Dunántúli Napló, 1985. február (42. évfolyam, 30-57. szám)
1985-02-14 / 43. szám
2 Dunántúli napló 1985. február 14., csütörtök • • Ünnepség a Vígszínházban Negyven éve szabad Budapest A főváros fejlődéséről szólva Grósz Károly, az MSZMP Budapesti Bizottságának első titkára többek között elmondta: Budapest ma a szocialista haza — itthon és külföldön vonzó — jelképe. A város több mint kétmillió ember otthona, s még kétszázezer bejáró dolgozó munkahelye. Ipari termelése •hétszeresére nőtt; új, korszerű tudást igénylő termelési ágak épültek ki, mint például az elektronika. Budapesten az elmúlt hat évben 115 ezer család költözött a korábbinál jobb, korszerűbb otthonba. Csaknem minden budapesti lakásban van víz- és áramszolgáltatás, szinte minden család otthonában ott van a televízió, a rádió, és nem hiányoznak a munkát könnyítő háztartási gépek. Az utóbbi néhány évben tantermek százai épültek fel, az óvodákban, a bölcsődékben minden jelentkező szülő gyermeke helyet kapott. Szovjet tervezők, munkások segítségével felépült, s mór világversenyek, nagy kulturális események egész sorának adott otthont a Budapest Sportcsarnok. Új áruházak, üzletek nyíltak. Az örvendetesen bővülő ideqenforgalmat az 1978 óta épült nyolc új szálloda is szolgálja. — Hazánk történetében nincs olyan tevékeny korszak, mint ez a negyven esztendő — mondotta a szónok. — Nem titkolhatjuk azonban, hogy fejlődésünk nem volt töretlen, nem volt mindig magasra ívelő. 1956 őszén szocialista rendszerünk legdrámaibb napjait éltük át. Veszélybe került nemzeti függetlenségünk, s mindaz, amit a hatalom, a gazdaság építésében elértünk. És ekkor a nehéz órákban ismét a Szovjetunió és a szocialista országok segítségét kértük, hogy elkerülhessük a még súlyosabb áldozatokat, a nemzeti katasztrófát. Népünk életerejét, a kommunisták áldozatos munkáját bizonyítja, hogy rövid idő alatt begyógyultak az ellenforradalom okozta sebek az emberi lelkekben is, s újabb lendülettel, de egy életre szóló tanulsággal folytattuk a szocializmus építését. Napjaink feladatairól szólva Grósz Károly utalt arra, hogy megvalósulásuk legfontosabb feltétele a béke, s ennek legfőbb biztosítéka a Szovjetunió, a szocialista közösség ereje és következetes békepolitikája. A magyarok elkötelezetten ápolják — a proletár internacionalizmus szellemében — szövetségüket a szocialista világrend- szer országaival, mindenekelőtt a felszabadító Szovjetunióval. — Ezekben a hetekben — ugyanúgy, mint az országban A jubileum alkalmából felavatták a fasizmus elleni harc hőseinek és a fasizmus áldozatainak emlékét megörökítő alkotást Somogyi József Kossuth- dijas szobrászművész és Finta József Állami-dijas építész kompozícióját — a három és fél méter magas, bronzból formált női alakot és a hátterében emelkedő emlékfalat — a XII. kerületben, a Jagelló út és a Csörsz utca közötti, most kialakított Gesztenyés kertben helyezték el. mindenütt —, a főváros kommunistái az MSZMP XIII. kongresszusára készülnek — mondotta a budapesti pártbizottság első titkára. - Taggyűléseken, pártértekezleteken ösz- szegzik az elmúlt öt esztendő munkájának eredményeit és gyengeségeit. Az eddigi számvetések őszinték, kritikusak és önkritikusak voltak. Tükrözték napjaink valóságos problémáit. A következő években legfontosabb teendőnk, hogy a társadalmi élet minden területén következetes munkával feltárjuk és hasznosítsuk a szocialista rendszerben lévő erőforrásokat; népgazdaságunk teljesítőképességének növelésével, a gazdasági fejlődés fokozatos élénkítésével megteremtsük az életszínvonal emelésének, az életkörülmények javításának, a társadalmi igazságosság jobb érvényesítésének feltételeit; demokratikus intézményeink fejlesztésével a szocialista célok jegyében tovább erősítsük a nemzeti egységet — hangsúlyozta Grósz Károly, s végezetül további eredmé-' nyes munkát, sok boldogságot kívánt a főváros lakosságának. Az ünnepi beszéd után felcsendült az Internacionálé, majd a vendégek megtekintették művészeti életünk kiválóságainak jubileumi műsorát. NAGYVILÁGBAN Szovjet tervjelentés Moszkvában szerdán közzétették a szovjet ipar, valamint az ólattenyésztés ez év januári teljesítményéről szóló tervjelentést. A Szovjetunió ipari termelése az év első hónapjában 3.2 százalékkal volt nagyobb, mint 1984 januárjában. A munkatermelékenység 2,7 százalékkal emelkedett. Az állattenyésztési ágazatban húsból 8 százalékkal, tojásból pedig 2 százalékkal termeltek többet, mint a múlt év első hónapjában, a tejtermelés ugyanakkor 0,5 százalékkal növekedett. Az országban folyó széles körű gazdasági kísérletbe január 1-vel bekapcsolt gépgyártási ágazatokban kedvező változások jelentkeztek. A gépgyártási minisztériumok vállalatai az ipar egészénél nagyobb mértékben teljesítették a szerződéses szállítási kötelezettségeiket. Számottevően nőtt a korszerű qépek és berendezések előállítása. A múlt év januárjához képest 18 százalékkal több számjegyvezérlésű szerszámgépet, 17 százalékkal több számítástechnikai berendezést és 14 százalékkal több ipari robotot qyártottak. Az iparon belül a kőolajtermelésnek, a kőolajfeldolgozásnak, a vaskohászatnak, a vegyiparnak és a műtrágyagyártásnak nem sikerült teljesítenie tervfeladatait. Az említett áqa- zatok közül a kőolajtermelésben, a vaskohászatban, s a veqvioarban a múlt év első hónapiéhoz képest is visszaesett a teljesítmény. Az állam által felvásárolt mennyisén húsból 9 százalékkal, tojásból 3 százalékkal, tejből pediq 1 százalékkal volt több, mint 1984 januárjában. • Kína — magánszektor A kínai kormányfő, Csao Ce- janq Fekingben kedden belga üzletembert fogadva úgy nyilatkozott, hogy Kínában nem fogják újra államosítani a magánkisipart, és a magánkiskereskedelmet. „A magánszektor bizonyos mértékig kedvező a kínai nemzetgazdaság fejlődésére nézve, de nagyságrendjét tekintve később sem lehet majd összevetni az állami szektorral — mondotta — éppen ezért a magánszektor nem fogja oz ország gazdaságának természetét. Az állami ér. kollektív tulajdonben levő vállalatok jelentik a kínai gczdasáa gerincét, a domináns tényezőt”. A legutolsó hivatalos ér teljes statisztika szerin; 1983 végén 2,31 millió magánkisiparost ér. magánkiskereskedőt tartottak számon a kínai városokban, ahol c lokossáq mintegy húsz százaléka, 200 millió ember él. Csao Ce-janq kijelentette azt is. hogy a magánszektor fejlődéséi az adórendszerrel fogják mejd keretek között tartani. A dél-libanoni Tyrben siita asszonyok tiltakoznak az izraeli megszállás ellen. (Telefoto - AP — MTI - KS) " ■" — •« —i ■ Bányász Rezső jugoszláviai látogatása Bányász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke február 11—13. között hivatalos látogatást tett Jugoszláviában. Mit- ko Csalovszkival, a jugoszláv kormány tagjával, szövetségi tájékoztatási titkárral folytatott megbeszéléseket, amelyeken áttekintették a két szomszédos szocialista országnak a tájékoztatás területén is eredményesen fejlődő kapcsolatait és azok bővítésének lehetőségeit. Bányász Rezső Belgrádban találkozott Milics Bugarcsics szövetségi külügyi titkárhelyettessel és Mihajlo Saranoviccsal, a Tanjug hírügynökség igazgatójával. A tájékoztatási hivatal elnöke látogatást tett a Politika szerkesztőségében. Újvidéken pedig a vajdasági tartományi tájékoztatásügyi bizottság elnökénél, a Fórum kiadó- ház és a Magyar Szó című napilap, valamint az újvidéki televízió vezetőinél. + MANAGUA: Nicaraguában kedden életbe léptek azok a gazdasági szükségintézkedések, amelyeket a múlt héten jelentett be az ország köztársasági elnöke — közölte Joaquin Cuadra, a nicaraguai központi bank elnöke. A ma- naguai kormány egyebek közt a közszükségleti cikkek állami támogatásának beszüntetését, s az ország valutájának csaknem 200 százalékos leértékelését határozta el. A központi bank elnöke szerint a szigorú takarékossági intézkedések elkerülhetetlenné tették, hogy gyakorlatilag kimerültek a központi bank devizatartalékai. ♦ SZÓFIA: Szerdán Szófiába érkezett Isidoro Malmierca Peoli, a Kubai Kommunista Párt KB tagja, kubai külügyminiszter. A kubai diplomácia vezetője Petr Mladenov bolgár külügyminiszter meghívására érkezett hivatalos, baráti látogatásra a Bolgár Népköztársaságba. Több mint százezer Egy héttel ezelőtt történt megnyitása óta több mint százezren lépték át a spanyol—gibraltári határt. A 16 éven át lezárt határ megnyitása az újdonság erejével vonzza nemcsak a spanyolokat, hanem a napos parton üdülő angol, francia, német, amerikai turistákat is. Gibraltár és Spanyolország között a közúti forgalom zavartalanul folyik. Gibraltárban egyre élénkebb az üzleti tevékenység. Ismeretes, hogy Gibraltár 1713 óta angol koronagyarmat. A néhai Franco diktátor 1969-ben lezáratta ezt a határszakaszt és megszüntette a tengeri, valamint a légi összeköttetést is. A normális kapcsolatok egy héttel ezelőtti helyreállítása feloldotta Madrid és London között az egyik feszültséggócot. ♦ SZÓFIA: A Bolgár Kommunista Párt 1986 áprilisának első felében tartja XIII. kongresszusát — jelentették be szerdán Szófiában a párt Központi Bizottságának február 12—13-i kibővített üléséről nyilvánosságra hozott közleményben. A testület döntése értelmében a kongresszus küldötteit ez év október 1-től a megyei beszámoló-jelölő párttaggyűléseken választják meg, minden 350 párttag képviseletében egy delegátust. Papandreu Leningrádban A hivatalos szovjetunióbeli látogatáson tartózkodó Andreasz Papandreu görög miniszterelnök szerdán Moszkvából LeningrátJ- ba utazott. A vendéget a moszkvai repülőtéren Nyikolaj Tyihonov. az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke és Andrej Gromiko, az SZKP KB PB tagja, a minisztertanács elnökének első helyettese búcsúztatta. A nap folyamán Papandreu megérkezett Leningrádba. Szovjet— amerikai kereskedelem Az Egyesült Államok kormánya a Szovjetúnióval folytatott kereskedelem bizonyos területein továbbra sem lát lehetőséget a kapcsolatok fejlesztésére — közölte Lionel Olmer amerikai kereskedelmi miniszterhelyettes Washingtonban tartott sajtókonferenciáján. Olmer kijelentette: Az Egyesül; Államok változatlanul szükségesnek tartja a „legszigorúbb ellenőrzés" fenntartását az úgynevezett „stratégiai árucikkek" Szovjetunióba irányuló exportja felett. A „stratégiai" kategóriába sorolt termékek zöme semmiféle hadászati jelentőséggel nem bír — állapítja meg a TASZSZ. Olmer nem is titkolta, hogy kormánya nem hajlandó külön kérdéscsoportokként kezelni a békés célú kereskedelmet és a stratégiai érdekeket, továbbá semmiféle változtatást nem kivon eszközölni az úgynevezett Jackson—Vanik féle kereskedel. mi törvényben. A Jackson—Va- nik-záradék a Szovjetunióval folytatott amerikai kereskedelem erőteljes ellenőrzését — és bizonyos esetekben korlátozását írja elő. és mint ilven, az egyix legfőbb akadályát kéoezi a szovjet—amerikai áruforgalmi kapcsolatok fejlesztésének — fejezi be értékelését a TASZSZ. ♦ TOKIÓ: A hivatalosan alig egy hónapja megalakult, a diktátora ellen, a demokrácia helyreállításáért küzdő Új-Koreai Demokrata Párt elnyerte a lakosság jelentős részének támogatását a parlamenti választásokon, s Dél-Korea legerősebb ellenzéki pártja lett. A hatalmon lévő - Csőn Tu Hvan elnök vezette — Demokratikus Igazságpárt megőrizte ugyan parlamenti többségét, de a jövőben erős ellenzéki párttal kell szembenéznie. Mindenekelőtt ezek a következtetések vonhatók le a Dél-Koreá- ban kedden megtartott szavazás eredményeiből. Kommentar Tévedni emberi dolog - •mondták a rómaiak, de nemegyszer megesik, hogy az ember kifejezetten szeretné: bár tévedne. Mivel egy hónap múlva Genfben megkezdődik a sorsdöntőnek tűnő komplex szovjet—amerikai tanácskozás, nem meglepő, hogy a megfigyelők világszerte élénk figyelemmel kísérik az előjeleket. Sajnos, a tengerentúli megnyilatkozások lassan, de biztosan kibontakozó képe nehezen minősíthető biztatónak. Az új genfi nyitányt lehetővé tevő Gromiko-Shultz megállapodás lényege éppen az a kompromisszum, hogy a svájci városban terítékre kerülő három főtéma Aggasztó jelek (a hadászati fegyverek, a közép-hatótávolságú rakéták és az űrfegyverkezés problematikája) egymással szoros összefüggésben tárgyalandó. Ez most a dolgok alfája és Omegája, ennek az elvi megegyezésnek a kölcsönös betartásától függ a tárgyalások jövője. A Potomac partján éppen ebből az alapvető aspektusból nézve sokasodnak o baljós jelek. íme, egy csokor az ezzel kapcsolatos jelentésekből. Reagan elnök egy tudósok és vállalkozók tiszteletére adott ebéden újból •hangsúlyozta a kozmikus fegyverkezés jelentőségét. Beszéde mind hangulatilag, mind tartalmilag a keddi New York Times-ínterjú folytatásának tekinthető. Amerika legtekintélyesebb napilapjában jelentette ki az elnök a legaggasztóbb lehetőséget, amikor úgy fogalmazott, hogy „a kozmikus programot még komoly leszerelési megállapodások esetén is folytatnák”. Ha Reagan a jövőben is ehhez tartja magát, az bizony komoly veszélyt jelenthet a genfi tárgyalások kimenetelére, 'hiszen éppen azt a kompromisszumos alapot kérdőjelezi meg, amelyre a megbeszélések épülhetnek. Ezt nemcsak Európában látják így, de odaát, a legilletékesebbek közül is sokan, például az amerikai tudósok szövetségének tagjai. Weinberger hadügyminiszter egy •NSZK-beli sajtóértekezletén éppúgy az űrfegyverkezésre szólított fel, mint Richard Burt külügyi államtitkár Belgiumban. „Ronald Reagan elnök kongresszusi üzenetére - írta szerdán az APN szovjet hírügynökség —, az Egyesült Államok eddigi politikájára jellemző katonai-stratégiai irányzat nyomja rá a bélyegét.” Tömörebben és plasz- tikusabban nehéz lenne megfogalmazni a legfontosabb aggályt, amely 1985 februárjában foglalkoztatja a márciusi Genf felé figyelő világot. Harmat Endre FIATAL GÉPÉSZMÉRNÖK, GÉPÉSZ ÜZEMMÉRNÖK képesítésű szakembereket vesz feí a Pécsi Dohánygyár termelésirányítási, illetve tmk-feladatok elvégzésére. JELENTKEZNI LEHET:--------PÉCSI----------D OHÁNYGYÁR Pécs, Dohány u. 2—8., munkaügyi osztály.