Dunántúli Napló, 1985. március (42. évfolyam, 58-88. szám)
1985-03-12 / 69. szám
1985. március 12., kedd Dunántúli napló 3 Eredményes év a Pécsváradi ÉPSZÖV-nél Mozaiklapok tőkés piacra Élénk kereskedelmi tevékenység Eredményes évet tudhatnak maguk mögött a Pécsváradi Építőipari Szövetkezet dolgozói. 1984-ben árbevételük és nyereségük is egyaránt meghaladta a tervezettet. Az előbbi 145, az utóbbi 10.5 millió forint volt. Az árbevételt növelő tényezők közül a legjelentősebb a mozaiklapüzem exporttevékenységének múlt évi kedvező alakulása. Mintegy 47 ezer négyzetméter mozaiklapot exportáltak tőkés piacra, 14,5 millió forint értékben. Ez csaknem 10 millióval több a tervezettnél. A szövetkezet idén hasonló mennyiségben tervez tőkés piacon eladni. További előrelépést jelentett a pécsváradiak kereskedelmi tevékenységének szélesedése is. A múlt év augusztusában nyitották meg Pécs- váradon az Éptek Vállalattal közösen az építők boltját. Többek között itt forgalmazzák a cserkúti Mezőgép Vállalat pécsváradi gyáregységében készülő, új típusú, olcsó üzemeltetésű Carborobot-kazáno- kat. A gyengébb minőségű barnaszenek eltüzelésére alkalmas kazánok iránt mind a lakosság, mint a közületek részéről nagy az érdeklődés, az igényeket az idén is szeretnék kielégíteni. Számottevő volt az építőipari teljesítmény növekedése is. Ennek érdekében 1984-ben három gazdasági munkaközösséget hoztak létre, melyek kizárólag a szövetkezet termelési feladatainak végrehajtásában vettek részt. Közreműködésüknek köszönhetően terven felül sikerült elvégezni a Pécsváradi Általános Iskola tatarozását, melynek értéke 1,6 millió forint. Jelentős eredménynek érté-' kelték azt is, hogy az építőipari befejezetlen munkák állománya csökkent. Míg ez az összeg három éve csaknem ötmillió forintot tett ki, 1983- ban a felére csökkent, a múlt évben pedig a befejezetlen munkák értéke mindössze 900 ezer forint volt. Választ a változó feltételekre! A vajszlói tsz páprádi istállójában 88 bikaborjút nevelnek. A héten még újabb 80 növendéket várnak egy másik istállóba. A január elsején életbe lépett szabályozók új helyzet elé állították a megye egyik legkisebb, s ráadásul mostoha termőhelyen — sovány homoktalajon — gazdálkodó vajszlói Zöld mező Termelőszövetkezetet is. A támogatottak körének 19 aranykoronáig történő kiszélesítése hátrányosan érintette a vajszlóiakat. Földjeik aranykorona értéke 13,3 hektáronként, a legalacsonyabbak közt van a megyében. A kedvezőtlen termőhelyi adottságok ez ideig 12 százalékos alapár támogatást, plusz ágazatonként meghatározót; mértékű külön ártámogatás: biztosított számukra. Ez lehetővé tette, hogy a gabonaféléké; 28 százalékkal, a 'vágómarhát 11, c tejet 4, c napraforgót 6 százalékkal magasabb áron értékesíthessék. Az így elérhető árakból a ráfordításaik megtérülése mellett némi nyereségre is szert tehettek. Az új szabályozás eltörölte a 14 aranykorona alattiaknak adott alapár támogatóst és kü- lün támogatást. Az egységesítés folytán, gabonára és vágómarhára most 13 százalék, a hízott sertésre és a többi ágo; zatra egységesen 8 százalék árkiegészítést kapnak a vajszlóiak, s ez azt jelenti, hogy a tavalyihoz képest 5 millió forinttól esnek el. Meglehetősen nagy érvágás ilyen kis szövetkezetnél. A kérdés, mivel pótolják, miből csináljanak pénzt, a kialakult termelési szerkezetük felülvizsgálására késztette a vajszlóiakat. Két területen hojtottak végre szerkezetmódositást. A növénytermesztésben a kukorica területét a minimumra — 100 hektárra — csökkentették, lévén hogy nincs szárító üzemük, s reményük sincs rá, hogy belátható időn belül önerőből Miből csinálnák pénzt Hajsz Ion? Csökkent a támogatás, szerkezetváltás az árutermelésben Előtérben a bikahizlalás Nyitás a háztáji felé építsenek. Egy Bábolnc-szárító ára ma már 9 millió forint, s minimum félezer hektár kukorica területre von szükség a gazdaságos üzemeléséhez, A vajszlóiak régebben bérszárítást vettek igénybe, ám a gabonaprogram felfutása mára lekö- . tötte ezeket a szabad kapacitásokat. Ezért Vajszlón a továbbiakban kukorica helyett kevésbé szárításigényes kultúrákot, elsősorban kalászosokat termelnek. A másik szerkezeti változtatást a szcrvasmarhc-ágazatban hajtják végre oly módon, hogy szűkítik a veszteséges tejtermelést. Ebben az évben 300-ról 220-ro csökkentik a nagyüzemi tehénállományt. Egyidejűleg bővítik c nyereséges marhohizla- lási ágazatot. Erre a lépésre ösztönzik őket az új szabályozók is. Míg a tejtermelés támogatása minimális, addig a hús- mcirhán kilónként 6 forintot plusz 12 forint ártámogatást tudnak megnyerni. A saját szaporulatod — 80—90 darab növendékbikát — kihelyezik a tsz- tcgokhoz háztájiba, a vágásra érett bikákat aztán a közösön keresztül értékesítik. A háztájiben az egyedi bánásmód, a nagyobb gondosság eredményekén; átlaa 2 hónappal hama- rebb értékesíthetők az exportra szánt hízóállatok. A marhahizlalás jó jövedelemmel kecsegtet c közösben is. A Baranya megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat 170 Lengyelországból származó növendékbikát helyez ki az idén Vajszlóro — ebből 90 már meg is érkezett. A szövetkezet páprádi telepén darabonként átlag 2,5—3 mázsa súlyt hizlalnak rá az olosz exaortra kerülő hízó- morhákre. Ez az üzlet jónak ígérkezik, a ráhizlalt súlyból előreláthatólag 2 millió forint tiszta nyeresége származik a közös gazdaságnak. A jól gépesíted sertéstelepükön nem terveznek szerkezeti változtatást. A sertéságazat tavaly 7,1 millió forint tiszte nyereséget hozott s továbbra is egyik legfőbb jövedelemforrásuk. A pénzcsinálás fontos módja további nyitás a háztáji felé. Az állatkihelyezés jelentős költségterfiektől mentesíti a közöst, A fóliás dinnyetermesztés komoly jövedelemkiegészítést biztosít a tagságnak. A földei — összesen 150 hektárt — a tsz adia bérbe a most 100 cscláddal megalakult szakcsoportnak. A sovány homokot a dinnye kedveli, A szövetkezet bérleti díj címén hektáronként 1—8 tonna búza értékének megfelelő bevételhez jut. Ekkora búzatermésre pedig Vajszlón nem mostanában számíthatnak. A primőr dinnye beiktatásé o struktúrába maximálisan eleget tesz a racionális fölehcsznclat követelményeinek, s tiszta pénzt hoz a szövetkezet ka-szc jc be. —Rné— Pécsi munkaerőmérleg Több a munkahely, mint a jelentkező Pécsett négy és félszer annyi szakmunkást keresnek a munkáltatók, mint ahányon jelentkeznek. Különösen lakatos, villanyszerelő, asztalos, vájár, kőműves, eladó, ács-állványozó, egyes vállalatoknál autószerelő és a gépkezelő szakmunkásokból fogadnának tárt karokkal akár tucatszám is jelentkezőt. Az elmúlt évi munkaerőmérleg egyik serpenyőjében ott a bejelentett munkaerő- igény, míg a másikban kényelmesen elférnek a munkát keresők, fele annyian vannak, mint a keresettek. A teljes munkaidős elfoglaltságra 1774 jelentkezőt tartottak nyilván — többségük nő volt — a több mint háromszor annyi kínált munkalehetőség betöltésére. A szakmunkásokból négy és félszer, betanított munkásokból majd tizenötször többet kerestek a vállalatok, mint ahányon jelentkeztek, a segédmunkánál alig volt különbség az igény (1300) és a kínálat (1070) között. A nem fizikai munkaerő kínálata (1249) meghaladta a keresletet (968). A részmunka- időben munkát keresők, a nyugdíjasok, a bedolgozást és az alkalmi munkát előnyben tartók, a megváltozott munkaképességűek legtöbbjének még akadt, de nem volt sok választási lehetősége, ugyanakkor a gyesen lévőknek, a másodállásban és mellékfoglalkozásban munkára jelentkezőknek még csak lehetőségük sem volt munkavállalásra, mert nem találkozott semmilyen vállalati kereslettel az elképzelésük. A vállalatok bejelentett munkaerőigénye (7228) tavaly félezerrel haladta meg az előző évit. Míg az I. félévben két és félszer több munkást kerestek, mint ahányon munkára jelentkeztek. A III. negyedévben már csak 440, és az év utolsó negyedévében mindössze 200 munkára jelentkezővel volt kevesebb, mint amennyi jelentkezést vártak a munkáltatók. A munkaerőkereslet fokozatos csökkenésében már tükröződik az új keresetszabályozási rendszer 'hatása, annyiban, hogy a vállalatoknak már nem érdekük a létszám minden áron való gyarapítása (megkezdődött a „vattaemberek" leépítése?), hanem egyre inkább a minőségi létszám megléte, illetve annak toborzása a legfontosabb. A munkaerő — ahol ezt a tényleges kereslet-kínálat helyzet lehetővé teszi -, szabad munkaerőként oda tart, ahol a munkáját megfizetik, ahol az átlagosnál lényegesen nagyobb jövedelemre tehet szert, ahol - ha a jövedelem nem is nagyobb, mint az előző munkahelyén volt, de — lényegesen köny- nyebb a munka, jobbak a munkakörülmények, kevesebb idő megy veszendőbe a bejárással. A fentiek bármelyike elegendő ok volt arra a munkaerőnek, hogy elköszönjön — s eleve, ha több is egyszerre állt fenn. Az elmúlt évben sem valósítottak meg tudatos létszámleépítést a vállalatok, inkább a munkaerő pótlására törekedtek — ám a dolgozó az új gazdasági formák lehetőségei között válogatva mindinkább gondolkodott, számolt és vagy maradt, vagy kilépett. A vállalati célokat megvalósítani csakis emberrel, mégpedig hozzáértő, lelkes és kellőképpen ösztönzött dolgozókkal lehet. Az új keresetszabályozási lehetőségek sugallják, hogy a megfelelő fizetségért cserébe már meg lehet követelni a hozzáértést és a lelkesedést. Régi igazság, a megfelelő ösztönzés a legjobb munkaerőcsábító. M. L Gyújtógyertya zavarszűrővé! Bővítik KLG márkajelű gyújtógyertyáinak választékát o veszprémi Bakony Művek. A legújabb, zavarszűrővel is ellátott típus, szükség esetén korrigálja a gyújtáskapcsoló zavarszűrőjének hibáit, hiányosságait, és megnöveli annak hatását. Az újdonságot főként azoknak ajánlják, akik mellékzajok nélkül akarják hallgatni autórádiójukat, magnójukat. A Bakony Művek egyébként évente már mintegy 10 millió gyújtógyertyát gyárt és a folyamatos fejlesztés eredményeként 15 különböző gépkocsitípushoz készít megfelelő variánst. Nemcsak a hazai piacra szállít, exportál is — szocialista és tőkés országokba egyaránt. A pécsi, siklósi városrészhez vezető vízcsöveket fekteti a Papp- brigád a mező közepén Az új lakótelepre költözőnek természetes, hogy a csapból folyik a víz, hogy észrevétlenül tűnik el a szennyvíz. Sőt az is, hogy az épület átadására elkészül mind gyakrabban az út is. A közművesítés az építőipar kevésbé látványos része. ássa tel az árkokat ti* eu mutiia? Télen is dolgoznak a mélyépítők A Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat 3-as közműépítő üzemében ácsok, kőműc vesek, gépkezelők, kubikosok összeszokott brigádokban dolgoznak. — A mélyépítő munkának ez a területe az utóbbi időben jelentősen megváltozott •— mondja Allmacht Gábor üzemvezető. — A nehéz fizikai munkát nagyrészt gépek végzik, de a kézi munkára továbbra is szükség van, nem lehet mindenhol gépesíteni. A brigádok egymást segítik. — Most hot dolgoznak? — A pécsi siklósi városrész és Mólom egy találkozási pontjánál, a majdan magánerőből felépülő sorházakhoz a szenny- és ivóvízbekötés történik. Az üzem ez évi legnagyobb munkafeladata azonban annak a hat kilométeres ivó- vízvezetéknek a befejezése, melyen öszögpusztáról közvetlenül a Kertvárosba jön majd a víz. Amint megérkeznek a speciális vasbeton csövek, folytatjuk a munkát. Nagyárpádnál tartunk, — Melyik brigád munkálat emelné ki? — A Papp-brigádét. Papp Adolf harmincharmadik éve kubikos brigódvezető. A brigádnak stabil a gárdája, „öreg” bévések, egy kivétellel mind túlvannak a negyvenen. Az, hogy tapasztalt munkások, az jó. De mi lesz, ha nyugdíjba mennek? * Fagyos, puszta táj, pedig pór méterre van Mólomtól, s ugyancsak pór méterre tvov- Kertvárostól. Sorház lesz itt, de jelenleg csak mély árkok húzódnak, melyeket IFÁ-val lehet megközelíteni. Vagy gyalogosan csúszkálva-botorkálva a jeges havon. A négy méter mély árok alján a Papp-bri- gád tagjai már temetik vissza a szennyvízcsatorna bekötőcsöveit. A tizenegy fős brigádból egy ember van szabadságon, egy a brigádvezető, Papp Adolf. Helyettesével, Kovács Józseffel beszélgetek. — Régóta dolgozik együtt a brigád, meg is látszik a korunkon. Egy fiatalunk van csak, ő 22 éves. Volt mór más brigádban is, de visszajött, mondván, itt nagyobb az ösz- szetartás. — Milyen emlékezetes munkáik voltak? — Beremend négyéves munka volt, vasútépítés, a lakótelep csatornázási munkái,, szennyvíztároló építése. Aztán a Mecseki Ércbányászati Vállalat V-ös bányaüzemének útjai, a gépházalapok kiásása, betonozása. A Jurisics—Asztalos utak környékén, majd a siklósi városrészben csatornáztunk, s utakat építettünk. Tavaly üszög pusztáról vízvezetéket hoztunk be, ez év végére fejezzük be teljesen ezt a munkát. — Munkán kívül összejön-e a brigád? — Nem. Mind vidékiek vagyunk. Székelyszabarról. Gil vánfáról, Marázáról, Bisséről, Abaligetről járunk be. Hajnalban jövünk, este megyünk. — Akkor ez a hússzorosan elismert szocialista brigád kimondottan munkabrigád. — Az. L. Cs. K.