Dunántúli Napló, 1985. március (42. évfolyam, 58-88. szám)
1985-03-23 / 80. szám
12 Dunántúli napló 1985. március 23., szómba! Fiatalok Műsorai anlat A Forradalmi Ifjúsági Napok nyitánya március 15-e volt. Képünk a koszorúzáson készült Fotó: Cseri László Árpád apánk (P.) Mobilizációja A P. Mobil „Honfoglalás" című albuma a legmodernebb zenei tö- fekvésekhez igazodik. A hosszabb, összefüggő, több tételes kompozíciók idehaza is komoly részt hódítottak a popzenei termés javából. Ráadásul a téma aktualitása ~'elvitathatat lan . . . Polemizálhatnánk azon, hogy az „István a király" vagy a „Honfoglalás" volt-e előbb, s melyik hatott alakitóan a másikra, ha az ilyenfajta „problémákat" nem tartanok mondvacsináltnak. A Mobil-drukkerek szerint a Ben- csik—Cserháti—Mareczky—Kékesi- Földes kompozíció ötletsziporkája elhatározólag hatott Bródyékra. Bárhogy is legyen, a két mű nem mérhető egymással, a P. Mobilé rockszimfónia/szvit, de semmiképpen sem opera-jellegü, mint az „István a király". A „Honfoglalás" értékét rontja, hogy nem tellett belőle egy nagylemeznyi anyagra, megoldásnak szokatlan, köztes, kicsit elkapkodott. Aktualitását a nemzeti jelleg hangsúlyosabbá válása - melynek nyilvánvalóan gazdasági szerkezetváltásunk szellemi szférára kisugárzó hatása az elsődleges oka —, az önvizsgálat fokozott idénye igazolja. Témájához illően sodró lendülete, avantgárdabb szövege, a muzsika szerepének fontossága messze viszi a nagyobb sikert aratott „gazdag" rokontól; Vikidál Gyula énekhangjának jelenléte közelíti. „A világon élni csak hősként érdemes" — mitizált filozófiája kevéssé jelent cselekvési programot a ma tizenévesei számára, de az összetartozás érzés erősítésére alkalmas. A „Fogadj be föld / fogadj be új hazám . . ." óhaja nem oly pátoszteljes, hogy idejétmúlt lehessen, de a távolság- tartás sikerét is korlátozottá teszi. Az LP telitalálata a „Menj tovább", a sláger kellékeivel hiánytalanul rendelkezik: Tunyoni Péter szimpatikus énekhangja, a könnyen megjegyezhető dallam, okosan-sem- mitmondó szöveg . . . A „Kétforintos dal" rockzenénk dicséretes új, ironikus-parodisztikus irányát követi. „Az út másik felén" r^emérmetlenül népszerűség-hajhász tini-álnosztalgia, a Mobil-rock keménységből és vadromantikából szőtt háló a közönségnek. melybe könnyű beleesni. Sárvári Vilmos banálisán szép, érzelmes gitárjátéka elzsongit. Az ének és a szólógitár mellett másnak nemigen jut szerep. A világsztárokat leszámítva óriási előny, ha egy zenekar változatos hanganyaaggal bir; megóvja az unalmassá válástól. A P. Mobil a szerencsés kevesekhez tartozik. A „Tűzimádó" és a „Vonat" halványabb szerzemények, itt-ott a hetvenes évek elejének nagyjai — Uriah Heep, Black Sabbath, Deep Purple — áthallásait halfhatiuk. Őszintébb, magyar szegényességében is kedvesebb az acélvárost dalba emelő „Miskolc". Tíz éve muzsikál, szenved, küzd, aratja együtt sikereit a csapat. Úgy tűnik, e hosszabb tapasztalat sem volt elegendő igazán nagystílű album összekovácsolásához. Leqalábbis a záródalként elhangzó „Utolsó cigaretta" erre mutat. A stúdiófelvételek után ragasztott koncertbetét inkább összezavar, mint tisztáz; inkább leront, mint csattanós befejezést. slusszpoént ad; inkább rosszul sikerült önreklám. mint közönség- igény. A csiri-csáré. vásári megoldások még a jobb sorsra érdemeseknél is, világszínvonalúvá magukat kinőni nem tudván, kísértenek. Könnyűzenénk fojtogató zsákutcája — n nagyvilágba kiléoniük nem sikerül, mert nincs rájuk igénv. ezért belterjesek, ami fokozza a viláa velük szemben támasztott közönyét - úay tűnik, makacsabb az ellene küzdők erejénél. Bay Endre Rovatszerkesztő: DüCSÖ CSILLA Négy tímár egy osztályban Fotó: Tóth László Jó bőr — jegyzi meg az ember persze csak úgy. csendesen az utcán, s elsősorban nem a csizmára gondol. Valódi bőr — állapítja meg a boltban. noha nem ért hozzá, s talán még ki is fizeti. A bőr, egy magamfajta laikus számára — titokzatos valami. Ám annak, aki a tímárszakmát tanulja, annak a különféle bőrök minden bizonnyal különböző kémiai, szerkezeti összetételét is ismernie kelL Kerekes Róbert 17 éves, és az 508. sz. Ipari Szakmunkás- képző Intézetben harmadikos timártanuló. Négyen vannak, ennyien készülnek hát a közel- qö szakmunkásvizsgára is. A Pécsi Bőrgyárban hallottam, hogy jó fizetéssel bármelyik pillanatban fel tudnának venni akár 15 tímárt. Az 508-ba 12 timártanulót várnak az idén, de félő, hogy ennél kevesebben adják majd be jelentkezésüket. — Az emberek általában irtóznak ettől a munkától, pedig korántsem annyira büdös, mint az a köztudatban elterjedt valamikor — mondja Róbert. — Az tény, hogy oda kell itt is figyelni arra, amit az ember csinál. és néhány munkaterület fizikai erőt is követel. Az általános iskola elvégzése után erdész akart lenni, és a tímárszakmát a pályaválasztási tanácsadóban ajánlották a sikertelen felvételi után. Mint mondja, nem bánta meg. Otthonosan mozog a hatalmas üzemcsarnokban és a korszerű vezérlőteremben is. — Elég magas lesz a fizetésem, hatezer forint felett számítom, s később még szeretnék tanulni, érettségizni. Ma Kerekes Róbert timártanuló már a szüleim is látják, hogy megszerettem ezt a munkát és örülnek neki — jegyzi meg, majd a napi teendőiről beszélgetünk. A Pécsi Bőrgyárban van gyakorlaton. — Most éppen a vegyszert adagolom a tartósítást végző technológiai soron. A későbbi késztermék minősége tulajdonképpen itt dől el. A hibák később már nem nagyon javíthatók. Szabad idejében szívesen hallgat zenét, és rendszeresen edzi, fejleszti izmait. A tanulásra is kell persze megfelelő idő, hiszen a követelményeket a hiányszakmák elsajátítása során is teljesíteni kell. Ferling József Rejtvénypályázat Á nyeremény: uszodabérlet Február havi rejtvényünk helyes megfejtése a következő: Giulietta Masina; „Az országúton", Federico Fellini; Anthony Quinn; Gelsomina. A Jelmezkölcsönző által felajánlott nyereményt, esküvői ruha egy alkalomra való kölcsönzését Bergovecz Ilona (Sásd, Fáy A. u. 36.) nyerte. A rejtvénypályázaton minden 30 év alatti fiatal részt vehet; csak azokat a megfejtéseket fogadjuk el, melyek az újságból kivágott szelvényen érkeznek be. Mostani rejtvényünk beküldési határideje: április 10-e! A nyeremény ezúttal egyhavi uszoda- bérlet a Hullámba, melyet a Pécsi Vízmű ajánlott föl a nyertesnek. A borítékra írjátok rá: „Fiatalok"! Rejtvénypályázat! A hatodik feladvány A márciusi ifjak közül háromnak a portréját közöljük. Ki látható az első képen? ....................................... A másodikon? .......................................................... A harmadikon? ........................................................ A megfejtő neve, életkora: .................................... L akáscíme: ............................................................. Rádió Ha nem repül a sárkány Jó pihenést! — ezzel köszön ma reggel 8 órakor a 10 óráig tartó zenés műsor szerkesztője, Somogyvári Valéria. A programban a reggeli információk után sok kérdésre kaphatnak választ a hallgatók: Miről olvashatnának Nagy Sándor könyvében, ha rövid idő alatt nem kapkodták volna el? Mit mesél unokáinak Mensáros László, aki hétfőn Pécsett Arany-estet tart? Meddig szól a „siralom", hogy nincs Élet és Irodalom? Mit csinál a sárkány, ha nem repül? (Tétlen sárkányrepülők között a héten). Mi újság adáskörzetünk két első osztályú labdarúgócsapatának háza táján? A holnapi, vasárnapi magazinműsorban Tóth Sándor balettigazgatóval beszélget Simon Márta abból az alkalomból, hogy a társulat 25 éves. Az elmúlt negyedszázadot egy kicsit az igazgató személyén keresztül is bemutatják, és természetesen igyekeznek választ adni arra: hogyan tovább? Március 25-én kezdődik az MSZMP XIII. kongresszusa. A Pécsi Rádió kiküldött tudósítója, Balogh Zoltán, naponta tudósít az eseményről, melyet a Dél-dunántúli híradóban hallhatnak. Minden hó utolsó hétfőjén jelentkezik a Közlekedési őrjárat, a Baranya megyei KBT és a Pécsi Stúdió közös műsora. A szerkesztő, Somogyvári Valéria a következő témákra hívja fel a figyelmet: Mit tegyünk, illetve mit ne tegyünk, ha járművünkkel összeütközünk egy másik járművel? A hónap legsúlyosabb déldunántúli balesete abból következett be, hogy a személy- gépkocsi motorházának teteje váratlanul, menet közben felcsapódott, és a kilátásában korlátozott vezető nem tudta az irányt tartani; a bal oldalon, kamionnal ütközött. — Szakemberrel beszélgetünk arról, milyen balesetek fordultak elő, amikor apró műszakivagy kezelési hiba vezetett nagy tragédiákhoz. A Mecseki Ércbányászati Vállalat történetében minden bizonnyal fontos dátum a nyolcvanas évek közepe. Erre az időre tehető ugyanis a vállalat további fejlődését biztosító ötös számú bányaüzem megnyitása. Erről szól a keddi riportműsor, melyben a riporter, Müller István az új V-ös üzemet mutatja be. A szerdai adásban dr. Nádor Tamás számol be Baranya, Somogy, Tolna, Zala megye zenei életéről. A csütörtöki Kulturális körkép sok érdekes információval szolgól. Szó lesz a pécsi és a kaposvári színház jövőjéről, zalai múzeumi újdonságokról, új könyvekről és filmekről. A szerb-horvát nyelvű műsor mai programjában Szombat esti kaleidoszkóp, holnap nemzetiségi figyelő. Hétfőn Ková- csevics Mihály nyugdíjas gépkocsivezetővel beszélgetnek. A keddi adásban a legfiatalab- baknak Iskolarádió, szerdán a' Fiatalok hullámhosszán. Csütörtökön Gazdasági híradó, pénteken meteorolóqiai visszapillantó tükör és dr. Ha- rasztia Zoltán előadása a nőgyógyászati betegségekről. Német nyelvű műsorok: 25 éves a budapesti NDK Centrum, és Német települések Veszprém megyében: Bakony- jákó. A két riport, melyet Fata Márta, illetve Gráf Vilmos készített, vasárnap hangzik el. — Halló stúdió, halló hallgató! Kerner Lőrinc élő zenés műsora hétfőn este, amikoris várja a hallgatók telefonjait a 10-666-os számon. Pécsiek a rádióban 28-ón. csütörtökön 13.40-kor o Kossuth ródió kapcsolja a pécsi körzeti stúdiót: c Pécs zer.ei életének 40 éve c. műsort dr. Nádor Tamás szerkeszti. Televízió Közvetítés a kongresszusról A jövő héten társadalmi és politikai életünk kiemelkedő eseménye a pártkongresszus lesz: a Magyar Televízió naponta beszámol erről, esténként háromnegyed nyolc órai kezcettel Tanácskozik az MSZMP Xiil. kongresszusa címmel riportok, tudósítások elevenítik fel a délelőtt, délután történteket. Kedden 18.15-kor oz első programban Szabályos életút...?! címmel dr. Berki Mihály honvéd vezérőrnagy portréját láthatjuk. Az írásjelek dr. Berki Mihály nehéz, de érdekes életére céloznak: pályafutása egyidős a magyar tisztképzés történetével. Megismerkedünk a Magyar Néphadsereg fejlődésével, a Polgári Védelem munkájával — Berki Mihály ugyanis a Polgári Védelem országos törzsparancsno- ko. A pécsi körzeti stúdió filmjének szerkesztő-riportere Ku- rucz Gyula, rendezője és operatőre Bárány György. A Budapesti Tavaszi Fesztivál ünnepi bemutatója lesz Beethoven Fideliója, amelyet egyenesben közvetít a televízió szerdán 19 órás kezdettel a második műsorban. Az első műsorben uqyanezen az estén 21.25-kor Johnny Holliday ven- déae Olivia Newton-íohn lesz. Ugyancsak a második programban lesz látható csütörtökön este A pályaőr című angol tévéfilm (21.15), amely Dickens novelláidból készült. Fénteker Esti Kornél éneke címmel emlékezik meg a televízió Kosztolányi Dezső születésének századik évfordulójáról. A verseiből, novelláiból összeállított műsorban kiváló színészek lesznek a közreműködők (20.00, tv 1.). A Sorstársak, a pécsi körzeti stúdió rehabilitációs magazinja szombaton 17.20-ko; jelentkezik az első csetornán. (Ismétlés: április 3-án.) Tanácsot ad a műsor a mos: slágernek számító fájdalomcsillapító gép használatához. A Schirilla Györggyel készült interjúban érdekes dolgokat tudunk meg a jeges Dunát átúszó hosszútávfutóról: nemcsak azt, hogy valamikor mozgássérüli volt hanem azt is, hogy — legalábbis szerinte — a reumától a vegetáriánus étrend óvja meg. Beszélgessünk őszintén a prosztatáról, mondje beszélgető pertnerünk, Frang Dezső pécsi professzor. Pécsett működik a kövér gyermekek klubja: o fogyáshoz, az egészséges táplálkozáshoz ad jó tanácsokat — egyéb érdekes hírek és információk mellett — a Sorstársak. Szombaton és Vasárnap este ci főműsorban Dumcs-parádét kapunk: először A három testőrből A királyné nyakláncát (2C.05), másodszor A négy muskétás, avagy a Mylady bosszúja című kalandos történetet (20.05), egy-egy angol filmen, amely neves sztárok részvételével a hetvenes évek elején készült. G. T.