Dunántúli Napló, 1985. június (42. évfolyam, 148-177. szám)

1985-06-01 / 148. szám

Heti jegyzetünk Az oroszlán szégyene A brit oroszlán most nyilván lehajtja a fejét és nem szívesen olvassa brüsszeli, tragikus ku­padöntő eseményeit kommentá­ló, az emberségükből kivetke­zett angol szurkolók (?) em­beréleteket követelő esztelen dühöngését elítélő, büntetést követelő sorokat. Mit is tehet­ne mást az oroszlán? A szé­gyen az övé. Persze el lehet marasztalni a rendezőket, az italárusokat, az események kez­detén talán nem kellően eré­lyes rendőröket, dehát a dü­höngő csürhe mégis csak az oroszlán földjén nevelkedtek. Az oroszlán dolga lesz kibogoz­ni azt is, miként fajúit el így az egykor közmondásos önuralmat tanúsító, viselkedni tudó angol józanság, a „hidegvér"? A brüsszeli tragikus szerda áldozatainak emléke sajnos mindenképpen a labdarúgás­hoz kötődik mindörökké. Ezzel tulajdonképpen a labdarúgás is az erőszak egyik áldozatává vált. A kilátásBan lévő szank­ciók is nyilván a sportággal éreztetik majd a szigort. Kér­dés, hogy ettől megjavulnak-e ezek a szerdán látott „szurko­lók”? És majdan, ha lejár a csapatukat, (nem őket) sújtó büntetés, nem ugyanott folytat­ják-e, ahol Brüsszelben abba­hagyták? Vagy nem másutt folytatják-e? Hiszen randalíroz­ni mindenütt lehet, ahol töme­gek gyűlnek össze. Már bocsá­nat, de akár egy lourdesi kör- menetet is csatatérré változtat­hat néhány tucat izgága cső­lakó . . . A brüsszeli eset kapcsán per­sze nem volna jó, ha csupán a britek eredendő felelősségét ál­lapítanánk meg, és figyelmen kívül hagynánk néhány figyel­meztető jelzést. Például az ital és a „szurkolás” kapcsolatát. A tavalyi MNK-döntő Székesfe­hérváron rendben zajlott le. ünneprontás lett volna akkor szóvátenni, hogy a Siófokról induló különvonat utasai már úgy indultak útnak, akár ha egy szüreti mulatságról érkez­tek volna. Minimum szalonspic­cesen, tele üvegekkel a sza­tyorban. A fehérvári utcákon pedig bizony olyan „szellemes” megjegyzésekkel illeték egy­mást a két tábor „járőrei”, amiket még egy mai film sem vállalna fel. A meccs után a pólyát pillanatok alatt ellep­ték az ünneplő siófokiak. Va­lóban ünnepeltek. De ha nem ünnepelni akartak volna, akkor is nyilván ugyanolyan gyorsan benn teremtek volna a játékté­ren ... A Népszava is hazai esetekre figyelmeztet. Népsta­dionbeliekre, szombathelyire. Más: a magyar autós raliver­senyeken már évtizedek kísér­tenek az útmenti részeg „né­zők" és az útra dobált üvegek. Hovatovább részeges hírébe keveredik az autósport... Pe­dig ahogy Rejtő Jenő monda­ná: mégsem lehet minden kó­bor pálinkásüveg mellé egy közlekedési rendőrt állítani. Megmondom őszintééi: az oroszlánt sajnálom is egy kicsit. Akár az öregembert, aki ha­láláig lesütött szemmel járt a gyilkossá lett gyereke miatt. Persze lehet, hogy nem is a gyereket szégyellte, hanem só­ja magát, amiért olyan gyere­ket nevelt...-K­A hatvan évvel ezelőtt, 1925. május 10-én lejátszott Beremend- Németbóly 1-0-ás eredménnyel végződött találkozó résztvevői. A beremendi csa pat névsorát az anyagban közöltük. 60 évesa Beremendi Építők Szaporodó szakosztályok, növekszik a sportolók tábora Szemtanúk bizony már csak elvétve akadnak, akik ott le­hettek az 1925-ben, egyetlen labdarúgócsapattal megalakult Beremendi Sportkör bölcsőjé­nél. Mit tehet ezen esetben a krónikás? Bonckés alá veszi az anekdotákba hajló visszaemlé­kezéseket és megpróbálja le­fejteni róluk a fantázia szülte rétegeket. Nos, a szájhagyo­mány szerint Beremendre az első focit Hirt Ferenc hozta bonyhádi rokonaitól. S bár is­mert a mondás, hogy egy fecs­ke nem csinál nyarat, Beremen- den egyetlen bőrgolyóból kinőtt egy labdarúgócsapat. A BSK megalapításához azon­ban nemcsak egy bőrgolyó kel­lett. Szükség volt egy mecénás­ra, no és vállalkozó szellemű fiatalemberekre is. Az első ki­tételt biztosította a közösség kocsmárosa, aki ellentétben a mai csapszék-felügyelőkkel, ép­pen a kocsmai asztalok mellől állította fel a falu férfiait, hogy a beremendi alsó legelőn ki­jelölt pályára vigye őket. Ám nemcsak kivitte őket, de fel is öltöztette fehér ingbe és fekete nadrágba, míg a mezre nagy „B"-betűt varratott. A kocsmá- ros, azaz a sport helyi mecé­nását pedig nem hívták más­képpen, mint Theisz Ede. A hirtelen verbuvált csapat meg is hálálta a kocsmáros támogatá­sát, mivel az első beremendi labdarúgó-mérkőzésen 1-0 arányban legyőzték Németbóly gárdáját. A sporttörténeti esemény he­lyi résztvevői pedig a követke­zők voltak: Hartz Károly, Knoll Antal, Fuchs Károly, Gúth Jó­zsef, Völgyi Nándor, Nicsinger Henrik, Teisz Ede, Zaperkanszky Zoltán,, Tamási József, Suba Sándor, dr. Urbán Ferenc és Steigerwald Adóm. A dicsősé­get jelentő gólt Tamási szerez­te. A labdakergetésre vállalko­zó fiatalokból később sem volt hiány a községben, mivel az első nagy hírt felvert mérkő­zést követően sorra hívták ki sportszerű viadalokra a környe­ző községek legényeit. Ezen csapatokban szereztek maguk­nak még jó hírt a következők: Bolhovácz Ede, aki egyben a BSK első egyesületi elnöke volt, Gombár József, Keller András, a nagy szervező Gorái János, Marosi Mátyás, Horváth István, Prenek Ádám és József, no és Szofronics nevű szerb pap. aki­nek keresztnevét nem sikerült megtudnunk. A sportkör életében nagy változást hozott az 1949-es év. Ekkor vette fel a sportkör az Építők nevet és lett a fekete­fehér színből kék-fehér. A lab­darúgócsapat immár Boly, Vil­lány, Siklós és többi szomszé­dos községek csapataival részt vett az 1947-es „mezítlábas” bajnokságban, ám ennek el­lenére a szervezett bajnokság­ban csak 1950-től indultak. A csapat motorja ezen időszak­ban Fuksz Károly volt. A leg­nagyobb segítséget számára Horváth György, Lenhardt György, Eitmann János és Feny­vesi János nyújtották. Ekkor fej­lődött fel a labdarúgás mellé a többi sportág, így a sakk, az asztalitenisz, az úszás és az at­létika is. A labdarúgók 1960- ban kerültek a megyei I. osz­tályba, ahonnan még azon év­ben kiestek, és csak 1964-ben verekedték oda vissza magu­kat. Immár húsz éve biztos résztvevői a megyebajnokság­nak úgy, hogy közben 1969- ben, 1972-ben és 1977-ben bronzérmet szereztek. A község sportéletének min­dig meghatározó alapját je­lentette az iskola sportja. Kü­lönösen két nagy egyéniség ír­ta így be nevét a helyi sport- történetbe. Az első Kresz József iskolaigazgató volt, aki az NB-s ifjúsági bajnokság ezüstérméig vitte a fiait, meghonosította az asztaliteniszt, bajnoki ezüstö­ket és bronzokat szerezve a csapatbajnokságokon, minthogy a sakkozók is elcsíptek egy 4. helyet. Míg a másik nagy sport­nevelő Keszthelyi Gyula volt. Akik pedig többre vitték, pél­dául az NB l-ig, azok között volt a mai tanácselnök, Né­meth László és a ma is első osztályban játszó Czérna Sán­dor (PMSC). A jubileum évében további szép terveket dédelgetnek Be- remenden. Az 5 szakosztályban 127 igazolt és 60 nem igazolt versenyzőt foglalkoztatnak. Varga Dezső, a sportkör elnöke, aki valamikor maga is itt rúg­ta a labdát, elmondta, hogy a szépen kialakított — füves pó­lya, salakos és bitumenes kézi- labdapályákkal — sporttelepen játszó labdarúgóktól jó szerep­lést várnak a megyebajnokság­ban. Ugyancsak sikerre számí­tanak a Horváth Sándor irá­nyította cselgáncsozóktól, a me­gyebajnokságban szereplő sak­kozóktól, az atlétáktól, no és a feltételezetten új medencéhez jutó úszóktól. Az úszómedence munkálatait még az idén elkez­dik, míg a régit a legkisebbek számára teszik hasznosithatóvá. Mindezen tervek megvalósítá­sához nagy segítséget kapnak a BCM politikai és gazdasági vezetésétől, akik támogatásá­val tegnap délután fotókiállí­tással és ünnepi közgyűléssel emlékeztek meg a hat évtized alatt elért eredményekről. Kapu László A hétvége sportműsora JÚNIUS 1., SZOMBAT LABDARÚGÁS. NB I.: Bp. Hon­véd—PMSC, Kispest, 17.00. NB-s tartalék: Bp. Honvéd—PMSC, Kis­pest, 15.00. Megyebajnokság: Pécsi Hunor—Pécsi Postás, Pécsbányate- lep, 17.00. Pécsi Zsolnay—Sombe­rek, porcelángyárí pálya, 10.30. Va­sast Bányász—PBTC, Vasasbánya­telep, 17.00. KÉZILABDA. NB I. B., férfiak: Komlói Bányász—Bólyi MEDOSZ, 10.30. NB II., nők: Csurgó—Pécsi Hunor, Csurgó, 11.00. KOSÁRLABDA. NB I., nők: PVSK —Szekszárd, városi sportcsarnolc, 9.30. NB I., nők: PVSK—Bajai SK, városi sportcsarnok, 11.00. ATLÉTIKA. Baranya megye nyilt bajnoksága. Tüzér utca, 15.30. TENISZ. NB III.: Komló-OSC, Komló, 11.00. ASZTALI LABDARÚGÁS. Megyei ifjúsági bajnokság, Tüzép-székház, 9.00. TÖMEGSPORT. TESZOV—TOT Ku­pa meqyei döntője. Ifjúsági sta­dion, 8-30. JÚNIUS 2., VASÁRNAP LABDARÚGÁS. Területi bajnok­ság : Komlói Bányász—Mázaszász- vári Bányász, Komló, 17.00. Mohá­csi TE—Szigetvár, Mohács, 17.00. Újpetre—Siklós, Újpetre, 17.00. Sellye—Bólyi MEDOSZ, Sellye, 17.00. PVSK—Bonyhád, PVSK-pálya, 17.00. Megyebajnokság: Steinmetz SE—Universitas PEAC, Postás-pá­lya, 10.30. Villány—Pécsi Kinizsi, Villány, 17.00. Harkány—Szentegát, Harkány, 17.00. Bükkösd—Dunaszek- cső, Bükkösd, 17.00. NB-s ifjúsági: PMSC—Tapolcai Bauxitbányász, Pécsújhegy, 12.00. Serdülők: PMSC— Tapolcai Bautxitbányász, kovácstele­pi pálya, 1?.00. KÉZILABDA. NB I., férfiak: PMSC —Bp. Honvéd, városi sportcsarnok, 11.00. NB I. B-s női mérkőzés: PMSC—EMG SK, városi sportcsarnok, 12.45. ATLÉTIKA. Megyei nyílt bajnok­ság. Tüzér utca, 9.00. TÁJFUTÁS. Csermely Vilmos em­lékverseny, Fehérkút, 10.00. TÖMEGSPORT. SZMT Kupa hor­gászversenye Orfűn, 9.00. Családi úszóverseny, orfűi strand, 15.00. S ’ -’ • ' v ' Wi n ffitn »T«.r*TirTiTr» Pontos lesz-e a PMSC Kispesten? Bajnok már van. Szeged még párt keres A labdarúgó NB I. szom­bati, 29. fordulója előtt eldőlt már, hogy ki nyeri az 1984/ 85-ös bajnokságot. A Buda­pesti Honvéd egymást követő két évben szerzett bajnoki cí­met, mondhatni „utcahosszal” az őt üldözők előtt. Jóllehet a Szeged már hónapokkal előbb kibérelte az egyik kieső helyét, ám még mindig isme­retlen, ki lesz a párja, aki el­kíséri majd az NB ll-be. Ép­pen ezért az „alsóház" szur­kolóinak figyelme az üllői út és a debreceni Nagyerdő fe­lé irányul. Az FTC vendégeként a 14. helyen álló 24 pontos Tatabányai Bányász, míg a DMVSC-nek a 23 pontos 15. helyen álló Eger lép pályára. Az utóbbi párharc érdekessé­ge, hogy a két együttes az el­múlt évben a második vonal­ban játszott, s az akkori fel­jutási rangadó a • debreceniek 2-0-ás sikerét hozta. A Tata­bánya legutóbb az üllői úton 1-1-re végzett. Idegenben egyik kiesőjelölt­nek sem megy fényesen, mi­vel tavasszal az Eger mind­össze egy döntetlent — ép­pen az elmúlt fordulóban Pé­csett —, a Tatabánya pedig egy győzelmet — a SZEOL el­len — ért el. Tehát mindkét csapatra nehéz kilencven perc vár, ráadásul a Fradi tavasz- szal eddig veretlen az üllői úton, pontot is csak a Hala­dás tudott rabolni. Az őszi második Debrecen azonban nagyon szeszélyesen szerepel a tavaszi idényben, otthoná­ban is váratlan vereségek ér­ték: kikapott a Békéscsabá­tól, a Haladástól és egy hete a Pécstől. S, ha már a Pécsnél tar< tunk: nem mostanában tör­tént meg a mecsekaljaiakkal, hogy egymást követő 5 for­dulóban veretlenek maradtak, és az öt fordulóban 8 pontot szereztek, ráadásul két ide­genbeli mérkőzésükről győze­lemmel tértek haza. A foggal- körömmel való kapaszkodás azonban — mint azt az Eger ellen lejátszott találkozón lá­tottak is igazoltak -— nagyon sokat kivett a pécsi fiúkból. Bizony másképpen „haraptak” Győrben és Debrecenben is, amikor még ott lógott felet­tük Damoklész kardjaként a kiesés réme. Miként készülnek az újabb idegenbeli megpró­báltatásra — kérdeztük a PMSC edzőjétől, mielőtt elvo­nult volna a csapattal a bala- tonlábdihegyi rejtekhelyükre. — Remélem nem törte le a csapatot, hogy nem tudtuk végérvényesen biztosítani bennmaradásunkat az Eger el­len. Sokat számít a mérkőzés kimenetelét illetően: miként lép pályára a Honvéd. A baj­noki cím birtokában felszaba­dult, vagy éppen ezért kien­gedetten veszik az utolsó előt­ti 90 percet. Mindezek ellené­re tisztes helytállást várok a fiúktól. — Kik lépnek a pályára Kis­pesten? — A kapuban Kollár vagy Bodnár. A többiek: Kónya, To­rna, Róth, Brezniczky dr.. Lutz, Dárdai, Bendes vagy Lőrincz, Túri, Lovász és Mészáros. A Kispestről kapott értesü­lések alapján a Honvédnál Si- kesdi és Kovács kimarad, he­lyükre Dózsa és Gyimesi kerül. A többi mérkőzés közül az ezüstéremért küzdő Videoton azt a Zalaegerszeget fogadia, amelyik az utolsó négy fordu­lóban hét pontot szerzett. A hullámzóan szereplő, jelen­leg a harmadik helyen álló Rába ETO pedig a Csepelhez látogat, amelyik éppen a szer­dai fordulóban a Bp. Honvéd ellen veszítette el hetek óta tartó veretlenségét. K. L. Belgium nem fogad brit labdarúgókat A belga kormány pénteki ülésén úgy döntött: a Bajnokcsapatok Európa Kupájának szerdai döntő* jén a brüsszeli Heysel-stadionban kirobbant véres események miatt „további intézkedésig" nem enge­délyezik brit labdarúgó-csapatok­nak, hogy Belgium területén játsz- szanak. A kormányülést követő sajtóérte­kezleten Wilfried Martens kormány­fő kijelentette, hogy a belügymi­niszter indítványára hozott határo­zat mindaddig érvényben marad, amíg az UEFA, illetőleg a brit kormány nem nyújt megfelelő biz­tosítékokat arra, hogy a szerdaihoz hasonló események nem fordulnak elő többé. Az UEFA hivatalosan a végrehaj­tó bizottság július 2-i ülésén hoz határozatot a BEK-döntőn történt tragikus eseményekkel kapcsolat­ban. Belga részről egyúttal közöl­ték: teljes együttműködést várnak Londontól abban, hogy bíróság elé állíthassák a véres tragédiává fajúit tömegverekedésért felelős brit szurkolók bármelyikét. Az olasz kormány a nap folya­mán ugyancsak ülést tartott a BEK- döntő előtt lezajlott események és azok következményeinek megvizs­gálására. Az olasz televízió jelen­tése szerint követelni fogják, hogy mind a belga, mind a brit kor­mány adjon magyarázatot a történ­tekre. Az olasz belügyminiszter pén­teken felkészületlenséggel vádolta a belga rendőrséget, hangsúlyozta mindazonáltal, hogy az elsődleges felelősség a briteket terheli, hi­szen az ország szurkolói „minde­nütt, minden áron erőszakot pro­vokálnak". Értesítjük vásárlóinkat, Háztartási­gép-javítás szombaton is 8—12 óráig • Telefon: 24-682 PÉC8 Hogy június 25—30-ig leltározunk! Kérjük, hogy árukészletünk feltöltéséről kellő időben szíveskedjenek gondoskodni I AMFORA UVÉRT Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf.: 134. Hunyadi út 11. 760T Telefon: 15-000 19 óra, után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Sopfoir 96 os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bátfnély postahivatalnál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft negyedévre 129,— Ft félévre 258,— Ft egy évre 516,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom