Dunántúli Napló, 1985. május (42. évfolyam, 118-147. szám)

1985-05-16 / 132. szám

1985. május 16. csütörtök Dunántúlt napló 3 Kaphat-e támogatást a megtartó erő? Országos képviselőjelöltek Drávasztára élni szeretne (2.) Egy aprófalu különös helyzete Sellye vonzásában „ . . . Megmutatkoztok c tele­püléshálózat hierarchikus fej­lesztési koncepciójának fogya­tékosságai, és feszültségeket okozott a térségek adottságait, a városaink és falvaink sokszí­nűségét gyakorta figyelmen kí­vül hagyó sematikus végrehaj­tás is. Bebizonyosodott, hogy nem lehet egyoldalúan csak a nagy­városokat, a kiemelt települése­ket fejleszteni, s nem szabad egy-egy település jövőjéről kizá­rólag ,,fölülről" határozni . . ." (Faluvégi Lajos expozéjából az országgyűlés tavaszi üléssza­kán.) Ebben a faluban nagyon sok minden épült már önerőből, saját kezdeményezésre, aminek elismeréseként mindig kaptak hozzá némi állami támogatást is. De volt olyan is, amit telje­sen a maguk erejéből építettek fel. Néhány példa: 1948-ban fölépítették a templomukat. A rákövetkező években, évtizedekben — leg­alább felerészben az emberek társadalmi összefogásával s később a tsz segítségével — megépültek sorban: a kultúr- ház, bővült az iskola és lett pedagóguslakás, napközi, presszó, gazdasági épületek, ravatalozó, utak, járdák épül­tek ilyen alapon, s jelenleg is folyik a művelődési ház és klubhelyiség fölújítása. Azaz folynak, mert hozzákezdtek, s május 1-re szerették volna föl­avatni. A további munkálatok­hoz a megyei tanács anyagi segítségét kérték. A hivatalos válasz lényege szerint most er­re nincs mód. Esetleg később, a tanácsi pénzmaradványokból. De ezt ne tekintsék konkrét ígéretnek, mivel ez a lehető­ség (ha lesz) csak május—jú­nius tájt derül ki; és erre nyil­vánvalóan sok helvütt számíta­nak. (Olyannyira, hogy a drá- vasztáraiak eayéni kérésére a megyei művelődési osztály sok­szorosított levéllel válaszolt . . . Mégis bizakodunk hogy a rppgvei tanács művelődési osz­tálya Drávasztára esetében megértő lesz, és az épület be­fejezéséhez szükséges összeget illetően figvelembe veszi e te­lepülés saiátos helyzetéből és törekvéseiből fakadó megérde­melt primátusát. Igen ám, de mit mondjanak a fiataloknak, akik alig várják, hogy szabad idejükben folytat­hassák az épület fölújítását a két kezük munkájával? Hogy mielőbb járhassák a kólót a nagyteremben, ahol hagyo­mányőrző együttesük próbálni szokott. Drávasztárán ugyanis a körtánc, a délszláv népzene és az emberek töretlen együvé tartozása ös-’elüaa Fzen a színhorvátajkú településen az embe-ek közösséai tudata év­százados tradíciók gyümölcse, amely nemzedékenként örök­lődött a falu hagyományaival, a neveléssel, az egységes anyanyelvi kultúrával együtt. Ebben a csöpp faluban — szé­les Dráva mentén talán az egyetlen helyen — délszláv nem­zetiségi vegyeskórus, tánccso­port, zenekar és a régi motí­vumokat megőrző szövőszakkör működik jól és rendszeresen. Ezekkel az emberekkel ne­héz lesz elhitetni, hogy nem kaphatnak némi anyagi támo­gatást — egy saját kezdemé­nyezésű közösségi vállalkozá­sukhoz - mert nincs miből. Pedig a valós helyzet pillanat­nyilag nyilván ez. De pillantsunk be a mérleg másik serpenyőjébe is — hiszen ők nem akartak „megszűnni"! . .. Jogosan érzik azt, hogy ők nem, azaz nem ők tehetnek a most kialakult helyzetről. Jogos a fölháborodásuk is, hiszen ez a falu élni szeretne. S tudják, voltaképp élhetne is, mégis érzik, hogy kényszerűen sod­ródnak a lét-nemlét határa fe­lé - rajtuk kívülálló okokból. Illetve egy valamikori fatális tévedés vagy műhiba áldoza­taiként. Ugyanis amikor a hatvanas években megjelent a rendel­kezés. miszerint Sellye tagköz­ségeiben nem lehet új házakat építeni (magyarán: ők is ki vannak szemelve), Drávasztá­rán akkortájt szerettek volna egy új utcát nyitni, olyan mér­tékű volt az építkezés igénye. (S akkor a lakosság is még ezer körüli volt.) Ezek az új há­zak rendre másutt épültek fel . . . Vagyis: amikor Drávasztárát is „belőtték" az elsorvasztandó kistelepülések sorába, aligha­nem valami nem stimmelt a célzókészülékkel. Vagy elfelej­tették volna megkérdezni az embereket is saját jövőjük fe­lől?. . . Ha úgy sorra vennénk - a rendbe hozott, jó karban levő lakóházakat nem számítva —, mi minden épült föl, csak az utóbbi 30 év alatt ebben a kis faluban — nagyobbára a maguk erejéből —, akkor a közjót szolgáló kezdeményezé­sek számában s a társadalmi összefogás forintértékében egyaránt — viszonyítottan — igencsak az elsők között lehet­nek Baranya megyében. Mindezt egy 650 lelkes hor- vátajkú falu magasfokú ön­szervező képességét elismerve kellene fölmérnünk és meg­ítélnünk. Olyan faluról van szó, ahol egységes akarat jel­lemzi a közgondolkodást; amelynek a polgárai bármit megtennének — s amit bír­nak, meg is tesznek - lakóhe­lyük előbbrejutásáért. Ez az egységes közakarat valahol mélyen, az emberek egységes kultúrájában gyöke­rezik, amely gondolkodásukat közösségivé nemesítette, s amely megtartó erőként él ma is közöttük. Ilyeténképpen túl­élve tatárt, törököt s a törté­nelem megannyi más veszedel­mét, ma is tudják, honnan jöttek, hány száz éve s miért. S azt is, miért kell féltve őrzött kincs­ként továbbadni nemzedékről nemzedékre ősi dalaikat s a szimbolikus erejű szláv körtán­cok lépéseit. S azt szeretnék, ha ezután s a jövőben is - lenne kinek .. . De ez most már nemcsak rajtuk múlik. Azon a segítsé­gen is, amit jogosan igényel­nek, s amire idejében volna szükségük. S amit küzdelmük elismeréseként s egy koráb­ban elkövetett hiba korrigálá­sa gyanánt - jogos erkölcsi jóvátételként - úgy gondolom, el is várhatnak. Mindezek a gondolatok — Sellye környékét járva — né­hány hete fogalmazódtak meg bennem. Véletlen hozta külö­nös jó érzés volt hallgatni a minap a rádióban az ország- gyűlés tavaszi ülésszakán a kormány álláspontját, az el­nökhelyettesi expozé néhány igen biztató direktíváját. Ma­gyarán: azt, amikor az újság­írói tapasztalat egybevág az állam legfelsőbb irányító fó­rumának elképzeléseivel. Drávasztára nemzetiségi kul­túrája létező apró szintolt a magyar nemzeti kultúra palet­táján is. Az itteni példa, az itteni küzdeniakarás szökken­tett föl bennem végezetül egy másik gondolatot is. Vajon miként alakulna az, ha - gazdasági alapjuk, biz­tonságuk, jólétük mellett — jobb sorsra érdemes színma­gyar falvak is többet gondol­nának, többet törődnének múltjuk, hagyományaik, kultú­rájuk ismeretével és ápolásá­val? Vajon a saját kultúra meg­tartó ereje által (is) nem rit­kulnának-e a baranyai s más megyékbeli Gyűrűfű-jelöltek sorai?. .. Wallinger Endre Képernyő előtt Hálószoba-komédia Jegyzetírónak, mivel ked­velné a kissé keserű komédiá­kat, nem kevésbé a morbid megoldásokat, jól kellett vol­na szórakoznia vasárnap es­te, mikor a momentán Halálos barátság cím alatt futó krimi helyett a kettes csatorna Háló­szoba-komédiáját választotta. Jobb helyett aztán legföljebb hosszasabban „szórakozott’, főleg azzal, hogy nyitva tartsa a szemét, ami, ha nehezen is, de sikerült. Kemény 105 per­cen keresztül pergett (?) ugyanis az angol tévéfilm, az­az, felcíme szerint szinház tilmszalagon, szóval, az Angol Nemzeti Színház egy előadá­sát látta a csüggedt szórako­zó, minimálisan tévésítve, ami kb. annyit tesz, hogy nem volt taps és függöny. De volt 105 perc ritka raffinált unalom. Ami belőle szinház volt, azt „agyoncsapta" a szűk képer­nyő, ami lehetett volna, egy pergő, 40 perces tévéfilm, az meg nem lehetett, hisz az egész darab bemutatására vállalkozott a stáb. így aztán maradt az unalom, az álmos kornyadozós a képernyő előtt és mögött. Álmos a szó szo­ros értelmében, hisz a darab éjszaka játszódik, három kü­lönböző hálószobában, sőt. meghatározó humorforrósa, hogy valaki folyton aludni sze­retne, de nem hagyják. Körül­belül ettől lett volna komédia. A szereplők valójában is, de áttételesen is az ágy (ágyak) körül forogtak, ám olyan tág és bárgyú fordulatokkal, hogy a mű hálószobasága nem rej­tett több pikantériát, mint a Mupet-show, vagy egy szovjet mesefilm. Pedig e két össze­tevőnek kellett volna garantál­nia a sikert, annak, hogy ko­média, és annak, hogy háló­szobái. De hát, hogy egyik se volt, maradt a profi maszato- lás a képernyő mögött, és előt­te a percek számolgatása. És a csöndes tűnődés, hogy mit is jelent a műsorújság „kissé keserű" minősítése. A „kissé morbid megoldások" emlege­tésével jegyzetíró már egyet­ért, ugyanis az egész produk­ció betegesen vagy fájdalma­san erőtlen volt, morbid te­hát, a szó nem közkeletű, ám valós értelmében. Bizony, unalmasak a világ hálószobái, mondja a film, s nincs izgal­masabb, gondolja, mint épp erről az unalomról csinálni darabot, filmet. Jól gondolja nyilván, isten tudja, hogy miért fejez ki aztán unalmat una­lommal, és jár úgy, mint a vicc-béli lovasparancsnok, aki úgy kezdte memoárjait, hogy a jó lovasparancsnök elindul jó lován a távoli őrhelyre, az­tán — merthogy a menés az ilyen — imigyen folytatta több száz oldalon keresztül: gyí, gyí, gyí, gyi... Parti Nagy Lajos Pécs 4. sz. választókerület Dr- Marton István A Mecseki Ércbányászati Vállalat jogügyi osztályvezetője. 1928. szeptember 4-én Jászárokszálláson született, értelmiségi családban. Iskoláit Pécsett végezte, a Jogtudományi Egyetemen 1951-ben szerzett diplomát. Szakképzettsége: ügyvéd-jogtaná­csos. 1952-től 1956-ig a Mecseki Szénbányák jogügyi osztályán főelőadó. Jelenlegi munkakörét 1957 óta tölti be. Pártonkivüli. „Nem Pécsett születtem, de már régi pécsinek érzem ma­gam" — mondja dr. Marton István. Napi munkájának túl­nyomó részét az uránbányá­szok rehabilitációja, a sérül­tek munkába állítása érdeké­ben végzett irányító, szervező, képviselő munka teszi ki, és sok ember panaszával foglal­kozik a jogsegélyszolgálat ke­retében is. A most befejeződő választási ciklusban a Tiborc utcai iskola környékének volt városi tanácstagja. Most a pa- tacsiak tanácstagjelöltje, és egyben a 4. sz. választókerü­let országgyűlési képviselője­löltje. Kerületét így jellemzi: — Nagyjából három részre bontható területileg: az egye­temi városrész, a téglás-tömb- lakásos Uránvóros és a Me­gyeri út, Kovácstelep, Rácvá­ros, Patacs, Mecsekalja, ürög, amely családi házas telepü­lés, itt kertészkednek, gazdál­kodnak a lakók. Mindegyik területnek megvan a maga sajátos gondja. Szükség van a 400 ágyas klinika bővítésé­re és vele együtt a II. sz. bel­klinika felújítására: a kettő összefügg. Korszerűsítésre szo­rul a tanárképző épülete is. Uránvárosban az egykor igé­nyesnek mondott lakások to­vábbi komfortosítása, a kül­városi területeken pedig a kommunális ellátottság javítá­sa a cél. Ha a lakosság ösz- szetétele szerint nézzük, ak­kor is van bőven tennivaló. Időszerű, hogy az alacsony nyugdíjasok életszínvonala ér­zékelhetően emelkedjék. Tud­juk, napirenden van a bányó­-------------------------- * --------------------------­s zók nehéz munkájának bér­ben történő elismerése. Ha képviselővé válasz­tanak, szeretném ezekben a témakörökbeh minél többet hallatni a szavam. Medvetzky Antalné dr. A Pollack Mihály Műszaki Főiskola oktatója. 1940-ben szü­letett Tiszaroff községben, értelmiségi családban. Iskolai végzett­sége: Épitőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem általános mér­nöki oklevél. 1984-ben egyetemi doktori címet nyert. Politikai végzettsége; Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem négyéves sza­kosító tagozat. Pártonkivüli. 1978 óta a Műszaki Főiskola igaz­gatóhelyettese. 1979-ben docensi kinevezést kapott. 1977-ben az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült. Folya­matosan részt vesz a NEB munkájában. 1980-ban a pécsi 4. sz. választókerület országgyűlési képviselőjének választotta. A jelöltek a gyűlés végén megköszönték választóik bizal­mát. Medvetzky Antalné dr. mást is megköszönhetett: azoknak a segítségét, akik eddig—támogatták: Medvetzky- né az előző választási ciklus­ban már országgyűlési képvi­selő volt ebben a kerületben. Kézenfekvő, hogy az újságíró eddigi tapasztalatairól kérdez­ze: miben tudott segíteni az ittlakó pécsieknek. — A Szigeti tanyán élőknek nem volt átkelőhelyük a vas­úton Mecsekalja felé: sikerült megoldani. Büszke vagyok rá, hogy közreműködhettem a Kö­rösi Csorna klub megszületé­sében: segített a BÉV és a PIK. Sokáig leveleztem a mi­niszterrel a tetőtér-beépítések­ről: fiatalok kerestek meg, mert túl lassan bonyolódtak az ügyek. Itt a válasz: ezután kedvezőbb körülmények kö­zött vághatnak bele. Sok ak­tív és nyugdíjas uránbányász jelent meg a fogadóórámon segítséget kérve: az egyiknek bölcsőde-, a másiknak tele­fonügyben jártam el. Pata- csón sok embert ismerek: jó lakóközösség van ott. Újra jár a busz Patacsra, a környék gázellátásának terve a mi in­tézeti csoportunkban készül. Megkerestek kiskerttulajdo­nosok: legyen buszmegálló! Én megterveztem, tanácsi tá­mogatásból, vállalati munká­val elkészült.- És a Parlamentben? — Részt vettem az oktatási törvény előkészítésében: az én Pécsről felvitt javaslatom is bekerült oda, ahol pontosab­ban fogalmazták meg a felső- oktatási intézmények vezetői­nek jogait.- Ha újra megválasztják? — Nem nagy célokat tűzök magam elé, de azt tudom, hogy a látszólag kis ügy is fontos annak, aki segítséget kérve felkeres. Dr. Schmelczer Maliid A Pécsi II. sz. Belklinika adjunktusa. 1944-ben született Pé­csett, értelmiségi családban. A Pécsi Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát 1969-ben. Politikai végzettsége: Marxizmus— Leninizmus Esti Egyetem filozófiai szakosító. Egyetemi évei alatt alapszervi KISZ-titkár volt, 1965-től szakszervezeti tag. Pártonki­vüli. Az egyetem elvégzése után 10 éven át az I. sz. Belklinikán, 1979- től a II. sz. Belklinikán dolgozik egyetemi adjunktusként. 1980 óta a II. sz. Belklinikán dolgozik egyetemi adjunktusként. 1980- ban a klinika izotóplaboratóriuma sugárvédelmi felelősi tevékenységének ellátására kapott megbízást, és ezenkívül fog­lalkozik az izotóptechnikákon alapuló laboratóriumi diagnosz­tikai és kutatómunkával is. A doktornő nyakában az or­vosi munka elmaradhatatlan kelléke, a sztetoszkóp, de a köpenyén még egy kis mű­anyag doboz fityeg: filmdozi­méter. A sugárzás erősségét méri. Aki az izotóplaborató­riumban dolgozik, annak kö­telező viselnie. A laboratórium a vérképző szervek betegsé­geivel foglalkozik. A klinika az első kerület (Vasas, Me­szes) állandó belgyógyászati ügyeletének helye, ez is sok munkát ró az itt dolgozókra.- A jelölő gyűlésen kollé­gái és tanítványai sok szépet elmondtak önről, támogatva jelölését... — Nagyon jólesett a bizal­muk, a gyógyító-kutató, okta­tó munkám elismerése is volt ez. — Milyen reményekkel néz a képviselőség elé, ha a válasz­tók úgy döntenek, hogy On le­gyen a kerület képviselője?- Természetesen mindenről csak feltételes módban be­szélhetünk. A jelöltség meg­tisztelő, de őszintén szólva bizonyos gondot is okoz: még csak a tájékozódás elején tar­tok. Tudom, a kerületben sok diák és tudományos kutató él, de nemcsak az ő érdekük, hanem az egész városé, hogy mielőbb megkezdődjön a kli­nika rekonstrukciója. Az ürögí városrész sok idős ember ott­hona: velük nemcsak az egész társadalomnak, hanem a vá­rosnak és a szűkebb környék­nek is megkülönböztetett fi­gyelemmel kell foglalkoznia. És van egy fontos feladatunk, ami nem kötődik területhez és életkorhoz: ez pedig a kör­nyezetvédelem. Gárdonyi Tomás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom