Dunántúli Napló, 1985. május (42. évfolyam, 118-147. szám)

1985-05-04 / 120. szám

HUNKOR

IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT

A Jelenkor májusi száma

A Pécsen szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat májusi számának élén ösz- szeállítóst olvashatunk Tatay Sándor 75. születésnapja alkalmából. Az író új elbeszélése mellett Rab Zsuzsa köszöntőjét, Andrej Tarhanov és Kérék Imre versét, Melczer Tibor kritikáját, valamint Esterházy Péter Tatay Sándornak ajánlott prózai írását találjuk az összeállításban.

A szám szépirodalmi rovatában emellett Gyurkovics Tibor, Kemenczky Judit, Kovács István, Makay Ida és Nagy Gáspár versei, továbbá Kalász Márton, Mándy Iván és Száraz György prózái kaptak helyet.

Az irodalmi tanulmányok, esszék, jegyzetek sorában

Kenyeres Zoltán Lukács

György magyar tanulmányairól szóló írásának újabb részletét, Koczkás Sándor Radnóti költészetét elemző írását, Poszter György A homo lu- dens hősiessége c. Kosztolá- nyi-esszéjét, valamint Somlyó Györgynek az Újhold időszakára emlékező írását közli a folyóirat. — Szakonyi Károly jegyzete az 50 éves Bertha Bulcsút köszönti.

A kritikai rovatban többek között Mészöly Miklós, Esterházy Péter és Csurka István prózai köteteiről ír Thomko Beáta, Kulcsár Szabó Ernő és Dérczy Péter.

Makay Ida versei

Világosság

Eljön végül az ideje a rezzenetlen egyensúlynak.

Az arány s összhang győzelmének, és úgy indulunk föl az útnak túl kétségen és hiteken.

Tudjuk, lelkünk a semmi várja,

— repkények, füvek örökléte. — Főikéi az árnyékfák fölött békénk végső világossága.

Egy kert előtt

Nézd: a zabolátlan szépség a forma nyűgeit levetve.

Ez a vad-piros lobogás, ez a zsúfolt tárlat a kertben. Ez a lázadó fegyelem,

S ez a rendszer az őrületben.

A tenyészet ősköltészete.

Az Édenböl kitépett Éden.

A bűn utáni létbe vetve.

Kerék Imre

Badacsonyi vihar

TATAY SÁNDORNAK

Még utolszor átröntgenezi a hegy bazalthomlokát a nap, másodpercekig tartó öröklétbe emelve jegenyesort, pincék tükörfalát. Villamossággal-telitett kövek idegzetében, víz alatti bugyrok mélyén hangokkal terhes némaság. Sínusgörbéket rajzoló sirály, rikolt először. Nádtorsok tövéről buborék indul a felszín .felé.

Zörejekkel benépesül a part.

A zsugorodó lapályon riadt falkába verődnek a bokrok.

Jégzománc pattog, a csülöknyomok füstölgő kráterek — s villogó fehér agyaraival nekiront a hegynek a vihar.

K

ora reggel három autóbusz indul a faluból, egy a bauxitbányához, egy a város piacterére, egy pedig, ha idejében érkezik, közvetlen utánuk a fővárosba. Ez utóbbit távolsági busznak hívják, joggal, mert az utazási idő odáig jó három óra.

Az első kettő megtelt egészen, de kísérő nem maradt utánuk. A harmadikra egyetlen utas szállt fel, ám annak volt kísérője. Teréz feladoqatta férje csomagjait, a biztonság kedvéért utána is kiáltott, mielőtt bezárult az ajtó:

— Ne feledd: A hátizsák, a kosár, meg a szatyor!

Azután már csak integethetett, azt is hiába, mert a deres ablakok elfedték őket eay- más elől. Az autóbusz hátsó vörös fényei elúsztak arrafelé, amerre hajnalodott. Nem vörösen, hanem narancs színben, amilyenek a csikorgó téli hajnalok.

Jajgatott a hó Teréz lába alatt. Óvatosan lépkedett, ne adj isten, hogy elessék. Olyan betegségben szenved, hogy igen könnyen töredeznek a csontjai. Evégett tér vissza időnEgy asszony integet

Részlet

kint egy budapesti kórházba. Agyszomszédságból származnak ismeretségei fővárosi asz- szonyokkal, rangos családokat mondhat barátainak. Az ilyen barátságot ápolni illik friss kerti haszonnal, télen disznótorral.

Ha nem is érték egymást az utcai lámpák fénykörei, mindenütt a lába elé látott. Az ablakok is világítottak már végig a főutcán. Teréz emlékezett az egykori sötét falura. Az első szobákat akkor a jobb módú házakban nem lakták, legfeljebb az udvarokra vetődött ki némi sárga fény a konyhából vagy az istálló ajtaján. Egy-egy kényesebb személy néha ablakos petróleumlámpát lóbált végig a falun.

Azt az egyet akkor megugatták a kutyák. De melyik kutyának támadna kedve csaholni a három autóbusz robajos hajnalán.

Terézt sem ugatta meg egyetlen kutya sem, de még a hajnalt sem. A csendet végül egy nehéz tartálykocsi verte el. Az a lomha jármű éppen a hú- gáék kapuján fordult be. Eszébe jutott, hogy éppen volna mondanivalója a húgának, arrafelé vette útját. Mire az udvarba ért, az elcsendesült járműből vastag tömlőt eresztettek be a pinceablakon. Mióta az úi házat megépítették, nem is pincének, alagsornak nevezték őzt a szintet, amelyben elfért a kazánház, a kamra, meg a disznók eleségének előkészítője.

Teréz oldalogva leereszkedett oda a betonléocsőn. Előbb kellemes malomillatot érzett, aztán savanyú szaq ütötte meg az orrát. Óriási vaskódba ömlött a tömlőn a tejüzemből ideszállított savó. Zsákokban, ládákban szerteszét kukoricadara, sertéstápszer, miegymás nyolcvan hízó számára.- Azért jöttem, Julink, mert egy olyan gyönyörű kis hótaposó csizmát kaptam a pesti ismerősöktől. Mondom, jó lenne az unokádnak, ne haragudjatok meg. — Félénken szólt, de elég hangosan, hogv a savó locsogását túlkiabálja. - Néhányszor lehetett csak a lábán annak, aki viselte. A qye- rekfélének hamar nő a lába, hiszen tudod.- Add csak a cigányaidnak. Van annak a gyereknek lábbelije. Nem szorul uraságoktól levetettre.- Azoknak adhatom csak, persze. Mindenki olyan nagy úr lett a faluba, senkinek sem kell az ingyen holmi.- Miért nem adod pénzért?- Hogyan adnám, mikor én is ingyen kapom?- Ingyen? Láttam az ablakon át, annyi kóstolót vitt az urad, ketten is alig bírtátok. Még a helyükbe is viszi, meg az idő, meg a költség.- Tudod, Hogy van egypár szabad utazása a Volánnál. Aztán nem is eresztik el azok sem üres kézzel.- Nem hát! Hozzátok szórják a szemetet.

Teréznek el kellett magában ismernie, hogy ebben van némi igazság. Azoknak a pestieknek bizonyára megnyugszik a szívük, ha nem kell a kukába dobniuk a fölösleges holmikat. Hiszen látnivaló, többnyire szűk lakásokban élnek, hol őrizzék azt, ami fölöslegessé vált. Nem kiabál már a rongyszedő sem. így legalább jótevőknek érezhetik magukat. Az is előfordulhat, hogy összehordják a rokonaik, a szomszédaik is, csak megszabadulhassanak a hasznavehetetlen ruhadaraboktól. De hát mért ne legyen meg ez a kis örömük, hogy ők most adományoznak.- Hidd el Julink, akkor is elfogadnám, ha utána elégetném. Bűnös dolog megsérteni azt, aki szívesen ad. Azért mondom, ne utasítsd el te sem.- Úristen, hát ilyesmivel foglalkoztok, amikor házatok lassan a falu szégyene lesz?- Abban nőttél föl te is, Julink, velem együtt.- Az akkor volt, most más viláq van, nézz körül, nem vagy vak.- Megélünk benne ketten, gondját is viseljük. Minek nekünk flancos, nagy ház, ha nincs, akire hagyjuk. Azt is visszautasítanák esetleg, mint ezt a szép kis csizmát.

Juli meglepő fennköltséggel válaszolt.- Mi lenne, ha mindenki így gondolkodnék az országban. Nálatok a Jóisten igyekezete is hiábavaló. Olyan szerencsében részesültetek, hogy ötven éves korotokra mindkettőtöket leszázalékolták. Ti meg, mint a süketek és vakok, nem veszitek észre az áldást rajtatok. Csak tébláboltok jódolgotokban. El sem képzelheted a kurta eszeddel, mire vittük volna mi, ha ilyen szerencse ér bennünket. Ládd-e, az én uramat hajnalban elviszi a busz, a ve- jemet meg délután. Éjszaka kerül haza, most meg már kelthetem, hogy időben reggelizhessenek ezek az átkozott dögök.- Dögöknek mondod őket? Szelídek, mint a bárány. Egy hangjuk sincs, csak esznek meg alszanak.- Bezzeq a te vén kocádnak idáig hallik a rívása.- Mégis szeretem szegény öreget.- Szereted. Istenem-iste- nem! Hát csak szeresd a há- rom-néay malacáért. Rég a tek- nőbe lett volna a helye.- Eléq nekünk az, Julink.- Tarts ölebet, azt szeresd.- Nem leszel te boldog, Julink, akkor sem, ha annyi kese disznód lesz, mint a rostán a lyuk . . . Szóval nem kell a kiscsizma.- Elég! — kiáltott Juli a pinceablak felé, mert színültig telt

a kád. Teréz meg elindult fölfele a lépcsőn.

— Nagy baj van, húgom, rettentő nagy baj, ha valaki nem tud már örülni egy olyan gyönyörű kiscsizmának sem.

Nem búsult a derengő utcán, mert arra gondolt, hogy az ő angyal párja megérkezik kilenc óra tájban az Engels térre. Ott van mindjárt a földalatti. Csak fel ne bukfencezzék a mozgólépcsőn a hátizsákkal, a szatyorral, meg a hálóval. Nem bukik el, ha szegecselt is a csípőcsontja, mert esze van és az a fő, hogy esze legyen az embernek, ne kapkodjon, mint Ignác a sündisznóhoz, aki gesztenyének vélte.'.. „A könyökét ráhelyezi maid a futó korlátra és száll lefelé, gyöngyén, mint a madár. Ért a lift kezeléséhez is, hiszen műszaki ember. Az Örs vezér téren felreppen a kilencedik emeletre, aztán, ahogy kinyitják az ajtót, összecsapják a tenyerüket. Te jó Isten! Mintha a Mi-, kulás érkezett volna. Megreggeliztetik szegényemet jó rumos teával."

„Majd, ahogy fölrajzoltam neki, kiutazik Kőbányára, onnét be a Kálvin térre, a Kálvin tér- rál Lágymányosra, Lágymányosról Pasarétre, Pasarétről Óbudára; arrafelé meq már ismerős, hiszen ott volt kisinas a Tímár utcában. Akkorra megkönnyebbül a drágám, mint a csacsi, aki átment a vízen a sászsákkal. Hacsaknem telerakják ruhaneművel a hátizsákját, a hálóját, meq a szatyrát, de sebai, beül úriasan a helyiérdekűbe. a ruhaféle iával köny- nyebb n sonkánál: Ki sem bukkan a föld alól, Csak a Deák téren, ott mea az orra előtt a buszállomás."

Mészárosék dupla fóliás melegháza fényt szórt, mint á második hajnal. Tekla azt állította, villanylámpákkal pirosítják a paradicsomot. Hulljon áldás a munkájukra, ha szeretik amiben foglalatoskodnak éjt napoallá téve. Mert ha szeretik, attól pirosodik igazán a paradicsom.

Erről eszébe jutott, hoqy beszól Teklának. A sajátjukon kívül csak üstösék háza maradt meg régifajta tűzfalasnak a főutcán. Csakhogy az jóval módosabb és kétszer olyan régi. Rangos család lakta, amelyből minden nemzedékben került ki bíró, nem is egy. Ám azok eladták, mert az Újtelepen építkeztek. Aki sokat ad magára, ott építkezik. Aki pe- diq megvette annak idején, cigány volt, egyenesen a nem valami jóhírű Borzas telepről került a főutcára. Igaz, nem akármilyen. Nem kupeckedésből szerezte rá a pénzt, mégcsak nem is tisztes, de adómentes fuvarozásból, hanem eljárt a bányába, amióta hozzáerősödött a szerszámokhoz. Ha valaki más vette volna meg, ez is halomba dűlt volna már, mire

észbekapott a Műemlék Bizottság. De üstösék, hiába a bányászjövedelem, öt gyerekük mellett nem tudtak egy lélegzettel házat venni; meg építkezni is. így viszont a hatóság hozzásegítette őket, hogy följavítsák, őrizzék állagát.

Mindkét szomszéd házat díszes vaskerítés őrizte betonoszlopokon, a kapuk mintázata sárga napot ábrázolt, üstösék előtt csak lécsor szerénykedett, lécajtó régimódi, csatta- nós kilinccsel.

Az öreq ház lejjebb ült jóval a fölmaqasodott úttestnél, nád fedte egész hosszában. A csipkés tűzfalon a szellőzők alatt ott állt a bizonyságtevő írás: S. J. 1810. A hatósági támogatásért üstösék írásba adták, hogy karbantartják az emléképületet. Úgy is lett, ha húsvét, ha karácsony, azok a házfalak versenyre keltek tündöklésben a Mészárosék fóliasátrával. Mert aki cigány, annak kétszer kell bizonyítania, hogy higgyenek az emberek a szemüknek.

Mikor odaért a léckapuhoz, egy öregasszonyt látott az udvaron, aki hamuval szórta fel az utat a konyhaajtótól a gé- meskútig, mert azt is meghagyták műemléknek, sőt kicserélték rajta a sudárfát, a kávát is.

— Jó reggelt, Lidi néni!

— Jó reggelt, lelkem asszonyság. Hívom a lányomat.

— Jöjjön inkább ide, magával szeretnék beszélni.

Dilió Lidi letette a vödröt, meq a parázskanalat.

— Megyek, angyalom, már ott is vagyok. Hogyne mennék, mikor maga szólít.. .

— Arról van szó, hoqy ösz- szejött megint eqy kisebb halom a oesti hc'mlkból. Karácsonykor nem feledkeztek meg meg rólunk. Este a kései busz- szal megjön az uram, biztos nem üresen. Szét kéne osztanunk, ne leayen láb alatt. Magának sóqora-komáia, rokona majdnem mindenki Borzason, tudhatja, kire fér rá, meg főképoen ki érdemli meg.

— Jelentem nekik, asszonyság, nyugodt lehet.

— Azt szeretném ám, ha nem csődülnének össze érte. Kivin, nénk inkább, ha segítenének maguk is.

— Dehoqy hurcoíkodunk. Majd szólek a Piculának, h.ogy jöjjön be azzal a rossz gebéjével.

— Látja, ez még okosabb, megfizetjük neki a fuvart.

— Még hogy megfizetik! A saját ostorával verek a vala- gára, ha elfogadja. Ez lesz az adója, úqysem fizet egy vasat sem. A lovát nem vehetik el, mert az a kenyérkeresője, a házába meq be sem mernek léoni a végrehajtók, hátha rá-, juk dűl. Nem azért mondom, mintha irigyelném a saját testvérem -f át. De ha nem adózik az államnak, adózzék a Borzasnak. Nincs iaazam?

— Maga tudja, Lidi néni, csak azt szeretném, ha virradat előtt indulnánk, nem reggel a falu csodálkozására.

— Ott leszünk, asszonyság, aztán elkocsizunk kertnek. Nem süllyed meq a kerék, eléq fagyos a föld.

HÉTVÉGE 9.

TaVay Sándor