Dunántúli Napló, 1985. március (42. évfolyam, 58-88. szám)
1985-03-05 / 62. szám
1985. március 5., kedd Dunántúli napló 5 A közrend és a közlekedés biztonságáért Az ünnepség résztvevőinek egy csoportja UNIVERZUMmérlegzáró A megszokotthoz képest gyenge éve volt a tavalyi a pécsi Univerzum Szövetkezeti Közös Vállalatnak: a 15 éve töretlenül fejlődő cégnek a külső körülmények folytán és saját hibájukból is nem jött össze minden a tervekből és az elképzelésekből, éves árbevételük — 670 millió forint — ugyan csak kevéssel maradt el az előző évitől, ám amit fájlalnak, a nyereség fele az előirányzatuknak. Mindezekről, és az idei elő- remenetelésről volt szó tegnap az Univerzum igazgató tanácsi ülésén, a MÉSZÖV székháza tanácstermében, ahol Horn Gyula igazgató vetett számot a múlt évi munkával. A kereskedést, a tagszövetkezetek "kis falvainak áruellátását vállaló, termeléssel is foglalkozó — keresett ebédlőgarnitúrákat gyártó bútorüzemmel és bőrruházati üzemmel rendelkező, — önálló export-import joggal felruházott vállalatnak tavaly nem várt nehézségei támadtak, a külpiacokat illetően több — Ausztria, Csehszlovákia — felé nyitottak, de ezek nem hoztak gyorsan üzletet, a magyar—jugoszláv határ menti kereskedelem is hanyatlott, s mindezek őkát a nehézkes külkereskedelmi engedélyezésben is látják. A tanulságo- kát levonták, és az idei évben elsősorban a külpiaci munka javítására, vállalati értékesítési szervezetük megújítására vesznek irányt. M. Z. ■ __________ 1 Önkéntes rendőrök jubileuma Emlékkiállítás a Fürdő utcában Negyven év magyar irodalma A társművészetek is bemutatkoznak Éppen harminc esztendeje, •hogy egy minisztertanácsi rendelet lehetővé tette az önkéntes rendőri csoportok létrehozását. A jubileumhoz kötődő ünnepséget a pécsi önkéntes rendőrök tegnap összekötötték az önkéntes rendőri csoportparancsnokok szokásos éves értekezletével, amelyet tegnap délután tartottak az Eszék étteremben. A csaknem 250 résztvevőt dr. Carai József alezredes, a Pécsi Rendőrkapitányság vezetője köszöntötte, közöttük azt a kilenc önkéntes rendőrt is, akik 30 éve vállalták a szolgálatot. Velük együtt számoson vehettek át kitüntetéseket, jutalmakat.- Részt vett az ünnepségen többek között Orbán István rendőr vezérőrnagy, a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság vezetője is. — Tulajdonképpen keveset tudnak az emberek az önkéntes rendőrökről, jogaikról, például arról: hivatalos szeméinek minősülnek-e? — Ugyanolyan jogszabályi lehetőségeik vannak, mint a hivatásos állomány tagjainak, vagyis szolgálatuk ideje alatt hivatalos személynek minősülnek — hallottuk Bitte Ferenc rendőr-alezredestől, a Pécsi Rendőrkapitányság közbiztonsági és közlekedési osztályának vezetőjétől. — Tehát az állampolgárok, ha erre felszólítást kapnak, kötelesek magukat igazolni az önkéntes •rendőrnek is, sőt például tetten érés esetén az elkövetőt el is foghatja, előállíthatja.- Kik lehetnek önkéntes rendőrök?- Bárki, aki erre alkalmas. A gyakorlat rendszerint az, hogy üzemek, gyárak — a vagyonbiztonság fokozása érdekében -, vagy lakóterületek alakítanak önkéntes rendőri csoportot, ajánlják a tagokat, akik itt megfelelő oktatásban részesülnek. Egyébként Pécsett 85 csoportjuk van, több mint 800 taggal, s szolgálatuk igen nagy segítséget jelent nekünk. Gondoljunk csak a pécsi vásárokra: önkéntes rendőreink irányítják ilyenkor — nagyon megbízhatóan — a csomópontoknál a hatalmas járműforgalmat.- Ezek szerint elsősorban a közlekedés területén dolgoznak?- Komoly a szerepük a köz- biztonság megszilárdításában is, de legrendszeresebben az előbbi területen adnak szolgálatot, mégpedig sokan hetenként 2-3 alkalommal, s miután ez teljesen társadalmi munka, elfogadható, hogy nagy áldozatot hoznak — a szabad idejük terhére — azzal, hogy vállalták az önkéntes rendőri munkát.- Nehéz a szolgálatuk?- Nehéz. Mindenütt ott kell lenniük, ha esik az eső, ha fúj a szél, órákon keresztül. A munkájukat azonban jól szervezik, a csoportok havonta értékelik eredményeiket, osztják be a szolgálatot, a következő időszak feladatait - s ezek közül sokat teljesen önállóan oldanak meg. M. A. Remélhetően sok diák látja majd a Negyven év magyar irodalma című emlékkiállítást, amely a Baranya megyei Pedagógiai Intézet szervezésében nyílt meg tegnap délelőtt a pécsi horvát-szerb kollégium dísztermében. A megnyitón magyar költők verseit mondta el Nemes Melinda, megzenésített verseket énekelt Tóth Zoltán gitárkíséretével Szlezák Ildikó. Szederkényi Ervin, a Jelenkor című folyóirat főszerkesztője nyitotta meg a kiállítást. Emlékeztetett arra, hogy noha az irodalom lényege szerint nyelvhez kötött művészet, és mint ilyen elsősorban olvasmányul szolgál, megismerését az ilyenfajta találkozások is ’nagyban segíthetik. A kiállítást Tüskés Tiborné rendezte, aki majd harminc éven át oltotta tanítványaiba az irodalom szeretetét. Ismerve a feladat lehetőségeit és buktatóit arra vállalkozott, hogy ízelítőt adjon mindabból, ami hazánk elmúlt 40 esztendejének irodalmában történt, így kapunk történeti áttekintést, másrészt pedig képet az irodalmi élet tagozódásából. Találkozunk a 40 év hazai folyóirataival; a felszabadulásról szóló irodalmi alkotásokkal éppúgy, mint a határainkon kívül születő irodalom különböző kiadványaival. Egész paravánt borítanak be az irodalmi hanglemezek vagy könyvkiadóink emblémái. Külön teret kap az ifjúsági irodalom, és a nagy egészben megjelenik Pécs irodalma is. Ott szerepeinek a kiállításon a társművészetek, az illusztráció, a könyvborító terve, valamint az ex libris, például Martyn Ferenc és Keserű Ilona alkotásai. És ott a Pécsi Nemzeti Színház, amely évtizedeken át vállalta mai magyar szerzők, elsősorban Illyés Gyula drámáinak bemutatását, hogy végül 12 gyönyörű portré zárja a sort, az elmúlt 40 év legkiemelkedőbb íróinak, költőinek fotója - minél több diáknak és érdeklődőnek szolgálva tájékoztatóul, figyelemfelkeltőül. Gállos Orsolya Negyven évvel ezelőtt, 1945. március negyedikén alakult meg Debrecenben az új magyar demokratikus néphadsereg egyik első magasabb egysége, a 6. gyaloghadosztály. Ebből az alkalomból hétfőn a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége a debreceni Kossuth laktanyában bajtársi találkozót rendezett, amelyen az egykori alakulat több mint ötszáz alapító katonája vett részt. Ott volt az ünnepségen Oláh István vezérezredes, honvédelmi miniszter, aki 1945- ben ugyancsak a Debrecenben megalakult hadosztálynál teljesített szolgálatot. A bajtársi találkozón Csémi Károly vezérezredes, nyugalmazott honvédelmi minisztériumi államtitkár mondott ünnepi beszédet. Az ünnepi megemlékezés után a mostani Bocskai laktanyában koszorúzási ünnepséget tartottak. * Szobek András, a párt és a munkásmozgalom régi harcosát, párttagsága 75. évfordulójának alkalmából hétfőn Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára köszöntötte, és átadta a Központi Bizottság emléklapját. Jelen volt Varga Péter, a Központi Bizottság osztályvezetője. * MEEszámvetés, megyei MTESZ-díj öt év munkáját értékelte tisztújító taggyűlésén tegnap a pécsi Technika Házában a Magyar Elektrotechnikai Egyesület pécsi csoportja. Eredményesnek ítélték az egyesület tudományos társadalmi munkáját, ennek elismerését jelzi az is, hogy a leköszönő titkárt, Lauly Bélát negyedszázada végzett eredményes munkájáért a Műszaki és Természet- tudományi Egyesületek Szövetsége Baranya megyei Szervezete díjával tüntették ki. A díjat dr. Szemere Mátyás, az MTESZ megyei titkára adta át. A tisztújítás során a tagság elnöknek ismét Wieder Bélát, a DÉDÁSZ vezérigazgatóját választotta meg, a titkár Bobula András lett. 1945. március 3-án Angelis tábornok, a Magyarországon harcoló fasiszta német erők 2. hadseregének parancsnoka átvette a főhadiszállástól a „Tavasz ébredése” fedőnevű ellentámadás részletes terveit. Az akciónak március 6-án hajnalban kellett elindulnia, hogy K, illetve Dny—ÉK és délről É-i irányban a Dunánál egyesülve induljanak a közeli Budapest visszafoglalására. A keleti irányú főcsapás (Balaton és a Velencei-tó közti térségből) 10—15 km- nyi térnyerés után elakadt a szovjet ellenlökéseken. A két kisegítő csapás: a Balaton DK sarka és Nagybajom közti területről, Kaposvár általános irányban; illetve a Drávánál azonban még hetekig tartó ádáz harcokat eredményezett. Az akciók a drávai átkelések kivételével tüzérségi előkészítéssel indultak meg 1945. március 6-án a hajnali 1945. március fi-än kezdődött Csaták a Dráva mellett Hídfőharcok Cun DK és Beremend-Dél teljes szélességében ! 19# ! 194» órákban. A Drávánál néhány órával előbb. S mivfel az átkelési pontok megyénk területére estek, a II. világháború utolsó nagyarányú német támadó hadművelete voltaképp itt, Baranyában kezdődött meg: a drávai átkeléssel. És a történelem földrajzi közelsége' emlékezésre késztet. .. Március 6-án 01 óra 15 perckor a Cun és Szaporca déli körzetében védő bolgár zászlóalj figyelői átkelési előkészületek zaját észlelték a folyó túlsó partjáról. Mintegy öt perc múltán a Drávától D-re összpontosított német „F” hadseregcsoport — amelynek egyik hadteste a „Tavasz ébredése" akció d:rá- vai kisegítő csapását hajtotta végre — első lépcsői partot értek Szaporcától és Té- senfától délre. Ezzel egyidőben (01 óra 20 perc körül) Donji-Miholjác térségéből is partra szálltak a felrobbantott drávaszabolcsi híd két oldalán. Ezzel kezdődött meg a kéthetes, öldöklő drávai csata a Cun DK széle és a Drávaszabolcs—Gordisa közötti mintegy 14 km széles és 4-5 km mély hídfő térségében. Ugyanezen az éjszakán a németek Belisce körzetében is átkelést hajtottak végre a Dráván. Itt főleg Bolmán és Torjanci térségében (Bere- mend alatt) dúltak gyilkos ütközetek, mindkét oldalon óriási veszteségekkel. A hídfőállást nagyarányú szovjet gépesített lövész, s főleg tüzérségi és légi támogatással sikerült március 19— 20. tájt teljesen felszámolni. Ez alatt a környező falvak és majorok szinte teljesen elpusztultak. Drávaszabolcsot, amely többször is gazdát cserélt, s a legvéresebb ütközetek színtere volt, s ahol 102 ház (gyakorlatilag valamennyi épület) porig égett — ma is „kis Sztálingrád"-ként emlegetik a bolgárok. A harcoknak sok helyi polgári személy is áldozatul esett. A hadműveleti területeken levő falvakban ugyanis három-négy házanként egy- egy idősebb lakos otthon maradhatott, ellátni az állatokat. Visszaemlékező családtagok szerint amit ők átéltek, az maga volt a pokol .. . Cunban, ahol a faluba mór nem tudott betörni az ellenség, már az első nap kora reggelén a templom mellé terítették ki a bolgár hősi halottak sorát... Szaporcán, Tésénfán, Drávacsehiben, Drávaszabolcson, s a többi partközeli településen pedig öldöklő kézitusa folyt még 13—14 napon át. Pécsett is nyugtalanság vett erőt az embereken. Sokan már-már a menekülésre gondoltak, mondván, még egy német megszállást nem akarnak megélni ... A gépesített szovjet erők mozgásából ítélve azonban lassan visszatért a nyugalom. S két hét után a Dráva partján is elcsitultak a harcok . . . Erről a hősi küzdelemről szól Godó Ágnes hadtörténész háromrészes írása, amelynek a közlését ezen a héten kezdjük meg lapunkban. Wallinger Endre A közélet hírei