Dunántúli Napló, 1985. január (42. évfolyam, 1-29. szám)

1985-01-19 / 17. szám

A szocialista országok életéből f& szocializmus töltötte ki egész életemet... Épülő bolgár autópályák Az APN „A szocializmus szerepe életemben" ankétjának kérdéseire Bonyifatyij Kedrov, a Szovjet Tudományos Akadé­mia, a Nemzetközi Történettudományi Akadémia tagja, a Szerb Tudományos és Műszaki Akadémia, a Bolgár és Magyar Tudo­mányos Akadémia, valamint a Természetvizsgálók Leopoldino Akadémiája NDK külföldi tagja, több mint 500 fizikai, filozófiai, pszichológiai, logikai, tudományismereti mű szerzője válaszol. J. Milyeh szerepet játszott a szocializmus az ön személyes sorsában, családja és nemze­déke sorsában? — Születésem pillanatától kezdve a szocializmus töltötte ki egész életemet. Anyám is, apám is bolsevik forradalmár volt. Néhány hó­nappal azelőtt, hogy világra- jöttem, anyámat letartóztatták és a cári börtönbe vetették. Az első orosz forradalom éveiben szüleim Pityerben megszervezték a Zerno párt­kiadót, ahol kinyomtatták Vla­gyimir lljics Lenin munkáit és megkezdték műveinek első gyűjteményes kiadását. A reak­ció éveiben a kiadót szétzúz­ták, apámat pedig börtönbün­tetésre ítélték. Tudtuk is, hogy miért: a cár elleni harcért. 1920-ban, amikor még 17 éves sem voltam, önkéntesként kimentem a frontra, hogy vé­delmezzem a szocializmust a fehérgárdistákkal és interven­ciósokkal szemben. Amikor az­tán a háború befejeztével el­érkezett a szocialista társada­lom építésének ideje, egész nemzedékem a lenini jelszó­nak élt: tanulni, tanulni, ta­nulni . . . . . . Néhány nappal azután, hogy a hitleri Németország megtámadta a Szovjetuniót, a tudósok nevében a moszkvai rádióban felhívást intéztem a lakossághoz, hogy lépjenek a népfelkelő alakulatokba. Más­nap az akadémia filozófiai in­tézetének egész kollektívája, köztük feleségemmel együtt én is, belépett a főváros kijevi kerületének 21. Népfelkelő Hadosztályába. Én az egyik lö- veg parancsnoka lettem, a fe­leségem pedig lőszerszállító. A hadseregtől akkor váltam meg, miután teljesítettem ka­tonai kötelességemet: a győ­zelem után. Tizenöt éves koromban lép­tem be a kommunista pártba. Büszke vagyok ajánlóimra, s mindig arra törekszem, hogy igazoljam bizalmukat. Az egyik ajánlóm V. I. Lenin nővére, M. I. Uljanova, a Pravda szerkesz­tőségének titkára volt, a másik pedig V. M. Zagorszkij, a moszkvai pártbizottság titkára. Mindkettőjükkel dolgoztam együtt. Életem fő feladatának tar­tom a lenini filozófiai örökség feldolgozását. 2. Véleménye szerint milyen jelentősége volt a szocialista közösség létrejöttének az egész világszocializmus sorsára néz­ve?- A szocialista közösség ki­alakulása történelmi jelentősé­gű. Ennek köszönhető, hogy a világszocializmus eszméje az emberiség sok évszázados tör­ténetében először igazolást nyert. A szocialista országok dolgozói átültették az életbe a Kommunista Kiáltvány felhívá­sát: Világ proletárjai, egyesül­jetek! Arról van szó, hogy a kapitalizmus minden erőfeszí­tése ellenére nem képes ki­sebbíteni a szocialista világ értékeit. 3. Milyen lesz a szocialista világ és az új világ embere 2045-ben? — A szocialista világról min­denekelőtt azt képzelem, hogy mérhetetlenül kitágul: új orszá­gokat és népeket fog felölel­ni; másodszor pedig, ami az eredményeket illeti, a terme­lőerők, a tudomány és a tech­nika jóval magasabb fejlettsé­gi szintjét éri el. Nem tudom, lesz-e valakinek bátorsága megjósolni, hogy milyen át­alakító erejű felfedezések vár­nak bennünket ezen az úton. Mégis teljes határozottsággal kijelenthetjük: a szocializmus viszonyai között minden fel­fedezést az ember és az em­beriség jólétének és virágzá­sának szolgálatába állítanak. 4. A szocialista életmód mely vonásait tartja a legfon­tosabbaknak? — Szerintem először is a tár­sadalom minden tagjának éle­tében az egyéni és a társadal­mi harmonikus ötvöződése, mi­közben az egyéni érdek a tár­sadalminak lesz alárendelve. Ez annak teljesen felismert szükségességét jelenti, hogy a társadalom számára többet kell adni, mint elvenni tőle. 5. A nemzetközileg széles körűen elismert szocialista élet­mód heves ideológiai harc tár­gya letí a marxizmus-leniniz- mus és a revizionista elméletek között, amelyek tagadni pró­bálják a szocialista életmód alapvető értékeit. Mit válaszol­na az ilyen opponenseknek? — A dolgozó nép a világ minden országában világosan felismeri a szocializmus alap­vető előnyeit a kapitalizmussal szemben, amely az imperializ­mus alakjában magában hord­ja a pusztító világháború ve­szélyét, a féktelen kizsákmá­nyolást, az éhezést, a néptö­megek elnyomorodását. Az egyetemes békéért, a dolgo­zóknak a tőke jármából való felszabadításáért vívott harc­ban a marxizmus—leninizmus megmutatja az emberiség szá­mára a kapitalizmus legkiéle- zettebb ellentmondásaiból ki­vezető utat. Azoknak a burzsoá teoreti­kusoknak és . politikusoknak, akik tagadják ezt, moncfván, hogy nem a szocializmus, ha­nem a kapitalizmus garantálja a népek számára a boldogsá­got, két szóval válaszolni le­het: „önök hazudnak!” A mi társadalmi rendszerünk elő­nyeit maga az élet bizonyítot­ta. Ezeket az előnyöket csak az nem látja, aki nem akarja. 6. A békemozgalom a jó­A csehszlovák vasút villamosítása Csehszlovákiának igen sűrű a vasúthálózata. Hossza eléri a 13 150 kilométert, s főbb vona­lai maximálisan terheltek. így például a Ces'ká Tfebová — Chocen közötti útszakaszon na­ponta 268 vonat halad át, a Ruttka—Zsolna közötti szaka­szon 253 vonat, de hasonló a helyzet másutt is. A csehszlovák vasút évente annyi árut szállít, mint az NSZK kétszer ilyen hosszú vasútvonala, s többet, mint a háromszor ilyen hosszú francia vasútvonal. A csehszlo­vák vasút további fejlesztésé­nek alapfeltétele tehát annak korszerűsítése. A figyelmet elsősorban az egyes útvonalak villamosítására fordítják. Csehszlovákiában az első villamosvonatok ugyan már 1903-ban kezdtek közlekedni Bechyné és Tábor város között, de a vasúthálózat rendszeres villamosítása csak a szocializ­mus építésének időszakában kezdődött. 1983. végén már 3264 kilométernyi vasútvonal felett húzódott vezeték, s 1985- ig a villamosított vonalak hosz- sza eléri a 3464 kilométert, ami a teljes vonalhosszúság 26,3 százalékát teszi ki. S mivel a legmegterheltebb útvonalakról van szó, a villanymozdonyok az összforgalom 65 százalékát lát­ják el. Jelenleg a Praha—Ústi nad Lobem—Decin, Bratislava —Leopoldov—Puchov, Benesov —Tábor—Sobeslav, Praha—Pl­zen és más vonalakon folyik a munka. szándékú emberek millióit számlálja soraiban. Mi az ön személyes hozzájárulása a há­borúellenes mozgalomhoz? — Napjainkban a békeharc elválaszthatatlanul összefügg a nemzetközi kapcsolatok létesí­tésével az emberi tevékenység minden területén, ezen belül a tudományban és a kultúrában is. 1983-ban jelent meg A világ­tudomány és Mengyelejev című mű, amely a Szovjetunió (Oroszország), az Egyesült Ál­lamok és Nagy-Britannia tudó­sai együttműködésének törté­netéről szól. A könyv alapesz­méje: az alkotó értelmiséget össze kell fogni a békeharc­ban. Most fejeztem be e kuta­tás második irészét, amelynek címe: Mengyelejev és a kon­tinentális Európa országainak tudósai. Mindez csupán egy része munkáimnak, amelyeket hoz­zájárulásomnak tekinthetek a népek közeledéséért, vagyis a békéért folyó küzdelemhez. Viadukt és alagút-építés a Balkán hegységben A hatéves zeneszerző Phenjanban, a KNDK fővárosában rendszeresen megrendezik a gyermekek művészeti seregszemléjét. A zenei kategóriában az idén a phenjani I. számú óvoda iskolaelőkészítös növendéke, a hatéves Kuk In Hűi lett az első. Elsöprő sikert aratott. A zsűriben helyet foglaló szakértők, elismert muzsikusok és komponisták szerint a kislány rendkívüli zenei tehetség. Kuk In Hűi a beszéddel együtt tanult meg énekelni. Muzika­litása és kiváló emlékezőtehetsége révén szinte azonnal elsajátí­totta a hallott dallamokat. A lányka négyévesen került óvodába. Kim Szun II, az óvónője felismerve képességeit játékos mó­don igyekezett továbbfejleszteni zenei érzékét. Az apróság ab­szolút hallása, technikai ügyessége lehetővé tette a gyors fejlő­dést. Két év alatt a kislány annyit haladt, hogy ma már akár zenei középiskolásként is megállná a helyét. A csodagyerek jól játszik zongorán, tangóharmonikán és szájharmonikán. Ami le­galább ilyen érdekes, zeneszerzőként is Ígéretes tehetséget árult el. Az utóbbi időben több gyerekdalt komponált. Amikor megkérdezik Kuk In Hűitől: mi szeretne lenni, habo­zás nélkül válaszolja: zeneszerző vagy karmester. M ikroprocesszor a tejfeldolgozásban CAMBEHCKO flEAO Egy vezérlőpult, egy irányító, egy nyomógomb, melyet a ke­zelő megnyom, s íme, megkez­dődik a program teljesítése, a sajtkészítés. így készítik már a sajtot a szliveni tejüzemben. Most egy ember könnyen elvég­zi ezt a munkát, melyet a kö­zelmúltban sokkal többen csi­náltak. Jelenleg ezt a tevékenységet az AGF—240 típusú sajt-pite- formáló agregát végzi. „Agyá­nak" igazi szálai a mikropro­cesszorok. Ezek irányítják a gép teljes működését, amely magá­tól megtölti a piteformákat, vágja, formálja, majd a cso- magolóba küldi a kész termé­ket. A jelzőpult az a hely, ahol az agregát egész munkáját fi­gyelemmel lehet kísérni, s ahol a kezelő észreveheti a működés során esetlegesen előforduló hibákat, üzemzavarokat. A mikroprocesszorok haszná­lata a tejfeldolgozás területén még csak a kezdeti időszakban van, más iparágakban jóval nagyobb eredményeket értek el alkalmazásukkal. A kísérlet, melyet hosszú időn keresztül ezzel a sajt-pitekészítő agre- gátorral végeztek a szliveni tejüzemben, meghozta az ered­ményt. Az újonnan bevezetett sajt-piteagregátor munkája az első az országban a tejfeldol­gozás területén. Az a tény, hogy a mikroprocesszorok jól végzik az automatizált programot, s így teljes mértékben képesek az emberi munka teljesítésére illetve kiválasztására, sok mun­kafolyamatban jó jövőt ígér. A vasútállomások automatikus biztonsági berendezései lehetővé teszik, hogy az egész forgalmat egy helyről irányítsák. Felvéte­lünk a domazlicei pályaudvar irányítóállomását mutatja be. Bulgária gyors ütemű iparo­sításával mind nagyobb súlyt kapott a közlekedés, mindenek­előtt a közúti közlekedés fej­lesztése. A belső forgalmon túlmenően jelentős az ország részvétele a nemzetközi fuva­rozásban, hazánk országútjain is gyakran találkozunk bolgár kamionokkal. Mindez szüksé­gessé tette Bulgária közúti há­lózatának korszerűsítését. Ezt a célt szolgálja a többi között az épülő, összesen mintegy 1100 kilométer hosszú autópálya-há­lózat. Ez talán egy derékszögű háromszöghöz hasonlítható, amelynek egyik csúcsa a bol­gár—jugoszláv határon, a má­sik kettő a Fekete-tenger part­ján nyugszik. A háromszög 400 kilométeres szára Kalotína ha­tárállomástól indul és Szófián, Plovdivon keresztül éri el Bur- gasz kikötővárost. Az autópá­lya átszeli a felső-trákiai síksá­got, ezért a Trákia elnevezést kapta. A háromszög rövidebbik szára körülbelül 100 kilométer hosszan a két legnagyobb bol­gár tengeri kikötőt, Várnát és Burgaszt köti össze. A három­szög átfogójának, a Szófiától Várnáig húzódó, körülbelül 420 kilométeres útszakasznak a ter­vezők a Hemusz nevet adták, mivel keresztezi a Balkán-hegy­séget, amelyet az ókorban He- musnak nevezték. A Trákia-vo- nal közepe táján ágazik el még egy autópálya, ez megközelítő­leg a Marica folyását követi, s a nevét is innen kapta. A főút­hálózat egy részét már hasz­nálják. Ampeloterápia Moldávia a napfény, a szőlő hozója. A szőlő viszont igen ér­tékes gyógyszer, ugyanis a különböző vitaminok mellett glukózt tartalmaz, amely megtisztítja a vért a salakanyagoktól. A szőlő- leveleket és a nyers szőlőt, a máj, az epe, a keringési szervek betegségeinek a gyógyítására alkalmazzák. De bevált az ideg rendszeri és anyagcserezavarok, valamint a vérszegénység keze­lésében is. A Dnyeszter szanatóriumban gyógyszerek helyett sző­lőlét kapnak a betegek. Itt tökélyre fejlesztették az ampelote- rápiát, amely csak látszatra egyszerű gyógyitó eljárás. Minden beutalt egyéni kezelésben részesül. Nemcsak a megfelelő ét­rendet állítják össze a beteg részére, hanem „szőlőkúrá"-ra is fogiák. Az ampeloterápiát gyógytornával, szénsavas-, oxigén-, zsálya-, fenyő- és más gyógynövényekből készült fürdővel, to­vábbá viz alatti zuhanymasszázzsal egészitik ki. A hosszú élet reményében koplalj! Alighanem az aszkéták pél­dája lebegett dr. Szűrén Ara- kejan örmény tudós szeme előtt, amikor kidolgozta sajátos kop- lalási módszerét a hosszú élet reményében. Receptje a követ­kező: kezdetben egy hónapig hetente egyszer, majd az elkö­vetkező három hónapban ha­vonta egy hétig, azután fél évig havonta két hétig kell szilárdan nemet mondani a terített asz­tal gyönyörűségeinek. A hosz- szas „böjt” ideje alatt a vál­lalkozó szellemű páciens na­ponta kétszer vehet magához táplálékot. Egy étkezés 50 gramm mazsolából. 2 sárgaré­pából, 1 narancsból, 100 gramm káposztából és 50 gramm bab­ból állhat. Az ital: szódabikar­bónával és eqy antidepressziós oldattal „dúsított" ivóvíz. Dr. Arakejan a diétát előbb állato­kon, majd önmagán is kipró­bálta, Állítása szerint az aszke- tikus diétával csökkenthető az érelmeszesedés, megelőzhetők a szívbetegségek és a magas vérnyomás. A diétát azonban csak szigorú orvosi felügyelet és ellenőrzés mellett lehet foly­tatni. A Vénusz titkai Az NDK gyártmányú, infra­vörös Fourier-spektrométerek segítségével számos új adat ke­rült a szakemberek birtokába a Vénusz atmoszférájáról. Az adatok elemzése már ed­dig is több meglepetéssel szol­gált. Kiderült például, hogy a bolygó atmoszférája sok tekin­tetben megegyezik a földivel. Érdekes módon a felhők a Vénu­szon is vízszintesen rétegeződ­nek. A gázelemzés viszont azt bizonyítja, hogy az itteni at­moszférában egyes nyomgázok koncentrációja magasabb, mint feltételezték. A széndioxid­koncentráció a felső felhőréteg pereméhez kötődik. A spektro­méterek legfőbb feladata a Vénusz széndioxid-nitrogén at­moszférájának a beható vizs­gálata. A mérések szerint a bolygón az atmoszféra nyomá­sa kilencvenszer nagyobb, mint a Földön. Ez a hatalmas nyo­más hatást qyakorol a szom­szédos bolygókra is. Az infravörös Fourier spekt­rométerek a precíziós optika és a fejlett elektronika termékei. A műszerek mintegy háromezer mérési adatot mikroszámítóqé- pek segítségével tettek továbbí­tásra alkalmassá, melyek az­után 100 millió kilométeres tá­volságból a Vénuszkutató szov­jet űrszondával jutottak a Föld­re, A földi állomáson vett ada­tokat Moszkvában értékelik. HÉTVÉGE 7.

Next

/
Oldalképek
Tartalom