Dunántúli Napló, 1985. július (42. évfolyam, 178-208. szám)

1985-07-18 / 195. szám

1985. július 18., csütörtök Dunántúlt napló 3 Mi az új a helyesírási szabályzat 11. kiadásában? (2.) Bal a Sauoyban Képünkön: Szegedi Dóra és Kincses Károly Fotó: Körtvélyesi László Abraham­operett a Pécsi Szabadtéri T ancszínen Nyelvünkben nem kevés a más nyelvekből átvett szavak száma. Az idegen eredetű közszavak idő múltával jöve­vényszavakká válhatnak; va­gyis oly nagy mértékben meg­honosodnak, hogy más nyelv­ből való származásuk feledés­be merül. Természetes hát, hogy a jövevényszavakat ezért magyarosan lehel, illetve kell írnunk. Új helyesírási szabály­zatunk szerint az alábbi sza­vak részei a magyar szókincs­nek (a jövevényszóvá válás út­ján vannak), ezért magyar írásmód szerint írandók: agává, aligátor, aloé, aloévi- lág, liánéi, konkurál, konku­rencia, mamut, motring, nej­lonharisnya, sztereotip, sztyep v. sztyepp, vollrám, zsűri. — Az új szabályzat 202-211. pontja az idegen szavak ma­gyar helyesírás szerinti írását sokkal részletezőbben és di- daktikusabban magyarázza, mint a korábbi (10. kiadású) szabályzat. „ Megváltozott néhány tulaj­donnév írása. A 11. kiadás három közismert magyar tu­lajdonnév írásában helyreállí­totta az eredeti, a hiteles név­formát. E nevek: Batsányi Já­nos, Balassi Bálint, Báthory István (fejedelem). — Talán a 'kiejtésbeli azonos alakúság (Amazon, amazon), elkerü­lése végett változott a koráb­bi (Amazon (folyó) földrajzi tulajdonnév újabban Amazo- nos-ra. Az Alpok v. Alpesek változat helyett csak az Al­pok található az új szójegy­zékben. - A köznyelvi kiejtés­ben meglévő ingadozással magyarázhatjuk azt az enged­ményt, hogy az új szabályzat a korábbi Attila névforma he­lyére ezt tette: Attila és Atilla. — A magyar kiejtés alapján kell írni ezeket a földrajzi ne­veket: Eurázsia (nem Eurázia); Kaszpi-tenger (nem Kaspi- tenger). - Az új szabályzat - igen helyesen — csökkentette a „kivételes" helyesírású sza­vak számát. Például a koráb­bi Gellérthegy alakot Gellért­hegy formára változtatta (s így a név hegy neve); illetve budapesti városrész neveként indokolt a kéttagú név egybe­irt változata: a Gellérthegy. Ugyanúgy indokolhatjuk a Margitsziget nevünk kétféle írását. Egybeírva budapesti városrész neve; de földrajzi alakulatra utaló névként szi­get neve, és ebben a funkció­ban már kötőjellel kell írni (Margit-sziget). — A korábbi Margit-hid névforma az új szabályzatban már Margit híd. A névelemek különírása eb­ben a névben azért is helye­selhető, mert így ez a hídnév jobban illeszkedik az útnevek rendszerébe. (A híd mint a közlekedést szolgáló építmény Sokszínű, vidám forgatag­ban, több száz láb dübörög, ropja majd július 19-től 28-ig Szegeden a táncot: több ha­zai és külföldi népi zenekar húzza a talpalávalót a X. Nemzetközi Szakszervezeti Néptáncfesztivál rendezvé­nyein. A SZOT felkérésére tíz or­szág néptáncosai adnak ran­devút egymásnak a Tisza-par- ti városban. Minden alkalom­mal nagy tömeget vonzanak az újszegedi szabadtéri szín­padra a hazai és külföldi együttesek bemutatói, ame­lyek egyre rangosabb ren­dezvényeivé válnak a Szege­di ünnepi Hetek programjá­nak. Számadás is ez a talál­kozó: a szakszervezeti tánc­együttesek legjobbjai mutat­ják be a nagyközönség előtt voltaképpen az út névvel je­lölt szakasza.) - Értelmes en­gedménynek tartjuk azt is, hogy a Galyatető nevünk üdülőhely neveként (szinte helységnévként) egybeírandó; ám a hegytető mint geográ­fiai alakulat neve: Galya-tetö. Erősen egyedítő, tulajdon­név jellege miatt az új sza­bályzat szerint nagy kezdőbe­tűvel kell írni ezeket a csil­lagneveket: Sarkcsillag, Vé­nusz (bolygó és istennő ne­ve; latinoson: Venus). Fontos korszerűsítés az új szabályzatban az, hogy a hangtan mai álláspontját elfo­gadva megváltozott a dz, dzs elválasztása. Eddig ellentmon­dásos volt e két hang meg­ítélése. Ugyanis elvben már a 10. kiadás is egy hang jelö­lőjének, pontosabban két be­tűjellel írt, de osztatlan egyes hangzónak tekintették a nyel­vészek a dz, dzs hangokat, s mégis hagyományos módon történt az elválasztásuk''(ed­zi, mad-zag stb.) Most a 227. pont ezt írja elő: „A dz, és a dzs többjegyű betű, azaz nem hangkapcsolatot jelöl, ezért elválasztásukkor ugyanúgy ke­zeljük őket, mint más több­jegyű betűinket." Tehát: bo­dza, ma-dzag, pe-dzi; 111. edz-dze, lopódz-dzanak stb. összegezve megállapíthat­juk: helyesírásunk rendszere alapvetően nem változott. Az említett módosítások száma elenyésző a szójegyzékben szereplő csaknem 30 ezer szó­hoz képest. Be kell látnunk, hogy írásgyakorlatunk állan­dóságát csak úgy lehet fenn­tartani, ha az írásmódot cél­szerűen egységesítő, regulázó szabályrendszer - lényegét tekintve - hosszabb időn át nem változik. Helyesen álla­pította meg Benkő Loránd, hogy „a 11, kiadás megjele­nése után a magyar helyes­írást szinte egyetlen részleté­ben sem kell újra megtanulni. Persze, csak annak, aki . . . már eddig is ismerte." Felhívjuk olvasóink figyel­mét arra, hogy a Magyar Nyelvőr c. folyóirat 1984. évi 4. számában (385-401, oldal) Fábián Pál. részletes közle­ményben ismerteti a 11. ki­adás előzményeit, az új sza­bályzat arculatát, a megőrzés és újítás elvének érvényesíté­sét. Ugyanitt olvasható (402- 406) - Szemere Gyula munká­jaként - a megváltozott írás­módú szavak és szókapcsola­tok jegyzéke. E dokumentu­mok alapján igyekezett e so­rok írója segítséget nyújtani a DN olvasóinak ahhoz, hagy minél előbb tudomást szerez­zenek helyesírásunk új sza­bályzatának tanulásra érde­mes újításairól. munkájuk eredményét. Bár a fesztivál nem verseny jellegű, az együttesek felkészülését egészséges, mértéktartó ver­sengés hatja át, hiszen min­den folklór esetén a legna­gyobb sikert arató együttes kapja a közönségdíjat. Szeged büszkén sorolja nyá­ri ünnepnapjai közé a szak- szervezeti néptáncegyüttesek ma már Európa-hírű sereg­szemléjét, amely ebben az esz­tendőben a CIOFF, a Nép­tánc Fesztiválok és Folklór Szervezetek Nemzetközi Taná­csa rendezvényeként is sze­repel. Tíz napon át tíz ország fiataljai a tánc nemzetközi nyelvén, minden szónál éke­sebben erősítik a barátság és o testvériség eszméit. Érkez­nek Jugoszláviából, Bulgáriá­ból, Csehszlovákiából, Görög­Videoszemle Nyíregyházán 1985. október 25—27. között Nyír- egyhózo második alkalommal ad otthont az országos videoszemlének és tanácskozásnak. A szemle rende­zői felhívással fordulnak azokhoz az intézményekhez, stúdiókhoz, amatőr video körökhöz, magánszemélyekhez, akik videogyártással', a video fel- használásával, videoanyagok készí­tésével, illetve amatőr videózással foglalkoznak, vegyenek részt a ren­dezvényen. A II. országos videoszemle és ta­nácskozás tervezett programjában az 1984—85-ben készült alkotások ver­senyét az alábbi kategóriában hir­detik meg: I. A termelést, oktatást és közművelődést segítő programok. II. Közösségi videoprogramok (ká­beltelevízió stb.), III. Video-prog- ramok (Videoművészet, kísérleti vi­deózás). IV. Referencia, reklám- és szórakoztató programok. V. Amatőr videoprogramok. Valamennyi kate­góriában a programok időtartama maximum 60 perc lehet. A felhasz­nált technika csak a lejátszórend­szerben kötött (VHS, Betamax, U- matic rendszerű programok nevez­hetők) . A versenyre benevezett videoanya­gok válogatás után — az előzsűri véleménye alapján — kapnak meg­hívást a szemlére. A legjobb alko­tásokat kategóriánként díjazza a zsűri. A szemle előkészítésének menete: nevezési lapok igénylése 1985. au­gusztus 15—30 között; részvételi je­lentkezési lapok igénylése augusztus 15.—szeptember 15. között; a video­programok beküldése a Közművelő­dési Információs Központba, ama­tőr videoanyagok esetében a Ma­gyar Amatőrfilm Szövetségbe 1985. szeptember 15-ig; előzsűrizés 1985. szeptember 15—25. között; az ered­ményről értesítés, meghívás 1985. október 10-ig. Részletes felvilágosítást, nevezési és jelentkezési lapokat adnak: Köz- művelődési Információs Központ (Selyemgombolyító), Budapest, Mik­lós tér 1. sz. 1035. ,,Váci Mihály" Művelődési Központ 4400 Nyíregyhá­za, Szabadság tér 9., Magyar Ama­tőrfilm és Video Szövetség Buda­pest (1011), Corvin tér 8. országból, Lengyelországból, a Német Demokratikus Köztár­saságból, Romániából, Spa­nyolországból és a Szovjet­unióból. A hazai szakszerve­zeti néptáncosokat a Csepel, ez Építők Vadrózsák, a ME- DOSZ Kertészeti Egyetem, a Vegyipari Dolgozók Szakszer­vezete Bartók és a Szeged Táncegyüttes képviseli. A fesztivál szegedi esemé­nyei mellett a külföldi együt­tesek arra is szakítanak időt, hogy más megyékbe, városok­ba, községekbe is ellátogas­sanak, bemutassák egész es­tét betöltő műsorukat. így Komlón a román együttes, a Fortul Constanza 22-én, 19 órakor lép fel a Színház- és Hangversenyteremben. N. P. Ábrahám Pál a 30-as évek elején dzsesszes hangvételével új korszakot nyitott az operett történetében. Lüktető ritmusú, vérbő zenéje azóta bejárta az egész világot. A Viktória, a Hawai rózsája, a Bál a Sa- voyban szép ívű dollamait nap­jainkban is nosztalgikus érdek­lődéssel hallgatja a közönség. Bizonyára azért, mert a fülbe­mászó slágerek ma ugyan­olyan fontos kellékei a köny- nyed szórakoztatásnak, mint fél évszázaddal ezelőtt. A Bál a Savoyban története Nizzában játszódik, a század elején. A világkörüli útról ha­zatért Henry de Faublas már­ki és felesége, Madeleine bol­dogságát megzavarja Daisy (az amerikai barátnő) és Tan- golita (a márki korábbi sze­relmének) érkezése. Musztafa, a márki barátja beleszeret Daisybe, akiről nem tudja, hogy álnéven híres karmester. Tangolita találkát kér a már­kitól egy korábbi ígéret fejé­ben. Musztafa úgy alakítja az eseményeket, hogy inkognitó­ban o Savoy bálján találkoz­zanak. A terv rosszul sikerül, mert Madeleine tudomást szerez minderről, és ő is megjelenik a bálon, ahol a férje kényszerből Tangolitá- val, ő pedig bosszúból Ce- lestinnel, az ifjú ügyvéddel tölti az éjszakát két egymás melletti szeparéban. A csalás ténye már-már mindkét rész­ről egyértelműnek látszik, de a félreértések végül is tisz­tázódnak — mint ahogyan az az operettben szokás. A Szabadtéri Táncszín ideális környezet operett be­mutatására. Ezzel a környe­zettel eleve számolni lehet, ami a jelen gazdasági hely­zetben kifejezett előny. Külö­nösen, ha figyelembe vesz- szük, hogy az operett szín­padra állításánál a látvá­nyosság és a jó hangzás megteremtése elsőrendű fel­adat, és ez sok-sok pénzbe kerül. Pénz híján marad az ötletgazdagság, mint forrás, ami fontos, de nem elég. A közönség ugyanis illúziót vár. A pénzéért posztót, lehe­tőleg jó minőségben. Nem pedig olyan szegényessé­get — pénzben és ötletben —, mint itt most, a Bál a Savoyban színpadra állítása­kor. A rendező Schmidt Zoltán, az operettől idegen statikus képeivel a látványt is, a rit­must is rontja. Visszafogott jeleneteinek üresjáratait a színészek többnyire ösztönö­sen pótolják, a játék egysé­ge azonban így sem jön lét­re. Sajnálatos módon a kis- létszámú tánckar és a — valljuk be nem elég igé­nyes koreográfiával készült táncbetétek (Eck Imre mun­kája) sem lendítenek a da­rabon, jóllehet, a művészeti szakközépiskolások többre lennének képesek. Gyarmathy Ágnes jelmezeinek többsége előnytelen, nem mindig ve­szik figyelembe a színészek alkati adottságait. A díszlet pedig pratikus talán, de ki­fejezéstelen. A színészek közül minde­nekelőtt a Musztafát játszó Szuhay Balázst kell kiemel­nünk. Már-már úgy érezzük, az ő vállán nyugszik az egész előadás. Romhányi József szellemes, néhol verses szö­vegeit jó érzékkel állítja a középpontba. Sziporkázó jó­kedve akkor sem lanyhul, amikor egy-egy baki miatt „nem ül a poén." Szegedi Dóra (Madeleine) muzikális, énekhangja ígéretes. Színészi játéka azonban még csiszo­latlan. Csakúgy, mint Kincses Károlynak (Faublas márki) aki szép tónussal énekel, de kevesebb magabiztossággal vesz részt a játékban. (Ezt a szerepet Kulka János játszot­ta volna.) Páka Éva (Daisy) éneke és tánca egyaránt, megnyerő. Bókái Mária (Tan­golita) szépen csengő orgá­numát erőtlen temperamen­tum kíséri. Vízi György (Ce- lestin) művészi korrektségé­ért, Kovács Gyula (Archibald) stiláris hűségéért, Stenczer Béla (Pomerol) derűs hang­vételéért érdemel dicséretet. A zenekar és a kórus He­vesi András karmesterrel az élen mindent megtesz a si­kerért. A hangzás kiegyenlí­tett (az erősítés hibáival együtt is) az énekkíséret mér­téktartóan alkalmazkodó. Nem ratjuk múlik, hogy az a szikra, amely újrózó tapsra ingerelhetné a közönséget, ezúttal nem kap lángra a Szabadtéri Táncszín. Vonósnégyes Alig lehet a világnak olyan televíziója, amelyik nyaranta elkényeztetné a nézőt, aki per­sze nem is nagyon akarja ta­lán, hogy'elkényeztessék, nya- calni akar, kikapcsolódni s le­het, nyáron nem is fontos any- nyira a televízió. Aztán ennek ez évről évre visszatérő „prog- ramlazításnak” — egyebek mel­lett — van olyan előnye is, melyről ritkán esik szó, hogy tudniillik, hogy a könnyű-köny- nyed produkciók közül jobban kitűnik a ritka magvas, a kü­lönös, az elgondolkodtató. Biz­tos vagyok ugyan abban, hogy A kvartett című portréfilm o Bartók vonósnégyesről nem emiatt lett sokak számára em­lékezetes, noha hatása ezen is múlhatott kicsit. Jegyzetiró valójában nem tudja megítél­ni, hogy jó-e egy vonósnégyes, profi-e és mennyire profi. Hall­gatja, tetszik neki, ennyi. Ta­lán — mondhatják zenészek, befogadáskutatók — ez a leg­több, másfelől viszont nagyon kevés. Hiszen hiányzik a miért többlete, annak tudása-észre- vétele, hogy hogyan, milyen eszközökkel interpretálódik a mű, hiszen sokféleképpen meg­szólalhat, de ahogy épp meg­szólal, az alkotóján kívül arra a négy emberre vall, aki meg­szólaltatja, aki ott ül a dobo­gón, aki több órát gyakorol naponta egy életen át, egy hangzásért, hogy újrateremtse azt, amit másvalaki megterem­tett. Szóval, nem értek hozzá, de nagyon rég néztem ilyen fi­gyelemmel és tisztelettel tévé­adást, mint vasárnap késő es­te. A négy kiváló muzsikus a zenéről-zenélésről beszélve nem vagy nemcsak a zenéről szólt. Mór maga a film, tehát ahogy Simó Sándor megrendezte, Hollós Ágnes megszerkesztette, olyan arányát, ötvözetét mu­tatta be az együtt-nek és a külön-nek, hogy talán még egy néma képernyőn is látszott, hogy itt emberek vallanak kü­lönbözőségükről és együttléte- zésükrcl, gondjaikról, arról, ami összeköti őket, amiért aláve­tik magukat egy közös célnak, s arról, hogy e célnak csak ekkor van értelme, csak akkor nem válik nyűggé, kényszerré, ha az egyes is örömét leli ben­ne. Szóval, számomra a Bartók Vonósnégyes az összhangról szólt. Arról az emberek közötti csodáról, amely ha megvan, láthatatlan, s csak akkor ve­hető észre, ha nincs. Közhely talán, hogy egy vonósnégyes modellje lehet általánosabb emberi kapcsolatoknak, viszo­nyoknak is, mégis ezt a többet, ezt az általánosítható! éreztem az első beszélgetéstől az utol­sóig. Es a zenészek részéről pontos, szerény, de nem álsze- rény, színvonalas mondatokat. A színvonalról például. Arról, hogy a profi az, aki már nem tud egy bizonyos színvonal clatt teljesíteni, s az, aki min­den erejével magasabbra akar­ja tornászni ezt a vonalat, hogy aztán már az a szint legyen az ő „mindennapi" profizmusa. Elgondolkodtató, és tulajdon­képpen fájdalmasan természe­tes az, hogy egy kvartetten be­lül milyen gyakori, szinte min­dennapos a tagok cserélődése. És nem feltétlenül a gyöngébb zenész megy el, sőt, mindig a más, a jobban különböző. Nyil­ván nem örömmel, nyilván vala­mi kudarcélménnyel, akár ő rí ki erőteljesen a zenekarból, akár őtőle tér el a zenekar. Lényeg, hogy menthetetlenül megbomlik az összhang, mind­két fél „rámegy”, hiába a ru­tin, a bejáratott technikák. És ezek után nem is tűnik fel, és igazán nem csodálkozom, hogy a film a belpolitikai főszerkesz­tőség műsoraként került adás­ba. Pesti János Néptáncosok a szegedi játékokon Román együttes vendégszerepei Komlón Bornemissza Géza Parti Nagy Lajos

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom