Dunántúli Napló, 1985. május (42. évfolyam, 118-147. szám)
1985-05-25 / 141. szám
PÁKOLITZ ISTVÁN Fojtogató A szedett-vedett intelligenciájú és ijesztő műveletlenségben leledző külhoni valamint az elidegenedett és hátrányos helyzetű hazai turista-különítmények kurázsi-fitogtató vandálkodása Augias-istállóvá mocskitja-zülleszti fulladozó utcáinkat-tereinket s kókkatag csaiitosainkat. Kitartóan szutyongatnak-fenyegetnek a kis- és nagystílű méregkeverők s bár nem elkerülhetetlen a homo ludens-faber-sapiens részleges kiirtása sem de támad-e új Herkules aki vizáradatot zúdítván kiszapulja bolygónk világistállónyi fojtogató bűzét-mocskát?! GÁLÁM BOSI LÁSZLÓ Beszél a Hold Harmathullató sarlómmal aranyfarkú kalászt fogok. Cipót, kenyeret Boldognak ingyen adok, ingyen adok. Vándor lovára vaspatkót ezüstösre kalapálok. Csacsinak zabostarisznyát fehérítek, muzsikálok. Vérnyelő hóban tépkedek, farkasok éjét elfúvom. Bíbor erdőket csókolok, a fenyő féltett kishúgom. Boróka bökdös. Szakállam a hegyek öblén szétterül. Szirtek bástyázzák trónusom, fejem a menny martjára dűl. Vagyok az egek hadnagya, a bércre lándzsákat vetek. Kardom virághüvely nyeli, bokorparipán ügetek. Apám a Nap, anyám a Föld, bodza nyaldossa sarkamat. Lányölbe gyöngyöket szórok, lombokba törlőm talpamat. Mint emberhát, hajlott vagyok; lyukakba, kútba leskelek. Kigyócsapat, bús békaraj surran bő árnyékom megett. Az Ür horgára tűz, szemem ködszákbál csillagra mered. Korall hasítja torkomat, pikkelyezem a vizeket. Fényem madárka nőnyakon, mellek közt szunnyad éjszaka. Hajlék vagyok, a szerelem bimbókra csukott ajtaja. Ha majd a Mindenség-vihar hamvas lepkeként szétszakít, a világvégi lángolás tán melenget még valakit. Hozzád bújok Sugáranyám, - aranyfarkú kalászt fogok. Cipót, kenyeret, kalácsot ingyen adok, ingyen adok. Kosztolányi és Pécs A huszadik század első évtizedében kibontakozó magyar irodalmi megújulásnak két jelentős folyóirata volt. Az „irodalmi forradalom" legnagyobb hctcsú, reprezentatív folyóirata, a Nyugat 1908. január 1-én indult. A lap kéthetente jelent meg. Főszerkesztője Ignotus, illetve Osvót Ernő. A laphoz erős kapocs fűzte Ady Endrét. Az Élet első száma egy évvel később, 1909. január 3-ón látót; napvilágot. Az Élet a Szent István Társulat kiadásában megjelenő szépirodalmi hetilap, amolyan „képes családi lap volt. Eleinte Andor József szerkesztette, és első évfolyamaiban az irodalmi megújulás szószólói, a „nyugotosok” is - Dutka Ákos, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Somlyó Zoltán, Tóth Árpád stb. — gyakran szerepeltek. A közönség megszervezésének, az előfizetők toborzásának a század elején bevált formája az irodalmi estek és matinék rendezése volt. Pécsett, a lapok a város liberális értelmiségi és polgárosodó közönségében bízvást számíthattak érdeklődésre. Minden bizonnyal ezért esett a választás Pécsre, amikor 1910 őszén a Nyűgöt első felolvasó körútját szervezték. Október 1-én a Vigadó dísztermében rendezett Nyugat-esten Ady, Ignotus, Hatvány Lajos és Heltai Jenő szerepeltek. Még el sem ültek a pécsi Nyugat-est hullámai, amikor a Pécsi Napló hírül adja, hogy rövidesen az Élet című szépirodalmi folyóirat írógárdájának öt tagja fog Pécsre látogatni, „ho^y megismertesse azt a költői iskolát, amely a modernséget nem saltus ebriusokban, szertelenségekben és bizarrsá- gokbcn keresi, a megértést nem a holnapra bízza, s nem talál minden csúnyát elég szépnek arra, hogy megemészthetetlen képekbe, csilingelő rímekbe szedje”. Az újabb beharangozó írás az előkészületekről tájékoztat: „a lázas érdeklődés annak a jele, hogy Pécset; szeretik az irodalmat é; annak új, modern alakulatai, irányai iránt van fejlett érzék". Bemutatja az est vendégeit, Izsóf Alajost, Kosztolányi Dezsőt, Sik Sándort, Kanizsai Ferencet és Kárpáti Aurélt. A huszonöt éves Kosztolányiiról ezt olvassuk: „Kosztolányi nagy világirodalmi és esztétikai képzettségével immár országos nevet szerzett. Kezdetben a Hol- nap-hoz szegődött, s annak második kötetéhez írt remek tanulmányával c .nyugatiak' gárdáját félelmessé tette a maradiak előtt." A teaestéllyel egybekötött „felolvasó estélyre" 1910. december 11-én, vasárnap a belvárosi katolikus körben (ma Janus Pannonius u, 11. S2. — Csontváry Múzeum) kerül sor „szép közönség" előtt. A Pécsi Napló két nap múlva az Irodalom és Művészet rovat élén, egészhasábos tudósításban számol be az eseményről. Izsóf Alajos, c lap programjáról beszélt. „Után0 Kosztolányi Dezső neves poéta és esztétikus szólott az új művészetről és irodalomról.” Ahogy a kissé konzervatív hangszerelésű beharangozás már sejtette, Kosztolányi némileg „kilógott" az est műsorából, az Élet „irányvonalából". rokonszenve a Nyugat íróihoz kötötte. Ezt érezteti meg a tudósító is, amikor Kosztolányi előadásáról azt írja: „Beszélt az új versek állítóla- fo- érthetetlenségéről, majd beieállította az egész mozgalmat abba a szellemi lendületbe, amely a tudományt, filozófiát áthatja." Kosztolányi előadása után Kárpáti Aurél novelláját mutatta be, Sik Sándor verseiből, Kanizsai Ferenc humoros írásaiból olvasott föl. „A szép estélyről az új irodalom iránti lelkesedéssel távozott a közönség" - zárja tudósítását az ismeretlen újságíró. Kosztolányi csaknem másfél évtized múlva, 1924 májusában tér vissza a városba. A Pozsonyból Pécsre települt egyetem két fiatal professzora, Thienemann Tivadar és Zolmai Béla vállalkozik arra, hogy „a Pécsett működő ifjú írói gárdát maga köré tömörítse", és neves írókat meghívjon jj városba. Jóformán alig nyitotta meg kapuit az egyetem, omikor sor kerül Kosztolányi Dezső és Juhász Gyula pécsi szereplésére. „A matiné rendezésének gondolata az egyetemnek Zol- nai Béla dr. vezetése alatt álló magyar irodalmi szemináriumnak köréből indult ki, s célja felkelteni az érdeklődést a pécsi közönségben a magyar irodadalom gyöngyei iránt, és ebben az egyetemi városban az egyetemi nívónak megfelelő irodalmi élet megindítására megadni az első impulzust” - írja a Dunántúl című pécsi lap. Az eredetileg május 25-re tervezett, majd május 29-re, áldozócsütörtökre halasztott irodalmi matiné előtt nem kevesebb, mint öt beharangozófigyelemfölhívó cikk jelenik meg a Dunántúl-ban, s a lap előre közli a két költő életrajzi adatait, s egy-egy versét, Kosztolányitól A szegény kisgyermek panaszai-bál a Hugómat a bánat eljegyezte .. . kezdetű darabot. A vendégek a szerda esti gyorssal érkeznek Pécsre, és a Dunántúl riportere a Nádor étterem egyetemi asztalánál beszélőét velük. Kosztolányinak eszébe jut korábbi, 1910-es pécsi látogatása. „Kosztolányi- aki a holnapi matinén egy elbeszélését olvassa fel - már volt egyszer Pécsett, örül a kultúra decentralizálásának, Pécsben látja a modern magyar egyetemi város kialakuló típusát, és a fejlődés záloga — szerinte - a fiatal egyetemi tanárokban van. Babits sokat beszélt neki Pécsről. Új regényében (minden bizonnyal a Halálliai-ról van szó) szerepelnek a pécsi hegyek is." Az irodalmi matinéra délelőtt 11 órai kezdettel a Kossuth Lajos utcai Pannónia Szálló dísztermében kerül sor. Nézzük el a hajdani újságíró kissé fellengzős stílusát: „A magyar lírai versírás két kiváló reprezentánsa .. mély barázdákat szántott a pécsiek szivében." A matinét Faluhelyi Ferenc egyetemi tanár nyitja meg. Először Juhász Gyula műsora hangzik el (verseit Kalmár Rózsa, a Pécsi Nemzeti Színház művésze szavalja, majd Juhász Gyula tart előadást „a magyar lira kiválóságairól"). Ezután a Kosztolányi-blokk következik. „A lelkes taps csillapultával Kalmár Rózsa Kosztolányi Dezső két remek versét és egy műfordítását szavalta el nagy virtuozitással; zajos tapsokat aratva. Ezután zajos ünneplések között ült az asztalhoz, és Az égi jogász című pompás elbeszélését olvasta fel, majd három gyönyörű új versét mondotta el. A matiné a két kiváló poéta zajos ünneplésével fejeződött be. Juhász Gyula és Kosztolányi Dezső, a reggeli vonattal utaztak el Pécsről.” A sok „lelkes és zajos taps" miatt a tudósító sajnos nem jegyezte föl az elhangzott versek címét, így nem tudjuk, mi volt az a három költemény, amit Kosztolányi Pécsett felolvasott. Jellemző, hogy még 1924-ben is az előzetes hírek és beharangozások Kosztolányit főként költőként és műfordítóként ünnepük. Ma már tudjuk, hogy szépprózája, novellisztikája legalább annyira ~ ba nem inkább - jelentős. Ö maga is fontosnak érezte e munkáit, hiszen a pécsi matinén egyik elbeszélését is bemutatta. Kosztolányi viszonylog fiatalon, ötvenegy éves korában halt meg, 1936. november 3- án. Mindkét pécsi napilap - a Pécsi Napló és a Dunántúl - budapesti keltezéssel közli a gyászhírt, majd két nap múlva a temetésről szóló táviratot. A Dunántúl szentel nagyobb figyelmet az eseménynek: gyászkeretben kiemelve közli a költő nevét, föleleveniti lexikális életrajzi adatait, és (cs) monogrammal a lap egyik munkatársa egyhasábos nekrológot ír. „A leghalkabb szavú költő volt, mégis minden dekadencia nélkül tudott írni, a legtisztább poézist sugározta szét” - olvassuk. A halk szavú költőt, a finom tollú újságírót, a tökéletes műfordítót és a klasz- szikus műveltségű esztétát méltatja. „Embernek éppen olyan finom volt, mint költőnek." A nekrológ Kosztolányi nevét a kortárs költők közül Ady neve mellett említi, Kosztolányit még egy vékony szál kötötte a városhoz. Halála évében jelent meg Pécsett. Vargha Damján szerkesztésében a Szent Mór könyv. A népszerű kiadvány a Caetabundus et canorus .. . kezdetű középkori himnuszt Kosztolányi Dezső fordításában közli. A himnusz Kosztolányi Szent Imre himnuszok című fordításkötetéből való. A pécsi könyv a himnuszt — a későbbi közléstől eltérő - kisebb szövegváltozatokkal mutatja be. A cím alatt ez a jegyzet olvasható: „Legrégibb latin kéziratos szövege a Magyar Nemzeti Múzeumnak. 215. sz. XIV. századból reánk maradt kódexben található. Fordította Kosztolányi Dezső. Szíves engedelmével közöljük.” Mindez, jól tudjuk, puszta irodalomtörténeti adalék. Sokkol inkább a város szellemi életének rajzához, mint a költő életpályájához tartozik. Ugyanakkor jól- mutatja egy kiváló huszadik századi író befogadásának a folyomatát. Bizonyítja a készséget, a figyelmet, az éberséget, amely mindig megvolt a város közönségében a jelentős irodalmi értékek megismerésére és elfogadására. Tüskés Tibor Kelle Sándor rajza Csik-csukk Tóni H ogy mi minden eszébe nem jut az ilyen vén embernek, mint én is! Pedig ez a dolog már több mint negyven (pontosan 45 éve történt - a harmincas évek végén. Délután háromra ped'g már azt is elfelejtem, hogy mi volt az ebéd. Nos, a Pénzintézeti Központban dolgoztam. Ott állt okkor ez a tizenvalahány emeletes hivatal a Szabadság téren, a Nádor utca sarkán. Új, híres épület volt, akkor nagyon modern, csu- paüveg és légkondicionáló berendezés, valcmint páter- noszter, azaz állandóan föl- alá járó személyfelvonó. Abban az időben ez mind nagy újdonság számba ment. A földszinten, egy hatalmas kettős üvegtető alatt volt a félforgalmi osztály, a két üvegplafon között télen meleg, nyáron hideg víz kondicionálta a termet. Mintegy száz íróasztal volt elhelyezve nagy összevisszaságban e csiílogó hodályban, s itt dolgoztam én is a posta-osztályon meg Toderó Tóni is, cki; utóbb már csak Csik- csukk Tóninek hívtunk, bár később nagyon szép és előkelő beosztásra tett szert. Történt ugyanis, hogy előkelő kínai bankember járt a központban. És, már amint ez lenni szokott, az igazgatói slepp kíséretében, megtekintette e híres-nevezetes objektumot és végig kacsázott a mi hatalmas irodakombinátunkon is. Nem mondtam még. hogy ez a Tóni barátom és munkatársam egv szegény kazánfűtő-házmester inemtomha- nyadik gyereke volt, de alig különböztem én is, akik szabod időnkben, éjjel, ellenzéki plakátokat ragasztottunk a pest-budai utcák falaira. Egyszer eztán lebuktunk, s becsuktak bennünket, jól meg is pofoztak, de a szervezetnek egy befolyásos tagje hemarosam kiszabadított, sőt fájdalomdíjként be is protezsált bennünket ide, a Pénzintézeti Központba, ahol valami főnök féle volt. A fizetés ugyan nem sok, de előmeneteli lehetőség volt kilátásban. Tóni, ellenkezőleg az én óllcndó vckbélgyulladásos komolyságommal, életvidám, örökké tréfára kész fickó. Egy villanásnyi idő kellett csak neki és máris hasfakasztó nevetést vagy ellenállhatatlan kuncogást tudott kiváltani a legkisebb fonákságból is. Most az egyszer ezonban alaposan „ráfizetett' a boltra. Mint mondtam; Jött a kicsi szivoros, mert a pénzemberek Kínában is csak szivarozni szeretnek, s hogy, hogy nem, megáll ám Tóni asztala mellett, s tömzsi uj- jával rábök egy papírra:- Csik-csukk? - kérdi elbűvölő mosollyal Tónit, aki meg egy mégelbűvölőbb mosoly kíséretében így felelt:- Nem csik-csukk, csak csekk.- Csak-csekk? - Ismétli a kínai örömmel.- Csak csekk. - Nyugtatja meg Tóni, nemkevés vigyor kíséretében. A bankár ellép az asztaltól, de még vissza szól:- Csekk-csak, csekk-csak. Tóni ezt szívélyes búcsúzásnak véve visszamosolygott:- Csók, csók ... - Mire a kínai:- Csek-csók, csek-csók . . .- Széles vigyorral integetve valóban búcsúzott. Még az nap hivatták Tónit a vezérhez, ahol már ott volt a személyzeti-és a levelezési főosztály igazgató is, mindkettő elég savanyú arccal, mert még most is azt magyarázta nekik a vezér- igazgató, hogy itt egy ember, aki perfekt beszél kínaiul és ezt így, véletlenül kell megtudnia?!- Kéremszépen, én .. . - dadogta volna Tóni az igazságot.- Nem hibás, tudom! Az igazgató úr mától kezdve önt a kínai és távolkeleti csoportnál mint.. . Egyelőre mint fogalmazó fogja alkalmazni a megielelő fizetési osztályban. Gratulálok! Most pedig elmehetnek! A viszont látásra! Végül is sikerüli megértetni az osztályigazgatóval, hogy egy kukkot sem tud kínaiul, aki azonban még az előbbi leszúrás; sem heverve ki, olyan bosszús lett, hogy azt mondta Tóninak:- Most már csak hallgasson, szerencsétlen! Hanem egy évet kap rá, mely alatt legalább alapfokon meg kell tanulnia a kínai nyelvet, természetesen munka közben. Tóni aztán csak tanult, tanult, és sem kedve, sem ideje nem volt többé viccelődni, viszont annál többen tették ezt ővele. így maradt rá o bece-név is: Csik-csukk Tóni. De később sokra vitte. Csikós Ferenc
