Dunántúli Napló, 1985. április (42. évfolyam, 89-117. szám)
1985-04-30 / 117. szám
1985. április 30., kedd Dunántúli napló 11 A szocialista országok életéből Jugoszláv idegenforgalom A nagyszezon előtt Meglepő, hogy a nyári nagy idegenforgalmi idény előkészítése idején milyen kritikus szellemben foglalkoznak a jugoszláv lapok a várható gondokkal, nehézségekkel, és ami még fontosabb, milyen sok jó ötlet, javaslat kerül terítékre a lapok hasábjain, a rádióadásokban, amelyekkel hozzá kívánnak járulni a turistaszezon sikeréhez, jövedelmezőségéhez. Nem is csoda. Jugoszláviának az idegenforgalom, a kies adriai tengerpart valóban az egyik legfontosabb bevételi forrása, méghozzá többnyire kemény nyugati valutában, dollárban, schillingben, márkában. A szomszéd államokból áradó turistatömegek által bevitt forint, korona, zloty szintén fontos tényezője a jugoszláv devizagazdálkodásnak. Az Adria keleti partja több mint kétezer kilométeres füzérre gyűjti mindazt, amit ez az istenáldotta vidék nyújthat: vcdreqényes partszakaszokat, égretörő szirteket, kies öblöket, a mediterrán tájra jellemző dús növény, és állatvilágot, antik műemlékeket, ma is élő ősi folklórt, az ízletes konyhát, a tüzes borokat. Azt mondják, a parttól néhány kilométerre a hajók, bárkák fedélzetéről 10 méterre is lelát az ember, repülőgépről pedig — ezt magam is tapasztaltam Dubrovniknél — 50 méternél is mélyebben látható a tenger élete, semmihez sem hasonlítható kéksége. Hivatalos statisztikák azt is kimutatták, hogy Európában itt a legtöbb a napsütéses óra. Hvar szigetén például 2724, Dubrovnikban pedig 2630 órán keresztül süt a nap évenként. Némi túlzással talán még azt is mondhatnánk, hogy az Adria partján egész évben tart a főszezon —- például a különböző termálfürdők, gyógysza- natóriumok, a síparadicsomok környékén —, de azért itt is a nyár az igazig Ezt különben a szállodai árakkal operáló vendéglátó szakma eleve figyelembe veszi, hisz az elő- és utószezonban egész komoly, 30—40 százalékos kedvezményeket ad méq az osztályon felüli, ötcsillagos szállodákban is. Nyáron persze annál drágábbak ezek a luxushelyek, áraikat egyáltalán nem a mi zsebünkhöz programozzák. Tulajdonképpen most az a vita tárgya, hogy a borsos összegekért vajon eleget tudnak-e adni a jó programokra, szórakozásra, kalandokra szomjas vendégeknek, persze nem a mezei turistákról van szó, azokkal már kevésbé törődnek, és azok nem is olyan igényesek, hanem a jópénzű nyugati turistákról, akiket nem hat meg a víz kéksége, a tiszta lakosztály, a gyors és pontos éttermi kiszolgálás. És mit tudnak számukra adni? Igen színvonalas Nyári játékokat rendeznek Dubrovnikban, Színyben. Híresek a ma- raskai Vitézi játékok, a Spliti Nyár rendezvényei, a korcsulai Konyicsku igre, a ljubljanai nemzetközi esküvő nagyvonalú rendezvénysorozata —, de ezeken kívül már csak néhány cirkusz, táncdalfesztivál, némi sportesemény szerepel a kínálat palettáján, és az elmúlt húsz-harminc év világsikereit újra és újra műsorra tűző nyári mozik. Hadd idézzek az újvidéki Magyar Szó egyik ösz- szeállításából, amelyben az újságíró eképp füstölög. és talán számunkra is elfogadható ötlettel rukkol ki: — „Most az a legnagyobb baj, hogy nincs elég áru. Elhiszem, hogy ez probléma, csak vigyázzunk, nehogy túl alacsonyra tegyük a lécet ebben az idegenforgalmi magasugrási versenyben. Vajon van-e lehetőségünk arra, hogy az adriai tengerparton időző idegenforgalmi ügyfeleink számára különleges árukészletet teremtsünk, ne csak az árubőségre törekedjünk, hanem arra is, hogv többet és mást kínáljunk fel számukra annál, amit a belföldi munkacserében egymásnak felkínálunk. A konkurrencia nemcsak vonzó árucikkekből tud többet nyújtani, hanem olyan téren is lehagy bennünket, ahol pedig versenyképesebbek is lehetnénk. Olyan árukínálatra gondolok, amelynek tartalékai ki- meríthetetlenek: élményre. Műemlékeinkre, természeti látványosságainkra, vendéglátáipa. runk kínálatának megszervezésére. Mit kezdhetünk azonban azzal a pulai kereskedőlánnyal, aki szégyellj, hogy parasztos cseréptálakat kell árulnia? Meg azokkal a fantáziátlan, tájékozatlan személyekkel, akik magas kategóriájú szállodáinkat irányítják, akik érthetetlenül és érdektelenül állnak az olyan tényekkel szemben, hogy: — James Joyce hosszabb ideig élt Pulában és Michelangelo e város római emlékművein tanulmányozta az architektúrát; — Uckán, az Isztriai-félszi- get Kozaráján 1943. október első két napján 2500 harcosunk és menekültünk veszítette életét, — a motovuni erdő egyedülálló a Mediterránon (állítólag csak Törökországban van egy hasonló.); — a Pula és az Opatija közötti útszakaszon 1908-ban indult be az első autóbuszjárat; — 1920-ban a pulai színház bejáratánál Mussolinit, aki itt beszédet tartott, felpofozta egy munkás (soha többet nem jött Isztriába); — a. Kommunista Párt isztriai titkára a háború szörnyűségei és üldöztetések közepette is viszonylag bizonságosan közlekedhetett a város utcáin, mert foglalkozására nézve zongorahangoló volt." És így tovább . .. Ahhoz, hogy mindennek — és egyáltalán a fokozott igényeknek a kétezer kilométeres tengerpart valamennyi településén megfeleljenek, természetesen nem elegendőek a központi alapból jutó többé-ke- vésbé inflálódó összegek. Hozzá kell bizony nyúlniuk a helyi önigazgatási közösségek anyagi alapjaihoz is, sőt egyre többször veszik igénybe a magántőke segítségét is. A lakosság zöme természetesen főként a helyi járulékok pontos és türelmes fizetésével teljesíti ez irányú kötelezettségét. A helyi járulékok nemcsak gazdasági, de igen komoly politikai hozzájárulást jelentenek, annak bizonyítékai, hogy a helyi közösségek tagjai felelősséget éreznek lakóhe.lyük fejlődéséért. Valóban igen komoly összegeket előlegeznek a helyi önigazgatási szerveknek, s persze joggal elvárják, hogy azok elköltéséről ők is tájékoztatva legyenek, sőt, előzetesen beleszólhassanak a döntésekbe. Jugoszlávia helyi közösségei egy év alatt — 1978-as adat — 8318 km utat építettek, sok hidat, 2014 trafóállomást emeltek saját erőből. A villanyhálózatot 5724 kilométerrel, c vízvezeték-hálózatot 6870 kilométerrel hosszabbították meg, a szennyvízlevezetó-háló- zatot, pedig 1598 km- rel bővítették. Ugyanebben az évben 84 758 négyzetméternyi napközi helyiséget építettek, 598 művelődési otthont alapítottak, 1064 épületet tettek alkalmassá test- nevelési célokra. Mindezekkel természetesem a sajátos helyi érdekeket szolgálják, de ezek elválaszthatatlanok az idegenforgalmi érdekektől. Ha jók az utak, kényelmesek a kisvendéglők, a nyári színházak, mozik, ha tisztességes a kommunális helyzet, ha igazán jó programokat kínálnak, izgalmas, máshol nem taoasztalha- tó lányokat, élményeket élhet át, szívesen jön és marad a vendég. Tudom, hogy túlságosan újat vagy eredetit írni Jugoszláviáról nehéz, mégis, azt hiszem, hogy ez a gondolat, vagyis az, hogy a helyi ötletek, a vendégekkel közvetlenül foglalkozó t-elyi emberek hozzáállása, netán áldozatvállalása, qz igazi, csak itt és most nyújtható élmények minden hangzatos reklámnál fontosabbak. Ezeket központilag semmiképpen sem lehet biztosítani. Azt hiszem ez nálunk éppen úgy érvényes, mint Jugoszláviában — ahol már a nagyszezonra készülnek. Vasvári Ferenc Rovnij látképe Az uráli gyárak ontották a korszerű harckocsikat „Mindent a frontért, mindent a győzelemért!" E mondat értelme a Nagy Honvédő Háború éveiben embermilliók életének értelme volt. A fronton lévő katonák és a hátország dolgozói tömegesen hajtották végre hőstetteiket. Emlékezzünk vissza: a Szovjetuniót váratlanul megtámadó hitleri területrablók elfoglalták az ország jelentős részét. Több száz gyárat és üzemet kellett sürgősen keletre telepíteni. A háború első két évében mintegy 1700 nagyvállalat települt át a frontvonalból a hátországba. Igen nehéz feladatokat kellett megoldania a mezőgazdaságnak: a falusi lakosság legmunkaképesebb része a frontra ment, csaknem valamennyi traktort és tehergépkocsit a hadsereg igényeinek kielégítésére mozgósítottak. Az ország legfontosabb gabonatermő vidékeit — Ukrajnát és Oroszország európai részének déli területeit — megszállta az ellenség. Ennek ellenére a hadsereg sem a visszavonulás keserű éveiben, sem a fasiszta területrablók kiűzésével végződő támadások során nem szenvedett hiányt élelmiszerben. A fasizmussal vívott kegyetlen harcban a Szovjetuniónak sikerült megoldania a fő feladatot, fölényre tenni szert a háború megvívásához, szükséges eszközök terén. 1942. végére sikerült felszámolni a fasiszta Németországnak az alapvető fegyverfajták termelésében meglévő előnyét. Az arány e területen a szovjet hadsereg javára változott meg. A Szovjetunió a háború évei alatt 102,8 ezer harckocsit és önjáró tüzérségi löveget, 112,1 ezer repülőgépet, 834 ezer löveget és aknavetőt állított elő. Németország 43,4 ezer páncélost, 80,6 ezer repülőgépet, valamint 384,5 ezer tüzérségi löveget és aknavetőt. A szovjet fegyverek nemcsak mennyi- ségileq. de minőségileg is felülmúlták az ellenség fegyverzetét. A háború éveiben a szovjet zuhanóbombázók sokkal jobbak voltak, mint a hasonló típusú német qépek. Az IL—2- es csatarepülőgép, melyet „repülő harckocsinak" becéztek, rémületbe ejtette az -ellenséget. A legendás hírű „Katyusák” pánikot keltettek az ellenség sorai között. A háború alatt a fasiszta Németország háromszor változtatta meg páncélosainak konstrukcióját, ám nemhogy felülmúlni, de mégcsak megközelíteni sem tudta a szovjet harci gépek harcerejét. Ezt a technikát a szovjet dolgozók állították elő, a szovjet tudósok élen járó haditechnikai elgondolásai alapján. J. Paton akadémikus kidolgozta a salakképző adalékanyagok segítségével történő automatikus hegesztés technológiáját, ami lehetővé tette, hogy a világon először sorozatban állítsanak elő harckocsikat. A háború évei alatt a hazai ipar 25 újtípusú repülőgépet dolgozott ki és gyártott sorozatban. A tudósok keresték a hiányzó nyersanyagok és anyagok helyettesítésére alkalmas pótanyagokat, új műszereket, harci-technikai védőeszközöket állítottak elő. A szovjet nép hősiessége a v munkatermelékenység soha nem látott növekedésében is megmutatkozott. A „mindent a frontnak, mindent a győzelemért!” jelszó jegyében az emberek megbirkóztak a lehetetlennel is. Az országban versenymozgalom bontakozott ki a 200 és 300 százalékot teljesítő dolgozók között. Voltak olyanok, akik elérték az 1000 százalékot is. Az első „1000 százalékos” D. Boszij marós volt. Egy egyszerű, ám hatékony eszközt szerkesztett munkagépéhez, melynek segítségével normáját 1480 százalékra teljesítette. Alig fél hónap alatt így egy egész évi normával tudott megbirkózni. A fiatalok milliói dolgoztak önfeláldozóan a front megrendeléseinek teljesítésén. A háború végén csupán az iparban 154 ezer komszomolista ifjúsági brigád dolgozott. A serdülők a gyárakban és üzemekben erejükhöz mérten segítettek a felnőtteknek. A kolhozokban, a betakarításban vala- mennvi falusi iskola tanulói kivétel nélkül részt vettek. A szovjet emberek. akik önmaguk is sok mindenben szükséget szenvedtek, saját ’kezdeményezésükből felajánlották a védelmi alapra féltve őrzött értékeiket, Dénzüket, keresetük egy részét. A háború évei alatt a védelmi alapra több mint 16 milliárd rubel, 13 kiló platina, 131 kiló arany, 9,5 tonna ezüst és 1,7 milliárd rubel értékű ékszer érkezett. A lakosság több mint 4,5 milliárd rubel értékben jegyzett háborús kölcsönt. A háború éveiben széles körűen elterjedt a harckocsik, harci repülőgépek, hadihajók, tengeralattjárók, páncélvonatok, tüzérütegek és más harci technikai eszközök építéséhez szükséges anyagi eszközök gyűjtése. A szovjet emberek e célra közel 24 milliárd rubelt adtak össze. E pénzből a csapatok két és félezer harci repülőgépet, több ezer harckocsit, több mint 20 tengeralattjárót és hadihajót és számos más harci technikai eszközt kaptak. Iván Kozsedub, a Szovjetunió háromszoros Hőse 52. ellenséges repülőgépét Berlin felett lőtte le. LA—7-es gépének törzsén a következő felirat állt: „Konyev, Vaszilij Viktoro- vics kolhoztagtól". A háború éveiben 5,5 millió szovjet állampolgár adott önként vért a katonák és parancsnokok életének megmentése érdekében. A Nagy Honvédő Háború éveiben a szovjet dolgozók erkölcsi-politikai egysége, a hadsereg és nép egysége volt a győzelem kivívásának egyik döntő tényezője. Valóra váltak Lenin látnoki szavai: „Sohasem fogják legyőzni azt a népet, amelynek munkásai és parasztjai nagy többségükben felismerték, megérezték és látták, hoqy saját hatalmukat, a szovjethatalmat — a dolgozók hatalmát — védelmezik, hogy azt az ügyet védelmezik, amelynek győzelme nekik és gyermekeiknek biztosítja azt a lehetőséget, hogy élvezzék minden áldását a kultúrának, mindanpák, amit az emberi munka létrehozott". (Lenin összes Művei; Kossuth 1973. 38. kötet, 306. lap.) Anatolij Ivanov ezredes, a közgazdaságtudományok doktora (APN) A vietnami oktatás és a kultúra számokban Vietnam újraegyesítése óta a közoktatás lendületesen fejlődik. A felszabadulás évében Dél-Vietnamban a lakosság 80 százaléka írástudatlan volt. Az iskolák Délen is megnyitották kapuikat, s jó ütemben halad az analfabétizmus fölszámolása. * A vietnami oktatási reform bevezetéséről 1979-ben született párthatározat. A tartalmi és módszertani megújítás mellett a reform fő célja az oktatásnak a népgazdaság igényei és lehetőségei figyelembevételével történő fejlesztése, a szakmai felkészültség növelése és az általános műveltség emelése. * Vietnamban jelenleg 12 751 tízosztályos iskola, 281 szakközépiskola, valamint 93 egyetem és főiskola működik. Az általános és középiskolások száma 11 780 000, a szakközépiskolásoké 144 000, a főiskolásoké 131 000. A szakközépiskolák diákjai 300 szakma közül választhatnak. # Emlékezés
