Dunántúli Napló, 1985. július (42. évfolyam, 178-208. szám)
1985-07-19 / 196. szám
1985 .július 19., péntek Dunántúlt napló 3 Még mindig nem az igazi Immáron sokadszor kérdeztük Solti Dezsőtől, a pécsi Viz- és Csatornamüvek igazgatójától: a legutóbb, május végén mondott határidő — július 15-re befejezi a kivitelező, a Budapesti Vegyipari Gépgyár — a rothasztok építését a Tüskésréti úton, s ezzel végre zárttá lehet tenni a szennyvíziszap-kezelést, megszüntetve a város levegőjét megrontó bűzforrások egyikét — reálisnak bizonyult-e? Válasza — koránttsem eptimista várakozásunk ellenére is — meglepő volt: ez a határidő sem volt „az igazi", a BVG még mindig dolgozik a rothasztókon, s a legújabb információk szerint legfeljebb augusztusban készülnek el a munkával. Jeleztük alig egy hónapja megjelent írásunkban: a Vízmű bejelentette kötbérigényét a kivitelezőnek, vélhettük, az anyagi hátrányoktól való tartás talán „lelkesebb munkára** biztatja a BVG-t, de mint kiderült, inkább választották a kötbérigény vitatását. S ami igazán meglepő a dologban: egyebek között arra hivatkozva, hogy a tervszállitás nem volt folyamatos. Csakhogy: a terveket is a BVG készítette — a Mélyéptervvel közösen —, s miközben a kivitelező cég „jobb keze" hiányolja a munkák folyamatos végzésének feltételeit, a „bal keze” ezt már régen biztosította neki... A BVG-n belüli ellentmondás azonban a pécsieket hidegen hagyja. Pontosabban: büdös levegőben. A munkák befejezésének újabb késedelme ugyanis azt jelenti, hogy a szennyvíz-iszapkezelés még mindig nyitott, bármikor — szél, időjárási, légnyomási, páratartalmi viszonyoktól függően — ismét elöntheti a várost a bűz a mondott létesítmény felől. Igaz, hallottuk Solti Dezsőtől — aki maga is csak bízni tud az augusztusi határidő betartásában —, folyamatosan dolgozik a BVG a rothasztókon — de már fölöttébb régóta ... M. A. Egy szakszervezeti bizalmi portréja Érdemes vállalni a feladatot „ Látom az értelmét, mert láthattam az eredményeit” A z élet útjának fele — ha elfogadjuk a Dante által kijelölt határkövet, a 35. évről. Sajátos korszak az ember életében: már régebb óta nem számít fiatalnak, családos, legalább másfél évtizede munkaviszonyban áll, ugyanakkor még épp hogy csak elismert tagja a „középkorúak" klubjának, legalább másfél- kétszer ennyi munkáséve van még vissza, mint amennyi eltelt. Lukács István, a Volán 12- es Vállalat személyforgalmi üzemigazgatóságának gépkocsivezetője idén tavasszal töltötte be 35. évét. Hogy szakmájában tapasztaltnak számít, azt nem lehet kétségbevonni, hiszen 15 éve vezet autóbuszt Pécsett. A szakszervezeti munkában is a tapasztaltabbak közé tartozik: 11 éve bizalmi az újmecsekaljai végállomás kollektívájánál. Most éppen a 27-es járaton dolgozik. Fél egy és egy óra között van váltás a reggeli és a délutáni műszak között. Az igazi nyár csak most köszöntött be, s a forróság amely a strandotoknak öröm, a buszsofőröknek nehéz próbatétel a volán mögött. De ezt a témát csak egy röpke megjegyzés erejéig érintjük. Az ősszel esedékes szakszervezeti választások kapcsán beszélgetünk a bizalmi munkáról, feladatokról. — Édesapám is gépkocsivezető volt, s a Volán 12-es Vállalattól ment nyugdíjba. Nekem ez az első munkahelyem, olyannyira, hogy a munkakönyvemet még nem is láttam. A vállalatnál tanultam oz autószerelő szakmát, s utána mindjárt ide jöttem dolgozni. A katonai szolgálat letöltése után 1970-ben lettem gépkocsivezető. Négy évre rá, 25 évesen megválasztottak szakszervezeti bizalminak. — Hogyan esett önre a választás? — A brigádvezetőnk a szak- szervezeti bizottság tagja volt. Figyelte a munkámat: úgy találta, hogy fiatalítani kell, s hogy én megfelelek a kivánalmaknak. Ö javasolta, hogy bizalminak válasszanak, s a munkatársaim is megbíztak bennem. Abban az időszakban, amikor Lukács István szakszervezeti bizalmi lett, ennek a tisztségnek a betöltőit még elég gyakran csúfolták „bélyegárusnak”, gyengéd célzással arra, hogy egyéb ügyekben vajmi kevés szavuk van, vagy ha lehetne is, nem merik hallatni. — Kellett-e bátorság ehhez a feladatkörhöz? Akadtak-e konfliktusok? — Bélyegárus soha nem voltam, se szó szerinti, se jelképes értelemben — mondja Lukács István. — A bélyegek árusítását úgy oldottuk meg, hogy azzal nem kell a bizalminak vesződnie. Megállapodtunk hogy levpnatjuk a fizetésből. Bátorság? Nem is tudom. Az igaz, hogy soha nem féltem kimondani, amit a csoportunk dolgozói érdekében szükségesnek láttam. Hátrányom soha nem származott belőle. Olyan persze volt, hogy néhány napig ferde szemmel néztek rám, de végül is a vezetők is mindig belátták; omit elmondtam, javasoltam, azt meg kellett tennem, s mindenkinek jobb, hogy nem hallgattam róla. Szerintem ahhoz, hogy valaki igazán jó bizalmi legyen, két dolog szükséges: ismerje és társai körében meg is ismertesse a vállalati feladatokat, s egyben o dolgozók problémáit gondjait, érdekeit képviselje minden lehetséges fórumon. — A dolgozók érdekképviseletében milyen sikereket könyvelhetett el? gőzök szabadnapként. Erre nagy szükség van, hiszen autóbuszt vezetni elsősorban idegileg fárasztó munka. A pihenés, a kikapcsolódás, a felgyülemlett feszültség feloldása nagyon fontos a feladat biztonságos ellátásához. Ezeket az eredményeket közösen értük el, az összes bizalmi. Az újmecsekaljai végállomás kollektívájának velem együtt öt szak- szervezeti bizalmija van. Soha nem vontunk határt az egyes csoportok között. Ilyen munkaterületen nem is lehet. Akinek gondja van a munkatársak közül, ahhoz a bizalmihoz fordul ügyével akit éppen megtalál váltáskor, egy-egy jó- ratforduló szünetében. Hogy a szakszervezeti bizalmi munka mennyit vesz el a szabadidőből? Megoldásra váró probléma bármely pillanatban adódhat, bármikor fordulhatnak hozzá akár személyes, családi gondokkal, s nem híve az elintézésre váró ügyek — Amikor bizalmi lettem, az üzemi étkeztetés megoldása volt a legsürgetőbb feladat az újmecsekaljai végállomáson. Az ügy úgy rendeződött, hogy a forgalmi utazók kedvezményes étkeztetésben részesülnek a Ságvári éttermében. Tíz év alatt többször is volt bérrendezés, s ezeknél mindig figyelembe vették a bizalmi javaslatát. Most ez évtől a helyi autóbuszokon dolgozóknál — némileg kísérleti jelleggel — méginkább a teljesítményen alapuló bérezést vezettek be a dolgozók javaslatára. Remélhetőleg sikeres lesz. Sok gond volt a szabadidővel, a szabadnapokkal, sok volt a túlóra. Ebben is sikerült javítani, most havonta az egy-két szombat- vasárnapot megkapják a dolhalmozásónak: amint lehet, megpróbálja ózonnal megoldani. Az ügyek intézésén túl, a különféle értekezletekre havonta 20—30 órójo is elmegy. — Ha újra jelölik bizalminak, elvállalja egy újabb ciklusra? — Ahogy az idő elmúlt felettem, úgy nőttem össze a szakszervezeti munkával. Látom az értelmét, mert láthattam az eredményeit is. S nem utolsósorban olyan munkatársaim vannak, hogy szinte családtagok vagyunk egymás számára; olyan munkatársak, akikért érdemes vállalni ezt a feladatot.- D. I. 33 éves elöljáró Yázsnokon — Egy nap gondolkodási időt kértem, amikor felkértek arra, hogy induljak a tanácstagi jelölőgyűlésen. Hisz csak nemrégen költöztünk Vózsnok- ra — mesélte Renner Ferenc. Megválasztották tanácstagnak, s ő lett az elöljáró. Renner Ferenc Gödréről került Pécsre. A Zeneművészeti Szakközépiskolában végzett, majd öt évig katonazenész volt. Jelenleg a Sásdi Költségvetési üzemnél dolgozik, mint raktárvezető. 1982-ben úgy döntött a család, hogy gazdálkodni kezdenek, s ezért kiköltöztek a csaknem ötszáz lakosú Vázs- nokra. Három gyermekük van, a legkisebbel a feleség jelenleg gyesen van. A fiatal elöljáró,, amióta Vózsnokon él, rendszeresen részt vesz a kisközség életének szervezésében. — Nem könnyű a helyzetem, de szerintem minden elöljárónak teljesen új dolgot kell megtanulnia — folytatta beszélgetésünket a 33 éves elöljáró. — Nekem mindezt olyan helyen, ahol sok a tennivaló és az élet sem állhat meg közben. Két utcában építettünk kövesutat társadalmi munkában. A vasúton felszedik a síneket és a talpfák alól megkaptuk a régi követ. így most már akár sáros időben is lehet autóval közlekedni ezekben az utcákban. Vizünk is nagyon szennyezett, a gyerekek egyáltalán nem ihatják. Jó dolog a zacskós ivóvíz, de azért meg kell oldani, hogy a kisközségben legyen egészséges ivóvíz. A kutat már megfúrták. Vízműtársulást szeretnénk létrehozni, s akkor minden házban vezetékes viz lenne. Jelenleg a háromtagú elöljáróság a kultúrház klubtermében kapott helyet. Ügy gondolták, hogy az továbbra is maradjon a fiataloké, ezért úgy tervezik, hogy helyreállítják a kultúrházat. Telkeket alakítanak ki, hogy a fiatalok újra visszatelepüljenek. Eddig ugyanis inkább beköltöztek Sásdra és hazajártak a földet megművelni. — Nehéz most az elején. Amikor a kisközség érdekében járok többfelé, akkor a feleségem látja el a csaknem száz disznónkat. De azért igyekszem úgy beosztani az időmet, hogy ennek se a családom, se a munkám, se Vázsnok ne lássa kárát. Sz. K. Folyöiratszemle Kerekasztalbeszélgetés művészetpolitikánkról n Pórtélét júliusi számában Mit támogat a művészetpolitika címmel megrendezett kerekasz- tal-beszélgetés összegzését olvashatjuk. A tudósítás elöljáróban arra hívja fel a figyelmet, hogy a párt művészetpolitikájának alapvető célja, és ezt a XIII. kongresz- szus határozata is hangsúlyozta, hogy kedvező feltételeket teremtsen a művészetek társadalmi feladatainak teljesítéséhez. Ennek érdekében egyértelművé kell tennie álláspontját a kívánatos művészi értékrendet illetően, világosan megfogalmazva, hogy milyen tendenciákat és törekvéseket részesít támogatásban. Ezekről a kérdésekről fejtették ki véleményeiket a kerekasztal-beszél- getés résztvevői, Agárdi Péter, az MSZMP KB alosztály- vezetője, Kádár János Miklós festőművész, Kőhalmi Ferenc, a Művelődési Minisztérium Filmfőigazgatóságának főigazgatója, Siklós Margit, a Gondolat Kiadó igazgatója, Szerdahelyi István, a Kritika c. lap főszerkesztője. A kerekasztal-be- szélgetést Lakos Sándor, a folyóirat felelős szerkesztője vezette. A beszélgetés résztvevői abból indultak ki, hogy számot vetve a művészetekre jellemző sokszínűséggel, orra kell törekedni, hogy az értékrendet a szocialista, humanista szellemiségű művek 'határozzák meg. Ebben a társadalmi érdekeknek és a hiteles művészi értékeknek kell irányadóknak lenniük. A művészetpolitika gyakorlata ezért különbözteti meg, hogy mit támogat, mit tűr, azaz tudomásul vesz, s mit tilt. Ennek az elvi megkülönböztetésnek meghatározó szerepet kell játszania a gyakorlati támogatás eszmei, politikai, intézményi, pénzügyi eszközeinek kialakításában. A beszámolóból kiderül, hogy a vita résztvevői rámutattak arra, hogy a szocializmus nem lehet közömbös a kultúrában születő valóságos értékek iránt. Ezért is van nagy jelentősége a támogatásnak. Ércnek ellenére a támogatós elvének gyakorlati érvényesítése a művészetpolitikai tevékenységnek már hosszabb ideje a leggyengébb oldala. Ezt kíséri a legtöbb zavar, ellentmondás, félreértés, sőt, magának oz elvnek az értelmezésében sem kevés a homályosság, a bizonytalanság. Az értékrend nem elég egyértelmű, az értékek szerinti tudatos válogatás igénye pedig igen sokszor elsikkad. Művészetpolitikánknak közismerten egyik meghatározó törekvése a magyar és az egyetemes kultúra klasszikus értékeinek széles körű megismertetése, terjesztése. Hangsúlyozva e klasszikus értékek jelentőségét, a beszélgetés középpontjában elsősorban a kortórs és kiváltképp a mai magyar művészettel kapcsolatos kérdések álltak. A tudósítás beszámol orról is, hagy a beszélgetés résztvevői számba vették az értékek meg Ítélésének néhány fontos tényezőjét. Többen hangsúlyozták, hogy az értékrendet az egyes művészeti ágak sajátosságai is befolyásolják, s ezen a területen már csak emiatt is igen árnyalt megközelítésre van szükség. Az alkotói szabadság jogát elismerve és ösztönözve, a művészetpolitika nagy hangsúlyt helyez az alkotói önállóság és felelősség érvényesítésére. Minden művész szabad elhatározásából alkot, saját művészi rangjának kockáztatására. A kérdés azonban úgy is felvethető, s a gyakorlat így veti fel, hogy “mivel az állam, a közösség szervezetei, intézményei részéről a kulturális alkotások döntő többsége valamiféle támogatósban részesül, ezen belül és a nagyságok tekintetében, milyen szempontok alapján kell a rangsorolást megvalósítani. A támogatás során a művészetpolitikai irányítás különféle eszmei, szervezeti, gazdasági stb. elemeinek összhangban kell lenniük egymással, s az irányítási és intézményrendszeri tevékenység összetett és ösz- szefüggő láncolatában kell érvényesülnie. A művészetpolitika hivatása, hogy közvetítse a támogatandó értékeket a közönséghez, igazodva természetesen az egyes művészeti ágak alkotási, közvetítési, forgalmazási sajátosságaihoz. A hhoz, hogy a támogatási rendszer betöltse szerepét, annak az eszmei, tartalmi összefüggések mellett megvannak a maga szervezeti és gazdasági feltételei is, hangsúlyozták a beszélgetés résztvevői. Bár alapvető teendő nyilván az elvi problémák egyértelmű tisztázása és ennek alapján oz egységes szemlélet, a harmonikus gyakorlat kialakítása, nem mellékes az sem, hogy a feltételrendszer miként segíti az elvek gyakorlati érvényesítését. A beszélgetésen vita alakult ki arról, hogy egyre erősebben érződnek a pénzügyi, követelmények. Nem közömbös, hogy ez miként hat a támogatási' rendszerre, a kívánatos értékrendet előmozdító tevékenységre. Ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy a kultúra és a gazdaság viszonyát nem szabad leszűkíteni arra a kérdésre, hogy egy-egy alkotás vagy akármilyen ágazat veszteséges-e vagy jövedelmező, s forintban számolva mekkora hozzájárulást igényel. Ennek a nézőpontnak megvan a jogosultsága, de ha csupán erre szorítkoznak, óhatatlanul eltorzul a támogatás gyakorlata. M. E.
