Dunántúli Napló, 1985. január (42. évfolyam, 1-29. szám)
1985-01-31 / 29. szám
Bálint, a Mázaszászvár kapusa elkésett a vető déssel, Így csak tekintetével követheti a gólba tartó labdát. Fotó: Lauer Györgyi PVSK— Mázaszászvár 2-1 (2-0) PVSK-pálya, 100 néző. V.: Sör. PVSK: Tamás (Bank) — Miklós (Barcsa), Hámori (Szen- . de), Sipos — Gergics, Her- genrőder, Fábián (Kovács), Kaszás — Baumholczer, Ábra- Hám, Radies, (Galla). Edző: Meggyes Lajos. Mázaszászvár: Bálint (Páll) — Czár (Borsos), Katona, Kólya, Komáromi — Beke, Csobot (Róth), Hodosi — Agócsi, Maglódi, Dunai (Németh). Edző: Róth Antal. 5. perc: Radics vezette fel a labdát, majd 20 méterről hirtelen lövésre szánta el magát és a labdája a bal alsó sarokban kötött ki (1-0). 29. perc: A tizenhatoson belül tömörülő bányászvédőkről kipattanó labdát Fábián 18 méterről kapósból vágta a kapu jobb felső sarkába. ( 2-0). . 79. perc: Gergics a rátámadó szászvári csatárok elől 8 méterről perditett haza kapusának, aki kiindulva átengedte lóba között a labdát és az átván- szorgott a gólvonalon. (2-1). Az első félidőben frissebben, a salakiszaphoz jobban alkalmazkodó vasutasok birtokolták a labdát és a körülményekhez képest nemcsak tetszetősen, de eredményesen is támadtak. Szünet után a cserékkel feljöttek a vendégek és a szépítő gól mellett lőttek egy hatalmas kapufát is. K. L Siklós—Sellye 3-1 (1-0) Siklós, 150 néző. V.: Sólyom. Siklós: Hausznek — Pintér, Affentáler, Kovács, Szabó — Petrétei, Kanyar, Ferenczi — Farkas, Sztojka (Nemeskéri), Varga. Edző: Botos Antal. Sellye: Simon — Golubics, Baumgartner, Schmidt, Kuti — Tóth, Keresztes. Orsós, Mester — Császár, Szalóky (Molnár). Edző: Berkecz József. 23. perc: Varga — Farkas összjáték után Varga pontos labdát adott a bal oldalon Farkasnak, aki élesen belőtte a labdát és a iákor érkező Sztojka 6 méterről a kapuba lőtt. (1-0). 51. perc: Sztoika a félpályánál megszerezte a labdát, kicselezte Schmidtet és 30 méteres labdavezetés után a kifutó kapus mellett a hálóba lőtt. (2-0). 60. perc: Varga cselezgetett a jobb oldalon, beívelte a labdát és a berobbanó Kanyar 5 méterről a hálóba lőtt. (3-0). 87. perc: Golubics a lesre iátszó hazai védők ‘között kilépett, és 8 méterről a kapuba gurított. (3-1). A hazai csapat a mérkőzést végigtámadta, de csatárai sok helyzetet kihagytak. A Sellye játéka csalódást okozott, mert végig alárendelt szerepet játszott és a súlyos vereségtől a ragyogóan védő kapus mentette meg a vendégeket. M. I. Baja—Bóly 2-1 (0-0) Baja, 300 néző. V.: Vincze. Baja: Farkas — Goldschmidt, Varga, Prikidánovics, Andrei- desz — Morvái, Evanics, Szőcs — Horváth, Pekker, Takács. Edző: Novák Dezső. Bóly: Puch — Papsity, Frőling, Mózer, Nagy — Márkus, Marián, Pa- tócs — Ratting, Varga, Bagoly. Edző: Kövi István. 50. perc: Gyors ellentámadás után Ratting pofozta kapuba a labdát 5 méterről. (0-1). 55. perc: Pekker jobb oldalról szabadrúgásból ívelte be középre a labdát, ahol a jó ütemben felugró Takács fejelte a kapu jobb alsó sarkába. (1-1). 65. perc: Pekkert lökték fel a bólyi védők, 18 méterre a kapuval szemben. A szabadrúgást Prikidánovics ballal a léc alá vágta. (2-1). A kapu előtti határozottságával kerekedett felül a Baja, a mezőnyben jól adogató Bóly- lyal szemben. K. Z. Komlói Bányász— PMSC 0-0 Komló, 300 néző. V.: dr. Rákóczi. Komló: Baán — Mács, Hammer, Incze (Borka), Barta — Martin (Papp) Hüber, Kresz (Zrínyi), — Hegyi, Vig, Varga. PMSC: Kollár — Kincses, Torna, Schulteisz, Brez- niczky — Csoboth, Dárdai, Lő- rincz — Udvardi (Bendes), Mészáros, Dobány, (Réfi). Nemcsak a pálya talaja, a Komló teljesítménye is nagyot javult az elmúlt heti vereséggel végződött Siklós elleni kupa- mérkőzés óta. Változatos találkozót láthattak a szurkolók s a Bányász támadójátéka mindvégig aktívabb volt. Hüber lőtt kapufát, Vigh hibázott kétszer is gólhelyzetben az első félidőben. A PMSC akciói csak szünet után jelentettek veszélyt, de Dobány fejese a kapu fölé került, Mészáros jó lövését pedig hárította Baán, A salakos pályán a több nelyzetet kidolgozó, harcosabb Komló közelebb állt a győzelemhez. G. G. Szekszárd— Mohács 3-0 (2-0) Szekszórd, 200 néző. V.: Fazekas. Szekszárd: Hujber — Szabó, Hahn (Weitner II.), Karácsonyi (Somodi) — Tóth, Kniesz, Varga, Weitner I., Nagy, Megyeri — Lauer, Suba. Edző: Kovács István. Mohács: Antal — Szeitz, Tukerics (Zsolt), Leip, Obert, —- Markovics, Freppán, Martina (Biber), — Lőrincz, Lingl, Tóth. Edző: Dárdai Ferenc. 22. perc: Weitner I. lapos szögleténél a labda elsuhant a lábak között, a hosszú saroknál helyezkedő Kniesznek két lépésről csak be kellett pofozni a hálóba. (1-0). 43. perc: Weitner I. viharzott el a jobb oldalon, az alapvonalról beívelt labdáját Suba lekezelte, 10 méterről a kapu közepébe bombázta. (2-0). 61. perc: Megyerit buktatták a 16-oson belül, a büntetőt Tóth értékesítette. (3-0). Második kupamérkőzésén is meggyőző, helyenként látványos játékkal rukkolt ki a Dózsa. Különösen az első félidőben játszottak nyomasztó mezőnyfölényben a szekszárdiak. A hajrában erősített a Mohács, de igazi gólszerzési lehetősége nem akadt. F. L Kaposvári Rákóczi —Szigetvár 6-0 (2-0) Kaposvár, 200 néző. V.: Pálfi. Kaposvár: Kutasi — Kurdi, Mészáros, Pető (Otártics), Hottár — Prukner, Balázs, Varga — Czabula (Bocz), Biró (Karasz), Magyar (Gyurics). Edző: Bőzsöny János. Szigetvár: Győri — Dervenkár, Tapaszti, Ivá- nyi, Tóth (Mátyás) — Révész, Balogh, Szilágyi — Herbszt, Ulrich, Bálint (Kapronczai). Edző: Csaba Gábor. 8. perc: Biró jobbról középre adott labdáját Czabula közelről küldte a hálóba. (1-0). 43. perc: Most Czabula tálalt jobbról Biró elé, aki 5 méterről a hálóba fejelt. (2-0). 48. perc: Biró ugratta Cza- bulát, aki kapásból nagy gólt lőtt. (3-0). 51. perc: Czabula futtából bombázott a hálóba. (4-0). 56. perc: Czabula átadását Gyurics kapta, aki nagy erővel lőtt a kapuba. (5-0). 74. perc: Karasz egyéni játék után állította be a végeredményt. (6-0). Irreális, mély talajú pályán, a jó erőben lévő kaposvári csapat szinte tetszés szerint érte ke fi 1. el góljait az is Szigetvár e , vdnk Állasa K. Rákóczi er< fiiéi r ni 3 >$e nél V i n >ei cs 2 ta i. K. iOI rtal< S. POR 6-0 éT 4 2. Siklós 2 2 — — 4-2 4 3. PMSC 3 1 2 — 3-2 4 4. Komlói Bányász 21 i 0-1 1 5. Sellye 21 i 1-3 1 6. Szigetvár 22 2-9 “ „B” CSOPORT 1. Szekszárd 2 2 _ _ 6-1 4 2. Baja 2 1 1 — 2-1 3 3. Bólv 2 1 — 1 3-3 2 4. PVSK 2 1 — 1 3-4 2 5. Mohácsi TE 2 — 1 1 0-3 1 6. Mázaszászvár 22 2-4Kempingklubnap A Baranya megyei Kemping Klub január 31-én, csütörtökön 18 órai kezdettel tartja e havi klubnapját az Ifjúsági Házban. Program: az Expressz Ifjúsági Utazási Iroda és a túrabizottság tájékoztatója a DCR- ről. A központi és %helyi szervezésű utak, találkozók, közérdekű tudnivalók, valamint a kempingezőinket érdeklő utánfutó és lakókocsi adók és üdülőhelyi díjak módosításáról tájékoztatók. Diafilmvetítés és élménybeszámoló Olaszországról. Tartja: Déri János. A klub vezetősége kéri a DCR-re jelentkezettek feltétlen megjelenését. * Február 3-án, vasárnap műemléktúra indul, melynek célja a „Mecsek turistája" mozgalom pontszerzése, valamint a szénbányászat, a Tettye ipartörténetének, a Havihegy műemlékeinek megismertetésé. Útvonal: Misina-Tubes—DömörkapuFlóra-pihenő—Tettye—Havi hegy. Visz- szaérkezés: kb. 15 órára. Étkezés saját élelemből, vagy a Tettyén, étteremben. Találkozás 8.30 órakor a Kossuth téren a 35-ös buszmegállónál. Túravezető: dr. Cziffra József né. Teljes szovjet és kínai csapat a Pannónia Kupán Rangos mezőny érkezik o március 29—31-én Zalaegerszegen sorra kerülő Pannónia Kupa nemzetközi súlyemelő viadalra. Az első jelentkezések beérkeztek, s ezekből kiderül, hogy a Szovjetunió és a Kínai Népköztórsoság — utóbbiak 4 aranyat nyertek Los Angelesben az olimpián — egyaránt teljes csapatot indít. Újabb bravúr*.. Beckenbauer meghajolt, Elsner elsápadt A győzelmet váró nyugatnémet szurkolók jelentős része jó negyedórával a lefújás előtt elindult a hamburgi Volkspark stadionból. A sajtóhelyen a hazai újságírók ugyanebben az időben már elkezdték diktálni a telefonba a „jégbefagyott reményeket”. A NSZK szövetségét képviselő Wenzel úr a 80. percben felállt a díszpáholyban, s olyan csendben távozott. hogy még a magyar vezetőktől is elfelejtett elköszönni... Mindez alátámasztja, hogy bár az NSZK az utolsó percekig elkeseredetten próbálkozott, egyértelmű volt, hogy ha reggelig játszanak a hazaiak, akkor sem rúgnak gólt. Hogyan lőhettek volna, amikor Völler első félidei kapufáján kívül — Nyilasi két ziccerével ellentétben —- esélyük sem adódott addig. A hazai legénység még Rummeniggét felvonultatva is tehetetlenül vergődött a magyar válogatott Hamburgra is kivetett hálójában. Olyan tehetetlen volt ezúttal az NSZK, mint amilyen a magyar válogatott hosszú éveken át ellenük, s mint amilyen az osztrák, a holland és a ciprusi válogatott az őszi vb-selejtezőkön. A magyar válogatott szervezettségével, erejével, higgadtságával ismét egy világhírű ellenfél fölé nőtt, s ez már nem lehet véletlen. Ha egész Európát meglepte a rotterdami 2-1, akkor most már az egész világ figyelmét kell hogy felkeltse az NSZK legyőzése. Mert bár olyan labdorúgó nagyhatalomnak, mint a világ- és Európo- bajnok NSZK is lehet (van is) hullámvölgye, de a világ bármely jelenlegi csapatának .különleges fegyverténye, ha legyőzi őket bármikor, főleg saját pályájukon. Látni kellett volna sok szurkolónak. mi volt Rummenigge arcára írva, amint értetlenül széttárta a kezét oz öltözőbe érkezve. Vagy ahogy a megfigyelőnek Hamburgba repült új osztrák szövetségi kapitány elsápadt. Később az osztrák újságírók mesélték Nyilasinak, hogy Elsner pánikba esett, s gépiesen azt ismételgette: „Nem értem, nem értem, a magyarok tényleg már leckéket adnck ...” S az is valami, hogy a biztos sikerre számító nyugatnémet újságírók a végén a sajtóközpontban már arról beszéltek, hogy Magyarország biztosan halad nemcsak Mexikó, hanem mór a mexikói meglepetés felé is. ’W'idiSőiSi pSjpiB lilli ■ *"* ................................. N épsport Képes Sport DN 1. Uerdingen-Bremen 1 2 x 2 X 2. VfB Stuttgart-Kaiserslautern 1 X 1 1 3. Düsseldorf-Leverkusen 1 2 1 X 1 X 4. Frankfurt-Bochum 1 2 1 X 5. Schalke 04-Mönchengladbach 2 x X 1 2 6. FC Homburg-Saarbrücken 2 1 X 2 7. Ulm-Blau Weiss 90 1 X 1 2 x 8. Solingen-Offenbach 1 X 1 9. Darmstadt-Stuttgarter Kickers 1 2 1 X 1 10. Cagliari-Triestina x 2 1 1 11. Catania-Perugia x 1 2 1 X 12. Parma-Bari 2 2 x 2 13. Pescara-Pisa 2 x X 2 + 1 14. Campobasso-Taranto 1 2 1 x Kézilabda Kner Kupa PMSC-Veszprémi Építők 29-25 (I6-I4) « Veszprém 600 néző. V.: Falu, Ihász. PMSC: Gerdesics — Hunyadi 1, Kedves 11, Steer 2, Perger 3, Hanq 7, Kunos 2, cserék: Tóth (kapus), Kőszegi 3, Ivanics. Edző: Koleszár György. A veszprémiek legjobb góllövői-. Ulcz 7, Ament 4. A vidékbajnoksóg nyitányán nagyszerű fegyvertényt hajtott végre a pécsi férficsapat. A játékidő első felében fej-fej mellet; haladt a két csapat úgy, hogy mindvégig egy-egy góllal a piros-feketék vezettek. A második félidő befejezése előtt 3 perccel ugyancsak egy gólra sikerült a hazaiaknak megközelíteni a vendégeket, ám az utolsó három percben állva hagyták a veszprémieket. A veszprémi győzelmével megnövekedett önbizalommal várhatják mcjd a PMSC-fiúk a szombaton hozzájuk látogató Debreceni Dózsa együttesét. • MEMPHIS. A Nabisco Grand Prix újabb állomását jelentő nemzetközi teniszverseny 1. fordulójában a néhány nappal korábban Philadelphiában remekül szerepelt cseh- szlovák Mecir biztosan lépett tovább, 6-1, 6-3-ra győzött a svájci Hlasek ellen. Elbukott viszont az első akadályon két esélyes, az amerikai Krickstein és a spanyol Aguilera. Előbbi az amerikai Davistól kapott ki 6-3, 7-S-re, utóbbit pedig a szintén amerikai Lapidus győzte le 6-3, 6-t-re. • MONTEVIDEO. Uruguay labdarúgó válogatottja barátságos mérkőzésen fogadta az NDK-t, és 3-0 (1-0) arányban legyőzte. A találkozót 63 000 néző tekintette meg. • RUnPAI.O. Kedden a New Vnrk állambeli városban ismét megmérkőzött a Szovjetunió és az Egyesült AlHosárlabda PVSK—SZEOL-AK 100-92 (55-47) NB I. férfimérkőzés. Városi sportcsarnok, 2C0 néző. V.: Péter, Elmauer. PVSK: Vojtek (10), Daráz; (15), Ottó (4), Rabb (21), Tóth G. .(18). Cse e: Richte,• (—), Németh (13), Füzy (4), Varcrdi (15). Edző: Táskái Gábor. A vasutasok a számukra '.orsdcntő mérkőzésen végig nagy lelkesedéssel játszottak, elsősorban ennek köszönhetik létfontosságú győzelmüket. *A SZEOL AK legjobb dobói: Tóth A. (32). Mező (18), Dobi (17), Welke (15) voltak. lamok ökölvívó válogatottja. Néhány nappal az első, döntetlennel végződött összecsapás után ezúttal fölényesen, 16-6-ra győztek a vendégek a teljesen átalakított amerikai együttes ellen. Dunántúli Dcroio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó:Braun Károlv Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál _______és kézbesítőknél._________ E lőfizetési díj egy hónapra 43,— Ft neqyedévre 129,— Ft félévre 258 — Ft egy évre 516,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 Labdarúgó VPN Kupa n uílög sportja