Dunántúli Napló, 1985. március (42. évfolyam, 58-88. szám)
1985-03-16 / 73. szám
y&te Yehudi Menuhin ^ .terry Mateyra«* Waldemar Swierzy plakátjai a Pécsi Galériában Kiállítási napló ATTRAKCIÓK Aki ebben a véget érni nem akaró télben pezsdítő vizuális örömre vágyik — menjen el a Pécsi Galériába. A méltán világhírű lengyel grafikusművész, Waldemar Swierzy plakátjainak telített színeit, erőteljes formaadását az életöröm élteti. Nincs üresjárat, fáradtság. Minden plakátjához úgy fog hozzá, hogy az legyen a legjobb. Okos és derűs arcok, csábos és kacér szemek, sátáni ábrázatok, méltóságteljes és tiszteletreméltó portrék, emberi gesztusok, szeretnivaló mosolyok, felejthetetlen tekintetek sorjáznak. A művészet egyik archetípusa a fejábrázolás, mégpedig a művészeti korszakok populáris ágazataiban vagy a leszálló szakaszokban. Kétségtelenül az emberből az arca fejezi ki a legtöbbet. Swierzy elementáris hatásának a fejábrázolás az egyik titka. A másik a megvalósítás. Boszorkányosán fest, azaz ecsettel rajzol. Közelről ex- presszíven bogozódó vonalte- kervényei izgalmasak, távolodva az egyre intenzívebben ránk tekintő hatalmas arc. Pontosan kikísérletezett briliáns technikai fogásait nem engedi modorrá válni. Mielőtt veszítene üdeségéből — újra vált, stílusát változtatja témánként és periódusonként, kompozíciója marad állandó, mégsem válik unalmassá. Annyira érdekes az, hogy ki beszél, hogy abból félig már meg is értjük, mit mond. Ezért kerülnek a betűk hangsúlytalan helyekre, cseppet sem hivalkodó típusokban. Shakespeare, Feydeau, Puccini atmoszférája vagy Marion Brando sátánisága az Apokalipszis mosf-ban feltétlenül kíváncsivá tesz az élmény teljes- séne iránt. Eay harmadik titkuk e plakátoknak az okosan alkalmazott meqlepetés, a barokk concetto értelmében. Amikor a jazz nagy öregjeit panoptikum-szérűén ábrázolja Swierzy, Charlie Parker szaxofonja szivárványos fénycsóvává változik. Armstrong feiét dicsfényragyogással koronázza az L. A. monogram. A meztelen cirkuszi szépség állón szakáll díszeleg, ravaszul elhelyezett élfények léqqömb-bubo- rékok látszatát keltik. A kiállítás témakörei: tárlat, színház, zene, film, cirkusz, turisztika. Hacsak a pápáról készített két oouszt nem tekintjük annak, politikai plakát csupán egv látható, amelyek Rcsa Luxemburg emlékére készült. Pedia érdekes lett volna meqtudni, hoqyan oldja meq eav politikai évfc'duló tudatosítását a szocialista tábor leqnaqvobb nemzetközi tekintéllyel bíró olakátművésze. Ügy hozta a véletlen, hoqy a Pécsi Kisgalériában is külföldi művész állít F'. a norvég Herman Hehler. Jóllehet, kultúráltan, elmélyülten művelt geometriai absztrakciója a ma8. HÉTVÉGE gyár művészeti élet gyorsan változó ízlésdivatjában már meghaladottnak tűnhet, éppen arra bizonyíték e tárlat, hogy a teoretikus gondolkodásmód szülte strukturalizmus rendszeres elemzései a plasztikai rendszerek és végső törvények mo- dellálása terén — maradandó értékeket is teremtettek. Hehler a lehető legkevesebb eszközzel és a legpontosabb formákkal hoz létre zárt és fogalmilag meghatározott viszony- rendszert. Alapproblémája a rend és a mozgás. Sorozatain csak egyeneseket használ, de nerpcsak merőleges metszésben, hanem mozgalmas ferde síkokban. Élükre állított négyzetei önmagukban is mozgásképzeteket ébresztenek, elcsúsztatott átlói mór-mór térbe fordulnak. Ettől még érdektelen is lehetne, egy szenvtelen északi koc- kológus. Ezek a szerigráfiák azonban a száraz fogalmi gondolkodást a színek expanziójával ellensúlyozzák. Tiszta színek szembesítéséből adódó komplementer és szimultán kontrasztok okoznak lélektanidrámai hatást, a formaképzetek mellé színérzetek törvényszerűségeit párosítva. Zenei hasonlattal: ezeknek a lapoknak ak- kordikus hatásuk van. Ahogy ott a akkordfűzés szigorú törvény- szerűségeit követve tárul föl a hangszínek és felhangok gazdag szubjektív világa, úgy bontakozik ki itt a színek meghatározatlan tárgyiasságában egy-egy tipikus érzelem, irányultság. Hogy pontosan milyen érzelmekről van szó, azt akkor érthetjük meg igazán, ha végignézzük az Ifjúsági Ház ez alkalomra hófehérre tapétázott galériájában a Képzőművészeti műhely színdinamikai szakkörének és a JPTE Tanárképző Kar rajz tanszéke tudományos diákkörének kiállítását. Horváth Dénes vezetésével elmélyült munka folyik Pécsett a szín- rendszerek, keverési táblázatok, a magyar szinoid színrendszer gyakorlati alkalmazására. Ha fogalmunk sincs a Szinoid színtestről, akkor is megfog a kiállítást átható okosan létrehozott szépség vagy másfelől a szépségről való gondolkodás. A színvázlatok és színkompozíciók az esztétikum alapelemeit, a ritmust, arányt, kompozíciót hordozva autonóm műalkotás igényével is felléphetnek, de nem titkolják teoretikus indíttatásukat sem. A didaktikus szándékú válogatásban szerepel néhány óvodás tabló a Lü- scher-féle színteszt képreakcióiról. E szerint kortól és nemtől függetlenül a piros-sárga színállás kiterjedő aktivitás, a kékzöld önuralom, békés környezet, a sárga-zöld játékos báj, a fekete-piros dramatizálós érzetét, képzetét kelti, hogy csak a Hehler által használt szín- együttállásokat említsem. Lilazöld (játékos báj), sárga-barna (tökéletes biztonság) képe nincs a norvég fnűvésznek, hiszen effajta benyomásokat nem kíván kelteni, a tervszerű aktivitás piros-zöldje pedig esztétikai ízlésétől áll távolabb. A színkutatások kezdeteire emlékeztet a POTE Galériában a plein-air festő, Buday Lajos emlékkiállítása. Buday 1948 és 56 között a Pécsi Pedagógiai Főiskola tanszékvezetőié volt. A mecseki tájakról, a Balatonról szeretettel festett friss hangú akvarelljein a levegő testiségének vizsgálata foqlalkoztatta, a borús, párás légkör, az eső utáni verőfény, a táijal eavütt lélegző ember. A sárga-barna és a kék-zöld dinamikájával... Húsz Mária Dr. Uherkovich Ákos Tízéves „A Mecsek és környéke természeti képe kutatói munkaközösség Egy régi emlék gyakran e-zombe jut róla. Dr. Uherkovich Ákos zoológust, a pécsi múzeum természettudományi osztályának tudományos munkatársát egyszer, úgy 10-11 éve, Gyűd fölött, a Tenkes-he- gyen kerestem föl a késő esti órákban. Fényforrással megvilágított nagy lepedővel állított csapdát a sötétben bóklászó lepke- és rovarvilágnak. Éjszakába nyúlt, mire elköszöntem tőle. Soha, senki olyan érdekesen, izgalmasan, olyan szakmai megszállottsággal nem mesélt még a lepkék élete és éltető környezete közötti ösz- szefüggésekről. Ami érthető is: a lepkék - tudományos kutatásainak fő területe. De nemcsak innen és nemcsak ilyen szűk körű nála ez az imponáló szakmai megszállottság. Az, omivel hosszú idő után most szembesülhettem ismét beszélgetésünkön, az egyértelműen a természet féltő szeretete. A természeté, amelyről én még úgy tanultam, hogy azt a földkerekség egy- hatodán „legyőzték", meg „le kell győzni" . . . Szerencsére ott sem egészen úgy történt. A természetet nem szabad legyőzni. A természettel együtt kell, pontosabban együtt kell tudni élni az embereknek. Máskülönben nagyon nagy baj lesz — vallia nagyon komolyan, s példaként eqy igen érzékeny pontját említi: a Szársomlyót, népszerűén a harsányi hegyet. Ahol valóban kitűnő minőségű mészkő található, ám hasonló másutt is —' Harsányi hegy azonban csak eay van . ..- A többihez képest kicsiny természetvédelmi terület ez. De ér annyit, mint akár a Zse- lic vagy a Keleti-Mecsek tájvédelmi körzete. Jellegzetes geo- Inniai körzet, amely a maga Párájával és faunájával egyedülálló a Kárpát-medencében, ahogyan maga a hegy is. Uherkovich Ákos gyermekkorától a természet elkötelezettje. Édesapja is biológus, tanulmányai is eszerint alakultak. Tanított, majd az utóbbi 13 évben a Janus Pannonius Múzeum tudományos munkatársaként kutatja, jobbára a tájegységünkön előforduló lepkefajokat és társulásokat. Mintegy félszáz tudományos közleménye jelent meg e témakörben. A legszebb, a legnagyszerűbb mégis, abból, ami a munkásságához fűződik, egy országos tudományos munka- közösség életréhívása — pécsi központtal. A Mecsek éj környéke természeti képe nevezetű kutatói munkaközösség az, jobbára múzeumok munkatársaiból, illetve egy-egy téma jeles kutatóiból. Mintegy 35-en lehetnek most, amikor a munaenaa Hűségesek Dokumentumfilm egy „elfelejtett” mozgalomról Méltó feladat méltó színvonalon: tisztességes, tárgyszerű, izgalmas emlékkiállítás a pécsi körzeti stúdió szerdán bemutatott dokumentumfilmje, a Hűségesek. Kisebbségnek lenni egy kisebbségben, szembefordulni szomszéddal, rokonnal, elutasítani a tetszetős német propagandát, hűségről biztosítani a más nyelvű hazát, mikor az talán „összeka- cslnt”, de hivatalosan egyre -. nagyobb teret enged az idegen propagandának: kétszeresen, sokszorosan nehéz. A magyarországi németség kis részének Volksbund-ellenes mozgalma nemhogy a tömegkommunikáció, de a szakkönyvek, szaklapok nyilvánosságát is alig kapta meg az elmúlt évtizedekben. Csönd volt sokáig a Volksbund körül, a bűntudat csöndje, s csönd a 45 utáni kitelepítések, a retorzió körül is - ugyancsak a bűntudaté. A németség érthetően hallgatott, igyekezett észrevétlenül „betagolódni", úgy fordulni, hogy a „fasiszta", a „hazaáruló" bélyeg ne lát- szódjék és ne is égessen. A magyarság hallgatott, s nem igyekezett szétválasztani, hogy» mi volt jogos a kitelepítésekben, s mi embertelen, ki volt valóban bűnös, s kit nyomorított azzá ártatlanul a „kollektív bűnösség" politikai agyréme. Hallgatott, hisz maga is „fasiszta nép", „bűnös nép" volt hosszú időn át. Hogy lett volna képes minősíteni, mikor maga is minősült, ha eredményét nem is, de logikáját tekintve hasonló módon. Durván és differenciálatlanul. Történelmietlenül tehát. Azok a bonyolult dolgok, események, amik nem sokkal megtörténtük után még szétszálazhatók let' !< volna, reménytelenül összegubancolódtak idővel, gúzsba kötve elhallgatót és elhallgatottat egyaránt. Mikorra aztán - a tisztázáshoz, s egyáltalán a megismeréshez — legnagyobb szükség lenne a pontos részletekre, szóval, mostanra látni, mennyire elmosódtak ezek a részletek, pontosabban, hányszoros munka előbányászni, felidézni őket. Ahhoz, hogy a Hűséggel a hazáhozi-mozgalom ne fe- lejtődjön el méltatlanul, s hogy szóba kerülhessen, szükség volt elengedhetetlenül a magyarországi németség, majd ezen belül a Volksbund szerepének tisztázására. Hisz a kaközösség éppen fennállása tízéves jubileumát nem ünnepli - inkább dolgoznak helyette. A kutatókollektíva megszervezése, működése elég sok tennivalót ad. A kutatók szállásától a terep, anyagok, eszközök stb. előkészítéséig, vagy az évente 400—500 levél megírása, mind reá hárul. De nagy örömmel végzi ezt a munkát is. Hiszen ezek az emberek fillérnyi tiszteletdíj nélkül dolgoznak a Mecsek-vidék tájainak komplex felkutatásán, tudományos feldolgozásán. Mi a fő célja, jelentősége, eredménye mindennek?- Univerzális természettudósok ma már nincsenek. Részekre tagolódik a kutatómunka, akár a humán tudományokban. Ki-ki tehát a saját szakterületén kutat, egy jól körülhatárolt koncepció jegyében. Eszerint: a Dél-Dunántúl fontos, jellegzetes természetvédelmi területeit kívánjuk felkutatni (ilyenek: elsősorban a Barcsi borókás, a Zselic és a Keleti- Mecsek tájvédelmi körzetek). Miért?' Amikor kijelölnek egy természetvédelmi területet, még ismeretlen a teljes növényzete, faunája, életközösségei stb. Hatékony természet- védelem azonban csak úgy lehetséges, ha teljes mélységében ismerjük a terület valamennyi biológiai összetevőjét. Mindez gazdagítja a hazai és nemzetközi kutatások eredményeit (pl. új fajok fölfedezése). S a tudomány és a népgazdaság, a gazdálkodás közvetlen kapcsolatát nem kevésbé. A termelési kultúra, a jó környezet, a jó erdőgazdálkodás nem lehet meq a természetvédelem, s a vele kapcsolatos kutatások új eredményei nélkül. Jó példt erre éppen a barcsi borókás, amelynek a teljes komplex kutatása ennek a tíz esztendőnek az első komoly eredménye. S amelynek a rész- tanulmányai eddig három kötetben jelentek meg a Dunántúli Dolgozatok c. sorozatban. (A barcsi borókás élővilága). Néhány napja pedig megjelent a IV. kötet is. —1 Közbevetve: ez a tájvédelmi körzet igen „fölkapott" az utóbbi években. Voltaképpen mit kell okvetlenül tudnunk róla? Mi a sajátossága, azon túl, hogy „borókás”? — A lényege: kultúra-terület, legelőerdő volt évszázadaikon át. Fa ugyan nemigen akadt, mert lelegelték á bar- mok még suhángkorában, de a boróka igen szép nagyra, 6—8 méter magasra is megnőtt. (Van köztük 200 éves is). Németországban, Hollandiában találni hasonlókat, de azok sokkal szegényesebbek. Azok is védettek. A Barcsi borókást 10 éve nyilvánították védetté. Megszűnt a legeltetés, és ezzel megindult a „visszaerdősödés” folyamata. Szépen terjednek a borókásban a nyírek csoportjai — ami egyedülálló!... A terület komplex kutatása nemcsak a flóra és fauna teljes tudományos föltérképezését eredményezte. Sikerült jó néhány eddig ismeretlen fajt is fölismerni és tudományosan meghatározni. Egyik kutatónk, pl. Mahunka Sándor, a biológiai tudományok doktora, aki az ún. talajlakó atkáknak világszerte is az egyik legkiválóbb szakembere, 5—6 olvan fajt leírt belőlük, amit a világon eddiq még soha nem ismertek. Mintegy 20—30, Ma- gvarorszáq faunájában eddig ugyancsak ismeretlen gerinctelen állatot sikerült itt fölfedezni. Jó néhányat közülük az a kutatónk írt le. aki eavébként Balatonfenvvesen plébános — dr. Iharos Gyulának hívják —, és Közéo-Euróoában eay érdekes állatcsoport, a medveállatkák eqyedüli kutatója. — De, amit említettem: a tudomány itt közvetlenül is szolgálja a gazdaságot. Ugyanis a borókás vizeink vizsgálatakor elszegényedés mutatkozott. Magyarán: „szöknek" a vizek a területről ... Ez adódhat á környékbeli meliorációból, o száraz évekből, sok mindenből. A fontos az, hoqy sikerült idejében fölismerni, s ez föladta a leckét a természetvédelem számára. S ezt a jelenséget a borókás komplex kutatása vette ész-e . . . — A további — távlati — cél: a Zselic, majd a Keleti Mecsek... Ami mór qondo- lom, áthúzódik az ezredforduló időszakára. Bizonyára sok szép ú.i eredménnyel a tudomány és sok közvetlen, „praktikus" .föl- isme-óssel — nekünk, a természetei eavütt élni akaró ernbe*- rek számára. W. E. bonyhádi keletkezésű, s 1942 januárjától a német megszállásig legálisan működő hűség- mozgaltam - ahogy a forgató- könyvet író Wallinger Endre fogalmaz a műsorújságban - „csakis azzal összefüggésben" érthető meg, „ami ellen irányult”. A németség ezekben az évékben, mint az egyik riportalany mondja, nagyjából három részre oszlott. Voltak a volksbundisták, meggyőződé- sesek és megtévesztettek, volt a néhány tízezer tagot számláló hűség-mozgalom és volta szervezetileg se ide, se oda nem tartozó zöm. S itt nem feledhető; hogy e zömben erősebb volt a félelem, a tartózkodás, nem jelenti azt, hogy ne lettek volna közöttük is hűségesek. A dokumentumfilm nem róluk szól, de nem is ellenük. A legjobbakat, a szervezett szembenállást is vállalókat „elkülöníti" a többségtől, de valami könnyű, utókori bölcsesség nevében nem állítja őket szembe. Nem leckét ad, hogy hogyan is kellett volna cselekedni, hanem bemutatja, hogy lehetett, igenis lehetett Így is. Hiszen a kategorizálás, a mechanikus ide-oda osztás veszélyes. Azokat is kisebbíti, akiknek elégtételt akarna szolgáltatni. És veszélyes a minuciózus, csak az egyes emberre figyelő sorsreprodukció is. A Litauszki János által rendezett dokumentumfilm jó arányérzékkel, áttekinthető szerkezettel, s különös érzékenységgel kerülte ki ezeket a veszélyeket. Egyéni sorsokon keresztül, de ezekben a közöset keresve, szigorú időrendben ismertette meg a nézőt a Hűséggel a hazához!- mozgalom történetével. Tárgyilagosan, de a felfedezés izgalmával, indulatok nélkül, de nem eltagadva, „elkenve" az emlékezők indulatait. „Mink magyarnak éreztünk" — mondta a film vége felé az idős asszony, majd anyanyelvére váltott. A pár perces jelenetben kommentár és magyarázat nélkül is ott van a hűség-mozgalom lényege. És a dokumentumfilmé, mely nagy szolgálatot tett a magyarországi németség önbecsülésének, becsületének, s példát adott cselekvő hazaszeretetből. Parti Nagy Lajos
