Dunántúli Napló, 1985. április (42. évfolyam, 89-117. szám)
1985-04-01 / 89. szám
1985. április 1., hétfő Dunántúlt napló 7 Negyvenévesen újra futballozik „Tű" és a visszatérés Hiányzottá tétre menő foci Még a meglehetősen felelőtlen Szilveszter éji fogadkozások alkalmából sem szokás olyat fennen hirdetni, hogy „márpedig 40 évesen én újra kezdem a focit". Tallósi István, az egykori neves pécsi labdarúgó nem is tett ilyet az újév első pillanataiban, mégis ismét elővette az egyszer már szögre akasztott futballcsukót, és a negyedik X közelébe érve úgy döntött: megint megpróbálkozik a játékkal.- 1981 júniusában fejeztem be aktív pályafutásomat a PVSK-ban, azóta csak kispályáztam. Az utóbbi időben Bükkösdön, a megye I. osztályú csapatnál edzősködtem, közben, persze az edzéseken be- beszálltam. Annak, hogy itt, ebben az együttesben újra kezdtem a játékot, két oka van. Egyrészt nagyon kevés labdarúgónk van Bükkösdön, másrészt úgy éreztem, a meglévőknek talán tudok még segíteni a pályán. Hiába, biztos kieső helyen vagyunk, elkel a fiúknak minden támogatás — indokol „Tű”, merthogy a szurkolók közül sokan e becenéven ismerik. Négyéves kihagyás után, március 30-án mutatkozott be újfent. A bükkösdi 11 ugyan 2-0-ra veszített . a Steinmetz SE ellen, de Tallósinak óriási öröm volt újra játszani, jól esett neki a tétre menő foci. Nincs egy deka súlyfelesleg sem rajta, húsz esztendeje tartja versenysúlyát, ami 64 kiló. — Biztosan vannak olyanok, akik úgy fogalmaznak: éz meg miért égeti magát itt, a „vakok" között? Lehet, sőt biztos, hogy ezek a bükkösdi fiúk nem tudnak mindent a labdával, de akkor is öröm velük játszani. Szó sincs arról, hogy a beugrásommal megmenekülünk a kieséstől, tehát nem megmentőként álltam be közéjük. Játszom, jól érzem magam közöttük, ez a' lényeg. Mivel a megyebajnokságban nem lehet valaki játékos és edző egysze- mélyben, inkább lemondtam a trénerségrőí, csakhogy futballozhassak. A jó példák számomra sokat jelentenek: Rákóczi Feri bácsi és Kresz Sanyi bá' ötven fölött is játszott, illetve játszik még, bár csak kispályán. Megfelelő alkat, életmód és nagy fociszeretet kell ahhoz, hogy valaki tovább mutatkozhasson a pályán, mint általában mások. Szerencsére ebből a hármas tulajdonságból nálam megvan mind a három, így szerintem 50 éves koromig ,/nyomhatom az ipart”. Nem érdekel, hogy esetleg kiröhögnek, ha hasra esek a meccsen, a nagy igyekezetemben. Másokkal is megesett már ilyesmi, jóval 40 alatt is. Egyébként Tallósi akkor is marad Bükkösdön focistaként, amennyiben kiesik a csapata a megyei I. osztályból. Azért nem tágít tőlük, mert baráti szálak fűzik ehhez a kis egyesülethez, anncrk vezetőihez, illetve játékosaihoz. „Tű" mostanában minden szerdától úgy készül a hétvégi fordulókra, mintha nem is az egyik legalacsonyabb osztályban kergetné a bőrt, hanem mondjuk az NB l-ben. Életmódját ismét alárendeli a labda1- rúgásnak, ami azt bizonyítja: komolyan veszi a visszatérést. Ahogy mondja, ez valamikor annyira beléivódott, hogy nem lehet kiirtani belőle . . . H. L. Orion Gólkupa az európaiaknak Mezey kedden hirdet csapatot Színes televíziót" kap a gólkirály A minitorpedók versenye. A felvétel a kecskeméti gokartstadionban készült. Április 4-én gokartverseny Pécsett Neves versenyzők a rajtnál Mór megszokott április 4-i program Pécsett, a Felszabadulási kupa gokart-verseny. A versenyt az idén is megrendezi a József Attila Lakótelepi Sportegyesület. Ezúttal a vásártér aszfaltos útjain alakítják ki a versenypályát. A nézők számára ez jó megközelítési és jó parkolási lehetőségeket biztosít, azon kívül a félnapos verseny idején biztosítva lesz a közönség ellátása is a helyszínen lévő büfék segítségével. A verseny programja reggel nyolc órakor kezdődik a gépek műszaki átvételével. Azt követően 9 óráig a szabad edzéseket, majd 9 órától az időméréses kötelező edzést nézhetik végig az érdeklődők. A verseny 10 órakor indul, a következő kategóriákban: 1. Úttörőgéposztály, 50 kcm-es motorokkal. 2. Ifjúsági go. 125 kcm-es motorokkal. 3. Felnőtt C—4 go. 125 kcm. 4. Felnőtt C—3 go. 125 kcm tuningolt motorokkal. A helyszíni nevezések során neves versenyzők jelentkezésére is számít a rendezőség. Mint korábban, nyilván az idén is rajthoz állnak a nagymúltú kecskeméti, dunaújvárosi, nagykanizsai és budapesti egyesületek versenyzői is, így sor kerül az A—100-as sebességváltó nélküli, a C—2-es 125 kcm-es gyári tuningolt gépek és a C—1-es 125 kcm-es vízhűtéses gyári versenymotorral szerelt gépek rajtjára is. A versenyre látogató nézők is versenyezhetnek. Nem gokartba ülve, hanem a belépőjegy mellé kapott KRESZ tesztláp kitöltésével. Ha helyes választ adtak valamennyi kérdésre a sorsoláson, elnyerhetik a Közlekedés Biztonsági Tanács által felajánlott díjakat. A magyar szövetségi kapitány sajtótájékoztatójában elmondta, hogy a tbilisziben látott Szovjetunió—Ausztria-mér- kőzésből nem lehet különösebb következtetést levonni az áprilisi bécsi osztrák—magyarra. — A hagyományos módon készül a válogatott keret Tatán — mondta Mezey György. — Külföldön szereplő játékosaink vasárnap még bajnoki mérkőzést játszottak-, így csak hétfőn este egészülünk ki. A keddi edzések után, késő délután hirdetem ki a Ciprus ellen pályára lépő 11 -et, miután meggyőződtem arról, hogy a külföldiek milyen „állapotban" vannak. A szövetségi kapitány a kérdésekre adott válaszaiban, többek között elmondta: — Nem gólokban kell gondolkodni, hanem a győzelemben. Számtalan példa volt már a labdarúgásban arra, hogy o meglepetések könnyen születnek, Szerdán Jugoszlávia is gólzáport várt Luxemburg ellen, végül csak keservesen nyert 1-0-ra. Remélem, olyan eredmény születik, amellyel a közvélemény is elégedett lesz. Ciprus „A" és utánpótlás válogatottja szombaton megérkezett 59 taaú küldöttségével Budapestre. Ciprus „A” válo- gatottia — kihasználva a magyar ió talajú pályák nyújtotta lehetőséget — négy edzést tart a válogatott találkozóig. Szombaton a Postás-pályán, vasárnap a BVSC Szőnyi úti sporttelepén gyakoroltak, ma a Népstadionban, kedden délelőtt pedig ismét a Postás-pályán tartanak edzést. A válogatott mérkőzés előtti sajtótájékoztatón az Orion Rádió- és Villamossági Gyár képviselője bejelentette, hogy Orion Gólkupa néven megindítják a mexikói kiküldetésért küzdő európai labdarúgók góllövőversenyét. Mint a tájékoztatóból kiderült, szerda estével bezárólag az európai válogatottak 53 mérkőzést vívtak a mexikói döntőért és még 67 van hátra. Az eddigi mérkőzéseken 108 iátékos nevéhez 151 gól fűződik. Az Orion Gólkupa állása a március 27-i mérkőzések után: 4 gólos Robson (angol) és Ernst (NDK), 3 gólos Gomes (portugál) Nateley (apgol).Ja- necka (csehszlovák). A legjobb magyar, Esterházy a kétgólosok között található. A magyarok közül eavgólos Détári, Kardos, Nagy, Nyilasi és Róth. Az európai selejtezők befejezése után a verseny legjobbja egy sz'nes televíziót nyer, a második helyezett herendi vázát kap, a harmadik pedig hordozható Orion, színes televíziót. A vb-selejtezők legeredményesebb magyar játékosát egy hordozható Orion, színes televízióval jutalmazzák. MAI MŰSOR SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Koldusopera (este 7 órakor) Latinovits-bérlet. Liszt Terem: Orgona-zongorabérlet. VI. hangversenye. (19.30 órakor). FILM Petőfi: 39 lépcsőfok (f4. fő, f8). Kossuth: 39 lépcsőfok (10. 12, f7, f9). Csigakirály (f3, f5). Park: Árvácska (f4). Vera és a férfi látogatók (fó. f8). Nevelési Központ: Hat gézengúz (4). Halálcsapda (6). Filmklub (8). Rákóczi: A fej nélküli lovas (5). Fekete Gyémánt: Széplány ajándékba (6). Jószerencsét: Hófehér (4, 6). Mohács: Az ember, aki lezárta a várost (6, 8). Komló, Zrínyi: Aranyoskám (4, 6, 8). Komló, Május 1.: Ezer milliárd dollár (f5, f7). Szigetvár: őszi almanach (6, 8). Siklós: Egy nő azonosítása (7). Harkány: Erotikus képregény (7). Boly: Elveszett egy kékszemű (7). Dunaszekcső: Várkastély a Kárpátokban (8). Pécsvárad: A férfikaland elmarad (7). Sásd: E. T. (8). Sellye: Viadukt (5, 7). Szentlőrinc: Az istenek a fejükre estek (7). Villány: A francia hadnagy szeretője (7). Mágocs: Veronika Voss vágyakozása (7). PLANETÁRIUM. Planetáriumi előadás: Egyéni számítástechnikai feladatok (15.00). Számítástechnikai szakkör (16.00). Naprendszer (16.00). Az esthajnal csillag: a Vénusz (16.30). Távcsöves bemutató. (17.30). Csillagászati szakkör (18.00). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Mit üzen a Rádió. 9.00: A hét zeneműve — Kurtág György: A boldog R. V. Truszova üzenetei. 9.30: Versek. 9.39: Ki kopog? 10.05: Nyitnikék. 10.35: Népdalok. 11.05: Bioritmus. 11.25: Két kantáta. 11.39: Jókai Mór élete és kora. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Házunk tája. 13.00: Nagy előadóművészek albuma. 14.10: Zengjen a muzsika. 14.40: Történelem és regény. 14.55: Édes anyanyelvűnk. 15.00: Veszélyben. 15.30: Muzeális nótafelvételeinkből. 16.05: Szögletes Észkerék. Tréfás ismeret- terjesztő magazin fiataloknak. 17.00: Eco-mix Gazdasági magazin. 17.30: Sebestyén János csembalózik. 17.55: Aczél György: Szocializmus, nemzet, kultúra c. könyvéről Ancsel Évával beszélget Zeley László. 18.15: Áprilisi kabaré. 20.25: Reklámkoktél. 20.30: Egy óra Erdélyi Miklóssal. 21.30: . . . nekem szülőhazám itt, e lángoktól ölelt kis ország . . . Karsai Elek sorozata. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Daróci Bárdos Tamás: Csángó lakodalmas. 22.41: A harmadik torony. Szerb Antal. 23.11: Zino Francescatti hegedül, Robert Casadesus zongorázik. 0.10: Toronyzene. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Nóták. 8.50: Délelőtti torna. 9.05: Napközben. Zenés délelőtt. 12.10: Népszerű fúvósátiratok. 12.25: Kis magyar néprajz. 12.30: Népi zene. 13.05: Pophullám. 14.00: Kettőtől ötig. A Rádió kívánság- műsora. 17.05: Újdonságainkból. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Zeneközeiben. 19.30: Sportvilág. 20.05: Tip-topparádé. 20.30: Show, ami show. Változatok a szórakozásra. 24.00: Éjféltől — hajnalig. HARMADIK MŰSOR 9.08: Együttesek vígoperákból. 9.57: Nagy mesterek kamarazenéjéből. 11.31: A Szlovén Filharmonikus Zenekar hangversenye, vezényel: Sándor János. 13.05: Humorimpex. Gasztronómia és diéta. 14.05: Schumann: Szimfonikus etűdök. 14.30: Közvetítés a perugiai Teatro Mor- lacchiből. Cherubini: Démophon. Háromfelvonásos opera. Közben: 15.23: Elágazó utakon. Simon István versei. 15.36: Az operaközvetítés folytatása. 17.00: Iskolarádió. 17.15: Zenés játékokból. 18.00: Zsebrádiószínház. Hogyan védekezzünk sötét, utcában, avagy^ a Bencsik metódus. Rádiógrotesz. 18.19: Romantikus muzsika. 19.05: Operaáriák. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Az MR szimfonikus zenekarának hangversenye. Kb. 20.25: Színészvizsga — 1985. Kiss József. Kb. 20.41 : Muzsikáló természet. Klarinét-madarak. Kb. 20.46: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 2M.30: Dzsesjszf elvételiekből. 22.00 r Operaest. 23.00: A hét zeneműve. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Kilencven perc. A Pécsi Stúdió hétfő esti hangos újságja. - Hírek - tudósítások, lapelőzetes. 18.30: Szerb-horvát nemzetiségi műsor. 19.00: Nemzetiségeink zenéjéből. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 8.45: Művelődési műsorszemle8.50: Tv-naptár. 9.00: ültess te is növényt. 9.15: A Horvát Szocialista' Köztársaság nemzetiségi nyelvei: az olasz nyelv. 9.45: Bemutatjuk nektek. 10.00: Kéziratos hagyatékok nyomában. 10.30: Hírek. 10.35: Művelődési műsor. 12.30: Hírek. 16.20: Vi- deooldalak. 16.30: ültess te is növényt. 16.45: Bemutatjuk nektek. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.30: Hírek. 17.35: Tv-naptár. 17.45: Régmúlt idők meséi. 18.00: Nem fontos és fontos - sorozat gyermekeknek. 18.15: Művelődési adás. 18.45: Nektek — ifjúsági adás. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló. 20.00: B. Dokovic—V. Jankovic: Jogging - dráma. 21.15: A világ ma — külpolitikai adás. 21.45: Kiválasztott pillanat. 21.50: Tv-napló. 22.10: Egy szerző, egy film. MÁSODIK MŰSOR 18.05: Hírek. 18.30: Zágrábi körkép. 19.00: Telesport. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Kutatások. 20.50: Tegnap, ma, holnap. 21.10: Dinasztia - filmsorozat. 22.00: Zene a műteremből - szórakoztató adás. Polgár Zsusza New Yorkban Országos mezei futóbajnokság Csapatbajnok a Komlói Bányász Búj, búj zöldág... A vasutas támadó csak a kaposvári „résen" hatolhat át, ám a labda ezúttal lemaradt. Fotó: Cseri László PVSK-SÁÉV 84-70 (34-44) Első oldalas, fényképes interjúban mutatja be olvasóinak szombati számában Polgár Zsuzsát az egyik legtekintélyesebb amerikai napilap, a The New Yorlk Times. A még nem egészen 16 éves magyar sakkozólány is részt vesz a város nagyszabású, szombaton kezdődött sakktornáján, amelyen olyan nagyságok is asztalhoz ülnek, mint a jugoszláv Ljubojevics, a román Gheor- ghiu, a holland Sosonko, az amerikai Seirawan és a magyar Adorján András. Dunakeszin, rendezték meg az 1985. évi mezei futó országos bajnokságot, amelyen elindultak a komlói és a pécsi atléták is. A több kategóriában lebonyolított versenyen nagyszerű komlói siker született. A Bauer, Nyikos, Freier összetételű bányászcsapat magyar bajnokságot szerzett. Eredmények: 12 km férfi egyéni verseny: 4. Bauer (Komló), csapatban: 1. Komlói Bányász. Ifjúsági fiúk: 8. Lov- rencsics (Komló), csapatban: 3. Komlói Bányász. Serdülő „A" kategória, csapatban: 2. Komlói Bányász. Serdülő „B" kategóriában: 2. Komlói Bányász. Lányok, serdülő „A” kategóriában: 2. Dér (PMSC), csapatban: 2. PMSC, serdülők: 3. Pintér (Komló). A Munka Vándordíjért kiírt összetett pontversenyében: 1. Bp. Honvéd 209, 2. DVTK 124, 3. Vasas 122, 4. Komlói Bányász 117, 5. Rába ETO 102, 6. Építők SC 100 pont. Pécsett, a vásártéren rendezték meg az 1985. évi Baranya megyei középiskolák futóbajnokságát. A lányok versenyében a szigetvári gimnázium — megismételve tavalyi eredményét — végzett az első helyen a pécsi Kodály Gimnázium és a mohácsi Kisfaludy Gimnázium csapata előtt. A fiúk versenyében a pécsi Gépipari szerezte meg a győzelmet a pécsi Széchenyi Gimnázium és az 500-as Szakmunkásképző együttese előtt. Egyéni versenyben, lányoknál: 1. Mogyorósi (508-as Szakmunkásképző), 2. Gregu- vitz (Szigetvár), 3. Kolev (Szigetvár), fiúknál: 1. Gyenis (Széchenyi), 2. Susi (mohácsi Marek), 3. Janov (500-as Szakmunkásképző). NB I. férfimérkőzés. Pécs, városi sportcsarnok, 500 néző. V.: Szabó IV. Elmauer. PVSK: Darázs (—), Németh (—), Várasd', (21), Rabb (36), Tóth G. (5). Csere: Ottó (1), Vojtek (16), Richter (2), Nagy (3). Megbízott edző: Szamosi Nándor. Nagyon sok hibával, roppant idegesen kezdett a PVSK, amit az is jelzett, hogy Németh technikait kapott szövegért, Darázs pedig 6 m-ről, szemből még a palánkot sem találta el. Nem csoda, hogy 16 ponttal elhúzott a SÁÉV. Főtt is emiatt a feje a pécsi kispadon Szamosi Nándor megbízott edzőnek (az eredeti tréner, Táskái Gábor, a budapesti Sportkórházban fekszik, gyomorfekélye van) és Varga Ferenc szaktanácsadónak. A szünet után a 30. percre egy pontra feljött a PVSK, majd a korábban rejtett erőtartalékokat is mozgósítva átvette a vezetést. Nagy L. „megfogta" az addig okosan forgató Gosztonyit, sikerültek Rabb és Varasdi triplái — ezzel fordult a kocka. Miután Kostencki és Monok kipontozódott — minden eldőlt. H. L. Kosárlabda