Dunántúli Napló, 1985. április (42. évfolyam, 89-117. szám)
1985-04-10 / 97. szám
1985. április 10., szerda Dunántúli nqplö 5 Viking, Rozmaring, Zsuzsanna A kiállítás egy részlete a budapesti Gerlöczy utcai kiállitóteremben Parkolók mozgás- korlátozottaknak A táblán: kék mezőben fehér tolókocsi A mozgássérültek közlekedésének megsegítésere Mo gyarországon tavaly hoztak rendeletet. Baranyában már ezt megelőzően két éve adtak ki parkolójegyeket a közlekedésükben egészségügyi okok miatt akadályozottaknak, amivel biztosították számukra a nyugodt, díjtalan parkolást. A pécsi parkolóhelyeken néhány hónopja új jelzés látható: a Mozgáskorlátozottak Szövetségének kék mezőben fehér tolókocsis emblémája, amely mutatja, hogy ott moz- gáskorlátozotaknak tartanak fel néhány helyet, amelyet elfoglalni tilos. Mindezeken túl, ami a legfőbb segítséget jelenti, idén mór parkolók is készülnek ki- zárlólag mozgáskorlátozottaknak. Ezek helyét és számát Pécsett maguk az érintettek, Mire pályáznak a fazekasok? Ha szép és praktikus, gyártó is akad Étkészletek, konyhai edények, siitöformák Kicsi, de látványos, szép kiállításon mutatta be a pesti Gerlöczy utcai Design Centerben a Népművészeti és Háziipari Szövetkezeti Vállalat azo- kal a kerámia étkészleteket, amelyek díjat nyertek c cég fazekas-pályázatán. Kizárólag használati tárgyak voltak láthatók, mint például az elsődíjas, sárgásbarna, 80 darabos (ezen beiül négy részből álló) „ Viking" tálalókészlet, a mezőtúri Gonda István tervező munkája, c harmadik díjas „Zsuzsanna”, kávébarna konyhai és tálalókészlet sütőkkel, torta- és pudingformákkal — a szintén mezőtúri Kozák Éva munkáje —, vagy a sárga alo- pon apró kék pettyes „Rozmaring", Szűcs Imre ezüstérmes pclyamunkájc. Előzmény és háttér: az utóbbi években rohamosan csökkenő kereslet a népművészeti cserépedények iránt, hiszen háziasszony és ajándékozó egyaránt többször is meggondolja, mit vásároljon. Az eredeti funkciójuktól megfosztoti népművészeti jellegű dísztárgyak iránti kereslet visszaesése mellett az is gondot okozott, hogy megszigorították az étkezési kerámiákra vonatkozó szabványt. így a korábbi edények egy részét — egészségre ártalmas máz miatt — át kellett minősíteni dísz- lárggyá, ezekből fölös készletek hclmozódtck fel, oz előállító szövetkezeteknél pedig szabad kcpccitós keletkezett. Népművészeti jellegű használati edények iráni viszont jelentős az igény, még számottevő tőkés exportra is van kilátás. Ezt célozta meq az említett pályázat, cmelynek második fordulójában mát követelmény volt, hogy a mintadarabok gyártásra „érett" formában jelenjenek meg, és megfeleljenek a KÖJÁL és a KERMl előírásainak. A díjazott munkák gyártását 20—40 szériás sorozctban néhánv szövetkezet vállalta is — sőt, ha ezek exportminőséget garantálnak, az NHSZV anyagi támogatást is nyújt o technológia korszerűsítéséhez. — Nemcsak ígértük, hanem valóban gyártani is fogunk még az idén legalább 50 sorozatot két díjnyertes készletből — nrondto érdeklődésünkre Sz. Kiss Gábor, a Mezőtúri Fazekasok Szövetkezetének elnöke. — Új alapanyagokat is szerzünk hozzá, mert bár a kivitellel elégedettek vagyunk, vigyázni kell arra is, hogy az áru ne legyen sérülékeny. Igaz, hogy az ilyen termék is csak nagy szériában igazán nyereséges, de tisztes hasznot hoz már kisebb darabszámban is. Hcsonló készletünk, mint a Vi- king, egyébként is nagy sikerrel szerepelt már tavaly Berlinben, az úgynevezetj gasztronómiai olimpián. Varga J. Fontos híradások a mának Újabb szerzemények a régészeti kiállításon Külön vitrinben mutatja be új szerzeményeit a Janus Pannonius Múzeum régészeti osztálya a Széchenyi téri épületben levő állandó kiállításon. Jelenleg egy többféle szempontból is ritkaság számba menő leletet láthatunk itt, amely Nagy Erzsébet régész kertvárosi leletmentése nyomán került a felszínre, Nagy Erzsébet a kertvárosi építkezésekkel párhuzamosan végzett leletmentést két évvel ezelőtt a Testvérvárosok terén. Eqy avarkori temető összefüggéseit sikerült itt tisztáznia. — Ebben a temetőben került elő három tósír — mondja Nagy Erzsébet. — Lovasokat nem temettek melléjük. A három ló közül az egyiket fel- szerszómozva, vasveretes nyereggel helyezték a sírba, és éppen ezek a szerszámok tartogatnak fontos híradásokat a mának. Az időszámításunk utáni 8. században ugyanis már kialakult az elöl magasabb, hátul alacsonyabb kápájú nyereg a fából készült szerkezeta közlekedésükben korlátozottak választották ki mindennapi életük szükségletei alapján. így1 parkolót kértek minden áruház elé, a fontosabb terekre, a közintézmények, kórházak, szórakozóhelyek, a színházak bejárataihoz. Ezek kialakítása elsősorban a mozgáskorlátozottak parkolóhelyeire érvényes, speciális szabványtól függ, de elkészítésükkor alkalmazkodni kell az adott területen érvényes forgalmi rend szabályaihoz is. A legfőbb szempont: a legsúlyosabb állapotot, o tolókocsisat kell figyelembe venni, és ennek megfelelően kiépíteni a parkolót, gondosan ügyelve formájára, méretére, a megfelelő, balesetveszély nélküli fordulási lehetőség biztosítása érdekében. A végleges helyszínekről és az elhelyezésekről várhatóan e hónap végén helyszíni közös bejáráson döntenek a rendőrség, a Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat és a Mozgáskorlátozottak Országos Szövetsége Baranya megyei Szervezetének szakemberei. E közösségi parkolólehetőségeken kívül rendezik a mozgáskorlátozottak egyéni parkolásának rendszerét is. Ennek értelmében a súlyos mozgáskorlátozottak házuk előtt, a bejárathoz legközelebbi helyen kijelölt parkolóhelyhez jutnak, amit csakis ők használhatnak. Ellenkező esetben a helyet elfoglalót 300—500 Ft-ig terjedő bírsággal bünteti a rendőrség. Az intézkedésektől az érintettek biztonságot várnak, saját közlekedésük biztosabbá válását. A példák biztatóak, hisz a mozgáskorlátozottak közül többen jártak a harkányi és szigetvári fürdőnél, ahol már tapasztalhatták a különleges parkolók előnyeit. Máger A. A közélet hírei Az Elnöki Tanács Koren Emil esperesnek, az állam és az evangélikus egyház közötti jó viszony munkálásában kifejtett eredményes tevékenysége elismeréséül, 70. születésnapja és nyugalomba vonulása alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta. A kitüntetést Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke kedden adta ót. Jelen volt dr. Káldy Zoltán, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke. * Dienes Bélát, a belgrádi magyar nagykövetség kereskedelmi tanácsosát 60. születésnapja alkalmából kedden Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára köszöntötte. Jelen volt Ballai László, az MSZMP KB gazdaságpolitikai osztályának vezetője. * Kedden a Parlamentben — Pesta László elnökletével — ülést tartott az országqyűlés szociális és egészségügyi bizottsága. A testület az Országos Tervhivatal és a Magyar Tudományos Akadémia tervezete alapján megvitatta a szociálpolitika hosszú távú és a hetedik ötéves tervidőszakra vonatkozó fejlesztésével kapcsolatos elképzeléseket. Az írásos előterjesztéshez Hoós János, országos tervhivatali államtitkár és Kulcsár Kálmán, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkár-helyettese fűzött szóbeli kiegészítést. * Kedden folyatódtak Nagy- cenken a Széchenyi István halálának 125. évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepségek. A nagycenki temetőben megkoszorúzták Széchenyi István síremlékét, majd az emlékmúzeumban a Széchenyi István emlékmúzeum baráti köre tartotta meg közgyűlését. A kör, amelynek egyebek között a Széchenyi István nevét viselő 200 szocialista brigád is a tagja, ápolja a Széchenyi emlékeket, programokat szervez, s folyamatosan gazdagítja az emlékmúzeum anyagát. A közgyűlésen elhatározták, hogy még az idén kidolgozzák a Széchenyi István születésének 200. évfordulóján rendezendő ünnepségek programját. Új tejterméket gyártanak Pécsett tel, ahogyan azt ma is használják. Ez a vasveretes lemezekkel díszített „modern” nyereg került elő a kertvárosi Baranya bemutatkozik Ausztriában Jön: a Parti uajkrem Energiaszegény, fehérjedús, csökkentett zsírtartalmú Új termék gyártása indul a közeljövőben a Baranya megyei Tejipari Vállalatnál. Az országban a soproniak után másodikként Pécsett is megjelenik a Parti vajkrém, mely csökkentett zsírtartalmú. Ez pontosabban a Margaréta vajénak fele, mindössze 40 százalék. A Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézettel közösen a Pécsi Orvostudományi Egyetem 1. sz. Belklinikáján másfél évvel ezelőtt indultak a kísérletek. Táplálkozásbiológiai szempontból a 40 százalék tejzsírtartalmú új vajkrémnek igen kedvező tulajdonságai vannak: energiaszegény, s egyben azok számára is fogyasztható, sőt előnyös, akiknek szervezete nem képes felbontani a zsírt, illetve „magyarosabb” mennyisége a szervezetbe jutáskor emésztési zavarokat (hasmenést) okoz. A Parti vajkrémben levő zsiradékot ezzel szemben a szervezet könnyen feldolgozza, további előnye: a csökkentett zsírtartalom egyben (több hasznos fehérjemennyiséggel párosul. A vajkrém három: natúr, zeller és magyaros ízesítésben készül majd, 25 dekagrammos, műanyag tégelyes kiszerelésben. Ára is kedvezőbb hagyományos társaival szemben: 15 forint. A tejipari vállalat az új termék gyártására, illetve ennek beindítására mintegy 5 millió forintot fordított. Egy teljesen új, nyugatnémet gyártmányú gépsort vásároltak, melyen az úgynevezett vajkrémvonal áll majd termelésbe. Csupán a hűtőberendezéseket várják még, amiket a magyar partner április végén szállít. A csökkentett zsírtartalmú tejtermékek gyártása lásson már hagyománnyá válik a pécsi vállalatnál, követve a korszerű táplálkozás-biológiai követelményeket. (Tenkes, Övári, Baranya és Bólyi sajt.) Éppen a napokban, április elején szállították ki a megyeszékhely boltjaiba azt az első 3500 pohár tejfölt, amely a hagyományos 20 százalék zsír helyett csupán tizenkettőt tartalmaz. Právíci L. avar temetőből, és ezt mutatjuk most be a közönségnek. Ritkaságról van szó, mivel a Kárpát-medencében összesen ot ilyen leletet ismerünk, közülük a legközelebbit Zágráb mellett találták meg a régészek. Legközelebb Dombay János régészről, a megyei múzeum egykori igazgatójáról emlékeznek meg a régészeti állandó kiállításon. Dombay éppen ötven évvel ezelőtt kezdte meg a szebényi avar temető feltárását. Ez a kutatás hozta meg számára az első szakmai elismeréseket. A Janus Pannonius Múzeum régészeti osztálya a szebényi ásatás történetével és a leletek bemutatásával idézi fel majd Dombay János munkásságát. Gállos Orsolyo Baranya megye ipari, mezőgazdasági és kereskedelmi vállalatai közös kiállításon mutatkoznak be Ausztriában. A Bécs melletti Münchendorfban, az Artex Külkereskedelmi Vállalat által bérelt kiállítási csarnokban, április 15. és 19. között ismerkedhetnek meg oz érdeklődők a jellegzetes baranyai termékekkel. A részt vevő tizenkilenc vállalat és szövetkezet kedden indította útnak kamionnal a gondosan kiválogatott árucikkeket a szomszédos országba. Az Artex vállalkozott arra, hogy az állandó jellegű kiállítása mellett időről időre bemutatja egy-egy magyar országrész termékeit is München- dorfban. Most Baranya vonultatja fel exportképes termékeinek széles skáláját. A Magyar Kereskedelmi Kamara Dél-dunántúli Bizottsága — együttműködve az Artexszel — olyan kis vállalatok és szövetkezetek részvételét is megszervezte, amelyek egyébként soha nem juthatnak el külföldi árubemutatókra. —Szakembereik közvetlen ismereteket szerezhetnek a nemzetközi piaci életről, személyes kapcsolatba léphetnek külföldi üzletemberekkel, összehasonlíthatják termékeiket más hazai és külföldi árucikkekkel. Mindez kedvezően befolyásolhatja az ex- pcr.íejlesztő munkájukat. A patinás baranyai termékek — mint például a pécsi kesztyű, a pécsi bőr, a Zsol- nay porcelán, a Pannonvin pezsgő — mellett kiállítanak számos olyan árucikket is, amelyek kevésbé ismertek a külpiacokon, például pécsi bútort, mohácsi farostlemezt, ormánsági szőnyeget, kishajmási kerámiát, bólyi csillagszórót és különféle tájjellegű húskészítményeket, amelyekből kóstolót is rendeznek.