Dunántúli Napló, 1985. január (42. évfolyam, 1-29. szám)
1985-01-05 / 3. szám
WEÖRES SÁNDOR Hadi emlékek Van aki ottmarad, van aki visszatér, s otthon hőstetteket, borzalmakat mesél. Van aki mellre szívja, van aki ásít, unja már és nézi, lába bütykén hogy mászkál a bogár. A lakás szögletében türelmes lámpa ég, körében kelnek-millnak a háborús mesék. ZELK ZOLTÁN Téli falevél Itt lengek, ringok még a fán. Olykor még nap is süt reám. Ha szél fúj, meg-megremegek s testvéreim, a levelek búsan repülnek már tova és vissza nem térnek soha. Már itt a tél, már itt a köd s tán hó szitál a hegy fölött, de: még az ágon lengek én, magányosan, mint a remény ... (1934) TAKÁTS GYULA Megfogni ezt Eltebben konyhám függönye. Fehér papírra néz, aki belépett... Szavát alig hallani, de ez a hang mintha tündöklene. Kőrózsás kapu oszlopán az élő nyárderék aléltan, mint lélek forró kőszoborban zihál, majd üvegen, szobán lebben át, s a hűs vasalt lapon beszólnak hozzá, akik értik ... A fecskék éles kése fénylik. Szárny-cikkanások meszelt falon. Megfogni ezt és mind köszönteni hogyan? ... Verssel, nem várt vendégeml Borostyán ág kísért az égen s betűim mézga-könnyei. PÉNTEK IMRE Kettős alakzat De szűk az ösvény, ahol el kéne férnünk egymás mellett: s húzódunk egyre közelebb. Lehet, hogy összetapadunk, mint az útszéli bogáncsok, s bánni fogjuk azt a hajnali táncot, mikor tenyerünk vájataiban izzadtságcsöppjeink ölelkeztek ... Lehet, hogy a véletlen söpri be ezt a találkozást is: vesztes tétet a kopasz krupié. Vértelen, vékony ajakkal bontogatva sziromtalan éveket, melyik isten panaszfalára véssük tántorgó monogramjainkat? S hiába kábit szó, érv, kiihatatlan szesz. De szörnyű nehéz nem megremegni, ha távolodsz, ha közeledsz ... I Jfc z igazgató arca: a tit- A kárnő. Róla minden pontosan leolvasható. Tó- földi belép az ajtón, köszön, és legszívesebben már hátrálna is .kifelé. Az „igazgató arca" borús, mint egy novemberi reggel, a köszönést szórakozottan elfelejti viszonozni, és elmerülten babrál valamely papírokkal. Tóföldi leül a bőrfotel szélére, a lábát maga alá húzza, kezét az ölében pihenteti. Olyan pózban görbéd most, mint egy ottfelei.ett sportsza- tyor. Csönd van, esc.!: a papírok surrogása hallatszik, és valami átható parfiimillat lengedez. — Panaszunk van magára — szólal meg az „igazgató arca" királyi többesben —, dühösek vagyunk...- Miért? — Tóföld'i szájából úgy vergődik elő a kérdés, mint a nagybeteg lélegzetvétele.- Nem mondhatók többet - jelenti ki nyomatékkai —, de rövidesen megtudja . . . Mindjárt kijön Televényi, és akkor bemehet. Tóföldi agya lázasan dolgozik. Vajon mit követhetett el? Mi az, amiért hivatja az igazTöth-MfitHé Miklós Az igazgató gató? Próbákról nem késett mostanában, a színpadon nem röhögtette a kollégákat, tudomása szerint mondani sem mondott olyat, ami esetleg rossz színben tüntetheti fel. Vagy valaki mégis sustorgott volna .. .? De mikor? Tegnap este még barátságosan köszöntöttek egymást az igazgatóval, sőt ő mondta meg neki a kihúzott lottószámokat. 4, 12, 16, 44, 53. Tehát este még nem. Akkor hát éjszaka vagy ma reggel? Sercegi . . .? Megszegte volna az egyezségüket, és mégis hátba fúrta? Ez bizony lehetséges . .. Esetleg Televényi . . .? Televényivel két napja nem is találkozott. Persze attól még elejthetett egy megjegyzést, hiszen mindennap együtt ebédelnek az igazgatóval. De most még délelőtt tizenegy óra, még nem ebédelhettek együtt, a tegnapi étkezésnél meg nem mondhatott semmit, mert akkor az már este érződött volna. Most áztatná bent? És az áztatási szünetben szólt ki az igazgató a titkárnőnek, hogy hívja be őt? Ez sem valószínű, mert már a portán várta az üzenet, reggel, amint bejött a színházba, hogy tizenegyre jöjjön az igazgatóhoz. Televényi hát mégsem lehet. . . Akikor hát kicsoda .. .? Nincs már idő sorra venni mindenkit, legfeljebb találgathat. Vizekinek a tegnapi próbán panaszkodott a vérnyomására: „már megint lent van — mondta —, valószínűleg időváltozás lesz”. Lehet, hogy Vizeki igazgatóváltozásnak ferdítve fújta be? De mikor? Éjjel a klubban? Televényi lép ki a párnázott ajtón, az „igazgató arca” egyszerű derűs lesz, mint egy rózsaszín napernyő.- Szevasz — veti oda Televényi Tóföldinék, majd kivesz egy cukrot a kávéfőző mellett álló cukortartóból, feldobja, elkapja, bekapja. — Margitka, szépségből, mint mindig, most is kitűnő. Mikor jön vglem nászútra?- Ne vicceljen,’ Televényi — csilingel —, figyelmen kívül hagyja, hogy férjnél vagyok?- Igen - mondja Télevényi —, teljesen figyelmen kívül hagyom. Mert a szépség nem lehet egy ember sajátja. Ez törvény. Nem hallott még róla? Tóföldi a párnázott ajtót figyeli. Udvaronc, gondolja Te- levényiről, de különösebben nem érdekli a búgása. Már csak azért sem, mert a könyökén jön ki ez a szöveg. A múltkor a pénztárosnőnék mondta el ugyanezt a gázsifizetéskor, azelőtt meg a büfésnőnek. Sajnos, úgy adódott, hogy mindkétszer kénytelen volt végighallgatni. Most már nem. Ő különben sincs litt. Csak ketten döngicsélnek a szobában, ő egyszerűen elpárolgott a tuarca datukból. Az „igazgató arca” még csak azt sem mondja, hogy menjen be. önmagától nem megy, azért sem. A párnázott ajtó újra megnyílik résnyire. iKovásznaii kikukkant, körbenéz, észreveszi Tóföldit. — Rám vársz? — Igen. Hívattál. — Téged? — Az igazgató hangjában csodálkozás. — Margitka! A pár szétrebbe.n. Televényi gyors „szervusztok"-kal távozik. — Mondja csak — nézi az „arcát” az igazgató —, nem történt valami félreértés? Ha jól emlékszem, Sercegivel lenne megbeszélésem. Az „igazgató arca" több színt is vált ezalatt, majd kiköt a fehérnél. — Elnézést — rebegi, míg nagyra tágult szemmel a naptárba mered —, csakugyan Sercegi van bejegyezve ... Nem is tudom, hogy történhetett ... Azonnal intézkedem ... Tárcsázik, hallózik, „kéretjük Sercegit" — mondja. És közben az igazgató felé is röppent egy feloldozást kérő pillantást. Tóföldi sóhajt, kihúzza magát. Nem haragszik az „igazgató arcára", inkább valami sajnálattal elegy kíváncsisággal tekint rá. Szeme mikroszkópja alá helyezi, akár vala-. mely vírust. Mert ha haragot nem is, de mélységes megvetést azért érez iránta. Őt ösz- szetéveszteni Sercegivel? — Iszol egy kávét? — kérdezi az igazgató, mire Tóföldi bele- egyezően bólint: — igen, hát hogyne, hiszen azért jött. — Margitka, két kávét legyen szíves — utasítja az igazgató, és leül a Tóföldiével szomszédos bőrfotelbe. A zse- . bébe kotor. Kis fémszelencét vesz elő, félikattintja a fedelét. — Mézcukorka. Jót tesz a hangszálaknak. Parancsolj. — Köszönöm — vesz ki egyet Tóföldi. — Sokáig szopogasd — mondja az igazgató —, úgy jobban hat. — Szopogatom — mondja Tóföldi. — Vigyázz, ne nyeld le, mert úgy már nem ér semmit. — Nem nyelem le. Az igazgató visszateszi o szelertcét. Hallgatnak. Tóföldi csöndesen szopogatja a cukrot. — Van egy hármasom — mondja az igazgató. — Igazán? Gratulálok. Mi jött be? — 4, 16, 44. És tudod mi a legbosszantóbb? — Micsoda? — Hogy a tizenhármasra tippeltem, és a tizenkettest húzták. Na, mit szólsz? Ha eltévesztem, van egy négyesem ... — Fantasztikus — mondja Tóföldi, és valóban úgy is érzi. Hát nem az? Megint megúszott egy napot fúrás nélkül. HERCEG ÁRPÁD Az évek és az emlékezet Az évek vonulását ki állítja meg? Mézes Lajos tanár úr reszkető mutatóujja közel három óra hosszat sorjáz az egykori pedagógiai gimnázium — a „fiúképző" — harminc évvel ezelőtt érettségizett növendékeinek névsorán. Ők voltak azok, akik négyéves képzés után egy esztendőt „gyakorlóéves tanítóként" dolgoztak valamelyik falusi iskolában, s csak azután tettek pedagógiai vizsgát, szereztek képesítést az általános iskola alsó tagozatában való oktatásra. — Mi voltunk azok, akik vállaltuk ezt a nehéz, de komoly és felemelő feladatot; s lám, mindannyian sokra vittük — mondja a tánctanár, feledve, hogy már az egykori értékelés is hangsúlyozta: a tanítójelöltek nem voltak kellően felkészülve, nem álltak helyt a várt mértékben. A-tól Z-ig hosszú a névsor, öt éve találkoztak legutóbb; van, aki harminc év után csak a mostani érettségi találkozóra jött el. Fél évtized vagy három — ugyanaz az izgalom, feszültség az arcokon; hogyan lehetne néhány percbe belesű- ríteni az éveket? Az óvónőképző intézet adjunktusa nem válaszolt a hívó levélre; nem volt bizonyos benne, hogy el tud jönni, hogy ideér az ország másik végéről. S most mégis itt van. Tíz mondat; ennyi jár neki, ennyi mindenkinek. Minden szó megfontolt és megszenvedett; egy zaklatott magán- és közélet állomásai; család, válás, öngyilkossági kísérlet; huszonöt év rievelőtánárkodós egy szakmunkásképző fiúkollégiumában; főiskola; egyetem, kitűnő vizsgák, de tanári katedra nem jutott neki; ebben a városban nem. öt éve elhívták innét docensnek. Némileg kárpótolva érzi magát a süllyesztőben töltött két és fél évtizedért. A Közmű- és Mélyépítő Vállalat mérnökével csupán annyi történt, hogy lánya mára másodikos gimnazista lett; ennyit tart fontosnak elmondani. A neves gyógypedagógusból a szakma iránti rajongás beszél; legyetek nagyobb figyelemmel a gyermeki lélek iránt! Magunk között szólva, rengeteg a degenerált, az emberi közömbösség által megfertőzött, tönkretett óvodás és kisiskolás; legyetek figyelemmel, legyetek figyelemmel. A plébános az egykori igazgatóhoz intézi szavait: emlékezem az igazgató úr megdöbbent arcára, amikor közöltem, hogy papi szemináriumba íratkozok be; hallom, tán még ma sem bocsátott meg nekem. Ne nyugodjék le a nap a te haragvásoddal, mondja a volt igazgató; legtehetségesebb növendékem voltál, nagy dolgokra hivatott; mostanig alig hallottam sorodról. A szakközépiskolai kollégium igazgatója üdvözletét küldi: mondják, hogy pszichológus lett; bizonyára, sajnálja azt a tíz percet, ami alatt közeli lakásáról idesétálna. így van ezzel a szállítási vállalat osztályvezetője is; tán kétszáz méterre lakik ide; innét a harmadik ház, egészíti ki valaki; nagyon messze van, a világ vége. Kanada is messze van; a turistaútlevéllel távozott egykori gimnazista ezért maradt távol; ahogy a Svédországban élő, világhírű építészmérnök is. A római sebészprofesszor, neves orvostanár üzent; még ma telefonálni fog. (Nagy zsivány volt világéletében, mondja Mézes tanár úr; négy-öt dolgozatot is diktált egyidöben.) A hatvanból vagy tizenöten nem jöttek el a találkozóra. Ki látta őket? Ki találkozott velük? Ki tud róluk? A bécsi, vállalat személyzeti és oktatási osztályának vezetője keresi a szavakat; 1946- ban, amikor falusi gyerekként idekerültem, még kopaszon álltam itt; mára megkopaszodtam; köszönöm a levelet amelyben csak ennyi állt; „ha időd engedi, gyere; meglátod, megéri”. Mézes tanár úr másik névre bök. Aztán újra másikra, és újra és újra. Meghalt. Meghalt. Meghalt Meghalt. Születtek 1932-ben. Bepárásodnak a1 szemek; most melyikünk következik? Komorabb lesz mindenki ezután, megkeményednek az arcvonások. Több szó esik betegségről ' — a kifáradt idegekről, a rakoncátlankodó gyomorról, légszomjról beszél az is, aki életében nem szívott cigarettát. Nagy szobrász az idő. Súlyosak a lélek legmélyén mérlegre tett évek. HÉTVÉGE 9. Nemes Lampért István: Park
