Dunántúli Napló, 1985. január (42. évfolyam, 1-29. szám)
1985-01-26 / 24. szám
Színházfelújítás Pécsett, 1985 A testületi határidők elmúlnak, de „van még másfél év"... Negyedik éve folyik Pécsett a színházi rekonstrukció. Első ütemében — mint ismert — a Kamaraszínház és üzemépüle- • te, (a volt SZMT-székház) készül el, terv szerint 1985 decemberi műszaki átadással. Második ütemében a nagyszínházbeli munkálatok várhatóan 1986 szeptemberében kezdődnek meg. Mi történt eddig? Hogyan, s miben változik 1986-tól a színház műsorszerkezete, játékrendje; milyen intézkedéseket követel a nagyszínház kiesésével előálló új helyzet ma — a jövőre nézve? Ezekre a kérdésekre próbáltunk választ keresni. Röviden áttekintve: 1982-ben a kivitelező vállalat (BÉV) messze elmaradt a tervezett ütemtől. A kamaraszínházi munkálatokért abban az évben mindössze 10 millió forintos számlát fizetett ki a Városi Tanács. 1983-ban előre nem látott akadályok (pince és régészeti leletek felbukkanása), lassították a munkálatokat. Elhárításuk (talajmegerősítés) mellett ekkor* készült el a födém, a tetőszerkezet, a falszerkezet; szigetelések stb., mintegy 31,5 millió Ft értékben. 1984. bizonyult eddig a legsikeresebb évnek. Elkészült a hőközpont, a távfűtés rendszere, a szellőzés, és megkezdődtek a színpadtechnikai instrumentumok (gépi berendezések, világítás stb.) szerelési munkálatai. Az ütem fel- gyorsítására folyamatosan mintegy 50—60 lengyel szakmunkást szerződtettek. Számuk az év utolsó negyedében elérte a 150—200-at. Az építkezés tempója — némely korábbi információinkkal ellentétben — ugrásszerűen megnőtt. Tények szerint: 1984-ben a BÉV terv szerint 43 milliót szándékozott, tanácsi kérésre 57 milliót vállalt „beépíteni"; a valóságban pedig december végéig 64 millió Ft értékű munkát végzett el. A munkálatok megállás nélkül folynak tovább. A jelenlegi helyzetet Gáspár Márton főépítésvezető foglalta össze: — A Kamaraszínház és üzemháza (volt SZMT) nyugati oldalai festésre készen állnak; É-i oldalán a vakolás, gipszornamentiika folytatódik, amint az időjárás lehetővé teszi. A belső vakolás elkészült; a szakipari munkák elkezdődtek, a fűtésszerelés befejeződött. Január 21-vel már fűtött belső térben újabb belső munkálatok (pl. hidegburkolás) indulhat. A hónap második felében a lengyelek újabb csoportja is megérkezik a helyszínre. Dolgozunk az elkészült felső híd biztosításán, majd a kelléklift és a süllyedő színpad, illetve zenekari árok szerelésén — nagyjából ezek az I. negyedév-félév fontosabb feladatai — mondotta. A műszaki átadási határidőt (1985. december 31-ig) — szoros kapcsolatban a „társgene- rál-kivitelező vállalattal", (amelyik a színpadtechnikát, világosítást—hangosítást szereli) — be tudják tartani. A A klímaberendezést szerelik a CSŐSZER dolgozói Proksza László felvételei színház 1986 első negyedében megkezdheti az átköltözködést, azt követően a próbákat és egyéb feladatait az újjávarázsolt épületben. Az előadások kivitelével. Tervek szerint ugyanis az 1985/86-os évadot még a nagyszínházban és a Ságváriban fejezik be. A Kamaraszínház az 1986/87-es évad kezdetén nyílik meg a közönség számára. Az új épülettömböt, ha itt lesz az ideje, részletesebben is bemutatjuk olvasóinknak. Ehelyütt, csupán címszavakban, tekintsük át röviden. ötszintes épületegyüttest képzeljünk el. Tetőtere alatt, a III. emeleten kap helyet a férfi varroda, a díszlet- és jelmezműterem, a gépészeti tér (szellőzés, klímaberendezés), ai raktározás. Második szintjén lesznek a balett próbaterem és tornaszoba (kondicionáló), továbbá öltözők lesznek itt, és a női jelmezvarroda. Az I. emelet a jelmezraktár s az igazgatóság birodalma. A földszinten a színházterem, s kapcsolt részei állanak, hátsó traktusában (tehát a Kossuth L. utca felé) lesz egy nagyobb és egy kisebb próbaterem. Itt kap helyet a szöveg- és kottatár, a karigazgató, a jelmezműhély, a sarkon pedig a háromszintes kávéház, amely (alagsorában) színészklub, földszintjén cuk- rászda-kávéhóz, galériája pedig egyben színházi büfé is. Az épülettömb földszintje alatt két újabb szinten gépészeti terek, hőközpont, raktárak helyezkednek el. A fölújított Kamaraszínház színpadtechnikájáról egyelőre annyit, hogy színpada — és nézőtere — nyolcféle változatban alakítható ki. Ettől függően 280—350 nézőt tud befogadni. Mindebből következik, hogy a színház prózai, balett- és könnyűzenei tagozatai a legideálisabb körülmények közé jutnak. Lehetőségeik technikában megközelítik jelenlegi legkorszerűbb színházunk, a győri feltételeit — csak kicsiben. Ám a gondok legtöbbje, a legnyomasztóbb gond is, nagyob- bára ebből adódik. A Kamara színpadtere ugyanis akkora — amekkora (kb. 8x8 m-es maximális hasznos játéktérrel) ... A klasszikusromantikus operajátszáshoz viszont tágas színpadtér és nagyzenekar elhelyezése szükséges. Pillanatnyilag ilyen színházterem, amely átmenetileg pótolhatná a nagyszínház lehetőségeit, Pécs városában: nincs. Kamaraterem hovatovább több is, mint amennyi betölthető — a nagyterem azonban „hiánycikk". A pécsi operát meg kell menteni, át kell menteni jobb időkre. De hol? ... Különböző elképzelések születtek. Az egyik pl. a pécsi opera arculatát ideiglenesen meq változtatva, valamelyik szükségteremben, a kamara- opera-irodalom régi és modern alkotásai közül játszani. Természetesen egy szűkebb közönségréteg számára. Egy másik: a nyári színházban bemutatott nagy operával „gördülni”, azaz vendégjátékokat adni. Kényszermegoldásnak tűnik mindkettő. S az első az énekesek, a második a pécsi közönség szempontjából nem ugyanaz, mint amihez hozzászokott, amit szeretne. Meg kell békülni lassan a gondolattal, hogy Pécsett az opera- játszás másfél éven belül Monteverdi, Purcell, Menotti, esetleg mai modern szerzők nevéhez fűződik — jó ideig. Egy bizonyos: az elhatározás, az akarás rendkívül szilárd és erőteljes arra nézvést, hogy az immár negyedszázadot megért pécsi opera megmaradjon. Az egybehangzó akarat, az elhatározások eltökéltsége, hogy megmentsük a nemzeti értéket képviselő pécsi operát, szép és imponáló. Nézzük, mit tettünk érte eddig? Vezetőtestületek több ízben üléseztek és határozatokat hoztak. Pécs város Tanácsa V. B. 1984. febr. 13-i ülésén utasította a művelődési osztályt és a színház vezetőjét, hogy a rekonstrukció II. ütemének (nagyszínház) indulásáig készítsen reális tervet az opera és operett-tagozat működésének biztosítására. Határidő: 1984. X. 31. Idézek egy későbbi jegyzőkönyvből: a 6. pont szerint: „ ... A V. B. egyetért azzal, hogy az opera- és operett-tagozat elhelyezésének gondja városi feladat. Ezért megbízza a tanácsvezetést, hogy e két tagozat elhelyezését a reális tervek alapján oldja meg. Felelős: tanácselnök és a tevékenységi kör szerinti elnökhelyettes. Határidő: 1984. VI. 30.” — (E dátum bizonyára elírás, talán XI. 30-ra gondoltak? Mindenesetre az is elmúlt már... — A szerk.). Elképzelések, mint láttuk, vannak. Az illetékesek több színháztermel is megtekintettek. Kettő szóba is került, mint „reális terv”, az opera számára (csökkentett zenekarral). De, őszintén szólva az a benyomásom támadt, hogy ez év január közepéig semnrt'rlyen szerv, intézmény, testület stb. még semmiféle komoly, határozott lépést nem tett a pécsi opera ügyében. Sem a (kamaraopera céljaira) szóba jöhető kulturális intézmények vezetőivel nem tárgyaltak; sem a szóba jöhető színháztermek akusztikai viszonyairól nem győződtek meg.-» Egyelőre csupán annyi bizonyos, hogy az elhatározás szilárd, egységes: a pécsi operát át kell menteni!... (Olyannyira, hogy az opera ügyét február 8-án ismét napirendjére tűzi a Városi Tanács V. B. testületé.) A pécsi opera számára azonban Pécs városában nincs alkalmas helyiség. Kamara- operákra talán még lehet... Dehát van rá még jó másfél év! — vigasztaltak többen. Wallinger Endre Szerb Antal emlékére Halálának negyvenedik évfordulóján A náci ideológusok kultúrteremtő és kultúraromboló „fajokra" osztották az emberiséget. A német népet természetesen az első csoporthoz számították. Vajon melyik csoportba sorozták volna — ha ilyen kérdések eldöntésére még marad idejük — magyarországi bérenceiket, a Sztójay- és Szála- si-féle hatalom emberselejt- jét? Nem győzzük számba venni azokat a veszteségeket, amelyeket értelmiségiek legyilkolásával a magyar kultúrának okoztak. Áldozataik névsorában több olyan jelességnek a nevét is olvashatjuk, akik a német szellemnek is szolgálatot tettek, mint irodalomtörténészek vagy műfordítók. Deportálásban pusztult el Mohácsi Jenő, Madách német fordítója, öngyilkosságba kergették nyolcvankét éves korában Radó Antalt, a jeles versfordítót, puskatussal verték agyon a század egyik legjelentősebb magyar irodalomtudósát, Szerb Antalt. Szerb Antal 1901-ben született. A gimnáziumban Sík Sándor volt az osztályfőnöke. Magyar—német—angol szakos tanári oklevelet kapott. Néhány évig középiskolában tanított. Egyetemi magántanári képesítést szerzett. 1934-ben jelent meg A magyar irodalom története című könyve, amely tagolásával, előadásmódjával meglepte az adathalmazokhoz és konzervatív kenetességhez szokott olvasóközönséget. Hiába fanyalgott a jobboldal, hiába morgolódott a szélsőjobb, a szakma elismerte, és számos magyartanár felhasználta a tanításban. 1941-ben került a könyvpiacra A világirodalom története, szellemesen és rendkívüli irodalmi-filozófiai látókörrel megírt háromkötetes munkája. Irt számos kisebb irodalmi tanulmányt, amelyek az európai szellem teljességének igényével elemeztek egy-egy írói művet vagy irányzatot. Irt regényeket, novellákat is, utóbbiak közül legismertebb A Pend- ragon-legenda, a kalandregényből és tudományos művelődéskutatásból elegyített rendkívül izgalmas történet. A magyar toll egyik legeurópaibb mestere volt az Európától egyre távolodó Magyarországon. 1944-ben1 munkaszolgálatra hívták be. Ahogy a szovjet csapatok közeledtek, hajtották nyugat felé, ugyanúgy, mint Radnóti Miklóst. A bestiális gyilkosság a rendelkezésünkre álló adatok szerint 1945. január 27- én történt az ország nyuqatí határán, Ba1f község területén. Az elásott holttestet a felszabadulás után megtalálták, és ünnepélyesen helyezték el a jeles íróhoz méltó sírba. Az ötvenes évek első felében elutasítóan kezelték örökségét, az ötvenes évek végétől aÄrnban egyre-más- ra jelennek meg munkái új kiadásban, több regényét és novelláját lefordították idegen nyelvekre. A magyar szellemi kincstárnak nagy értékei; korai halála sok-sok új értéktől fosztotta meg a magyarságot. A puskatus nemcsak egy ember koponyájára csapódott, hanem nemzeti kultúránkra is. Bán Enrin Az év első zenekari estje Ligeti András vezényelte a Pécsi Szimfonikus Zenekart Dénes Zsuzsa sikeres bemutatkozása Wagner Trisztán-előjátéka és Izolda szerelmi halála helyett Beethoven Coriolán-nyitányát választotta kezdőszámként Ligeti András, a Pécsi Szimfonikus Zenekar évny't° zenekari estjén, hétfőn, a POTE aulájában. A választás helyes volt: mind a nyitány, mind az azt követő Richard Strauss-, illetve Mahler-mű alapos, sokoldalú és egészében sikeres „próbának” bizonyult az együttes és karmestere számára egyaránt. Ligeti András vonzódása századunk zeneműveihez — vagy az ezeket közvetlenül megelö8. HÉTVÉGE zőekhez — nem újkeletű; vállalkozó szellemének megnyilvánulásait pécsi és budapesti hangversenyei, valamint az utóbbiak nyomán a modern művek tolmácsolásáért nemrég kapott elismerés egyformán bizonyítják. Pécsi fellépéseinek másik jellegzetessége: mindig maximáís teiljesítményre készteti az együttest, melynek élére áll, legyen az akár a nyári zenei tábori „alkalmi", akár a pécsi, állandó gárda. Most is így történt. Karmesteri munkájának legfőbb erényét ezúttal abban a tárgyilagos elemzőkészségben és előítélet-mentességben látom, ahogy a nagyon különböző fogantatású Strauss- é.s Mahler- művekhez közeledett, ahogy — különösen az utóbbi szerző IV., G-dúr szimfóniáját — a maga összetettségében, klasszikus'és romantikus reminiszcenciákat a modern zenekari játék számos eszközével, effektusával ötvöző, ellentmondásos egységében megvalósította. Mindehhez Strauss Négy utolsó énekében elsősorban a vonós-szólamok bársonyosan meleg tónusa, Dénes Zsuzsa ének-szólamát folyondárszerűen körülölelő motivikája szolgált fő eszközül, a Mabler-műben pedig a különböző stílusú, értelmű és célú zenei anyagok összefogott, pregnáns ábrázolása, a lényeg kiemelése — nem utol sósorba njo világos, pontos és szabatos be- intésekkel. Mindez annak ellenére és azzal együtt is igaz, hogy az együttes játéka ezúttal nem volt hibátlanra Coriolán- nyitány határozott akkord-megszólaltatása csak a visszatérésben sikerült, a szimfóniában pedig hol ritmikai bizonytalanság, hol az első hegedű „hiányos tónusú” magas, tartott hangja (II., ill. 111. t.) rontotta kissé az összteljesítmény értékét. Dénes Zsuzsa személyében páratlan tehetségű énekest ismertünk meg, annak ellenére, hogy épp a kezdet, a Strauss- mű első tétele gyengén sikerült, és szólója nem mindig és nem eléggé volt hallható és érthető. Remekül sikerültek viszont a „mindenkori” páros tételek, amelyekben az énekhang úgy simult bele a hangszerjáték szövetébe, hogy egyben érzékletesen külön is vált tőle. Dénes Zsuzsa teljesítményére — ráadásként — egy kiválóan meqoldott Strauss-dal tette fel a koronát. Varga J.
