Dunántúli Napló, 1985. június (42. évfolyam, 148-177. szám)
1985-06-08 / 155. szám
GÁLÁMBOSI LÁSZLÓ A törvényhozókhoz Fölbukkannak még a Búvár Kund-szivósságú akarások, a félelem hajóit lékelő örömök. A barátság kibontott vitorláival, virág-könnyű rakétáival, meghódíthatja a bizalom csúcsait. Törvényhozók, gyűljetek a napmeleg nyugalom márványasztala köré. Küldjétek haza a csorba-itéletü ■f'J fegyverforgatókat. Szólítsátok magatok mellé a béklyózó-türelmű, a Rontást száműzetésbe parancsoló tudósokat. Ne gyilkolja kazlakat-váró szérűinket a tűz Szaporodjanak a jótevő gép-állatok, a jég-metszők, a hómezö-szabaditók, a sivatag-vonulást hőköltetök. Vitézkedjen a vetés, a mag-sisakos kalász. Szakadjon szét a Hideg-Birodalom, a Kő-Ország, a Tikkadás-Kontinens. Éneklő gyümölcsfák emeljék magasba a sugár-baldachinos eget, a folyam-szentelöt, a lomb-sokasitót. Ringatózzanak galambbögy-kerek almák, trombita-sárga körték, tündértenyér-izzású barackok. A vaspalástű, kaszaboló-tollú angyal ne keringhessen többé! Hamvadjon el a törtető kardok, a sebek bogáncsos fészkéből kifordult lándzsák lobogása. Borjakat féltő tehenek, gidákat, bárányokat vigyázó kosok, margaréta-koronás bikák közt szunnyadjon a pillangós-bundájú rét. A jóságos bölcsője fölött új Világ-Anya oltalmazzon. Ültesse térdére a lányarcú csillagokat, hogy ölelkezhessenek a Zöld Bolygóval, az igazság-mozdulatú emberiséggel. Az éhség foszlott-köntösű lovasai ne tűzhessék ki zászlóikat a csonkuló kunyhók, a papir-ablakú kalyibák fölé. Kenyeret kívánó hússal, a zsir aranypénzét fingató levessel gőzölögjenek a tálak mindenki előtt. A szomjoltó poharat, a szájtól szájig érkező edényt ne söpörje le szög-ujjú, tördelő támadó. Buzogjanak a ráhajló fejekkel koszorúzott források, a megtartó vizek. Emelkedjünk ronthatatlan ivadékainkkal, irgalmat-mentö szándékainkkal, hogy megölt halaink pikkelyétől, szökőkútként fölhabzó vérétől ne boruljon lángba a tenger, ne zuhanjon a Hiábavalóság szakadékába a Föld. BAGOSSY LÁSZLÓ Ballagás, 1985 OSZTÁLYTÁRSAINAK Borostásodnak a gyermeklő percek ez ház ez autó ez virág ez utca légy hát bolond szegény Pepino herceg Kamilla kelyhe is vérző kukucska. Ismerted-e már e riadt könnyeket? ez itt a halál soros ünnepélye hol az irónia nem bir könnyeden állni az éneklő dolgok helyébe. Rokonló zizegésben a város (ha voltál már valaha magányos mint robogó taxiban egy gondolat) ringat majd rólunk zakódba álmokat arról hogyan lehet úgy csinálni mintha vigyázhatnál majd törékeny arcainkra. MAKAYIDA Zárd le Függönyözd el a tükröket Deszkázd be mind az ablakot. # Oltsd ki a csillagot. Elég. Némítsd meg mind az éneket. Mutasd föl: elvégeztetett. Zárd le a világok szemét. Epilógus Már csak a szárnyak verdesése csak a megfagyott szemsugár csak a megalvadt gyötrelem Már csak a csönd harangszava csak a hallgatás gyászbeszéde csak egy villanyszék-rándulás Bényi László rajza Konczek József Pár perc az egész Ölelés, Pól Zoltán szobra (márvány) Fotó: Nádor Katalin Szalai, az igazgató, úgy döntött, hogy legalább a nagyszünetig vár. Végig kell ezt gondolni. Nem lehet csak úgy megmondani neki, hogy a tanácselnök telefonált, „pár perc az egész!" fogod az ecsetet, biztos van olajfestéked is, hát ugorj már ki egy kis időre, aztán pingáld oda, hadd lássa, milyen gyorsan reagálunk. Mert felfogás kérdése ez. S ha kiröhögi a falu a fiút? Őszintén szólva először azt hitte', goromba tréfát hall az elnök szájából, amikor visszakérdezett, hogy „no, és hogyan gondolod, mégis, kivel csináltassam meg?", s az úgy válaszolt hogy „van rajztanárod, nem? Az új kis kollégád meg tudja csinálni. Miért rendeztük meg er kiállítását az új művelődési házban, ha még eny- nyit sem kérhetünk tőle?" No, igen. Ezt a kiállítást ugyan nem a tanács rendezte meg, hanem a tsz, de nem is ez a lényeg. Hogy a megnyitó időpontjára összehívott érdeklődők távoztávol napokig senki be nem nyitott a házba, nem volt senki kíváncsi a fiú festményeire, azt, ha nehezen is, méq meg tudta magyarázni. Először is nem hagyta becsukni a termet, nem engedte bezárni a kiállítást, megakadályozta, hogy leszedje festményeit. Szombaton zsebébe dugott egy üveg barackpálinkát, és elment hozzá az albérletbe. Csak úgy lehetett vágni a füstöt, amikor belépett a kis szobába. Gallyas Feri az ágyon feküdt ruhában, majdnem lenyelte o cigarettáját, hogy egyszerre ott áll előtte az iskolaigazgató. Mire elfogyott az üveq barack, addigra mór elmesélte a fiúnak, hogy neki sem volt köny- nyű, amikor tizenkét éve idekerült, s majd meglátja, boldogulni fognak, csak nem kell azonnal megsértődni. Ez nem a főváros. Ez itt egy falu, ahol az emberek dolgoznak, jó, jó, a megnyitóra azért jöttek el a tanács hivatalnokai, mert megyei elvtárs is érkezett, aztán ugye, ott volt az óvónő is, eljött az állatorvos, a téeszből is ott volt az egyik brigád, a szo- ciolista címért versenyeznek, be is Írattak a saját naplójukba, és a kiállítás könyvébe is beírtak ugye, hogy milyen szép a kiállítás, aztán őzért voltak itt szülők is a faluból. Hát aztán az, hogy hétköznap alig-a|ig tévedt valaki arrafelé, ezt meg kell érteni. Végül is, amit ő ígért neki, amikor idehozta a tantestületbe, azt teljesítettéle is. Nem iqaz, hogy a gyerekek csak az énekkar kedvéért, mert szerepelniük kellett, láthatta, hogy voltak olyanok is, akik nem énekkarosok. És a megyei laptól is voltak itt. Majd írnak is róla. De az elnök kérése most. Amilyen ideges művésztermészet ez q fiú! Tény, hogy sablonnal is rá lehetett volna festeni arra a két ajtóra a megfelelő feliratot, de a festők levonultak, az elnök pedig úgy gondolta, hogy még elegánsabb is lesz, ha nem felirat, hanem egy női meq egy férfi figura tudósítja az embert, melyik ajtón kell bemenni. Na, volt ezzel is elég vita. A vébén megoszlottak a vélemények, hogy végig készüljön-e el c járda, le a kispatakig vagy inkább a buszfordulónál előbb, hát ugye, ez az illemhely, s aztán majd jövőre járdásítanak tovább, le a kispatakig. Most hát megvan az illemhely, s bár o kátrányos oldalsó rész balról mutatja, hogy az a férfiaké, mégsem jó az jelzés nélkül. Azt mondta az elnök, mindegy neki, hogy két fej lesz az vagy pedig két figura. Szoknyával meg nadrággal. Mégha nem volna éppen pi- ocnap. Délig, egyig a zöldségesek sem mennek el, odébb az óllatvásárok terén meg malacokat hajtottak fel ma, lesz közönsége a tanár úrnak, amint ott áll kezében ecsettel, és o vadonatúj illemhelyre pingól- ja a női meg o férfi figurát. Szokták jelezni úgy is, hogy kis körből jobbra föl egy nyíl műtőt, ez a nő, ha pedig o kis körből lefelé egy kereszt, akkor ez a férfi. Persze ez itt nem elég közérthető. Emlékszik, c^z Arany Ranett finom mellékhelyiségének ajtaján ilyen figurák voltak, amikor még ő járt egyetemre. Bronzból voltak öntve, és azok a világoskék csempék, o tisztaság, és valami jóillatú sprét használhattak, mert az ember úgy érezte magát benne, mint egy kínosan rendben tartott fürdőszobában. Dehát ez egy falusi vécé. Jó, jó, nem klozet, nem budi, nem reterát, nem . . . A függönyön át kinézett a buszfordulóhoz. Jó páran várakoztak a tizenegy órai járatra. Bányászok. Divatosan öltözött lányok. Néhány asszony. Ni, az öreg Lezsák néni. Megint utazik a fiához be a székhelyre. Persze, hét vége, holnap szabad szombat. Nézegetnek a kis építmény felé, Még nem lehet használni. Az ajtókat elég szépen lefestették. Hófehérre. Szinte idáig érződik a friss habarcs meg a mész jó szaga. Csöngetés után benézett a tanáriba, Gallyas nem volt ott, az osztályban akadt rá. Linóleumpadló darabjaiból bicskával vagy zsilettpengével kivagdosott nyomósablonokat nézegetett a gyerekekkel. A linómetszet technikájával hozta izgalomba őket. Alig várják a rajzóráit. Nem ült le amikor Gallyas Feri utánajött az irodába Hellyel kínálta. Gallyas rágyújtott. Nem tudta, hogyan fogjon bele. Végül nagyot sóhajtva a székbe ereszkedett és végigsimítotte az arcát. „Hogy vagy?" — kérdezte tőle. Gallyasnak majd leesett az álla. „Jó az albérleted?" Gallyas még mindig nem értette. Tett is c kezével egy zavart mozdulatot. „De hiszen láttad, igazgató elvtárs i.."- mintha ezt akarta volna mondani. Szalai az ablakhoz ment. „Gyere csők!" Gallyas odalépett mellé. „No, mit szólsz?"- mutatott áliával a vécé felé. Mii lehet erre szólni, Galylyas dünnyögött valamit, csak annyit lehetett hallani belőle, hogy „Há-áát. . „Szóval, épülünk, szépülünk, igaz, Gallyas tanár úr?” Elmosolyodott. Gallyas Feri most már végképp nem érteti semmit. „Aztán, tudod, majd épülnek pedagóguslakások is. Ha igaz, a következő ötéves tervben." Rásandítotí oldalról. Gallyas a homlokát ráncolta. „Nem jó az c vécé, ugye?"- mondta Szalai. — .......mmm ... de szerinte m elég jó!" „Nem jó. Nem tudje az ember, hogy . . . hogy fiú-e vagy lány. Rá kéne komám, fösteni!" Gallyas összerándult. Szalai nem hagyott neki vó- lasznyi időt. „A pedagóguslakások meg majd ott lesznek c domb oldalában. Látod? Nézd csak, innen egészen jól látszik. Közös nagy udvaruk lesz. Én már a terveket is láttam. Nemsokára tárgyalja a vébé." Gallyas lehajtott fejjel állt előtte. Szalai szótlanul járt le és föl a szobában. Szóval . lehet azt csinálni késő este is. Vagy hajnalban . . ." Szalai ezen az éjszakán alig aludt. Kétszer is megnézte az öreg vekkert, omint megébredt, s előtte volt Gallyas szótlanul is nagyon beszédes arca. Nyolc előtt, amikor a sarkon befordulva a buszmegállóhoz ért, innen átellenben csak vagy tizenöt lépés °z iskola bejáratáig, sokáig nem tudta tekintetét a kis épületre emelni. HÉTVÉGE 9.