Dunántúli Napló, 1985. június (42. évfolyam, 148-177. szám)
1985-06-15 / 162. szám
Úgy kellene tanítani az iskolában, mint ahogy a zenét és a többi művészetet... Érik az eper A mérleg csaknem két kilót mutatott. Alig fért el rajta a felpúpozott földieper. „Egy kiló 85 deka — .mormolta maga elé, öt felé osztva, az annyi mint 35-37 deka egy-egynek." — Inkább a piacra vinnéd, miint itt dekázod — szólt rá a felesége. — Százötven forint egy kiló. 'Nem szólt vissza. Egyetértő elégedettséget hordoztak a szavak, a szemrehányásnak nyoma sem volt bennük. így volt ez minden évben. Azóta, hogy sorra születtek az unokák, minden évben nagyáb'b területet futtatott be a kertben földi eperrel. Május elejétől naponta figyelte, mennyi a virág, hogy nőnek a kis földieperszemek. Aztán egyre több váltott zöldből rózsaszínűre, 'S ő egyre türelmetlenebb lett. Egy délután kétszer-három- szor is végignézte: van-e mór annyi, hogy mind az ö{ unokának jusson belőle egy tálkára való. S most itt a majdnem két kiló eper a mérlegen. Három részt már kimért, amikor a felesége 'odalépett az asztalhoz, elvett egy szemet. Erre sem szólt. Megvárta, amíg visszateszi a többihez. Ez is hozzátartozott az első eperadagok szétmérésének szertartásához. Amíg az unokák nem kaptak, őik sem ettek egy szemet sem. A celofánnal lekötött kis műanyagtálkákat öblös táskába rakva a tízórás vonattal utazott Pécsre. Mindhárom gyereke lakásához kulcsa volt. A tálkákat a hűtőbe tette. Kettőt- kettőt a két lányánál, egyet a fiánál hagyott. A déli vonattal már fordult is vissza. Délután 5-6 óra között a konyhában üldögélve beszélgettek a feleségével: most érhetnek haza a gyerekek. Vajon kinyitották-e már a hűtőt? Mit szólnak, ha meglátják a tálacskákat? Holnap, holnapután már az első dolguk lesz, hogy hazaérve a hűtőhöz szaladjanak. Tavaly még ketten örültek az unokák örömének. Idén, mór csak a nagymama hajtogatja szét az eperleveleket, óvatosan szedi a szép, nagy piros szemeket. A mérleg most is csaknem két kilót mutat. Dekára pontosan öt- felé osztja, aztán a 10 órás vonattal elindul Pécsre .. . T. É. Ritkaságok a herendi mesterek műhelyéből Különleges, nagy értékű porcelánok gyártására kapott megrendelést a Herendi Porcelángyár. A mesterek műhelyében, ahol a legnagyobb művészi értékű darabok készülnek, három hónapig festette két szakember a 125 centiméter magas padlóvázát. A nagy méretű szobadísz uralkodó színe barnásvörös, amelyet az arany, sárga, kék, zöld és fekete minta tesz impozánssá. Angol megrendelője 14 ezer fontot fizet érte darabonként. A ritkaságok között készül a bábolnai kombinát megrendelésére, a híres, lovak portréjával díszített váza. A tenyésztők büszkeségei természetesen nem a porcelánfestőknek álltak modellt, hanem csupán a fotósnak. A fényképekről mintázzák a híres lovak portréját. Építészeti kultúránk Beszélgetés Jantner Antal építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettessel Pár éve „új” fogalom jelent meg sajtóban, rádióban, televízióban: az építészeti kultúráé, az építészeti műveltségé, s ugyanerről természetesen hivatalos fórumokon is mind több szó esik, sőt gyakorlati lépéseik is történték a fejlesztése érdekében. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium kezdeményezésére indult útjára ez a mozgalom, s olyan támogatókra talált ebben, mint a Hazafias Népfront, a Magyar Urbanisztikai Társaság, a Magyar Építőművészek Szövetsége és más társadalmi szervek. Az építészeti kultúra, az építészeti műveltség fejlesztésének a szószólója pedig Jantner Antal építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes lett. Tőle — aki maga is tervező-építész, majd tervezőinté- zeti igazgató volt — kértünk interjút.- Az ön neve és az építészeti kultúra fogalma szinte elválaszthatatlan egymástól, Hogyan született ez a kapcsolat? — Én azt hiszem, hogy ez így nem igaz. Igaz viszont, hogy megérett a helyzet arra, hogy ezzel foglalkozzunk, ezt pedig nem lehet személyhez kötni. Nálunk az építészeti kultúra színvonala eléggé alacsony. Építészetünket az elmúlt évtizedekben nagyon sok kritika érte, s ezek nagy részével egyetértek. Csak azzal nem, amikor ez szinte kizárólag az építészekkel szemben jelenik meg. Elismerem, hogy az építész tehet a legtöbbet, de építészeti kultúránknak a jelenlegi színvonalában az is közrejátszik, hogy nálunk maga az építészeti műveltség is eléggé alacsony fokon áll. Sokat kell tenni, hogy ez javuljon! Aki ma bármit épít, családi házat, vagy egyebet, annak legyen olyan építészeti műveltsége, hogy ne kizárólag a pénze döntse el, hogy mit csinál, még az sem, hogy a szomszéd mit csinál, s hogyan lehet azt esetleg túlszárnyalni, hanem tudja valahogy összhangba hozni az igényeit, az építőanyagban, a kivitelezési színvonalban meglévő léhető- ségeket és legyen képes megfelelően alkalmazkodni az adott környezethez. Hát ehhez építészeti műveltség kell! Í — Tisztázzuk akkor a fogalmat: mit értünk építészeti kultúra alatt? — 'Mindenképpen beleértjük az építészeti műveltséget, az építőipar adott technikai-esztétikai színvonalát, mindazokat a produktumokat, amik megjelennek: épületeket, építményeket . . . Azért hangsúlyozom ezt, mert amikor építészetről vagy építészeti kultúráról, műveltségről beszélünk, akkor sokan csak a lakóépületre, vagy egyéb épületre gondolnak, holott beletartozik ebbe mindaz a művi környezet, ami a természetes környezetben megjelenik; minden, ami a körülöttünk lévő környezetet alakítja, befolyásolja, rontja . . .- Miért csak most beszélünk az építészeti kultúráról? Hiszen ez volt I mindig, az utóbbi évtizedekben is. — Tényleg, mindig volt. Alacsonyabb, vagy magasabb színvonalon, de mindig tükrözte az adott társadalom építészeti színvonalát. S így volt ez nálunk is. Ha az elmúlt évtizedeket vizsgálják, sok dicse- kedniva'lónk nincs, ami nem jelenti azt, hogy ne épültek volna nagyon színvonalas alkotások, amiket itthon és külföldön egyaránt elismernek, s ne lenne kiváló építész-gárdánk. De mint egyebütt, az építészetben, az építésben is nagyon eluralkodott . a mennyiségi szemlélet és ez nem egyértelműen elmarasztaló. Nekünk lakást kellett adni, lakást minél előbb és minél többet. Hát erre koncentrált az egész szakma. És nemcsak a lakással voltunk így .. . I- Azt jelenti ez, hogy a tömegtermelés egyfajta igénytelenséget szült? — Azt lebet mondani, hogy szült, de azt nem, hogy ez törvényszerű. Mert' lehet tömeg- termelést úgy is végezni, hogy az ne legyen igénytelen, hiszen ezt látjuk az ipari termelésben is. Tehát nem magában a tömegtermelésben és az építés iparosított formáiban van a baj, hanem abban, hogy a mennyiségi igények mellett nem volt kéllő társadalmi igény arra, hogy ezt a környezetünk szempontjából esztétikusán elégítsük ki. Volt valami kapkodás és valahogy kikerült a látószögből az építészeti kultúra, az esztétika. Meg lehetne kérdezni: hogy kerülhet ez ki az építész látóköréből? Az építész — meggyőződésem — általában igyekezett, dehát gyenge volt a hangja és a végén ő is meghajolt a mennyiségi igények előtt. Annak pedig, hogy most kezdünk el ezzél 'foglalkozni, egyszerű az oka: a tömegesen jelentkező igények nagy részét sikerült kielégíteni, bár a lakás még ma is központi kérdés. Mai mennyiségi gondjaink mel'lett már lehet az esztétikával is foglalkozni. Ném a lakás egyáltalán való Tété az érdekes, hanem az is, hogy milyen a lakás, az épület, a környezete, a városrész . . .- ön egyszer azt mondta: meg kell teremteni az építészeti kultúra Kodály- módszerét. Mit ért ez alatt? — Ha a műveltségünkön belül megnézzük, hogy pl. a zenekultúra, a zenei műveltség hogyan néz ki és hogyan az építészeti kultúra és műveltség, kiálltó ellentétet tapasztalunk. És a műveltségünk többi összetevői is valahogy ma- gasdbb színvonalon vannak, mint az építészeti műveltség, holott az épített környezet az, ami alakítja az embert, akár akarja, akár nem. Ha a művészetek bármelyikét is vizsgáljuk, mindegyik olyan, hogy nem kényszeríti rá magát az emberre. Mindegyiket félre lehet tenni, csak az építészetet nem, hiszen a lakásban kénytelen vágyóik élni, az utcán kénytelen vagyok nyitott szemmel járni, s látni a hibákat, a rossz megoldásokat, az unalmas, sivár környezetet. Az embert ezek a hatások egészen kicsiny korától érik, nevelik. De nem mindegy, hogy hogyan, ezért már eddig is többet kellett volna ezzel foglalkoznunk, a lemaradásunk pedig sokáig már nem viselhető el. Amikor Kodály-módszert mondtam, arra gondoltam, 'hogy már a legkisebb kortól el kell kezdeni az ezzel való foglalkozást és tulajdonképpen úgy kellene tanítani az iskolában, mint ahogy a zenét és a többi művészeteket is tanítjuk. De nem elég csak az alapműveltséget megadni, a felnőtt embert is tovább kell nevelni, mint ennek a többi művészetekben is megvannak a kiállókéit formái. Nagyon összetett feladat ez, és ennek a tudatában is indult, s részt vesznék ebben a munkában mindazok, akik segíteni tudnak és felelősségük lehet eziránt. Beindult már a kísérleti oktatás, megjelentek az első oktatási segédanyagok és örvendetes, ahogy ezzel az üggyel az egész tömegtájékoztatás foglalkozik, egyre inkább hozzáértő módon és tárgyilagosan.- Két fontos dolog: nincs ma még építészeti múzeumunk és hiányzik a közvélemény számára Írott építészeti kritika, holott mindkettő lényeges eleme I lehetne az építészeti kultúra fejlesztésének. — Építészeti múzeumi anyag több mint egy évtizede létezik már, csak épület nincs, amely befogadná, ahol bemutatva segíthetné az építészeti kultúra fejlesztését. A múzeumnak mihamarabb létre kell jönnie, műemlék-épületet fog kapni, s nem újat építünk és a létesítésre már megindult az építési ágazatban dolgozók részéről egy nagymérvű adakozás és kb. 1,7 millió forint van már rá. Ami az építészeti kritikát illeti, hát ez egy nehéz kérdés. Mert, hogy szükség van rá, az kétségtelen és az lenne a jó, ha nagyon hozzáértő emberek művelnék, de ilyenek nem nagyon vannak, s ez ösz- szefügg azzal, hogy az elmúlt évtizedekben nem volt divat foglalkozni az építészeti kultúrával, s hogy az alkotó építészek nem szívesen bírálják egymás munkáit. Eléggé sajnálatos, hogy a sajtóban nincs építészeti kritika, ahogy van filmkritika, 'színházi kritika, stb. és amit elég magas színvonaKorszerű, ízléses családi házak Pécsett a Kővirág utcában Ion művelnek nálunk. Biztoson belejátszott ebbe, hogy az építészet mint művészet, háttérbe szorult. Míg régen az építészet volt a művészetek anyja, s a többi művészet a társművészet volt, ma bizonygatni kell, hogy az építészet is művészet. Ebben az építészek is ludasak. De azért valami kezd Kralokul - ini e tekintetben a napisajtóban is, a szaksajtóban is. — A közelmúltban Sárospatakon tartott konferencián az építészek felelősségéről volt szó. — Egy társadalom egész szemléletét mindig tükrözte az építészete, s olyan építészete von, amilyent segít kialakulni. Nálunk pedig az építészek lehetőségei elég korlátozottak voltak, jóllehet nekik elsődleges szerepük van az építészeti kultúra, s ezen belül az építészeti műveltség fejlesztésében. Sok múlik az építészen, hogyan tudja végigharcolni azt a csatát, hogy az épület olyan legyen, amilyennek megtervezte. — ön gyakorló építész volt. Mai pozíciójából hogyan látja akkori saját tevékenységét? — Ha az ember a saját tevékenységét nézi, azt sem tudja kiszakítani az akkori környezetből, a gazdasági környezetből, a szemléleti környezetből. Én magamat abba a kategóriába sorolom, akik harcoltak is azért, hogy úgy valósuljon meg az épület, ahogy elképzelték, s ennek a segítésére tervezőintézeti vezetőként még több lehetőségem volt. Az azért túlzás volna — és nem is volna igaz —, ha azt mondanám, hogy én akkor is mindent másként láttam és másként csináltam, mint általában volt. — Van egy különleges épülete Nyíregyházán, az ottani pártszékház. egy középső pilléren álló magasház. Sok harcába került, hogy az úgy valósuljon meg, ahogy tervezte? — Nagyon sok harcba került és az eredmény nem is lett százszázalékos, mert nem egészen az én elképzelésem szerint valósult meg. Formailag igen, szerkezetileg nem egészen. De- bát a legtöbb épület valamilyen kompromisszum hordozója. I — Sűrűn jár Pécsett. Hogyan látja a város építészeti kultúráját? — Tényleg sűrűn és szívesen járok ide. Itt is van sok olyan épület, épületegyüttes, amit másként kellett volna csinálni és biztos, hogy az alkotóik másként is csinálták volna. De van kezdeményezőkészség és akarás, hogy mást, szebbet csináljanak. Amikor a panelről beszélünk, sokszor hangzik el a sivárság, a monotónia, az embertelenség miatti elmarasztalás, de éppen e tekintetben sehol az országban nincs any- nyi eredményes kísérletezés, mint itt. Hársfai István HÉTVÉGE 7. A városképbe jól illeszkedik a Mozgalmi Ház és a Szakszervezeti Könyvtár épülete. Läufer László felvételei
