Dunántúli Napló, 1985. április (42. évfolyam, 89-117. szám)
1985-04-13 / 100. szám
Ma este premier Lendületben 30 éve Egy pécsi karvezető jubileumára Kodály Zoltán Ivasivka Mátyással, Pécsett Ha vezénylésre emeli a karját, muzsikája, bármelyik együttesétől, élményt ad bármikor, örökifjúsógi pedig olykor csodálatba ejt. Lendületember. Egyetlen hatalmas lendület az élete, telve alkotó akarattal, hittel, bizakodással. Megmágnesezi velük a környezetét, tanítványait, kórusait, zenei együtteseit; magához vonzza az értékes, hasznos energiákat, a figyelmet, a muzikalitást - és alkot belőlük valami szépet. Mindezeknek elébe kell sietnie. Talán azért is; még soha nem láttam sétálni. De ebben is van harmónia. Amikor kisiet a pódiumra valamelyik kórusa elé, abban már benne van az indítás szuggesztiv biztonsága, a zenei szép, ott és akkor kihozható maximuma, legalábbis ami a karnagyon múlik. S ih- letettsége átragad az együttesre. A többi már csupán figyelem és kondícionáltság. És még soha nem láttam fáradtnak. Gondolom, nincs rá ideje. Tizenöt éve, amikor megismertem, nyolc amatőr kórust és zenei együttest irányított már. Ma, túl az ötödik X-en; nyolc kórust és zenei együttest irányít. Nem mindenki szerette érte, hisz ezen a színvonalon kevesen vállalkozhatnának hasonló teljesítményekre. Azután lassan mindenki „megszokta"; Ivasivka Matyinek ennyi az „adagja", nem több, nem kevesebb. S talán azóta mindenki eljutott a „miért ne!?" kérdéséig is, ha egyszer ebből ennyi társadalmi haszon származik; ha egyszer a tanítványok, kórustagok százait, ezreit oltotta és oltja be a muzsika szeretetével, a szép iránti fogékonysággal, immár éppen három évtizede. 1955 óta dirigál kórusokat. Első együttese a zalaegerszegi zeneiskola Palestrina Leánykara volt. Három év múlva Pécsre kerül, ahol ma is egykori Alma Matere, a Nagy Lajos Gimnázium énekkari és zenei együtteseit irányítja (három kórust, a vonószenekart és az Orff-együttest); vezeti a Janus Gimnázium leánykarát s két felnőtt kórusát: a most 65 éves- pécsbányatelepi Kodály Zoltán Férfikart (1959 óta) és a Pécsi Áfész Janus Pannonius Női Karát (1964 óta). Férfikara leszti- válkóru s; a női hangversenykórus minősítésű. Diákkórusainak díjai, nagydíjai, helikoni és egyéb elismerései — meny- nyiségüknél fogva fölsorolho- tatlanok. A nyolcból öt együttesével 1973 óta 11 alkalommal hat nyugati országban jártak előadókörúton, fesztiválokon. Műsoruk teljességre törekvő, a kórusirodalom valameny- nyi korszakát felöleli, gyakran kap neves szerzőktől műveket, első bemutatásra. Kodály Zoltán, éppen 20 éve bízta rá egyik utolsó jelentős karművét, a Mohácsot. Ivasivka Mátyás tanárember. Átsiet a dzsámi mögött egyik iskolából a másikba; délután próbákat vezet, este a két felnőttkórussal próbál. Szabadidejében — mert, a boldogisten tudia hogyan, de van neki! — túrázik a hegyekben, úszik; ha van hol, síel; magnózik, olvas és szenvedélyesen tanulmányozza századunk történelmét. Pedig — vagy talán épp ezért? - élete egyetlen nagyívű lendület, amely azóta tart, hogy most 30 évvel ezelőtt, Zalaegerszegen egy lánykórusnak először intette karjával az „aviso"-t.. . Azt hiszem, nem túlzók, ha egy egész város jókívánságait továbbítom részére, ebből az alkalomból. W. E. Kulka János és Oláh Zsuzso „A kétfejű fenevad avagy Pécs 1686-ban" a teljes címe Weöres Sándor darabjának, amely most végre „hazaérkezett”, a Pécsi Nemzeti Színház is bemutatja Szőke István vendégrendezésében. A kétrészes drámát Weöres Sándor a pécsi színház biztatására, Szímer József kérésére írta. 1972-ben fejezte be, 1973 áprilisában a Jelenkor közölte első részét, a teljes mű azonban csak a 80-as évek elején került nyilvánosságra. 1983-ban volt a darab ősbemutatója: az újpesti Tér- színház amatőr együttese játszotta Bucz Hunor rendezésében. Ezt követte 1984- ben a Valló Péter rendezte vígszinházi bemutató, most januártól pedig Kaposváron is játsszák; itt Babarczi László állította színpadra. Nem először fordul elő, hogy Weöres Sándor „pécsi” drámája csak hosszabb idő után, némi kerülővel kerül haza. így történt ez „A holdbéli csónakos"-sal is, amelyet még Pécsett írt a költő 1941-ben, de csak 1979Fotó: Cseri László Weöres Sándor drámája Pécsett ben került itt színre; igaz, kiváló közreműködőkkel: Sik Ferenc rendezte. Martyn Ferenc készítette a színpadképet és a jelmezterveket. Takács Jenő pedig a kísérőzenét. így vált oz előadás színháztörténeti jelentőségű eseménnyé. A Fenevad esetében sem érdemes most már azon keseregni, miért nem Pécsett mutatták be először. Nem a színházon múlt, a pécsiek többször is nekivágtak. Lehetséges, hogy éppen pécsi témája miatt itt a közönség is érzékenyebben fogadja a művet. Igaz, a közvetlen téma látszólag már nem égetően időszerű és húsba vágó. Hiszen a darab jó része 1686- ban játszódik, a török uralom utolsó napjaiban, majd láthatjuk a „pécsi republika" kikiáltását és a török hatalom végét, a város visz- szafoglalását. Ám az egész kevéssé ünnepélyes, inkább mulatságos, mintsem fennkölt. Sőt: meglehetősen csúfondáros. Nem igazán „évfordulós" darab, tulajdonképpen örülhetünk neki, hogy kicsit kancsal kegyelettel a nagy esemény - mert hát mégiscsak a -másfél évszázados török megszállás végéről van szó - 299. évfordulóján kerül színre. Ha már az ősbemutatóról lemaradtunk is, a dráma legjobb bemutatójában még reménykedhetünk. Az eddigi három előadás ugyanis — a színikritikusok tanúsága szerint - korántsem merítette ki a darab lehetőségeit, sőt, mintha igazában egyik színháznak sem sikerült volna sikerre vinni a Fenevadat. Weöres Sándor színműveit egyébként elég nehéz eljátszani. A költő mago is egyes nyilatkozataiban könyvdrámának mondja darabjait, melyeket vagy egyáltalán nem adnak elő, vagy ha előadják is, csak mérsékelt siker lesz, mert „a költő elsősorban költészetet akar írni és legfeljebb másodsorban drámát". A legnagyobb közönségsikert A holdbéli csónakos érte el a Tháliá- ban, Weöres Sándor szerint azért, mert a rendező a közönség számára a már kissé avult darabot „hippizálni", modernizálni tudta. A kétfejű fenevad kétségtelenül remek olvasmány, s „könyvdrámaként" feltétlenül az író legnagyszerűbb, legmulatságosabb alkotása. Színházi szakemberek, dramaturgok, kritikusok szerint Weöres Sándor drámái keletkezésük sorrendjében egyre színszerűbbé váltak, el- jótszhatóság szempontjából is egyre jobb drámák lettek. Radnóti Zsuzsa dramaturg szerint a Fenevadban a ver- balitás és a cselekmény ideális arányban keveredik, s ez az első sajátosan eredeti, össze nem téveszthetően weöresi mű. Legfőbb erénye az ősjátékosság, a metamorfózis képessége, az ellentétek végleges összeszik- ráztatósa, a létevidenciák felmutatása és az elementáris nyelvi varázslat és humor. Érdeklődéssel várhatjuk tehát a mai pécsi bemutatót. Szederkényi Ervin Kiállítási napló ■ ■ Ünnepi tárlatok „A Pécsi Galériában, a felszabadulási évforduló tiszteletére rendezet; Baranya megyei tárló; talán legjellemzőbb darabja egy iparművészeti munka, Uherkovich Ágnes asztala. Mintha már láttuk volna, mintha már ültünk volna mellette. Patinás kávéházakban látni olyan zöldmárvány asztalt, melynek bronz lábazata kanel- lurás kiképzésű. Am, ha alaposabban megnézzük e tárgyat, kiderül, hogy kidolgozása szokatlan minőségű, különösen a márványon érezni, hogy a műtárgy igényével formálták. Ez ez asztal szimbóluma lehetne az egész kiállításnak: megszokottnak tűnő értékekkel találkozunk itt, néha elmélyült mí- vességgel, egy-egy egyéni út szerves vagy meglepő folytatásával, igazán azonban egyik mű sem ad megrendítő élményt. A kiállított munkák nem erősítik egymás hatását, bármelyik alkotó egyéni kiállítása jelentősebb lenne, mint amilyen erővel megszólalhat egy-egy műve ilyen tarka képben. Ezért tendenciák helyett az alkotók- rc érdemes figyelni. 8. HÉTVÉGE Keibe Mihály képi világa mi; sem veszít szuggesztivitá- sából az évek múlásával, sőt a formanyelv egyszerűsödése még fokozza kompozíciós értékeit. A filozofikus moralizálásra hajlamos Kelle Sándor olajképe (Hová, merre? .. .) témájával, drámai erejével vállalja oz évfordulóhoz kötődő meditációt. Ugyanez; teszi érmeivel Soltra Elemér és linómetszetével Horváth Dénes is. A legszellemesebben talán Surágyi Anna ragadja meg az évfordulóhoz kötődést tizenkétlapos pirogránit sojtóarchivumával. (40 év). Erdős Jánosra mindig is jellemző volt a manuális alaposság, mint egyfajta erkölcsi c llc -foglalás. Vászonapplikációi o szürke-rózsaszín leheletfinom árnyalataival a szubjektivizáló- dás felszabadító hatását mutatják. Lantos Ferenc tavalyi kiállítása óta a nagy léptékű formák, a festészet bűvöletében él. Kör-négyzet rendszerei már nem törvényszerűségeik miatt érdeklik, hanem részleteik szépsége okán, A rend középpontját egyre lazítja a „lehetőség". Aki látta Keserű Ilona két évvel ezelőtti pécsi gyűjteményes kiállítását, nem csodálkozik a különböző anyagok és felületek közötti hcngsúlyátbillenések, té. — sík ütközések lírai megjelenésén, amely a szimbolikus motívumok és c lüktető nagy íelületek, a fegyelmezett térképezés és a dekoratív érzékiség nyers színei után helyet ad a lógyabb, visszafogottabb tartományoknak is. Egyre jobban felerősödik a neoexpresszionisto vonulat Voiko László művészetében. Üj, életnagyságú méretben készült képein meghökkentőek a fényes színek s a „fotós’’ korszakon edződött lényegretőrő szimbolika. Bár e formanyelv szerves folytatása korai, gyűrt dúccal készült nyomatainak, elsősorban exhibicionizmusával lép tovább, s bizony, nem éri el olyan emlékezetesen drámai művek hatását, mint az 1975- ös keltezésű Emlékműterv volt. Központi témáját, a szimbólumok közhelyjelentés alóli fölszabadítását folytatja Pincze- helyi Sándor szellemes piros- fehér-zöld birkáin. A kispolgári Ízlésvilágot, sőt saját gyárának, a Zsolnay-gyárnok század eleji sikertermékeit fricskázza sokadszor Fürtös György, amikor közönséges, témához nyúl. Gyümölcsös tál vagy rákos tányér helyet; hatalmas zsíroskenye- reí készí mázas kerámiából. Az egyébként színvonalas kerámiaanyagból Mákét, Zsuzsa nosztalgikus, levélerezetű vázái árulkodnak alkotójuk motívum- váltásáról. Kertészti Ágnes az üvegapplikációk egyik legleleményesebb hazai mestere, s épp a Pécsi Galéria jóvoltából tudjuk, hogy oz ezúttal elmaradt szellemes megvilágítás mennyit emel e műtárgyak értékén. Trischler Ferenc Merengő című terrakotta büsztje szinte keleti misztikumot áraszt. A megyei seregszemle részének is tekinthetjük a Galéria pincéjében megrendezett posztumusz kamara kiállítást, az ősszel elhunyt Kígyós Sándor munkáit. Kigyó; a plasztikai konvenciók ellen lázadt, amikor megtagadta a kő anyagán végzett formálás visszaolvashatóságát. Ezért tűnik keze alatt rugalmas anyagnak a márvány, ezért beszél a kő olyan küzdelemről, amely nem természete. Kígyós előbb volt érzékeny gondolkodó, mint az anyag megmunkálásában járatos művész. Előbb izgatták az átmeneti társadalom antinómiái, mint a modern szobrászai szimbólumai. Ezért kötődőt; Brancusi szigorúan koncentrált vitális formáihoz, az organikus és mértani rendnek a Moore-szobrokbcn megvalósuló pozitív-negatív lüktetéséhez vagy Bocz Gyula érzéki töltésű, antropomorf absztrakciójához. Kötődött, de túl is lépett a formai átvételeken. Aránylag hamar sikerült rátalálnia összetéveszthetetlen formanyelvére. Nem a tér szervezésére érzett hajlamot, hanem a tömeg alakítására, a szobrászoknak nem a felépitgető, hanem a lebontogató típusához tartozott, aki mintha benne lévén a kőben, meg akarna jelenni, Szobrai többnyire konceptuális művek, de egy percre sem vesztik el plasztikai szépségüket c gondolat kedvéért. Húsz Mária / Kígyós Sándor plasztikája — A Baranya megyei tárlat egy részlete a Pécsi Galériában. Fotó: Proksza Lá:zló