Dunántúli Napló, 1985. április (42. évfolyam, 89-117. szám)

1985-04-15 / 102. szám

1985. április 15., hétfő

Dunántúli napló

5

„Ha látom, hogy valaki jobban csinálja, azonnal abbahagyom”

Medveczky Ilona revüje Komlón

Medveczky Ilona úgy tűnik, örökifjú. Tegnap, a komlói Színház- és Hangversenyteremben energikusan táncolt revü- műsorában. Felöltözve vagy a revükben megkívánt ruházatban egyaránt lebilincselte a közönséget. Két jelenet között öltözőjében fogadott.- Nem látszik fáradtnak ...- Kipihenem magam egy-két perc alatt. 36 éve táncolok.- 25 éve Pécsett táncolt, a Pécsi Balett egyik alapitótagja. Mi jut eszébe erről az időszakról?- Életem kezdete volt. Ekkor kezdtem el gondolkozni azon, hogy a klasszikus balett után mást is csinálhatok. Valami olyasmit gondoltam, ami máig tart, a musical-revü-tánc keverékét. Nem bántam meg, sőt azt sajnálom, hogy nem tanítják ezt a műfajt szinte sehol.- A művésznő sem tanít?- Higyje el, annyira még nem tudatosult bennem ez az egész. Meg türelmem sincs. Egyszer vállalkoztam, betanítottam egy fiatalt a tévé „Előttem az utódom" című műsorába. Sikerünk volt. Tudja a gyerek, a kutya meg a meztelen nő mindig nyerő fogás a színpadon.- Úgy tudom, hosszabb idő után kezdett el újra táncolni. A bennfentesek szerint férjének, aki osztrák is, van ebben szerepe ...- Valóban kevesebbet léptem fel az utóbbi 15 évben. Kilenc évet töltöttem Amerikában, ahová férjem üzleti ügyei

Bozsik László

miatt is mentem, és ott többször voltam színpadon- Férjem a barátom. Kiváló szellemi lény, senkinek sem kívánok jobbat. Ö Bécsben él, én Budapesten. Gyakran meglátogatom, 12 éve osztrák állampolgár is vagyok.

— Most hol láthatja a közönség Medveczky Ilonát?

— A Jóból is megárt a kevés című darabban táncolok a Thá- lia Színházban, zsúfolt ház előtt, vendégként. Egyébként pedig az egyik pesti szórakozóhelyen, a Lidóban lépek fel. Végre van tehát lehetőségem újra a bizonyításra. Amikor hazatértem, hónapokig nem kaptam szerepet, nagyon elkeseredtem. Afféle „cifra nyomorúság" volt akkori életem. Most újra a „revü utazó nagyköveteként" ielentenek be.

— Minek köszönheti, hogy megőrizte jó „kondícióját”?

— Elsősorban adottság ez, azt 'hiszem. Mindenesetre szeretek úszni, tornászni, szauná- zom és a házam körüli szakmunkákból is kiveszem a részem: kertészkedek, tetőt fedek.

— Meddig táncolhat Medveczky Ilona?

— Még jó az alakom, feszes vagyok, ugyanakkor legnagyobb kritikusa saját magamnak. Ha látok valakit, aki ezt a műfajt jobban csinálja, azonnal abbahagyom.

Benyitnak az ajtón. Készülődnie kell, újra ő következik. A komlói két előadás után siet vissza a fővárosba, éjjel még ott is fellép(ett).

Méhész tagtoborzó

Nagy érdeklődés mellett tartotta meg újabb tagtoborzó értekezletét vasárnap Pécsett a nemrég alakult Magyar Méhész Egyesület Baranya megyei szervezete. A színhely, a Park mozi nézőtere majdnem megtelt, a rendezvényre legalább háromszázan jöttek el. Valaki azt mondta mellettem, hogy az eddigi csendes tó, mármint a méhészvilág hirtelen mozgásba lendült.

Az új egyesület —. melynek még irodája sincs, támogatója, a Budapesti Tszker kiváló menedzsernek bizonyul, többet fizet a mézért, mint más felvásárlók. Ez a tszker mézexport- joggal rendelkezik, három megyés kirendeltséget nyitott Pécsett, a Pacsirta utca 33-ban.

Vezetője Englert Gyula. Az MME Baranya megyei szervezetébe eddig csaknem 250-en léptek be. Ezen belül külön szakcsoportot alkotnak a harkányiak. Az MME és az említet; tszker biztatására méhész szakcsoport alakult a diósvisz- lói tsz-ben, hasonló céllal szervezkednek a szigetvári és a hidasi tsz-ben is. A baranyai székhelyen is nagy szükség lenne egy tszkeres átvevőhelyre és egy raktára, mint amilyen Harkányban már működik.

Tegnap a tájékoztatók, az előadások után legalább százan kérték felvételüket az MME Baranya megyei szervezetébe.

Csuti J.

Bélyegárverés

A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége a 28. tavaszi nagy árverését a hét végén rendezte meg Budapesten. A vásárlókedvre jellemző: a filatelisták összesen 450 ezer forintot költöttek külföldi, klasszikus, és modern magyar bélyegekre.

Az árverésen több mint ezerötszáz tétel került kalapács alá, közöttük bélyegsorokra, blokkokra, levelekre, tévnyomatokra, és más érdekességekre egyaránt licitálhattak a vállalkozó kedvű gyűjtők. A legtöbb érdeklődőt * a modern magyar bélyegek aukciója vonzotta, ahol — éppúgy, mint a többi kategóriában - a ritkaságokat keresték.

A legnagyobb licitet a klasz- szikus magyar bélyegek árverésekor ütötte le a kalapács. Egy, a múlt század végén keltezett vegyes bérmentesítésű levél két bélyege a száz- forintos kikiáltási ár negyvenötszöröséért kelt el. Érdekesség, hogy a nagy értékű, egyedi bélyegeknek ezúttal nem volt különösebb sikere, a 20—25—30 ezer forintos bélyegekre nem akadt vevő. A magyarázat egyszerű: sok gyűjtő véleménye szerint azok nélkül is teljesnek tekintheti katalógusát, s inkább olcsóbb áron vásárolt.

Azi árverésre bocsátott 1500 postai értékcikk hatvan százaléka végül is új gazdára talált.

B > T '.1 J 1 1 T J *

■hh

A középkorú lány az oldalbejáratnál várt, fejét behúzta a vállai közé, a hűvös áprilisi szél belekapott szűk, barna or- kárkabátjába, homlokára fésült sima, fekete haját egyenesre vágatta, mint hajdani cirkuszosnők, akik flitterektől csillogva himbálták szépségüket a trapézon. Erzsiké nem csillogott — jóllehet soha életében — annál inkább nyomta a bánat és a tehetetlenség. Klinikai jóakarója — ki sorsán segíteni szeretne — invitált a kapunál, nézzem csak meg védence hol dolgozik napi hat órát, a lány indult is előre — kissé kacska lábaival —, hogy mutassa az utat, a magas gyárkémény irányába, de visszatartottam. Félek az utálattól — nem tehetek róla — amit a várható látvány és szag kiváltana belőlem, ha követném az oldalajtón, amely mögött ő és két idősebb férfi a klinikai kórtermek és műtők szennyesét bontják szét és

válogatják mosásra előkészítve. Havi kétezerhétszáz forintért.

Inkább autóba ültetjük és kivisszük a város túlsó szélére, ahol szép — néha gőgös — családi házak és virágzó kertek képeznek csendes utcákat. A „rokon főbérlő”-ék

apám újra megnősült, de ő is elhunyt, nem sokkal később második felesége is. A házat az asszony fia örökölte, eladták százhatvanezer forintért, abból nekem adtak tízezer forintot. Volt ügyvéd is, de ő is azt mondta, nekem csak ennyi jár. Bedugtak ebbe a házikóba, fizetnem ugyan nem kell, de most azt akarják, hogy költözzek el. Kétszerhétszázból hogy fizessek albérletet? Amikor a

Örökség - nyomtalanul

háza is kényelmes otthont sejtet, az udvaron különálló —; lapostetős és fehérre vakolt kis házacska —, amelynek egyik végében Erzsi lakik — sem éppen riasztó. Szűk kis helyiségek, konyha, vécé, szoba, csak éppen istentelenül hideg.

— Szüleit ismerte?

— Csak Anyámat. Aztán nevelőszülőkhöz kerültem. Volt házunk, ott éltünk, aztán nevelőanyám meghalt, nevelőrégi házhoz nekem is van közöm.

A szoba falán festett Madonna, négy piros arcú, kék szemű angyallal, örökölte az apjától. Van fénykép is. Egy jóképű asszony és férfi — nevelőszülők — középen erős dioptriás, fekete keretes szemüveggel Erzsi néz szembe a gép lencséjével, még eléggé fiatal korában. Családi kép. Csak a ház, az örökség nem „családi" jellegű. Erzsit a nem vérrokonság kiejtette a „pikszisből”.

— Azt mondják, én vagyok az oka, hogy a vízcsövek elfagytak, de hát ki tehet róla, hogy ilyen hideg volt, nekem meg pénz sem jutott olajra, az olajkályhám különben is elromlott, rossz az öreg tévém is. Nincs pénzem ilyesmire. A télen majd megvett az istenhidege. A kevés kis keresetemet beosztom, ugye, aki nem dohányzik, nem iszik, nem jár ide-oda, az valahogy megél ebből is. Ha hazajövök, csak ülök betakarózva a hideg szobában, van egy kiscicám, vele ketten mégis csak könnyebb.

Érkezésünkkor arra kérte a gépkocsivezetőt, hogy ne a ház előtt, inkább kissé lejjebb álljunk meg. Amikor eljövünk, kiles az utcára, aztán óvatosan jön utánunk.

— Nem akarom, hogy autóval lássanak. Nem akarok haragot. Mit gondol, kiköl- közzek? Hagyjam magamat teljesen kiutálni mindenből?!

Fél, mert az örökösödési hercehurcából egy fecni papírja sincs. Neki nem adtak.

Rab Ferenc

Állandó kiállítás Kaposvárott

Nemzetközi pipafesztivál Fonyódon

Jóllehet, a nyár végének lesz kétségkívül érdekes programja, a „Balaton pipafeszti- vál” Fonyódon, az előkészületek máris nagyban zajlanak. Nem kis vállalkozásba fogott ugyanis a kaposvári Dorottya pipaklub, a Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat támogatásával: augusztus 26. és szeptember 3. között rendezik meg a jeles eseményt, természetesen pipaszívó-ver- sennyel összekötve. A változatos programú, az utószezonban a Balaton partjára többszáz vendéget csaló rendezvénysorozatra máris jelezték részvételüket, többek között csehszlovák, olasz, holland és lengyel pipabarátok, de 14 országból várnak érdeklődőket.

Galambos Lajostól, a Dorottya pipaklub titkárától hallottuk: része lesz a programnak egy kiállítás is, amelynek anyaga szépen gyűlik. Az itt látható pipák „vendégként” lesznek Fonyódon, a fesztivál ideje alatt, ugyanis a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum egy állandó kiállítást szándékozik nyitni a megyeszékhely egyik jeles épületében, a Vaszary- házban. A tárlat október 1- től lesz látható, s számos érdekességet sorakoztatnak fel. Itt lesz egy 2400 éves venezuelai pipa — egyúttal a gyűjtemény legrégebbi darabja —, amiből annak idején még nem dohányt, hanem kendert szívtak. Láthatják az érdeklődők azt a pipát, amelyet Károly román király a koronázására kapott, II. Endre pipáját, amelyet Szulejmán szultán ajándékozott neki, de ott lesz egy olyan, kenyérbélből készült pipa is, amelyet egy elítélt csinált magának fogsága utolsó napján, de használni már nem volt ideje .. .

Számos gyűjteményből, magánosoktól érkeznék a leendő kiállítás szép darabjai. Eddig mintegy 50—60 darab gyűlt össze, de várják még a küldeményeket az új kiállításhoz.

A kaposvári pipaklub egyébként két hónapja tagja a Párizs központtal működő világszervezetnek. Ez idegen- forgalmi szempontból előnyöket kínál. Ennek volt köszönhető az a nemzetközi pipa- szívó-verseny is, amelyet tegnap rendeztek Budapesten, a volt Grasham-ben, s amelyen Galambos Lajos „dirigálta" a pöfékelő versenyzőket.

M. A.

Száz éve született

Egon Erwin Kisch,

„a száguldó riporter”

A bemutatott könyvborítót (Christian Schad 1928-as festményének felhasználásával) Friederike Pondelik tervezte.

'Prágába települt német család sarja volt századunk egyik legnagyobb riporter-egyénisége, aki 19 évesen lett gyakornok a Prager Tagblatt szerkesztőségében, két év múlva pedig a szintén német nyelvű Bohémia munkatársaként véglegesen az újságírást választja élethivatásul.

Kisch, ez a kiváló tollú zsurnaliszta, akit fékezhetetlön kíváncsisága és igazságszeretete hajtott, sosem pályázott írói babérokra — pontosabban: a riportázst kívánta irodalmi szintre emelni. Meg is tette — életműve számtalan nyelven, számaién válogatásban és teljes kiadásban látott napvilágot, s jelenik meg még ma is.

Kisch volt az, aki leleplezte az 1912-es „szenzációt", amely a szerbek ellen uszító, háborús hisztériát szító kacsa volt (magyarul Egy „n” betű a világtörténelemben címmel olvoshatunk arról, mennyire mást jelent az, hogy Prochaska konzul „u Skoplje”, illetve „us- kopljen” mint a tévesen továbbított táviratokban állt, s amit az Osztrák—Magyar Monarchia minden lapja átvett és ször- nyülködve kommentált. . .) I

Kisch rántotta le a leplet 1913-ban Redl ezredes eltussolni kívánt kémkedési ügyéről;

s ezzel bevilágított a hadsereg züllöttségébe is. Magyarul: Hogyan jöttem rá, hogy Redl kém volt — kár, hogy az ugyanerről a témáról írt színdarabját (Die Hetzjagd — Oberst Redl, Berlin, 1921.) nem láthattuk még magyar színpadon!

Háborús élményeit 1922-ben (Als Soldat im Prager Korps) és 1929-ben (Schreib das auf, Kisch — Jegyezd fel, Kisch) adta ki könyvalakban, miután nemcsak a háborús összeomlást, hanem a bécsi forradalalom és az osztrák köztársaság bukását is megélte, sőt, a börtönt is megjárta.

Újra Prága, majd a Szovjetunió, Amerika és Kína következett - könyvek sorát adta ki: Cárok, pópák, balsevikok (1926), Amerikai paradicsom (1929), Az újjászületett Ázsia (1932), iKína titka (1933) - s ezek tovább növelték hírét a világban, melyet 1925—27 között összeállított három riportkönyvével alapozott meg (A száguldó riporter, Vágtában a világ körül, Kalandozás a nagyvilágban — valamennyit olvashatjuk magyarul is!)...

Hitler hatalomra jutásakor minden művét máglyára vetették, őt magát letartóztatták, de — mint cseh állampolgárt - szabadon kellett engedjék... Prága, Párizs, majd Ausztrália következett (Ugrás a túlsó féltekére — 1937), majd a spanyol polgárháború, és az 1939-től 1946-ig tartó mexikói emigráció következett. Itt írta meg 1931-es könyvének (Prager Ritával) kibővített változatát, a Szenzációk vásárát (1942), majd 1945-ben adta ki Mexikói felfedezések c. kötetét.

A háború után hazatért Prágába, megkezdte Marx Károly cseh kapcsolatainak, és a Bata cipőgyár történetének feldolgozását, de egy 1947-es agyvérzést követően 1948. március 31-én meghalt.

Harcos kommunista kiállása, következetes antifasiszta, háborúellenes működése, igazságkeresése, riportok ezreiben megvalósult kíváncsiskodása ma is követendő példa - nemcsak az újságírók, hanem minden olvasó, az újért harcoló ember számára is.

dr. Mándoki László