Dunántúli Napló, 1985. március (42. évfolyam, 58-88. szám)

1985-03-26 / 83. szám

Vasárnap avatták fel a Szekszárd-Szőlőhegyen épült, új mo- tocrosspályát. A festői környezetben épült, kitűnő pályán jó versenyeket láthatott a mintegy ötezer főnyi közönség. Sajnos Németh Kornél hazai pályán való bemutatkozása elmaradt. A csehszlovákiai versenyen megsérült a válla, nem állhatott a rajthoz a HPSE fiatal bajnoka, Gyurászik László sem, neki ugyancsak Csehszlovákiában a térde sérült meg. Képünkön: Horváth Róbert (Kaposvár) Cagiva motorját ugratja. II pálya széléről Bemutatkoztak a kertvárosi „kakasok” A főpróba nem sikerült, te­hát bízhatunk az előadás si­kerében — biztatgatják magu­kat és szurkolóikat az NB II- be felkerült Pécsi Baromfifel­dolgozó SK férfi kézilabdázói, akik vendégül látták az Uni­versitas PEAC társrendezői­ként, vasárnap délelőtt a pé­csi Tanácsköztársaság Kupa mezőnyét. A téli terembajnok­ságban „pécsi kakasoknak" elnevezett gárda, feladva a közönség által nehezen meg­közelíthető — különben jó körülményeket biztosító Edi­son úti pályát - mintegy missziót vállalva a kézilabdá­ért, a megye második „váro­sában”, a Lvov-Kertvárosban keresett otthont magának. A „kertvárosi kakasok" tehát így nemcsak népes szurkolótá­borra számíthatnak, de nagyon sok fiatallal is megismertet­hetik a Pécsett is népszerű, sikeresnek tartott sportágat. A vasárnapi főpróba legalább­is erről győzte meg őket, mert máris közönségsikert arattak. Partnerre leltek a BFSK fér­fi és női sportolói, a Téstvér- városok téli Általános Iskolá­ban, ahol előzőén mór befo­gadták a megfelelő nagyságú termükbe a Pécsi Spartacus asztaliteniszezőit is. Az isko­la által biztosított, bitumenes pályát az újonc NB ll-es csa­pat tagjai körülkerítették, el­készítették a fedett cserepa­dokat, és minden valószínűség szerint az első hazai mérkő­zésre elkészül a közönség tá­jékoztatását biztosító hangosí­tó berendezés is. A sikeres, közönséget tobor­zott bemutatkozásra csupán az vetett árnyékot, hogy a 3. he­lyért lejátszott találkozón a pécsiek egyik legjobbja, Ben- kő, kéztörést szenvedett, így nemcsak kikaptak a Székes­fehérvári MÁV-tól, de hetek­re harcképtelenné vált a ke­zére gipszet kapott versenyző. Harmat Tamás edző, aki egy­ben a pályán is irányítója csa­patának, már csak abban re­ménykedhet, hogy összeszedik magukat a csapat többi tag­jai is a pontgyűjtésre, hogy közönséget és utánpótlást biz­tosító fiatalokat gyűjtenek ma­guk mellé. Mi pedig bízunk benne, hogy más iskolák is követik a Testvérvárosok terén lévő intézmény példáját. K. L. Lövésztoborzó Az MHSZ Pécs városi ,.Pe­tőfi Sándor” lövészklub piszto- lyos szakosztálya toborzót tart az 1968—70 között született lá­nyok és fiúk részére, március 26—27—28-án, 15.30 órától az MHSZ kisállomás melletti lőte- rén. Labdarúgás. Megyei II. osztály: Véménd—Szentlőrinc 0-0; Baromfifel­dolgozó—Lippó 1-0 (0-0) ; Bogád­mindszent—Szabadszentkirály 2-0 (1-0) ; Drávasztára—Somogyapáti 0-0; Abaliget—Bicsérd 0-0. Birkózás. 360-an indultak Budapes­ten úttörő ,,B” kategóriás olimpiai reménységek tornáján. A TASI ver­senyzői közül 45 kg-ban Kiss Cs. 2., 41 kg-ban Baranyai 5. lett. Asztalitenisz. Tolnán, a dunántúli NB-s csapatok serdülő és újonc baj­nokságán jól szerepeltek a P. Spar­tacus sportolói. Serdülő leánycsapat: 1. P. Spartacus; újonc leánycsapat: 3. P. Spartacus; serdülő leány egyé­ni: 2. Horváth E., 3. Mohi; újonc leány egyes: 4—5. Pálmai és Bokor. Torna. A férfiaknál is megkezdőd­tek a bajnoki fordulók. A PMSC Tüske, Köhler, Kaufman, Lomb, Gyurkó, Kócziány összetételű együt tese a hét végén az ifjúsági I. osz­tályban a Bp. Honvéd és a Rába ETO mögött az előkelő 3. helyen végzett. Súlyemelés. A pécsi Pollack Mi­hály Műszaki Főiskola tanulói nagy­szerűen szerepeltek az országos egyetemi és főiskolai bajnokságon. A 6 fős gárda csapatversenyben a budapesti Műszaki Egyetem együt­tese mögött 2. lett és a KISZ KB di­ját kapta. A legjobb egyéni ver­senyző díját a 67,5 kg-os súlycso­portban 250 kg-os teljesítménnyel győztes Katona Róbert kapta. Ugyan­ebben a súlycsoportban Hoffmann 6. lett. További eredmények. 75 :kg: 4. Berecz; 82,5 kg: 4. Fikner; 90 kg: 4. Welcher. Röplabda. NB II. női mérkőzések: Szombathelyi TK—Pécsi VM 3-1, Ha­ladás-Pécsi VM 3-0. Mindkét talál­kozó Szombathelyen volt. NB II. férfiak: Mezőfi SE—Pécsi VM 3-0. Kecskemét. Úszás. Budapesten, felkészülési versenyen Kovács J., a PMSC úszó­ja a 100 m női mellúszást 1:14.84, a 200 m női mellúszást pedig 2:37.40 p-es eredménnyel nyerte. Cselgáncs. Baján úttörő Pajtás Kupa versenyen Decsi (PVSK) 3. lett, Tavaszi (Mohács) a 2. helyen végzett. Totótájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazga­tóság közlése szerint a 12. heti to­tónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 plusz 1 taláiatos szelvény 13 darab, nyereményük egyenként 343 711 forint. 13 taláiatos szelvény 12 darab, nyereményük egyenként 209 449 fo­rint. 12 taláiatos szelvény 709 darab, nyereményük egyenként 4924 forint. 11 taláiatos szelvény 9824 darab, nyereményük egyenként 355 forint. 10 taláiatos szelvény 74 180 darab, nyereményük egyenként 71 forint. A közölt adatok nem véglegesek. MAI MŰSOR FILM Petőfi: A legyőzhetetlen Vutang (f5. f7. f9). Kossuth: A legyőzhetetlen Vutang (10, 12). A két rodeós (2, 4). A ti­zedes meg a többiek (6, 8). Park: A legyőzhetetlen Vutang (f4, fó. f8). Nevelési Központ: A Feketeszakáll szelleme (4), Lady Chatterley sze­retője (6, 8). Rákóczi: Volt egyszer egy Vadnyugat (5). Fekete Gyé­mánt: Aranyoskám (4, 6). Jószeren­csét: Omega, Omega (4, 6). Mo­hács: Az egyiptomi utas (6). Egy nő azonosítása (8). Komló, Zrínyi: Az önvédelem nagymestere (4, 6, 8). Komló, Május 1.: A Hold (f5). Szigetvár: Gyilkosságok ok nélkül (6, 8). Siklós: Az ember, aki le­zárta a várost (5, 7). Harkány: A hét mesterlövész (7). Boly: Beszélő köntös (7). Dunaszekcső: Bombajó bokszoló (5, 7). Pécsvárad: Szere­lem receptre (7). Sásd: Az istenek a fejükre estek (7). Szentlőrinc: Házibuli (7). Mágocs: Finom kis bordély (7). Mázaszászvár: Éjsza­kai utazók (6). PLANETÁRIUM Planetáriumi előadás: Számítás­technikai szakkör (16.00). Utazás a Naprendszerben (16.30). RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.20: Társalgó. Másfél óra iroda­lomkedvelőknek. 9.44: Muzsika gye­rekeknek. 10.05: Diákfélóra. 10.35: Éneklő Ifjúság. 10.50: Népi dalla­mok nagy mesterek kezében. We- ber-művek. 11.25: Schumann: Fan­tasiestücke. 11.38: Jókai Mór éle­te és kora. Rádiójáték. 12.30: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.45: Viktor Pikajzen. Pa­ganini caprice-ckat hegedül. 13.06: Újraolvasva. 13.36: Régi híres szov­jet operaénekesek. 14.10: Magya­rán szólva. 14.25: Orvosok a mik­rofon előtt. 14.30: Dzsesszmelódiák. 15.00: Vallomás a műfordításról. 15.20: Új Melódia lemezeinkből. 16.05: Látogatóban. 17.00: Opera- részletek. 17.33: A Magyar Nép­hadsereg rézfúvós együttese ját­szik. 17.45: A Szabó család. 19.30: Operaáriák. 20.00: íróvá avatnak. 20.45: Negyven esztendő magyar zenéje. 21.30: Az egészségügy vi­lágközpontjában. 22.10: összefog­laló az MSZMP XIII. kongresszusá­nak második napjáról. 22.30: Tíz perc küloolitika. 22.40: Emlékeze­tes hangversenyek. 23.48: Kamara­muzsika. PETŐFI RÁDIÓ 8.08: Slágermúzeum. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.05: Napközben. 12.10: Fúvószene. 12.30: Népi"' zene. 13.05: Pophullám. 14.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Moldován Stefánia énekel. 14.15: Népi hangszeres mu­zsika. 14.40: Fiatalok muzsikálnak. 15.05: Színészek operettfelvételei­ből. 15.20: Könyvről könyvért. 15.30: Csúcsforgalom. 17.30: Tudósítás a Magyarország-Olaszország jégko­rong világbajnoki mérkőzésről. 17.45: Disputa. 18.30: Tudósítás a Magyarország-Olaszország jégko­rong világbajnoki mérkőzésről. 18.45: Barlay Zsuzsa Sullivan-felvé- teleiből. 19.05: Csak fiataloknak. 20.00: Népi zene. 20.30: Gramofon­sztárok. 21.05: Csintamánok és ma­darak. Rádiójáték. 21.35: Elvis Presley összes felvételei. 22.32: Néptáncok. 23.30: A tegnap sláge­reiből. 24.00: Éjféltől hajnalig. HARMADIK MŰSOR 9.03: Ránki Dezső és Kocsis Zol­tán kétzongorás felvételeiből. 9.59: Operarészletek. 10.30: Zenekari mu­zsika. 11.13: A becsületes megta­láló — zenés játék. 12.35: Kapcsol­juk a Magyar Nemzeti Galériát. Hangverseny délidőben. Kb. 13.40: Viláqhírlap. Kb. 13.55: A SolarisN együttes műsorából. 14.30: Régi kó­rusmuzsika. 14.49: Magyar zene­szerzők. 15.32: Labirintus. Zenei rejtvények fiataloknak. 15.47: Ko­dály: Gyermektáncok. 16.00: Ope­rarészletek. 17.00: Iskolarádió. 17.30: Shesna Easton felvételeiből. 18.00: Korunk zenéje. 18.30: Az MR szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsora. 19.05: Az MR német nyel­vű nemzetiségi műsora. 19.35: Kap­csoljuk a Zeneakadémia nagyter­mét. Közben: Kb. 20.15: Léner Péterrel,' a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgató főren­dezőjével Podráczky Zsuzsa beszél­get. Kb. 20.35: A hangversenyköz­Egy év a számok tükrében Minősítések és bajnoki pontok Baranya sportolói váltakozó sikerrel szerepeltek az elmúlt évi versenyeken. A szakosztályok kategóriába sorolásánál lénye­ges változások nem történtek. Baranyában jelenleg két A-ka- logóriás működik, a PMSC férfi kézilabda és a PVSK tájfutó szakosztálya. A PVSK női kosár­labda szakosztálya a legköze­lebbi értékelésnél, melyet jövő­re tartanak, jogosan pályázik a legmagasabb besorolásra. Eredményei, működési felté­telei megfelelnek az A-kategó- riás szakosztályokkal szemben támasztott követelményeknek. A B-kategóriás szakosztályok száma megyénkben 24. A PMSC tíz (birkózás, atlétika, kajak-ke­nu, kerékpár, női kézilabda, sakk, súlyemelő, női torna, fér­fi torna, úszás), az U. PEAC öt (női kosárlabda, férfi kosár­labda, női röplabda, női tor­na, vívás). A PVSK négy (fér­fi kosárlabda, női kosárlabda, ökölvívás, cselgáncs) B-kate- geriós szakosztállyal rendelke­zik-. Egy-egy B-kategóriás szak­osztálya van a Steinmetz SE- nek (ökölvívás), a Spartacus- nak (asztalitenisz), a Gázmű­nek (férfi teke), a Komlói Bá­nyásznak (férfi kézilabda) és a Pécsi Volánnak (autó). A C-kategóriás szakosztályok száma Baranyában 48. A leg­több C-kctegóriás szakosztály, ha: az U. PEAC-nál működik, Komlón öt, Szigetváron négy, Mohácson három C-kategóriást tartanak nyilván. Megjegyezni kívánjuk, hogy a labdarúgó -szakosztályokat a besorolásnál nem vették figyelembe. A mi­nősítések ér. a bajnoki (olim­piai) pontok mutatói ellentétes képe; adnak. A minősítések száma 2037, ami 100-zal több ci legutóbbi évinél, de a terve­zettnél kevesebb. Csökkent a szcikosztc lyokbe n a sportolók száma és a versenysportban mutatkozó fejlődéssel nem mindenütt tudtak lépést tarta­ni megyénk sportolói. Nemzet­közi minősítést egy sportoló, Kissné Herr Éva, az MHSZ sportlövője érdemelt ki a me­gyében. Az I. osztályú minősí­téssel rendelkező sportolók szá­ma 58-ról 61-re, az aranyjelvé­nyesek száma pedig 112-ről 131-re emelkedett. Az egyesületek közül a FVSK-nál 1983-ban 184, a leg­utóbbi évben viszont 222 vasu­tas sportoló szerzett minősítést. Minimális arányban növeke­dett a minősített sportolók szá­ma a Komlói Bányásznál, ahol 195 helyett 196 és az U. PEAC- nál, ahol 154 helyett 157 minő­sített sportoló versenyez. A FMSC-nél 33-nál kevesebb sportoló szerzett minősítést az elmúlt évben, mint 1983-ban. Jelenleg 291 ilyen versenyzője van a FMSC-nek. A vidéki 'portegyesületek közül Sziget­váron 73, Bolyban 43, Mohá­cson 95 minősítést szereztek a sportolók, Mohácson az evező­söknek jó évük volt, Novák és Bosnyák I. osztályú minősítést ért el, hárman pedig aranyjel- vényí szereztek. Az összképet vi­szont rontja, hogy 14-gyel ke­vesebb sportoló ért el minősí­tést 1984-ben, mint 1983-ban. A bajnoki pontversenyben 1983-ban 606,4 pontot szerez­tek Baranya sportolói, akkor ezzel az előkelő 5. helyet érde­melték ki a megyék rangsorá­ban. A legutóbbi évben viszont 128 bajnoki ponttal kevesebbet szereztek, a 478,5 ponttal a me­gyék rangsorában a középme­zőnybe estek vissza. A PMSC nemzetközi pontjainak száma növekedett, 1984-ben 8,95 nem­zetközi ponthoz jutott az egye­sület. A bajnoki pontok száma viszont 371 -ről 302-re esett vissza. Visszaesés történt a Mohácsi TE-nél is, ahol 44 he­lyet; 29, a PVSK-nál pedig 77 helyett 30 bejnoki pontot sze­reztek c sportolók. A Komlói Bányásznál növekedett a bajno­ki pontok száma. 1983-ban 33, tavaly 48 bajnoki pontot sze­reztek a komlóiak. Többre képesek Baranya sportolói, de a szakmai mun­ka javítása, a feltételek bőví­tése, a sportolók nagyobb szorgalma, a legkorszerűbb (elkészítési elvek érvényre jut- tetása nélkül jobb eredmények nemigen képzelhetők el. H. I. Kilencen utaznak Göteborgba Kedden a déli órákban Kop­penhága érintésével Göteborg­ba repül a magyar asztalite­nisz-válogatott, amely részt vesz a csütörtökön kezdődő 38. világbajnokságon. Hétfőn még edzést tartottak a játékosok. A küldöttségnek Horváth Tibor, a szövetség főtitkára a vezetője, aki egy nappal az indulás előtt ezt mondta: — öt férfi és négy női játé­kosunk vesz részt a világbaj­nokságon, a megfiatalított csapatoknak természetesen ki­sebbek az esélyei, mint a -ko­rábbi versenyeken voltak. El­vetítés folytatása. Kb. 21.30: Mau­rice André játszik trombitán. 21.55: Operaest. 22.45: Az irodalomtudo­mány műhelyei. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Népszerű me­lódiák. - Új vágatok a Jakab-hegy mélyén. Riportműsor az ércvonula­tok között. — Operettmelódiák. — 18.00: Dél-dunántúli híradó. Az MSZMP XIII. kongresszusáról je­lentjük. — Lapelőzetes, hírek. 18.30: Szerb-horvát nemzetiségi műsor. 19.00: Nemzetiségeink zenéjéből. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 7.58: Műsorismertetés. 8.00: Té­vétorna. 8.05: Világnézet. 8.40: An­gol nyelv. 8.55: Fizika. Ált. ink. 8. oszt. 9.20: Aki mer az nyer. 15.48: Műsorismertetés. 15.50: Hírek. 15.55: Orosz nyelv kicsiknek. 16.05: Tévé BASIC-tanfolyam. - XV/10. rész. 16.35: Képújság. 16.40: A gáspárok. Francia film. 18.15: Sza­bályos életút . . . Dr. Berki Mihály honvéd vezérőrnagy portréja. A pé­csi körzeti stúdió műsora. 18.50: Reklám. 19.05: Mini-stúdió '85. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Tanácsikozik az MSZMP XIII. kongresszusa. 20.35: Budapesti Tavaszi Fesztivál. Stú­dió ’85. A Televízió kulturális he­tilapja. 21.40: Jó hangulat, zené­vel. 22.00: Tv-híradó 2. 22.20: Him­nusz. várjuk viszont, hogy mindenki a maximumot nyújtsa, s az adott körülményekhez képest a legjobban szerepeljen. A csapattal utazik dr. Laka­tos György, az Európai Asztali- tenisz Unió elnöke, a nemzet­közi szövetség alelnöke is, aki mind a két szervezet kongresz- szusán, valamint más tárgyalá­sokon vesz részt. A csapatok tagjai. Férfiak: Klampár, Kriston, Takács, Har- czi, Podpinka. Nők: Oláh, Bá- torfi, Fazekas, Nagy. A magyar válogatott április 8-án érkezik vissza Budapestre. MÁSODIK MŰSOR 15.48: Műsorismertetés. 15.50: Képújság. 15.55: Kuckó. 16.25: Jég­korong ,,B” világbajnokság. Ma- gyarország-Olaszország. Közvetítés Fribourgból. A szünetben: Reklám. 19.00: Irena Santor énekel. Lengyel zenés film. 19.30: A selyemgubók. Román kisfilm. 19.40: Budapesti Tavaszi Fesztivál. Dvorák-hangver- seny a Zeneakadémián. Közben: 20.25: Barangolás a természetben. Csehszlovák kisfilm. 21.25: Reklám. 21.30: A Kilimandzsáró lábánál. Angol rövidfifm. 21.55: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 8.55: Művelődési műsorszemle. 9.00: Tv-naptár. 9.10: A nagy kikö­tő. 9.30: Ne felejtsd el: Mariján Krajacic. 9.50: Kiválasztottuk nek­tek. 10.30: Hírek. 10.35: Művelő­dési adás. 12.30: Hírek. 15.00: Vi- deooldalak. 15.40: Ne felejtsd el Mariján Krajacic. 16.00: Hírek. 16.05: Tv-naptár. 16.15: Akarni kell, merni kell — adás gyermekeknek. 16.45: Jugoszláv kosárlabda-baj­nokság — döntő. 18.15: Nyitott könyv. 18.45: Kérték - nézzék. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Párbeszé­dek - belpolitikai adás. 20.45: Lottóhúzás. 20.55: Filmfesztiváli be­mutatók: Játékfilm. 22.35: Tv­napló. MÁSODIK MŰSOR 18.05: Hírek. 18.30: Zágrábi kör­kép. 19.00: Népszerű-tudományos film. 19.27: Ma este. 19.30: Tv- napló. 20.00: Folk-parádé. 20.50: Tegnap ma, holnap. 21.05: Hős­tettek ideje — dokumentumadás. 21.50: Művelődési adás. € 5 ÓRA A NAGYVILÁGBAN ♦ MOSZKVA: Nyilatkozat és felhívás elfogadásával fejezte be munkáját hétfőn, Moszkvá­ban a Béke-világtanács el­nökségének ülése. A négyna­pos tanácskozáson a testület 220 tagja és száznál több meghívott vett részt a világ mintegy száz országából. A Béke-világtanács elnöksége nyilatkozatában rámutat, hogy a második világháború idején, a Hitler-ellenes koalíció népei egymással vállvetve harcoltak. Ez azt bizonyítja, hogy sem a politikai és társadalmi rendsze­rekben mutatkozó különbsé­gek, sem a nézetek külön­bözősége nem lehet akadá­lya az általános veszély elleni közös harcnak. Ma a nukleáris háború fenyegetésével szem­ben van szükség a béke erői­nek szövetségére. + BAGDAD: Az iraki légi­erő hétfőn reggel Teheránban és Kasban városában táma­dást intézett különböző cél­pontok ellen — közölte Bag­dadban az iraki hadsereg szó­vivője. Bagdadi T ASZSZ-jelen- tés szerint Irán folytatja iraki polgári települések ágyúzását. A tüzérségi támadások károkat okoztak Bászra, Kanakin, Man- dali és Szaid Szadik iraki vá­rosokban. Iraki gépeket az él­múlt 24 órában 44-szer küld­tek harci bevetésekre a Kelet- Tigris folyó vidékén, vesztesé­geket okozva az ellenség had­erejében és felszerelésében. A tüzpárbaj a front északi ré­szén, Majszan és Bászra kör­nyékén is folytatódott. ♦ UITENHAGE: Több mint harmincezer ember vett részt vasárnap a dél-afrikai Kwa- nobuhle városban, a múlt heti véres zavargások három áldo­zatának temetésén. Az ese­ményre jelentős rendőri erőket vezényeltek ki, összetűzések ezúttal nem voltak. A csütörtö­ki véres incidensben összesen tizenkilencen vesztették életü­ket, miután a rendőrség fi­gyelmeztetés nélkül tüzet nyi­tott egy temetési szertartás résztvevőire Uitenhage közelé­ben. A hét végén további za­vargások voltak Dél-Afrika több, feketék lakta városában. A helyi lakosok által besú­góknak tartott fekete bőrű rendőröket és városi tanács­tagokat tettlegesen bántal­maztak, kilenc fekete rendőr házát felgyújtották. Washing­tonban, mint Kis Csaba, az MTI tudósítója jelentette, több amerikai polgárjogi vezető fajüldözőnek nevezte Reagan amerikai elnököt, amiért csü­törtöki sajtókonferenciáján lé­nyegében védelmébe vette a dél-afrikai rendszer véres ter­rorját, sőt, „a másik oldalt" igyekezett felelőssé tenni az erőszakos cselekményekért. Chester Crocker afrikai ügye­kért felelős amerikai külügyi államtitkár vasárnap egy te­levíziós interjúban kijelentet­te: Washington „az egész térséget átfogó" politika ke­retében alakítja ki viszonyát Pretoriával, és bár elítéli „az erőszak minden formáját”, meggyőződése szerint a dél­afrikai rendszer „idővel meg­változik”. Dunántüli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó:Braun Károlv Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601' Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u 8. 7630 Tel.: 13-177. 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Fosta. Előfizethető bármely postahivatalnál ________és kézbesítőknél._________ E lőfizetési díj egy hónapra 43,— Ft negyedévre 129,— Ft félévre 258,— Ft egy évre 516,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 Pályaavató

Next

/
Oldalképek
Tartalom