Dunántúli Napló, 1985. március (42. évfolyam, 58-88. szám)
1985-03-14 / 71. szám
1985. március 14., csütörtök DunQntau napló 3 Szabadfoglalkozás a Nevelési Központban Mészáros András és Porvay József csárdást tanít a 4. d. osztályosoknak a Nevelési Központ ll-es számú iskolájában. Fotó: Lauer Györgyi Pedagógiai pályázat A Művelődési Minisztérium, a Magyar Pedagógiai Társaság és az Országos Pedagógiai Intézet az idén is meghirdeti szokásos évi pályázatát, amelyhez Baranya megye is csatlakozik. A pályázat célja, hogy közkinccsé tegye azokat a tapasztalatokat, amiket az óvónők, tanítók, tanárok, a közművelődésben, gyermek- és ifjúság- védelemben és a kutatóhelyeken dolgozók munkájuk közben, kutatásaik révén. Követelmény, hogy a pályaművek a közvetlen pedagógiai gyakorlatra épüljenek. Az országosan javasolt témakör a tanítási órán és az iskolán kívüli nevelés szerepe a nevelési célok elérésében, a kiemelt Baranya megyei témák az oktatástechnika, az oktatástechnológia, a számítástechnika alkalmazása. Természetesen más témákkal is lehet pályázni. A pályaműveket a Baranya megyei Pedagógiai Intézet címére (Pécs, Széchenyi tér 9.) kell beküldeni jeligésen 1985. szeptember 10-ig, eredményhirdetés novemberben lesz. Az itteni díjazástól függetlenül a legjobb dolgozatokat tovább küldik az országos pályázatra, ahol decemberben hirdetnek eredményt. Tavaly 23 pályamű érkezett be, és tíz került az országos zsűri elé. Táncórák Kísértet a POTM konyháján Délben o POTE étkezdéjében Lauer Györgyi felvétele Zsírszegény mintamenü A testnevelés megszokott zajai: síp, iábdobogás, pattogó vezényszavak, dobbanó medicinlabdák, nyiszorgó tornacipők. De lám, testnevelés ez is: gyerekek állnak körbe, a sarokból zene szól, láblendítés, galoppfutás, rugózás .. . Mozognak az apró kis lábak, hajladoznak a csenevész gyermektestek. Tornadresszre vetkőztek a kicsik, pedig az óra neve hivatalosan itt, a Nevelési Központ 1. sz. Általános Iskolájában: szabadfoglalkozás az elsősök számára. Vagy talán néptáncóra? Mozgásóra? — Mi egyszerűen táncórának hívjuk — jegyzi meg a magnókazetták válogatása közben Porvay József, aki kollégájával, Mészáros Andrással együtt öt éve kísérletezik a néptáncoktatással a kertvárosi gyerekek körében. Mi tagadás, nem könnyű a dolguk. No, nem a gyerekek miatt, azok eqyformán lelkesek. Hanem, ahány év, annyi terv, jelentés, igazolás, magyarázgatás: hogy szükséges, hasznos, pedagógiailag nem káros, sőt: hogy kívánatos. Nem terheli túl a gyerekeket, nem vesz el más tanártól órakeretet, ezzel szemben javítia a gyermekek mozgáskultúráját, magabiztosabbá teszi őket a társas kapcsolatokban, megismerteti velük a maqyarországi tánckultúra alapelemeit és így tovább. A tantervszerű oktatás kísérleti jelleggel e tanév őszén kezdődött el az 1. iskolában. A szobának nagy, teremnek kicsi tornahelyiségbe kéttucatnyi elsős özönlik be. Máris szól a zene. Porvay körbeállília őket. majd eav gyors kóló ritmusára szaladni kezdenek. A futás nem egyhangú, szinte minden dallamsor végén másmás lépéskombináció következik. Aztán csárdáshoz állnak fel, még mindig körben, és a ritmusképietek ügyes váltogatása után egy szép lassú csárdásdallamra lépegetni kezdenek. Botladoznak, persze, hogy botladoznak a kis tappancsok az első néhány percben, de aztán egyre többen ráéreznek a ritmusrd, és járják egyre könnyedebben, A zene vált: már egy bolgár dallamra járnak a lábak, mozognak az ízületek. Ez a tánc sem okoz nehézséget. Az ügyetlenebbeket egy kicsit megrángatják a szomszédok, de itt nem koreográfián van a hangsúly, hanem, hogy a ritmusra, a táncoló közösség együttmozgására ráérezzenek. Az órát a polka alaplépéseivel fejezik be, izzadton, jókedvűen. Miközben öltözködnek, azon tűnődöm; vajon tudják-e, mekkora lehetőséghez jutottak. Játszva, az iskolában töltött néhány óra alatt megismerkedhetnek egy olyan új, érdekes világgal, amely sokak — nemcsak kortársaik — számára egész életükben ismeretlen marad: a tánc, a mozgás, a népzene világával. — Jó lenne, ha heti egy-egy testnevelésórát megkaphatnánk erre a célra — ábrándozik Porvay József. — Sajnos, a testnevelő kolléqák körében elég nagy az ellenállás. így csak az elsősökkel és a negyedikesekkel tudunk órakeretben foglalkozni, a másodikosok és harmadikosok a napköziből járnak ide. Pedig a testnevelési órák lennének erre a célra a legalkalmasabbak. Az alsó tagozatban minden nehézség nélkül beilleszthető lenne a néptánc ebbe a tantervbe. üres a tornaszoba, a csárdás, a kóló, a polka a bordásfal mögé rejtőzött. Talán nem végleg, a minden újra fogékony Nevelési Központ falai között. Havasi János A szív- és érrendszeri megbetegedések gyakoriságukat tekintve az egészségügyi statisztikák előkelő helyen állnak. A legfontosabb okok közé sorolhatók a helytelen táplálkozási szokások. Éppen ezért a következtetésben rejlő lehetőségeket felismerve, kísérletként a már megszokott menü mellett újtípusú étrendet is bevezettek a Pécsi Orvostudományi Egyetem dolgozói részére. Az első alkalommal, egy hétig tartó program keretében összeállított mintamenü zsírszegény, rostosabb, vitaminokban és ásványi sókban gazdagabb, az értékes tápanyagot jobban megőrző ételek kínáló-, tát adja. A kísérlet - mint dr. Szilárd István, a POTE Társadalomorvostani Intézet adjunktusa elmondta — egy akció kezdete, amelyet idővel mind több fórumra szeretnének kiterjeszteni. Lehetőséget látnak rá gyakorlatilag már a bölcsődei étkeztetésben is, hiszen az étkezési szokások már kora gyermekkorban megalapozódnak. Az emberek többsége szinte egész életében munkanapokon közétkeztetésben vesz részt, az ebédjét a munkahelyen, iskolában stb. fogyasztja el. Felmérések szerint (az orvosegyetemekre szűkítve a kört), az adott pénzügyi keretek, s a meglévő konyhai felszereltség lehetőséget adnak hosszú távon is az újtípusú, egészségesebb étrend kialakításához. A jövőben két-három havonta megismétlik a mintamenü kínálatát, és a fogadtatástól függően — melyről felméréseket készítenek a Társadalomorvostani Intézet dolgozói — bizonyos változatait beépítik az üzemi étkezésbe. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO szív- és érrendszeri betegségek megelőzését célzó programjának két magyarországi bázisintézete közül az egyik a POTE Társadalomorvostani Intézete. Nem véletlen tehát, hogy a modellt, a kísérletet a „saját házunk táján” folytatják le. A kérdőíves felmérés is bizonyította, hogy a megkérdezettek túlnyomó többsége örömmel fogadta a változatos, új menüt. Csefkó Judit üzért a bizonyos „korszerű szakmai műveltségért” Kisebb létszámú osztályok a szakmunkásképzésben? Hozzászólás Sokat lehet hallani manapság az oktatás, ezen belül a szakmunkásképzés távlati fejlesztési terveiről és a jelen gondjairól: iskolában is, iskolán kívül is beszédtéma ez. Nem véletlen, hogy egy illetékes szakember is megszólalt a képzés ügyében, mégpedig nagy felelősséggel, Móricz Ottó kollégám, az 508. Szakmunkásképző Intézet igazgatója érdekes javaslatokat tett. A mi testületünk is foglalkozott ózzál, hogyan lehetne emelni az oktctás színvonalát, csökkenteni a bukás és lemorzsolódás kedvezőtlen orányát. Egyetértettünk abban, hogy ne mutogassunk az általános iskolárc azért, mert sok nem eléggé felkészült tanulót kapunk onnan. Nekünk azokkal kell eredmény; produkálnunk, akik jönnek hozzánk. Kik jönnek? Mindenkit, akit gimnáziumba, szakközépiskolába nem vettek fel, de tovább akar tanulni, fogadni vagyunk kötelesek: nálunk nincs felvételi vizsga. Felvesszük a gyerekeket még akkor is, ha tudjuk, hogy a jelenlegi képzési struktúrában nem képes elsajátítani a követelményeket, vagyis, ha előre látjuk, hogy képtelenek leszünk teljesíteni a törvényben megfogalmazott célt, mely szerint „korszerű szakmai és általános műveltséggel rendelkező, szocialista világnézetű és erkölcsi szakmunkásokat" kell nevelni mindany- nyiokból. Mi lenne a kivezető út? A gazdaságnak szüksége van olyan emberekre, akik betanított munkásként foglalkoztathatók az előírt korhatár elérése után. Úgy gondoljuk, hogy a szakmunkásképzés három évét két részre bonthatnánk: az első két év után fel kellene mérni a tanulók tudását, és bizonyos — a további tanuláshoz, a korszerű szakmai ismeretek elsajátításához szükséges — szintet el nem ért tanulók (ekkora betöltvén a 16. évet) elmehetnének gyárba, üzembe dolgozni betanított munkásnak. A többiek további egy év tanulás után kaphatnának szakmunkás bizonyítványt. Eddigi tapasztalataink alapján az előbbiek aránya 40— 50 százalék, ök sem lennének kizárva a továbbtanulásból, mert négyéves szakmai gyakorlat után mint munka- viszonyban állók a választott szakmában (esetleg tanfolyam után) szakmunkásvizsgát tehetnek. A megmaradt 50-60 százalék azonban - a jobb tanulmányi eredményűek - könnyebben sajátíthatnák el a szükséges „korszerű tudnivalókat”:- lehetne emelni a követelményeket - amelyekből ma a gyengébbek miatt gyakran engedünk —, és mivel 35—40 helyett 15—20-as létszámú osztályok lennének, sokkal intenzívebben tudnánk foglalkozni a tanulókkal. Akik várhatóan a 3. év végén valóban jó, mindenesetre a maiaknál jobb tanulmányi eredményű szakmunkások lennének. Hangsúlyozom: nem kellene módosítani a követelményeket a második év végéig, de az alkalmat fel lehetne használni válogatásra, közvetve színvo-f nalemelésre. Semmiféle anyagi, szellemi beruházásra nem lenne szükség, a változtatásnak nincs pénzügyi vonzata. Csak egy: a jelenlegi rendeletek szerint, ha egy osztályt létszáma húsz alá csökken, össze kell vonni egy másikkal. Ez pedagógust tesz feleslegessé. Ha — a harmadik évben, egy éven keresztül - lehetnének kisebb létszámú osztályok, nagyobb lehetőség nyílna a színvonalasabb oktató-nevelő munkára. A jó eredmény növelné a szakmunkásképzés presztízsét, amelyre - legyünk őszinték - nagy szükség van. Javaslatunk nem kíván módosítást az oktatás szerkezetében, pusztán egy kis igazítást, finomítást, s meggyőződésünk, kimutatható anyagi és beláthatatlan pedagógiai, erkölcsi haszna lenne ennek a változtatásnak. Blesz József igazgató, 500. Szakmunkásképző Intézet ff eperti II;. előtt II Erkölcsi csapdák A második világháború végén egy megszállt kisvárosban valaki rálő a német katonákra. A bosszú kegyetlen és rafinált, a városka vezetői vagy kiválasztanak száz kivégzendő polgárt, vagy Oradour és Lidice mintájára elpusztul ezer ember, az egész település. A döntésre a megszállók két óra időt hagynak, mely alatt ajánlatuk nyomatékául tízpercenként egy-egy túszt kivégeznek. Hankiss Elemér sorozatának múlt pénteki adásában többek között teológus, orvos, munkás, egyetemista próbál „dönteni", érvelni, belehelyezkedni egy olyan végletes modellhelyzet- be, amelyben jó megoldás nem lehetséges. (Riasztó, de a modell nem fikció, több ilyen eset történt a 2. világháborúban, s történhetik meg bárhol, ahol a géppisztolyok etikája kellő „lélektani érzékenységgel" is párosul.) A vita először arról folyik, vállalhatja-e a tanács a lista összeállítását. A nyolc résztvevő 6:2 arányban a németek szabta feltételek teljesítése, vagyis a kivégzendők kijelölése mellett szavaz. Ugyanis akármilyen borzalmasan hangzik, száz kevesebb, mint ezer. A stúdióbéli „tanács" még abban is meg tud egyezni, hogy önmagukat rá kell írniuk a listára, méghozzá az első helyekre. Ennyivel (az életükkel) „minimum" tartoznak a kijelölt száznak és a megmaradó kilencszáznak is. Amiről a vita nagy része folyik s amiben nem tudnak megegyezni: kik kerüljenek a listára? Sorshúzással döntsék el? S ha igen, kibúvó-e ez a mód a döntés alól? Keressenek önként jelentkezőket? Itt felcsillan egy „jobb” döntés lehetősége, bár az egyre jobban lecsupaszított modell szempontjából ez is kibúvó, áthárítja a döntést. Válasszák a gyógyíthatatlan betegeket? A bűnözőket? Az öregeket? Végiggondolni is rossz. Hankiss műsora viszont épp ezért jó, mert végiggondolni kényszerít olyan dilemmákat, amelyeket senki sem gondol végig önként és szívesen. Hisz nemcsak a hétköznapjain, de belátható legnagyobb konfliktusain is kivül- esnek és mert senki se lesz dühös szívesen — épp a saját tehetetlenségétől. Dühös leszek, ingerült, hogy első, elemi és természetes (?) reakcióm, „önmagam feláldozása" is reménytelenül kevés, sőt kibúvó. És nem megoldás, ha egyszer emberi megoldás nem lehetséges. És dühös leszek, mert a csapda könyörtelenül működik és mert Hankiss is könyörtelen, amint találok egy „jobb" megoldást, kibúvónak minősíti, még azt is, amit különben a végletesen zárt helyzet meg- . hagy. És Hankissra leszek dühös — indulatáttétel —, 'hogy úgy terel, mintha fehéregér lennék egy kísérleti labirintusban, holott a falakra kéne dühösnek lennem, amelyek között loholok egy mindenképp rossz megoldás felé. És dühös leszek, mert ilyen nehéz kérdés tárgyalásakor több tapintatot, megengedést várnék el Han- kisstól, pont olyan ál-jovialitást, amivel teli van a televízió s aminél sokkal jobb ez a tartalmában és nem külsőségeiben proli műsorvezetés. Dühös leszek a gyors, ideges beszédére, a határozottságára, így .keresem a „kibúvókat”, hisz tehetetlen vagyok a csapdával szemben. Próbálom végiggondolni legalább azt vagy azt is, hogy miért fordulnak indulataim a műsorvezetővel szembe pillanatnyilag, aki épp hogy nem provokál, mint vélném, hanem megbecsül azzal, hogy betartatja a szabályokat. Azzal, hogy nem beszéli gömbölyűre a sarkított helyzetet, azzal, hogy nem engedi, hogy ne döntsék. Az már a dilemma természete, hogy minden döntés rossz, s az életé, hogy produkál ilyen helyzeteket. Parti Nagy Lajos
