Dunántúli Napló, 1985. június (42. évfolyam, 148-177. szám)

1985-06-24 / 171. szám

HALÁLOZÁS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerető édesapa, nagyapa, após, testvér és kedves rokon, HEGEDŰS BÉLA oki. gépészmérnök, 51 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása jú­nius 26-án fél 3 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. A Mecseki Ércbányászati Vállalat igazgatósága és dolgozói mély meg­rendüléssel tudatják, hogy HEGEDŰS BÉLA oki. gépészmérnök, tervezési csoportvezető, június 15-én, 51 éves korában elhunyt. Szeretett halottunk hamvasztás előtti búcsúz­tatása június 26-án fél 3 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Emlékét ke­gyelettel megőrizzük. A Mecseki Ércbányászati Vállalat igazgatósága és dolgozói tudatják, hogy BUDAVÁRI ÁRPÁD 36 éves korában elhunyt. Szeretett halottunk hamvasztás előtti búcsúz­tatása június 26-án 13 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Emlékét kegye­lettel megőrizzük. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, BUDAVÁRI ÁRPÁD 56 éves korában váratlanul meghalt. Gyászolják gyermekei és nővére. Fájdalomtól megtört szívvel tudat­juk, hogy szeretett édesapám, nagy­apánk, rokonunk, SrHVEGAL EDE 71 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása jú­nius 27-én fél 2 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Gyászoló lánya és unokái. Mély fájdalommal közöljük mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk, testvérünk, nagy­mamánk, anyósom és kedves roko­nunk, PINKÓCZY KAROLYNÉ Varga Irma 59 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése iúnius 26-án 12 órakor lesz a oécsi köztemetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy’ szeretett férjem, édesapánk, nagy­apánk és apósunk, FARAGÓ ISTVÁN Vasas II.-i lakos, 54 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsú"tatóiáról késiőbb történik in­tézkedés. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szere­tett férj, apa, nagyapa, dédapa, FARKAS ELEK, a pécsi Vendéglátó Vállalat nyugdíjasa, a munkásmozgalom régi harcosa, 1985. június 16-án, 85 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás^ utáni búcsúztatásáról később történik in­tézkedés. A gyászoló család. Fájó szívvel közöljük, hogy férjem és édesapánk. KIS JÓZSEF 37 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsú ztak|ó járói később tör* ténik intézkedés. A gyászoló család. Sajnálattal értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy VENCZEL ISTVANNÉ elhunyt. Temetése június 25-én fél háromkor lesz a pécsi köztemető­ben. KÖSZÖNET Köszönetét mondok minden kedves rokonnak, munkatársaknak, régi és új . ismerősöknek, szomszédoknak, akik szeretett férjemet, KIRÁLY JÓZSEFET utolsó útiára elkísérték, koszorúkkal, virágokkal fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik OZV. SZENTÉI JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek. A gyászoló Temesi család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátok­nak, ismerősöknek, akik felejthetet­len, drága jó férjemet, édesapán­kat, KASZANICS OSZKÁRT utolsó útjára velünk együtt elkísér­ték és mély gyászunkban osztoztak. Külön köszönetét mondunk a MÉV Szolgáltató Üzem párt- és üzemveze­tőinek, valamennyi munkatársának, az Egyesített Eü. Intézmények, az üzemegészségügyi szolgálat dolgo­zóinak, a Komarov Gimnázium 3. e. osztályának és tanárainak, a BSK kézilabdacsapatának és az Enyezd utcai óvoda óvónőinek. Gyászoló fe­lesége és kislányai. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik TRADLECZ JÁNOS elhunyta alkalmából részvétüket bár­milyen módon nyilvánították. A gyá­szoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik REMECZKI MIHALYNÉ temetésén részt vettek. A MÁV Uzemfőnökség, KIOSZ dolgozói­nak, ismerősöknek, szomszédoknak, rokonoknak. A gyászoló család. Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a kedves rokonoknak, kollégáknak, barátoknak, ismerősök­nek, akik drága halottunkat, MAROSI GÉZA komlói nyug. iskolaigazgatót meg­tisztelték és utolsó útjára elkísérték. Köszönjük mindenkinek a részvéte­lét. koszorúikat, virágaikat és egyéb módon kifejezett együttérzésüket, mellyel fájdalmunkat enyhíteni kí­vánták. A gyászoló család. Utólag mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik drága gyerme­künket, testvérünket, KOZIL LASZLÓNÉT Komáromi Erzsébet meqlisztelték és utolsó útjára el­kísérték. Koszorúk, virágok küldésé­vel fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Külön köszönet a széles körű rokonságnak, az ÉDU vezetőinek és dolgozóinak, a MESZOV-nek, a ház lakóinak és ismerőseinek. Gyászoló szülei, testvérei. Hálás szívvel mondunk köszönetét a széles körű kedves rokonságnak, szomszédoknak. Külön köszönetét mondunk a boksái baromfitelepek, a Kesztyűgyár II. sz. üzem dolgozói­nak, ismerősöknek, akik drága, fe­lejthetetlen halottunk, CSOKONA IMRÉNÉ Pirkmeyer Erzsébet temetésén részt vettek és utolsó út­jára elkísérték. Koszorúkkal, virá­gokkal és részvételükkel mély fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család. Emlékét örökre szi­vünkbe zárjuk. Köszönetét mondunk mindenkinek, aki édesanyánk, OZV. STANG FRIGYESNÉ elhunyta alkalmával együttérzésének kifejezésével fájdalmunkat enyhítet­te. Stang család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen ha­lottunk, HABER JÓZSEF búcsúztatásán megjelentek, koszom rúkkal. virágokkal fájdalmunkat eny­hítették. A gyászoló csatád. Hálás köszönetét mondunk a ro­konoknak, ismerősöknek és szomszé­dainknak, akik feledhetetlen halot­tunkat, NEESZ JANOSNÉT utolsó útjára elkísérték, tőle koszo­rúval, virágqal búcsúztak és gyá­szunkban együttéreztek velünk. A gyászoló csatád. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága édesanyánkat. FREY ANDRASNÉT utolsó útjára elkísérték. Külön kö­szönetét mondunk a Pécsi Vízmű számviteli osztályának, a Radnóti- kollégium dolgozóinak, szomszédok­nak, hogy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló lányai, vői, unokái. Hálár szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik NAGY-BODZSAR ERNŐ temetésén részt vettek, virágokkal, és koszorúkkal fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, ismerős­nek, a ház lakóinak, akik felejthe­tetlen feleségem, édesanyánk, anyó­sunk, dédikénk, nagymamánk, FÖLDES GASPARNÉ (Fock néni) temetésén részt vettek és fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, apám, fiúnk és vőnk, KASZAS CSABA temetésén részt vettek és fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. Köszönet a Pécsi Építőipari Szövetkezet dol­gozóinak. a volt munkatársaknak, a 148-as ABC dolgozóinak, a bölcsőde dolgozóinak, rokonoknak, ismerősök­nek, barátoknak, mindazoknak, akik szerették őt. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, munka­társaimnak, akik szeretett halottunk, OZV. SCHVÉNINGER MIHALYNÉ temetésén részt vettek és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. A PÉCS—REMÉNYPUSZTAI „Új élet" Mgtsz 1 szobafestő-mázo- ló szakmunkást, 1 kőműves szak­munkást keres felvételre. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a személyzeti vezetőnél, tel.: 24-622. (1684) FELVESZÜNK autó-motorszerelőt, autóvillamossági szerelőt, gépkocsi- vezetőt (C, E kategóriával), teher­gépkocsi mosó szerviz segédmunkást. GMK-lehetőség biztosítva. Munka­bér megállapodás alapján. Je­lentkezés: Tejipari Szállítási Válla­lat, 7623 Pécs, Ifjúmunkás u. 2. (1601) GYAKORLATTAI rendelkező gép­írónőt felveszünk. Pécsi Építő és Ta­tarozó Vállalat, Pécs, Tímár u. 23. Jelentkezés: igazgatási osztályveze­tőnél. (1672) A PANNÓNIA Sörgyár sörgyártás­hoz és palackozáshoz férfi és női betanított segédmunkásokat, vala­mint minőségellenőrzési osztályra mintavevőt felvesz. Jelentkezés: a munkaügyi osztályon. Pécs, Xavér u. 19. (1067) RAKTÁRHÁZUNK felvesz két taka­rítónőt. Jelentkezés: TRITEX-raktár- ház, Pécs, Közraktár u. 1. (1666) A PÉCSI Faipari Szövetkezet fel­vételt hirdet gépíró-adminisztrátor, valamint takarító munkakör betölté­sére. Jelentkezés helye: Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 10. Munkaügy. (1663) ÚT ÉPÍTŐGÉPEK kezelésében jár­tas gépésztechnikust keres felvétel­re a Pécsi Közúti Építő Vállalat. Jelentkezés a gépészeti üzemveze­tőnél, Pécs, Magtár u. 6. (268802/H) AZONNALI hatállyal és szeptem­ber 1-től keresünk takarítónőket. Nyelviskola, Pécs, Janus Pannonius u. 11. Telefon: 10-924. (1635) A PÉCSI Közúti Igazgatóság felvesz forgalomirányító berendezések kar­bantartásához és szereléséhez „C" jogosítvánnyal rendelkező villanysze­relőt. Jelentkezés; Pécs, Rácváros 70., szervizcsoport. (1457) A MECSEKI Kultúrpark felvesz gép­lakatost, kertészt, állatápolót, se­gédmunkást, játékkezelőt. (1688) A PANNÓNIA Filmstúdió Pécsi Műterme női aktmodellt keres heti egyszeri néhány órás elfoglaltságra. Fizetés megegyezés szerint. Jelent­kezni lehet: a 24-325-ös telefonon, vagy személyesen Marx út 49. alatt. (268807/H) A PÉCSI Janus Pannonius Tudo­mányegyetem gazdasági főigazgató­sága takarítónőket keres felvételre. Jelentkezni lehet: gondnokság, Pécs, Ifjúság u. 6. (1600) A PLASTEX Műanyag és Textilipari Szövetkezet Pécs-Málom, péterpusztai üzemébe azonnal felvesz műanyag fröccsöntőket háromműszakos munka­körbe. Jelentkezés: Pécs, Déryné u. 35., illetve a műanyagüzemben. (1633) MUNKAVÉDELMI vezetőt keres fel­vételre a XIV. sz. Autójavító Vál­lalat. Munkaszerződés feltétele: szakirányú képzettség és legalább 3 éves gyakorlat. Jelentkezés: Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 33. II. emelet 202. (1719) A Gép- és Felvonószerelő Vállalat Pécs és Komló környékén végzendő szerelési munkára felvesz: lakatos, hegesztő, csőszerelő szak. és beta­nított munkásokat és segédmunkáso­kat. Jelentkezni lehet: Pécsújhegyi Szénmosóüzem Gép- és Felvonósze­relő Vállalat Kirendeltségén. Tele­fon: 14.656. (1373) A MECHANIKAI Laboratórium Pé­csi Gyáregysége felvételre keres: villanyszerelőt, valamint betanított férfi munkaerőt raktári kiadónak, ko­csikísérőt. Jelentkezés: Pécs, Kert­város, Szilva u. 1—3. (1641) A PÉCSI Közúti Igazgatóság fel­vesz karosszérialakatosokat, autósze­relőket és kőműves segédmunkáso­kat. Jelentkezés: Pécs, Rácvárosi út 68. sz., gépészeti osztályvezetőnél. (1662) A PÉCSI Vasas Ipari Szövetkezet azonnali belépéssel felvesz színes­fém öntödéjébe női és férfi munka­erőt. Jelentkezés: Pécsi Vasas Ipari Szövetkezet Pécs, Szalai A. u. 15., munkaügy. (268804 H) Dolgozókat felvesznek A DUNÁNTÚLI Cipőkereskedelmi Vállalat pécsi raktárháza, Közrak­tár u. 1-5., felvesz nyugdíjas taka­rítónőt és kocsikísérőt. (1664) A Baranya Megyei Cipőipari Szövetkezet SZENTLÖRINC, ERZSÉBET U. 4. sz. alatti ipari tevékenység végzésére alkalmas 1253 m2 teleknagyságú, 215 m2 alapterületű beépített résszel rendelkező, a közelmúltban felújított, komplett szociális létesítménnyel felszerelt 0 0 a a KJ 0 íj ingatlanát, J2J melyhez gondnoki lakásnak alkalmas szolgálati g] lakás tartozik, térítés ellenében ^ használatra átengedi. 1 ÉRDEKLŐDNI LEHET: BARANYA MEGYEI \S] CIPŐIPARI SZÖVETKEZET, Pécs, György-akna a a Harsányi József Telefon: 15-866 LAKÁSINGATLAN Elcserélném háromszo­ba, két konyha, kom­fortos, szép családi házamat másfél szobás, összkomfortos szövetke­zeti lakásra, lehetőleg belvárosban. Pécs. Ady E. u. 34^ _________ U ránvárosi, 57 m3-es, kétszoba összkomfortos tanácsi lakásomat 1 szoba összkomfortos tg- nácsira cserélném. „Szi­geti környék” jeligére iHunyadi úti hirde­tőbe. Osszeköltözőkl Befeje­zés előtt álló, kétszin­tes, kétlakásos családi ház, kp -f- OTP-ért el­adó. Ajánlatokat: „Szi­geti rész” jeligére o Hunyadi úti hirdetőbe. Elcserélném 2,5 szoba összkomfortos tanácsi lakásomat 1,5 szoba összkomfortos tanácsira. Éideklődni: Pécs, Uitz B. u. 8.. III. 10. 3 szoba összkomfortos családi ház garázzsal, mellékhelyiségekkel, kis kerttel, beköltözihetően, azonnal eladó. Pécs, Éger köz 4. (ürög). Ér­deklődni : a helyszínen. Eladó Kertvárosban, 3,5 szobás szövetkezeti la­kás, 750 ezer készpénz -f- OTP-átvállalással. Érdeklődni: Rémi boro­zó, Keszüi út 36. Eladó bogádi homokte­tőn, 470 O-öl zártkert, megosztva is. Építésre alkalmas. Érdeklődni: ■Rémi borozó, Keszüi út 36. sz. Pécs közelében, 4 szo­bás. összkomfortos, új csa'ádi ház, ipari te­vékenységre alkalmas melléképü'ette! eladó. Kozármisleny, Munkácsy M. u. 81, Sürgősen eladó 2 szoba konyha -p szuterén ut­cai házrész. Kp -f részlet. . Érdeklődni: 16.30, György u. 15. Pécsszabolcsi Csertetőn eladó 600 Q-öl terület, ebből 400 Q-öl szőlő, többi erdő, 200—201-es, pince, présház teljes felszereléssel. Érdekilőd- ni: a helyszínen eqész nap, vagy 3 óra után, Kertváros, Szikora u. 5. 7/23. Tamás István. Mecseknádasd, Réká­vá így ben, 114 Q-öl hét­végi telek, felvonulási faépülettel, k úttá I el­adó. Érdeklődni: Csiz­madia Ferenc. 7635 Pécs, Székely B. u. 89. Új, tehermentes OTP- lakás eladó. Kovács Antal u. 10.. III. ill. íMegközelíthető a 18-as busszol. 250 □•öl szőlő-gyümö1- csös, a pellérdi elága­zás közelében, 6-os fő­út mellett, új, modern épülettel eladó. Tele­fon: 41-412. 3 szobás családi ház Sellyén, 250 Q-öl te­lekkel, csendes helyen, központhoz közel eladó vagy kertvárosi lakásra cserélhető. Minden meg­oldás érdekel. Érdek­lődni: Sellye, Aradi u. 9., vagy Pécs, Sarohtn út 39., I. 1. Családi ház eladó, el­fogadható áron. Szőlő u. 41. Érdeklődni: Pécs, Hajdú Gy. u. 46., 8/34. Lukács. 5 óra után. 2 szoba konyha, fürdő­szoba, 600 Q-öl közmű­vesített, fóliázásra al­kalmas terület eladó Pécsen. Érdeklődni: a 14-267-es telefonon, 21— 22 óra között, hétfőn egész nap. _______ B elterületen ilévő szőlő­gyümölcsös, 308 Q-öl. sürgősen eladó. Érdek­lődni : esti órákban, <j 21-918-as telefonon. Gyódon 260 Q-öl szőlő eladó. Telefon: 13-596. 2 szobás, kertvárosi, tanácsi lakásomat 1 tyj szobásra cserélném, csak Kertvárosban. „Ér­tékkülönbözet” jeligére a Hunyadi úti hirde­tőbe Sürgősen eladó minden elfogadható árért bel­városi, 2 szintes, kis kertes udvari családi ház. Érdeklődni: a 28-712-es telefonon, hétköznap 17 óra után, szombat, vasárnap egész nap,____________ S zentlőrinci, 1 '*2 szobás OTP-örökl okosomat pé­csi IV 2 szobás tanácsi­ra cserélném. „őszi költözés” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. 15 m--es üzlethelyiség kiadó. Telefon: 17-757. Házhely a Tiborc u. 95/2-ben eladó. Eladó Komló-Dávidföld, Székely B. u. 78. sz. alatti, 3 szobás családi ház garázzsal, mellék- épületekkel, pincével, termő qyümölcsfá'kkail, 170 Q-ölön. Ugyanott eladó 2100 Q-öles Gyü­mölcsös 60 000 Ft-ért, és rövid bécsi páncél tőkés zongora, 6000 Ft-ért. Érdeklődni a helyszí­nen. Harkányi társasüdülő­ben, 1 szobás, komfor­tos lakrész eladó. Ér­deklődni: Harkány, Bartók Béla u. 21., a gondnoknál telefonon, 83-295, 19 óra után. Eladó Komlón, Rákóczi u. 4. sz. alatti családi ház. Érdeklődni a helysz nen. Családi ház eladó Mo­hács, Terv u. 76. szám alatt. Sásd mellett, Vargán szép családi ház szőlő­vei, kerttel, sürgősen eladó — Érdeklődni: Veszi József, Varga. Q-öl szőlő-gyümöilcsös épülettel, felszereléssel. Érdeklődni: hétköznap (17 óra után, szombat, vasárnap egész nap Zsolnay V. u. 53. 2 szobás, központi fű- téses lakás, a POTE közelében kiadó. Tele­fon: 20-704. Azonnal beköltözhető 2 szoba összkomfortos szövetkezeti lakásomat kevés OTP-vel eladnám Telefon: 28-838, egész "OO. Elcserélném uránvárosi, 2,5 szobás, komfortos lakásomat két kisebbre vagy garzonra. Telefon: 11-429.__________________ Pogányi halastótól 400 m-re 350 Q-öl szántó, sürgősen eladó. Érdek­lődni: Birkenstock Já­nos, Pogány, Pécsi út 55. sz. Pécsett vagy Pécs kör- ■nyákén, állattartásra al ka!m>as, vízzel és vi1 ila-nnyal ellátott épüle tét bérelnénk. „Kacsa­tömés” jeligére a Sal­jai utcai hirdetőbe. Üzlethelyiség I Beveze­tett, 19 nv-es, kertvárosi üzlethelyiséget átad­nánk, kirakat, raktál van. Bármilyen keres 'kedelmi tevékenységre alkalmas. „Július" jel­igére a Sallai utca hirdetőbe. 250 O-öl gyümölcsös, hétvégi házzal eladó, a vasasi elágazásnál. Vi Many van. Ugyanitt 250 Q-öl kert is eladó. Érdeklődni: Béla u. 17. (Ledinánál) Másfél szobás, távfűté­ses tanácsi, kertvárosi lakásom elcserélném megvásárolható, tanácsi kertes lakásért, a város peremén. „Megegye­zés” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Szövetkezeti, 96 m2-es, garázsos, kertes, 4 szo­bás lakás, beköltözhe­tően eladó. Kp -f- OTP. Görcsöny, Hámán íK. u. 13-j Dömös Kálmánná. Eladó 2 szoba étkezős öröklakás központi fű­téssel, a belvárosban. Érdeklődni: 11-178 tele­fonon, Goldmark K. u. 1., III. em. 21. Magas részletre vagy életjáradékra -f- évi eqy alkalommal nagyobb összeg lefizetése me Il­lett keresünk kisebb kertes családi házat vaigy lakrészt, Pécs te­rületén. „Lehet elha­nyagolt is” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Eladó a 26-os autó­busz-végállomásnál, főút mellett lévő, 250 Q-öl szőlő-gyümölcsös, kétszintes épülettel, pincével, öntözési lehe­tőséggel. Érdeklődni: 'Sipár Zoltánné, Pécs, Fürst Sándor u. 30. Te­lefon: 13-063. Becefai szőlőhegyen, 1300 Q-öl szőlő, kert eladó. — Érdeklődni: Szigetvár, Széchenyi u. 92., esténként. Pécsi, belvárosi örökla­kást (80 m-) és kp-t adnék Pécs jó helyén lévő családi házért. — „Belterület” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Pécsújheqy, Barázda u. 50., 400 Q-öl házhely eladó. Érdeklődni: 17 órától. Mohácson, 200 Q öl üdülőterület, szőlő, új pecsenyés fölött, építési lehetőséggel eladó. Mohács, Tolbuchin út 2., II. 2. Zimermanné vagy érdeklődni: Pécs, telefon: 23-145. Surányi út alatt lévő, T50 Q-öles, körpanorá- más, össrközműves, fel­újításra szoruló, két családnak alkalmas há­zam, kizárólag környék­beli öröklakásra cseré­lem, esetleg eladom. „Ritkc alkalom” jeligé­re a Sallai utcai hirde­tőbe. Pécs, ‘Petőfi u. 2., I. emeleti, 2 és fél szo­bás OTP-öröklakás el­adó. Kp + OTP-átvál- lalás. Telefon: 14-700, PapP­___________________ B elvárosi, 2 szoba kom­fortos, kertes családi ház, fizetési könnyítés­sel, sürgősen eladó. Gáz van. Mihály u. 23. Elcserélném meszesi, 2 szobás, komfortos taná­csi lakásom, 1^/2 szo­bás, komfortos tanácsi lakásra. „Meszesi is­kola” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Kétszintes családi ház -r garázs, műhely, Kertvárosban eladó. Érdeklődni: 15-399 tele­fonon. Elcserélem Harkánytól 3 km, ipacsfai, Kossuth L. u. 15. számú családi házamat pécsi, másfél szobás szövetkezeti vagy OTP-lakásra. Készpénzért is eladó. Erkélyesek előnyben. FIATAL kőműves szakmunkásokat, építőipari szakközépiskolát végzett fiatalokat és nyári szünidős diákokat felveszünk: ÉLISZ, Felszabadulás u. 16. 14-234 telefon. (1685) FELSZOLGÁLÓT, konyhalányt és szobaasszonyt felvesznk. Kereseti lehetőség munkaviszonytól függően, megállapodás szerint. Jelentkezés: MGTSZ Üdülő Közös Vállalat, Har­kány, Járó József u. 1. (1668) 13 K 13 IS 13 ts 13 [3 (S [3 [3 a Felvételre keresünk legalább középfokú szakirányú végzettséggel, lehetőleg mélyépítési gyakorlattal rendelkező munkavezetőt és tetepi segédmunkásokat JELENTKEZNI LEHET: DÉLVIÉP II, FŰÉPITÉSVEZETÖSÉG, PÉCS, ENGEL J. U. 15. Pécs belterületén, elha­nyagolt, gondozatlan parlagterületet vennék. „Olcsón” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 2 szobás szövetkezeti lakás a Sarohin úton eladó. Telefon: 22-732. 18 óra után. Vennék Pécsen vagy közvetlen környékén üres telket, 200—500 Q- ölig. „Olcsó” jeligére a Sallai utcai hirde­tőbe. ADAS-VETEL UL-es Lada Combi el­adó. Pécs, Monostor u. 13., Király, 18 órától. Eladó 120 l-es beton­keverő, 500-as szalag­fűrész. Szabadszentki­rály, Hársfa u. 22. Vermona, 30 W-os, N­es erősítő eladó. Ifj. Adorján Lajos, 7671 Bi- csérd, Rózsa F. út 14. Eladó 1 db 9 hónapos vemhes üsző. Szabad- szentkirály, Petőfi u. 65. Szőnyegek, bútorkárpit speciális gépi tisztítása nyugati vegyszerekkel. Garancia! Telefon: 23-920. _______________ F regoli fából, 12 zsinó- ros, 198 Ft, műanyag­ból 229 Ft, plusz szere­lés, garanciával. Tele­fon: 28-094. Roczkó. Szolgáltatási Háztartási gépek helyszíni javítá­sát vállalom. Telefon: 21-229. bútorszállítás, KÖLTÖZTETÉS. Telefon: 20-307. • VIASZOS VÁSZON, • TAPÉTASZEGÉLYEK, • POSZTEREK, • ÖNTAPADÓS, • FAEREZETÜ és • FEHÉR TAPÉTÁK érkeztek a Tapéta Szakboltba. 1—16—29—47 buszvég­állomás, Nevelési Köz­pontnál. 8 és 10 méteres szállí­tószalag sürgősen el­adó. Telefon: 17-844, napközben. Eladó nagyméretű, viit- rines rövidáru pult és 6 kW-os hőtárolós kály­ha. Telefon: 30-557, 17-757. Hosszúszörű tacskó és német juhász kölykök tenyésztésre javasolt győztes szülőktől el­adók, előjegyezhetek. Pécs, Kővirág u. 17. Te­lefon: 17-386. Motorcsónak, 65 lovas Mercurival, utánfutóval, valamint IFA W—50 da­rus teherautó eladó. Mohács, telefon: 10^241. esti órákban. Gépkocsi-utánfutó el­adó. Mohács, Korsós u. 23. sz.__________________ Z R-es Barkas mikro­busz jó állapotban el­adó. Érdeklődni a 21-474-es telefonon, reg­gel 8 órától délután 17 óráig. 1300-as, 8 éves, felújí­tott Lada eladó. Érdek­lődni lehet: Kószó László, Pécs, Fejér L. u. з. , délután 17 óra után. Gombatrágya, zsákolva eladó. Telefon: nap­közben, 11-179. NDK gyártmányú, pa­norámás, középkék ba­bakocsi, Chicco etető­széle eladó. Telefon: 28-760.__________________ M ost műszakizott, IL- es, felújított Zsiguli el­adó. Hegedűs Mihály и. 7., 18 óra után. TV-JAVITAS HELYSZÍNEN. Telefon: 17-757. Albérletközvetités I Vic­toria ügyfélszolgálat. Telefon: 30-820. 7623 Pécs, Ath inay u. 1. sz. Munkanapokon 10—18 óráig. Tanítónő 3—4. osztá­lyos tanulók pótvizsgá­ra való felkészítését vállalja a nyáron. Te­lefon: 19-988. „Fortuna” Társkereső GMK. Pécs, Alkotmány u. 3. Félfogadás: 17— 20 óráig. Telefon: 20-463. Expressz épülettervezés, köl t s é g ve té s - ké s z í té s, adaptálás. Telefon: 23-183. Autók a dós-vételének közvetítése. Victoria ügyfélszolgálat. Tele­fon: 30-820. 7623 Pécs, Athinay u. 1. sz. Mun­kanapokon 10—18 órá- 'S • TOLÓLAPOS MARKOLÓGÉPPEL földmunkákat vállalok, közületeknek is. Telefon: 30-788. Fregoli 180 Ft-ért, mű­anyagból 260 Ft-ért. Panelfúrás, szögbelövés megrendelhető a 11-166- os telefonon. Várhelyi. Kőműves k isiiparos se­gédmunkásokat felvesz. Telefon: 20-420, 18 óra után. Komplett hakni zenekar billentyűst keres. „Jó üzlet” jeligére a Sal­jai utcai hirdetőbe. Szakképzet! gyógytor­nász munkát vállal — házhoz megyek. „Újra egészséges” jeligére o Sallai utcai hirdetőbe. Bútorszállítás, költözte­tés, áruszállítás. Tele­fon: 23-308. Váltóműszakban, fiatal nő, másodállást vállal­na. Minden megoldás érdekel. Tóth Mária. Pécs, Árvácska u. 5/1. Központifűtés-szerelőket felveszek. — „Vertiká­lis” jeligére o Sallai utcai hirdetőbe. berontja taxi SZEMÉLY* TEHER-BLLENCS Szobafestés, mázolás-,, tapétázás árkedvez­ménnyel, vidékre is. Te­lefon: Pécs, 13-970, 08— 17-ig. Közületnek szin­tén. Központifűtes*, vízveze­ték-szerelést, lakosság és közül etek részére vállalok. Telefon: 71-010. Középiskolasok pótvizs­gára felkészítését, álta­lános iskolások közép­iskolára felkészítését vállalja matematikából szak fej ügyelő tanárnő. Érdeklődni a 15-989-es telefonon vagy szemé­lyesen, Páfrány u. 11._ I. em. 16. Tanítónőt keresek, aki elsős kisfiámmal, na-- ponta lakásomon tanul­na fél kettőtől fél ötig. Augusztus 15-től. Tele­fon: 15-989 (este). TEHERTAXI RENDELES FIX, BILLENCS, GOLYADARUS, zart gépkocsikra telefon: 10 351 A DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS VÍZMŰ ÉS VÍZGAZDÁLKODÁSI VALLALAT PÉCSI ÜZEMIGAZGATÓSÁGA FELVESZ: # főállású és nyugdíjas takarítónőket JELENTKEZÉS A 13-388, 13-277, 13-077-ES TELEFON­SZÁMOKON, A MUNKAÜGYI ELŐADÓNÁL MÉH VALLALAT (Pécs, Gomba u. 4. sz.) felvesz 2 gépkocsivezetőt. (1551) ASZTALOS szakmunkást felveszünk. Baranya megyei Tanács Gyógyszer­tári Központja, Pécs, Urögi fasor 2 a. (1721) A BELKERESKEDELMI Szállítási Vál­lalat felvesz érettségizett nődolgo­zót forgalmi ügyintéző munkakörbe - kétműszakos foglalkoztatással. Je­lentkezés: Pécs, Megyeri út 63., for­galmi csoportvezetőnél. (1693) VáLLQLJUK: £ erősáramú villamos berende­zések érintésvédelmi és szab- ványszerűségi felülvizsgálatát, # valamint villámhárító beren­dezések felülvizsgálatát. MEZŐGÉP VALLALAT, CSERKÚT, 7615 PÉCS, PF. 15 Mezőgép A B. M.-l Népművészeti Szövet­kezet gyártáselökészitő munkakörbe felvesz közgazdasági érettségivel rendelkező dolgozót. Jelentkezés: Pécs, Déryné u. 17., munkaügy. Te­lefon: 10-826. (1691) KÖZÉPFOKÚ végzettséggel rendel­kező anyagkönyvelőt felveszünk. Je­lentkezni lehet: B. m.-i Fodrászipari Szövetkezet Pécs, Hőgyes E. u. 26. sz. alatt, a főkönyvelőnél. (1690) A PANNÓNIA Áfész felvételre ke­res gyakorlattal rendelkező anyag- könyvelőt, azonnali belépéssel. Je­lentkezni lehet: Pécs, Anna u. 2., munkaügy. (1981) A B. M.-l Víz- és Csatornamű Vál­lalat nyugdíjas kaszásokat keres Bu- dafa, Komló, Liget térségébe. (1697) A PANNON Volán Vállalat siklósi üzemigazgatósága felvesz D-vizsgá- val rendelkező autóbuszvezetőket, C és E vizsgával rendelkező rakodó­gépkezelőket, valamint autószerelő­ket. Dolgozóink és családtagjaik részére ingyenes, illetve kedvezmé­nyes utazási lehetőséget biztosítunk. Jelentkezni lehet: Siklós, Széchenyi u. 68. szám alatt a munkaügyi elő­adónál. Telefon: 176 21. (1686) A DOKTOR Sándor—Zsolnay Műve­lődési Központ elektroműszerész vég­zettséggel rendelkező technikust és kiállításrendezőt vesz fel. Jelentke­zés Pécs, Felsővámház u. 72. Tel.: 14-600. (1683)

Next

/
Oldalképek
Tartalom