Dunántúli Napló, 1985. június (42. évfolyam, 148-177. szám)
1985-06-22 / 169. szám
Tanítványok gyűrűjében Kortársak Lukács Györgyről ,EI kellene tanulnunk az éneklés tiszta örömet. Komlói tanulságok Komló zenei város és fesztiválváros. Ilyen benyomása lehetett annak, aki először járt itt az elmúlt hét végén; csakúgy, mint aki immár hetedik alkalommal kísérte végig a nemzetközi fesztivál rangján zajló eseményeket, koncerteket, a VII. Kodály Zoltán Gyermekkórus-fesztivál alkalmából. Európai színvonalat jelent a bányászváros gyermekkórus-fesztiválja A Lenin téren ismét hat ország nemzeti lobogóit lengette a szél, jelezve, hogy a bányászvárost, itthonról és három más égtáj felől, három napra mintegy 800 csivitelő, vidám és bájos kisdiák vette birtokba a muzsika - egy sehol másutt nem hallható hang- zásfkép: - gyerekek éneklő muzsikája jegyében. Színeiben egyedi, színvonalában európai az, amit Komló fémjelez kontinensünk fesztivál-térképén. Ez az első észrevételünk a rendezvény összképéről. A másik helyi színezetű. S épp ezért a reveláció erejével hatott, úgy gondolom, nemcsak rám, hanem a jelenlevő mintegy 200 hazai és külhoni zenei szakemberre is. Egy véletlen során ugyanis abban a szerencsében részesültem, hogy a párhuzamosan hangzó két fesztiválkoncertet nem a Színház- és Hangversenyteremben, hanem az új városi sportcsarnokban hallgathattam. Anélkül, hogy leszólnám az előbbit: az új sportcsarnok — fölfedezés!.. . Csodálatosan szép, tiszta az akusztikája a lelátó legtávolabbi pontján is, ahol ültem. Legalábbis kórushangzásra nézve tökéletesnek éreztem, tömött nézőtér (mintegy ezer főnyi hallgatóság!) jelenlétében. Erről különben a záróünnepség koncertjén bárki meggyőződhetett. A csaknem ezerfőnyi hallgatóság pedig — jobbára bá- nyószszülők, hozzátartozók — értékekre, a muzsika árnyalt szépségeire is fogékony közönségnek bizonyult. összesen hét hazai és öt külföldi kórust hallottunk. Műsorösszeállításban is rendkívül igényes, választékos programok — egy kivétellel (Duisburg, NSZK) -, általában megbízható, jó fesztiválszínvonalú, helyenként pedig kimagasló nívójú előadásával találkozhattunk. Például Komló, Nyíregyháza, Budapest, Dunaújváros, Botevgrád (Bulgária), Kaposvár, Liberec (Csehszlovákia) gyermekkórusaitól s az érett női kórus tökéletes zenei élményét adó Stockholmi Leánykórustól (Svédország). Alkalmam volt részt venni a zsűri értékelésén. Néhány, a szakmai elemzéseken túlmutató észrevételüket, úgy vélem, érdemes közreadnom ehelyütt, minthogy megszívlelendő tapasztalat- és jótanácsként hangzottak el bármelyik magyar gyermekkórus(vezető) számára. Több értékelő szakember méltán fölhívta a figyelmet az ggyszólamú éneklés művészetére. Jó néhány hazai kórus igen kifejező példákat nyújtott az eredeti (nem feldolgozott) népdalok megejtően szép drámai és lírai előadására. Fontos észrevétel: minden fesztivóli szereplésnek kötött a műsorideje. Sokan nem tartották be! (Ráadások miatt...) Következésül a szombatesti koncert szereplői - köztük sok tíz év alatti kisgyerek! - este negyed 10-kor még (du. 6-tól!) produkcióra várakoztak ... S noha így is - idézem az értékelésből: — ,,...derekasan helytálltak a teljesen elhasznált levegőjű teremben —, tehát a néhány gyerek ájulása nemcsak a műsorcsúszásból adódott —, az emberi teljesítőképesség végső határain . . ." Egy másik zsűritag: „Többet kellene gondolni a gyerekek életkorára; Komlónak gyermekcentrikusnak kellene lennie! . . ." S amit szívesen bevésnék valahová Komlón is és szinte valamennyi magyar gyermek- kórusnál: „A humor, a játékosság, a tréfás-hangulatos feloldódás nem hiányozhat a produkciók közül..." Amire egyébként nagyszerű példákat nyújtott mindkét bolgár s a csehszlovák gyermekkar és - legalábbis a sportcsarnokban: - a Stockholmi Leánykor is. A magyar zeneszerzőknek ez még „penzuma" —, hallottam kellő önkritikával a zsűri egyik tagjától, Balázs Árpád zeneszerzőtől, akit a koncertek után rövid beszélgetésre kértem: „Hetedszer töltök be hasonló tisztet Komlón, s elmondhatom, hogy összevetve az eddigiekei a mostani nem jobb és nem rosszabb: tartja a színvonalát. Voltak kiemelkedő teljesítmények mindkét táborban (...) A külföldiek közül a csehszlovák és a botevgródi gyermekkart emelném ki. Mindkettő nagy élmény — s végre a bolgárok is igazi gyermekkart állítottak a pódiumra (16-18 éves lányok nélkül!...) S még valami: a bolgár gyerekek élik az éneklést. Meg kellene tanulni tőlük az éneklés tiszta örömét... A mi gyermekkórusirodalmunk egyébként, úgy tűnik, egy kissé elnehezült; csupa nehéz fajsúlyú művet hozunk a pódiumokra. Kórus és karnagy ilyenkor egyaránt feszült, küzd az előadás tökéletességéért — a gyerekek lelkitesti lazítása nélkül, ami pedig nagyon fontos. Végül: külföldi gyermekkarok esetében, idejekorán, vezető állami szervektől kikérve — és a minőségre garanciát kapva — kellene a vendégegyütteseket meghívnunk Komlóra — és nem személyi kapcsolatok révén!... így több énekkart ismerhetnénk meg külföldről ..." - mondotta. Ehhez, úgy gondolom, nincs mit hozzátennünk. Wallinger Endre A Győrött szerkesztett Műhely című folyóirat századunk legnagyobb hatású marxista gondolkodója, Lukács György születésének századik évfordulója alkalmából körkérdést intézett a magyar kulturális, tudományos élet tíz jeles képviselőjéhez: milyen hatást gyakorolt eszmei fejlődésükre Lukács életműve. A Műhely hasábjain megjelent válaszokat a folyóirat most egy önálló könyvecskében is közzétette. A hetven oldalas kiadványt Kloss Andor szerkesztette és a Győr Megyei Lapkiadó Vállalat gondozta. A visszaemlékezők között a személyes tanítványok éppúgy jelen vannak, mint azok, akik „csak" az életmű tanítványai. A válasz lehetőségével eltérő módon éltek az egyes szerzők. Van, aki - Lukács György szelleméhez méltóan - nem önmagáról, hanem szellemi példaképéről beszél, hiszen tudja, hogy a gondolkodók feladata a közvetítés, és a gondolat maga mindig fontosabb saját személyünknél. Ancsel Éva, Egri Péter, Kenyeres Zoltán érzelemmel telített rövid írásai Lukács emberi alakját idézik fel, s ugyanezt teszi - tanulmány értékű válaszában- Király István, aki az emberi példában az etikai tartást emeli ki. Az ifjúkori mesteréről tárgyilagos hangon szóló Királynál éppúgy az emberi példa, az írott szó és a cselekvés eqysé- ge szerepel végső tanulságként, mint a már említetteken kívül Köpeczi Bélánál, Sziklai Lászlónál, Tökei Ferencnél. Lukácsnál jellemkérdés volt a gondolkodás, s önmaqáról szinte sohasem beszéli. Bizám Lenke - ezt a mintát követve — nem is maga válaszol hanem a folyóirat kérdését továbbadja saját tanítványainak és az ő feleleteikből állítja ösz- sze az értelmiség, a művészek egy progresszív körében ma élő Lukács-képet, A válaszok között, sajnos, a Lukácstól olyannyira idegen A Hungaroton Magyar Hanglemezgyártó Vállalat szeptember 14. és október 1. között immár nyolcadik alkalommal rendezi meg a Hungaroton Hanglemez Heteket. Ebben az időszakban 13 új kiadványt jelentet meg, tovább gazdagítva a klasszikus, a népzenei és az irodalmi lemezek repertoárját. Az idei Hungaroton-hetekre három irodalmi lemez kerül a boltokba. Csokonai Vitéz Mihály Karnyóné, avagy a vénasszony szerelme című művét a Magyar Rádió és a Hungaroton önimádat is felbukkan: Sőtér István és Ungvári Tamás írásaiban eltörpül Lukács György alakja a válaszolók kiválóságainak hangsúlyozása mellett. Ha készülne olyan vizsgálat, hogy a tudományban ki hivatkozott legkevesebbet saját korábbi munkáira, Lukács György minden bizonnyal a legelsők között volna. Ö sohasem adminisztrálta önmagát, nem a mögötte, hanem az előtte álló feladatok foglalkoztatták. így történhetett meg, hogy egy svájci bank széfjéből csak hatvan év múltán került elő 1914- ben letétbe helyezett heidel- bergi esztétikája; így történhetett meg, hogy a húszas évek legnagyobb hatású munkájáról, Történelem és osztálytudat című könyvéről utóbb csak kritikai megjegyzései voltak. Tanítványai többen vannak, mint e kötet válaszadói, mert életművének és emberi példájának is lehetnek tanítványai. Lukács példát adott gondolkodói és alkotói módszerből, konstruktív kételkedésből, a vitákhoz való erős vonzódásból, abból, hogy jobb, ha valaki más-meggyőződésű, mint ha nincs semmilyen meggyőződése. Egri Péter írja, hogy „Lukács szellemi vonzerejét teljességigénye és lényegkiemeló képessége is növelte." Király István pedig hozzáteszi: „Született pedagógus volt; mint minden erkölcsi lény, emberségével. példájával nevelt." Ebbe a példába pedig a monumentális életmű éppúgy beletartozik, mint a mérhetetlen szerénység, az önmaga iránti fizikai igénytelenséq; a jó szivarok, és a kis szőreha- gyott borotválkozó pamacs kedvelése, valamint kedvenc szavajárása: „a dolog úgy áll". Elismerés illeti a győri Műhelyt a vállalkozásért, a válaszadókat pedig azért, mert a tanítvánvok gyűrűjétől övezve Lukács György hiteles emberi portréja is kirajzolódik. P. Müller Péter közös kiadásban jelenteti meg. A másik hanglemez címe: Szerelmes versek — Az Énekek énekétől Radnóti Tétova ódájáig. A lírai költemények többek között Bálint András, Básti Juli, Béres Ilona, Cserhalmi György, Gálffi László, Garas Dezső, Hernádi Judit, Máté Gábor és Sinkó László előadásában hangzanak el. A harmadik irodalmi korongon „Egyszer volt Budán kutyavásár" címmel Mátyás király tréfáiról szóló történeteket mesél el Schütz Ha és Garas Dezső. Hungaroton Hanglemez Hetek Mattyasovszky Zsolnay László (I885-I935) Kettős évforduló adja az alkalmat, hogy Mattyasovszky Zsolnay Lászlóra emlékezzünk. Száz éve született, ötven éve halott Zsolnay Vilmos festőművész unokája. Életének és munkásságának túlnyomó része Pécshez kapcsolódik, egyik legerőteljesebb képe, fő művei közé számító „Horgoló nő” (Párizs, 1913) a Pécsi Modern Magyar Képtár állandó kiállításán látható tervei szerint készült díszedények, porcelán szobrok a Zsolnay Múzeumban biztosítanak állandó jelenlétet művészetének napjaink kultúrájában. Művelt, jó ízlésű, világlátott ember, korának sikeres festője volt. Az első világháború utáni időszak a művészetek fejlődésére kedvezőtlen körülményeivel inkább a tiszta festői - ség, a szépséq tartományaiba visszahúzódó, az impresszionista tradícióka: követő festők táborába állította, de erre késztette eqyénisége, s a családi környezetből hozott világnézete is. Felivelő pályáját, festői kiteljesedéséért vívott küzdel8. HÉTVÉGE mét szakította meg hirtelen fellépő betegsége és halála, amelyet a Bécsben végrehajtott agyműtéte sem tudott elodázni. Nemcsak festőművész volt, átélte és magára vonatkoztatva is érvényesnek érezte a családi tradíciót: a gyár művészi nívójának megőrzését, s ez arra késztette, hogy tehetségét a gyár művészeti irányításában is kamatoztassa. Erőit így, — amikor szükséq volt rá — megosztotta a gyári tervezés időszerű feladatai és festői ambíciói közt. Festői munkássága — ha el is maradt a művészeti progresszió fő vonalától — e korszak összetett, sok színű művészetében egy hang csupán. Számomra — úgy tűnik — a Zsolnay-gyárhoz kapcsolódó munkássága és szerepe maradandóbb értékű, jóllehet munkásságának ez a kisebbik részét alkotta. Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum egykori igazgatója a festő halálát követő évben monográfiát irt róla. E kitűnő tanulmánynak köszönhető, hogy részletesen ismerjük Mattyasovszky Zsolnay László életútját, esztétikai nézeteit, de legfőképp magát az életművet — a magántulajdonba és múzeumokba került, szétszóródott alkotásokat együtt láthatjuk a reprodukciókon. A Zsolnay- gyárhoz kapcsolódó munkásságát dr. Hárs Éva méltatta a gyár centenáriumán kiadott tanulmánykötetben. A festőművészi pálya a Zsol- nay-család több generációját is megkísértette. Vonzása fiatal éveiben már Zsolnay Vilmost is hatalmába kerítette. E pálya iránti polgári előítéletek hatására feladta festőművészi ambícióit, ám olyan tevékenységre talált, ahol művészi képességeit és gyakorlati érzékét eqyaránt hasznosíthatta: a kerámiagyártásra. Leányai közül Júlia az, aki felnőtt fővel 1897-ben a kerámiadíszítésről áttért a festészetre. Az unokák generációja már jobban elszakadhatott a Zsolnay Vilmos keze alatt felvirágzó gyártól, amelynek jövedelméből a művészpályára való igényes fölkészülésre szívesen áldoztak. Mattyasovszky Jakabné Zsolnay Teréz szeretettel támogatta László szenvedélyes rajzolgatását, művészi pályaválasztását, íay fia az érettségi vizsga után 190.3-ban Müncenben művészi tanulmányokba kezdhetett. Rajzolni, mintázni a szecessziós szellemű Obrist-Debschitz iparművészeti iskolájában, festeni az akadémián Heymanntól tanult. Itthon a nagybányai festőcsoport fiataljai ekkor már Párizsra tekintenek és megkísérlik, hogy túllépjenek a festőcsoport alapítóinak „plein air" stílusán. Amikor a Nyolcak kis csoportja a fauves és a kubiz- mus eredményeit honosítják meg a magyar festészetben, Mattyasovszky Zsolnay László akkor kezd vonzódni az impresszionizmus francia mestereihez, mindenekelőtt Manet-hez. Tanulmányait befejezve 1909- 1911 között Pécsett dolgozott: csendéleteket, arcképeket festett. Közülük Zsolnay Vilmosné- ról festett képe emelkedik ki. Számos tervet készített a gyár számára: állatfigurákét, nagy méretű, egyszerű formájú vázák figurális díszítését. A szőlőevő medvebocs, oroszlán, reliefdíszű váza jól bizonyítják anyagban gondolkodását. Velük a porcelán plasztikában egyénit, eredetit teremtett. 1912-ben Párizsba utazhatott, itt festészetében magára talált: jellemző folthatásra épített, friss, eleven félalakos portrék és kettős portrék kerülnek ki ecsetje alól. Párizsban a Salon d'Automne elfogadja és kiállítja képeit. Ezt a felívelő pályát szakítja meq a világháború, a frontszolgálat. Festői munkásságát majd csak 1921-től folytatja, amikor tagjai sorába választotta a Szinyei Társaság. Ekkor többnyire Budapesten élt, sikerrel szerepelt csendéletekkel, aktokkal kollektív kiállításokon, 1924-ben felkérik, hogy állítson ki a. Velencei Bienná- lén. Kívüle erre csak Csók Istvánt, Fényest, Rippl-Rónait, Rudnayt, Vaszaryt, Szőnyit kérték fel. 1926-ban, amikor a Zsolnay- gyár átáll a porcelángyártásra, hónapokat tölt Pécsett, javaslatára kortárs szobrászoktól, Lux Elektől, Markup Bélától modelleket vásárolnak, felügyel ezek gyártására, a máz alatti porcelánfestéssel is kedvvel foglalkozik. Zsolnay Vilmos születésének centenáriumára a gyárban irányításával alakítják (ki a Zsolnay Múzeumot, méltó emléket állítva a világhírű keramikusnak. A gyár termékeinek ez az első rendszerezése a későbbi Zsolnay-ku- tatás számára forrás értékű. Pécsett számos portré-megrendelést is teljesített, önálló kiállítása azonban csak 1930- ban mutatkozott be szülővárosában. Íráskészségét, finom ítélőképességét egy pécsi műgyűjtő, Bállá Adolfné műkincseiről a Magyar Művészetben 1935-ben írt cikke bizonyítja. Mendöl Zsuzsanna
