Dunántúli Napló, 1985. február (42. évfolyam, 30-57. szám)
1985-02-02 / 31. szám
Felszabadulási honismereti pályázat Földosztás Rózsafán Szigetvár hagyományőrző légkörében új színfolt a Munkásőrség emlékszobája, amely 1978. november 7-én nyílt meg. A kiállítás megtekintésekor közel fél évszázad történelme elevenedik fel előttünk. Elsősorban oz ragadja meg a látogatót, amihez személyes élményei is fűződnek. Az 1945-ös rózsafai földosztást felidéző tárló számomra különösen kedves. E nagy történelmi sorsforduló idején én ugyan még pár hónapos csecsemő voltam, de harminc évvel később már felnőttként kutattam a múlt emlékeit. A rózsafai iskolába ekkor már az egykori földosztók unokái jártak, s a juttatott földparcellák hatalmas nagyüzemi táblává olvadtak egybe. A földigénylő bizottság egykori tagjai közül többen meghaltak már, s az élők időközben elköltöztek a faluból. Tormási János, a Magyar Kommunista Párt helyi szervezetének alapító tagja és első titkára azonban mindenre emlékezett, ő ugyan nem volt tagja a földigénylő bizottságnak, de a párt megbízásából szervezte, segítette annak munkáját. Szavainak tanúbizonyságául a padláson őrzött ládából megsárgult dokumentumok kerültek elő. 1945. március 18-án jelent meg „A. nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földműves nép földhöz juttatásáról” szóló 600/1945. sz. kormányrendelet. A rendelet megjelenését követő napokban — a Magyar Kommunista Párt helyi szervezetének kezdeményezésére — megalakult a földigénylő bizottság, amelynek elnöke Gulyás István lett, tagjai pediq Csáb- ráki Pál, Jaksa István és Kuru- csai János. A bizottságo1: támogatta tevékenységében a Nemzeti Bizottság, melynek elnöke Barati József tanító volt. A bizottság első feladata a földiqénylők számbavétele volt. Erről eredeti dokumentum marad* fenn. „Névjegyzék a 600/1945. M. E. sz. r. alaoián földiqénvlőkről. Mátyás István, Pesti Gvörav. Ratka Ferenc, Galamb István” és még 55 név. Minden név után adatok. Mátyás Istvánnak 6 tagú családja van, s a tulajdonában mindössze 1 hold föld. Igényelt 10 hold szántót. Gergői József 10 tagú családja egyetlen hold földdel sem rendelkezett. 15 hold földet és 1000 négyszögöl házhelyet igényel. A legtöbb név után a „Tulajdonában lévő földállomány" rubrika üres. „Záradék: A fenti névjegyzékben a legjobb tudásunk és lelkiismeretünk szerint mindazokat a földigénylőket felvettük, akik igényüket bejelentették, az igénylőket a kormány- rendelet rendelkezéseire figyelmeztettük, őket a földigénylés módozataira vonatkozólag tájékoztattuk. Rózsafa, 1945. március 29. Kurucsai János, Földigénylő Bizottsáq jegyzője, Gulyás István, Földigénylő Bizottság elnöke.” A földigénylő bizottság ezt követően földosztó bizottsággá alakult át. Dr. Perczel Tibor bodorfapusztai birtokából 135 hold területet sajátítottak ki. A kisajátításnál vitára adott alkalmat az 547/3 hrsz. 1 kát. hold 926 négyszögöl terület, amelyen egy — kenderáztatás- ra is alkalmas — artézi kút helyezkedett el. Erre a területre a bizottság is, a tulajdonos képviseletében megjelent Fe- kecs István bérlő is igényt tartott. Végül az ügyet döntésre a Megyei Földbirtokrendező Tanács elé terjesztették. Megállapodás született a volt cseléd földigéhylők lakáshoz és istállóhoz juttatásáról is. Ezen tényeket a bizottság Bodorfapusztán, 1945. június 3-án felvett jegyzőkönyve rögzítette. A pusztán élő volt cselédek örömmel fogadták a földosztást. Lebonyolításában közreműködött az MKP bodorfapusz- toi szervezete is, amely már 1945. márciusában megalakult. Első titkára Horváth György volt. A pártszervezet hamarosan egyesült a rózsafaival, ,s együttes erővel segítették a földreform végrehajtását. A demokratikus földreformot Rózsafán is maga a dolgozó nép hajtotta végre. Június közepén a volt földesúri gazdaságban lévő élő és holt felszerelés kisajátítására is sor került. A jószágokat úgy osztották el, hogy a földesúr (dr. Perczel Tibor) és bérlő sógora (Fekecs István) tulajdonában meghagyott 90 kát. hold föld megműveléséhez elegendő igás állatuk maradjon, illetve azok egy részét csak a betakarítási munkák végeztével voltak kötelesek átadni. A földosztást követően az újgazdáknak átadták a tulajdonosi mivoltukat igazoló birtoklevelet. 1945. őszén már saját földjükön szántottak, vetettek. A földreform felülvizsgálatára irányuló jobboldali törekvések Rózsafán nem találtak támogatásra. A helyben megalakult demokratikus pártok támogatták a földosztást, s az MKP helyi szervezete igen erős volt. A földigénylő bizottság működése a földosztást követően nem szűnt meg. Figyelemmel kísérték a földhözjuttatottak gazdálkodását, képviselték érdekeiket. Rendszeres kapcsolatot tartottak az Újbirtokosok és Födlhöziuttatottok Országos Szövetsége (UFOSZ) Megyei Titkárságával. A láda mélyéről előkerült dokumentumok közül az utolsó 1947. október 14-én kelt. A Szentlőrinci Járásbíróság kézbesítési bizonyítványa ez, melyen az úigazdák átvették a telekkönyvi végzést tulajdonjogukról. A földosztás, a nagybirtok- rendszer felszámolása tovább erősítette a bizalmat a népi demokratikus rendszer iránt. Nem véletlen, hogy 1950-ben elsőként a földhöz juttatott agrárproletárok alakították meg a „Közös Üt” Termelőszövetkezetet. Azóta is a szövetkezeti gazdálkodásnak országosan elismert hagyományai vannak Rózsafán. Tíz év telt el azóta, hogy Tormási Jánossal 1945. tavaszáról beszélgettünk, s felbontottuk a történelmi ereklyéket tartalmazó ládát. Azóta már Tormási János is meghalt, s az egykori földigénylők is idős emberek. Számukra emlékidézőnek, unokáiknak pedig történelmi idők adalékául szántam e sorokat. Kolics Pál részére {. hó 14-én d. e. Vili órakor a járás székhelyén {adandó járási UFOSz - FÉKOSz Felkérjük a tagtársakat, mivel a dolgozó parasztság érdekéről van szó, feltétlenül jelenjenek meg. Ezen meghívó egyúttal belépőjegyül is szolgál. Pécs, 1848. november 8. cAez.il í}ijöz(jij S-áfjuíuy, Qúuos Ijijöii c Inted MDP megyei titkai.. FKGP megyei titkár. NPP megyei titkár. . (Jódat Jp'za QíjOüits (János FÉKOSz megyei titkár. UFOSz megyei titkár. Az életmód és a pénz Közvéleményünk érdeklődésének előterébe került az életmód kérdéseinek problémája. Az anyagi létszervezés fontosságát a létfenntartás kényszere diktálja. Ezen túlmenően az életmódminták tudatos, elméletileg kiművelt szervező értékei iránytűt adnak a konkrét életvitelhez. A létfenntarás minden élevitel-formában azt jelenti, hogy az életfolyamatok fenntartása a „primér” elemi szükséglétek kielégítésének biztosításával kezdődhet. Találóan írja Marx: „Az élethez mindenekelőtt evés, ivás, lakás, ruházat és még egy s más szükséges. Az első történelmi ténykedés tehát e szükségletek kielégítésére szolgáló eszközök előállítása, magának az anyagi életnek a termelése, ez pedig olyan történelmi tett, minden történelemnek olyan alapleltétele, amelyet még ma is, mint évezredekkel ezelőtt, naponként és óránként teljesíteni kell, hogy az ember egyáltalán életben mardhas- son .. Az életmód — hétköznapi értelmében — a társadalmi elosztás különböző csatornáiból legálisan elérhető javak birtoklására irányul. A mindennapi gondolkodásban az életmód megszervezésének és tudatosításának legfontosabb eleme az anyagiakban mérhető, birtokolható és élvezhető javak, amelyek megszerzése minden emberi cselekvés legfőbb mozgatórugója. Az 1945 utáni történelmünk első szakaszában lényegében évszázados adósságot törlesztettünk: a „hárommillió koldus" országából, a primitív, spontán osztályellentétet szabdalta heterogén életmódszférákbó! létrehoztuk az új szocialista életszervezés közös, egységes értékeit. Ezáltal megteremtődött egy új, valóságos — a társadalmi igazságosság elvén nyugvó — szocialista életvitel. Mivel átmeneti társadalomban élünk, amelyben gazdasági fejlődésünk az árugazdálkodás és pénzviszonyok hagyományos keretei között megy végbe, nem tudtuk megszüntetni az anyagi érdekeltségen nyugvó, a materiális javak megszerzésére irányuló törekvések dominanciáját. Nagyon találóan írja Losonczi Ágnes: „Azért sem lehet az emberek anyagiasságát az ő erkölcsi terhűkre Íratni, mert az élet minden területén, a létezés minden mozzanatában ezt sugallja a társadalom, e rangsorolások és minősítések mind az orszá- gok-világok közötti összehasonlításban, mind az emberek egymás közötti elhelyezkedésében nem csupán szerepet játszik az anyagi megítélés, de a köznapi, gazdasági-ideológiai élet csaknem minden elemében ezt hordozza. Amikor országok és világrendszerek egybevetéséről és versengéséről van szó, a fejlettségi szintet elsősorban és csaknem kizárólag gazdasági, mutatókkal mérik, összehasonlítva a fejlődés ütemét, színvonalát, mennyiségi és technikai eredményeit." A mindennapi gondolkodásban általánossá vált a különböző társadalmi berendezkedésű országok életimódjainak egybevetésénél az idézett szempontok alapján mérlegelni. Ez a kritérium döntő, de nem egyedüli, hiszen a szocialista életmód minőségi mozzanatai (a szociális ellátottság, kollektivista, humanista értékeink stb.) nem mérhetők mennyiségi, gazdasági stb. paraméterekkel. Nem csupán a jövedelem és a fizetés minősítése, hanem az elosztás módjának egyre humánusabb szempontjai, az emberi önmegvalósulás új perspektívái is egvenértékű mutatói az életmódnak. Érdekes, az átmeneti társadalomra jellemző kettősséggel van dolgunk, egyrészt továbbélnek a hagyományos, polgári paraméterek és minősítő kritériumok: a vagyoni értékelés, a fogyasztói értékrendszer, a tárgyi birtoklás látható és irigyelhető módozatai, másrészt viszont egyre izmosodnak a szocialista életmód új jegyei: a társadalmi megbecsültség különböző formái, az erkölcsi minősítés új kritériumai. Röviden elemezzük az életmód és pénz kapcsolatnak alapján azt, milyen életvitel- típusok és életszervezési modellek alakultak ki napjainkban. Az elért jövedelem által meghatározott szint alatt élnek: Ennek a csoportnak az életmódja a reális fogyasztási szint alatt van. Egyik motivációja az öncélú, felesleges felhalmozás. A pénzgyűjtés érdekében alacsonyabb életnívón él, mint amilyen szinten élhetne. Régi értékek értelmetlen továbbélése mozgatja ennek a társadalmi csoportnak az életvitelét, az a beidegzett megszokás, hogy úgy juthat csak előbbre, hogy „saját bőrén” spórolja meg kistulajdonosi létéhez nélkülözhetetlen anyagi-termelési eszközöket. Külsőleg ugyanilyen életvitelű az a csoport, amelynek legfőbb motivációja félelem: nem tudni, mit hoz a holnap. A nyomor és a társadalmi bizonytalanság, a nincstelenség állandó kísértése készteti erre az életvitelre. Társadalmunkban viszonylag kevesek tartoznak ahhoz az életvitelhez, amely tagadja az anyagi értékeket, látványosan lemond a pénzszerzésről. Ehhez az életmódhoz az ideológiáit a tudatosan vállalt aszkétirmus nyújtja. Minőségileg más csoporthoz tartoznak azok, akiknek életmódját sem erkölcsi, sem anyagi korlátok nem „szűkítik". Nem béklyózzák meg ennek a csoportnak az életmódját sem a múltból örökölt óvatos, gyűjtögető hagyományok, sem a jövőtől való félelem. Három életmódmintát említünk meg röviden ebben a vonatkozásban. Az átlaghoz alkalmazkodó, jövedelmét kihasználó típus. Az anyagi javak szolid élvezete, a szükségletek társadalmilag elfogadott normáinak alapján történő kielégítése jellemző erre a csoportra. A második életmódmintához a hedonisták tartoznak, akik nem pazarló módon, de tudatos élvezettel optimalizálják az általuk elért anyagi javakat. Végül hullámzó szükségletkielégítés jellemzi azt a csoportot, amely anyagi lehetőségei fölött elégíti ki szükségleteit. Ide tartoznak a „színvonalszédelgők", akik jóval jövedelmük fölött költekeznek, többet mutatnak, ■mint amennyit anyagi erejük megenged, eladásodnak, szűkösen élnek. Az emberek viszonyulása a pénzhez furcsább, mint más társadalmi jelenséghez. A döbbenetes fukarságtól kezdve egészen a fantasztikus pazarlásig számos életmódjelenséggel találkozhatunk. Ugyanis, a pénzszerzés „ösztöne" az egyetlen, amelyben soha sincs fiziológiai beteljesülés, mint a többi szükségletek kielégítésében. Társadalmunk erkölcsi normái határt szabnak minden törekvésnek a társadalmi hasznosság és a közmegegyezés alapján. A pénzszerzés és harácsolás talán az egyetlen olyan terület, amelyen eddig még nem alakultak ki legális, jogi, erkölcsi sorompók. Ez a jelenség az oka' annak, hogy közvéleményünkben nagyon sokszor általánosítás alakul ki egyes magas jövedelmű embereket alapul véve azokról, akiket szüntelenül a pénz foglalkoztak. A „szerzésre állított életmód" társadalmunk elenyésző csoportjára jellemző. Az életmód igazi vezérlő elvei az anyagi, szelemi javakat' harmonikusan egyesitő szocialista ember eszményét tudatosítják napjaink szocializmusában. Estók Tivadar Emlékezés Zsikó Gyulára A Dunántúli Napló 1965. február 3. számában gyász- keretes, rövid közlemény jelent meg, amely szerint: „Zsikó Gyula életének 57. évében hosszas betegség után elhunyt." Immár húsz éve annak, hogy Zsikó Gyula pécsi író, könyvtáros, kultúrházvezető kezéből február elején kihullott a toll, kiesett a könyv. 1908. november 7-én a ma már Pécshez tartozó Ma6. HÉTVÉGE gyarürögön született. Édesapja — akit már ötéves korában elvesztett — kádár volt. Anyai ágon kisparaszti családból származott. Már gyér? mekkorában megismerkedett a szegénységgel, ami fiatalon forradalmi szellemet alakított ki benne. Ktiűnő eredménnyel leérettségizett, majd 1928-ban beiratkozott a pécsi Erzsébet Tudományegyetem bölcsészeti karára, latin—magyar—görög szakra. Az egyetemtől nem kapott ösztöndíjat, mert tagja volt a pécsi egyetem bölcsészeti karán 1927-ben megalakult, radikális irányú Batsányi János Társaságnak. Itt ismerkedett meg a fiatalon elhunyt kolozsvári származású Kováts Józseffel, Bajcsa (Holler) Andrással, Dénes Tiborral, Fejtő Ferenccel, Ijjas Jankovits Antallal, Kardos Tiborral, Patkós Györggyel, Kolozsvári Grandpierre Emillel, valamint Kása Lajossal. A Társaság hangsúlyozta, hogy a nép demokratikus jogaiért küzd az irodalom eszközeivel, a parasztság elesett sorsának megjavításáért, a földreformért és vallotta a szomszéd népekkel való együttműködés szükségességét. Itt a pécsi egyetem falai között jegyezte el magát élete végéig az irodalommal. Sokoldalú író lett belőle. Irt verseket, novellákat, ifjúsági regényt, meséket, tanulmányokat. Első verseskötete: „Szavak, szavak, szép szavak" 1922-ben, a második: „Vágy, munka, élet" címmel 1937-ben jelent meg. 1946- ban: „Jóság úrfi" címmel ifjúsági regénye, míg 1947- ben a budapesti Szent István Társulat kiadásában „Mesék" címmel mesekönyve hagyta el a sajtót. Zsikó Gyula újságíróból lett író. Első írásai a pécsi „Dunántúl" c. napilapban jelentek meg. Énnek a lapnak belső munkatársa, a törvényszéki és sportrovat vezetője volt. 1944. december 17- én az „Új Dunántúl" munkatársa lett. 1946-ban a „Független Nép", a Kisgazdapárt pécsi lapjának főmunkatársa, később pedig szerkesztője. 1955-től — rövid megszakítással — a Szak- szervezetek Baranya megyei Tanácsa központi könyvtárában dolgozott. Nagy érdeme volt abban, hogy a szak- szervezeti könyvtári hálózat Pécsett és Baranyában kifejlődött, illetve felvirágzott. Számos tanulmánya jelent meg a pécsi irodalmi folyóiratokban. Irt a Janus Pannonius Társaság folyóiratába: a „Sorsunk"-ba, valamint a Magyar írók Szövetsége Dunántúli Csoportjának folyóiratába, a Szántó Tibor által szerkesztett: „Dunántúl" c. folyóiratba. Ez utóbbiban 1953-ban jelent meg: „A szovjet fantasztikus-tudományos és kalandos irodalom" c. írása, valamint több könyvismertetése. A „Sorsunk” c. folyóiratban (1945) nagyobb tanulmánya látott napvilágot: „A földreform" címmel. 1965. február 3. számában a „Dunántúli Napló” így írt róla: „Gazdag életút áll mögötte. Tisztelettel és szeretettel, a család mély gyászában osztozva búcsúzunk Zsikó Gyulától, barátunktól, munkatársunktól." Pusztai József
