Dunántúli Napló, 1985. február (42. évfolyam, 30-57. szám)
1985-02-02 / 31. szám
Választ a változó feltételekre — közösen Rugalmas alkalmazkodás a piachoz Új termékek Bolyból Porrongy, tapétázó kisgép, borászati segédanyag A Bólyi Áfész ipari tevékenysége révén 1980-ban 35 millió forintos árbevételt könyvelhetett el. A rekord azóta sem dőlt meg. A tavalyi évet várhatóan 28—29 milliós árbevétellel zárja a mintegy 200 fős kollektíva. Az biztos, hogy a termelés ismét nyereséges. Jelenleg a kályhafénypor- kiszerelés, a húsipari védőkötény-, a kötöttáru-, valamint az iparivatta-készítés a legjövedelmezőbb. Újdonság a pécsi kötőüzem jerseypuló- vere és -ingje,. Csökkent az igény a szőnyegfonal és a rongyszőnyeq iránt. A fonoda és a szőnyegszövő üzem tehát kevesebbet fog előállítani a hagyományos termékekből, helyette felmosórongyfonallal, háztartási sőt ipari porronggyal pótol hiánycikkeket a szövetkezet. A bólyi rongyszőnyeg eladásával korábban évi 250— 300 ezer nyugatnémet márkával gazdagodott a népgazdaság. Ezt a kiesést igyekszik pótolni az áfész legújabb vállalkozásával. Tapétázást 'könnyítő munkaeszközt fejlesztettek ki a Mohácsi Áfész- szel közösen. Mohács az alkatrészeket adja, Bolyban történik az összeszerelés. Egy pécsi, vállalkozásokat felkaroló önálló gazdasági munkaközösség piacot szerzett. Osztráík cég rendelt az újdonságból, február végéig 2000 et vesz át. Ha kifogástalan lesz a minőség, évi több tízezer eszköz szállítására kötnek szerződést. Ez körülbelül két és fél millió nyugatnémet márkának felel meg. Kísérletek folynak a csillag- szóró üzemben. Olyan gyártósort alakítanak ki, amelyen időnként borászati segédanyag is készülhet. A hiánycikkpótló terméknek biztos a belföldi piaca. Csuti J. Cementszállítóval Odrobina János előkészíti a tartályt ürítésre. A szerző felvétele Éjjel esni kezdett az ónos eső, s fél hétkor is még esik, esik, esik. Odrobina János az ÉPFU- telep forgalmi szolgálattevőjétől, Fenyvesi Gyulától átveszi a menetlevelet. Gumibélyegzővel már ráütötték a figyelmeztető szöveget, hogy a szeszélyes időjárás- és útviszonyok miatt óvatosan kell vezetni. Elköszön és a hosszú, majd tízméteres cementszállító nyergesvontatóval elindulunk Beremendre. Az ötvenegy éves Odrobina János megbarátkozik a gondolattal, hogy újságíró utasa van. talán örül is. hogy nincs egyedül a zajos, zörgő vezetőfülkében. Hajnali fél ötkor kelt, arca mégis kipihentnek látszik. — Tegnap dolgoztam az új évben először, december végén kivettem a maradék három hét szabadságot és csúsztatást. Ideje volt kifújni magam. De most már épp elég az otthoni tétlenségből . . . Fénylenek a víztócsák az úton. Pogány előtt fékpróbával győződik meg a szerelvény fé- kezhetőségéről. Az üresen is több mint tíz tonnányi, tizennyolc keréken gördülő monstrum engedelmeskedik a vezető akaratának. Óvatosan, 40—50 kilométeres sebességgel haladunk. Géolakatos szakmában szabadult fel, és otthon, Mélykúton a gépállomáson volt körzeti szerelő, sorkatonaként qépko- csivezető lett. A leszerelést követően Bogádra nősült — azóta is ott él, és 1957. február 1-től a mai naoig gépkocsivezető a pécsi ÉPFU-nál. — Azóta möqöttem van más- félmillió kilométer, szerencsémre baleset nélkül, és még min- diq uavanúqy szeretem ezt a vándoréletet. . . — Milyen járműveket vezetett eddig? — A seregben Csepel vioon- nal, azaz a személyszállító „kecskével” kezdtem, itt is Csepel, a 350-es billencs volt az első. Építőanyag a vállalat profilja, amióta én is itt vagyok, csak a járművek változtak gyakran: hajtottam billenős Skodát, fixplatós és billenős Zisz-t. Jó ideje cementszállító járgányt vezetek. Abban is a Csepel nyitotta a sort, jött a Máz, a Kraz, másfél éve újként kaptam ezt a Kamazt. — Kedvence? — A Maz-t nem szeretem, a Kraz-t tartom a legtöbbre, bár a legdurvább kivitelű és olyan zajos, hogy csak füldugóval lehet a fülkéjében megmaradni, de az stabilabb és a legmegbízhatóbb. Több százezer kilométert vezettem és nem hagyott cserben. Annak az is mindegy volt, hogy mennyit vitt, az is, hogy hegynek föl, vagy völgynek le. Ahhoz képest a Kamaz olyan, akár egy személyautó, bár... Rátérünk a BCM-be vivő ipari útra. A teherportánál Odrobina János leadja a menetlevelet és gördülünk tovább a töltőhelyre. Ott felmászik a 20 köbméteres tartályra, kinyitja mindhárom kerekajtót, a töltőzsákot a leghátsó beöntő nyílásba engedi és int. Jön is a cement, de nemcsak a tartályba, alig látni a gépkocsivezetőt a cementfelhőben. Valami tömítési hiba lehet — hallom a hangját. Az adagoló hölgyek a függő fémkalitkában leállítják a cementfolyamot. A töltés, mérlegelés, okmánykezelés és az első kávé elfogyasztása után nyolc órakor elhagyjuk a BCM-et. Irány Hird, a Beton- és Vasbetonipari Művek gyártelepe. A kocsi lassan, s a most vételezett 18 köbméternyi cementtől rángatva halad. Kór is erőlködnöm, a jegyzetblokkomba egyetlen olvasható szót sem tudok leírni. — Megpakolva minden nyergesvontató rángat, mert egy pontban van felfüggesztve és nincs jól elosztva a súly. De csak amíg lendületbe nem jön. Ez úgy 70-80 ^kilométernél érzi jól magát. Én meg már leszoktam arról, hogy az istrángot szaggassam, tempósan hajtok, de nem száguldozok. Aztán megtudom, azért is szereti ezt a Kamazt, mert van rajta levegőturbina, tehát a tartályát ki tudja üríteni. Ez nagy előny, mert nagyon sok helyre vihet és visz is az országban cementet, mészkőlisztet, mészhid- rátot, erőműi pernyét. — A távolsági fuvarokkaf lehet üzemanyagot is megtakarítani és keresni. Az elmúlt év utolsó 3 hónapjában megtakarított üzemanyagért majd hatezer forintot kapok. A mai két fordulóval viszont örülök,' ha bent maradok a normában. — Mennyit tud keresni? — Hétezret átlagban. Volt már kilencezrem is. Anyagilag rendezett az életem. Viszont azt is a harmincéves vezetésnek „köszönhetem”, 'hogy a sok üléstől és rázkódástól nekem is kijutott a tipikus sofőrbetegség: a lumbáaó. Emiatt nyugodtan lehetne nálunk is korkedvezmény. — Mire vitte? — Tizenegy éves a Ladám. Amennyit használom, arra az is megteszi. Leggyakrabban munkába jövök vele, ha hosz- szabb útra hajnalban kell a telepről indulnom. Hiába, Bogá- don lakom. Két éve nyertem egy Skodát, azt odaadtam a lányo- mékna'k. Az 500 négyszögöles szőlő a legjobb pihentetőm ... Megérkezünk a hirdi gyártelepre. Lépésben tartunk a jég borította gyári úton a betonkeverő üzemhez, végül odalavíroz a keverőtoronyhoz. A gyári traktor hozza a kompresszort, összekötik a tömlőket, a kémle- lóüveges csapnál látni, ahogy a cement — mint szifonból a szóda — távozik a tartályból, Major József keverőüzem-vezetőtől megtudom, hogy ma 50 tonna 600-as cementet hoz két- két fordulóval két tartálykocsi. Az egyik a miénk. Negyed tizenegy. Indulás vissza Beremendre. A szerelvény üresen' végre nem rángat. Ma még egy forduló, és Odrobina János beáll a telepre, ahol tankol és megtudja, hogy holnapra milyen fuvar vár rá és akkor eldönti — mert az a sofőr joga —, hogy hánykor kezd majd reggel. Búcsúzóul már csak annyit. — Van-e valami kívánsága? — Van még vissza kilenc évem a nyugdíjig, szeretném megérni a kétmillió kilométert betegség és baleset nélkül. Ebbe a Kamazba meg jó lenne egy sokkal erősebb motor... Murányi László Az új osztrák gyártmányú fonalgyártó gép a mohácsi Temaforgban Fotó: Erb János Rongydinamika A Temaforg megtanulta tisztelni a hulladékanyagot Harminc éve géprongyokkal, papírgyáraknak készítendő szigetelőanyagokkal kezdték — Mohácson egy alig 25 fős üzemben, jóformán csupán azért, hogy a város lányainak, asszonyainak munkát adjanak. Azután jött a tépés: Francia- országba, a Renault-autók üléseibe kellett a „másra már nem használható” rongy. Másra már nem használható? ... Éppen ez ütött szöget a fejükbe. „Ha tépni tudunk, miért ne tudnánk fonni is", azaz még értékesebb, még nagyobb haszonnal eladható termékké feldolgozni mindenféle textilipari hulladékanyagot. S következett — és tart mindmáig — a fonás, egyre tetszetősebb „ruhában”, kiszerelésben, az utóbbi években már nemesítve és zsugorítva, mohe- resítve, azaz bolyhozva. Meggyőzőek a harmincéves, most csak röviden vázolt út tényadatai is. Csak jelzésképpen: évi háromezer tonna gépronggyal kezdték — ma már a lényegesen könnyebb fajsúlyú fonalból 40 tonna árut csak a mohácsi üzemben egyetlen nap alatt termelnek meg. Raktárterületük 400 vagon nyers-, félkész- és készáru tárolására elegendő: a gyár 60 millió forintot érő raktárkészletét két iparvágány szolgálja ki. A hazai, kötni szerető asszonyokon kívül vevőjük Nyugat-Európában csaknem mindenki: Anglia, Spanyolország, Ausztria, az NSZK, Olaszorszáaba karácsony előtt eqész irányvonatot küldtek. Exportjuk így, az említett országokban tavaly csaknem 90 millió forintot ért, az idén — szerényen — 117 milliós forgalmat céloznak mea, ám ez majdnem biztosan több lesz. Az összes Temaforg-üzem nyeresége — a mohácsiét is beleértve — ez évi tervük szerint eléri a 220 milliót. Szent az a tehén? Itt megszakítom kissé Bauer Ferenc elbeszélésének fonalát, hogy a mohácsi gyárigazgatót Moldova híres „textiles” szociográfiájáról, ,,A szent tehén"- ről kérdezzem. — Moldova nálunk is járt, mindent alaposan végignézett és kérdezett — mondja. — örültem, mikor láttam, hogy jót írt az üzemről, s ez valószínűleg annak köszönhető, hogy mi itt, más textilipari üzemekkel szemben, kénytelenkelletlen megtanultuk tisztelni a hulladékokat — és egyáltalán mindenféle anyagot. Ez részint azt jelenti, hogy gyapjú, pamut, selyem, juta, továbbá mindenféle szintetikus anyag egyformán fontos nekünk, részint meg azt, hogy míg a nagy gyárak többsége eleve a hosz- szú elemi szálú, magas készültségi fokú anyagok feldolgozására állt rá, addig mi gyakorlatilag mindennel: az egészen rövidszálúakkal is tudunk mit kezdeni. Az általánosan jellemző pazarlással szemben tehát megtanultuk tisztelni a hulladékot, s mivel tételeink viszonylag kicsik, eleve a változásra rendezkedtünk be. Géptörlőrongyot például ma ~ is gyártunk Tolnanémediben, a paplankészítést viszont megszüntettük, mert nem volt gazdaságos. Minden teketória nélkül, egész egyszerűen azt csináljuk, ami hasznos. Ez a külpiacra is vonatkozik: sok alapanyagot importálunk, ha jól exportálható, értékesebb termékké dolgozhatjuk fel. Mindenki kezdeményez Egyébként épp ezért kevés és drága nálunk a keresett, jól eladható kötöttáru, szövet, mert az iparág műszaki fejlesztése is az említett hosszú szálú anyagokhoz igazodott. A Temaforg viszont könnyen feldolgozza a gyapjút is, hiszen a természetes anyagból vagy rongyból nyert rövid szálak közt ilyen szempontból nincs különbség. Gépeik a hulladékot szétszedik, elemeire bontják, hogy aztán — a folyamat végén — összerakják, fonallá sodorva. Berendezéseik közt az ósditól a programozott irányítású, orsó nélküli és gyűrűsfonókig, mindenféle megtalálható — de már az utóbbiak vannak többségben, az utóbbi két év 160 milliós beruházásainak köszönhetően. Munkaerőgondjuk nincsen, mert bár nem tolonganak hozzájuk a fiatalok, az idők folyamán náluk felszabadult 120 fonóipari tanulóból számosán maradtak is, részeként annak a mintegy 400 fős állománynak, amely a gyár förzsgárdájának tekinthető. „Rongygyár": tetszik, nem tetszik, a vízparti Te- maforg-üzemet a városban így hívják ma is, ám az itt dolgozók a többieknél kicsit jobban kihúzhatják magukat: ha az átlagbér nem is túl magas, a nyereség mindig tisztességes volt. Most, ha valóban a (legkockázatosabb, de a legtöbbet jövedelmező) keresetszint-sza- bályozási formát választják — erről februárban kell még dönteni —, a bér és a nyereség együttvéve akár 10—15 százalékkal is megugorhat. Már csak az tisztázandó, vajon ebben a gyorsan változó üzemben milyen a döntések előkészítése, menete? A folytonos lépéstartásnak, előretekintésnek kik a kezdeményezői? Bauer Ferenc: — Pesten is, itt is nagyon jó szakembereink vannak. Amit tervezünk, eladni szándékozunk, mintákkal bemutatjuk, a termék minden lényeges tulajdonságát feltüntetve. Mindegy, honnan, kitől származik a hasznos elképzelés, jó ötlet! A pesti központ sem kezeli le a mohácsi üzemet: hagynak bennünket kibontakozni, s ennél nagyobb elismerésünk nem lehet. Közvetlen munkatársaim: Fűrész József, Moldvai Attila, Felső József fantáziájáról, ambícióiáról csak a legjobbakat mondhatom: aktívak, igazán segítőkészek. Persze, vitáink is vannak, de valamennyiünket ambicionál az a tudat, hogy nálunk egyénileg bárki, illetve az üzem maga is önállóan kezdeményezhet ... Varga János Új szakmérnöki képzés indul Gépészeti elektrotechnikai szakmérnöki szak indult februártól a Budapesti Műszaki Egyetemen. A képzést az oktatási intézmény gépészmérnöki kara szervezte meg, a kétéves tanulmányi idő alatt elektronikai és épületvillamosítási ágazaton ötvenöt mérnök kezdte meg stúdiumait. Az új szak iránt nagy volt az érdeklődés, ezért a kar felvételi bizottsága az eredeti elképzelésektől eltérően több jelentkezőt vett fel. A hallgatók a két év sikeres befejezése után államvizsgáznak, majd szakmérnöki oklevelet kapnak. E képesítéssel az ipar olyan területein tudnak majd dolgozni, amelyekben az elektronika, az elektrotechnikar a mikroelektronika, valamint a villamos-irányítástechnika és az -automatizálás meghatározó. HÉTVÉGE 5.
