Dunántúli Napló, 1985. január (42. évfolyam, 1-29. szám)
1985-01-05 / 3. szám
Heti jegyzetünk Mikor legyei meccsnap? Ismerik ugye a történetet az angol gyepről? Azt, amikor megkérdezik az angolt, mitől olyan szép a gyep a kertjében, mire azt feleli: nyírjuk uram, minden ihéten. ötszáz éve. Hát ezért nem lehet Angliában vasárnap labdarúgómérkőzést rendezni. Mert akkor mindenki nyírja a gyepet. Lehet persze, hogy az igazság egészen másutt keresendő, de tény, hogy az 'angolok meccs- napja a szombat. így szokták meg. így vált be már a nagyapjuknál is. Szóval hagyomány. Nálunk nem zavarja a hagyomány ereje a mérkőzések rendezésének a napját. Nálunk mindig úgy rendezik azokat, hogy minél jobban kielégítsék a szurkolókat. Ezért néhány éve szombatra kerültek az elsőosztályú bajnoki találkozók. Valaki kiszámította, hogy az felel meg leginkább a nézők érdekeinek. Miért? Mert például szombaton nem ütközik a korai kezdés sem a vasárnapi ebéd időpontjával. Másrészt nem zavarja a vasárnap sor- rakerülő alsóbb osztályú mérkőzések látogatottságát. Aki szombaton jól kimérgelődte magát az elsőosztályban, vasárnap vigaszt találhat egy megyéi kiesési rangadón. Hacsak, el nem megy vikendre. Mert arról is hallottunk, hogy a megváltozott életforma a vasárnapot kirándulónappá változtatta, a szombatot viszont NB l-es meccsnappó. Mindez természetesen nem jelentette azt, hogy pénteken meg vasárnap nem rendeztek nálunk focimeccseket. Persze csak azért, mert akkor és ott úgy kívánta a szurkolók érdeke. Az egészben az egyedüli jó az volt, hogy a közönség érdekeinek ílymódon való figyelembevétele miatt nem kerülhettek az elsőosztályú mérkőzések a totóba. Sejtik mire gondolok? Akkor jól van. Most ismét olyan törekvésekről hallani, hogy nem jó a szombati nap meccsnapnak. Azért nem, mert vasárnap nem jelennek meg az újságok! Tehát vasárnap lenne a legalkalmasabb a mérkőzések lebonyolítására. Miért? Gondolom azért, mert akkor az emberek unatkoznak majd, nem lévén olvasnivalójuk és az időt agyonütni kimennek majd a meccsre. Lóm ez is a közön- séq érdekeit szolgálja! Mert nálunV a meccsnap a közön- séaérí van, csakis a közönségért! — K — Kézilabda A megyebajnokságot nyert és csupán egyetlen gól hiánya miatt az NB ll-be nem került Pécsi Baromfiipari Vállalat Sportkör női kézilabdacsapata: (balról jobbra) álló sor: Tabajdi Ferenc, Hamvas Noémi, Liber Gyuláné, Máté Ágnes, Bognár Mária, Longauer Zoltánná, Kiss Lászlóné szakosztályvezető, alsó sor: Kecskeméti Edit, Karáth Zsuzsa, Turbéki Tünde, Kaszanics Rita, Dobi Diana, Bogoki Csabáné. (Läufer László felvétele) Baranya legsikeresebb csapatsportja Mérleg: a Nemzeti Bajnokságban szereplő csapatok száma nem változott Nem véletlenül tartják Baranya legsikeresebb csapatsportágának a kézilabdát. A sportág ugyanis . a hetvenes évek végén és nyolcvanas évek elején történt visszaesése után stabilizálódni látszik. Az elmúlt évben történt változás a hét NB-s csapat között annyi volt, hogy az NB I. B-ből távozó bőrgyári lányokat a bólyi fiúk, míg az NB ll-ből búcsúzó kesztyűqyári fiúkat a Baromfi- ipari Vállalat újonc fiú gárdája váltotta fel. Mindezek alap-' ján miként ítéli meg a megye kézilnbdahelvzetét most az év elején dr. Buzánszky Béla, a Baranya meqvei Kézilabda Szövetség elnöke? — összességében nem lehet panaszunk. Már csak azért sem, mivel a stabilizálódott NB-s együtteseink mögött egy izmosodó megyebajnokság adja az alapot, amelyik évről évre képes „kitermelni magából" egy-eqy osztályozón is túljutó gárdát. Bár most, mitagadás, vannak fájó pontjaink is. így, nagyon szomorú számunkra, hogy az NB I. B-ből kiesett bőrgyári lányokkal együtt zuhant ki az NB ll-ből a nagymúltú Pécsi Kesztyűgyár férfieavüttese, s ami még szomorúbb: a sportkör vezetőségének döntése alapián, megszüntették a csapatot. — Biztató azonban az, hogy az első osztálvban — aminek mindig nagy hatása van egy sportág versenyzőire — megerősödni látszik a PMSC férli- csapatának helyzete. — Valóban így van. A Pécsi Bányász fiúknak a 60-as években elért két 4. helyezése után a mostani 6. hely a harmadik legiobb a megyénk férfiainak első osztályú szereplésében. Véleményünk szerint a csapatban még több van. Csakhogy nagyobb eayetértésre lenne szükség a játékosok között, ami nemcsak eredményeikben lenne kimutatható, de ezzel tartoznak példamutatásban az alsóbb osztályban szereplőknek is. — Váltakozó sikerrel három csapatunk szerepel az NB I. B-ben. Mennyiben képesek azt nyújtani, amit játékosanyaguk és tudásuk alapján elvárhatnánk tőlük? — A legbiztosabb pontnak a Komlói Bányász fiúk látszanak. A sportkör és a csapat is nagyon sokat tett a jó szereplésért. Hogy nem minden az elképzeléseik szerint alakult, abban sok minden közrejátszott. Külön dicséretet érdemel az a munka, amit Czim- mer Tamás az utánpótlás nevelésében kifejt. Ha már a dicséreteknél tartunk, akkor a bólyiakkal kell folytatni, akik erőfeszítéseit most éppen az NB I. B-be jutás fémjelzi. Ellentétben a komlóiak sok edzőváltozásával, Bolyban éppen az állandóság hozta meg a; sikert. örvendetes tény még náluk, hogy a példamutató együttműködéseik után szélesebb alapokra kívánják kiterjeszteni az utánpótlás biztosító sót. — A Hűkről szinte csak jót hallhattunk. Vajon ugyanilyen szépeket érdemelnek a lányok is? v — Sajnos nem. Szinte évről évre nagy tervekkel indulnak a PMSC-s lányok, ám valamin mindiq kisiklanak. Ellentétben a fiúk jó menedzselésével, a lányoknál mintha hiányozna a biztos háttér. Talán ezért is került el — a különben jó nevelő szakosztálytól — a közelmúltban vagy eay NB l-es csapatra elég játékos. Sújtja még őket az is, hoay Zákányi Bálint betegsége miatt, egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakembertől kellett megválniuk. Másként történt ez a bórávári lányoknál. A csapat kiesésével megváltak az edzőtől, jóllehet korántsem biztos, hogy a bűnbakot benne kellett volna keresni. A csapat rendelkezik olyan erővel, amely alapján bizalmat szavazhatunk a jobb szerepléséhez. Avaa>'. úi edzővel is visszaverekedhetik magukat a felsőbb osztályba. — Szintet tartottak a lányok és váltottak a fiúk az NB II- ben. Milyen esélyeink vannak a legmozgalmasabb osztályban? — Amilyen örvendetes a — most már — Pécsi Hunor-lá- nyok biztos szereplése és mind erősebbé váló tartaléksora, annyira elszomorító, hogy a fiúk kiesésével és feloszlatásával egy nagy hagyományokkal rendelkező csapattól kell búcsúznunk. Hasonlóan felemás. képet mutat — ha nem is ilyen végletekben — a Pécsi Baromfiipari Vállalat kézilabda-szakosztálya. Amíg ugyanis a fiúk kiverekedték maguknak az NB ll-be jutást, addig egy szerencsétlen sorsolást hozó osztályozón egyetlen gól hiánya miatt kell ismételten a megyebajnokságban szerepelniük a lányoknak. — Mindez persze csak a „jéghegy" csúcsa. Mit takar a sportágban ezen hét NB-s együttes szereplése? — Jól szervezett általános és középiskolai bajnoksággal rendelkezünk. A lányoknál — ellentétben a fiúkkal — nemcsak ifjúsági, de serdülő bajnokságot is tudtunk indítani az egyesületek csapatai részére. Sokkal inkább hiány, hogy kevés a kis egyesület, ahol ezek a fiatalok folytathatnák a versenyzést, minthogy egyre kevesebb az a falusi sportkör is. amelyik vállalja a csapatok működtetését. Sajnos itt méq városiról is szólnunk kell, mégpedig olyan jó nevű. hagyományokkal rendelkező csapatról, mint a Siklós gárdája, nkik éveken át szerepeltek az NB ll-ben. K. L. Centrum hétfő JANUÁR 7-ÉN. Szőrme- és műszőrmesapka 200—2300 Ft-ig Női dederonkesztyű 75 Ft-ért. c PÉCSI .; r///Centrum Áruház Gyakorlattal rendelkező V gyors- és gépírót, valamint közép- vagy felsőfokú képesítéssel rendelkező V gépész művezetőt veszünk fel Jelentkezés Dél-dunántúli Kőbánya Vállalat személyzeti osztályán (Komló-Kőbánya), valamint V autószerelőt V villanyszerelőt és V tehergépkocsi-vezetőket, V lakatos-gépszerelőt, V esztergályos szakmunkásokat veszünk fel a „DÉLKŐ" komlói üzemébe. Jelentkezés a bányavezetőnél (Komló-Kőbánya). Az ifjúsági Európa—12 előtt Bátorfi Csilla már nemcsak reménység... A magyar asztaliteniszsport legutóbbi fénykorát a hetvenes években élte, jelenleg szerényebbek az elvárások egy-egy világverseny, nemzetközi viadal előtt. Éppen ezért ebben a helyzetben még nagyobb figyelmet kell fordítani az utánpótlás reményteljes tagjaira, örvendetes, hogy a női mezőnyben a fiatalok itthon már betörtek az élbolyba. Közülük Bátorfi Csillának, a BSE — még csak márciusban lesz 16 éves — versenyzőjének különösen ígéretes pályafutást jósolnak. Vajon ő hoqyan értékeli a jelenlegi tudását, miután második lett a tavalyi felnőttek Tízek Bajnokságán, veretlen maradt a Kaposvárott Hollandia válogatottjával lezajlott Szuper Kupa mérkőzésen, és veretlenül nyerte a múlt év utolsó napjaiban lebonyolított ellenőrző versenyt, milyennek ítéli meg a jövőjét? — Családunk 1976-ban költözött Szombathelyről Tolnára, ahol kitűnő asztalitenisz szakosztály működik, öcsém is játszik, most az úttörőolimpián korosztályában a harmadik lett. Családi hagyománynak vagyunk folytatói, hiszen édesapám szintén asztaliteniszező volt. — A sikeres időszak után miért jött el Tolnáról? — A BSE-be történt átigazolásomnak oka, hogy Budapesten még jobb körülmények között folytathatom az edzéseket, többször találkozhatom a leg- jobbakkal, no és nem utolsósorban: itt tanulok. — Hogyan jellemzi a játékstílusát? — Elsősorban az adogatásokkal és pörgetésekkel tudok pontokat szerezni, feltétlenül javítani akarok az adogatásfogadáson és a fonákon. Szeretek hozzám hasonló stílusú játékosok ellen versenyezni, viszont a droppölók még ma is sok borsot törnek az orrom alá. A hazai mezőnyben Oláh és a Bolvári-testvérek stílusa a legkellemetlenebb számomra. Egyébként nem vagyok izgulós típus, mostanában már nem okoz nagyobb gondot a versenyláz leküzdése sem. A rutin az, ami o nemzetközi versenyeken a leginkább hiányzik a játékomból.- Eddigi eredménylistájából mit emelne ki a legszívesebben?- Mindenképpen az élre kívánkozik a tavalyi linzi ifjúsági EB csapat-aranyérme, valamint a felnőtt Tízek Bajnokságon elért 2. helyezésem. Büszke vagyok arra, hogy újoncként serdülő tízeket, serdülőként pedig ifi tízeket tudtam nyerni. Jó lenne ugyanezt ifiként a felnőttek között folytatni . . .- Milyen cél lebeg a szeme előtt, ha a jövőjéről kérdezik? — Nem szoktam hosszú távra tervezni. Most a januári első ifjúsági Európa 12-re készülök, ahol mindenképpen dobogón szeretnék végezni. Aztán? Boldogan kiegyeznék a biztos válogatottsággal, a csapatba kerüléssel — fejezte be nyilatkozatát a sportág új csillaga. Irány: Warendorf A magyar férfi 'kézilabda-válogatott játékosai meglkezdték a „visszaszámlálást". A norvé- giai „B” csoportos világbajnokság (február 19,-március 3. között lesz az esemény) rajtjáig másfél hánopuk van .. . A kerettagok vasárnap találkoznak, s még ezen a napon Warendoríba utaznak. Az edzőmérkőzések mellett napi három edzés szerepel műsoron. Biztos, hogy zárásként Dort- mundban egy villámtornán vesz részt a magyar együttes. Kovács László vezető edzővel a tervek szerint 14 .játékos tartott volna az edzőtáborba, de a, veszprémiek átlövője, Gyurka a napokban megsérült. A kerettagok: Oross, Jegenyés (kapusok), Horváth G., Ivón- csik, Vura, Kovács P., Marosi, Polgár, Őri P., Zsódi, Balogh, 'Kovács M„ Lele. Érdekesség: a tatabányaiak kapusa, dr. Hoffmann — ő volt 1984. legjobb kézilabdázója — pihenőt kapott. Az ő helye viszont már biztos a Norvégiába utazó együttesben. A szakvezetők keresik kaipustársait, ezért a győri Orosst a túra második felében klubtársa, Horváth Zs. váltja fel. A válogatott a tervek szerint január 15-én érkezik haza, egy nappal később pedig már Mátraházán folytatja a felkészülést. A hétvége sportműsora JANUÁR 5., SZOMBAT ASZTALITENISZ. Pécs városi és városkörnyéki felnőtt női és férfi egyéni verseny. Testvérvárosok tere, 8.30. JÉGKORONG. Pécsi Vörös Meteor- Miskolci Kinizsi, OB II. mérkőzés. Városi jégpálya, 13.30. Sí. A PVSK évadnyitó óriás mű- lesikló versenye. Misinai pálya, 10.00. JANUAR 6., VASÁRNAP ASZTALITENISZ. Pécs városi és városkörnyéki leány és fiú egyéni újonc, serdülő és ifjúsági verseny. Testvérvárosok tere, 8.30. KOSÁRLABDA. PVSK-KK Cserno- morec Zágráb, nemzetközi férfimór- kőzés, városi sportcsarnok, 9.30. Sl. A PVSK évadnyitó műlesikló versenye, misinai pálya, 10.00. „Kapós" a Videoton A labdarúgó UEFA Kupában a legjobb nyolc közé került, és márciusban a Manchester Uniteddel mérkőző Videoton értéké a Dukla Prága, a Paris SG és a Partizán Belgrád legyőzésével alaposan megnőtt a nemzetközi porondon. Az MLSZ-től kapott tájékoztatás szerint a székesfehérvári gárda algériaj és indiai meghívást kapott. A Videoton Indiában azon a tornán venne részt, amelyen a korábbi esztendőkben a Haladás és a Vasas szerepelt. Haladás: otthon és Jugoszláviában Pénteken megkezdte a felkészülést a szombathelyi Haladás NB l-es labdarúgócsapata. A korábbi esztendőkhöz képest újdonság, hogy a juniorok és a nagycsapat tagjai együtt végzik edzéseiket. — Mindenki egészséges, jókedvűen kezdi a munkát - mondta Rátkai László vezető edző. - Hétfőtől napi két edzést tartunk, február 9-én pedig egy hétre Jugoszláviába utazunk, négy mérkőzésre. mmcmtüii napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó:Braun Károlv Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 760 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177. 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft negyedévre 129,— Ft félévre 258,— Ft egy évre 516,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007