Dunántúli Napló, 1985. július (42. évfolyam, 178-208. szám)

1985-07-03 / 180. szám

1985. július 3., szerda Dunántúli napló Együttes ülést tartott a TIT Baranya megyei és Pécs városi elnöksége. Az elnökség a tár­sadalmi viták keretében meg­vitatta dr. Bognár Zoltánnak, a megyei tanács elnökhelyettesé­nek előterjesztésében az „Elő­zetes elgondolások Baranya me­gye Tanácsa VII. ötéves tervi fejlesztéséről" c. napirendet. Az elnökségi ülésen az isme­retterjesztésben kiemelkedő munkát végzett társulati tagok­nak és kollektíváknak kitünte­téseket adott át dr. Grastyán Endre akadémikus, a TIT megyei elnöke. Nyugdíjba vonulása al­kalmából, eredményes társulati munkája elismeréséül a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitün­tetést kapta Herendi Jenőné, a TIT megyei Szervezeti gazdasá­gi vezetője. A TIT Országos El­nöksége kitüntetését heten, a megyei elnökség elismerését három fő vette át. ■* Dr. Csete Béla főorvos 25 éves kórházigazgatói tevékeny­sége és 60. születésnapja alkal­mából, valamint a mohácsi kór­házban kifejtett magas szintű gyógyító munkásságáért és a kórházfejlesztésben elért ered­ményeiért Kiváló Munkáért ki­tüntetésben részesült, amelyet tegnap délután a mohácsi kór­házban megtartott bensőséges ünnepségen dr. Kóbor József megyei főorvos adott át. * Széchenyi Emlékérem. Dr. Szabó Gábornak, a Kertészeti Eqyetem tanszékvezetőjének a Magyar Közgazdasági Társaság Baranya Megyei Szervezetének vezetőségében és élelmiszer­gazdasági munkabizottságában végzett több mint tízéves aktív tevékenységéért az MKT orszá­gos elnöksége a Széchenyi Ist­ván Emlékérmet adományozta. A kitüntetést tegnap az MNB megyei székházának tanácster­mében dr. Kisvári András, az MKT megyei elnöke adta át. Szálloda­avatások Budapesten A Hungar Hotels hálózata kedden két fővárosi szállodá­val bővült. A patinás belvárosi Erzsébet Szálloda, melyet a Hungar Hotels és az IBUSZ Rt. által alapított Gazdasági Tár­saság üzemeltet, tíz év után fogad ismét vendégeket. Az Erzsébet Királyné Szálloda né­ven 1872-ben alapított hotelt osztrák hitelszerződés kereté­ben a Hofman—Maculan oszt­rák cég építette újjá a Keres­kedelmi Tervező Vállalat tervei nyomán. A két és fél évig tartó felújí­tási munkálatok befejeztével kedden ünnepélyesen megnyi­tották a Béke Szállót is. A négycsillagos hotel 238 szobá­val és 8 lakosztállyal, uszodá­val és szaunával áll a turisták rendelkezésére. A felújítások során több régiséget megmen­tettek, így a mai éttermet kora­beli üvegablakok és freskók dí­szítik, a múlt századi kandal­lók és csillárok pedig a régi Béke cukrászda utódját, a Zsolnay kávéházat ékesítik, amelynek étkészletét a világhí­rű pécsi gyár szállította. Az új szálloda — és várhatóan a fő­város .— érdekessége lesz a korábbi kupola helyén Béke Orfeum néven megnyílt éjsza­kai szórakozó- és vacsorázó­hely. Magyar tervezők, művészek elképzelései alapján e szállo­da felújítási munkálatait is osztrák kivitelező, az Eberhardt cég végezte el jó minőségben. A keddi avatóünnepségen — amelyen részt vett Arthur Agstner is — a szálloda kul­csait a kivitelező vállalat tu­lajdonosa, Julius Eberhardt ad­ta át Bencze Gábornak, a Bé­ke Szálló igazgatójának. Ezt követően Juhár Zoltán és Julius Eberhardt a nemzeti színű sza­lagok átvágásával hivatalosan is megnyitották a szállodát, amely egyébként már két hete vendégeket fogad. Nyitás Julius 5-en Űj parancsnok a Vám- és Pénzügyőrség Megyei Parancsnoksága élén mányba vonuló Tóth Ferenctől többek között — a megyei ve­zetés nevében — dr. Dányi Pál, a megyei pártbizottság titkára, a belügyi szervek képviseleté­ben dr. Adrián Zsigmond, a Tolna megyei Rendőr-főkapi­tányság vezetője, az együttmű­ködő pénzintézetek nevében dr. Takács József, az IBUSZ te­rületi igazgatója, a munkatár­sak nevében dr. Szente Gyula, a főváros vám- és pénzügyőr­parancsnoka, illetve dr. Takács József főhadnagy, a három dél­dunántúli megyében dolgozó pénzügyőrök nevében. Megérkeztek a külföldi kiállítók a 10. Pécsi Ipari Vásárra Eldőlt a vásár díjainak sorsa, díjkiosztás július 4-én Küzdelem a piacért A bőséges égi áldás időn­ként megkeseríti a rendezők és a dekoratőrök életét, de azért minden mozgásban van, a jú­lius 5-i kapunyitásig feláll a 10. Pécsi Ipari Vásár. Tegnap délután a helyszínen erről győ­ződhettünk meg. Sűrített járatokban érkeznek a kiállítandó áruk a vásárra, tegnap is rövid idő alatt több rakomány, köztük jugoszláv kamionok befutásának lehet­tünk szemtanúi. Soha ennyi, összesen hetven jugoszláv cég állít ki a korábbinál nagyobb, összesen 450 négyzetméternyi területen a B/1 pavilonnak ne­vezett Kereskedelmi és Ven­déglátóipari Szakmunkásképző Iskolában. A határ menti áru­cserére felkínált hagyományos termékeik, a ruházati cikkek, élelmiszerek, bútorok, építő, anyagok és kozmetikai cikkek mellett új árucsoportokkal is megjelennek így először állíta­nak ki napelemekkel működő fűtőtesteket, kerti traktorokat és kisgépeket, barkácsszerszá- mokat és autójavítóműhely-fel- szereléseket. A korábbi vásá­rokhoz képest jóval nagyobb választékban kínálnak textíliá­kat és édesárut. Újra Pécsett üdvözölhetjük a szovjetunióbeli testvérterület, Lvov kiállítóit, összesen har minckét cég hozta el terméke it. A szovjetek az A/1 pavilon ban, a Köztársaság téri Általá nos Iskola tornatermében úgy szólván már teljesen berendez kedtek, a feliratok elhelyezése van vissza. Kiállítanak többek között kerékpárokat, motorke. rékpárokat, orvosi műszereket, műszaki cikkeket, élelmiszere­ket, ruházatot, szőtteseket és több más terméket. Megérkeztek a nyugatnémet és az osztrák kiállítók is, az előbbiek a Jókai úti Általános Iskolában, az osztrákok a sportcsarnokban rendezkednek be. Eldőlt a vásár dijainak sor­sa. A Magyar Kereskedelmi Kamara dél-dunántúli bizottsá­ga felkérésére már korábban új bírálati rendszert dolgoztak ki, ennek megfelelően a pá­lyázatra benevezett termékeket először a Műszaki és Termé­szettudományi Egyesületek Sző. vétségé Baranya Megyei Szer­vezete szakembergárdája zsű­rizte és tett javaslatot a díjak­ra, amire aztán még egy külön fő zsűri adta az áldását. A gyönyörű vázák — a pécsi Zsolnay Porcelángyár remekei — kiosztására ünnepélyes kül­sőségek között július 4-én, délután 2 órakor kerül sor Pécs Város Tanácsa nagytermében. Ami a további menetrendet illeti, a vásár ünnepélyes meg. nyitására a Köztársaság téren július 5-én, délelőtt 10 órakor kerül sor. Beck Tamás, a Ma­gyar Kereskedelmi Kamara el­nöke nyitja meg. A vásár a nagyközönség számára délután 2 órakor nyit, azt követően a nyitvatartás július 14-ig na­ponta délelőtt 10 és este 7 óra között. A PIV-re a MÁV az egész ország területére 33 szá­zalékos utazási kedvezményt biztosít. Miklósvári Zoltán Lisztszállító-konténert szerel Fábián Frigyes Kinevezések Dr. Zimányi Veronikát (JPTE Tanárképző) másodállású egye­temi tanárrá, dr. Visegrády An­talt (JPTE Jogi Kar), dr. Komlósi Sándort, dr. Oroszi Sándort (JPTE Közgazdasági Kar) és Karajnik Józsefet (JPTE Tanár­képző Kar) egyetemi docenssé, dr. Biró Ferencet és dr. Erős Fe­rencet (JPTE Tanárképző Kar) pedig másodállású egyetemi docenssé nevezték ki. Irodalmi tanítási napok kezdődtek Baranyában Megkezdődött a XI. baranyai irodalomtanítási napok három­napos rendezvénysorozata. Az ország minden részéből mint­egy 150 általános iskolai és kö­zépiskolákban tanító tanár vesz részt a programokon, amelyek között előadások, konzultációk szerepelnek. Az előadók első­sorban a JPTE Tanárképző Ka­rán indult egységes tanárképzés oktatói, A helyiségbérek új jogszabályai A Magyar Közlöny 27. számában megjelent a Mi­nisztertanács rendelete — és a végrehajtásról szóló ÉVM- jogszabály — a nem lakás céljára szolgáló helyiségek, tehát az üzletek, irodák, mű­helyek, műtermek, vendég­látóipari létesítmények, taná­csi kezelésű raktárak és a különböző szociális, kulturá­lis, egészségügyi célokat szolgáló helyiségek, valamint a bérbeadással hasznosított telkek 'béréről. Az országban mintegy kétszázezerre tehető az ilyen bérlemények száma, amelyből 110 ezer van az ál­lam, a többi pedig a magán- személyek és a nem állami szervek tulajdonában. E he­lyiségek bérének szabályait legutóbb 1971-ben állapítot­ta meg, majd a bér mértékét 1979-ben módosította a kor­mány. A kormány új rendelete — a helyiséggazdálkodás leg­utóbbi szabályozásához, a helyiségek építési korlátozá­sának feloldásához kapcso­lódva - korszerűsítette a nem lakás célját szolgáló helyiségek bérrendszerét, s a béreknek a közgazdasági­lag indokolt mértékű feleme­lésével növeli a bérbeadók és a bérlők érdekeltségét a helyiséggazdálkodás és a keresleti-kínálati egyensúly feltételeinek javításában. Az új szabályok szerint a ko­rábbinál kevesebb, hat he­lyett három településkategó­ria és öt helyett ugyancsak három bérieménycsoport sze­rint állapítják meg a bérbe­adók a helyiségek négyzet­méterenkénti éves alapbérét. A helyiségek használóinak tevékenysége szerint megha­tározott A, B, C bérlemény­csoportban a négyzetméte­renkénti évi alapbér általá­ban - településkategórián­ként differenciáltan — a ko­rábbinak kétszerese. A rendelet előírja, hogy a magánszemélyek és a nem állami szervek tulajdonában álló helyiségek és ingatlanok bére — az 1985. július 1-ig megkötött bérleti szerződé­sek esetében — 1987. decem­ber Végéig az állami helyi­ségekre meghatározott bért legfeljebb 50 százalékkal haladhatja meg. Ezt köve­tően, tehát 1988. január 1. után pedig a magántulajdo­nú helyiség bére szabadáras kategóriába kerül, a bérbe­adó és a bérlő szabad meg­állapodásának tárgya lesz. látogatóban az újpetrei tsz lakatosüzemében Tavaly százféle terméket gyártattak Versenyeztetnek a megrendelők Nem elég csak a gyorsaság 40 milliós árbevételből II millió forint nyereség Napjainkban nem olyan élénk a forgalom az Újpetrei Tsz kozármislenyi lakatosüze­mében, mint korábban. Csök­kent a létszám, kevesebb gép termel, ritkábban kopogtatnak az üzletkötők. A kísérleti mű­hely, amelyben korábban saját termékeket fejlesztettek ki, legalább egy éve kihalt. Ipar- történeti múzeum benyomását kelti, ahol a hajdani újdonsá­gok egy-egy prototípusa po­rosodik. Ilyen sorsra ítélve a 110 literes ' alumíniumkuka, aminek a darabjáért senki sem adja meg a majd 1300 forintot. — Sose küzdöttünk még any- nyira a piacért, mint most — mondja Nagy Lajos, az ipari főógazat vezetője. Az első fél­évre 45 millió forintos megren­delés volt a kezünkben, aztán maradt 22 milliós árbevétel. A megrendelők ugyanazzal a ké­réssel több céget keresnek fel, versenyeztetnek minket, aztán a leg'jobbnál kötnek ki. Nem akarunk alulmaradni a piaci küzdelemben, ezért ez évtől egy üzletkötőnk járja az orszá­got. Sokfelé igyekszik nyitni a most már csak 80 fős közösség, miután a saját terméknek szá­mitó alumínium konténerek iránt megcsökkent a kereslet. A legfőbb bevételi 'forrás így elapadóban. Az átállások nem egyszer kárral járnak. A cél­feladatokra szervezett 4-5 fős brigádok idén is több tucat terméket gyártanak, hogyha apránként is, de árbevételhez jusson az üzem. Tavaly leg­alább százféle termék került piacra, idén ennek a felénél tartanak. Jelenleg az udvaron sorakozik nyolc nagyméretű lisztszállító konténer. Tervezője a Baranya megyei Gabona Vállalat és a Barcsi Unitech Ipari Szövetkezet. Rozsdamen­tes ajtókat, forrázóteknőt pil­lantunk meg. Gyártatójuk a Baranya megyei Húsipari Vál­lalat. Ezekben a napokban el­sősorban ezeken dolgoznak. — Nem elég csak a gyorsa­ság — tudtuk meg Horváth Pé­ter üzemvezetőtől. - Több szak­munkásra, a lakatosmunkában pedig jobb minőségre van szükség. iBaranya megye legnagyabb tsz-es ipari üzemében nem csökkennek a gondok, hisz pél­dául az olcsó szénacél alap­anyagokból nehéz dolog jöve­delmező újdonságokat gyár­tani. Az eredmény a többi tsz ipari tevékenységéhez hasonlít­va mégsem lebecsülendő. Idén a 40 milliós árbevételből 11 millió forint nyereséggel szá­molnak. Volt jobb időszak is, így 1979-1982 között, amikor az évi 70 milliós árbevételből 25-30 millió forintos nyereség született. Csuti J. A szovjet pavilon kerékpár- és motorbicikli-bemutatója már készen áll, a jugoszláv bemutatóra a kamionból rakodják ki az árut Läufer László felvételei Tegnap délután, a meghívott állami és társadalmi szervek, fegyveres testületek képviselői jelenlétében bensőséges ün- sepségen búcsúztatták el Pé­csett Tóth Ferenc pénzügyőr­alezredest, a Vám- és Pénzügy- őrség Baranya, Somogy és Tol­na megyei parancsnokát, aki nyugállományba vonult. A jú­lius 1-től kinevezett új parancs­nok: Kende Ernő pénzügyőr­alezredes. A nyugdíjazási és a kinevezési rendelvényt dr. Ba­logh György pénzügyőr-ezredes, a Vám- és Pénzügyőrség orszá­gos parancsnokának helyettese adta át. Elköszönt a nyugállo­A kőzetet hírei

Next

/
Oldalképek
Tartalom