Dunántúli Napló, 1985. január (42. évfolyam, 1-29. szám)
1985-01-26 / 24. szám
1985. január 26., szombat Dunanttilt Tiaplo 11 Gálaest március 31-én Harmincéves a Illemet Szövetség Országos fúvószenekari találkozó Pécsett Gálaestet rendez március 31-én a pártkongresszus és a felszabadulás 40. évfordulója tiszteletére a budapesti Egyetemi Színpadon a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége. Szeptember 14-én pedig Pécsett ünnepük meg a szövetség fennállásának 30. évfordulóját. A két rendezvényt csütörtökön az országos választmány ülésén jelentették be. A gálaest a Reicht brüderlich die Hand országos vetélkedő legjobb együtteseinek és szereplőinek műsora. A műsor magnó- és videokazettán is hozzáférhető lesz. A pécsi ünnepséget pedig az országos választmány ülése, a fúvós- zenekarok 5. országos találkozója, képzőművészeti és fotókiállítás fémjelzi. Az elmúlt évről készült beszámolójában Hambuch Géza főtitkár kiemelte a nemzetiségi kultúra ápolásában elért eredményeket. Terjednek a nyelvápoló klubok, életképesnek bizonyult a szekszárdi irodalmi színpad, a rendezvények rendkívül széles skálája változatlanul nagy közönséget vonz, megnyílt a Német Nemzetiségi Múzeum Tatán, s megjelent Vargha Károly professzor könyvsorozatának első kötete, a baranyai német népdalok. Pécsett nemzetiségi tudományos konferenciát rendeztek, Veszprémben és Szek- szárdon a német származású értelmiségiek találkozóját. Kisebb a haladás az iskolai nyelvoktatás terén. A kétnyelvű oktatás csak Bolyban indult be, iNádasdon, Csolno- kon, Herenden és Móron tankönyv- és tanárhiány miatt húzódik. Bejelentették, idén kevesebb lesz a kulturális körút, de ösz- szeállították az énekkarok, zenekarok, tánccsoportok és amatőr - színpadok névsorát, akiket bármikor meg lehet hívni. Rendszeresítik a képző- művészeti kiállításokat, és Budapesten, a szövetség székházában megszervezik a fotó- és képzőművészeti archívumot. Eredményes a munkaverseny, növekvő teljesítmények Sajtótájékoztató a MÁV Pécsi Igazgatóságán Az elmúlt esztendő szállítási •tervét mem teljesítette a MÁV iPécsi Igazgatósága. Ez első- somban abból adódott, hogy az év első negyedében a tervezettnél jóval kevesebb áru továbbításába volt igény. A személyszállító vonatok pontossága sem volt mindig megfelelő, de az utazás kulturáltságában előrelépés történt, mely Zárszámadás Sellyén Zárszámadást tartottak tegnap a seflyei Ormánság Termelőszövetkezetben. A tavaly kiváló címet elért közös gazdaság egy évvel korábbi eredményét, a 26 milliós nyereséget nem érte el ugyan, ám a most realizált 24 milliós haszon is szép teljesítmény, különösen, ha mindössze (átlagosan) 13,5 aranykoronás földjeiket tekintjük. A tavalyi siker kulcsa: az adottságaikhoz képest jó eredmények — 6,1 tonnás, illetve 4,1 tonnás hektáronkénti kukorica, illetve búza — a növény- termesztésben. Az állattenyésztésben az idén kívánnak erősíteni — a tehenészetben (hogy iókora gyepterületüket ki- ha ználják), meg a sertéstartásban is. Eredményeikhez hozzájárult a tsz által magas színvonalon szervezett háztáji, valamint az erdészetük sikere is. Mindezek eredményeként a tagság egy főre jutó havi jövedelme elérte az 50 500 forintot. V. J. Megkérdeztük: Hogyan változtak a távfűtési tarifák? A közelmúltban hozott ár- intézkedések kiterjedtek a távfűtésre és a melegvízszolgáltatásra is. Erről kértünk tájékoztatást Meist Károlynétól, a Pécsi Távfűtő Vállalat gazdasági igazgató-helyettesétől. — Az egyséqár fűtésnél fűtési idényre (október 15-tól április 15-iq szóló hat hónapra) 23,40- Ft/légköbméterről 28,80 Ft'léaköbméterre emelkedett. Tehát az egy hávi díj 3,90 Ft/légköbméterről 4,80 Ft/lég- köbméter lesz. Október és április félhavi díja 2,40 Ft/lég- köbméter. A pótfűtés elszámolási díja 0,16 Ft/légköbmé- ter/nap. A melegvíz díjtétel 10,20 Ft/köbméterről 13,50 Ft/köbméterre változik. — Mikor és hogyan találkoznak a számlán az új árakkal a fogyasztók? — A január havi számla régi egységáron készült el és került beszedésre. (OTP-seknél a február havi kivonaton fog szerepelni!) A január 21-i árváltozás miatt február havi számlánkban . számlázzuk ílai a 10 napra szóló árkülönbözetet. A számítás módja: fűtésnél, légköbméter x 0,30 Ft. Melegvíznél, köbméter -x 1,10 Ft. Ezek az értékek a számlán a „Tört hó 7)-" rovatban fognak megjelenni és a számla végösszege tartalmazza. D. I. Fotó: Läufer László Keresik a megoldást Hótakoró fedi az iszapszenet a komlói TSzép-telepen Kemény telünk van. Megmutatkozik ez a tüzelőanyagfelhasználásban is, mely a mínusz 20 fokok következtében igencsak megemelkedett. A Tüzép-telepekre érkező új szállítmányok azonnal gazdára találnak. A megvásárolható mennyiséget általában korlátozzák, öt és tizenöt mázsa között. Komló - bányászváros. A lakosság évtizedek óta azzal fűt, amit itt bányásznak, azaz feketeszénnel. Keresi a Tüzép- telepen az úgynevezett mogyoró- és diószenet, a darabost már kevésbé. A komlóiak ragaszkodnak a minőségi szénhez, így hiába van brikett és iszapszén a Tüzép-telepen, nem veszik meg. Az utóbbi időben sokan hiába vártak a minőségi szénre •hajnalban a (helyi telep előtt 4—5 órát, mert mindössze átFILMJEGYZET Szénhelyzet Komlón lagosan 55 „szerencsés" kapott 10—10 mázsa szenet az érkezés sorrendjének megfelelő sorszámjegy alapján. A helyzet kritikussá vált, az emberek — kényszerhelyzetben — viszonteladóktól vásároltak, s ezt jócskán megfizették. A sorban állók nagy részének viszont nem jutott szén, s ez érthetően elégedetlenséget váltott ki. A lakossághoz' hasonlóan látja a helyzetet Czukor Árpád, a komlói Tüzép-telep vezetője is. Tegnap rendkívüli tanácskozást tartottak a komlói helyzetről azzal a céllal, hogy változtatni kell ezen az állapoton. Kabács Béla, a Dél-dunántúli Tüzép igazgatója szerinte Tüzép nem tudja megoldani a gondot, mivel a fő probléma, hogy nincs szén. Ha a szükségletet 100-nak vesszük, akkor a rendelkezésre álló szénmennyiség 70. Amit pillanatnyilag a Dél-dunántúli Tüzép tehet, az oz, hogy tüzeléstechnikai bemutatón ismerteti az iszapszénnel történő fűtést, remélve, hogy Komló lakossága megbarát- korik e lehetőséggel. A javaslat csak a jelenlegi helyzet áthidalását, de nem a megoldást jelenti. A tanácskozás résztvevői éppen ezért abban állapodtak meg, hogy a megyei és országos szervektől kérnek segítséget. L. Cs. K. Carmen Magyar film következne soron, de Baranyának még nem jutott a kópiából, későbbre kell hát halasztanunk a Valaki figyel című film „jegyzetelését". (A forgalmazó az egyes filmeket nem ugyanannyi kópiában küldi a mozikba, s hogy melyik filmből hány kópiát indítanak, az egyebek mellett függ a várható érdeklődéstől is. Van film, ami harmincnál is több példányban kezdi pályafutását a magyar mozikban, s van, ami csak kettővel-hárommal: a bemutató hetében tehát csak két-há- rom helyre juthat el.) Viszont így írhatunk egy ugyancsak nem túl tnagy kópiaszámú, de rendkívül jó, sőt remek filmről, mert a Kortárs filmek klubjai műsorukra tűzték Carlos Saura és Antonio Cades Carmen-filmjét. Ezeken a filmklub^lőadásokon a klubvezetők el szokták mondani, hogy 1983 Carmen-év volt - négy neves filmrendező vállalkozott Okkor Carmen történetének újrafogalmazására. A négyből három erősen figyelembe vette a Bizet-operát — a jól ismert dallamok Saura filmjében is felcsendülnek. Felcsendülnek, de csak uta- lászerűen: a Saura-Gades páros inkább Mérimée novellájáig nyúl vissza, már ami a lényeget, Carmen szabadságvágyát illeti. Megtartják a főbb fordulatokat is, de Carmen nem dohánygyári munkásnő, mint ahogy egyik szereplő sem tartja meg eredeti „foglalkozását". A filmben mindegyik szereplő táncos, annak iS kell lennie, hiszen a híres flamengócsoport, Gades társulata vállalkozik arra, hogy előadják a Carment. De a társulatban nincs megfelelő lány Carmen szérepére, Gades te- 'hát keres egyet, meg is találja az ideális lányt, aki eltáncolhatja, s ezt o lányt véletlenül éppen Canmennek hívják. Elkezdődnek a próbák, Gades szerelmes lesz a lányba — s lassanként a néző elbizonytalanodik: a film történetei közül melyik az „igazi”. Hiszen van egyszer az eredeti történet, Carmené, aztán van olyan történet, hogy Gades táncszínpadra akarja állítani az előbbi történetet, s közben kiderül — a táncosok magánéletükben is megélik Carmen történetét. Mi hát a különbség a művészet és az élet között? Hol a határ köztük? S létezik-e egyáltalában ilyen botár? — ezek olyan kérdések, melyek megérdemeltek már művészi alkotásokat eddig is, s melyről egy bölcs alkotás született most. Nincs különbség, semmi — egyszerűsíthetnénk le a választ elsősorban abból mérhető le, hogy tavaly jóval kevesebb panasz érkezett az igazgatósághoz a kocsik tisztaságával, a fűtéssel, világítással, a személyzet magatartásával kapcsolatban, mint korábban. Egyebek 'közt ezekről a tényekről 'beszélt tegnapi sajtótájékoztatóján Fényes József, a iMAV 'Pécsi Igazgatóságának vezetőije. Részletesen szólt az .igazgatóság területén kibontakozott kongresszusi és felszabadulási munkaversenyről, amit áj 'formában bonyolítanak le, s melynek alapvető célja a teljesítmények fokozása. iA munkaverseny alapja egy vetélkedő- sorozat, melynek keretében brigádok és szolgálati helyek vetélkednek. ‘A munkaverseny- ben 550 brigád vesz részt 6792 fővel, ami azt jelenti, hogy a .pécsi igazgatóság dolgozóinak .mintegy fele vállalta a több - letmunkát. Az üzemeltetés és a fenntartás területén megtartott vetélkedők győztesei vesz- 'nek részt az igazgatósági „kis- döntőn", s az itteni legjobb üzemeltetési és fenntartási brigád jut az országos döntőbe. A pécsi igazgatóságot így két brigád képviseli. S hogy van miért dolgozni, azt a díjak bizonyítják a legjobban. Ha például valamelyik pécsi brigád győzne, akikor az az üzem- főnökség, ahol dolgoznak, 30 millió forintot kap, amit beruházási célra fordíthatnak, a brigádtagok pedig 30 000 forintot. A munkaverseny sajátossága, hogy az értékelésben 70 százalékban a teljesítmények, tehát a végzett napi munka dönt, s csupán 30 százalékban az elméleti felkészültség. A versenyt folyamatosan értékelik, s már az eddigi eredményék is bizonyítják, hogy lényegesen növekedtek a teljesítményeik. E munkaversenyhez kapcsolódik, hogy a .MÁV kiszesei •kommunista műszakokat vállaltak, s a megkeresett összeg felével a vállalati lakásépítéshez, illetve fiatalok első lakáshoz jutásához nyújtanak támogatást. A Sajtótájékoztatón szó esett az igazgatóság idei feladatairól, s a gondok között fogalmazódott meg, hogy nem változik lényegesen az eszközpark. Bejelentették, hogy a MÁV- TOURS Pécsett körzeti irodát, Szekszárdon és Kaposváron területi irodát hozott létre, melyek feladata egyelőre belföldi utak szervezése. R. N. Saura-Gades filmjét összegezve —, s mégis mennyi minden más — mondhatjuk mégis ugyanezen film tanulságaként. Mely okkor is nagyon igaz filmnek bizonyulna, ha csak film, remek .film lenne: dehát remek azért is, mert remek táncművészeket is láthatunk. S „mellékesen” még összevetnünk Saura törekvését például Jancsóéval, aki sok filmjében szintén a tánc-társmű- vészetet tette filmművészetének partnerévé, s talán az is eszünkbe jut — látván, hogy a film legfőbb drámai jeleneteiben nem zenére, hanem saját „zörejeikre" táncolnak a szereplők -, hogy a Pécsi Balettnek is voltak-vannak ilyen törekvései. Ez pedig újabb kérdések özönét indíthatja el: elválaszthatatlannak hitt művészet-házasságok (zene-tánc) bonthatók fel, s eddig művé- szet-éndekháza sság oknak (tán - cos-zenés film) viszonyról derülhet ki: igaz, mély szerelem lehet köztük is. B. L. A közélet hírei Havasi Ferenc, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, ország- gyűlési képviselő, amerikai kongresszusi képviselők, az Interparlamentáris Unió amerikai tagozata meghívására pénteken az Amerikai Egyesült Államokba utazott. * Az egyetemi és a főiskolai KISZ-vezetők hagyományos téli konferenciája pénteken kezdte meg munkáját a Veszprémi Vegyipari Egyetemen. A január 24-től 28-ig tartó tanácskozás első napi proqramján részt vett Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Előadást, illetve konzultációt tartott aktuális kül- és belpolitikai kérdésekről. Aczél György foglalkozott a gazdaság, az ideológiai élet és az oktatási rendszer kérdéseivel, kiemelte a felsőoktatás fejlesztésének, a fiatalok felkészítésének fontosságát. A konferencián — amelynek központ: témája az MSZMP KB tavaly őszi ifjúságpolitikai ál- lásfoalalásából adódó egyetemi, főiskolai feladatok számbavétele — a felsőoktatási intézmények minteqy 150 KISZ- vezetője vesz részt. * A Magyar Néphadsereg vezetői pénteken a Honvédelmi Minisztériumban értekezletet tartottak. Oláh István vezérezredes, honvédelmi miniszter értékelte a néphadsereg, elmúlt évi tevékenységét, és részletesen szólt a honvédelem idei feladatairól. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Czinege Lajos miniszterelnök-helyettes is. Divatos és egészséges cipők iPécsett, a 'Nevelési Központban .megrendezett országos bőr- és . bőnfeldolgozó-iipari szakvásárra 15 cipőgyár és szövetkezet 1096-féle cipőt és csizmát küldött. Az .idei év őszitéli szezonjára .készült lábbelikből 483 'bébi- és gyermek-, 335 leányka- és női, 277 ílú- és férfi modell. 'Ezek Iközül tegnap az orvosokból, a 'báriipdti szakmáik .képviselőiből és újság írókból álló társadalmi ci- pőzsüri 169 modellnek ítélte meg a D + E emblémát. Ezek a' cipők felelnek meg o divatigényeknek, az esztétikai és egészségügyi követelményék- nek. A minősítést a kiállított lábbelik 15,4%-o kapta meg. Népdaléneklési verseny 'Baranya .megyei általános iskolásak népdaléneklési versenyét tartották meg .pénteken a horvát-szerb 'kollégiumiban Pécsett. A vetélkedésen .negyvenhetén vettek részt. A verseny győztese Gyermán Júlia, a pécsi Jókai utcai Általános Iskola diákja lett. A február 15-én' Mohácson megrendezésre kerülő 'Schneider .Lajos dél -du nán tú I i népda lének lesi versenyen tizenkét pajtás vesz részt. VDN-árusítás Vasárnapi Dunántúli Napló árusítása 1985. január 27-től az alábbi helyekkel bővül Pécsett: Borostyán Étterem, Ma- kári Falatozó, Berek Bisztró, Éva Cukrászda, Pöttyös Cukrászda, Baranya Bisztró, Jókai téri Tejbisztró, Kikelet Falatozó (Hősök tere), Kertvárosi Italbolt (Szomjas tüzér), Zöldfa Italbolt, Sztár presszó, „Bp” benzinkút, Shell-kút.