Dunántúli Napló, 1985. március (42. évfolyam, 58-88. szám)

1985-03-16 / 73. szám

Felszabadulasí pályázatunkra érkézéit

Szívügyklub

Az országban elsőként Pécsett alakult meg a Szívügyklub, a POTE Tór- sadalomorvostani Intézetének, az Egészségügyi Intézmények, a Nevelési Központ Művelődési Házának és Sportkombinátjának közreműködésével.

A beteg emberek rehabilitációja mellett célul tűzték ki a betegségek megelőzését. Elsősorban arra dolgoznak ki megfelelő módszereket, hogy az emberek érdeklődését felkeltsék és megszerezzék együttműködésüket egyes betegségek, kóros szenvedélyek leküzdésére. A klub egyben a TETRA—C elnevezésű kutatás része is, amely a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésére irányul.

A Szívügyklub elsősorban Pécs Lvov-Kertvárosá- ban élő embereké, de a város bármely pontjáról jöhetnek az érdeklődők, ugyanis az előadások, klubrendezvények, orvosi rendelés nyitottak.- A Szívügyklub-háló- zatbo bekapcsoltunk már két baranyai falut is, Nagyharsányt és Beremen- det — kezdte a beszélgetésünket dr. Szilárd István, a Pécsi Orvostudományi

' Egyetem adjunktusa, kandidátus a Szívügyklub egyik elindítója, a TETRA-C kutatás vezetője.

— Elsődleges célunk az emberek megfelelő egészségi állapotának megtartása, valamint a látszólag egészségesek, de érrendszeri megbetegedésre hajlamosak orvosi segítése. Igyekszünk emellett a beteg embereket megtanítani arra, hogy a betegségüket elfogadva is visszailleszkedjenek a környezetükbe, ne legyen kisebbrendűségi érzésük és együtt tudjanak élni a betegségükkel. Változatos foglalkozási formákat alkalmazunk. Havonta egyszer előadást tartunk, amelynek a fő témája az egészséges életmód. Élei- miszerkiáilítást, gyógytea- bemutatót rendeztünk. Igyekszünk meggyőzni az embereket a mozgás szükségességéről. A kiscsoportos formáink pedig egyénékre szabottak. A „Lehet pár kilóval kevesebb klub"-ot a túltápláltak részére indítottuk. Itt a receptek mellett megtanítjuk őket az egészséges életmód alapszabályaira, aerobic- és más tanfolyamokat szervezünk számukra.

A Szívügyklub együttműködik a Sportkombináttal. A rendszeres, intenzív mozgás elkezdéséhez tanácsokat adnak, s ehhez orvos vizsgálja meg a jelentkezőiket. Terheléses EKG- és vérzsírvizsgálatokat végeznek. Mindezt ingyenesen. Ezek alapján meghatározzák, hogy ki milyen sport- * tevékenységben vehet részt. A beteg emberek részére riziko-aerobicot indítottak, itt állandó az orvosi ellenőrzés. Mindezek mellett havonta egyszer külön klubokban találkozhatnak orvosaikkal a cukorbetegek, magas vérnyomásban és más érrendszeri megbetegedésben szenvedők. A gondozott betegek névre szóló meghívókat kapnak a nagyobb rendezvényekre és a körzeti orvosi rendelőkben plakátokon hirdetik meg a programokat.

A Szívügyklub szervezői hagyományt kívánnak teremteni az egészség kialakításának, óvásának és a beteg emberek rehabilitációjának. i

Sz. K.

m

ma

ml

Mi

Dunaszekcsö felszabadulásának történetét kutatva különböző generációk visszaemlékezéseit próbáltam csokorba gyűjteni.

Édesanyám így emlékezik vissza a 40 évvel ezelőtti eseményekre:

ötéves voltam, amikor a háború, o front falunkat is elérte. Fejünk felett bombázók húztak el a nyári égen, és hallottuk is a bajai híd robbantásának szörnyű dörejét, láttuk a Kerékhegyről az egekig ható füstjét. A Dunán aknákra futó hajók, a két tűz közé szorult rémült falu, a pincékben töltött rettegéssel teli napok — mindezek kitörölhetetlen nyomok a gyermekkor emlékeiben.

Dunaszekcsö felszabadulásáról ezt olvashatjuk a Dunaszekcsö és Bár története c. könyvben :

A németek és a velük szövetséges magyar csapatok ellenében előnyomuló szovjet egységek október 20-án mór Zom- bor körzetében voltak, és a magyar határt délről átlépve, Baja felé nyomultak előre. Nagy- baracska és Dávod felől beléptek Baranya megye területére és hozzákezdtek a szigeti terület felszabadításához. A németek nem adták fel annak a reményét, hogy ezt a területet visszafoglalják, de a hadihelyzet úgy alakult, hogy erre már kísérletet sem tudtak tenni. A Nagybaracska irányából az Öreg-Duna hídján átkelő csapatok a Kopárhát felől az uradalmi majort vették birtokukba. Október 23-án este, Keresztfok—Csárdi—Telekpuszta majorságán keresztül érkeztek a szekcsői szállásokra. A másik egység Bátmonostor irányából lépett a szigeti területekre, Kispuszta, Bikapuszta érintésével. Október 24-én a Vári-pusztára értek, majd a Hild-tanya mellett elhaladva, este 21—22 óra tájban a településbe értek, ahol egyesültek a másik egységgel és előnyomultak a Duna vonaláig.

Mi történt ezalatt a Duna innenső oldalán, a falu nagyobbik felében?

A mai kultúrház helyén levő egykori iskolába SS-század volt beszállásolva. Reggelente kivonultak, nyomukban pattogó- an hangzott énekszavuk. Reggel gyülekeztek az emberek a községháza előtt Egy német tiszt és egy magyar csendőr vezetésével kiterelték az embereket a Duna-part mellé lövészárkot, erődítéseket ásni. Messziről tompa dörej hallatszott.

Harsány kolompszó verte fel a falut. Minden háznál ki kellett függeszteni valami élesen csengő vasdarabot. Légiriadó esetén éktelen csörömpölést vertek. A repülők méltóságteljesen úsztak gyilkos terhükkel isDunaszekcsö

felszabadulása

meretlen céljuk felé. Ilyenkor jó volt a bunkerásóknak, félrehúzódva pihenhettek. Aztán parancsok jöttek: A parasztok

adják át fogatukat, kocsijukat!

1944 október közepén már egyenként is kivehetők voltak a Dunához közeledő szovjet hadsereg ágyúlövései. 24-én a szovjet hadsereg elérte Duna- falva térségét, az akkori Duna- szekcső-szigetet. Egy-két óra múlva erős aknavetőtűz kereste a falunk házai között rejtőző német század állásait. Mindenkit rémület fogott el. Beállt a frontállapot. A németek elfoglalták helyeiket a dombokon kiásott lövészárkokban. Az éjszakai kijárást megtiltották, statáriumot hirdettek ki.

A szekcsői nép rettegett, mert szinte mindenkinek volt hozzátartozója a szigeti oldalon. A szovjetek átkelőhelyet kerestek. A németek mindent megpróbáltak ennek megakadályozására. A Liget kishajót, a két kompot és a dunai malmokat felrobbantották és elsüllyesztették. A németek ugyanis abban bíztak, hogyha az átkelőeszközöket megsemmisítik, a szovjet csapatok nem tudnak átkelni a Dunán.

A németek ki akarták üríteni a falunkat, de senki nem moccant a házából. Erre össze- fogdosták a környék minden fegyverfogható férfiját 15 éves kortól, (aki nem tudott időben elbújni), továbbá a még meglévő állatállományt és csordákban terelték nyugat felé. Ebben a szovjet felderítő repülők többször megzavarták őket. A túlsó partról a szovjet katonák aknavetővel állandóan lőtték a német állásokat. A németek megfigyelőállást építettek a templomtoronyba. A szovjet csapatok felderítették és kilőtték. A németek tüzérségi tűzzel próbálták a szovjet utánpótlást zavarni. Másnapra már kilőtték a szovjetek az üteget.

Az egykori ipartestületi jegyző így idézi fel az utolsó hónap eseményeit:

— 1944 októberében már vártuk a szovjet katonákat. 24- én meg is érkeztek a szigeti részre. Sűrű puskaropogás jelezte a közelségüket. Nagy volt a kapkodás, a németek védelmi vonalat akartak kiépíteni, amihez bennünket, polgári egyéneket berendeltek a községházához és közölték velünk, hogy még a mai nap szereljük fel maqunkat ásóval, kapával és lapáttal, mert ezután minden éiiel futóárkokat kell ásnunk. A magyar 6 2. őrszázad- parancsnoksóq által felállított munkásszázadhoz tartozó szakasz körleté o Husti István-féle házban, az utcai részen lévő alsó helyiségben volt. Nappal a körletben kellett tartózkodni, éjjelenként a már kijelölt részen katonák felügyelete mellett dolgoztunk, akik persze a nekik megépített bunkerekből éberen figyelték a futóárkok ásását. Müller András kérelemmel fordult a helyi parancsnoksághoz, hogy engem, mint az ipartestület jelenlegi jegyzőjét mentsenek fel a munkaszolgálat alól. A kérésnek helyt adtak, de mór akkor közeledtek a szovjet katonák. Ekkor újból berendeltek több helyi lakossal együtt és utasítottak bennünket, hogy felváltva mint nemzetőrök, szolgálatot kell tartani éjjelenként a községházánál. Ez ment is mindaddig, amíg a szovjet katonák meg nem jelentek községünk határában. Ekkor a csendőrök parancsnoka, Bérces György és csendőrei azt akarták, hogy mi, mint nemzetőrök, a leventéktől elszedett puskákkal vonuljunk fel a Várhegyen levő futóárokba . . .

„A szovjet csapatoknak először súlyos harcok árán november 7-én Apatinnál sikerült átkelni a Dunán, de a parancsnokság mégis a november 8- án Batinánál (a régi Kiskőszeg Jugoszláviában) kialakított hídfő kiszélesítése mellett döntött. A támadás innét indult ki, és csak nagyon szívós harcok után lehetett előrejutni. Végül november 22-én sikerült a két hídfőt egyesíteni. Ebben a harcban az 57. hadsereg vett részt, a 46. hadsereg, amely a Duna bal partját foglalta el, a folyó mentén tört előre Budapest irányába. Ezeknek a hadmozdulatait a Dunai Katonai Flottilla segítette. Ezek tisztították meg az aknáktól a Ferenc-csatornát, majd Bezdántól a Sugovi-- ca-ágat egészen Bajáig. Mohács felszabadítása után a 4. gárdahadsereg megkezdte ott az átkelést a Dunán, majd 26- án ezzel végezve elindult észak felé és felszabadította Bárt, valamint november 28-án Du- naszekcsőt. A községbe a szovjet erők Bár és Somberek felől érkezve ellenállás és harc nélkül hatoltak be. Ezzel Dunaszekcsö felszabadult — összegezi a krónikairó.

•

Hogyan emlékeznek minderre a szemtanúk?

A sorsdöntő éjszakát nagyanyám így idézi fel:

A szovjet csapatok hamarosan elérték falunk határát. A németek fontos állásait egymás után lőtték ki. Az első legnagyobb összecsapás a vásártér és a Böde-térségben történt. -Az ottani tanya hétszer cserélt gazdát, míg végül o szovjeteké lett. A németek fejvesztve menekültek, ki merre látott. A géppuskafészkeket és a lövészárkokat elhagyva a falun át vónultak vissza. A harcokban 8 szovjet katona vesztette életét, akiket később Mohácson temettek el. A németeknek 9 halottjuk volt, ebből hármat a község területén temettek el s vettek a községházán nyilvántartásba. Ezen felül egy magyar katona és öt rendőr esett el. Őket a Duna-parti lövészároknál temették el. Később a temetőbe vitték őket. A község területén említésre méltó harcok nem voltak. Megjött az este, november 27-e estéje. Meg- eredt az eső. Az átázott, elcsigázott szovjet katonák elérték az első házakat.

Szűcs Tera néniék a pincében feküdtek le. Lövöldözésre ébredtek. Tera néni kiment. Orosz szavakat- hallott, ezért gyorsan hátraszólt: „Itt vannak!'' Mindenki fölkelt. Az ajtóban megjelent egy szovjet katona. Fegyverével bizalmatlanul vizsgálódott. A bentiek is félve, gyanakodv.a fogadták, hisz a németek annyi rosszat meséltek róluk. Az általános ijedelemben a katona végül is elmosolyodott és köszönt:

, Zdrásztvujtye!" ők is visszaköszöntek.

Hja bácsi — aki az első világháború idejéből falunkban letelepedett orosz hadifogoly volt — a pince legtávolabbi részében volt és nagyon félt. „Jöjjön elő, Hja bácsi! Jöjjön mór! Maga tud csak vele beszélni!" Erre előmerészkedett. Az ott lévő gyerekek is. A katona nagy örömmel felkapta az egyiket és körbecsókolta. En- aedni kezdett a jéq. Hja bácsi és a betóduló többi katona beszélgetni kezdtek. S ahogy a fáradt vöröskatonák megha- tottan simogatták meg a kíváncsiskodó gyermekeket, oszlott a félelem. Az emberek megértették, hogy vége a szenvedésnek, a rettegésnek.

Mihozzánk is gyakran szállásoltak be szovjet katonákat. Eqy alkalommal több napon át egy szovjet tiszt lakott ná-» lünk, Vlagyimirnak hívták. Esténként apámmal sokat beszélgettek. Ugyanis hamarosan kiderült, hogy a háború előtt Kölnben járt műszaki egyetemre, civilben mérnök és kitűnően beszél németül. Ha rámnézett, szomorú lett a szeme. Fényképeket mutatott, rajta családiát. I efekvéskcr, amikor apámat mesélésre unszoltam, Vlaqyimir mesélt nekem. A répahúzás kedves történetét minden este elmondattam vele. Megszűnt a háború körülöttünk, egy orosz tiszt orosz népmesét mondott németül egy magyar gyereknek. A felszabadulás éjszakája után ködös, őszi reggelre virradtunk. A magasban szovjet repülők zúgtak, az országúton szovjet tankok, páncélosok, qyaloqo- sok, lovasok vonultak észak felé. Mi, gyerekek boldoq örömmel néztük őket.

Végül hadd idézzem meg nyugdíjas tanácselnök-helyette- sünk visszaemlékezését, aki az idő tájt maga is katona volt.

— 1944. november 25-én hat napi szabadságot kaptam. Aznap este a pécsi vasútállomáson a menekültektől tudtam meg, hogy a szovjet csapatok Kölked határában vannak. November 26-án, déli 12 órakor értem haza Dunaszekcsőre. November 27-én ködös reggelre ébredtünk. A köd fölött szovjet repülők zúgta! el.

Estefelé elmentem megnézni a lakásomat, — mivel a Damjanich utcában voltunk egy pincében. Nagy István háza előtt találkoztam Ács Pista bácsival. Figyelmeztetett, hogy ne mászkáljak az utcán, mert a szovjet csapatok már Bárban vannak. Én mégis elmentem a lakásunkhoz. A jelenlegi alsó buszmegállónál, Szemelácz István háza sarkánál egy ágyú meredt délnek. A vashidnál tankakadály volt gerendákból.

November 28-án, a hajnali órákban fegyverropogásra ébredtünk. Sós bácsi kiment az utcára, majd jött is vissza és bejelentette, hogy itt vannak az oroszok. Reggel 8—9 óra között újra elindultam az al- szögi lakásomra. A Damjanich utca torkolatában állva néztem a szovjet katonák észak felé vonulását.

Szűcs Tera néni lakásához értem. Furcsa járműre lettem figyelmes. Ez Katyusa volt. Akkor töltötték és onnan lőttek Bátaszék irányába. Rettenetes dörej volt. Az emberek és a gverekek az utcán járkáltak már.

1945. február 16-a különösen emlékezetes számomra. A szovjet katonai parancsnokság kérésére a Kommunista Párt falugyűlést szervezett. Részt vettek a parancsnokság képviselői is. Szavaik nagyon kedvesek voltak. Tájékoztatták a lakosságot, hogy a háború befejezéséhez közeledik. Kérték, hogy mindenki dolaozzon, termeljen, mert ezzel elősegítik a háború mielőbbi befeiezését. Földosztást ígértek. Javasolták, hogy válasszák meg a földosztó bizottságot. Ez meg is történt. A falugyűlést Bokor Béla épületében, az eqykori kocsma helyiségében tartották.

A bizottság hamarosan megkezdte a földosztással kapcsolatos teendőit. Elsőként felosztotta gróf Jankovich 3000 kh földjét a nincsteleneknek, azoknak, akik meg is dolgozták eddig is.

Megalakult a Nemzeti Bi- zottsáq is, mely a pártok képviselőiből tevődött össze. Létrehozták a demokratikus rendőrséget. Így indult meg az új élet falunkban, amikor hazánk más területein még dúlt a .háború.

Azóta eltelt négy évtized. Guzsván Zsuzsanna