Dunántúli Napló, 1985. április (42. évfolyam, 89-117. szám)
1985-04-04 / 92. szám
1985. április 4., csütörtök Dunántúli napló 9 ; Csorba Győző versei • Március Az omló városfalat is fölgyújtotta a fény, Kövér dongó sütkérezik, ráért meghízni már. Hosszú volt, hosszú volt a tél, azért csak vége lett, és tavasz lett, habár nem látni még sehol virágot, levelet. Egy régi őrtorony helyén épült az én szobám, .a város fölött magasan. — Ma is még őrtorony, mert csönd van itt, csönd s jó magány, békén fürkészhetek a földi dolgokon, magamba s messzire egyformán nézhetek. A szótól lassan elszokom: nem őrök dolga ez, vagy olykor csak, s ha olykor is, mindig haszontalon. Hallgatni s látni érdemes: a szép törvényeket, ' magam és nem-magam, a vonzódásokat s idegenségeket. A szótól lassan elszokom, s a szó tőlem szökik; — de több az élet mint a szó, nem is fáj már nagyon. S most újra élet ütközik, most élet ütközött a fosztott tájakon, új élet ütközött életeim között. Új élet, biztos folytatás, a műnél biztosabb, nemcsak jobb részem őrzi meg — lényem minden színét: a fényeket, az árnyakat, az el nem mondhatót, a lényeg lényegét, a csak meoolhetőt, az egyetlen valót. O, kétszeres tavasz! Tavasz kívül, tavasz belül: kislányom, duzzadó rügyek, szikrázó fény-eső, feltámadás köröskörül, viharzó győzelem, tenger piros tető, játszó füst-pántlikák a vig kéményeken! Forgó galambraj, porlatag-kavargó hangyaboly, elvillanó gyik, mit-tudom-miféle száz bogár, a fogyhatatlan föld alól kitört makacs füvek, melyek most a kopár határt zengő színű mezzel díszítitek! O, élni együtt induló csodálatos sereg! Az őrtorony lakója, én, kinél régóta már a halál vendégeskedett, ajtóm és ablakom kitárom: a halál helyett ti osszátok meg ágyam, asztalom! Veled a télbe Tenyereit a nyár fordítja kifelé: mutatja sarjadó szegénységét. Halomba gyűlik a szenny. A hajnalok szeme folyton zavarosabb, folyton mogorvább a lombok beszéde. — Kire árnyat vetett a termékenység, egyre több fényben ragyogsz. Nyugodtan magasodsz ki a kert romjaiból a gyengülő termékenység erőszakos jelei közt virágzón, sérthetetlenül. — A négy fal közé kényszerit majd a hideg. Az ablakon betódulnak a gyász kietlen képei, s belülről gazdagon sugárzik szét a biztatás — temetőkápolnából hivök éneke. És én is elbírom. Jut majd elég belőled számomra is. Az éjszakák fagyában megmelengetsz. Szemébe mondom a hivalgó pusztulásnak igazságod győzelmes érveit. A Mecsekben rengeteg szén van, és lesz még száz év múlva is ... r Állami díjas geológusok Somssich Lószlóné és Kovács Endre Ritka az olyan eset, amikor összejön néhány ember és, évek, évtizedek múltán, esetleg a kudarcok, a nehézségek ellenére is kitartanak valami mellett. Valami mellett, amiben mindnyájan hisznek, amit fontosnak tartanak, lényegesnek és meghatározónak. Márpedig ilyesmi történt azzal az öt fiatal geológussal is, akik az ötvenes évek elején határozták el, hogy kutatásuk tárgyául a Mecseket választják. Ez a hegység olyan, mint egy földtani képeskönyv. Szinte minden megtalálható benne, s vannak különlegességei, furcsaságai, hogy még a szakember számára is számtalan meglepetést tartogat. De az is lehet, hogy mégsem ez volt leginkább vonzó, hanem egy egészen hétköznapi dolog: kincs van o föld mélyén, szén, jó minőségű fekete szén. — Geológushallgatóként kezdtem ismerkedni a Mecsekkel — mondja Somssich Lószlóné. — Akkoriban ugyanis volt egy olyan vélemény, hogy aki ezt ismeri, az már majdnem mindent tud a szakmáról. Amikor végeztem, minden lehetőséget megragadtam, hogy visszakerülhessek ide. Pályakezdőként, aztán térképező geológusként, később meg mint a földtani laboratórium vezetője folytattam a megkezdett munkát. Az azonos érdeklődésű munkatársakból csakhamar összeállt egy kis csapot. Valameny- nyien. olyan gyakorlati beállítottságúak, akiket nem a geológia szélsőségei érdekelnek, sokkal inkább az, miként lehetne valami hasznosat talífl- ni. Hárman — Somssich Lószlóné, Hámor Géza és Nagy Elemér — már egyetemista koruk óta jól ismerik egymást és együtt dolgoznak. A csoport negyedik tagja Né- medi Varga Zoltán 1957-ben, Kovács Endre pedig egy évvel később csatlakozik a társasághoz. — Már középiskolás voltam, amikor megismerkedtem egyszer az olajkutatók munkájával és eldöntöttem, hogy geológus leszek — emlékszik visz- sza Kovács Endre. — Mi öten mindvégig szoros kapcsolatban voltunk egymással, Akkor is, amikor csökkent a bányászat szerepe, és háttérbe szorultak a kutatások, s később is, amikor ismét sürgetővé vált ez a feladat. Az eltelt három évtized alatt a Mecsek számos pontján végeztek fúrásokat, elemezték a kutatásokat — s nem eredménytelenül. Előfordult, hogy még saját maguknak sem akartak hinni, olyan gazdag volt a lelet. Munkájukat gyakran kísérte meg nem értés, türelmetlenség. Pedig a geológusnak az a legnagyobb öröm, amikor a fúrások tapasztalatait a bányászok hasznosítják, és az eredményt nyersanyagként láthatja viszont. — A Mecsekben rengeteg szén van és lesz még 100 év múlva is — mondja Kovács Endre. — Meg vagyok róla győződve, hogy például Má- zaszászvár környékén még 200 év múlva is bányászhatnak. Éppen ezért furcsának tartom, hogy a hazai ásványkutatás ismét mélyponton van. Az idén egyetlen kutatófúrást sem mélyítenek, pedig nagy szükség lenne erre a hosszú távú beruházásra. — Ennek ellenére hiszünk, benne, hogy lesz folytatás — veszi át a szót Somssich Lószlóné. — A bányászatnak szüksége van adatokra, az országnak a jó minőségű fekete szénre. Ezzel az ásványva- gyonnal, ami itt van a Mecsekben, érdemes foglalkozni, a kutatások léte vagy nem léte meghatározza a bányászat jövőjét, és mi aggódunk emiatt. A hosszú éveken át végzett fúrások és elemzések eredményeként ma már nyilvánvaló: hatalmas kincset őriz a Mecsek. A mecseki fekete szén kutatásában kifejtett munkássága elismeréseként Somssich: Lószlóné geológus, az MSZMP Komló városi Bizottságának első titkára, dr. Hámor Géza, a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója, dr. Nagy Elemér, a MÁFT főosztólyvezefője, dr. Némedi Varga Zoltán, a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem docense és Kovács Endre geológus, a Mecseki Szénbányák területi főmérnöke Állami Díjat kapott. F. D. Műfordítás és nyelvtanítás A szovjet irodalom pécsi fordítója Beszélgetés Világhy József egyetemi tanársegéddel A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen a műfordítás és annak elméleti kutatása, oktatása is otthonra talált. Világhy József, a Tanárképző Kar orosz nyelvi és irodalmi tanszékének egyetemi tanársegéde szerkeszti a főiskolák és az egyetemek számára készülő műfordítás-jegyzetet, s ő a kötet műfordításelméleti és -történeti fejezeteinek a szerzője. Évek óta vezet műfordítói szemináriumot a karon, és maga is jónevű fordító, aki elsősorban orosz nyelvből, orosz, illetve a kortársi szovjet irodalomból ültet át magyarra. Tudományos publikációi is erről a területről merítik témájukat. Ezek közül csak egyet emelek ki: Világhy József 53 szócikkel szerepel a készülő Világirodalmi Lexikonban. Oktatói munkája is a szovjet irodalmat öleli fel - ebből is a költészetet érzi magához a legközelebb, elsősorban Alekszander Biok líráját. Disszertációja a hazai Blok-fordítósok elemzéséből készül. — Középiskolás koromban itt, Pécsett próbálkoztam először Puskin és más orosz költők magyarra ültetésével, még nem is gondolva arra, hogy az orosz vers sajátos ritmusára, felépítésére is figyelnem kell. Csorba Győző figyelmeztetett erre először, majd később Lator László, így fordítottam aztán minél nagyobb gondot arra, hogy ne csak gondolataiban, hanem formájában is megközelítsem az eredeti, verset. — Mandelstam- és Rozs- gyesztvenszkij-fordító sokkal szerepel az Új nemzedékek műfordításaiból alcímmel a múlt évben megjelent Színkép című kötetben. Gyakran fordít-e verset?- Sok verset olvasok, és tulajdonképpen nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy ne próbáljak magyarul is megszólaltatni egy-egy szép Ahmatova-, Cvetajeva- vagy Blok-költeményt. Ugyanakkor a versfordítások tartogatják a legnehezebb fordítói feladatokat. Különösen az olyan rendkívül kötött, veretes, intellektuális tartalmú költemények, mini Paszternák vagy Mandelstam versei. A Színképben szereplő öt Mandelstam-verssel tulajdonképpen többet küszködtem, mint egy regény átültetésével. Nagy élvezetet jelentett az a megbizatás, amikor 19. századi romantikus szlovák költők verseifj kellett lefordítanom. Mivel nem tudok szlovákul, felolvastattam az eredetit, hogy halljam, érezzem a ritmusát, zenéjét, és így készültek el ezek a fordítások. Meg is jelennek rövidesen. — Van-e különösen kedves fordítása?- A próza területéről igen szeretem Tublin regényét, a Hérakfész utolsó hőstettét, amit méltatlanul kevesen ismernek nálunk. Tublin a Zabhegyező orosz változatát írta meg ebben a regényben, és izgalmas módon egyesíti az antik mitológia és egy mai szerelem motívumait. Ez a regény egyébként a maga antik neveivel, idézeteivel tartogatta mindazokat a feladatokat, amelyek miatt a fordítónak nemcsak a nyelvet kell tudnia, hanem a szótárak mellett seregnyi kézikönyvvel is fel kell fegyverkeznie.- Szép munko volt Andrej Voznyeszenszkij esszéinek magyarra fordítása az Európa Könyvkiadó Modern Könyvtár sorozata számára. Voznyeszenszkij maga jelölte meg, mely esszéit látná szívesen magyar fordításban, én pedig utánanéztem, mi érdekelheti ezek közül a magyar olvasót. így álltak ösz- sze ezek a műhelytanulmányok, s egészítik ki érdekes módon Voznyeszenszkij költői arcképét.- Igen gyakran láthatjuk az ön által fordított esszéket, elbeszéléseket a Szovjet Irodalom című folyóiratban, és gyakran találkozhatunk fordításaival a Móra Kiadó gyermekkönyvei között. . .- Sokat és szívesen fordítok gyerekek számára. Ez rendkívül hálás feladat, hiszen az ember élvezettel engedi át macjpt a játékos formáknak, szívesen játszik a zeneiséggel, ritmussal. Nagy öröm visszahallani az ismerősöktől, hogy gyerekeik az általam fordított gyermekverseket mondogatják. Ezen túl pedig rendkívül fontosnak tartom, hogy a gyerekek milyen verseken nevelődnek. Jó irodalmat kell a kezükbe adni a fordítások területéről is. Egy olyan kétnyelvű könyv az álmom — és ez elől a Móra Kiadó sem zárkózott el —, cmely az orosz irodalom gyermekeknek készült legjobb alkotásait tartalmazná eredetiben és magyar fordításban. Az eredeti ösz- szeválogatása már megvan, és azt hiszem, jó irodalommal, élvezetes olvasmányokkal a 4—10 éves gyerekek nyelvtanulásának is jó szolgálatot tehetünk. Ez a válogatás már egy pályázat részét képezi, amit az MTA és a Művelődési Minisztérium fogadott el műfordítás és szövegmondás témában. És emellett készül a műfordítói egyetemi jegyzet, amelyben Rab Zsuzsa, Ma- kay Imre és Lator László pé- dául a saját műfordítói műhelyébe kalauzolja el a hallgatót; Szilágyi Ákos a szerzője a műfordítás esztétikája című fejezetnek, s Világhy József írja ennek elméletét és történetét. Mint mondja, nem az a cél, hogy minden nyelvszakosból fordítót képezzenek, a műfordítást nem lehet tanítani - viszont az ilyen tanulmányoki jelentős szerepet játszanak mindig az idegen nyelv oktatásában. Gállos Orsolya
