Dunántúli Napló, 1985. április (42. évfolyam, 89-117. szám)

1985-04-28 / 115. szám

A víziló igazi hazája Balástya A gagman Az egyik víziló tornacipő­ben van, Kiss István a fejét a hóna alatt szorongatja, én meg tanácstalanul álldogá­lok: zeng-zúg a balástyai templom harangja, a műve­lődési ház igazgatója pedig halálos komolyan mondja, hogy a déli harangszóra mű­ködésbe lépnek a pavlovi reflexek, neki ebédelnie kell. Kétszázötven kilométert autóztam, lehetséges, hogy a húsleves meghiúsítja a ripor­tot. A gagman pedig nagyon elszántnak látszik, ezt bizo­nyítandó, példabeszédet is mond. — Amikor az Indul a bak- terház című filmet forgatták, három napig a békát filmez- tettem. Az a jelenet — idézi a történteket —, amikor az öregasszony kilép a bakter- házból s rögtön karattyolni kezd, be nem áll a szája. A béka keresztet vet és gyor­san a vízbe ugrik. A rende­ző megelégedett azzal, hogy a béka röhög. Én nem! An­nak olyan grimaszt kellett vágnia, hogy a banyáról al­kotott véleménye lássék rajta. Addig csináltuk, míg olyan képet nem vágott a varan- gyos, amilyet elképzeltem. Meghökkent az angol és német nyelvű felirat is a barát­ságos arcú víziló felett: a víziló igazi hazája Balástya. — Mire alapozza elméle­tét, hogy innen származnak ezek a vízipacik? — Ide jönnek. A világ minden részéből küldenek. Még csak kormányfőktől nem kértem, tőlük is csak azért nem, mert nem szeretek velük levelezni. A víziló a legértel­mesebb élőlények közé tar­tozik, minden víziló egy em­beri történetet rejt. Ez már nagyon komolyan hangzik, hamar kerekítsünk hát egy vázlatos portrét Kiss Istvánról. Varga Csaba, a nemrégi­ben Balázs Béla-díjjal kitün­tetett filmrendező említette, hogy a gagmanje Kiss Ist­ván. A makói születésű, négy venhat esztendős művelődés ház igazgató immár negyed- százada él Balástyán. A színművészeti főiskolára annak idején nem sikerült be­jutnia, a tanítóképzőt, majd a szegedi főiskolát viszont kiváló eredménnyel végezte el. Már jó tizenöt esztende­je, hogy az amatőr filmesek országos fesztiválján az első jelentős díjat elnyerte, ami nem az egyetlen volt. Az An­dalúziái kutyagumi, a Badar­ság, a Tíz nap a koponyám körül hasonló sikereket hoz­tak. Az Augusztát viszont utálja. — Nem értem, miért a si­ker — mondja. S mindjárt tovább háborog. — Az nem igazi humor, amely Augusz­ta cselekvéséből és nem a szellemiségéből adódik! Ha arra gondolok, hogy Auguszta csak egy gyurmafi­gura, amely a képernyőn fil­mes trükkökkel kel életre, az utálat túlzásnak tűnik. De Kiss István gyorsan helyre­igazít: — Ha közömbösek va­gyunk a humorral szemben, átugrik, átfolyik rajtunk. Pe­dig a humor egyik legfonto­sabb életnedvünk . . . — Az Augusztát tehát utálja ... Hogy segíti a lét­rejöttét? — Megkapom a szinop­szist, abból megírom az én mozimat, ezt elküldöm Csa­bának, ebből születik a for­gatókönyv, azt újból átolva­som, újabb ötleteket írok hozzá. így valahogy... Hát persze, hogy akarok magam is újabb filmeket készíteni, a csongrádi táborban az idén Nyári badarságok címen ter­vezek egy filmet. Szinte futva búcsúzik, még a fejét is majdnem magával viszi, de aztán mérgesen fel­teszi a szekrény tetejére. Kihűlt a leves, ez még egy vízilónak is kedvét szegné ... Lombosi Jenő Áruk, árak és emberek a Szandokán-bazárban Új névre vár a Tangó, illetve az Ecseri, a kétmilliós Budapest korántsem csak ócskaságokat, hanem hasznos dolgokot — pél­dául hiánycikkeket — és persze főleg sok-sok látványosságot kí­náló ócskáspiaca. A nevek aszerint következnek, ahogy a terjeszkedő világváros kijjebb és kijjebb pöccinti a piacot, amely hajdanán — er­re már középkorúak se mind emlékeznek — a Vili. kerületi Teleki-téren volt — innen az első név —, majd a József At­tila lakótelep szomszédságába, az Ecseri útra költözött. Mai he­lyén, a pestlőrinci Nagykőrösi út mentén új nevet egyelőre még nem talált neki a találé­kony pesti szleng. Elöl, az alkalmi árusok por­táján hetvenéves néni portékái mellet: harsány hangon magyar népdalokat énekel — „körösi lány, körösi lány ..kicsit arrább népes, zajos társaság kínálja ci szedett-vedett miegy­mást: ,.Tessék, tessék, hölgyek, urak, a Szandokán-bazárban potom áron elkótyavetyélünk itt mindent!..." A „minden"-ről jobb nem beszélni, hallgassuk inkább a fő gazdát: — Négy éve csinálom, külön­ben két házat takarítok Kőbá­nyán. Másfél évre kivontak a forgalomból, mert megvettem egy hifi-tornyot, de papírja nem volt, ráadásul az eladót sem ismertem. Egyszóval: orgazda­ság ... Itt egyébként, természetesen, a farmertől a patkószögig, réz­mozsártól kombinéig, a legkü­lönbözőbb gépalkatrészektől a „félkarú” kukkerig valóban min­den kopható. Hogy miyen áron? Láttam tükörfényes réz-szamo­Ócskáspiac a világ város peremén Míg új neve nem lesz, megint Tangó az Ecseri Sok idős embernek nyújt hasznos elfoglaltságot várt hatezerért, de nyolcért is — sok szép emblémával, ozaz érnr.elenyomattal —, farmert ezerkettőért, ezernégyért, szép vonalú réz teáskannát ezrese­kért, minikazettás aprómognót négyezerért, töménytelen meny- nyiségű kazettát szép, pucér hölgyekkel. Általában azonban, ami itt kapható, még akkor is olcsóbb, mint bent, a városban, hci nem használt, teljesen új. Beszéltem árussal, aki — lát­ván, hogy ezt-azt felírok — ré- * mülteri elkergetett, de olyannal is, akivel köznapi tárgyaink megjelenéséről, régi és mai for­mákról lehetett eszmét cserél­ni, meg arról, vajon mi való egy lakótelepi lakásba, és mi nem. Valamennyien elmondták: a piac forgalma kicsi, a 13-os villamos az Örs vezér terétől már csak a Határ útig jár, az 54-es busz ritkán közelekedik, így jobbára csak az jön a Tan­góra, akinek kocsija van, ám az: az árusok adóztatásánál természetesen nem veszik figye­lembe. Akkor lesz jobb, ha két év múlva megépül a piac mel­let: elhaladó M-5-ös út... A fedetlen standon, két, szerszámmal, gépalkatrészekkel gondosan telerakott asztal előtt, vasalt, kék overallban, kék sapkában, szemüveges, ősz férfi áll — régi jó szakmunkás, precíz mesterember lehetett va­lahol. Vaqy most 'is az? ...- Géplakatos. és műszerész a szakmám - mondja, de nem árulja el a nevét. — Egy nagy kőbányai gyárban dolgoztam: mindenüt: meg voltak velem elégedve, de mindenütt újítot­tam. és ezt nem szerették. Sok a visszatérő vevőm; egész. Pes­ten nem lehet kopni másfeles metszőt, fúrói vagy például ké­zifúrómotort. Elfoglal - ez o lényeg ... Varga J. „Ezeknél a S. L., a 15 éves kővágósző- lősi fiú a becenevén ismerte T. l.-t. Odament hozzá, hónai alatt a SEX PISTOLS ' dupla albumával. Haverját kereste, akivel megbeszélte: április 19- én 7 óra körül találkoznak a Széchenyi téren és a lemezt el­adja neki 1200 forintért. A ha­ve; azonban nem volt sehol. A Széchenyi téren gyülekez­nek a délutáni óráktól a fiata­lok. Ez egyáltalán nem baj. Az sem, hogy egyik íqy néz ki, a másik úgy, az ő dolguk. S tulaj­donképpen nincs is sok kifogá­solni való, ha valaki végignéz o té; kőkorlátját végigülő lányo­kon, fiúkon. Amíg kívülről néz­zük . . . Szergej, akihez S. L. oda­ment, elkérte a lemezt, Mondta, neki is volt ilyen, ő is 1200-ért adta el. És hogy S. L. remélt üzletfele pár perce ment el. Jött azonban Keoma. Elkérte, megnézte ő is a SEX PISTOLS-olbumot, melléhez késtől a láncig minden van!" lfillant a penge szorította, részéről a doloq el volt intézve, mert - mondta az albumot visszakérő S. L.-nek: „Ami nálam van, az az enyém!” Es hozzátette: „Hord el ma­gad!" S. L. segítséget kért Szergej- től, oki közömbös hangon uta­sította el, mondván: nem isme­ri Keomát.., Pedig jó have­rok. S, L. még erősködött egy darabig, körülöttük a téren él­ték világukat a srácok-lányok, Keoma pedig elvesztette a tü­relmét, támadásba lendült, ol­dalán Szergejjel. Egy villám­gyors, begyakorlott mozdulat S. L. nyaka felé, s ott maradt a vágott, véres csík ...- A nyakamhoz nyúltam — meséli S. L. - Véres lett a ke­zem. Ekkor láttam, hogy a ci­gány egy zsilettpengét igazgat a jobb keze mutató- és közép­ső ujja közé, majd a pengével előttem hadonászva valamit mondott ... Arra nem emlék­szem, hogy a lemezzel mit csi­nált. Már el akartam jönni, nem okartam tovább kérni a leme­zemet, mert ak'kor kitört volna a háború. Ezeknél a késtől a láncig minden van . ..- Keoma - 0. J. pécsi fiatal­ember, 1965-ben született - ezzel élintézettnek vélte a dol­got. Méq figyelmeztette S. L.-t, hogy ne tapogassa a nyakát, csak okkor — mármint okkor lesz rá oka —, he jól bevert ne­ki egyet... Szergejjel együtt - T. I. is pécsi, két évvel fia­talabb 0-nál - elindultak le­felé a Bem utcán az Aranyka­csáig, ott elváltok, T. vitte ha­za a lemezt. A Pécsi Rendőrkapitányság akcióalosztálya forró nyomon indult. Gyors adatgyűjtés - rö­vid idő múlva kattant a bilincs mindkét elkövető csuklóján. Bár amikor egy rendőr benyitott Keomához -• aki az asztalnál ülve éppen vacsorázott —, a dolog nem ment simán, némi ráhatás kellett, hogy 0. lete­gye a fenyegetően szúrásra emelt villát... T. meg a lemez sorsára emlékezet: meglehető­sen nehezen, mígnem kiderült - volahogy azért eszébe jutott —, hogy az udvarukon egy tég­larakás tetejére tette. A rendőrség a vizsgálatot be­fejezte, s vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek. Mészáros Attila A Bounty lázadói A floridai St. Petersburg vá­rosában található az Egyesült Államok valószínűleg leghíre­sebb vitorláshajója. Ez a hajó — angol. Azaz a több, mint két évszázada épült angol hadihajó, a Bounty pontos má­sa. A hollywoodi Metro-Gold^ wyn-Mayer filmstúdió építtette a lázadó tengerészekről szóló filmjéhez. A filmet 1935-ben mutatták be, főszereplői Clark Gable és Charles Laughton voltak. Az újjáépített Bounty az ezután következő években mint a filmgyár reklámhajója járta a világtengereket, s pá­lyafutását végül is a floridai tengerparton, hajómúzeumként fejezte be. Történetét néhány szóban el lehet mondani: William Bligh kapitány parancsnoksága alatt, 1787-ben indult el Angliából a Bounty hadihajó. Egy évnyi ha­jóút után elérték Tahiti szige­tét, majd néhány hónap eltel­tével visszaindultak Angliába. Bligh kapitány, aki kegyetlen, de nagyon jó hajós volt, túl­zásba vitte a keménykezűséget, s a szép tahiti, lányok karjaiba visszavágyó tengerészei fellá­zadtak a hazaút és a kapitány ellen. A kapitányt egy csónak­ba rakták néhány hű emberé­vel együtt — hogy mennyire jó tengerész volt, abból is látszott, hogy elérte a szárazföldet,' aztán Angliát és végül bünte­tőexpedíciót küldött a lázadók után — a Bountyt pedig Pit­cairn szigetére kormányozták. Itt alapították meg új hazáju­kat - néhány leszármazottjuk még ma is él - a hajót pedig elsüllyesztették, hogy senki ne menekülhessen el a szigetről. ­Az eredeti Bounty roncsait 1957-ben a Nemzeti Földrajzi Társaság egy expedíciója fel­színre is hozta. A Tampa Bay kikötőgátja mellett horgonyzó Bounty -nagyszerű látvány. Vi­torlázott], kötélzete kifutásra kész, csak bordázata nem en­gedi, hogy újra nekivágjon a tengernek. A film számára ké­szített modell nagyszerűen mególito az idők próbáját: Boston és Calais között 17, Nova Scotia és Tahiti között 33 nap alatt tette meg az utat. S — ezt nem győzik hangsú­lyozni -, állandóan „szél alatt", vagyis csak vitorlái se­gítségével. A fedélzeten korabeli ágyúk, fegyverek gyűjteménye. A hajó kellemesen imbolyog, pedig az öbölben alig van hullámzás. Éveket tölteni egy ilyen alkal­matosságon — kemény munka, esetenként véres csaták mellett — önmagában véve is nagy tel­jesítmény lehetett. A parancsnoki szobában s a kajütökben egyenruhába öltöz­tetett viaszbábuk segítségével idézik fel a Bounty hétköznap­jait. Hajózási mérőeszközök, térképek, ónkancsók, hegyesre vágott lúdtollak között az út­vonalat tanulmányozza az első tiszt. Szinte azt várjuk, hogy megforduljon és parancsot ad­jon a horgony felszedésére. Verebics János vasamapi Hajótörténelem

Next

/
Oldalképek
Tartalom