Dunántúli Napló, 1985. március (42. évfolyam, 58-88. szám)
1985-03-23 / 80. szám
Kritika plusz megoldás Elválás közös megegyezéssel Kőzúzalékot rakodnak a Komlói Kőbányában DELKO helyett PANNOLIT Bíznak a beruházási kereslet fellendülésében — Legfontosabb feladat a termékfejlesztés Kaposvári Ruhagyár pécsi telepe Minőség mindenek felett A Kaposvári Ruhagyár öt telepe közül 220 fős üzemi kollektívájával a pécsi a legnagyobb. 1984. évi termelési értekük 55—60 millió forint volt, a gyári össztermelés 10 százaléka. Tevékenységük többségét fér- nzckók, illetve mellények öszeállítása teszi ki. Ebből egyharmad-egyharmad arányban jut tőkés és szocialista exportra és ugyanennyi a belföldi piacra. Kisebb tételben készítenek női kabátokat és blézereket is. Idei termelésük mennyisége nem haladja meg a tavalyit. A múlt év során tíz százalékos bérfejlesztést hajtottak végre, ez nagy szerepet játszott a munkaerő megtartásában. A pécsiek mindenekelőtt a minőségben szeretnének előre lépni. A darabbérben dolgozó kollektíva minőségi prémiumait — ami egy hónapban elérheti akár az 1600 forintot is személyenként —, most jóval szigorúbban fogják elbírálni. Ettől azt remélik, hogy a hibaszázalék csaknem a felére csökken. A pécsi telep üzemcsarnokát a múlt év közepén kezdték el tatarozni -és a nyár elejére a munkák várhatóan befejeződnek. Az Épület- és Lakáskarbantartó Ipari Szövetkezet kivitelezésében folyó külső tatarozás értéke 3 millió forint. Emellett még az idén átáll a telep az olajfűtésről a földgáz használatára, mind az üzemcsarnokban, mind az irodaépületben. Ez 140 000 liter olaj megtakarítását jelenti. fi pénz tekintélyt ad Egy nap a szarvasmarha-tenyésztővel A vállalati anyakönyvbe akár be is lehetne írni: elvált. A veszprémiek kezdeményezték a válást, nyolc évi eredményes együttlét után. Ez év január elsejétől megszűnt a DÉLKŐ (a Dél-dunántúli Kőbánya Vállalat), és helyén két önálló vállalat, a dél-dunántúli illetékességű és változatlanul komlói központú PANNOLIT, valamint a Balaton-felvidé- ki kőbányákat tömörítő Kö- ZÉPKÖ kezdte meg működését. — Szép csendben, korrekt módon és közös belegyezéssel, eredményes közös múlttal a hátunk mögött váltunk szép. Szurkolunk nekik, hogy úgy megálljának a saját lábukon, ahogy azt niég együttműködve tettük — mondja Szűcs János, a hajdani DÉLKŐ, a jelenlegi PANNOLIT igazgatója. A dél-dunántúli és a bala- tonfelvidéki kőbánya vállalat 1977. január 1-én kötött házasságot. Az elmúlt évet még közösen 31 millió forintos nyereséggel zárták. (Eredetileg 41 milliót terveztek, ám a pangó piaci helyzet miatt azt módosították 29,5 millióra — és végül sikerült megtoldani- uk másfél millióval.) A kőbánya vállalatok közül egyedül a DÉLKÖ zárta eredményesen az elmúlt évet. Az új évben, az új vállalatnak mit ígér az önállóság? Kisebbek lettek. A kapacitás a korábbinak hatvon százaléka, a 14 bányából 7, az 1400 dolgozóból 800, a 836 milliós állóeszköz értékből 498 millió forint értékű maradt meg a szétválás után a PAN- NÖLIT-nél. Az új vállalat két évig teljes vagyonadó kedvezményt kap, és a harmadik évben is csak a felét kell fizetniük, ez a komlói székhelyű vállalatnak összesen 7,5 milliós megtakarítást jelent az elkövetkező három évben. A nagyharsányi rekonstrukciót r,<ég a DÉLKŐ hajtotta végre, és tíz év alatt 190 millió forintot kell járadéktörlesztés címén fizetni — a jogutódoknak. Megegyezett a két vállalat, és a KÖZÉPKÖ átvállalt ötvenmilliót — a függetlenségéért cserébe. — Mit várnak az új felállástól? —- Mivel nem romlottak tovább, sőt egy kicsit javultak is a piaci lehetőségeink, így nem nézünk gazdálkodási gondok elé. És ez megnyugtató. Az egyszer tört ,,Z" termékeink iránt változatlanul alig van kereslet, a nagy megrendelőinktől eddig összesen 1,8 millió tonna apyaarb van igénybejelentésünk. Mi vállalati szinten 2 036 000 tonna anyag értékesítésével, több mint 20 milliós nyereséggel és legalább 5,5 százalékos bér- fejlesztéssel számolunk — mondja Szűcs János. Bíznak magukban, a jövő- iükben, abban, hogy előbb- utóbb ismét fellendülnek a beruházások és akkor újra keresetté válnak a termékeik. Ez a jogos bizakodás készteti a PANNOLIT vezetőit arra, hogy a hetedik ötéves tervidőszakra szánt 350 milliós géppótlási és beruházási elképzeléseiket most elkezdjék kidolgozni. De nemcsak a holnapra, a mára és a közeljövőre is gondolnak. Legfőbb megoldásra váró feladat: a termékfejlesztés. A pécsváradi ipari homokból eddig csak a porcelán- gyárak vettek, évente összesen 10 000 tonnát. Ez évtől már hatezer tonnás vevőjük az Orosházi üveggyár, s várható, hogy más üveggyárak is jelentkeznek o PANNOLIT- nél. A gánti dolomitőrleményből tízezer tonnás megrendelő o Salgótarjáni üveggyár. Várható, hogy más üveggyárak is felfedezik. A díszítőkő kínálatról változatlanul nem mond le a PANNOLIT. Igaz, hogy az Erdős- mecskén kitermelt gránittömbökből nem lehet gazdaságosan lapokat vágni, de úgy néz ki, hogy a kövestetői fonóidból talán majd kifizetődik a lapgyártás. (A fonolit a szürke- gránittal vetekszik.) Elviekben már megegyeztek a Pécsi Közúti Igazgatósággal és a Közúti Építő Vállalattal, hogy közös kutatási programban kísérletezik ki a mostani útépítési technológiának jobban megfelelő kő előállítását. A vállalat továbbra is bérmunkában foglalkoztatja földgépeit a készülő nagyegyházi külszíni szénbányánál — ez a biztos pénz sokat számít. S, hogy mennyire bíznak a kőkereslet fellendülésében, jelzi, az is, hogy nemrég vettek egy Commodore 64-es személyi számítógépet — amivel majd könnyebb, áttekinthetőbb és gyorsabb lesz sok vállalati döntéselőkészítés. M. L. A mohácsi Új Barázda Tsz elnöke, Harmatos József sorolja az adatokat: az 1800 szarvasmarháik tavalyi tejátlaga meghaladta az 5000 litert, tehenenként 26 ezer forint feletti volt a tiszta hasznunk. A szarvasmarha-tenyésztők az alapkeresetre az elmúlt évben 20 százalékos emelést kaptak, idén az 1983-as jövedelmeknél 40 százalékkal tervezünk többet a szarvasmarha-ágazatban. — Meg kell becsülnünk az embereket, ha azt akarjuk, hogy maradjanak, és hogy jól dolgozzanak — mondja az elnök. * A majd két méter magas Filákovics János szarvasmarhatenyésztő szakmunkás is tagja a tsz „százezresek klubjának". Ennyi a tavalyi összes jövedelme. Kér, hogy ne írjam meg. — Van épp elég irigyem a pénz miatt. A munkát viszont nem irigyli senki sem tőlem . . . — Van a szakmájának presztízse? — Azt nem mondhatnám. Viszont mindenütt a pénz a döntő, és az tekintélyt is ad. Aztán beleegyezik és kiírom a tavalyi keresetét: 95 000 volt az alap és arra jött nyereségként 36 000 forint. Tényleg szép összeg. — Az elletés a legnehezebb és a legnagyobb szaktudást igénylő munka. Rajtunk múlik, hogy mennyi az élve született borjú, hogy milyen lesz a tejhozam. Ha itt az elletőben nem dolgozunk tisztességesen, a többiek se keresnek jól . . . A héten délutános. Délben kezdett. Körülnézett a karámnál és bent, hogy várható-e el lés. Elmondja, hogy általában a délutános műszak a legnehezebb: el kell látnia a 36—40 jószágot, és le kell vezetni az elléseket — van, hogy többet is, van hogy épp egyet sem. Figyelem, kérdezem és megyek utána, amíg a vasvillával almoz, a trágyát kihúzza, a kupacokat a kocsira rakja és kiviszi. Közben etet. Nincs egy percnyi megállás. Fél három múlott néhány perccel, elkezdi a fejést. Fertőtlenítő oldattal lemossa, szárazra törli a tehén tőgyét, kézzel kifeji az első tejsugarakat, utána felteszi a fejőkelyheket. Indul a vákuumcsőre csatlakoztatott Alfa-Laval fejőgép, a műanyag vezetéken látni, hogyan áramlik a tej a kannába. A tejet kettős szűrőn átöntve, kannákba gyűjti. A habos, meleg, friss tej illata szinte elnyomja az istállószagot. — De jó az illata! - mondom önkéntelenül, mire a nyurga tehenész elmosolyodik: — Valóban az, mégsem tudnám meginni. Olyan zsíros, akár az olvasztott vaj . . . A félhomályos istállóban két sorban bekötve állnak, vagy fekszenek azok a tehenek, ahol közeledik az ellés ideje. A jászéiban a takarmány, fejüknél az önitató, a rövid lánc szinte csak lépésnyi helyet hagy a mozgásra. — Jó ez, hogy így be vannak kötve? — kérdem. — Nem a legjobb, de itt még csak így lehet... A nagy rekonstrukció után már szabadon tarthatjuk őket, az jobb lesz az állatoknak és nekünk, gondozóknak is kevesebb munkát jelent majd. Úgy néz ki, hogy a mai műszakjában már nem fog elleni egyik se. — Januárban rekordom volt: hármasellés és mindhárom életben maradt. Egy hete is volt hármas a műszakomban, de 'halva jöttek a világra. A huszonnyolcadik életévében járó mohácsi fiatalembernek első és egyetlen munkahelye már tíz éve ez a tehenészet. A pécsváradi szakiskolában a szakma kiváló tanulója versenyen országos másodikként társainál előbb kapót: szakmunkcsbizonyitványt. — Régi álma volt, hogy tehenész lesz? — Nem. Bár szerettem az állatokat és a tanulás is jól ment. Nyolcadikban a föld- rajztanárom, Erdős tanár úr ajánlotta: szarvasmarha-tenyésztőként jól lehet keresni. Így vágtam bele. — Volt társadalmi ösztöndíja? — Pécsváradon végig jórendű voltam, de társadalmi ösztöndíj-szerződést nem kötöttem. Nem szerettem az elkötelezettséget, mert előre nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő. — Évtizede mégis ide kötődik . . . — Az más. Végigjártam itt a telepen minden munkahelyet. Dolgoztam osztott műszakban is, egy éve kerültem az elletőbe háromműszakosnak. Ebben a szakmában az a legnehezebb, hogy minden hétvégén és ünnepnapon is dolgozni kell, ha nem tudunk egymás közt műszakot cserélni. A koránkelést már rég megszoktam. — Mi tartja itt? — A kereset és az állatok. Azok nem gépek, mindegyik más és más. Nincs annál nagyobb sikerélmény, mint amikor segítségünkkel, élve jön világra a kisborjú. A kudarc letör, mert kudarc az, ha a szívem-lelkem kiteszem, s mégis elpusztul a borjú, ha begyullad a tehén tőgye. Hogy rendben mennek-e a dolgok, az a munkánk mellett a szerencsén is múlik. — Pécsváradon mondták, hogy leérettségizett. — Rosszul informálták. Elvégeztem ugyan a Marek József Mezőgazdasági Szakközépiskola négy osztályát, megírtam a magyar írásbeli érettségi dolgozatot is, de be kellett vonulnom . . . Szóval, az érettségim azóta sincs meg. Azt hiszem, már nem is lesz. A feleségem viszont utánam végzett Pécsváradon, ó is itt tehenész és ő leérettségizett. — És ő is megmaradt a tehenészetnél? — Gyesen van, Móni ötödik éves, Zsolti most volt 13 hónapos. Ha lejár a gyes, visszajön. Másfél éve költöztünk a tsz szolgálati lakásából a Fel- szabadulás lakótelepi kettő és fél szobás OTP-öröklakásba, és bár nagyjából mindenünk megvan már, amit csak terveztünk, kell a pénz a jövőben is. A műszakkezdéskor vette fel a februári fizetését: 7613 forintot számolt át. Filákovics János megjegyzi: — Azért ilyen kevés, mert februárban nemcsak a munkanap, az ellés is kevés volt. Murányi László Invencióklub az innovációért Ezer akadály tornyosul még ma is egy-egy épkézláb, hasznos, szükséges műszaki ötlet, találmány megvalósulása előtt — akinek efelől kétsége lenne, elég ha fellapozza a Ru- bik-kocka megvalósulásával foglalkozó irodalmot: kiderül belőle, hogy még e szenzációs világjátéknak a létrejötte is — végeredményben — a véletlenen múlt. Nem a bürokráciával, a szőrösszívű ügyintézőkkel van baj - bár éppenséggel e téren is lenne javítani való. A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság „Invenció" Klubjának a hét végén Budapesten megtartott alakuló rendezvényén a' résztvevők mindegyike egyetértett abban, hogy a legfőbb akadály a vállalatok vállalkozóképtelensége, az, hogy nem tudnak, nem mernek kockáztatni. Mi a megoldás? Megoldás lehet például — vagy legalábbis fontos eleme — az a társulás, amit néhány országos szerv: az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, az MTESZ, a Gépipari Szervező Intézet és nem utolsósorban az OTP, a pénzes gazda, hamarosan életre hív. A vállalkozás célja: lakossági kötvényeket kibocsátani a műszaki fejlesztés, az innováció legkülönbözőbb feladataira, azaz: értelmes, hasznos újításokat, találmányokat menedzselni, finanszírozni. Fontos, hogy nem állnak meg ennél — vagyis nem csupán elméletben, a tervezőasztalon mondanak valamire igent! A többszörösen, több szempontból gondosan zsűrizett találmányokra gyártót is szerveznek, szereznek, s a vállalkozás hasznából a lakosság — bárki, aki kötvényt vesz — nemcsak kamat formájában, hanem osztalékként is részesedik - ez utóbbi az adott vállalkozás hasznának 25 százaléka lehet, arányosan elosztva. A kötetlen eszmecserén — mindjárt ehhez kapcsolódva — felmerült több ésszerű, reális ötlet is. Egy műszaki szakember elmondotta: tervezi egy olyan bemutatóteremnek, egyben üzlet- és raktárháznak a felépítését — a telek is megvan hozzá —, amelyben a feltalálók bemutathatják találmányaikat - például műszaki cikkeket, újszerű háztartási eszközöket. Ezeket (jó esetben) meg is lehet majd itt vásárolni, ám ha gyártó még nem akadt, akkor sincs baj: ekkor a látogatók százai, ezrei nyilatkozhatnak, hogy kellene nekik, mondjuk, a bemutatott krumplihámozógép, és ennek alapján nyilván nem lesz már nehéz gyártót szerezni. A cél tehát: tisztára — legalábbis tisztábbra — söpörni az újítók, feltalálók előtt az utat, hogy energiájukat ne útta- karításra, hanem valódi értékteremtő alkotásra fordíthassák. Ugyanez más oldalról: beléptetni, beoltani a gazdasági folyamatba az egyéni kezdeményezést, akár innováció, akár célkötvény-vásárlás formájában. Figyelmet érdemel az Invenció-klub tágabb programja is: témajavaslatok, kutatási-fejlesztési elképzelések, amelyekhez bárki partnert, támogatót keres. A véleménynyilvánítás, az eszmecsere tárgya szabad, korlátlan. Az egyetlen megkötés — mondja a klub alapszabálya — az elhangzó kritikához mindjárt „csatolni" kell a megbírált jelenség jobbátételére vonatkozó konstruktív ésszerű javaslatot . . . Varga J. HÉTVÉGE 5.
