzet fogja meghatározni, hogy melyik variációt kell, illetve lehet választani. Ha nem tudjuk felgyorsítani a világpiachoz való alkalmazkodást, akkor nincs külső egyensúly, így lassul a növekedés, és csak a fogyasztás csökkentése nélkül, a reálbér szintentartásával valósítjuk meg. Ennek feltétele a külső piaci ár- és kamatfeltételek kedvező alakulása, a belső gazdaságban a pozitív hatások erősödése, az 1985. évi terv teljesítése. Ha ezek a feltételek megteremtődnek, akkor a tervidőszak közepéig megalapozhatjuk egy későbbi élénkülés feltételeit. Ha a feltételek közül valamelyik nem teljesül, akkor a stabilizációs időszak eltolódhat. Felhívta a figyelmet, hogy véleménye szerint az adósság- állomány csökkentésének nincs alternatívája, a külső forrásból való élénkítés nem járható út. Csak az exportorientáció fokozása a hosszú távú megoldás, az import helyettesítés csak rész-, illetve kényszermegoldás. Ügy tűnik, hogy a külföldi működő tőke bevonása és a lízing nékül nem tudunk jelentősen előre lépni. Nagyon erős az energiakorlát a VII. ötéves tervben, semmiképp sem haladhatja meg az 1 százalékos növekedést az energiafelhasználás. Az ipar gazdaságpolitikai szerepe megnőtt. Az iparnak kell biztosítani a továbbiakban a gazdaság dinamikáját. Az élelmiszergazdaság növekedési lehetőségeit a piac és a hatékonyság szabja meg. Erőteljesen kell fejleszteni az infrastruktúrát, így kiemelt fejlesztést kap a távközlés, a hírközlés és a vasút. Beck Tamás, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke a vállalatok nézőpontjából tekintette át a VII. ötéves terv megalapozottságát. A vizsgálatok eredményei azt látszanak bizonyítani, hogy szétszakadt a két tervezési szint. A vállalati oldalról nincsenek megalapozva a népgazdasági elképzelések. Ahhoz, hogy közelebb kerüljenek az elképzelések, felszabaduljanak a tartalékok, megfelelő ösztönző rendszert kell kiépíteni o terv- koncepcióhoz. A vállalati szféra pesszimistán ítéli meg a munkaerőhelyzetet. Az állóeszközök bruttó és nettó értékének aránya a következő tervidőszakban az 1980-as szint aló esik, ugyanakkor a kihasználás változatlanul alacsony. Bizonytalanul ítéli'k meg gazdasági, pénzügyi helyzetünket is. A tőkehiány általános és már az egymás közötti kapcsolatokban is jelentkezik. Hitelt felvenni nem mernek a vállalatok, mert a kamatláb -már magasabb a nyugati bankok kamatainál. Romlik az anyagellátás, nép- gazdasági tartalékok erősen csökkentek. A gazdaságirányítás kapkodásai a vállalati rövid távú szemléletet erősítik. A piaci információk alapján a belső piacon erősödő versennyel számolnak, a szocialista piac lehetősége nem ismert számukra, és nem is rajtuk múlik, A konvertibilis export jelentős növelésével nem számolnak. A termelési szerkezetet kellene váltani, de ehhez nincs forrás, gyártmány- fejlesztést viszont senki sem tervez. Felmerül tehát a kérdés, mi az a tényező, amely alapján az annyira szükséges ütemváltás bekövetkeznék? Mi szabadítja fel azt a hatalmas erőt, váltja ki a szükséges mozgást, ami a központi szinten készített terv megvalósítását biztosítja? Legnagyobb érdeklődést a gazdaságpolitikai célok és a gazdasági szabályozás szekció váltotta ki, ahol az irányító szervek jól felkészült és a vállalati szféra egy-egy részkérdésére koncentráló előadói jól kiegészítették egymást. A szekció bevezető előadásában Madaras/ Attila, pénzügyminisztériumi államtitkár kiemelte, ha a gazdaságpolitikai célok ellentétesek (például egyensúlyhatékonyság), akkor szükségképp az ezeket szolgáló szabályozó rendszer is ellentmondásos lesz. A szabályozórendszerrel szembeni követelmények közül a normativitás, komplexitás, és a visszacsatolás fontosságát emelte ki. A növekedés nem elhatározás kérdése, csak ha a feltételek megvannak hozzá, akkor következhet be — hangsúlyozta. A 70-es években súlyos árat fizettünk azért, mert ezt nem vettük figyelembe. Igen káros, ha az elosztási elképzeléseink önálló életre kelnek és a többi feltételektől füg- getenül alakulnak. Jobban ösz- sze kell hangolni a tervet és a piacot, a tiszta jövedelmek nagy részét a felhasználás szférájában, kell realizálni! Tervezzük a személyi jövedelemadó és a hozzáadott-ér- tékadó bevezetését, ehhez azonban az árviszonyok átépítésére is szükség van. A külső egyensúlyra való tekintettel a vállalati jövedelemszabályozásban csak szigorítás lehet, a centralizáció mértéke nem enyhíthető. Ha ilyen magas szinten marad a támogatás, okkor az elvonást is magas szinten kell tartani. A konferencia legérdekesebb, tartalmi és formai vonatkozásban egyaránt igényes előadását Vissi Ferenc, az Országos Anyag- és Árhivatal elnökhelyettese tartotta, Előadásában az infláció aktuális kérdéseivel foglalkozott. Ha — hangsúlyozta, erőteljes társadalompolitikai nyomás jelentkezik az infláció lassítására. A nyugati országok tapasztalatai azt bizonyítják, hogy az inflációt csak ott lehetett leküzdeni, ahol: • a kormány nem csinált problémát a munkanélküliségből és az alacsony hatékonyságú vállalatok csődjéből, • a külkereskedelmi mérleg romlása nem veszélyezteti a hitelképességet, • ahol erős volt a gazdaság. Ezekkel a feltételekkel mi ma nem rendelkezünk. Az infláció gazdasági céljai a következők lehetnek: a) jövedelemátcsoportosítás; b) fejlődés növelése; ej államadósság elé rtéktelen ítése. Nálunk cél csak az aj és b) lehet. Az infláció a gazdaság jellemzője, nem akaratunk által meghatározott tényező. Ha a külső pozíciónkban (adósságállomány) nincs változás (évi 400 millió dollárt törleszteni kell), akkor ezt a jövedelmet valahonnan el kell vonni (például csökkenteni a költségvetést — ez nem jellemző -, vállalati adóprés növelése, vagy a lakosságtól infláció útján történő elvonás.). Nem az infláció a fő probléma! A reálbér csökkenése az igazi oka a feszültségnek. A társadalom a tapasztalatok alapján elbír egy 10 százalékos inflációt, ha a bérek ennél jobban nőnek. Ha a nem hatékony exportot fenntartjuk, és 50 forint helyett 80 forintért termelünk ki egy egységet, akkor ez a 30 forint infláció lesz. Az infláció nem az árrendszer kérdése, ez csak a felszín. Az energiakorlátaink erősek — ezt mondjuk — és erőltetjük (kényszerből) az energia- és anyag- igényes exportunkat! Az elmúlt néhány évben a kompetitiv árrendszer teljesen „feloldódott". Exportkényszer van, így a belső piacról visszük ki az árut, ez ismét inflációs nyomást ad. A szükséges struktúraátalakítás — ha nincs bevonható külső forrás — termeléscsökkenéssel jár, ezt tudomásul kell vennünk! Mentényi Miklós az élelmiszergazdaság szemszögéből közelítette meg a VII. ötéves terv célkitűzéseit. A mező- gazdaságban semmelyik országban sincs más ágazatokkal azonos, normatív szabályozás. Az általuk önkényesen kialakított mezőgazdasági árrendszer csak alacsony jövedelem keletkezését engedi meg a mezőgazdaságban, így az elvonásoknak is alacsonyabb színvonalúnak kell lennie, mint más ágazatokban. A 70-es évek végétől fokozatosan nő a költségvetési elvonás az ágazatból és a mezőgazdaság minden szempontból a teljesítőképessége határán van. A ráerőszakolt exportkényszerből és az erősödő adóprésből következő feszültségeket 1984-ig részben eltakarta az alaptevékenységen kívüli tevékenység jövedelme, de az azt követő csökkenés felszínre hozta az ellentmondásokat (kertészet, állattenyésztés). A jó üzemek — melyek tudnak számolni —, már régen nem fektetnek be eszközöket az alaptevékenységbe, de az állatenyésztésbe egyáltalán nem! Zárszavában dr. Csikós Nagy Béla, az MKT elnöke egyebek mellett leszögezte, a mai közgazdászok elé alapvetően 3 fő feladat tűzhető: vissza kell állítani a társadalmi rendszerektől független, alapvető köz- gazdasági kategóriák tekintélyét; ha már ismerjük az árutermelés törvényszerűségeit, akkor a következő lépés a szocialista sajátosságok megismerése; interdiszciplináris kutatásokkal erősítsük a köz- gazdasági elméletet és gyakorlatot. Dr. Herich György Kényszerpályán, de van kiút A ,,Növekedési variánsok és prioritások" című szekcióülés munkája szorosan kapcsolódott a vándorgyűlés nyitó ülésén elhangzott előadásokhoz. A résztvevők hozzájárulásaikban részletesen elemezték a VII. ötéves terv célkitűzéseit, a különböző növekedési variánsok bel- és külgazdasági feltételeit, az azok mellett érvényesülő, illetve érvényesíthető prioritások realitását és korlátáit, a gazdasági mélypontból való kilábalás esélyeit, lehetőségeit. Az elmúlt időszak negatív tendenciáit vizsgálva kitűnt, jelen problémáink lő oka nem a cserearányromlás önmagában, hanem gazdálkodásunk, különösen feldolgozóiparunk rém megfelelő hatékonysága. A hatékonyság javulásának hiánya pedig nem elsősorban a kitermelő és feldolgozó ipar arányán múlik. Gazdaságpolitikánk eredménytelenségét jelzi, hogy nem sikerült olyan hatékonysági és szerkezeti változást elérnünk az elmúlt években, mely a cserearányok további romlását megállította volna. Népgazdasági tervünk teljesítését, gazdasági növekedésünket alapvetően meghatározza a tőkés (nem rubel elszámolású) exportunk és a szocialista (rubel elszámolású) importunk jövőbeni alakulása. Bár hazánk külgazdasági feltételeiben számottevő javulásra nem számíthatunk, a tőkés piacokkal való kapcsolatainkra kedvezően hat, hogy a fejlett tőkés országok gazdaságában súlyos megrázkódtatások nem várhatók, gazdasági fejlődésünk kiegyensúlyozottabb lesz. Ugyanez nem mondható el a szocialista külkapcsolatok relációjában: tapasztalható itt is viszonylagos konszolidáció, mely abban is megmutatkozik, hogy a KGST országok 1980— 1984 között némi aktívumra tettek szert, és a makroszintű mutatók is javultak, azonban a cserearányromlás a Szovjetunióval szemben a 80-as évek elején 21 százalékos volt. A Szovjetunió fejlődésének iránya az elkövetkező időszakban is determináló tényezőként jelenik meg. A VII. ötéves tervben fontos szerepet kap az ipar fejlesztése. Ugyanakkor — mint a hozzászólásokból is kitűnt —, nem szabad elfelejtenünk, hogy a magyar mezőgazdaság teljesítőképessége határán van. Tőkével való ellátottsága lényegesen alacsonyabb, mint a fejlett tőkés országoké, a mezőgazdaságot kiszolgáló infrastruktúra alacsony színvonalú, elmaradt a követelményektől. Jelenlegi helyzetünket tekintve minél magasabb a termék feldolgozottsági szintje, előállitása, annál gazda- ságtalanabb. A mezőgazdaság szabályozórendszere sem szolgálja a harmonikus fejlődést, árrendszerének az ipari árrendszertől való eltérése gátolja az ipar és a mezőgazdaság kapcsolatának normalizálódását. Népgazdasági tervünk kritikájaként hangzott el, hogy jelen körülményeink között nincs meg a lehetőség arra, hogy az 1985-től 1987-ig tartó konszolidációs szakasz után gazdaságunk új fejlődési szakaszra lépjen. Szabályozó rendszerünk alapvetően a makroszfé- rára gyakorol hatást, annak ellenére, hogy a fejlődés súly-------------------- » -------------------p ontja a mikroszférára helyeződött át. A hatékonysági követelmények nem érvényesülnek kellően az egyén szintjén. Fejlődésünk további kulcskérdése a termelési tényezők átfogó, a realitásokhoz igazodó átértékelése: lényegében még mindig megoldatlan a tőkemobilizáció kérdése (bár a kezdeti lépések már megtörténtek e téren). A terv által kívánatosnak tartott közös tőkés és szocialista vállalkozást, beruházást a szabályozás szinte már a csirájában elfojtja. Gazdasági növekedésünk közvetett tényezői közül az infrastruktúrába (közlekedés, hírközlés, vízgazdálkodás stb.), az emberi tőkébe (oktatás, egészségügy stb.) való beruházás sem mennyiségileg, sem minőségileg nem megfelelő, így hosszú távon növekedésünk közvetlen gátjává válhat. Az ülést Hoós János államtitkár, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, a szekció elnöke zárta. Rövid hozzászólásában összefoglalva az elhangzottakat elmondta, figyelembe kell venni, hogy gazdaságunk kényszerpályán mozog, a fejlődési irányokat szabadon megválasztani nem tudjuk, de káros és jogtalan azt hinni, hogy nincs kiút. Az 1985-ös évből kiindulva nem vonhatunk le végzetes következtetéseket a következő öt évre. Szabályozó rendszerünkben, gazdaságunk irányításában a rugalmatlanságot fel kell számolnunk. A VII. ötéves tervidőszakban a dinamizálásra a lehetőség megvan, a modernizáció elindítható, Dr. Petér Éva Külgazdasági szekció A külpiac által vezérelt növekedés Egyelőre a rövid távú kényszermegoldások hálójában A legérdekesebbnek látszó téma fejtegetése is unalomba fullad, ha kiderül, nincs új és érdekes mondanivalónk róla. Érzésem szerint ilyesmi történt a vándorgyűlés külgazdasági szekciójában is. Az pedig nem mondható, hogy a szervezők nem tettek meg minden tőlük telhetőt. Igyekeztek olyan előadókat felkérni, akik különféle oldalról képesek érzékeltetni a problémákat. A felkért hozzászólók között szerepelt a tudomány berkeiből Kádár Béla és Szegvári Iván, az irányító szervektől Medgyessy Péter és Szász Iván, a vállalati szférából pedig Iklódi László, Gombocz Zoltán és Kozma Miklós neve; s a fentiek köztudottan érdekesen beszélő, gondolatgazdag, jó előadók. És mégsem éreztem sikeresnek a szekcióülést; oly érzékelhetően terjengett az unalom, hogy azt még a keményen koncentráló, s valóban szellemes és (ön)ironikus üléselnök, Bartha Ferenc államtitkár is csak percekre tudta szétoszlatni, Nemcsak a meleg győzte le őket. Benyomásom szerint a külgazdasági politika kialakításával és megvalósításával kapcsolatban nem találunk publicitást érdemlő újdonságot. Az irányítás és a vállalati szektor egyaránt a rövid távú kényszermegoldások hálójában vergődik változatlanul, s ennek problémáiról semmi olyan közérdeklődésre számot tartó dolog nem mondható, ami ne lenne ismert a gazdaság ügyeiben-bajaiban járatosak számára. Aki makröszempontból szólt a kérdéshez, az nemigen tehetett mást, mint elkezdte sokadszor is megmagyarázni a helyzetet, oly körmönfonton és diplomatikusan, hogy egy idő után kételyeink támadtak, hogy emlékszik-e még mondandója elejére. A pénzügyminiszterhelyettes — némileg önkritikusan ugyan — szintén elsősorban arról beszélt, hogy mit tehet a pénzügyi kormányzat a jelenlegi helyzetben, és hogy azt meg is teszi. (Ezenközben belebonyolódott egy meglehetősen vitatható gondolatmenetbe, hogy jelenleg, sőt, már 1979 óta nálunk tulajdonképpen antiinflációs gazdaságpolitika van érvényben. Az egyetnemértés úgyszólván kézzelfogható volt az ülésteremben.) Meglehetősen sematikusnak bizonyultak a vállalati hozzászólások is. A termelő szféra képviselője természetesen a külkereskedelmi vállalatok munkájában föllelhető hiányosságokkal foglalkozott; a külkereskedelmi vállalati vezérigazgató viszont a külkereskedelmi vállalatok pozitív törekvéseit méltatta, s a tartós belföldi termelői partnerképesség hiányát rótta föl. A tudomány képviseletében beszélő Szegvári Iván, a hazai irodalomban előforduló lehetséges külgazdasági stratégiaelképzelések bírálva-elemzö ismertetését vállalta, ami igen szerencsés gondolatnak bizonyult; alaposan végiggondolt, szépen felépített előadást hallhattunk. Számomra nagyobb értéke volt annak (minthogy teljesen egyetértek vele), hogy az előadó felhívta a -figyelmet arra az elterjedt félreértésre, amit egyébként a sajtó is népszerűsít, miszerint a külgazdasági egyensúly helyreállt volna nálunk. Erről aligha beszélhetünk, az egyensúlyt nem szabad összetéveszteni azzal (az egyébként igen pozitív) ténynyel, hogy a kereskedelmi mérleg aktívummal zárult az elmúlt néhány esztendőben. Különösen azért nem, mert ennek az aktívumnak a gyökerei nem vállalataink külső piac- képességének a javulásában, hanem a szerencsés viszonylati szerkezetben és a drasztikusan restriktiv importgazdálkodásban találhatók meg. A közeljövő fogja eldönteni, hogy a kereskedelmi mérleg aktívumának fenti módszerekkel történt előállitása nem az egyensúly ellenére történt-e. Dr. Fojtik János Rovatszerkesztő: MIKLÓSVÁR1 ZOLTÁN
