Dunántúli Napló, 1985. május (42. évfolyam, 118-147. szám)
1985-05-25 / 141. szám
* *■ 4 Heti jegyzetünk Európa a szorítóban A szorító a Budapest Sport- csarnokban áll, és ma az ünnepélyes megnyitó után már megkezdődnek benne a küzdelmek. Harmadszor rendezi Budapest az ökölvívó Európa- bajnokságot és a kontinens figyelme egy héten át a Budapest Sportcsarnok szorítója felé fordul. Az már csak természetes, hogy mi különös várakozással tekintünk a küzdelmek elé. Hiszen az eddigi budapesti EB-ken öt aranyérmet szereztek ökölvívóink. Az elmúlt évek viszont aranyszűkében teltek el. A jelenlegi magyar csapatban sem találhatunk olyan versenyzőt, aki EB-, VB-, vagy olimpiai győzelemmel dicsekedhetne. Figyelünk tehát, hogy a hazai ,,pályán" sikerül-e megszakítani a sovány esztendők sorát és megnyitni egy újabb „aranykort"? Természetesen Európa egésze is figyel. Hiszen az európai ökölvívás az elmúlt évtizedben elvesztette korábbi egyeduralmát. A nagy világversenyeken csak csipegetni tudott az aranyakból, azok többségét a tengerentúliak szerezték meg. A totális ökölvívás sikereitől volt hangos az elmúlt évtized. (Érdekesmód egyszerre jelentkezett a totális futball, a totális ökölvívás, a rohanó vívással és minden mással, ami a klasszikus tudást a nyers erővel kívánta pótolni — és legyőzni.) A budapesti EB választ ad majd arra, hogy melyik utat választja Európa? Képes lesz-e egy magasabb fokon új magaslatokra emelni a klasszikus ökölvívást, vagy a totális úton, azaz az erőboksz útján halad tovább, hogy beállhasson a sorba, ha kell tisztátalan és durva eszközökkel, a szó szoros értelmében is beverekedje magát a világ élvonalába? Az előbbi út a vonzóbb. A mozgáskultúra, a sajátos technika, az intellektussal párosult erő együtt mindenképpen több, mint a puszta fizikum és a szabályokon néha bőséggel túllépő erőszakos durvaság. A magyar ökölvívás sikerei mindig is ennek az iskolának a diadalát jelezték. Legemlékezetesebben Papp László sikersorozata, aki a három olimpiai bajnoksága mellett a profi Európa- bajnoki címet is megszerezte. Szombattól vasárnapig, egy héten át tart majd Európa legrangosabb ökölvívóeseménye Budapesten. A televízió naponta közvetíti a szorítóban történteket. Lehetőségünk tehát bőven lesz, hogy személyesen is megismerkedjünk földrészünk ökölvívásával. Reméljük, hogy nem csupán a küzdelmek látványossága miatt lesz érdemes bekapcsolni készülékeinket, hanem a magyar sikerekért is. A hét egyébként — ha már a televízióról esett szó — sok csemegét tartogat a sportkedvelőknek: labdarúgó BEK-dön- tőt, férfitorna EB-versenyeket. Kedves sportrajongók! Lesz miért hallgatnunk! —K Jelenet az utolsó NB l-es mérkőzésről Szétszéled a társaság? A P. Spartacus idő előtti búcsúja H „Délibábban” reménykednek a pécsiek Debrecenben Csoboth kezelő ember lesz Új edző Tatabányán Nem éppen kellemes érzés edzőnek lenni akkor, ha tudja az ember már hetekkel a bajnokság befejezése előtt: kiesik a csapata. Andi István, a Pécsi Spartacus NB l-es asztaliteniszezőinek szakvezetője is így volt ezzel. Tanítványai jóval a záróforduló előtt NB ll-eseknek számítottak, annyira kevés pontot gyűjtöttek össze, hogy a hajrá számukra csak formaságnak számított. — Várható volt, hogy a bennmaradásért kell majd foggal-körömmel küzdenünk, a másik három kiesőjelölt (Borsodi Építők, 31-es Építők, ME- DOSZ ÉRDÉRT) társaságában. Eredetileg nem is akartam, hogy induljunk az NB l-ben, mert tudtam, szinte reménytelen vállalkozás lesz ez. A klubvezetés azonban másképpen látta a helyzetet. Tisztában voltam vele: öt játékossal (Mausz, Raltai, Eszényi, Soós, Auguszt), megfelelő tartalék nélkül szélmalomharc lesz a miénk. Hiába próbáltunk a rajt előtt igazolni újakat, erre nem volt pénze az egyesületnek. Sajnos, bármennyire is kellemetlen, ki kell mondanom, hogy ilyen feltételek mellett nincs is értelme fenntartani egy NB l-es szakosztályt — fogalmaz élesen az edző. A Spartacus mindössze egy győzelmet aratott a legjobbak között, a 31-es Építőket verte meg 13-12-re. A társaság még ősszel, egy balszerencsés és azóta is vitatott vereség után ült le. (A MEDOSZ ÉRDÉRT elleni találkozó okozta az igazi sokkot. Ezen a budapestiek egyik ifi játékosának a pécsiek szerint nem volt érvényes sportorvosija, mégis játszott. Az olasz bíróság elítélte Zicót Zicót, az Udinese csapatában vendégjátékosként szereplő brazil labdarúgót a helyi bíróság nyolc- havi börtönbüntetésre és 825 000 dollár pénzbírságra ítélte az olasz devizatörvény megsértéséért. A vád szerint Zico mintegy félmillió dollár értékben telepített külföldre valutát az olasz hatóságok előzetes engedélye nélkül. A brazil játékost távollétében ítélték el, mivel Zcio szerdán hazautazott, hogy csatlakozzon a VB-selejtezőkre készülő brazil válogatotthoz. Zico, miután értesült a bírói döntésről, azt nyilatkozta, hogy tiszta a lelkiismerete és hivatkozott arra, hogy tavaly 200 000 dollár adót fizetett be az olasz hatóságoknak. Ugyanakkor meggyőződése, hogy az ellene hozott döntés egyenes következménye bejelentésének, miszerint a következő idényben nem szándékozik az olasz klub színeiben játszani. Zico ügyvédje közölte, hogy védence pár napon belül fellebbez az ítélet ellen, ugyanakkor a fejlemények ismeretében Brazíliából egyelőre nem tér vissza Olaszországba. A szövetkezetiek tiltakoztak is - hiába.) Persze, nem lehet a kiesést csak egyetlen egy elveszített mérkőzés számlájára írni. Az okok között nem ez a legfőbb.- Természetes, hogy letört- séget okozott a lányoknál a búcsú. Ez abban is megnyilvánul, hogy Rallai abbahagyta a sportolást, Auguszt is távozni szeretne. Az már biztos, hogy Mauszt egy évre kölcsönadjuk Nagykanizsára, a fejlődése ezzel töretlen maradhat, mert a legjobbak között folytathatja. Az NB ll-ben nem leszünk bajnokesélyesek, ha szétszéled a társaság. Egyébként a cél megint a visszakerülés. Az edző én maradok. Hogy miért? Ha bedobnám a törölközőt, könnyen lehet, hogy felosztana a szakosztály, mivel az edzőséget nem vállalja senki sem . . . Ács Gyula, a P. Spartacus ügyvezető elnöke: — Mausz nélkül is megtudjuk nyerni az NB ll-t, és visz- szakerülhetünk. Sorra jönnek fel a kicsik, sok a tehetség közöttük, csakhogy a beérésük- hőz idő kell. Hiába, két korosztály hiányzik, emiatt nincs olyan tartalékgárdánk sem. Tehát ismét a visszakerülést tűzték ki célul a Spartacus asztaliteniszezőknél. Azaz folytatódhat a liftezés: fel, vissza, fel, vissza. Egyszer már megállhatna a felvonó, ott, a legfelső emeleten. Hogy az utasok odafenn egy kicsit megpihenhessenek. Hátha új erőre kapnak. Ha egyáltalán maradnak elegen a fülkében . . . Hajrá, bunyó! A budapesti ökölvívó Európa-baj- nokságra jelentette meg a Népszava Lap- és Könyvkiadó Vállalat a Hajrá, bunyó! című ökölvívómagazint a sportág kedvelőinek. A jónevű sportújságíró szerzők közül érdemes megemlíteni Novotny Zoltánt, Boskovics Jenőt, Vad Dezsőt, Z. Vincze Györgyöt, Vándor Kálmánt és Szegő Andrást, az általuk írt, ökölvívással kapcsolatos témák sokakat érdekelnek. Témacímek: Ha azt mondod: box, azt mondom . . .; Profik profilból és szemből: Kutyaszorítóban a szorítóban; Kinek veszélyes az ökölvívás? Az amatőr és profi bajnokok galériája közli valamennyi súlycsoportban az olimpiai, világ- és Európa-bajnok (amatőrökét és profikét egyaránt), valamint a magyar bajnokok neveit, ugyanakkor 124 magyar ökölvívó Európa- bajnoki rangsora is olvasható, de megtalálható a hírlapárusoknál kapható ökölvívó-magazinban valamennyi balatoni camping címe és azok minden adata is. Fókusz A számok tükrében 21. DMVSC—PÉCS TALÁLKOZÓ Az eddigi mérkőzések összesített eredménye a Pécs szemszögéből: 20 10 5 5 32-22 25 Csak Debrecenben: 9 4 3 2 13- 9 11 Az eddigi mérkőzések eredményeiből: 1975/7«: 1-2, 1976 77: 2-1, 1979/80: 1-1, 1980 81: 0-0, 1981/82: 1-1, 1982/83: 1-2. A Pécs az utolsó győzelmét Deb-. recenben, (2-1), 1977. június 5-én, a következő összeállításban érte el: Katzirz — Iványi, Torna, Schulteisz, Kincses II. — Kiss S., Dárdai P., (Dárdai L.), Lőrincz - Kardos, Nagy, Dobány (Szabó). Góllövő: Dárdai P., Kardos. A következő játékosok voltak eredményesek Debrecenben: 2 gólos: Vári, Dunai II., Dárdai P., Dobány, 1 gólos: Csupák, Kincses I., Rádi, Kiss L., Kardos. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményeiből: A Debrecen (otthon) : Vasas 1-2, Békéscsaba 3-5, Haladás 1-2, SZEOL AK 2-0, Csepel 0-0, Videoton 1-0. A PMSC (idegenben): Csepel 0-1, Videoton 1-0, ZTE 0-1, Haladás 0-2, SZEOL AK 1-2, Rába ETO 2-0. A két csapat jelenlegi hazai, illetve idegenbeli mérlege: A DMVSC jelenlegi hazai mérlege : 13 7 3 3 17-12 17 A PMSC jelenlegi idegenbeli mérlege: 12 4 — 8 10-15 8 Lehel Jenőné Sűrűsödnek az alsóházi izgalmak a labdarúgó NB l-ben. Elöl sok minden tisztázódott mór, szinte 100 százalék, hogy a Honvéd lesz a bajnok. A Szegednek egyelőre még nincs társa az NB II-re, mert a másik kiesőhelyre több csapat pályázik. E hétvégén hét mérkőzés lesz szombaton (Vasas—Békéscsaba, Rába ETO—MTK-VM, U. Dózsa-ZTE, - mind 19 órai kezdettel, Debrecen-PMSC, Eger—Honvéd, Csepel-FTC, Haladás-Tatabánya — egyaránt 17-kor), míg vasárnapra egy találkozó marad, a SZEOL AK- nál a Videoton vendégeskedik a focimatinén. Ugyanilyen párosításban legutóbb november első felében, a 11. fordulóban csaptak össze az együttesek. Szembetűnő, hogy hat csapat már új vezetőedző irányításával készül, hiszen pénteken bejelentették: Tatabányáról is távozott Bacsó István, s helyét ideiglenesen dr. Lakat Károly foglalta el. Végre megrázta magát az utóbbi két fordulóban a PMSC. Kettőből kettőt nyert, de a riválisok is szaporán gyűjtögetik a pontokat, ezért nem tudott még fellélegezni a pécsi együttes. Ehhez most az kellene, ha a Honvéd Egerben győzne, ugyanakkor a piros-feketék Debrecenben elcsípnének legalább egy pontot.- Nagyon jókor jött a szerdai győzelem, kicsit megnyugodtak a Hűk. Hiába, nyomasztotta őket az a tudat, hogy tavaly október óta nem nyert a csapat Újmecsekalján. Az idegeskedés még 2-0 után is bennük volt, ennek is tudható be, hogy a Tatabánya ki tudott egyenlíteni. Most kezdenek oldódni a gátlások, ez remélhetően érződik majd a mai játékukon is. A döntetlennel nagyon elégedett lennék Debrecenben. Ehhez viszont a győrihez hasonló jó teljesítményre van szükség — nyilatkozta tegnap telefonon az ország túlsó végéből Garami József, a MSCP edzője. A pécsiek ugyanis már csütörtökön útra keltek és Hajdúszoboszlón, a Hotel Délibábban ütötték fel tanyájukat, innen indulnak a mérkőzés színhelyére. A szakvezető egyelőre töri még a fejét, hoqv a formájában visszaesett Kónya vagy a rutinos Kincses játsszon-e jobbhátvédet. Az viszont már biztos, hogy Csoboth bekerül a DMVSC elleni kezdőcsapatba, amely íqy fest: Kollár — Kónya vagy Kincses. Torna, Róth A., Brez- niczky dr. - Lutz, Dárdai, Ben- des, Csoboth - Mészáros, Lovász. Érdekesség: Lőrincz és Dobány kispados lesz. A mérkőzést különben Macz- kó vezeti. H. L. 0 marós szakmunkást, 0 fűtésszerelő szakmunkást, 0 kompresszorkezelőt (vasipari szakmunkás végzettséggel), 0 kertész szakmunkást (vegyvédelmi vizsgával), 0 cipőtalp készítéséhez szakembereket, 0 könyvelőt (kontírozó gyakorlattal). JELENTKEZNI LEHET: A VALLALAT MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN, PÉCS, BOLGÁR NÉPHADSEREG ÚTJA 52. s L. ---------H. L. Mai sportműsor MÁJUS 25., SZOMBAT LABDARÚGÁS. NB I.: DMVSC- PMSC, Debrecen, 17.00. Juniorbajnokság: DMVSC-PMSC, Debrecen, 15.00. Területi bajnokság: Táncsics SE-Komlő, Kaposvár, 17.00. Megyebajnokság: PBTC-Villány, Bőrgyárpálya, 10.30, P. Postás-P. Zsolnay, Postás-pálya, 10.30, U. PEAC—Hunor SK, Ifjúsági stadion, 17.00, Szente- gát-Steinmetz SE, Szentegát, 17.00, Beremend—Vasasi Bányász, Bereitend, 17.00. KÉZILABDA. NB I. B., férfiak: TFSE—Komló, Budapest, 15.30. NB I. B. nők: KOFÉM-PMSC, Székesfehérvár, 14.30, NB II. férfiak: Nagyatád—Baromfifeldolgozó, Nagyatád, 17.00. NB II. nők: PBTC-Herend, Bőrgyár-pálya, 15.00. Jurisics Kupa, Jurisics u. iskola, 9.00. SAKK. Szabad Föld Kupa, megyei döntő, Do-Zsó Művelődési Ház, 9.00. MÁJUS 26., VASÁRNAP LABDARÚGÁS. Területi bajnokság: Siklós-Kisdorog, Siklós, 17.00, Bony- hád-Újpetre, Bonyhád, 17.00, Sziget- vár-PVSK, Szigetvár, 17.00, Bóly- Mohács, Boly, 17.00, Mázaszászvár- Sellye, Mázaszászvár, 17.00. Megyebajnokság: P. Kinizsi-Harkány, Kovácstelep, 10.30, Somberek—Geresd- lak, Somberek, 17.00, Drávafok-Bük- kösd, Drávátok, 17.00. TENISZ. OB ll-es férfi csb.: Goldberger—Komlói Si és Tenisz Klub, Budapest, 11.00. KÉZILABDA. NB I. férfiak: Várpa- lota-PMSC, Várpalota, 11.00. NB II. nők: Hunor SK-Szombathely, Vadász u., 11.00. KOSÁRLABDA. Felszabadulási Kupa, nők: PVSK—Ganz-MAVAG, városi sportcsarnok, 11.00. ATLÉTIKA. Tehetségkutató verseny, Tüzér u., 9.00. Háztartási gep-jauítö: szombaton is 8—12 óráig Telefon: 24-682 PÉCS Röviden Kézilabda. Megyebajnokság. Férfi I. o.: PMSC—Mecseknádasd 30-29, Hosszúhetény—U. PEAC I. 19-23, Nagyharsány—U. PEAC M. 29-27. Női I. o.: BSK—PMSC 17-19, Hunor—Mohács 28-12, PMSC—KIOSZ 27-18 Szabadszentkirály—VM Konzum 7-25, PEAC II.—-Siklós 26-20, Sellye—BSK 6i19, Mohács—Sellye 6-8, VM Karv- zum—Siklós 16-10, Szabadszentkirály—Hunor 5-T7. Tenisz. Területi bajnokság, Kaposvár. Eredmények. Férfi egyes: 2. Káplán. Férfi páros: 3. Sárdy, Káplán. Vegyespáros: 3. Káplán, M. Kiss (mind P. Spartacus). Sakk. PMSC nemzetközi versenyének 4. fordulójában o vezetők közül Mózes győzött, míg Lénárt vereséget szenvedett. Ebben a fordulóban csak sötét-győzelmek születtek. Eredmények: Vadász (PMSC)—Magyar (Tapolca) 0-<1, Borsi (PMSC) — Mózes (román) 0-1, Lénárt (PMSC) — Biriescu (román) 0-1. Döntetlen: Balcerovszki (lengyel)—'Gyantár (jugoszláv), Brandies (Kecskemét) — Györkös (PMSC). Függő: Kórsa (PMSC)—'Rostok (lengyel), Kádár (PMSC)—Boguszlavszkij (PMSC). A versenyen Mózes vezet 3,5 ponttal, a 3 pontos Biriescu, a 2,5 pontos Lénárt és Magyar előtt és Balcerovszki előtt. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombos! Jenő Kiadja o Boranya meqyel Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó :Braun Károlv Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljáróra Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u- 8. 7630 Te!.: 13-177, 13-696. Telex: 12-2 Felelős vezető: Farkas Gáboi Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 41,— Ft negyedévre 129,— Ft félévre 258,— Ft egy évre 516,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 í